Szilveszter ...

Boldog Új Évet Kívánok Mindednkinek!

Fotók ...

Nekiálltam az elmúlt fél év képeit átnézni, ki/följavítani, a feleslegeseket törölni. Most már túl vagyok ezeken, most elkezdtem feltölteni a Flickr-es accountomra, közben próbálom csoportosítani is valamelyest őket, téma szerint. Persze valamikor délelőtt belenéztem a régebbi képeimbe is, és láttam, hogy onnan is kellene feltölteni képeket. Majd meglátom, hogy mi lesz ...

2010. Karácsony ...

Ja, mindenkinek Boldog Karácsonyt kívánok!

Hagyománytörés ...

Tegnap este egy 10-12 éves "hagyományt" szakítottam meg. Nem véletlenül, hanem szándékosan. Korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy Szenteste ne történt volna e nélkül, de most mégis. Hiányzott? Nem. Hiányozni fog? Nem. Max az Ego fog olyan múló érzéseket kelteni, hogy de jó lenne. Jobb így.

És végre itthon ...

Azért csak itthon töltöm a Szentestét! Fél9kor értem haza, még mindenkit ébren találtam, mindenkinek tudtam köszönni, Lizusnak meg oda tudtam adni az ajándékot. Kapott Hercegnőkoronát, mert most az a favorit. Ettem halászlét, tojásos-sajtos csirkemellet, meg kukoricasalit, most tele vagyok. Ja, meg ittam egy kis vörösbort (az én ízlésemnek túl édes), ágyas-mézes pálinkát, meg egy sört. Most meg alig élek, pillegek, pedig kellene fürödnöm, mert koszos, meg büdös vagyok, és aludnom is kellene, mert rettenet fáradt vagyok.

Pozsony ...

Múlt vasárnap Láma Ole Pozsonyban tartott tanítást, és mivel nagyon közel van, egyértelmű volt, hogy sok magyar fog utazni, hogy találkozzunk a Lámával, halljuk a tanítást, és áldást kapjunk tőle. Nem tudom, hányan voltunk, de több autó, és egy busz ment az előadásra. Voltak, akik már Krakkóba is elmentek, ők onnan érkeztek. A tanítás alatt sok minden elhangzott, ami pár hónappal korábban is, Pesten, de az a helyzet, hogy bizonyos dolgokat nem árt többször is hallani, a jobb megértés érdekében. És a mi a legfontosabb, hogy ismét lehetett találkozni a Lámával. Ő nem egy személy, hanem tudatunk tükre, megmutatja azokat a lehetőségeket, kvalitásokat, amik bennünk is ott rejtőznek. Ilyenkor létrejön egyfajta kicserélődés. Ezt nehéz szavakkal kifejezni, ezt át kell élni, meg kell tapasztalni.
Amúgy az út is fantasztikus volt. A téli, havas táj gyönyörű volt, nem győztem csodálni szépségét. A hét elején még nem tudtam, hogy hogyan fogok odajutni, a busz, amire lehetett jelentkezni, már betelt, és még nem volt fuvarom sem. Csütörtökön reggel, mielőtt visszaindultam Pestre, még dobtam egy mélt a megfelelő listára, és 5-10 percen belül már jött is a telefon, hogy van szabad hely, utazás lerendezve. Persze ott volt az is, hogy vasárnap reggel adtam le az éjszakás műszakot. Pont ugyanúgy, mint októberben, mikor a Láma Pesten volt. A dolgok, körülmények idén eddig mindig szerencsésen alakultak, a feltételek összeálltak. Gyors alvás, ébredés után összeraktam magam, majd 2kor indultunk a Mammuttól. Azért Győrben megálltunk enni, és mivel utitársaim nők voltak, ők még szakítottak időt némi shoppingolásra is. Ezután folytattuk utunkat. Kb. 7re értünk a helyszínre, ahol kissé meglepődve, de vidám vettem észre, hogy mennyien vagyunk a magyar szanghából. Érkezésünk után nem is hallottam egy ideig mást, csak magyarokat.
Valamikor éjjel 1 felé lett vége a tanításnak (tanítás, kérdések-válaszok, meditáció, menedék, és áldás), utána indultunk is vissza. Én fél4kor értem haza, nagyon hamar el is aludtam, és meglepő módon csak fél12kor ébredtem fel. Pedig ez mostanában nem szokásom. Nyugodt, pihentető alvás volt ez, bár az álmok megen érdekesek voltak közben. És persze ismét tapasztalom azt az emelkedett hangulatot, állapotot, ami ilyenkor jellemző. Spontán öröm, határtalan nyugalom, és egyfajta lendület tapasztalható, érezhető. Valahogy minden jelentőségteljesebb. Ezt az állapotot kell minél tovább tartani, illetve gyakorlással, meditációval erősíteni. Jövő 7en akarom is tartani az inspirációt, 29én beköltözök a Centrumba a szilveszteri kurzus idejére, így rengeteg lehetőségem lesz gyakorolni, főleg az egyéni fő gyakorlatomat, a Menedékvételt, és leborulásokat. Egyébbként is szeretek ott tartózkodni, jól érzem magam azon a helyen. Olyan, mintha otthon lennék. A lényeg az, hogy izgalmas időszak elé nézek. Bár jobban belegondolva az elmúlt hónapok is azok voltak ...

