Kihívások ...

Ez egyre érdekesebb lesz. De sebaj, állok elébe. A helyzet az, hogy egyre inkább bővülnek a feladatköreim, ami nem baj, mert legalább van munkám, csak hát, ahogy elnézem, olyat is kell csinálnom, ami nem is az én munkám lenne. Mondom, nem baj, eddig tetszik, hogy van munkám, és nem otthon ülök, vagy a KFCnél sütöm a húst. Csak amikor a saját munkámat azért nem tudom elvégezni, mert mást kell csinálnom, és nem találnak meg, mert az asztal alatt a földön kúszok, az kicsit gáz. De csak a felelősség végett.
Amúgy kicsit aggódok a holnapi műszak miatt. Este6tól reggel6ig, éjjel 12 óra, rég volt már, hogy így dolgoztam, kb. másfél éve. Ráadásul az utóbbi 1-1,5 évben hozzászoktam, hogy 4-5 óra alvás elég, és ennyi idő után fel is ébredek, bármi is volt az előzmény. Majd ma éjjel megpróbálok ébren maradni sokáig, hogy ne keljek fel korán reggel. Mert visszaaludni azt nem tudok. De majd ez is alakul valahogy. Abban is bízok, hogy nem tart sokáig ez a munkarend, ez a vegyesfelvágott. Állítólag még augusztus, aztán visszaállunk normál 2 műszakra (asszem deja vu-m van, mintha ezt már tegnap írtam volna). Igazából a szombatra leszek kíváncsi, hogyan fog alakulni. A legjobb az volna, ha le se feküdnék aludni, hanem átvészelném a napot, aztán éjjel alvás, hogy legalább megpróbáljak visszaállni a hajnali kelésre. Érdekes lesz ...

Múlandóság ...

A múlandóságra emlékezek. Tegnap még volt netem melóhelyen. Megnéztem a menetrendet, és el is mentettem, hogy meglegyen. Ma már nem van, elvették. Örülök, hogy volt, és hogy legalább a menetrendet sikerült elmentenem. Így legalább nem késtem el a buszt tegnap este ...

Első benyomások, tapasztalaok ...

