Kérdések ...

... kavarognak a fejemben. Egyszerű kérdések. De válaszolni, vagy válaszra lelni mégis nehéz. Hogy mit akarok? Elmenni. Messzire. Nem menekülni, csak elmenni. Távolságra van szükségem. Ezt hamarosan meg is kapom. Elég távol leszek mindentől, ami a múltamat jelenti. De ez mégsem menekülés. Csak változás kell. Mind belső, mind külső szinten. De ahhoz, hogy belső szinten is tudjak változtatni, változni, külső szinten is kell a változás. Környezet. Levegő. Közeg. Mind változni fog, és lassan én is vele. Kell a távolság, hogy ne a múlt sírköveit, kísérteteit lássam.

Hogy mit szeretnék? Jelen pillanatban berugni, úgy rendesen, ahogy kell. Lerészegedni, annyira, hogy beszélni ne tudjak rendesen. Nem betépni, csak berugni. Miért? Csak. Mert most ehhez van kedvem. De nem megy ez sem, mert nem van pénzem. Na jó, ez nem teljesen igaz, mert van pénzem, egészen pontosan 180 HUF a vagyonom, amit költeni tudok, ami a rendelkezésemre áll. Rágyújtani még rá tudok, van kb. 2 szál cigim, az is majd elfogy, lassan.

Hogy mi az, amire vágyom? Nyugalom. De ezt jelenleg szintén nem tudom elérni. Csak látszólag. Csak tünetileg. De igazából teljesen fel van húzva a tudatom, zakatol, kattog, a gondolatok, érzések csak úgy száguldoznak, mint autók a sztrádán. És nem tudok lenyugodni. Jó lenne nem gondolkodni. Csak úgy lenni. Szépen, egyszerűségben, nyugalomban. Azért lobotómiát nem fogok kérni.

Nem tudom, hogy miről mit gondoljak, mit érezzek. Jelenleg szét van csapva a tudatom, a korábbi dolgokat, eseményeket, történéseket most kicsit más fényben látom, és ez kicsit rémisztő. Mert túl éles, túl tiszta a kép. Nem tudom, hogy mi történt, mi váltotta ezt ki. De riasztó kicsit. De ez csak megen megerősít elhatározásomban. El kell mennem, messzire. Hogy tapasztaljak, hogy lássak mást is, mint ami itt van. Hogy kicsit letisztuljanak a dolgok, az érzések. Kicsit ritkább lett a köd, ami eddig körülvett, és nem tetszik, amit tapasztalok. Illetve inkább csak a felismerés az, ami nem tetszik. Mert mindenhol ugyanazt tapasztalom. Ugyanazokat a kicsinyes játszmákat, meccseket játszák mindenhol, csak a címke, a felirat, a csomagolás más. Most meg kell néznem, hogy messzebb is ez megy-e.

Gyanítom, hogy megint a cinikusabb, kritikusabb oldalam került előtérbe, de nem bánom. Az a felem kicsit jobban páncélozottabb, ott vastagabb a bőr, nehezebben tudnak megsebezni erről az oldalról. De éppen ez az, ami miatt ki kell tartanom nézeteim mellett, ami miatt folytatnom kell megkezdett Utamat. Habár szemem előtt a homály kicsit eloszlott, és a látvány kevésbé tetszik, mint azt szeretném, tudom, hogy ennek így kell történnie. Ez egy erős tisztulási folyamat. Lehet, hogy úgy tűnik, menekülök, de nem. Csak Térre van szükségem. Más levegőre. Más nézőpontra. Változásra, hogy változhassak, változtathassak.

Csak még egy kis idő kell ...

SW:CW

Ma megtaláltam egy kedvenc animációs sorozatomat, amit elkezdtem nézni, de nem fejeztem be. Pedig jó. Star Wars: Clone Wars. I. évad. Gyorsan meg is néztem az első részt kaja közben, és azt kell, hogy mondjam, tényleg jó. A látvány, a történet, mind jó, nem is túl hosszú, ez is előnye, könnyen emészthető. És még humoros is. És persze, nem utolsó sorban rengeteg tanítás van benne. Rögtön az első részben az jött ki, és esett le, hogy habár mindig mindent kint keresünk, az folyamatosan belül van, bennünk. A konfliktusok, problémák gyökere, és persze a megoldás is. Érdemes lesz megnéznem az egészet újra, és persze végig.

Mai teendők ...

Végre eljutottam oda, hogy valamit tennem kell. Az, hogy egész nap csak ülök a gépem előtt, és böngészek, szörfölök, az nem megoldás. Attól csak becsavarodok. Az sem megy, hogy fogom magam, és barangolok a városban. Ahhoz túl meleg van.
Tehát. A megoldás az, hogy miután befejeztem a főzést (jó kis lecsó), ettem, nekiállok takarítani, és újratelepítem a winfost. Végre. A takarításra azésrt van szükség, mert már nekem sem jön be, ami a szobámban uralkodik. Túlságosan is tükrözi, hogy mi uralkodik mostanában a tudatomban. El is kezdtem már, egyelőre az üres műanyagpalackokat selejtezem. A többi majd utána. De most kaja ...

