Egyre nehezebben viselem el a környezetemet. És pár embert ezzel kapcsolatban. Ha megpróbálom felhívni a figyelmet valami apróságra, akkor azt személyes támadásnak veszik, felháborodnak, és bizonyítja ostobaságát, hozzánemértését, sötétségét. Én meg ezt nehezen tolerálom. Hamarosan oltári botrány lesz, érzem. Kikelek magamból, mindenkit elküldök majd a Halál véres faszára, meg a Büdös Picsába, és akkor majd csodálkoznak páran. Pedig csak annyi az egész, hogy elfáradtam, kimerültem, idegileg, lassan már fizikailag is, és akkor még nem említettem az érzelmi fáradtságot. Mert olyan is van. Szerencsére a Szellem még friss, működik. Nem teljesen tökéletesen, de ez az előbb felsoroltak következménye. Belefáradtam abba is, hogy mások figyelmetlensége miatt szívok folyamatosan. Közel a kiborulás. Pedig még ki kell húznom 2 hetet valahogy, az ami kemény. Eddig ez az év munkaügyileg kész szopás. Egy ponófilmben nincs ennyi szopás, mint itt. Azon gondolkodtam, hogy majd a Kovitól fogok némi honoráriumot, gázsit kérni. De úgyse. Az a baj, hogy környezetemben több a hülye, mint azt szeretném, vagy mint amit el tudok viselni. Az utóbbi 2 évben sokat változtam, kevesebbek kötekedek emberekkel, figyelek arra, hogy mit mondok, és milyen hangon. Eddig, legalábbis. De lehet, hogy most kicsit vissza kell változnom a régi formába. Lehet, hogy ez miatt bunkónak fognak nevezni, de ez annak idején sem érdekelt. Most sem fog. Túl sok a feszültség, a surlódás, ami kezd felgyülemleni bennem, és ez csak egyre több lesz, és több. Ez hamarost katasztrófához fog vezetni, csak nem biztos, hogy az kapja meg, aki érdemli. Azért majd megpróbálok erre figyelni. Remélem sikerül. Fáradt vagyok, nagyon fáradt. Pihennem kellene. Sokat. Áprilisban el is megyek szabadságra. Ha nem engednek, akkor meg elmegyek táppénzre, idegi fáradtsággal, kimerültséggel. A munkahelyi stressz kezd kiborítani, széttépni. Asszem télleg komolyan kell foglalkoznom a gondolattal, hogy lelépek ettől a cégtől. Csak lehet, hogy előbb, mint nyár vége, ősz eleje. Talán hamarabb kell ez ügyben döntenem, mint azt még pár hete gondoltam.
Élményblog. Egy gyakorló buddhista tapasztalásai ...
2008. február 29., péntek
2008. február 27., szerda
Fáradtság, idegesség, ingerlékenység ...
2008. február 23., szombat
MR2 - Petofi Rádió
Jelen pillanatban is szól mögöttem a rádió. Hallgatom. Tetszik. Nem tudom mikor újúlt meg, de határozottan jót tett neki a változás. Most az Éjféli Mix c. műsor szól, és nem azokat az idióta "slágereket" kell hallgatnom, amiket a kereskedekmi adók sugároznak, hanem igényes, jó zenét. Ami most meglepett, és ezt a postot eredményezte, az egy minimál jellegű - ha nem éppen az - szám. Asszem rá kell kicsit szoknom erre az adóra, főleg éjjel. Kifejezetten tetszik. Végre valami, ami jó. És a következő számis minimál. Amúgy az éjszakai munka ellenére, meg az egész, ahogy van, elég jól érzem magam. Nem vagyok annyira nyűgös, csak úgy vagyok. Közben olvasok, és legalább az agyam is jár, dolgozik, és nem hülyeségeken agyalok. Ha ehhez még hozzájön az egyre kellemesebb idő, és a hamarost megérkező tavasz, akkor talán jobb lesz minden. Minden föléled ...
2008. február 17., vasárnap
Morc ...
2008. február 14., csütörtök
Isten természete ...
Na, ez most érdekes lesz. Még magam sem tudom, hova fogok érkezni ennek a témának a kifejtésével, sőt, még azt sem tudom, hogy mit is akarok ezzel mondani. Asszem kezdem ott az egészet, hogy mit is jelent, hogy isten? Ha nagyon alapos akarnék lenni, akkor meg is kellene neveznem , hogy melyikről akarok témázni, de ez most nem számít. Csak úgy általában az istenekről, istenségekről. Olvastam rengeteg mítoszt, mitológiát, népcsoportok vallásával kapcsolatos könyveket, pusztán a kiváncsiság végett. Ami valahol mindegyikben közös, hogy a különböző istenek mind emberi viselkedésmintákat mutatnak, emberi jellemvonásokkal rendelkeznek. Ez tulajdonképpen egyfajta megszemélyesítés, felruházás. Persze jön a kérdés, hogy adott isten azért olyan, amilyen, mert rendelkezik ezekkel a vonásokkal, tulajdonságokkal, vagy azért, mert az emberek, hívők ruházták fel az adott dolgokkal. És akkor jöhet is a következő kérdés, hogy mi határozza meg egy isten létét? Természetesen a Hit. Az istenek a Hitből táplálkoznak, abból élnek. Ha nincs Hit, az isten meggyengül, koplal, nélkülöz, egyre gyengébb lesz, erőtlenebb. Persze ettől még nem hal meg. Az akkor következik be, ha el is felejtik. Vajon hány isten van, akit már elfelejtettek? Hány isten költözött, lakik az Elfeledett Istenek Csarnokában? Ott mi lesz a sorsuk? Mi lesz velük? Semmi. Csak homályos emlékképek maradnak, akik néha belopóznak az emberek álmaiba, gondolataiba, onnan nyerik ki azt a kevés táplálékot, amivel fennmaradhatnak a létezés peremén.
A következő kérdés az, hogy mi történik akkor, ha egy isten nem úgy viselkedik, ahogy azt a népe elvárja tőle? Ez egy jó kérdés. A régi, Ősi Istenek esetében ez persze teljesen felesleges kérdés. A Történelem Hajnalán az istenek nem jóságukról, kegyességükről voltak híresek. Abban az időkben az emberek azért könyörögtek egy istenhez, hogy ne bántsa őket, ne sújtsa éhínséggel, aszállyal, és egyébb csapáspkkal őket. Sőt örültek, ha imádott istenük nem szentelt különösebb figyelmet nekik. Az nem jelentett túl sok jót soha. És persze, hogy az istenek jóindulatát elnyerjék, gondoskodtak a megfelelő áldozatról. Általában vérről volt szó. Sok vérről, ami emberektől származott. És akkor máris megtaláltuk a háborúk egyik kiváltó okát. Mert ugye szükséges az áldozat, de hát nehogy már a saját embereinket áldozzuk föl istenünk oltárán. Ott vannak a szomszéd törzsek. És ez azóta is tart. Csak máshogy hívják.
Milyen érdekes, hogy a Kereszténységben elítélik az emberáldozatot, a véráldozatot. Pedig az Egyház ugyanúgy mutatott be emberáldozatokat, mint mondjuk a "barbár" benszülöttek Közép-, és Dél-Amerikában. És ráadásul nagyjából ugyanabban az időben. Vagy mi. Csak ezt úgy hívták a Civilizációban, hogy Boszorkány-, és Eretneküldözés. A lényeg persze ugyanaz. Embereket öltek meg a Hit, és a Vallás érdekében. Persze ezekért a gondolatokért még engem is megégettek volna annak idején, 5-600 évvel ezelőtt.
Ugye korábban említettem, hogy az istenek a Hitből táplálkoznak, az Imák erejéből, és a fohászokból. De akkor hogy jön ez össze az emberáldozattal, a kiontott vérrel? Szerintem úgy áll össze a kép, hogy az áldozat bemutatása legtöbbször nyilvános esemény volt. Legalábbis nagyobb ünnepek esetén biztos. A lényeg az, hogy az ilyen alkalmakkor összegyült emberek a rituálék alkalmával annyi spirituális, és szakrális energiát szabadítottak fel a Hitük erejével, ami bőséges lakomát jelentett a Felsőbb Lényeknek. Eszembe jutott most egy ősi Kelta áldozat, amikor is egy ágakból, és vesszőkből font nagy ketrecbe, ami emberalakú, embereket raknak, bűnösöket, akiket aztán feláldoztak az isteneknek. Ezáltal az áldozatok megtisztultak, bűneiktől megszabadultak (nem biztos), az istenek meg megkapták, ami őket illette.
Ami piszkálja a fantáziámat, az igazából az, hogy az istenek azért léteznek, mert az emberek megalkották őket, és olyan erősen hittek bennük, hogy ez életre keltette őket, vagy mindíg is léteztek, csak felvették az emberek által adott neveket? Nem tudom. Talán azért vannak ezek a gondolatok, mert nem vagyok vallásos, Istenfélő ember. Azt nem mondom, hogy nem hiszek, mert ez nem igaz. Csak nem úgy hiszek, ahogy az emberek többsége. Lehet, hogy azért jönnek ezek a gondolatok, mert eleve sokat gondolkodok. Mindenesetre van egy biztos ok, ami miatt ezek a gondolatok megszülettek, az pedig az Amerikai Istenek. Érdekes volt, és az előbb lejegyzett gondolatok csak egy részét képezik az egésznek, amik olvasás közben felmerültek. Gyanítom eljön az idő, amikor harmadszor is belekezdek.
Bálint-nap eloestéjén ...
Megen az "ünnep", amit én nem tartok semmire. Nekem ez semmi, és nem jelent semmit. Megen egy nap, amikor a virág-, és ajándékárusok nagyot kaszálnak. És még egy baromság, amit persze átvettünk a hülye ameszoktól. De minek? A magamfajta ezen a napon csak még búskomorabb, magábafordulóbb. Állapotomra, helyzetemre csak jobban felhívja a figyelmemet. Ezt az egészet baromságnak tartom. És ráadásul olyan, mintha folyamatosan egy kést forgatnának bennem. Milyen faja! És miért is ne, megen úgy érzem, hogy elfáradtam. Pedig most voltam szabadságon, csak pihentem, semmi megeröltető, fárasztó dolog nem volt. De nem a fizikai fáradtság a probléma. Az idegi, szellemi, érzelmi fáradtság a probléma. Az, hogy még tél van mindíg, hiába hosszabbak már a nappalok, hiába enyhébb már az idő. A tavasz még nincs itt. Még nincs. Még pár hét, vagy 1 hónap kell neki, hogy megérkezzen. Az talán majd ad némi tuningot. De most erőtlennek, és esetlennek érzem magam. És persze elegem van mindenből. A helyzet nem kilátástalan, csak most ilyen vagyok. Hogy mi lenne a megoldás? Elmenni messzire, ott kezdeni új életet, és mindent. Ez nem csak egy elérhetetlen álom, simán kivitelezhető. Csak még várok egy kicsit. Hogy mire, és minek? Akarok jogsit szerezni. Ez csak bővíti a lehetőségeimet. És soha nem árt, ha van. Másrészt el akarok menni nyaralni idén, márpedig ha mostanában váltok melóhelyet, akkor szeptembernél előbb nem igen megyek szabadságra, vagy nyaralni. Persze ez is jó. Még nem tom, hogy hova akarok menni nyáron, csak azt tudom, hogy valahova akarok menni. Jó lenne külföld, persze ha idén nem jutok ki az országból, az se nagy gond. Ja, jut eszembe! Az is megfordult a fejemben, hogy kimegyek külföldre dolgozni. Persze ez is csak lehetőség. Igazából nem tom, mit is akarok pontosan. Valami változást, ez az egy biztos. Levegő,és környezetváltozás, erre van szükségem. Amíg itt élek, addig nem tudok szabadulni bizonyos dolgok emlékétől, kísérteteitől. Itt motoszkálnak a fejemben folyamatosan, valami mindíg eszembe juttat valamit. Az emlékek.