Döntések, elhatározások ...

Elhatározások előtt/közben vagyok. Változásokat kell végrehajtanom életemben, szokásaimban, mert ideje van. Vannak dolgok, amiknek véget kell vetnem. Eljött a pont, ahol meg kell húznom egy határvonalat, és azt nem átlépni többet. Egyrészt azért, mert zavaró tényezők a gyakorlásomban, költséges is, és nem is érzem jól magam ettől. Energiát, erőt vesz el tőlem. Másrészt pedigfigyelembe kell vennem bizonyos tanácsokat. Ott van az is, hogy nem tehetem meg azt, hogy mást teszek, mint amit mondok, gondolok. Persze lesznek majd érdekes reakciók, csodálkozások. Nem baj. Ez van, ez a döntésem. A saját életemet csak én irányíthatom, nekem kell élnem.

Gondolatok szabadon ...

A tér tele van lehetőségekkel, még mindig meglep, mennyire is így van ez. Eszembe se jut, hogy mennyi gazdagság van a világban, amíg fel nem hívják rá a figyelmemet. Bővíteni kell a látásmódot, távolabb nézni, mint amit megszoktam. Minden részletet úgy tekinteni, mint egy nagy egész része.
Néha a nagy kérdések, amik foglalkoztatnak minket, maguktól megadják a válaszokat, idővel. De nem mindig azt, amit szeretnénk.
Másrészt ahogy a dolgokat tapasztaljuk, az mind a már berögződött megszokásokon, mintákon, merev elképzeléseken alapul, és nem pedig azt látjuk, ami van. Inkább azt, amit szeretnénk. Vagy/és a zavarodottság, és nemtudás fátylain keresztül.
Mereven ragaszkodunk elképzeléseinkhez, vágyainkhoz, és ha a dolgok nem úgy vannak/történnek, ahogy szeretnénk, akkor megsértődünk, befordulunk, és meg vagyunk róla győződve, hogy már megint kib*sztak velünk. Pedig lehet, hogy csak magunkba kellene nézni egy kicsit. De könnyebb másokban keresni a hibát, másra fogni mindent, és másokkal foglalkozni.
Vicces, ahogy az Ego próbálkozik. A korábbi emllékekhez nyúl, arra vatíti ki az újabb tapasztalatokat, és várja, hogy megragadjam a felkínált csalit. De átlátok rajta. Nem tud tőrbe csalni, felismerem a mesterkedéseit.
Örülni kell mások örömének, önzetlenül, nem pedig irigykedve. Az nem jó. Újabb negatív benyomásokat eredményez a tudatban, amik aztán avalamikor a jövőben beérnek, és ismét kellemetlen tapasztalatokhoz vezet.

Ördögi ...

De csak azért, mert ez a 666-ik bejegyzés. Nem mintha hinnék az ős-gonoszban, vagy bármi hasonlóban. Egy abszolút gonosz entitás nagyon hamar elpusztítataná önmagát is. Tehát ha létezik (vagy létezett) ilyen, akkor már el is pusztult.

Döntés előtt ...

Egyrészt vigyáznom kell, hogy nehogy megint abba a hibába essek, mint már korábban párszor. Másrészt meg vigyáznom kell, hogy nehogy megint abba a hibába essek, mint már korábban párszor. És ez egy paradoxon. Akkor mi a helyes? Mikor nem fogok hibázni ebben az esetben? Mi a helyes döntés, ami nem esik egyik szélsőségbe se? Micsoda kihívás ...

Occó, cép, cak ezeöccá ...