PFD ...

És persze nem derült ki semmi. Csak az autókat láttam, a fák ágain keresztül, hallottam, ahogy a mikrofonba, hangosba beszélnek. 4 auto volt, ennyit sikerült megtudni. Lehet, hogy le kellett volna ahhoz mennem, hogy bármit is megtudjak?

Újabb lopás ...

Nézegettem a GameStar oldalát, és sikerült megtekintenem a WoW rövid kis videóját, hogyan fog majd megváltozni a világ a "Cataclysm" után. Hm. Deja Vu-m volt közben. Kísértetiesen nagy a hasonlóság a Guild Wars: Prophecies kampánya között, csak ott "Searing"-nek hívták az eseményt, gondolom az okok sem ugyanazok, de a hatás, a látvány nagyon hasonló. Ja, és ami még érdekes, hogy a katasztrófát egy olyan esemény okozza, ami az egész világra kihat. Felébred Deathwing, a sárkány! No, ez meg nem a GW-ből, hanem a GW2-ből ismerős, azt szintén jövőre tervezik megjelenni. Csak ott 5 ősi sárkány ébred fel, ami szintén kihatással lesz az egész világra. Hogy mégis mitől tűnik lopásnak a szememben? Már év eleje óta lehet tudni, hogy GW2-ben felébrednek a sárkányok, és jelentős változásokat fog hozni mind földrajzilag, mind játékélményileg.
Húú, mekkora ötletei vannak a Blizzardnak! Csak kár, hogy másik cég, másik game-ban már ellőtte ezeket. Persze még mindig ugyanaz a véleményem a WoW-ról, nekem gagyi a grafikája. Ami jó volt még a Warcraft3-ban, az itt már kevés. Ott még elment, ott még tetszett, de ezen túl kellett volna lépni, fejleszteni kellett volna. Szerintem. Meg nem tetszik ez a "menj, gyűjtsd össze 10 kövisakál körmét", vagy "menj, ölj le 25 tengerimalacot". És ezek sora végtelen, tele van vele játék.
No mindegy, ez a személyes véleményem, most megyek ablakon nézelődni, mert a közelben tűzoltok ügyködnek ...

Hallucináció ...

Nem azt látni, ami ott van, olyan dolgokat érzékelni, amik nem is vannak, vagy nem ott. Ismeretlen, idegen lények hirtelen előugranak a bozótosból, karmaikat, és agyaraikat villogtatva, tekintetükben az őrület és éhség fedezhető fel. Árnyak, amik vándorolnak, pedig csak egy kapualj. Bejárat. Az épület közepéről eltűnő, sötétségbe süppedő erkély, nyomában a feneketlen mélység. Ok. De mi van akkor, ha az ember a valóságot hallucinálja, teljesen józanul, vagy az őrület legcsekélyebb jelenléte nélkül? Egyáltalán, hallucinálni józanul? És ráadásul azt, ami amúgy is ott van? Kicsit abszurd. Vagy nem kicsit? Nem tudom. Vagy csak hasonlított a valóságra, és a különbség ott volt, ahol észre se vehettem? Vagy csak időm nem volt rá. Minden elsuhant, tova. De a részletek! Igen, a részletek. Túl élesek voltak, túl valóságosak, és mégis ... De mi a valóság? Van-e valóság? Vagy az csak egyedi, sajátos, saját? Mert csak én látom, senki más. Esetleg hasonlóan, de nem úgy. Minden hazugság, nap, mint nap, amivel találkozunk, semmi sem igazi. Csak egy illúzió, hallucináció, délibáb. Még ha tovább is látjuk ... Álom. Persze kérdés, hogy melyik az álom, amit éjjel, alvás alatt tapasztalunk, vagy amit nappal, "éberen". Éberen? Nem hiszem. A nagy többség alszik, álmodik. Csak nem vesszük, veszik észre. Egy mélyebb álomból egy kevésbé mély álomba ébredünk. És közben megnyugszunk, hogy ez a valóság. Valóság ... Nem létezik közös valóság, csak egyedi, ami aztán összefonódik a körülötte lévő, többi egyedi valósággal, hatnak egymásra, közössé válnak tapasztalataik egy része, aztán ahogy a kötél bomlik szét szálaira, ezek az egyedi "valóságok" is eltávolodnak egymástól. És persze a folyamat soha nem áll meg. Csak a "szálak" azok, amik cserélődnek. Fonás. Sodrás. Csavarodás. Majd Bomlás. Szét. Utak, és ösvények, elágazások, kereszteződések. De mindig mi választunk. Nincs Sors, nincs Végzet. Legalábbis nem úgy, ahogy a többség gondolja, hiszi. MI magunk írjuk Végzetünket, MI irányítjuk Sorsunkat, minden egyesl lpéssel, gondolattal, mondattal, cselekedettel. Vagy nem-cselekedettel. Illúziók, fények, árnyak. Füst, és tükör. Trükkök. Aztán mi marad? A hallucináció, amiről azt hisszük, hogy a valóság ...