Lassan 2. hete, hogy itt dolgozok, a Flexnél. Eddig általában nem sok jót hallottam a cégről, különféle negatív hírek terjengenek róla a térben, de hát dolgoztam én az Elcónál, arról se sok jót hallott az ember. De nem adok a szóbeszédekre, majd megtapasztalom magam, hogy mi is a helyzet itt. A saját tapasztalat mindig is erőteljesebb, mint a szóbeszédre hagyatkozni. Bár szerintem szerencsés helyzetben vegyok, több okból kifolyólag is. Egyrészt azért, mert nem kölcsönzött munkaerő vagyok, hanem  "Regular", azaz Flexes állományban vagyok. Másrészt meg végzettségem, és korábbi munkatapasztalatom miatt vettek fel. Teszttechnikusként lényegesen nagyobb a mozgásterem, és szabadságom, mint egy átlagos sori melósnak. A munkám is változatosabb, nem helyhez kötött, és ami még lényeges, hogy a fizetésem sem lesz rosz (mondjuk csak szeptemberben fogok előszőr teljes fizut kapni, de az biztos, hogy jobb lesz mint a KFC). Arról nem is beszélve, hogy eredetileg Engineering Debug technikusnak akartak felvenni, de a  szakmai tesztem (áramkörök), "sajnos" nem lett annyira jó, hogy az legyek, viszont a többi meg annyira jó lett, hogy teszttechnikusnak még jó lettem. És ez hatalmas szerencse (ezt hívják jó karmának). Olyan melót kaptam, amire Pécsen, az Elcónál éveket vártam.
Első pár napban még nem sok minden történt. Kezdetnek részt vettem a kötelező munka-, baleset-, és tűzvédelmi oktatásokon, ESD oktatáson (aztán még1x onlájn), etikai-, és titoktartási oktatásokon. Fél12re már végeztem is, ebéd után már mentem is a termelésbe. Igazából csak múlt héten kezdődött az igazi munka, addig majdhogynem csak unatkoztam. A kolega, aki mellé beosztottak, nem a saját melóját csinálja, hanem hibát analizál, nekem max elméleti dolgokat mond, mit hogyan kell kitölteni, kinek kell leadni, hol vannak fontos helyek, személyek (pl. IT). Processes kolega meg lebetegedett, én meg kaptam faja melót, sorátalakítás, egyedül, miközben saját melómat is csináltam. 3 ember helyett dolgoztam kb., de ezt most nem panaszként mondom. Tulajdonképpen élveztem, annak ellenére, hogy nap végére agyhalott zombinak éreztem magam. Tetszett, hogy végre nem otthon ülök várakozva, munkátkeresve, semmittevéssel övezve. Tetszett az is, hogy miután megkaptam a feladatot, önállóan dolgoztam, max. egyeztetés végett beszéltem a mérnökökkel.
Még az sem törte le a kedvem, hogy jelenleg keményebb a munkarend, mint alapban lenne. Elméletileg 2 műszakban dolgozunk, de sok a meló, még kevés az ember, tehát a hét 2. felében (sz-cs-p) 8 óra helyett 12t dolgozunk. Ez állítólag még pár hétig lesz így (talán augusztus végéig), aztán visszaállunk normál 2műszakra. Sebaj, örülök, hogy van munkahelyem, hogy dolgozok.
Ja, van étkezde is. És úgy döntöttem, hogy kihagyom, inkább főzök magamnak. Olcsóbban kijövök, és ráadásul tudom, hogy olyat eszek, ami jó, és amit szeretek. Van már némi tapasztalatom az üzemi étkezdékkel kapcsolatban, és nem nagyon bízok bennük. De azért majd néha-néha, alkalomadtán bevállalom, kipróbálom.
Ami jelenleg kisebb nehézséget okoz, az a rendszeres gyakorlás. Múlt 7en csak hétfő-keddi napokon tudtam borulni, valahogy a 12 órás napokon nem volt erőm meló után gyakorolni. Tulajdonképpen agyam nem hozzá. Jól van na, elszoktam a munkától, és a korai keléstől! 7végén meg regenerálódtam, örültem, hogy azért sikerült szombat este beülnöm gompába meditálni. Igazából szerintem nem lesz gond a rendszerességgel, délutános heteken tudok gyakorolni meló előtt (esetleg még meló után is), délelőttös műszaknál délután van bőven időm meditálni, maximium amíg lesznek 12 órás nappalos műszakok, addig lesz nehézkesebb. Majd kialakul, vagy megoldódik ez is magától.
Ja, és még egy lényeges szempont. A kolegák is normálisak, jó fejek. Segítőkészek. Könnyen megy a beilleszkedés. Bár van egy olyan gyanúm, hogy egyik kolegával, aki "'PárnaNándit" gyakorol, még lesznek gondjaim. Majd meg kell vele értetnem, hogy engem nem érdekel az ő Útválasztása, én már megtaláltam az enyémet, azzal meg vagyok elégedve, és ne akarja rám erőltetni a sajátját. Ne akarja az ő rendszerüket, elképzeléseiket rámtukmálni. Amúgy is, nekem a "PN" túl ezó, túl New Age, hiába mondják, hogy ez mennyire ősi. Próbáltam utána nézni, de nem túl sok a fellelhető infó, és az is elég zavaros, számomra nem hiteles. No de mindegy, nem akarom az ördögöt előre a falra festeni, mert a végén meg összetűzésbe keveredek a házmesterrel ...

Vég, és Kezdet ...