Azon gondolkodok, hogy amint jobb lesz az idő, elkezdem járni az országot, ha nem is nagyon, de valamelyest. Kiszabadulni Baranyából, körülnézni kicsit erre-arra. Még így is rengeteg hely van, ahol nem, vagy csak nagyon régen jártam. Szabadjára kell engednem magamban a felfedező szellemet. Az Utazót. Persze a határokon belüli mozgással csak egy kicsit elégíteném ki az iránti vágyamat, hogy többet lássak a világból. Mert igazából szeretném bejárni Európát. Elmenni Spanyolba, Angliába, Portugáliába. Hollandiába, Belgiumba, Írországba. Megnézni Szentpétervárt, Velencét, a Stonehenge-t. És még ki tudja, mi mindent. Vagy elutazni Keletre, kicsit körülnézni. Indiába, Japánba, más távolkeleti országokba. Vagy megcsodálni a mexikói piramisokat. Sok mindent szeretnék még megnézni. De mindehhez pénz kell. Sok pénz. Rengeteg pénz. Ezért szoktam néha Lottót venni. Persze minden eredmény nélkül.
Az az egyik fő probléma, hogy nem tudom lekötni magam. Persze nézek filmeket, olvasok, érdekes weboldalakat nézek, amik érdekelnek, játszogatok néha, unokahúgommal foglalkozok, de mindez nem elég. Ez nekem kevés. És nem találom meg azt, ami leköt, lefoglal. Az előbb felsoroltak csak kitöltik az időmet. Nem azt mondom, hogy "Hú, de szar az egész!", csak ez nem az igazi. Olyan üresnek érzem magam. Az is igaz, hogy szociális jellegű kapcsolataim, tevékenységeim is a minimálisra csökkentek. Barátaim nagyrésze elköltözött, máshol talált munkát, családot alapított, jött a gyerek, megromlott a viszony. Ne voltam már lassan 1 éve szórakozóhelyen, koncerten, bulizni. Kapcsolatépítő jellegű probálkozásaim is siketelenek voltak. Tulajdonképpen nem csoda, hogy kezdek (?) befordulni. És mindezek közben azt veszem észre, hogy tulajdonképpen már alig van valami, ami Pécshez köt még. Nem tudom. Minden megen zavaros, ködös, homályos. Nem látok pár napnál messzebb, távolabb. Tavaly ez nem volt gond, akkor a túlálésre játszottam. De túléltem, és ez most már nem elég. Ismét eseményeket akarok az életemben. Egy kis mozgolódást, az események pezsgését, egy kis nyüzsgést. Elég volt a lábvíz-feelingből.
Mindezek közben nem tudom abbahagyni a szokásomat, hogy figyelem a környezetemet, elemzem, gondolkodok, meghozom saját elméleteimet, és ha tudom, megbeszélem másokkal. Már ha tudom. Ez is egyre ritkábban fordul elő. Mindenesetre az agyam folyamatosan jár, kattog, nem áll le. És elcsodálkozok azon, hogy milyen "emberek" élnek a környezetemben, és a világban. Lehet, hogy egyesek sznobnak gondolnak, vagy megvan a véleményük rólam, de ez engem nem érdekel. Nem ez határozza meg az életemet. Nem érdekel mások véleménye. Illetve megválogatom, hogy kinek a véleményére adok. NAGYON megválogatom.
Eszembe jutott, hogy pár éve egy ismerős lány elköltözött Pécsről. Elege lett belőle, és az emberekből. Valahogy most kezdem megérteni, hogy mire is gondolt akkor, és mit is érzett. Emlékszem, hogy akkor azt mondta, hogy jobb lesz neki máshol, ahova költözik. Mert nincs itt már semmi, ami marasztalná. Ő előbb érkezett arra a pontra, ahova én most. Itt az ideje elhagyni a süllyedő hajót.
Lassan majd el kell kezdenem átnyálazni a régi tankönyveimet, felfrissíteni az alapokat, az elfelejtett, nem használt tudást. Még jó, hogy meghagytam ezeket a könyveket. Soha nem lehet tudni, hogy egy felvételi elbeszélgetésen mit kérdezhetnek, mire kiváncsiak. Előfordulhat, hogy még tesztet is kell írni, akkor meg mindenképpen szükség van a tudásanyag frissítésére. Sokat felejtettem.
Azon gondolkozom, hogy a mai nappalt hogy fogom túlélni. Normál esetben reggel hazamennék, majd lefeküdnék, délután ébredés, és a nap hátralévő részének átvegetálása. De ma nem ez lesz. Holnap nappalosban helyettesítenem kell, ezért nappal nem aludhatok ma, mert akkor éjjel nem tudok majd. Az meg überszar lenne. Tehát valahogy átnyüglődöm a mai napot valahogy, kitalálok programokat magamnak, maivel lefoglalom magam valahogy. Mondjuk egy kis Guild Wars. Aztán el kell kezdenem megcsinálnom a Vándor-botomat is. Ezt sem egyszerre akarom megcsinálni, majd szépen lassan, fokozatosan. Talán ma máretre vágom. Meg lekérgezem, vagy mi. Aztán majd jöhet a befaragása később. Hogy milyen lesz, azt még nem tudom. Kell majd rá valami díszítés. De ez még ráér. Igazából még nem tudom, hogy mit fogok ma csinálni pontosan. Filmnézéssel óvatosan kell bánnom, mert megvan a komoly veszélye, hogy bealszok. Szóval nem biztos, hogy eröltetni fogom. Lehet, hogy beugrok Pécsre, és eladom régi telómat. Aztán megveszem öcsémnek Guild Wars-ot. Úgyis ígérgetem neki egy ideje. Elő-Húzsvéti ajándék. A névnapja még messze van. Majd kitalálom a mai menetet.
Most igazából az a nagy kérdés, hogy mit fogok csinálni a műszak hátralévő részében. Olvasni, aludni (erre a legkisebb az esély), vagy filmet nézni? Esetleg lejegyzem még gondolataimat, amik kiemelkednek a Káoszból ...
2008. február 4., hétfő
2008. január 31., csütörtök
Semmittevés ...
Már csak 2 műszakot kell átvészelnem, és itt a pihenés. Rebesgettek itt valami túlórát éjszaka szomabtra, de gyorsan beírtam az előjelenlétibe, hogy akkor nem érek rá. Nem akarok ráérni. Meg itt bent lenni. Már nagyon ki vagyok merülve, és úgy érzem nincs erőm még 1 napot végigdolgozni. Ezt most oldják meg nélkülem. Elterveztem, hogy jövő 7en nem csinálok semmit se. Esetleg kicsit kirándulok, sétálok a Mecsekben, a Zengőn. Tegnap is javarészt döglöttem, és filmet néztem, egy kicsit játszottam. Jól esett, és nem érzem elvesztegetett időnek a tegnapi napot. Van ez így néha, hogy az ember nem akar semmit se csinálni. Nekem most jött el ez az idő ...
2008. január 29., kedd
Prophecy ...
Emléxem, pár éve egyszer jósolt nekem egy koleganőm kártyából. Pár éve is eszembe jutott, de akkor alig emlékeztem rá, hogy mi is lett nekem jósolva. Kérdeztem a kolegát is, de ő sem elékezett. Most viszont valahogy eszembe jutott megen. És azt vettem észre, hogy eddig elég sok minden bejött abból, amit akkor hallottam. Azt mondta, hogy lesz majd egy nagyobb anyagi veszteség, illetve anyagi nehézségek. Bejött, Diákhitel visszafizetése, és egyébb kellemetlenségek ez végett. Jött az a rész, hogy majd lesz egy vörös hajú lány, aki viszont nem lesz túl tartós, és csalódás lesz a vége. Sajna ez is bejött. Egy másik jellegű csalódásról árulásról is szó volt, onnan jön, ahonnan nem számítok rá. Tulajdonképpen ez is megtörtént, bár nem én voltam a konkrét károsult. Azért nekem is odatett rendesen a dolog. Azóta bizalmatlanabb vagyok embertársaimmal szemben. Viszont a jóslat, a kártyák azt mondták, hogy ez az időszak után javulás fog történni, pozitív változások, jó dolgok fognak velem történni. Hát, kíváncsi vagyok, miként is lesznek ezek a dolgok, események. Örülnék neki, ha a történat új fordulatot venne.
A jóslással kapcsolatban volt egy gondolat, amit egy másik kolegám osztott meg velem. Szerinte nem helyénvaló, és tiltott dolog (egyes vallások is tiltják). Véleménye szerint azért nem jó, mert bizonyos szempontból nézve, vizsgálva megváltoztatja az ember életét, az ember tudat alatt is arra fog törekedni, hogy beteljesítse a hallottakat. Még ha nem is kedvező. Igazság szerint ha rendelkeznék a jövő ismeretével valszeg rém unalmasnak tartanám a világot. Mindent előre tudni ... Nem jó. Szeretem a meglepetéseket. Na jó, nem mindegyiket, ami kellemetlen, azt határozottan nem.
Azért az elég érdekes dolog, hogy párszor már előfordult, hogy álmodtam valamit, aztán igen kis eltéréssel megtörtént, bekövetkezett az álombéli esemény. Vagy eszembe jutott egy rég nem látott személy, és pár perccel később összefutok vele. Az is megtörtént nem is egyszer, hogy emberek kerestek valamit, én meg szinte azonnal megtaláltam, amit ők már fél órája nem. Megérzések, sugallatok? Látomások, vagy csak a vakszerencse? De ha az utóbbi, akkor miért ilyen sűrűn? És az hogy van, hogy hasonló jellegű dolgok néha öcsémmel is megtörténnek? Az álom-dolog nem, de megérzések azok igen. Múltkoriban beszélgettem vele egy pár mondatot ezzel kapcsolatban, és azt mondta erre, hogy neki ez úgy működik, mint egy 6. érzék. Utána kellene nézni, hogy a családban a felmenők között nincs-e valami boszorkány-szerű, vagy javasember féle. Ki tudja? Azért kíváncsi vagyok, hogy a legutolsó tiszta, és igen valószerű álmom bekövetkezik-e ...
2008. január 28., hétfő
Tervezgetés ...
Túl vagyok a műszak felén. Még csak? Vagy már? Jó kérdés, attól függ, hogyan közelítem meg a témát. De inkább úgy fogom fel, hogy már letelt a műszak fele. Az jobban hangzik, és a tudat is jobb. De még mindíg lennék inkább máshol, mint itt. Ja, mondjuk otthon. Otthon még csak készülnék az ebédhez, lélektanilag. Hogy majd az is lesz. De itt már túl vagyok rajta. Majd szerdán, akkor majd sokáig alszok, ébredés után filmnézés, aztán indulhat a nap. Nem tervezek különösen semmit, mert még nem tudom, hogy mit fogok csinálni. most 7végére is kitaláltam, hogy filmet fogok nézni, aztán nem lett belőle semmi. Ami helyette volt, az sem volt problémás, az is minimál energiabefektetést igényelt. Öcsémnek segítség Empire at War telepítésben, vigyázni unokahúgomra, játszogatni, programtelepítés, letöltés, némi favágás. Nem nagy cucc. Szerdára is ilyesmit tervezek, hasonló hozzáállással. Esetleg bejönni Pécsre. De az is csak pár óra, nem több. Esetleg elkezdem csinálni a vádorbotomat. Az is egy lehetőség, csak legyen napközben jó idő. De ez úgyis még messze van ... egy kicsit ...
MMORPG ...
Pár éve, amikor megen elkezdtem netezni, találkoztam az MMORPG fogalmával. El is kezdtem érdeklődni, körülnézni a kínálat terén, és hamarosanmeg is vettem az EverQuest 2t.Akkoriban ez jött ki frissen, és ezt tudtam akkor megvenni. A WoW akkor még nem volt készen, utolsó simítások, open-Béta, már csak a kiadásra várt. Nekem azonban az soha nem jött be, nem tetszett a grafikája, a jellege, a stílusa. Igaz, nem is nagyon próbáltam, csak a Bétát, de valahogy nem volt az igazi. EQ2 az bejött, játszottam is vele egy jó darabig. Aztán volt pár hónap netnélküliség, EQ2höz se volt egy darabig GameCard, nem tudtam aktiválni az Acc-omat. Jöttek hozzá kiegek, de azokat nem tudtam megvenni, akkoriban pénzem is kevés volt. De már olvastam a Guild Wars-ról, és érdekesnek találtam, megfogott. Igaz, akkor még csak az a része leginkább, hogy nincs havidíj. És ez elég nyomós ok volt. Még most is az, de azóta már megismertem a többi oldalát is, ami miatt szeretem. Még mindíg nem találtam igazán jobbat. Illetve vannak, amiket szívesen kipróbálnék hosszabb távon is.