Séta

Tegnap valamikor este 6 előtt elindultam be a városba, még kintlévő pénzem után. Nem sok, egy ezres, de jelen helyzetemben még ez is számít. Utána valahogy még nem volt kedvem hazajönni (haza? egyre kevésbé érzem úgy ...), ezért csavarogtam, mászkáltam. Elsőnek a MediaMarkt lett a célpont, aztán az InterSpar. MM-ben csak nézelődtem, azzal is ment az idő, IS-ben meg semmit se találtam ahhoz vonzónak, hogy megvegyem. Még sört se. Persze egy doboz cigi persze befigyelt, pedig tudom, hogy az se kellene, de ez van, így jött ki a lépés. 8 óra volt, mire elindultam, csak úgy, bele az estébe. Szépen felsétáltam a Szabadság-szobor alatti parkba, onnan néztem a várost, és fényeit egy darabig. Szép volt, és oly rég láttam, hogy szinte el is felejtettem, milyen. Megnyugtató volt ott ülni, a sötétben, és közben figyelni a fényeket. Jó lett volna, ha tudok meditálni egy kicsit, de egyszerűen nem ment. Túl szétszórt, túl zaklatott vagyok ahhoz, és nem tudom, hogy tudnám magam lenyugtatni, mindenféle szerek, gyógyszerek nélkül. De jó volt, távol a zajoktól, a tömegtől, a gondoktól. Kisebb fintort csalt azért az arcomra, amikor a sötétségben felfedeztem a Cég telephelyét, de az érzést elpöccintettem magamtól. Persze eljött az idő, amikor úgy döntöttem, hogy deje indulnom. Felfelé menet kiizzadtam, és a gyenge szél, ami ott fújdogált, éppen elég volt ahhoz, hogy fázzak egy kicsit. Pedig nem is volt hideg ...

Hangulatom ...