Ma reggel felhívtam a Flex-es HR-est, és közöltem vele, hogy elfogadom az állásajánlatot (olyan nehéz volt dönteni). Sikerült azt is megbeszélni, hogy szerdán tudok kezdeni, aminek külön örülök. Ez már csak azért is jó, mert ma már nem is megyek be KFC-hez dolgozni, csak felmondani fél3ra (ez is le van már beszélve). A mai nap amúgy is szopó lett volna. Fél12től 3/4 10ig (papíron csak, mert több lenne), du2től egyedül, és nekem kéne zárni is. Mindez úgy, hogy kezdő vagyok (voltam) még, és nincs meg a kellő rutinom, elég fárasztó, és persze picit szivatásszagú is (lenne, de mivel buddhista vagyok, inkább tisztulásnak fogtam fel). Persze kollegák a múlt héten többször is mondták, hogy 1-2 hónap, és megszokom a melót, belerázódok, addigra elmúlik a hátfájás is. Legszívesebben akkor mondtam volna, hogy nem lesz rá idő, hogy megszokjam ezeket, de úgy gondoltam, hogy bölcsebb, ha csendben maradok. Ez mondjuk pénteken, meg szombaton volt a legnehezebb, miután már megkaptam az ajánlatot.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy sajnálom, hogy elmegyek a KFCtől, mert  nem így van. Örülök, hogy van végre normális munkám (ez majd idővel kiderül). Örülök annak, hogy újra a szakmámban dolgozhatok. Örülök annak, hogy olyat fogok csinálni, amit már korábban csináltam, és akkor is szerettem. De azt is meg kell említenem, hogy nem bánom, hogy kipróbáltam azt is. Tudtam élvezni, még ha nem is minden percét. Bővült a világ, amit ismerek. Jó volt a csapat is, bár nem dolgoztam olyan sokat itt, hogy igazából kiismerjek mindenkit. És többek közt arra is rá kellett jönnöm, hogy ez egy kemény munka, és minden tiszteletem a gyorséttermekben dolgozó embereknek. Ami nem tetszett, az a kosz, a zsír. Néha még fürdés utánis úgy éreztem, hogy zsíros a bőröm, pedig nem volt már az. A nyomás, a stressz, ami az ott dolgozókat éri (próbáltam lazán kezelni ezeket a dolgokat), betartani a sztenderdeket (de magyartalan ez a szó), figyelni, hogy nehogy olyan hibát csináljon az ember, ami miatt lebaszás jön (én max azt kaptam, hogy gyorsabban kellene dolgoznom, kicsit felpöröghetnék, illetve a csomi rendelései félpercenként, a hülye ismétlőkérdésekkel), illetve nehogy észrevegyék, hogy eszek :)
Ez a meló nekem pontosan az volt, aminek terveztem. Egy átmeneti megoldás, amíg nem találok jobbat. Ez most megtörtént. Ez a szakasz is lezárult. Hogy milyen lesz az új hely? Hogy mik az elvárásaim? Majd meglátom. Elég sok pletyka terjeng a cégről mindenfelé, de szeretem a dolgokat magam megtapasztalni, így inkább nem veszem figyelembe ezeket. Nincsenek elvárásaim, így nem érhet nagy csalódás. Másrészt meg több havi munkanélküliség, és egy minimálbéres gyorséttermi munka után minden jobb. Most elkezdek dolgozni itt, meglátom, hogy mi lesz, és maradok, amíg jobbat nem találok. És hogy mi a helyzet a külföldi tervekkel? Nem dobtam el azokat se. De most semmiképpen nem aktuális. Ahhoz túl sok adósság összejött, be kell tömnöm a keletkezett lyukakat, és az sem árt, ha van egy kis tartalékom (már ha sikerül félretenni). Majd meglátom, hogy mi lesz.

My new job ...