Ilyen pl. az EVE-Online. Ürhajó-szimulátor online, rengeteg lehetőséggel, fantasztikus látvánnyal, és játékélménnyel, akik ezzel játszanak, állítják, hogy megunhatatlan. Ebben hiszek nekik. Annak idején én is kipróbáltam a trialt, de nem igazán ment. Lehet, hogy megen kipróbálom.
Egy másik érdekes, és ha minden igaz, nagyon jól kidolgozott gáma a LineAge II. Ezt is próbálgattam, de tört szerveren, és úgy nem volt az igazi. Pedig ennek is kidolgoztott története van, ami folyamatosan halad előre, és a grafikája se rossz. Itt láttam először olyan Orkot, ami kinéz valahogy, sőt, igen igényesen. Nem az a tipikus robosztus, gorilloid termet, és nem is az az ostoba típus, aminek általában beállítják. A Dark Elfek is igényesen, szépen vannak kidolgozva, velük is szívesen játszanék. De hát a tört szerverek hátránya, hogy bugos, nem rendszeresen van frissítve, és általában kevesen vannak rajta.
Cyberpunk-SciFi stílusban akkor ott van az Anarchy-Online. Túl sokat nem tudok hozzászólni. Az alapjáték ingyenes, letölthető, regisztrálható díjmentesen, a frissítések is lejönnek. A gond az, hogy a kiegészítőket viszont ki kell fizetni, meg kell venni. És nem egy van. Ez is egy népszerű, sokak által játszott játék, változatos, több játszható osztály van benne, és még fajok közül is lehet választani, ha jól emlékezem. A grafikáról túl sokat nem tudok elmondani, akkoriban vettem új kártyát, ha jól emléxem. Nem tudom pontosan, nem mostanában volt.
A következő, amit megemlítek, az a Codemaster játéka, az Archlord. Érdekessége, hogy fizetősnek indult, aztán havidíj nélküli lett, mostanra meg már teljesen ingyenes, az alapjátékot sem kell megvenni, csak letölti az ember, regisztrál, nyit egy Acc-ot, és már játszhat is. Igaz, mióta ingyenes lett, azóta meg kellett nyitni a 3. szervert is. A kíváncsiság végett letöltöttem, regeltem, és ki is próbáltam. Tulajdonképpen nem rossz, tetszik a grafikája, a hangulata, bár a térképkezelés, és azon a küldetések jelölése, és egyébb jelölések, tájékozódás hayg némi kívánnivalót maga után. Mindenesetre azért felraktam megen, ismerkedek vele megen egy keveset. Tapasztalatokat majd később.
Tavaly év végén, november elején adták ki Richard Garriot új játékát, a Tabula Rasa névre hallgató SciFi/FPS online RPG-t. Ezt is sikerült kipróbálnom, és azt kell, hogy mondjam, egész pofásra sikerült. Ezen nagyon gondolkodok, hogy nem kellene-e jobban megismernem, kipróbálnom, bár az szól ellene, hogy jelenleg havidíjas. Pedig ugyanaz az NCSoft adta ki, aki a Guild Warst is, és az havidíj-mentes. Na de Tabula Rasa. Szerintem hamar teret fog hódítani magának, ha eddig még nem tette meg. Háttér-történet annyi,hogy idegenek lerohanják a földet, mire az emberek visszavágnak a behatolók saját világán. Akarom mondani a túlélő emberiség. A fejlődési lehetőség változatos, többször elágazik, és mindenki megtalálhatja a neki tetsző osztályt. Hatalmas lehetőség a karakterek leklónozása, így ha az ember ki akar próbálni egy másik osztályt, karaktertípust, nem feltétlenül kell egy új karaktert kezdenie elölről, hanem a klónt kell abba az irányba vezetni. Ha minden igaz, a klónozás nincs szabályozva mennyiségileg. Grafikája is szép, jól kidolgozott, igényes. Ami hátárnya valamelyest, hogy nagy a gépigénye. Bár az enyém még képes megbirkózni vele. Mindenesetre a további kipróbáláson még gondolkozom. Majd kiderül.
És akkor még rengeteg hasonló játékról nem szóltam, pedig vannak bőven. De nem ismerem őket, nem próbáltam ki, és így nem tudok róluk nyilatkozni. Mondjuk ez a fentebbi rész is inkább csak felsorolás, de ezek azok, amivel valamelyest foglalkoztam. Igazából ezt is csak azért írtam, hogy menjen az idő.
Tervek ...
Azon gondolkodok ippeg, hogy március végefelé, vagy áprilisban valamikor beszélnem kellene öreganyámmal, hogy pár napra szeretnék elmenni Harkányba, és akkor használnám a nyaralót. Persze csak 1 feltétellel, hogy ő nincs ott. Pár nap teljes kikapcsolódás, elmenni élményfürdőbe, masszázsra, szaunába. És élvezni a semmittevést, a lazulást, a pihenést. Kikapcsolni magam a világból, és nemis tudomást venni róla, csak a tökéletes,maximális kikapcsolódás, pihenés. Persze az lenne az igazi, ha arra a pár napra tunék szerezni egy laptopot kölcsönbe, hogy amikor "hazaérek" pihenni, tudjak filmet nézni. Azt nem igazán hiszem, hogy "hotspot" van kiépítva harkányban, illetve ha van, akkor azon a környéken biztos, hogy nincs. De nemis vinném ki. Azért tervnek nem rossz. Csinálnék egy igazi hosszú7végét, péntek-szombat-vasárnap jelleggel. Egy igazi ellazulóst. De addig még vissza kell magam lopnom öreganyám szívébe. Csak nem lesz nehéz ...
Monday Morning ...
Álmos vagyok. Álmos, fáradt, és kimerült. Az elmúlt 2-3 hónapba kicsit belefáradtam, elegem van pár dologból. És szeretném ezeket kipihenni. Mondjuk nem sok esélyem van rá, hiába megyek jövő 7en szabadságra. 9 napig nem megyek dolgozni! De érzem, ez sem lesz elég. Igazából nyáron szeretnék, és fogok valahova elmenni. Persze azt, hogy hova fogok elmenni, még nem tudom. Az is igaz, hogy még azt se tudom, hogy a jövő 7emmel mit fogok csinálni. Szeretném, ha jó lenne az idő, mert akkor lehetne kirándulni is. "Utazni" egyet, sétálni a természetben, az erdőben. Az milyen csodás lenne. Vinném magammal a fényképezőm is. Bár még nem olyan az erdő, mint szeretném. nem zöldel. Mindegy, jelenleg még nem tom, mit fogok csinálni pontosan. Majd ki5löm. Persze annak is megvan az esélye, hogy nem csinálok semmi különöset. Csak addig bírjam ki ép ésszel.
Jelenleg unatkozom, szinte semmi munkám nincsen. Ez nem azt jelenti, hogy most történjen valami, mert dolgozni akarok. Nem. Csak nincs semmi olyan, ami le tudna kötni. Itt. Jelenleg. Ami most lekötne, az az ágyam, és a benne lehetséges alvás lenne, de hát ... Mindegy, ez van. És még holnap is ez lesz, kelhetek korán. Pedig hogy szeretek későn kelni. Aludni addig, amíg fel nem ébredek magamtól. Utána még heverészni egy darabaig, legalább fél órán át. Vagy tovább is, filmet nézve közben. Ehh, semmi se jó jelenleg. De télleg. Kedvem, hangulatom a béka segge alatt, hozzáállásom a dolgok szinte alig, és egyáltalán, minden megen olyan semmilyen. Asszem ez a tél, illetve a vége miatt van. Többek között.
Most pedig cigiszünet ...
... És ez is megvolt. Szóval ... Nem is tudom, minden olyan unalmas. Semmi véltozatosság, semmi érdekfeszítő, valami mozgalmas. Szürke 7köznapok. És a 7végék is. Fel kéne ráznom magam. Valamit tennem kell. De mit? Menjek bulizni? Nem igazán érzek rá késztetést. Öregnek érezném magam a sok "gyerek" között. Inni sincs kedvem. Nem is bírom már úgy, mint régebben. A heverok sem olyanok, már mint rég. Nincs is annyi. Minden olyan más. Mintha rosszabb lenne minden. Pedig csak annyi az egész, hogy a dolgok változnak. Én is. És már nem azok a dolgok érdekelnek, mint régen. Más dolgok a fontosabbak, az értékrendem, és ítélőképességem változott. Nagyon. Hogy ez jó-e, vagy nem, még nem tudom. Lehet, hogy soha nem fog kiderülni, vagy ha kiderül, már nem lesz fontos. Addigra már megen minden más lesz. Annyi minden van még előttem. És mögöttem? Szintén. Minden változik. Valami lassan, szinte észrevétlenül, valami meg egyik pillanatról a másikra. Az egész olyan, mint az időjárás. Vagy az évszakok.
Idén szeretnék utazni. Utazgatni. Erre-arra. Akár az országon belül. Ide-oda. Megnézni ezt-azt. Balaton. Sopron. Veszprém. Kőszeg. Sümeg. Tisza-vidék. Eger. Tokaj. Dunakanyar. Mindegy, csak valamerre el, ami nem a közelben van. Csak kellene egy kis jóidő. Amikor az embernak van kedve kint kóbororlni. nem úgy,mint most, amikor még hűvös, illetve hideg van. De addig várok. Türelmesen ...
2008. január 20., vasárnap
Aeon Flux ...
Most kicsit utánanéztem, és látom ám, hogy 3 évadot gyártottak le belőle. Összesen 17 rész, ha minden igaz, bár a sorrendet még nem tudom teljesen. Majd utánanézek ennek is, a lényeg az, hogy vannak lehetőségek. Ahogy szépen szedem össze az infókat, látom ám, hogy 2005ben kiadták az egészet DVDn. Valszeg ezek egyikét szedem most is. Azért érdekesen alakul ennek a postnak a formája, jellege, ahogy olvasom az infókat, annak alpján jegyzem én is a gondolatokat ide. Ez miatt kicsit talán szétszórt, illogikus felépítésű, de valahogy nem érdekel. Úgyse volt még ilyen.
2008. január 18., péntek
Fantasy Zoo
Tennap elég érdekes dolog jutott az eszembe (mikor nem?). Látom kolegáimat, és némelyik hasonlít az emberre. Teljesen emberszabásúak (2 láb, 2 kar, 1 fej, stb.), de ha rájuk nézek, inkább fantasy regények, filmek, és szerepjátékokban előforduló lények jutnak róluk az eszembe. Van itt minde. Hobbitok, gnómok, koboldok, manószerű lények, még 1-2 óriás is, meg törpe. Ha jól belegondolok, orkok is vannak,nem is kevesen. Mindez tennap jutott eszembe, mikor láttam sokadszorra egyik unszimpatikus kolegámat, és hirtelen belém hasított a felismerés, hogy úgy néz ki, mint egy hobbit. És rájöttem, hogy a hobbitokat nem szeretem. Később láttam még 1 hobbitot, és ő se szimpatikus. Ma reggel meg büfében valami kobold-szerű lény fordult velemszembe egyszer csak. Mindíg sejtettem én, hogy ezek a lények nem csak kitaláltak, de hogy ennyire itt élnek közöttünk, és alig álcázzák magukat! Hihetetlen. Még szerencse, hogy azért néha lehet elfeket, tündéket látni. Vagy valami haslót. Lehet, hogy Nimfák, vagy Driádok? Ki tudja? De itt élnek közöttünk ...
Túra-útvonal ...
Ezt a leírást pár napja kaptam, és asszem valamikor koratavasszal végig is fogom járni. Akarok túrázni, kirándulni, kimenni a szabadba, természetbe. És természetesen fényképezni közben. De most jöjjön a leírás.