... nem a legjobb mostanában. Azaz az elmúlt 2 hétben zuhanásszerű érzésben van részem. Semmi sem úgy alakul, ahogy azt elterveztem. De semmi. Persze ez az én döntésem következménye, és ez cseppet sem könnyíti meg a dolgomat. Eredeti terveim szerint mostanra már leszámoltam, és nem vagyok az Elcoteq alkalmazásában. Tegnap, vagy ma érkeztem volna haza Becskéről, Láma Ole tanításáról, errő a hatalmas összejövetelről, amihez hasonlót Kucharyban tapasztaltam. Ezért is akartam eljutni Becskére. Hogy újra megtapasztaljam azt az érzést, amit Lengyelországban. Hogy találkozzak Oléval.
De nem ez történt. A hirtelen bekövetkezett események, és bejelentések megváltoztatták elképzeléseimet, döntéseimet, és a körülmények is alakulgattak közben. Egyrészt nem számoltam le, mert esélyem van arra, hogy a Cég küld el, és ez miatt kifizet nekem egy szép nagy összeget végkielégítés címén. 10 év után ezt már érdemes megvárni. Tettem lépéseket is ez ügyben, beszéltem főnökömmel, hogy szeretnék a Listára kerülni, engem fel lehet áldozni, önkéntes vagyok.
Persze ettől függetlenül bent kell lennem, még ha nem is értek azon a területhez semmihez se (na jó, ez azért túlzás), munkát se nagyon tudnak adni, oly sokan vagyunk. Ha meg van valami, az inkább alibi, illetve lófasz tormával. Javarészt ott ülök többedmagammal, akiknek szintén nincs munkájuk, beszélgetünk, közben azt figyeljük, hogy a különböző főnökök mennyire leszarják, hogy nem csinálunk semmit. Ez egy idő után idegesítő, frusztráló. És ráadásul unalmas is, hogy 12 órán át nem csinálok semmit. És mindezek ellenére nem küldenek haza minket, "naplopókat".
Amúgy attól, hogy be kell mennem egy olyan helyre, amit már zsigerből "utálok", ott nem csinálok semmit, unatkozok, illetve a semmit-tevés közben azon stresszelek, hogy egy főnök mikor kérdezi meg, hogy mé' nem csinálok semmit, közben azt látni, hogy milyen fejetlenség uralkodok az egész Cégnél, és a hosszú várakozás, amihez még hozzájön az idegeskedés azon, hogy belekerüljek az elbocsátottak közé, de időben, hogy ki tudjak menni almát szedni is, na mindezektől már fizikálian vagyok rosszul. Első munkanap előtti napon már lehangolt vagyok, levert, negatív gondolatok tömkelege. Munkába menet már kezdődő gyomorfájás (egész nap, mintha ökölbe lenne szorulva), folyamatos feszültség, ingerlékenység, idegesség, türelmetlenség. És alvászavarok már hetek óta. Ha dolgozok, akkor napi alvásom 4-5 óránál nem több, de félidőben biztos, hogy magamtól felébredek, és már másznék is ki az ágyból, hogy akkor lehet tevékenykedni. Egészen addig, amíg rá nem jövök, hogy mennyi s az idő. Amúgy a 2 óránkénti ébredés az adott, az álladó jellegű. És mindezek miatt jelenleg meditálni sem tudok, nem tudom magam lenyugtatni kellőképpen. Túl zaklatott, ideges, és feszült vagyok hozzá.
Ezek után nem csoda, hogy felkerestem a házorvosomat, és kiírattam magam TP-re. Elmondtam neki a körülményeket, a problémáimat, hogy mi a helyzet. Abszolút megértő volt, kiírt. Írt föl gyógyszert is, amitől könyebben alszok. És láss csodát, mióta szedem, azóta tényleg nyugodtabban alszok. 10 órát simán. Jövő hét közepén már megyek vissza "dolgozni", mert a semmittevésből is már elegem van.
De vissza Becskére. Azaz csak a témához. Múlt héten már sejtettem, hogy nem tudok elmenni Becskére, bár abban még bíztam, hogy ha a tanításokon nem is tudok részt venni, akkor legalább tudok ott munkát vállalni, dolgozni, valamilyen módon hasznosá tudom majd magam tenni. Ez már csak azért is lehetetlen volt, mert hétfőn kellett visszamennem a dokihoz. Voltak, akik csak 7végére utaztak el, idejük csak ezt engedte, de nekem még ez sem adatott meg. Hamar kiderült, hogy anyagi körülményeim nem tették lehetővé még az utazást sem.
Az elmúlt napokat azzal a tudattal töltöttem el, hogy lehetnék jobb helyen, érezhetném magam jobban, de mégsem így van. Mert jött egy hír, egy helyzet, ami megváltoztatta elhatározásomat, döntésemet. És ez minden jelenlegi problémám gyökere. Ha nincs a bejelntés a tömeges leépítésről, akkor simán leszámoltam volna már. Akkor lett volna egy kellemes 7ben részem, jól éreztem volna magam, pozitív élményekkel lennék gazdagabb. Ez van. Ezen már nem tudok változtatni. Még kénytelen vagyok várni egy darabig, és remélem, hogy ez nem fog sokáig tartani. Amint megszabadulok a Cégtől, hatalmas megkönyebbülés fog elönteni, hatalmas öröm, és kellemes érzések. Mert ez így lesz. Ez nem kérdés tárgya, csak az, hogy mikor, és milyen módon?
Addig is csak kirtartás kell, és bizalom ...

Várakozásban ...

Péntek este találkoztam egyik haverommal (aki amúgy kolega is bár ő már csak 36 órát dolgozik összesen az Elconá), összeültünk, hogy a szokásos GW-estét megtartsuk. Érkezés után rögtön azzal kezdte, hogy mik voltak az aznapi hírek az Elconál. Aznap jött ki a hír, hogy 700 embert elküldenek, és nem csak kölcsönzött munkaerőt, hanem saját állományt is. Az előző napi telefon után megcsillant előttem a lehetőség arra, hogy esetleg én is bekerülök ebbe a létszámba, és akkor kifizetik nekem a végkielégítést. Az nagy jóság lenne. Ki tudnám fizetni a tartozásaimat, és rendezni tudnám problémásabb ügyeimet. És még pénzem is maradna bőven. Hajaj! Persze nem lovaglom bele magam a dologba, a nehogy csalódottságot érezzek, ha nem így lesz. Már az is nagy örömöt fog okozni, hogy végre leléphetek a Cégtől. De azért még nagyobb lenne az öröm, ha Végkielégítéssel mehetenék el ...

Hip-hop ...