Múlt7en voltam Azsia Centerben, kellett zoknit vennem, mert csak rövidek voltak, az meg nem izai télen, bakancsba. Sikerült is vennem, és persze jött az elhatározás, hogy fizu után el kell mennem megen, mert ott tudok vásárolni dolgokat olcsón, és még nem is rossz dolgok, amik ott vannak. Amit mindenképpen kell vennem, az egy új utazótáska, és pulóver, poló. Táskát már ki is néztem, és legalább visszaadhatom Öcséméknek a táskájukat. De majd még alaposabban körülnézek, hogy mit is akarok venni ...

Before X-mass ...

Ha minden jól megy, akkor mégis otthon töltöm a Szentestét. Bár igaz, hogy csak este 9-10 között érek haza, de azért mégse a szállón kell söröznöm, várva a reggelt, hogy buszra szálljak, és utazzak 3 órát délelőtt 10ig. Kolega, ha minden igaz, megkapja szüleitől kölcsönbe az autót, és meló után azonnal indulunk hazafele. Már úgy megyünk dolgozni, hogy az autóban maradnak a cuccaink, ne kelljen visszamenni a szállóra. Bízok benne, hogy ez már így is lesz. Majd erős kívánságokat teszek ez ügyben.
Tegnap éjjel eszembe jutott, hogy ez lesz az első Karácsony Apám nélkül. Nem tudom, hogy milyen lesz, de mindenképpen furcsa, szokatlan, és valamelyest szomorkás is. Már csak ezért is fontos, hogy otthon legyek Szenteste is. Nem szabad, hogy a hiányérzet erősebb legyen a kelleténél, ott kell lennem , hogy erőt adjak Anyámnak, és Öcsémnek, segítsek nekik átélni az ünnepeket. Az, hogy én mit érzek majd, az kevésbé lényeges, az számít, hogy mások kevesebbet szenvedjenek. Nem azt mondom, hogy nem hiányzik Apám, nincs olyan nap, hogy eszembe ne jutna valamivel kapcsolatban. Csak tudom, hogy jelenleg jó helyen van. Nehéz ezt elmagyarázni. Ez egy érzés, és egyben bizonyosság is. Olyan tapasztalat, amit szavakkal nem lehet elmondani, leírni.
Lassan ajándékokat is kell nézni, még ha szegényeset is, de kell. Az ajándékozás a lényeg, nem az, hogy mit. Az adok számít, látni, hogy mások örülnek, azért, mert kapnak. Nagylelkűség. Kicsit többször kellene ezt gyakorolni, mindenkinek, a hétköznapokban is, nemcsak ezen az estén, ebben a pár napban ...

Szilveszter ...

Közeleg az év vége, és ideje van annak, hogy elkezdjem tervezni, hogy mit fogok akkor csinálni. Kezdetben az volt a terv, hogy ha minden összejön, akkor Szilveszter Prágában Láma Oleval. Nos, köszönhetően a Cégnek, ez biztos, hogy nem jön össze. Sebaj, majd legközelebb. A másik, és reális lehetőség az, hogy Pesten a Huszárban töltöm a Szilvesztert, mert ott is lesz buli. Elméletileg az a terv, hogy 29én reggel leadom éjszakás műszak, alszok, aztán délután beköltözés a Centrumba, az elkövetkező napokat ott fogom tölteni. 31én pedig lesznek tanítások, meditáció (közös), este 10től buli, éjfélkor streamingen bódiszattvaígéret a Lámával, aztán buli ki meddig bírja alapon. Aztán 1én, 2án megen tanítások. 3án meg hazaugrok kicsit, úgyis csak 9én éjjel dolgozok először.
Nagyvonalakban ezek az év végi tervek ...

Tapasztalás ...

Tegnap este lehetőségem nyílt arra, hogy megfigyeljem, hogyan működik a tudatom alkoholos befolyásoltság, és a zavaró érzelmek kombinációjának hatására. Nem volt éppen kellemes, mindenesetre azért tanulságos volt. Az Egó folyamatosan nyújtogatta csápjait, hogy megragadja az érzést, én meg próbáltam ezt elkerülni, csak figyelni, hogy mi is játszódik le tudatomban mindeközben. A tanulság az, hogy még van min/mivel dolgoznom bőven, és az, hogy bizonyos elképzeléseket el kell engednem, mert tévesek, és csak zsákutcába vezetnek.

Kívánság ...