Pécsvárad-Zengő-Cigány-hegy-Vörösfenyő kh.-Kárász
Pécsvárad Kárász: 19 km 750 szintkülönbség. (kezdő túrázó 3 kilométert tesz meg egy óra alatt)
A vár megtekintése után északi irányba indulunk. A temető előtti hármas elágazásnál a bal oldali, Zengő utcába térünk majd a kőbánya mellett elhaladva a Csinger-gödörben megyünk felfelé. A piros kereszt jelzéssel együtt egy emelkedő kocsiúton haladunk a Komlós nyeregig. Innen nyugati irányba fordulva meredeken kell felkapaszkodnunk. A Zengő gerincére érve az esőháztól szép panoráma nyílik Pécsváradra és környékére. Tovább haladva rövidesen a Mecsek legmagasabb csúcsára, a 682 méter magas Zengőre érünk. Felmászhatunk a geodéziai mérőtoronyra körülnézni.
Pihenés után tiszta bükkerdőben, nagyon meredek ösvényen indulunk lefelé, majd lankás kocsiúton folytatva az utat a püspökszentlászlói arborétum kerítéséhez érünk. Ha még nem jártunk erre, érdemes megnézni a püspöki nyaralókastélyt és arborétumot.
Jelzett utunk a kerítés sarkánál északra fordul, és egy patak mellett felfelé vezet. Miután kereszteztük az erdei műutat, a jó vizű Diós-kúthoz érünk.
Valamikor ez a terület a püspök vadaskertje volt. Egy számtartóról nevezték el a forrást, akit Diósnak hívtak.
A forrásnál padokat és tűzrakót találunk. Rövid, de meredek emelkedő után a Hárs-tetőn keresztezzük a zöld sáv jelzést, majd az erdőből rövidesen egy szélfújta, nagy legelőre, a Kisújbánya felett levő Miske-tetőre érünk ki. Átmegyünk a kisújbányai műúton, és felkapaszkodunk a Cigány hegyre.
A Cigány hegyen álló kilátót 1978-ban a kárászi erdészet építette Buzás Endre terve alapján. Innen gyönyörű kilátás nyílik a környező erdő borította hegyekre s völgyekre.
Pihenés után leereszkedünk a bokros domboldalon, majd kis emelkedő után a Dögkút tetőre érünk, több turistaút kereszteződéséhez. A sárga sáv jelzésünk tovább emelkedő kocsiúton szép szálerdőben vezet.
A tőlünk jobbra eső Dobogó csúcsán Í(594 m) a Tolna Megyei Természetbarát Szövetség egy kopjafát helyezett el, jelezve hogy ez a hely Tolna megye legmagasabb pontja.
A kocsiutunk tovább vezet a Vörösfenyő kulcsosházig és a Nyárádi kunyhóig. A vörösfenyők alatti padoknál megpihenhetünk.
A kulcsosháztól a Magyaregregyre tartó piros kereszt jelzések szétválása után hamarosan erdőgazdasági műutra térünk, ezen haladunk a Púk-hegy eldalában folyamatosan lefelé, míg Kárászra nem érünk.
Ritkaság ...
Megen olyan dolog történt, ami már rég nem. Este 10 után valamivel lefeküdtem aludni, és pár percen belül már szunyáltam is. Még csak meditációs gyakorlatot sem kellett végrehajtanom, minden gon, és forgolódás nélkül a jótékony tudatlanságba zuhantam. Mondjuk nem csoda, korán keltem, nappalos műszak nehézségei, egész nap a használt, oxigén-szegény levegő belégzése, a vérvétel, a hazautazás, és végül a hegymászás hazáig. Nem kellett se altató, se estimese, se filmnézés. Sikerült is aludnom 5ésfél órát. Ez igazán ritka dolog nappalos műszak idején, nem jellemző. És ami külön öröm, hogy uccsó műszak a héten, mondhatnám, hogy ezt akár fejenállva is, de az elég kényelmetlen 12 órán át.
2008. január 17., csütörtök
Bloodgiving again ...
Sikerült elmennem véradásra, szerencsére. Örülök neki. Legalább megtudtam 1-2 dolgot. Vérnyomásom jó, mondhatni nagyon jó (115/80), pulzusom is megfelelő. Aztán megtudtam, hogy vércsoporto (B+) a ritkábbak közé tartozik. Hm. Minden gond nélkül lement a vérvétel, nem lettem rosszul, nem szédültem, stb. Azért mókás volt, hogy koleganők kérdezgettek, hogy jól vagyok-e, nem érzem magam rosszul, meg ilyes. Mert hogy állítólag nagyon sápadt vagyok. De hát leszedtek tőlem majd fél liter vért! Már hogy a viharba ne lennék sápadt?! De jól érzem magam amúgy. Semmi gond nincs. Ha idén nem tetováltatom magam megen, akkor még1x elmegyek véradásra. Ha tudok. Ja, kaptam 1 üveg szúrósvizet (folyadékpótlás), egy szelet valami csokiszerűséget, 500 HUF értékű vásárlási utalványt, és 2 belépőt Mórahalomra, az élményfürdőbe, vagy hova. Az biztos, hogy nincs közel, de asszem nyáron, esetleg késő-tavasszal elmegyek. Távolság nem számít, nem érdekel, ki fogom használni a lehetőséget. Ha már megadatott! Úgy is szeretnék idén kimozdulni Baranyából, ha már az elmúlt 2 évben nem sikerült. Ez nem az a távolság lesz, amit igazából szeretnék (külföldi nyaralás), de kezdetnek megteszi.
Talán ma tudok aludni rendesen, normálisan, és nem félig éberen. Habár már most is tudnék aludni. Remélem a vérveszteség is hozzájárul egy kicsit. Az az egy dolog vígasztal, hogy a holnapi nap az utolsó munkanap a 7en. Rebesgettek valami túlóraszerűséget szombatra, de kiderült, hogy mégse lesz. Ennek csak örülök. A 7vége a pihenésé lesz. Szombaton fel se kelek minimum 10ig. Na jó, a 9 is belefér még. De annál korábban semmiképpen sem.
Bloodgiving ...
A mai nap véradást szerveztek a cégnél. Ez itt szokás, évente többször is megszervezik. Én általában, ha tudok, elmegyek. Már csak azért is, mert egyrészt tudom, hogy ezzel tényleg segítek másoknak. Másrészt azt is tudom, hogy országosan probléma a megfelelő vérellátás, és így ezen is segítek. És végül, de nem utolsósorban nekem is jót tesz, mert egy kis vérfrissítés nem árt az embernek. De télleg. Ami tetszik még benne, az az, hogy utána van egy kis kábaság, egy furcsa érzés, mintha a testem sokkal könnyebb lenne. Mintha kicsit be lennék rugva, pedig nem is. Utoljára másfél éve voltam, azóta nem tudtam elmenni a céges szervezésben lévő adakozásra, azt pedig, hogy elmenjek egy véradóállomásra, valahogy soha nem sikerült elintéznem. Mindíg volt valami más, ami közbejött. Ma el kellene mennem, csak nem tom, hogy el tudok-e menni, vagy elengednek-e? Jó lenne, télleg. Majd még meglátom, hogy alakul, du. 3ig itt vannak végül is.
Anime ...
Megen sikerült megszereznem egy filmet, egy igazi gyöngyszemet, különlegességet. Valamikor évekkel ezelőtt, az ezredforduló tájékán volt egy film, a Pitch Black, Vin Diesellel a főszerepben. Aztán megcsinálták a folytatást, a 2. részt. Ami nem volt egy nagy durranás, sokkal laposabb volt a sztori, mint az 1. részben. De most nem erről akarok beszélni. Csináltak egy átvezető sztorit, illetve egészen pontosan az 1. résznek egy folytatást. És ami a lényeg, ez nem rendes film, hanem animációs fil, rajzfilm. A készítők csináltak egy epizódot az Animatrix c. filmhez is, a port.hu-n ez áll, meg az egyébb leírásokban is. Amit viszont nem nagyon említenek, hogy ugyanez a gárda csinálta annak idején az MTV-n (Music Television) sugárzott Aeon Flux c. animációs sorozatot is. Ugyanaz a látványvilág, enyhén bizar ábrázolásmód, karakterábrázolás, és mégis fantasztikus az egész. Asszem valamelyik este meg is nézem.
Aeon Fluxra visszatérve, annak idején el nem mulasztottam, hogy megnézzem, annyira tetszett. Posztapokaliptikus környezet, érdekes történetek, meg az egész, teljesen magával ragadott. Eleve mindíg is szerettem a rajzfilmeket, és képregényeket, és ez mind a mai napig így van, megmaradt.Pár éve próbáltam letölteni a sorozatot, de nem igazán találtam rá, illetve nemrég megcsinálták egészestés mozifilmben (elég gyatra lett, meg se közelíti az eredetit), és folyamatosan azt dobják ki a keresők. Erre most mondja egyik kolegám, hogy pár éve leadták az AXNen. Én meg pont akkoriban nem néztem TV-t, illetve most se iagzán. De feltámadt az ötlet, a késztetés, hogy megen rá kellene keresnem, hátha megtalálom ezt a ritkaságot. Megérné a fáradtságot. Egy régi, nagy kedvenc kerülne a birtokomba ...
Szokások, tradíciók ...
Vajon hány generációnak kell lefutnia ahhoz, hogy bizonyos szokások megváltozzanak, illetve eltünjenek? Nálunk, magyaroknál pl. régi "jó" szokás, hogy a "jó munkásember" onnan ismerszik meg, hogy munka közben iszik. Mármint alkoholt. Lehet, hogy egy egész emberöltő nem elég hozzá, hogy ez a szokás eltűnjön. mert ugye az ifjabb generáció az öregebbektől lesi el a szakma, a munka fogásait. És ehhez hozzátartozik a munka közbeni ivászat is. Ha meg az ember próbál kitérni előle, akkor meg kinézik. Vagy azért, mert azt gondolják, hogy spicli, vamzer, vagy pedig nyalóka, nem bírja a piát. Utóbbi esetben meg mit tesz az ember fia? Bizonyítani akar, és nem akar kilógni a sorból, be akar illeszkedni. A kör bezárul, a régi szokások megmaradnak. Mily csodás. Még jó, hogy ezt nálunk azért nem tolerálják. Emléxem, volt ember, aki 1. munkanapját kezdte reggel 6kor, és 11kor már be is fejezte, sőt többet nem is kellett jönnie dolgozni. Láttam az embert fél10 felé, és akkor alig állt a lábán. Milyen állapotban volt ez reggel, mikor felkelt? Vagy amikor felvette a munkát? Sajnos el kell fogadnunk a tényt, hogy alkoholista nemzet vagyunk. Benne vagyunk az első 10ben. És igen kevesen előznek meg. Sajnos ...
Sleeping ...
Ahogy elnézem, a mai napom nem a legjobb. Ennél rosszabb csak a holnapi lesz, kb. fél órával kell korábban kelnem, mint ma. Igazi jóság! Csak nem nekem. Eleve utálok korán kelni. Ez nem embernek való. Ha már erről van szó, legkorábban 9kor tudok normálisan felkelni. Ami ennél korábban van, az már kicsit problémás. Nem vészesen, csak az nem az igazi. De ez, ami nappalos műszakban van, a hajnali 4, az télleg kínzás. Akkor tudnék a legjobban aludni, erre ki kell másznom a jó meleg, puha ágyamból. Bár amilyen zavaros álmaim vannak mostanában (kivéve a tegnap leírtat) ... Nem tudom, ez is olyan furcsa. Mostanában sokkal többször álmodok, mint korábban, az elmúlt időszakban. Nem emléxem teljesen az álmaimra, csak azt tudom, hogy zavarosak, érdekes helyzetek alakulnak ki, nem szokványosak, és valamilyen szinten mozgalmasak. Nem rémálmok, csak furcsák. Ismerős, mégis ismeretlen helyszinek. Emberek, akiket ismerek, és mégsem. Többször előfordul, hogy harcolnom, küzdenem kell. Hogy mi ellen? Nem tudom, ezt legtöbbször elfelejtem.