Nem igazán vagyok a Hip-hop kedvelője, azaz a magyar Hip-hop-ot nem szeretem. Hogy miért? Nem is tudom. Nem fog meg igazán, nem jön be. Talán leginkább azért, mert nem igazán jön be a szövegkörnyezet, ahogy csinálják, a stílus. Túl egysíkú, túl monoton, mintha minden szám ugyanolyan lenne. Aztán találkozok ebben a műfajban olyanokkal, akik megmutatják, hogy igenis lehet jó Hip-hop-ot csinálni magyarul is. Pár hete a Suhancos volt az, amit hallottam, és kimondottan bejött, főleg azért, mert etno-, és folk elemekkel gazdagították a hangzásvilágot. Aztán ma valahogy elkezdtem Ludditákat hallgatni. Zseniális, amit ez a 2 csaj csinál ebben a műfajban. Tényleg. Nincs 2 ugyanolyan szám, és a szövegek is fantasztikusak. Van mondanivalójuk. Úgyhogy most őket hallgatom ...

Telihold ...

... van. legalábbis tegnap így láttam. Szeretem a Teliholdat, megfog a látványa (a lánya?), a hangulat, amit bennem kelt. Már csak azért is örülök neki, mert nem mindig van lehetőségem megnézni. Csomó esetben dolgoztam ilyenkor, és persze éjszaka. De most nem. Amúgy is nappalos lennék, ráadásul a mai lett volna az utolsó nappalos. Ha nem lennék táppénzen.
Állítólag ilyenkór jó meditálni. Amúgy is jó, tudom, de ilyenkor különösképpen. Tegnap éjjel meg is tettem, lefekvés előtt kb. fél órán át így is tettem. Erős a késztetés, hogy ma is megtegyem, már csak azért is, hogy meggyőződjek ezen állítás valóságáról. Amúgy is tervben van, hogy nekiállok XPt telepíteni, szerintem közben nyugodtan meditálhatnék. Persze még megvárom, hogy lejöjjön a ColorStar, aztán nekiállok. A többi zenét majd később folytatom. Ha új az XP ...

Meglepődés ...

Ma felhívtak munkahelyemről. Konkrétan csoportvezetőm. "Ugye nem akarsz felmondani mostanában?" Ez volt a nyitókérdés, ami után hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Aztán közölte, hogy az a helyzet, hogy a hibakeresők körében Nagyvezírünk (PLManager, úgy néz ki, mint egy alien [konkrétan egy gray], de Máris szomszédra is hasonlít, nem is kicsit) létszámcsökkentést tervez. CsopVez meg úgy gondolta, hogy engem megtartana a létszámban, mert mégis csak szakember vagyok, nem pedig betanított. Aztán elmondtam neki, hogy de, felmondásomat tervezem, tehát engem inkább áldozzon be, ne építsen rám. Persze megkértem, hogy még lehetőleg ne közölje ezt senkivel, ha lehet, mert nem akarok idő előtt elmenni a Cégtől. Ő meg arra kért meg, hogy ezt a csökkentés témát ne szellőztessem, mert még nem publikus. A kölcsönös bizalom. Azért érdekes volt. És persze megcsillant a lehetősége annak, hogy talán megkapom a végkielégítést. Nem konkrét, csak halvány lehetőség. Én bízok benne. Mint ahogy abban is, hogy nem kell ledolgoznom a felmondási időt. Mindkét lehetőség ügyében erős kívánságokat teszek, hogy teljesüljenek. És akkor nagyobb az esély, hogy így is lesz ...

Nagymamámnál ...