Szeretnék dec. 19-én Pozsonyba menni. A Láma aznap ott fog tanítást adni. Eddig úgy néz ki, hogy tudok menni. Pénzem is lesz, időm is (aznap reggel adom le az éjszakás műszakot), elméletileg fuvart is tudok szerezni. A feltételek nagyrésze már összeállt. Addig is erős kívánságokat teszek, hogy biztosan összejöjjön a dolog.

Fight against Ego ...

Újúlt erővel küzdök az Egó ellen. Most, hogy van csipogóm a Centromhoz, bármikor be tudok menni gyakorolni, ha ráérek. Ki is hasznnálom a lehetőséget, tegnap, tegnapelőtt is 2x borultam, adtam egy kis lökést a gyakorlásomnak. Komolyan mondom, jó volt, jól éreztem magam tőle. Még most is. Ha lehet, ezt a szokást meg is tartom, erősítem.
Ellenben azt vettem észre, hogy az Egó küzd a létfennmaradásáért. Próbálkozik, a régi megszokásokat próbálja előásni, ott van a késztetés. Erősködik, hogy belelépjek a csapdájába. Erősnek kell lennem, nem szabad engednem, hogy nyerjen. Bár a kísértés nagy, nem szabad elhinnem, hogy attól még megéri.
Mostanában elég sokszor álmodok. Illetve elég sok álmomra vissza tudok emlékezni. Ha másra nem is, de a fő cselekményvonalra, jellegzetességre. Ami a legtöbb mostani álmomra jellemző, az a harc, a küzdelem. Minden esetben más az, ami ellen küzdök, harcolok, más a körülmény, a helyzet. Arra jutottam ezzel kapcsolatban, hogy mivel mostanában intenzívebben gyakorlok, ennek hatása az álmaimban is megjelenik. Szerintem az Ego elleni küzdelmet szimbolizálja, de lehet, hogy tévedek. Majd megkérdezek egy tanítót. Másrészről pedig erős tisztulási folyamat része lehet. Mindenestre érdekesek, és izgalmasak is egyben. Mintha egy film szereplője lennék.

Régi barátságok ...

Tegnap este bent voltam a Centrumban, elég sokáig, de hát a társaság jó volt, kellemesen elbszélgettünk mindenféléről, és sörözgettünk mellette. De volt egy olyan téma, ami már korábban is megfordult a fejemben többször, és még most is érdekes érzések, gondolatok kavarognak ezzel kapcsolatban bennem. A barátságról volt szó.
Megemlítettem, hogy egyik legjobb barátom nem tudja megérteni, és elfogadni, hogy buddhista vagyok. Erre azt a kérdést kaptam, hogy "Tényleg egyik legjobb barátod? Mert ha az lenne, akkor elfogadná a döntésed." Hm. Jó kérdés. És az az igazság, hogy már egy ideje gondolkodok ezen én is. És sajnos már korábban arra jutottam - csak nem akartam elfogadni - , hogy ez a barátság már nem ugyan az, mint 1000 évvel ezelőtt. A szóban forgó személy sajnos megrekedt egy adot szinten, stagnál, bekövesedett, és onnan nem lehet kimozdítani. Nem tudok neki segíteni, mert nem is engedné. Nekem ez viszont nem elég, nem tudok azon a szinten létezni, mozogni, ahol ő tartózkodik. Nekem erre többre van szükségem. Ez van. Csak a saját életemmel, Karmámmal tudok dolgozni, azért viszont 100%-ig felelősséget vállalok.

Reménytelenül ...

Igazából nincs remény. Így minden helyzet reménytelen. Teljesen magamra vagyok utalva, nem várhatom el, hogy majd jön valami, vagy valaki, aki megoldja helyettem a felmerülő helyzeteket, problémákat. És ez fantasztikus. A remény egyfajta félelem. Reménykedünk, hogy valami nem történik meg. vagy hogy majd megtöreténik. De ezen felül nem teszünk semmit, csak félünk, remélünk, várunk. De a helyzet reménytelen. Nekem kell megtennem a dolgokat, nem másnak. Csak én változtathatok.
A helyzet reménytelen, mert bármi megtörténhet, és meg is történik, és ez ellen nem sokat tehetünk, csak tudomásul vesszük, elfogadjuk. És ha már történik, akkor nem küzdeni kell ellene, hanem benne lenni, csinálni azt, ami van, amit a helyzet megkövetel. Élni a lehetőséggel. Megragadni, és megélni. Bízni abban, hogy a dolgok a lehető legjobban történnek, bármi is történik éppen. Ezt kell megtanulni.