Amúgy alvászavarom is van. Nem tudok időben lefeküdni, aludni. Ez azt jelenti, hogy éjfélnél előbb nem nagyon megy. Próbáltam, de általában éberen, álmatlanul forgolódok, és nem alszok. Próbáltam számolással, nyugodt gondolatokkal, az elmém kiürítésével, de mind hasztalan. Most majd jön megen a meditáció. De télleg. Ma előveszem majd valamelyik meditációs gyakorlatomat, ami megvan, aztán meglátom, mire jutok vele. Hátha segít. Egyébbként a poén az, hogy egyáltalán nem zavar, és nem is okoz problémát, hogy átlagosan 5-6 óránál többet nem alszok. Átlagosan. Azt nem hiszem, hogy insomniás vagyok, mert tudok aludni, és nem is érzem úgy magam, mint aki az alvás, és az ébrenlét között van. Csak keveset alszom. Illetve kevesebbet, szerintem. Mindegy, egyenlőre nem gáz. Régebben egy idő után besokalltam, akkor viszont aludtam akár 10-11 órát is. Ez olyan 3-4 havonta fordult elő. Most nem tudom, mikor volt utoljára ilyen, nem jegyeztem meg, de majd egyszer jön megen. Mondjuk az időjárás is olyan, hogy nem van nagy kedvem bármit is csinálni. Kint hideg van, az idő nyirkos, párás, hamar sötétedik (még), és ez nem gyere be nekem. Irigylem ilyenkor a téli álmot alvó lényeket. De sebaj, majd jön a tavasz, a jó idő, és minden szebb, és jobb lesz. És akkor aludni se akarok annyit ...
2008. január 16., szerda
Dream ...
A minap igen érdekeset álmodtam. Egyrészt jó idő volt, és nyár. Nagyon jó idő. Aztán valami vízparton voltam, stég, meg ilyes. A víz is kellemes volt. Kellemes, hűsítő víz. Hogy folyó, vagy tó volt, azt nem tudom, ez akkor sem érdekelt igazán, és tulajdonképpen mindkettő lehetett. Hogy merre volt az egész? Nem tudom, nem ismertem föl a helyszínt, ez sem nyújt támpontot. A figyelmem nem ilyen dolgokra irányult. Nem törődtem az idővel, a helyszínnel, csak azzal, hogy jól éreztem magam. És a társasággal. Érdekes lány volt. Még az arcára is emléxem valamelyest, pedig ez nem jellemző. Hosszú, sötét haja volt, asszem sötétbarna, bár vizes volt, éppe ezért lehet, hogy világosabb. Szeme zöldes árnyalatú volt, és ott csillogott benne valami huncut fény. Valami játékos vidámság. Az arca ovális volt, és kedves, a mosolya őszinte. Abszolút az ideálomra hasonlított, már amire emléxem belőle. Az mondjuk tény, hogy sokkal többre emléxem, mint szoktam. Nem jellemző, hogy az álmomban látott csajoknak beugrik az arca, vagy bármi belőle. De Ő ... Ami még szimpatikus volt az álombéli lányban, az ... Ezt nem tom megfogalmazni, mert nem tudom megfogalmazni, illetve elkapni az érzést vele kapcsolatban. Mindenesetre a szimpátia kölcsönös volt, sőt, ha jobban belegondolok, akkor ez több volt, mint puszta szimpátia. A lényeg az, hogy akkor jól éreztem magam, és ébredés után is jól éreztem magam.
Most az a kérdés foglalkoztat, hogy ez csak egy szimpla álom volt, vagy a néha előforduló jós-álmaim egyike? Mert ha az utóbbi ... Akkor elég érdekes év lesz az idei, és pozitív értelemben. Örülnék, ha a tavaly elkezdődött változások, javulások folytatódnának. Jót tenne az önbizalmamnak, és közérzetemnek. De ez majd még kiderül. Mindenesetre ha a valós világban bekövetkező események, és az álmomban történt dolgok között felfedezek bármi hasonlóságot, párhuzamot, akkor újabb érdekes kérdéseket kell átgondolnom. De ez a jövő zenéje ...
Kiegészítés ...
... az előző posthoz. Már megnyomtam a Send gombot, amikor eszembe jutott, hogy máris van 2 sorozat, amit meg kell szereznem. Az egyik a pár éve újrakezdett Dr. Who, aminek most már a 4. évadát fogják kezdeni, illetve ennek oldalhajtását, a Torchwood-ot. Mindkettő kedvencem lett, a Doktor kalandjait már annak idején, gyerekkoromban is követtem, igaz, hogy akkor még csak a jugó adókon lehetett nézni, és szövegét nem is értettem. De már akkor tetszett, megfogott a hangulata. A Torchwood pedig megtetszett hangulata, és milyensége miatt. Ezt most nem fogom kifejteni. Mindenesetre ezt a 2 sorozatot le kell szednem.
Series ...
Befejeztem egy sorozatot megen, mégpedig a Dark Angelt. És tökéletesen megértem, hogy miért volt a zúgolódás a cancel miatt. Egy olyan ponton fejeződött be a 2. évad, ami követelte a folytatást, igen nagy hype volt. De az akkori idők, 9/11, magas költségvetés, stb., amire még hivatkozott a Fox, leállította az egészet. Pont amikor kezdett volna igazán érdekes lenni, amikor az események kibontakoznak, amikor a miértekre, és egyébb kérdésekre megkaptuk volna a választ. De hát ez van.
Szerencsére megtaláltam egy másik kedvenc sorozatomat, akkoriban sokat néztem, és ez a Millennium volt. Annak a Chris Carternek az agyából pattant ki, aki az X-Akták atyja is volt. Sokkal sötétebb hangvételü, komorabb sorozat ez, és igencsak a felnőtt kategóriába sorolható. Már megvan a teljes első évad, most valahol a közepén járok. Örültem, hogy megtaláltam, mert már majdnem megvettem. Csak az első évad DVDn 8000 HUFba kerül, és azért az nem kevés pénz. Most majd kereshetem a 2. évadot, remélem azt is felrakta valaki, valahol.
Egy másik sorozat, ami nagyon tetszett, az a Carnivale - A vándorcirkusz. Ennek is megtaláltam az 1. évadát, ráadásul szinkronosan. Az is jön le szépen lassan. Ez a sorozat a '30as évek amerikájában játszódik, a Világválság idején, középpontban 2 karakterrel, egy fiatal, szökött fegyenccel, illetve egy karizmatikus lelkésszel (az alakítja, aki a Hegylakóban a Kurgan volt). Ők a történet kulcsszereplői, és bennük testesül meg a fény és a sötétség erői. Tulajdonképpen Avatárok. Elég érdekes, helyenként bizar, mondhatnám morbid a történet, jó sok misztikummal, rejtéllyel. Sajnos ezt a sorozatot se folytatták, a 2. évad után ezt is cancelra rakták, ez a HBOnak köszönhető. Rebesgettek valami olyast, hogy egy mini-sorozatban majd befejezik, lezárják az elvarratlan szálakat, de egyenlőre nem tudok ez ügyben újabb fejleményekről. Azért örülnék, ha folytatnának, mert elég sok a nyitott kérdés.
Jelenleg ezekazok a sorozatok, amiket nézek, illetve érdekelnek. Kellene keresnem még olyat, ami érdekelhet, mert elég gyorsan fogyasztom ezeket. Egyszerre általában 2-3 részt nézek meg, és így hamar végzek egy sorozattal, illetve egy évaddal. Azért most már normál, "egész estés" (1.5-2 órás) filmet is kellene néznem, körülnézni azon a tájékon is, mi az, amit érdemes megnéznem. Csak kellene szabad hely a PCmen, mert az nem sok van. Ráadásul a 4 Winyómból 1 működik csak rendesen. Sőt, csak 1 működik. Jövő hónapban kell vennem 1et, egyrészt igény van rá, másrészt meg nem árt, ha van.
Majd ha hazaérek, ezeknek a dolgoknak utánanézek.És hátha találok valami érdekeset ...
Yesterday ...
Valahogy már szinte szokásommá vált, hogy melóhelyről írom a postjaimat. Pedig otthonról is menne, sőt, a képeket, amiket fel akarok rakni, csak onnan tudom. Télleg, azt is meg kéne tennem. Sőt, lehet, hogy csinálok egy új blogot, ahová csak a képeket fogom rakni. De ez még a jövő zenéje. A közelié.
Tegnap voltam nagymamámnél. A kriminálisabbnál, akit nem láttam már tavaly augusztus óta. De erről javarészt ő tehet. Amikor ráértem, és meg tudtam volna látogatni, kiderült, hogy az Alföldön van, mikor meg hazajött, arról nem szólt, én meg nem értem rá. Vagy nem volt elérhető továbbra sem, illetve beteg voltam. Mindegy. Tegnap tettem egy villámlátogatást, voltam nála fél órát. Az is elég volt, legalább elkerültem a kínos kérdéseket. Mindenesetre furcsa képzetei vannak. Pl. az, hogy nekem nagy teher az, hogy Pécsváradról kell bejárnom dolgozni. Pedig nem. Ezt is közöltem vele. Meg ki nem mondva az is, hogy én otthon nem kapok rendesen enni. Ja, azért vagyok 87 kg! Az elmúlt 2 évben híztam vagy 10 kilót. Rettenetesen örülök neki. Mindenesetre mondtam, hogy szeretek Váradon lakini, jó a levegő, tiszta, nyugalom van, és nincsenek kéregetők, ami rendfelett zavar, és idegesít Pécsett. Ki nem állhatom őket. Mindegy, ez az én problémám.
De ha már Pécsett jártam, vettem ezt-azt. Pl. írható DVD-lemezeket, mert ippeg kifogytam belőle és kell. De majd kell rendelnem nagyobb tételben, mert úgy olcsóbb, és tovább tart. Aztán vettem gyertyát, mert már régen leégett a legutolsó, és hinyolom. Van egy faja gyertyatartóm, még Finnországban vattem, kovácaoltvasból van. Szép, egyszerű, stílusos. Nekem tetszik. Majd csinálok róla képet, aztán felrakom. Aztán volt még szabadidőm, és csak úgy, minden különösebb indíttatás nélkül bementem a Dzsínsz Klábba (Jeans Club gy. k.) körülnézni. Mert hogy nagy leárazás van. kapásból eltévedtem elsőre a női ruhák közt bolyongtam vagy 5-10 mpig, aztán hamar a férfi részlegre vettem az irányt. Elsőre nem voltam lenyűgözve, alapvetően drágának tartottam a dolgokat, kevés volt, ami tetszett, és az is sokba került, ami meg óccsó volt, az nem igazán tetszett. Aztán láttam egy kabátot. Tetszett a színe (világosbarna, vagy valami hasonló), a fazonja (rövidebb,mint az előző), sok zsebe van (fontos szempont a számomra), és nem is volt drága (3500 HUF). Levettem, vittem próbálni. Továbbra is tetszett, de visszavittem, visszaraktam, megnéztem a többit, majd megen levettem. Végül mentem fizetni. Mondjuk abszolút jól jártam, a régi már agyon van hordva, öregszik, nem is annyira jön már be, ez meg váltás valamelyest. Ja, és eredeti ára 19000 HUF volt. Mindenképp jó vásár volt. Ma fel is avattam, abban jöttem dolgozni. Meleg, kényelmes, praktikus, és átmeneti kabátnak is megfelel.
Tegnap próbáltam vadászni is, de csak félsiker született. Egyre nehezebben megy a vadászat, a zsákmány minősége sem az igazi, és nehezebb magát a vadat is felhajtani. Szomorú időket élünk, ínségeseket. De hát ez Pécs. Sajnos ...
Árnyak a múltból ...
Tegnap összefutottam még az uránvárosi időkből egykori lakótársammal, akit kényszerből kellett elviselnem. Tegnap is ő vett észre engem, nem én őt, utóbbi esetben el is kerültem volna. De nem ez történt. Egyszer csak valaki rámköszön, és a kisgyerek az. Nagy vidáman próbált velem beszélgetni, én meg tartózkodó, távolságtartó válaszokat adtam. Aztán nagynehezen kapcsolt, vagy csak nem akart messzire kerülni az ismerőseitől, elköszönt, és lelépett. Köszönöm az Égieknek! Nem tudom, mit képzel, talán azt, hogy én örültem annak, hogy a lakótársam volt? Elég rosszul hiszi, ha így gondolja. Nekem ő csak nyűg volt, és kellemetlenség, amit nem is én vállaltam, csak örököltem. Sajnos. Mindegy, most már vége, és szerencsére hamarost az esély, hogy összefutok vele, tovább csökken. Elmegy Pestre szerződéses katonának. Ő dolga, de talán bakának még jó lesz. Mert másra alkalmatla, max. még a bűnözés. Fene se tudja, de igazából nem is érdekel. Nem más, mint egy árnyék a múltból. Egy kellemetlen árnyék ...