Ma végre elmenetem Nagymamámhoz (apai), rég nem láttam már, de valahogy folyamatosan úgy jöttek össze a dolgok, hogy nem jutottam el hozzá. Egyrészt folyamatosan utazgat valahova mindig (Alföld, Harkány, stb.), másrészt nekem is így jött össze. Mikor végre el tudtam volna menni, akkor változott meg a munkarendem, utána utaztam Kucharyba, mire visszejöttem, ő ment el az Alföldre, mire hazaért, akkor meg elkezdtem dolgozni. Mire megint szabadnapos lettem, akkor meg irány Duna-kanyar, szülinap, majd megen munka. Utána meg ex-lakótársam esküvője, majd rohangálás orvoshoz. De most végre meglátogattam.
Persze az egészben van némi önös érdek is, hiszen úgy hívtam fel, hogy lehetőleg meghívjon ebédre. Így ne kellett azon gondolkodnom, hogy mit, és miből fogok ebédelni. De tudom, hogy szívesen főz nekem, így talán nem akkora hiba, amit tettem. Sikerült délre odaérnem, ami köszönhető a teljesen feltúrt Rákóczi útnak, és ennek következtében megbolygatott forgalomnak. Is. Mindenesetre az ebéd finom volt. Zöldségleves, majd paprikás krumpli kovászos uborkával, és mindez madártejjel lefojtva. :) Még kínált mással is, de az már nem ment. Tele voltam.
Sikerült 2ésfél órát eltöltenem vele, és minden probléma nélkül. Egész jól viselkedett. Közöltem vele, hogy otthagyom a munkahelyem, felmondok. Ezen rendesen meglepődött, csodálkozott, de elmagyaráztam neki, hogy miért döntöttem így, és hogy mik a további terveim. Tudom, hogy legszívesebben oltott volna, hogy vigyázzak, meg jól gondoljam meg magam, de annyira határozott voltam. és nyugodt, hogy ezt inkább elkerülte. Meg amúgy is tudja, hogy nem tud befolyásolni. Végül is "áldását" adta, beletörődött. Vagy valami hasonló. Ja, az érdekes kijelentés volt részéről, hogy sajnálja, hogy nem tudott belőlünk (Öcsémből, meg belőlem) ügyvédet, vagy orvost nevelni. Teljes nyugalommal, és határozottsággal, mosolyogva közöltem vele, hogy ebbe se neki, se Szüleimnek nem volt beleszólása, egyrészt, másrészt pedig ha azok akartunk volna lenni, akkor már azok lennénk. De nem így lett. "Tanulni kellett volna ..." folytatta még, de ezt is elhárítottam, kezeltem. Mondtam neki, hogy engem az se zavar, ha soha többet nem fogok dolgozni a saját szakmámban. Sőt, közöltem vele, hogy azon gondolkodom, hogy ha már lesz pénzem, akkor kitanulom a masszőr mesterség fogásait (és ez most abszolút helyénvaló, fogások :) ) . Ez viszont tetszett neki.
Még mindig azon van leragadva, hogy nem nősülök, vagy valami hasonló. Ezt is szépen elmagyaráztam neki, hogy csak nagyon nehezen tettem magam túl az Anikóval való szakítással és egyéb vonatkozásival egyetemben. Meséltem neki egyéb csalódásaimról is nagy vonalakban, és a bizalom szinte teljes megszűnéséről. Hogy idő kellett nekem ahhoz, hogy ezeken a dolgokon túllépjek. Hogy mennyi mindentől féltem. Hogy magától az Élettől féltem. És hogy ez mostanra elmúlt, nem félek. És ez köszönhető a Buddha tanításainak, a meditációnak, és tanítóimnak. Nem tudom, hogy ezt mennyire tudta megérteni, de legalább elmondtam neki, el mertem mondani neki.
Mindent összevetve jól éreztem magam a társaságában, örültem, hogy láttam. Hogy nyugodtan tudtunk beszélgetni, mindenféle feszültség nélkül. Ritka alkalom, mert tud olyan is lenni, hogy az ember egy idő után pánikszerűen menekül tőle. De tudom, hogy jóindulatú, mindig jót akar, még ha ez néha furcsán is fejeződik ki. Ő a Nagymamám (az egyik).

Feladat ...

Lassan közölnöm kellene főbérlőimmel, hogy szeptembertől nem tartok igényt az albérletre. Persze nem kertelve, őszintén, a pontos indokokat feltárva. Csak valahogy nem tudom, hogyan közöljem. Úgy érzem, hogy lesz pár kínos, kellemetlen pillanatom, de majd ez is elmúlik. Valszeg könnyebb, mint azt jelenleg gondolom. Hétvégén, vagy jövő hét elején mindenképpen kellene közölnöm. Addig is el kell kezdenem rendet raknom, takarítanom, pakolnom, hogy mindent rendben adjak vissza.

A Megvilágosodás felé ...

A múltkori borulás után olyan izomlázam lett, hogy egészen tegnap délelőttig nem is erőltettem. Valahogy így jött össze. De tanulva a tapasztalatokból, most nem hajtottam magam túl, csak annyit csináltam, amennyi jól esett. Így is már a negyede táján szakadt rólam a víz, izzadtam folyamatosan. De jó volt. Szerencsére izomlázam sem lett, így nyugodtan mentem le ma is a Centrumba gyakorolni. Bár az is igaz, hogy később értem le, mint azt eredetileg terveztem. Az indokok:

• mosnom kellett
• találkoznom kellett Öcsémmel, mert Anyám küldött nekem paradicsomot
• vennem kellett kaját
• ebédelnem kellett
• winfost akartam telepíteni, amiből nem lett semmi
• kicsit pihentem.