2008. január 12., szombat
I Want Sleeping ...
Álmos vagyok, és fáradt. Legszívesebben most rögtön lefeküdnék aludni. De sajnos az még odébb van pár órával. Meg igazából az ágyamban tudok a legjobban aludni. Próbáltam még korábban aludni a szekrényünk mögött, a székemen, de valahogy nem volt az igazi. Túl nagy a zaj, a rádió is hangosabb, mint kellene, meg egyáltalán. Még 5 és fél óra, míg aludni tudok. Ráadásul déélben kelek, nem akarom az egész napot átaludni, és még vissza is akarok jönni Pécsre. Egy kis lazítás, nézelődés, vásárolgatás, ez-az. Este meg virtuális pixel-szörnyek leölése, írtása van tervben. És ez egy konkrét terv, kivitelezése 100%ban biztos. Azon gondolkodok még, hogy esetleg veszek 1 üveg Gint, meg 1 üveg Tonicot, aztán nagy hentelés közben eliszogatok. Csak hopy a megfelelő hangulat meglegyen. De addig még jópár óra visszavan ...
Coolpix ...
Végre eljutottam odáig, hogy nem csak kezembe vettem a fotógépem könyvét, hanem bele is olvastam. Illetve most tartok a felénél. Az az igazság, hogy ez tulajdonképpen egy elég komoly kis gép. De hát a név, Nikon, már az magáért beszél. A Jappók végülis nem gyártanak szart. Eddig automata módban használtam, és nem tudtam, hogy milyen lehetőségeim vannak tulajdonképpen, csak találgattam, próbálkoztam, és volt, hogy téves következtetéseket vontam le. Most majd megen kezdhetek kattogtatni, "lövöldözni", hogy megtudjam, mi mire jó, mikor, és hogyan kell alkalmazni. Majd jön a Tavasz, és akkor aztán lesz rengeteg téma, lehetőség. Illetve már most is vannak dolgok, amiket mindenképpen le akarok fényképezni, így most majd lesz alkalom kisérletezéshez. Amit mindenképpen akarok, az a kazánban lobogó tűz megörökítése. Ezt addig lehet csak, amíg fűtési szezon van. Utána már nehézkes, mondhatni lehetetlen. De igazából majd a Természet ébredését, újjászületését akarom megörökíteni. Tájképek, makrók, miegymás ...
2008. január 10., csütörtök
... egy életfilozófia ...
„ha nem tudod, hogy mit csinálj, akkor tedd azt, amiről tudod, hogy hogyan csináld"
2008. január 7., hétfő
Avatar
"Én vagyok a Lustaság, a Tespedtség, a Restség. Hiányzik a Kedv, a Dolgok Mozgatórúgója, a Lendület. Nincs, ami felkelti az Érdeklődést, ami felszítja a Lelkesedést. Én vagyok Herót, Kinek Nincs Kedve Semmihez, mi Kicsinyes, és Alantas, fel se figyel rá. Megszállt e Hatalmas Istenség Szelleme, és nem tudok ellene tenni semmit, mert Ereje oly hatalmas, hogy az emberi ésszel Felfoghatalan."
Na, ez most elég elborult egy szülemény, elég betegre sikeredett, és még csak meg se eröltettem magam, szinte csak kipattant az agyamból. Igazából az a baj, hogy hiába változott a munkaköröm, véglegesítették a kinevezésem, és emelkedett meg a fizetésem (béralapom), valahogy nem igazán érzem magam motiválva. Nem találok megfelelő kihívást a munkámban, szinte minden feladat rutinszerű lett. Gond van, megyek, megcsinálom, és visszaülök a gép elé a helyemre, vagy leülök valakivel beszélgetni. Már az olvasás sem köt le igazán, de valszeg ez csak az miatt van, hogy már unok a PCn könyvet olvasni. Az nem az igazi. Meg igazából a környezet sem változott semmit se, minden szinte olyan, mint 2, 3, vagy 4 éve. De lehet, hogy ezt a hangulatot, érzést most csak a nyamvadt tél okozza. Már várom a tavaszt ...
Beginning of the New Year ...
Azért ez az év is jól kezdődött. Csütörtökön reggel hazaértem munkából, és sikeresen összehoztam egy hasmenést. Szerencsére csak 1 nap fostam, de az is elég volt, mindenesetre 2 napig alig ettem. Fogytam is 1 keveset, az még nem is baj. De csütörtökön még hőemelkedésem is volt, és addigra tetőzőtt a megfázásom is. Mostanra már elég jól vagyok. Aztán szombat reggelre az is kiderült, hogy elromlott a bojlerünk, azóta nincs melegvíz. Faja. Ezért tennap este öcséméknél volt fürödés (megyünk zabot vásárolni), de legalább volt. Nehezen tudtam volna magamat elviselni ma nélküle. Még szerencse, hogy öcsémék a szomszédban laknak. Remélem, hogy ma meg tudják csinálni, de legkésőbb holnap. Az mondjuk már elég csücskös nekem, de azt még valahogy kibírom talán. Érdekes kezdet. Remélem a folytatás nem ilyen lesz.
2008. január 5., szombat
The Love is Suck ...
2008. január 2., szerda
Mérleg 2007re ...
Elkezdődött egy új év, a régit elbúcsúztattuk, eltemettük, lezártuk. Ideje, hogy értékeljem a tavalyi évet, mire jutottam, hol tartok, stb. Az egyik legjelentősebb változás anyagi helyzetemben következett be, eltűntek, megszűntek a hivatalos adósságaim. Ez szépen, fokozatosan következett be, legrosszab az utolsó 2 hónap volt, alig bírtam ki, tiszta ideg, és türelmetlen voltam. Igazából ez volt a tavalyi évre kitűzött cél, amit el akartam érni, teljesíteni. Sikerült.
Időközben a karrieremben (már ha nevezhetem így) is történt változás, teszttechnikus lettem. Ez se volt egyszerű dolog, a próbaidő letelte után kiderült, hogy a HR "egyenlőre nem tud átvanni a cég gazdasági, üzleti helyzete végett". Aztán decemberben ez is változott, átvettek technikusi állományba. Tulajdonképpen ez is javított az anyagi helyzetemen.
Júniusban költöztünk. Otthagytuk Pécset, a betondzyungelt, a panel-rengeteget, kiköltöztünk Pécsváradra. Anyámék ott vettek házat, én meg, mivel akkor nem volt más lehetőségem, költöztem velük. Nem bántam meg, az a nyugalom, amit ez által nyertem, az pontosan az, amire tavaly szükségem volt. Meg az a jó levegő, csend, és a közelben van az erdő. Az is jó dolog.
És most egy kis negatívum is, mert a tavalyi év nem csak jóság, vidámság volt. Sikerült valakiben emberileg csalódnom, akit pedig barátnak, vagy legalábbis havernak tartottam. Nem én voltam a károsult, de akkor se esett jól az egész, egyrészt a csalódás, másrészt pedig egyik legjobb barátom látta kárát, és igencsak szarul járt. Ennek köszönhetően bizalmatlanabb lettem az emberekkel, és még hosszú hetek húzta az idegeimet az eset.
Volt más kellemetlen dolog is. A csaj, akivel tavaly előtt egy kis időre összejöttem, aztán hirtelen vége lett, összejött mással. Ez még annyira nem is lett volna gond, de az illető egy igazi, szarházi faszkalap. Bunkó a csajjal, nem dolgozott, eltartatta magát, ésatöbbi. Még ezt is lenyeltem valahogy, bár zavart valamelyest. Aztán októberben megtudtam, hogy ettől a szarházitól terhes lett. Egy egész világ omlott össze bennem, bár nem értettem, hogy miért. Azért ezen is túlléptem, csak kicsit nehezen. Azóta megen változtak a dolgok (nem nálam), Anit otthagyta a barátja, többször szakítottak, ésmost elméletileg végleg szakítottak. Nem mintha érintene az egész engem, ez már nem az én történetem.
Magánéletem? Azzal nincs probléma. Ami nincs, azzal ugyanis nem lehet. Próbáltam megismerkedni nőkkel, randizgatás is ment, bármiféle említésre méltó eredmény nélkül. Valahogy nem akart összejönni. Pedig még társkereső oldalon is regisztráltam magam. Majd idén. Idén minden más lesz. (Aha, remánykedj csak! (A remény hal meg utoljára!)) De télleg, a tavalyi évben az is befolyásolt, hogy nem nagyon volt pénzem. Tudom, hogy ez nem annyira lényeges, de pénz nélkül nem lehet semmit se kezdeni; meghívni valakit egy kávéra, elvinni valahova szórakozni, egy vacsora valahol, bármi. Mindenhez pénz kell. Még ha nem is sok, de kell. Persze az is igaz, hogy rendszerint az elérhetetlen nők tetszenek meg. Akit valamilyen ok miatt nem tudok "meghódítani". A legirónikusabb az a helyzet, amikor az, aki nekem tetszik, szintén szimpatikusnak tart, még teszenék is neki, de a tőlünk független körülmények mindent megakadályoznak. De a legáltalánosabb helyzet az, hogy valaki nekem tetszik, de én neki nem, illetve ennek a fordítottja. És ez télleg szar, és nem kicsit. Ja, azt még nem említettem, hogy a nekem tetsző csaj már foglalt. Egyszer hallanám azt a kifogást, hogy "bocs, de leszbius vagyok". De ilyen még nem volt, sajnos. Pedig akkor nagyon röhögnék, isten bizony. Bár szívesebben találkoznék akkor már egy biszex csajjal. (Álmodozz csak!)
Nagyjából ennyi lenne a tavalyi év. Ha valamit kifelejtettem, akkor az csak azért van, mert annyira nem lényeges. Talán mert a tavalyi évem nyugodtabb volt, mint az előző, éppen ezért az Évbúcsúztató is nyugisabb volt. Szűk baráti kör, elpiázgattunk, dohányozgattunk, közben beszélgetés, és Hofi, aki nélkül nincs Szilveszter. Habár már évekkel ezelőtt itthagyott minket, pár óra erejéig megint velünk volt. Mert a Király nem lehet megütni ...
2007. december 28., péntek
Mai tortúra ...
A mai nap "jól" kezdődött. ! előtt ébresztett a teló, gondoltam pár perc "Szundi" nem gond, ébreszt majd megen. Ébresztett is. Anyám, hogy 3/4 5 van. Tehát elaludtam, elkéste. Kaja, kávé, tea, öltözködés, irány buszmegálló, polgári járat. Ott meg várhattam 10-15 percet, mert annyival korábban értem le. Aztán begyalogoltam Parasztelosztótól, jól átfáztam. Mikor beértem termelésbe, akkor tudatosult bennem, hogy megen Herót haverommal érkeztem munkába. Mostanra átvette az irányítást, és ő a fő hangadó, mérvadó. Nincs kedvem dolgozni, álmos vagyok, és fáradt. Simán tudnék aludni pár órát, nem jelentene gondot. Csak itt bent nem lehet. Mikor meg végzek, még nem mehetek haza, be kell ugranom pécsre, belvárosba. Csak utána érek haza, addigra meg nem tudok majd aludni. Sebaj, majd holnap reggel, délelőtt kialszom magam. de addig ... Marad a csendes szenvedés ...
Pech ...
Ebédnél Budapest Ragu volt. Gondoltam, megszórom kicsit borssal. Na ja. Előszőr nem akart jönni belőle, az asztalhoz ütögettem a szórót. Aztán elkezdtem megen. És jött. Kupakostól az üveg tartalmának fele. A többiek röhögtek, én meg csak néztem döbbenten, majd leszedtem a nagyját. Azért még így is maradt bőven ahhoz, hogy beleizzadjak az ebédbe. Még most is melegem van. mint kiderült, a kupak törött volt, ezért esett le. Legközelebb jobban odafigyelek ...
2007. december 27., csütörtök
Hivatali Patkányok ...