De aztán meggyőztem magam, hogy igenis le kell menni gyakorolni, mert az jó, minden szempontból. Mire befejeztem, rendesen elfáradtam, leizzadtam, úgy néztem ki, mint aki szaunázott, vagy legalábbis zuhanyzott. Pedig az csak utána jött. Megbeszéltem egyik vadzsratestvéremmel, hjogy holnap délelőtt lemegyek gyakorolni, és ő is csatlakozik. Jelenleg az a terv, hogy rendszeresítem, szoktatom magam ahhoz, hogy lehetőleg minden nap gyakoroljak, legyen ez is egy megszokás. Aztán ahogy hozzászokok, majd emelem az alkalmankénti mennyiséget. Szépen, fokozatosan. Ne kell elkapkodni, ez nem verseny, ahogy jól esik, ahogy bírom. Időm, mint a tenger (igazából csak időm van jelenleg, semmi másom), tehát nem jelenhte gondot erre szorítani belőle. Elvégre a cél a megvilágosodás minden lény javára.
A másik cél az, hogy elérni a borulásból azt a mennyiséget, amikor is elkezdhetem a Ngöndro 2. gyakorlatát, Gyémánt Tudatot. Ehhez meg kell csinálni 10000 borulást minimum. Nem akarok komolyabban belekezdeni, majd csak néha, mondjuk hetente 1x, az bőven elegendő lesz. Bár, ahogy sejtem, ez majd külföldön fog bekövetkezni. De az még kicsit odébb van. Vagy mégse?

Kuchary 2.

4 órányi alvás után arra ébredtem, hogy valami fémes dübörgés, illetve folyamatos csapódások hallahatóak. El sem tudtam képzelni, hogy mi lehet az, persze ez hamarosan kiderült. Kb. abban az időben ürítették a kukákat, illetve a ToiToi-ok kb. 15 m-re voltak tőlem. Pár másodpercenként ajtócsapódások. Hm. Újabb tanulság, legközelebb jobban meg kell választanom a sátorhelyemet.
Mentünk regisztrálni. Ekkor ért minket az első meglepetés, ami nem volt pozitív. Kiderült, hogy részvételi díjak szempontjából Magyarország a Közép-, és Nyugat Európa kategóriába tartozi, és nem a Kelet Európa blokkhoz. A különbség 16 Eurot jelentett, ami azért nem kis összeg. Nem értettük, próbáltunk alkudozni, magyarázkodni, de nem ment. Pedig nálunk is 400 Euro alatt van az átlagkereset. Sajnos kénytelenek voltunk lenyelni ezt a békát. Viszont megtudtam, hogy nem kötelező befizetni az étkezést, így legalább azon tudtam spórolni, nem is keveset. A befizetett ebéd került napi szinten 32 zlotyiba, nekem ezt sikerült kihoznom napi szinten 10 zlotyiból. Igaz, hogy reggelire, vacsorára nem ettem mást, mint kefírt, de érdekes módon elég volt. Ebédre meg a büfésátorban lehetett venni mindig 4 zlotyiért levest, ami minden esetben bőséges volt. Visszatekintve tényleg furcsa, hogy milyen kevés kajával beértem. Amúgy a kurzus területén működött egy kisbolt, elég jó volt a kínálata.
Aznap napközben nem volt különösebb program, így meditáltam, Sztúpa-köröket róttam, és ismerkedtem a környezettel, helyszínnel. Szép, kellemes környezet, a nyugalom érzése töltött el.
Valamikor délután megérkezett Ole, és Karmapa. Hatalmas tömeg köszöntötte őket, a kisbusz alig tudott a Láma-házhoz bemenni. Olén, és Karmapán kívül még Cathy-t ismertem fel, eddig csak képen láttam. Voltak még lámák Karmapa kíséretében, mindegyik tipikus tibeti arc. Persze lehet, hogy voltak nem-Tibetiek is, ezt nem tudom.
Este megkezdődött az első hivatalos program, Ole adott általános tanítást a Buddhizmusról, különbségeket említett a többi vallással szemben, Karmáról, a Buddhizmus jelentőségéről a hétköznapi életben, és hasonlók. Utána még voltak a szokásos kérdések-válaszok, majd valamikor éjfél után befejeződött a tanítás. Én párszór belekummantottam a tanításba, ezt az előző napok kevés alvásának köszönhettem. Többiek jót röhögtek rajtam, folyamatosan lökdöstek, és kávéval itattak. Azért az megnyugtatott, hogy nem én voltam az egyetlen, aki elbóbiskolt.
Már nem nagyon emlékszem, hogy mi volt még később aznap, az viszont biztos, hogy 2nél korábban nem feküdtem le. Ez mondjuk az egész kurzus alatt jellemző volt. Nagyjából ezek voltak az első nap eseményei.

Folyt. köv.

Eső!

Végre itt van az, amit már hosszú hetek óta várok. Enyhül az idő, hűvösebb van, és ahogy elnézem, ez nem csak egy hirtelen felindulás. A szobám is már nem szauna jellegű, kezd az is lehűlni. Reggel, mikor felébredtem, már akkor láttam, hogy valami változott, de most, hogy esik is, ez már jobban tetszik. Csak azt nem tudom, hogy hogy fogok eljutni a belvárosba anélkül, hogy megáznék. Vegyek buszjegyet? De az pénzbe kerül ...

Táppénz ...