És megen (1ik) kedvenc filmem a téma. No, nem egészen, csak megint némi párhuzam. A filmbéli főhős elmegy egy terapeutához (jól írtam?), aki hipnózist alkalmaz rajta, hogy megszabaduljon a munkában elszenvedett stressz feszültségeitől. Amikor visszahozná a hipnózisból, a doki szívrohamot kap, hősünk meg úgymarad, lazán, gondtalanul, és szabadon. Na most! Nekem is kellene egy ilyen csodaguru, aki megszabadít a bizonytalanság érzetétől, ettől a kellemetlen "társtól", aki egy ideje végigkísér minden egyes lépésemnél, csak nem mindíg mutatkozik. Csak bizonyos helyzetekben. Konkrétan mikor az ellenkező nemről van szó. Akkor mellém áll, és biztosít "segítő" szándékáról, "támogatásáról". Vagy kellene egy bérgyilkos, aki megszabadít e kellemetlen "utitárstól". De gyanítom, hogy ilyen lehetőségek csak a filmekben, és mesékben fordulnak elő. Ez az én személyes démonom, akit kirendeltek mellém, NEKEM kell vele megküzdenem, legyőznöm. Bizonyos dolgokon túl kellene már lépnem ...
Semmise ...
Valahogy nemigazán érzem át ennek a napnak a fontosságát. Nem értem, miért kell ma itt lenni, amikor alig csinálunk valamit, ami érdemes, értelmes lenne. 4kor keltem, 6 óta itt vagyok, elméletileg dolgozok, gyakorlatilag meg semmit se csinálok, csak unatkozok, 1ik helyről megyek a másikra, beszélgetek. A mai munkám értéke erősen konvergál a 0hoz. Összegezve úgy csinálok, mintha dolgoznék. Érzek némi párhuzamot a Hivatali Patkányok c. film és a saját valóságom között. Bár én most nem vagyok annyira "kiégve", letörve, ésatöbbi. Jelenleg motiválva vagyok valamelyest, bár tudom, hogy a varázs előbb-utóbb elmúlik majd. Mindenesetre szívesebben keltem volna inkább most ...
2007. december 26., szerda
Karácsony végefelé ...
Öröm volt látni, hogy unokahúgom mit művelt az ajándékokkal, meg egyáltalán. Ez volt az első igazi Karácsonya, amit már föl is tudott fogni valamelyest. Otthon még a fa díszitésében is segített, aztán később a díszek leszedését akarta előre hozni. Pedig még nincs ideje. Nálunk azon csodálkozott tegnap, hogy 2 Karácsonyfát látott. Rohangált is fel-le a házban, a 2 fa között, és mutogatott rájuk, és közben csodálkozó hangokat adott ki. Mókás volt.
Aztán tegnap még szánkóztunk is. Öcséméktől előkerült a szánkó (az előző lakóktól örökölték), aztán 2x még én is csúsztam. Idejét sem tudom, hogy mikor csúsztam utoljára, de lehet, hogy több mint 10 éve. Alkalmam utoljár a 5 éve lett volna, akkor volt utoljára fehér Karácsonyunk. Bár sokkal kevesebb volt a hó. Szánkózás után még elmentem öcsémékkel sétálni a Zengő felé egy kicsit, közben bőszen kattogtattunk, fényképeztünk, mindent, ami érdemesnek tűnt arra, hogy megörökítsem. Majd kicsit átnézem, válogatok, és ide is felrakok párat, ami az elmúlt napokban készült.
Most, hogy az Ünnep lassan végetér, lelkileg készítem föl magam a holnapi munkanapra. Még 2 ebben az évben, aztán csak jövőre! Itt van az Évvége, valami véget ér, és valami elkezdődik. Vagy csak folytatódik? Asszem inkább az utóbbi. Csak folytatás van, és nem pedig Vég, és Kezdet. Legalábbis nem most. Hogy mivel ünnepelem ennek az évnek a végét? És hol? Hogyan? Kikkel? Ezeket a kérdéseket még nem tudom megválaszolni. De majd csak lesz valahogy ...
2007. december 21., péntek
Nyafff ...
Nem igazán érzem magam elememben. Álmos vagyok, fáradt, fázok is, és semmihez sincs kedvem. Na jó, ez nem újdonság, de attól még nem érzem jól magam. Olyan nyomott a hangulatom, meg minden. Legszívesebben hazamennék és aludnék, persze abból se lenne semmi, mert otthon meg fát kellene vágni. Semmi se jó, sehogyse. Csak az az egy vígasztal, hogy holnap már nem kell jönnöm, és jövő 7en is csak 2 nap a 3 helyett. Sikerült ennyit elintéznem, ennyi az idei év. Aztán január2-án kezdődik (azaz folytatódik minden). Ugye milyen faja?
Valahogy az se tölt el túl sok jókedvvel, hogy jön a Karácsony. Nekem ez most olyan, hogy lesz pár nap, amikor nem kell menni dolgozni, lehet nagyokat zabálni, és kapok valami ajándékot. És én is adok másoknak, de ez nem az igazi. Leginkább olyannak adnék, akit nagyon kedvelek, akit szeretek, aki fontos nekem. De ilyen nincs. Ez nem egészen igaz, mert akiknek veszek, azokat szeretem, csak nem úgy. Nincs, akinek tényleg szívesen, nagy örömmel, izgalommal vennék valamit. Nekem ez az ünnep nem a Szeretet Ünnepe, inkább a Szomorúság, vagy a Hiány, esetleg a Vágyakozás Ünnepe. Mert amire vágyok, az tényleg hiányzik, és azt nem igazán fogom most megkapni senkitől. Vagy legalábbis nem olyan mértékben, ahogy szeretném, és nem attól, akitől szeretném. Igazából nincs is olyan. Lehet, hogy van, csak én nem tudom, hogy ki az. De nem hiszem, nincs nekem olyan szerencsém. Éhezem, és ez az éhség oly hatalmas, hogy engem is képes lenne elemészteni, ha hagynám. De szerencsétlen módon mindíg az elérhetetlen tetszik meg, bár akkor még nem tudom, hogy az. Csak amikor már késő. Amikor már teljesen mindegy, mert elindultam egy úton, ami előbb-utóbb, egyre jobban a mélybe vezet. Pedig próbálkoztam, de nem jött össze. Nem találtam meg Őt, aki a megfelelő lenne, aki ... Mindegy. Inkább lenyelem ezt az érzést, és eltemetem egy kis időre, amig elő nem jön újra. Mert elő fog jönni, ha akarom, ha nem ...
2007. december 20., csütörtök
Metamorphosis ...
Néha érdekes átalakulásoknak vagyok szemtanúja. És most arra gondolok, ami emberekben végbemegy, illetve amit szemmel lehet látni. Pl. van a cégnél egy fiatal csaj (csak látásból ismerem). Amikor idejött dolgozni, akkor konkrétan punkként öltözködött. Bőr dzseki, szűk farmer föltűrve a szárral, bakkancs, szimatszatyor, kétoldalt fölnyírt haj, sörénybe hordva. Azóta eltelt vagy másfél év, és a punk külső elmúlt. Konszolidált külső, normális ruhák, magassarkú, és magasszárú csimma, normális frizura. Gondolom elkezdett normálisan keresni (ennél a cégnél? (végülis rendszeresen kap fizetést, az már normális, nem?)), talán a munkahelyi környezet (kolegák) is befolyásolták, de aztán ki tudja?
A másik, ami eszembe jutott, az szintén egykor punk csaj, szinesre festett haj, bakkancs, punk öltözködés és szokások (tarhálás), fülbevalók és biztosítótűk a test különböző részeiben, stb. Ő szintén "átváltozott", szem, és fültanúja voltam, amikor RÁKból átmnet a BOCACCIOba. Ja, és az öltözködése is ennek megfelelően változott. A szakadt farmer, és egyéb kellékek elmaradtak, és lett belőle egy "party-girl".
Nekem is voltak kisebb "átváltozásaim", hosszú évekig nem voltam hajlandó felvenni mást, csak feketét. Aztán ez elmúlt, és a fekete az, amit lehetőleg soha többet nem akarok hordani. Kivéve az öltönyöm. De azt is csak ritkán. Mostanában próbálok színesebben öltözködni, bár most is vannak megkötések, tabuk. Kéket, és szürkét nem igazán vagyok hajklandó hordani, a túl világos szinek sem jöhetnek szóba. Ami bejön, és jól érzem magam benne, az a földszinek közül kerülnek ki, úgy, mint a zöld, barna, drapp, illetve ezek árnyalatai, illetve ami még esetleg megtetszik. De a kedvenc a zöld. Nem tudom, hogy ez mit tükröz, talán majd egyszer választ kapok rá. A többi "átváltozást" most nem veszem nagyító alá. Talán majd ...
Kinevezés ...
Ma végre megtörtént, bekövetkezett az, amire már augusztus eleje óta várok. Végre átvettek technikusi állományba, megkapom most már én is a normális béralapomat. Hogy ez mit jelent anyagilag, az majd kiderül január elején. Igazából mostanra ez valahol presztízskérdés lett a számomra. Hogy miért? Ez jó kérdés, de a választ nem tudom megfogalmazni. De most azért fognak megfizetni, amit ténylegesen csinálok. Aztán lehet, hogy ez se számít. Inkább az a lényeg, hogy ... Nem tudom, mi a lényeg. Mindegy.
2007. december 17., hétfő
X-mass ...
Már csak 1 hét Karácsonyig, is itt állok a teljes tanácstalanság küszöbén. Merthogy nemcsak arról van szó, hogy még nem vettem senkinek semmilyen ajándékot, de még csak 5letem sincs. Na jó, anyámnak veszek egy kenyérpirítót, mert tudom, hogy annak örülne, voltak is rá célzások. Na de a többiek? Nekik mit vegyek? És alig van 1 hetem az egészre. Igazából 2 napom van rá, szereda, meg vasárnap. A többi napon dolgozok, illetve dolgom van. De ez a legkevesebb, mert télleg nem tudom, mit vegyek kinek. Öcséméknek? Apámnak? Nagyszülőknek? Unokahúgomnak úgyis kitalálok valamit, de a többiek? Ez az egyik, amit nem szeretek a Karácsonyban. Ajándékot kell venni mindenkinek, de 5let nincs, megkérdezni meg nem az igazi, mert akkor hol marad a meglepetés? A másik, amit nem szeretek, az a kötelező vidámság és bájvigyor, mintha minden rendben lenne. Pedig csak arról van szó, hogy ilyenkor félretesszük a gondokat, problémákat. Elfelejtjük egy időre a nézeteltéréseket. Már ha sikerül. Mégis, hányszor láttam ennek ellenkezőjét? Sajnos többször, mint kellett volna. Most is vannak balsejtelmemim, rossz előérzetek, de ez is maximum egy fintort vált ki, aztán nem érdekel, egyenlőre. És mi az, amit szeretek a Karácsonyban? A közvetlen előkészületeket. A sütést, főzést. A Fa díszítését. Az ajándékok átadásának pillanatát. Leülni a gondosan megterített asztalhoz, és nekilátni az ünnepi vacsorának. A sütemények, amit el kell fogyasztani. Az illatok, amik ilyenkor terjengenek. A fények mindenfelé. Az érzések vegyesek, és a mérleg nyelve középen áll, egyensúlyban van. Billeg ide-oda, de alapvetően középen marad. Azonban az idei Karácsony mindenképpen más lesz. Először is ez az első Pécsváradon. Másodszor kíváncsi vagyok unokahúgom reakciójára. Mit fog csinálni? Mi lesz a reakciója? Fényképező készenlétben lesz, az már biztos ...
The Last Weekend ...