Nos, tegnap visszamentem orvoshoz. Nagyon nem akartam menni dolgozni a héten, de nem is vagyok teljesen jó. Persze kiderült, hogy tényleg beteg vagyok, mandulagyulladásom van, illetve csak kezdődő. Asszem. Én legalábbis erre következtettem az elhangzott szavakból. Szóval, beteg vagyok, és táppénz a hétre. Pénteken megyek vissza kontrollra.
Persze ez az egész helyzet nem akadályozott meg abban, hogy buddhista barátaimmal elmenjek tegnap este Orfűre, esti fürdőzésre. Abszolút jól esett, kellemes volt, teljesen felfrissített, feldobott. Nagyon kellett nekem ez már, egy ideje. Persze a kerti medence sem rossz, de az teljesen más. Nekem még nincs tömegiszonyom, és nem vagyok paranoid. No, de a lényeg. A víz nagyon jó volt, kicsit melegebb volt, mint a levegő hőmérséklete. Rögtön ugrottam, miután lábamat belelógatva rájöttem, hogy nem kell akklimatizálódni. Jó volt lebegni a vízben, úszni, élvezni a pillanatot. És közben figyelni, ahogy közeledik a "vihar", ahogy a távolban villámlik folyamatosan. Már annak is örültem előre, hogy milyen felfrissítő idő jön. Persze a "füst nagyobb volt, mint a tűz", csak esett az eső, meg fújt egy kicsit a szél, de ez is több volt, mint az utóbbi hetekben bármi. Élveztem, hogy végre fázok, és nem folyok szét az izzadtságomban. Páran elkezdtek sörözni, én meg csak élveztem a társaságot, és a helyzetet, mert ennyi volt a lehetőségem. Pénzem nem van már. Aztán 10 körül egyik autó indult, én is léptem azzal. Sajnos a szobámnak több idő kell ahhoz, hogy lehűljön, itt még mindig meleg van, bár már ez is jobb, mint az elmúlt hetek. Persze kérdés még, hogy mi lesz nappal?
Most megyek bejelenteni üzenetrögzítőre, hogy részemről táppénz, aztán valamikor gyógyszer kiváltása, a többi meg alakul valahogy. Időm van (csak az van, de bőven), ki kell használnom hasznosan. Gyakorolni, Win7 telepítés, ezek vannak kilátásban ...

Esküvő ...

Egy kedves, régi ismerősöm, volt lakótársam ma fog férjhez menni, délután 1kor, a Kultúrkertben. Utána szűk körű ebéd, majd miután megvolt a pofavizit, az öregeket szélnek eresztik, és egy kerti-party veszi kezdetét, egyik haverom telkén. Én az esküvőre, és az esti rendezvényre vagyok hivatalos. Még jobb is így, mert nem van megfelelő, alkalomhoz illő ruházatom. Kihíztam őket, akármilyen szomorú tény ez. Örülök, hogy B. férjhez megy. Megérdemli, már régi vágya ez. És olyan veszi el, aki kellőképpen tiszteli, szereti. Valamikor télen pedig gyermekük is fog születni. Ez megen csodálatos dolog. A gyerek is már régi terve, vágya B-nek. Leendő férje jó apa lesz, ehhez semmi kétség nem fér. Kívánom nekik, hogy hosszú, boldog, közös életük legyen, sok örömmel, és gazdagsággal, félelmek, fájdalmak, és nehézségek nélkül.

Az orvostól ...

Tegnap voltam orvosnál. Megvizsgált, kérdezősködött Családomról, munkahelyemről, munkámról, poénkodott közben. Aztán megállapította, hogy kezdődő mandulagyulladásom van. Ha hétfőig nem érzem magam jobban, akkor vissza kell mennem, és táppénzre vesznek. És ez így lesz. valszeg még holnap visszamegyek Pécsvárad, ott is alszok, aztán hétfőn orvos. Jobb is így. Annak ellenére, hogy jó érzem magam, a munkahelyem nyomaszt. Valahogy feleslegesnek érzem magam. Nekem ott már nincsenek céljaim. És nem is találok (nem mintha keresnék). Amit én ott elérhettem, azt már elértem. Szóval táppénz.
Ja, feltűnt, hogy az elmúlt napokban fáj a jobb lábfejem. Aztán tegnap észrevettem, hogy kicsit mintha lila lenne a belső felén. Hm. Most, zuhanyzás után vettem észre, hogy ez a nagylábujjam felé is kiterjedt. Vajon mi történhetett? Mi okozta ezt? nem tört el, mert akkor jobban fájna. Gondolom valami zúzódás, csak azt nem vágom, hogy hol. mikor, hogyan? Inkább csak kellemetlen, enyhén zavaró. Talán ezt is megmutatom hétfőn orvosnál. Majd meglátom. Lényeg, hogy táppénzre kerüljek ...