Abban a szerencsében volt részem, hogy pénteken egész nap (na jó, déltől), szombaton meg pár órán át kellett unokahúgomra vigyáznom. A pénteket már régebben, legalább előtte egy héttel elválaltam, a szombat meg összejött. Nem mondom, egy gyerekhez kell türelem bőven (mondjuk nekem van), de a felnőttekkel nehezebben boldogulok. Jól elvoltunk, nem volt probléma, és általában sikerült lekötnöm a figyelmét. Nem mintha nagy szükség lenne rá, feltalálja magát. Most van a felfedező korszakában. Kedvenc vadászterülete az iróasztalom. Az számára kész kincsesbánya, ott mindíg van valami, ami felkelti az érdeklődését. Leginkább a PCm egere, és billentyűzete. És tudja, hogy a monitort kell olyankor nézni, ha azokat piszkálja, folyamatosan nézi a monitort. Veszélyes kiscsaj. És tele van energiával. Mikor reméltem, hogy most már fárad, álmosodik, annak semmi jelét nem láttam. Bezzeg én! Én fáradtam, álmosodtam. Ő meg rohangált, pakolt, matatott, néha dögönyöztem, nyúztam, de hiába. De nem volt rossz program, élveztem.
Apám eltörte a karját. Azaz csak majdnem. Megrepedt a kezében egy csont, és balszerencséjére a jobb keze. Most javarészt tehetetlen, és ez felettébb bosszantja. Túl sokat nem tehet ellene, türelmesen kell várnia, nem eröltetnie a kezét. Csak fáj neki. Nem irigylem. Ennek köszönhetően tegnap öcsémmel vágtunk fát, én tartottam, ő meg láncfűrésszel darabolt. A későbbiekben még hasogattam, meg fűtöttem, egyrészt hogy ne legyen hideg a házban, meg hogy apám tudjon fűteni amíg nincs otthon senki. Ezt legalább tudja csinálni. Addig sem unatkozik, és talán addig a fájdalomra sem figyel annyira. Mondta, hogy ez nem fog túl sokáig tartani, hamarosan rendbejön. Mondtam neki, hogy ja, 2 hét, és már talán tud rendesen fogni vele. Az a baj, hogy ő is türelmetlen fajta. Azért érdekes, hogy mindíg történik valami, ami átrendezi a sorokat, felforgatva mindent. És mindez ünnepek előtt ...
2007. december 13., csütörtök
My Dark Side ...
Észrevettem, hogy mostanában kezdek megen feszült lenni, ingerlékeny, hamarabb felakpom a vizet. Türelmetlenebb vagyok. Ez mind azt eredményezi, hogy megint kimondom azt, ami az eszembe jut, és nem érdekelnek a következmények, hogy kit bántok meg esetleg. Télleg nem érdekel. Pedig nem szándékos, csak egyszerűen így alakulnak a dolgok. Mindenesetre kicsit aggaszt (de csak kicsit), hogy kezd visszatérni a sötétebbik, gonoszkodóbb énem. Annyira, mint "fénykorában", nem fog manifesztálódni rosszabbik természete, de azért elgondolkodtat, hogy mi idézi ezt az állapotot elő. Talán a közelgő ünnepek? Vagy csak ... ? Nem tudom, mit gondoljak erről. Nem rémülök meg ettől a lehetőségtől, mert képes vagyok a kontrollra, bár lesznek olyanok, akik ezt nem fogják tudni, elhinni. De ez se érdekel, az ő véleményük nem számít. Csak az számít, hogy hova vezet ez majd, mi lesz az eredmény. De ahhoz végig kell haladnom ezen az úton ... Bár lehet, hogy helyenként fájdalmas lesz ... Nekem, vagy másoknak ...
Emlékek ...
Ha meg akarom határozni, hogy melyik időszak volt az, amikor viszonylag jól éreztem magam, akkor azt kell, hogy mondjam, a Tettyén töltött 2 év volt az. Nem voltam egy Krőzus, nemis laktam fejedelmi körülmények között. Volt egy lakás, abban egy kisebb szoba (olyan 2,5x4 m körüli lehetett), ami az enyém volt, a konyhát és a fürdőszobát 3an osztottuk meg. Volt egy 80 literes bojler, ami nem sok, sokat kellett gyalogolni hegynek fel, ha nem volt éppen busz, de jó volt. Volt egy saját szobám, ahova el tudtam vonulni magányomba, ha éppen azt akartam (most is van saját szobám, csak nem tudom kirekeszteni a külvilágot, ha arra van szükségem). Élveztem a szabadságot, a függetlenséget, az önállóságot. Életem mozgalmas volt, néha rohanó, kapkodó, esetleg meggondolatlan, de jó volt. Szerettem azt az életet, és valahogy hiányzik is. Az elmúlt egy év nyugodt volt, viszonylag csendes, amire szükségem is volt, sok mindent kellett kipihennem. De most már unom, túl egyhangú. És hiányzik a függetlenség is. Oly sok mindenre lenne szükségem ...
Gondolatok ...
Múltkoriban beszélgettem egy ismerősömmel. Hogy ki volt az, igazából nem lényeg, illetve nem ide tartozik. Ecsetelte, hogy mennyire elege van mindenből. Az életéből, a körülményekből, az egyedüllétből .. Ez persze még mindíg tart nála, de remélem, hamarosan elmúlik. Akkor azt mondta, hogy ha újra kezdhetné az életét, akkor mindent másképp csinálna. Kérdeztem "Mindent?" Erre ő azt mondta "Mindent." Aztán elkezdtünk beszélgetni erről. Hogy ez mennyire lehetetlen, és mennyire felesleges gondolatmenet. Hogy ha ezt megtehetné, akkor Ő nem létezne a mostani formában. Egy másik életet élne, aki nem Ő. Nem a mostani lenne. Egy másik tudat, egy másik személy. Nem tudom, hogy milyen eredményt értem el az a beszélgetés során, mindenesetre bennem is érdekes gondolatokat ébresztett. Persze ezt az eszmefuttatást már én us lefuttattam magamban vagy ezerszer, hogy "mi lehetett volna", meg "mit kellett volna másképpen", aztán rájöttem, hogy ez felesleges. Pontosan a fent említett dolgok miatt. Persze van, amit mindenképpen megváltoztatnék, de csak a közelmúltban. 16 hónappal ezelőtt ... De ez is elmúlt, és már nem lesz olyan lehetőségem, mint akkor. Illetve ugyanolyan nem. Vannak dolgok, amik elmúlnak, és túl kell lépni rajtuk. Ez jól hangzik, csak kár, hogy magamon nehezen tudom alkalmazni. Másnak mindíg könnyebben ad az ember tanácsot. Azért kíváncsi vagyok, hogy mit tehettem előző életeimben, hogy ezt az életet kaptam? Mi volt az a tett, ami miatt büntetésem olyan, amilyen?
In the Shadows ...
Árnyékban élünk. Mindannyian. Szinte mindannyian. Hogy milyen árnyékról beszélek? A szülők, ősök árnyékáról. Mert ők azok, akik felnevelnek minket, megmutatják a világot, akiktől az első benyomásokat kapjuk. Meghatározzák életünket, irányt szabnak neki. Itt most lehetne ellenkezni, hogy ez nem így van, pedig igenis így van. A szülő mindenképpen példát mutat. Jót, vagy rosszat. De mindenképpen ezt teszi. Csak a gyermeken múlik, hogy mit fog fel belőle, hogyan értelmezi, mi az, amit követésre tart érdemesnek. Ha rossz a kép, amit a szülő mutat, akkor is tanító értékű a dolog, mert megmutatja, mi a nem helyes. Kicsit nehezen fogalmazok. De a lényeg érthető, szerintem. Persze az is előfordulhat, hogy ami igazából hiba a példaképben, azt a "tanuló" rosszul értelmezi, és erényként értelmezi, követi a példát. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy hibásan cselekszik, hanem azt, hogy korlátok közé szorítja magát, behatárolja, és elfojtja lehetőségeit, tehetségét. Ez most lehet, hogy megen zavaros volt egy kicsit. Sebaj. Véleményem szerint sokkal előrébb járhatnánk, ha nem korlátoznánk le magunkat, és másokat. Bár valahol megértem azt, hogy miért butítják az embereket tömegesen minden szinten. A "tudatlan" ember egyszerű gondolatokkal bír, nehezen tudja átlépni korlátait, könnyebben irányítható, és vágyait is könnyebb teljesíteni. Márpedig a "jóllakott" ember elégedett, nem háborog. Persze kérdés, hogy mitől lesz valaki elégedett? Ez egyénenként változó, valahol mégis ugyanaz, hasonló. Nekem is vannak vágyaim, amik hasonlóak másokéhoz ... De ez most lényegtelen. Én külön eset vagyok, nehezen tudom magam besorolni a szürke tömegbe. Ez valahol jó, valahol rossz. Mostanra már különccé váltam, és megvannak a magam antiszociális vonási. És ezektől nehezen szabadulok. Vagy nem is igazán akarok szabadulni ... Ezek a dolgok már részemmé váltak. Sokkal inkább arra vágyok, hogy megértsenek. Illetve, ha nem is értenek meg, de legalább fogadjanak el. Olyan nagy kérés ez? Nem hiszem, mégis nehezen teszik meg az emberek. Mostanra megen távol kerültem tőlük, az emberektől. Megen kritikus szemmel nézek mindent, megtalálom a hibákat. Másokban, és magamban. Ez vicces dolog egyébbként. Mikor közlöm emberekkel, hogy hol van bennük a hiba (ez rendszerint abban merül ki, hogy közlöm velük, ostobák, és hülyék, mert ezt még megértik), fejemhez vágják, hogy én se vagyok tökéletes. Aztán jön a meglepődés részükröl, mert konkrétan közlöm velük, hogy én tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok normális. Ilyenkor kiül arcukra a döbbenet, mert nem erre a válaszra számítanak. Mellesleg télleg nem vagyok normális. Persze jön a kérdés: mit nevezünk normálisnak? De ez nem érdekel. Erre nincs válasz igazából. Ha az én szemszögemből vizsgálom, akkor semmi sem normális. Hogy csak én? Nem, még én sem. Mindegy, nem számít. Vagy ha igen, akkor nem tudom. Árnyékok ... Érdekes gondolat mindenesetre. Az egészben az az érdekes, hogy amíg szüleink beárnyékolják életünket, mi a gyermekeink életét fogjuk beárnyékolni. Nem próbálom magam azzal áltatni, hogy ha majd lesz gyerekem, akkor igyekszek arra törekedni, hogy jó példát mutassak majd neki. Egyrészt úgyis majd megy a saját feje után, másrészt pedig inkább abban bízom, hogy ... Ezt most nem tudom kifejezni, nehéz megtalálnom a szavakat. Asszem a tanulságos a megfelelő szó. De lehet, hogy tévedek. Lehet, hogy ez az egész, amit most leírtam teljesen értelmetlen zagyvaság. Ki tudja?
2007. december 7., péntek
Én, meg a Herót ...
Ez a mostani nappalos ciklus valahogy nem az igazi. Jó, egyik sem az igazi, de ezt a mostanit valahogy különösképpen rühellem. A korai kelések, fagyoskodás a buszmegállóban, a főnökök nyüzsgése, meg úgy minden rányomja a bélyegét a hangulatomra. Műszak eleje óta várom a műszak végét, az este 6 órát. De a felén már túl vagyok! Tegnap még gondolkodtam, hogy majd szombaton bemegyek Pécs, de aztán már este tudtam, hogy nem lesz belőle semmi. Ahhoz, hogy értelme legyen a beutazásomnak, a 10 előtti busszal kellene bejönnöm, de ahhoz meg korábban kellene kellnem, mint szeretnék. Ezért inkább úgy döntöttem, hogy 7végén nem megyek igazán sehova, maradok otthon, és 9nél előbb fel se kelek, csak alszok, illetve döglök az ágyban, heverészek. Komoly kihívásnak tűnik. Nem is tudom, hogy tudom majd ezt a komoly feladatot kivitelezni.
Amúgy a hoonapi napra nem tervezek túl sokmindent, javarészt pihenni szeretnék. Filmet nézni, olvasni, játszani, és unokahúgommal foglalkozni. Napközben nálunk lesz, öcsémék mind2en dolgoznak holnap. Anyám morgolódott, hogy nem tud akkor sokmindent csinálni, de majd én megpróbálom lefoglalni a kiscsajt. Remélem sikerül. Mindenesetre amit hajlandó vagyok bevállalni a holnapi nap folyamán, az a fahordás (sajna még mindíg van belőle kint), és hasogatás, de igazából ezeket sem akarom túlzásba vinni. Aztán a többi majd úgyis alakul valahogy ...