És igen! Megtörtént az, amire már múlt hét csütörtök óta várok! Most már hivatalosan is megfeleltem az állásinterjún, ma délután telefonáltak, és mélben megkaptam az ajánlatot is. Hétfőn délelőtt kell válaszolnom, hogy miként döntöttem, de hát úgyis egyértelmű a döntésem. Megyek teszttechnikusnak! Most már csak az a kérdés, hogy mikor mondjak fel. A holnapi napot még ledolgozom, de a hétfőt már nem akarom. Nincs kedvem ahhoz, hogy megint du2től egyedül dolgozzak (munkaidőm hivatalosan 11:30tól 21:45ig tart) úgy, hogy tudom, 10nél előbb nem tudom befejezni. Nem. Ezt nem akarom. Majd valahogy megoldom. Majd azt mondom, hogy kedden már kezdenem kellene, ami valószínűleg meg is fog felelni a valóságnak. Kedden, de legkésőbb szerdán már a Flextronicsnál akarok dolgozni. A lényeg az, hogy nem kell többet (egyelőre) gyorsétteremben dolgoznom, mehetek vissza a szakmámba, olyan munkát végezni, amit szeretek is.
Ja, és még valami! Nagyon bízok benne, hogy idén már nem kell nagyon tisztulnom, túl vagyok az idei adagon ...

Türelem ...

A héten erőteljesen gyakorlom türelmet. Bemegyek dolgozni, végzem a munkám, és próbálok nem arra gondolni, hogy ez mennyire nem nekem való, és hogy csak átmeneti. Hogy mennyire koszos, zsíros, és a fizetés is kevés. Ebben segít az, hogy bízok benne, hamarosan értesítenek, hogy felvettek, és akkor felmondhatok, mehetek az új helyre. Nem könnyű. Szerencsére a társaság jó, és ez sokat számít. Bár a héten eddig nekem kellett zárnom a konyhán, és ez komoly kihívások elé állított, mert még nem tudom olyan gyorsan elvégezni a dolgaimat (takarítás, rendrakás, közben sütés), mint kellene, mint szeretném. A többiek azzal nyugtatnak, hogy majd belejövök, és akkor majd időben végzek. Mindössze 1-2 hónap. Nem akarom nekik mondani, hogy bízok benne, hogy erre nem kerül sor, bár szívesen megtenném.
Tegnap délután pont kajaszünetet tartottam, amikor a toborzócsaj felhívott érdeklődve, hogy kaptam-e már értesítést. Mikor nemmel válaszoltam, megnyugtató választ adott, hogy akkor péntekig biztosan megkapom, mert már jóváhagyták a HR-en a felvételemet, csak még keresztül kell mennie pár csatornán a dolognak. Így most várok, türelmesen, bízva abban, hogy mielőbb megjön az értesítés ...

Jó karma ...

Abszolút jó döntés volt, hogy vasárnap mégis bementem a centrumba. Egyrészt kimozdultam, és nem a négy fal között főttem a saját levemben. Kint jobb volt a levegő. Másrészt délután is gyakoroltam, részt vettem a közös meditáción is. Találkoztam a barátaimmal, és ez mindig feltölt. Kicsit kikapcsol, eltereli a gondolatokat a szamszára nehézségeiről.
És akkor nem is beszéltem még a hirtelen megjelenő lehetőségről. Jött egy felajánlás, hogy le lehetne menni Becskére. Amolyan megyünk, aztán jövünk vissza. Hülye lettem volna, ha kihagyom. Becskére mindig jó lemenni, akár csak egy órára is. Nem beszélve arról, hogy az oda-vissza út is vidáman telt. És ha már Becskén voltam, köröket tettem a sztúpa körül, mantrázva, és kívánságokat téve. Jó érzés. Kár lett volna kihagyni.

Elhatározás ...

Egy pillanatig elgondolkodtam azon, hogy nem megyek sehova ebben a melegben, de az az igazság, hogy kint talán még kellemesebb, mint idebent, a szobában. Mert itt bent nem mozog a levegő, és az esély arra, hogy hűsítő zuhanyt vegyek, nem tudom, hogy mikor lesz. Lakótársam befoglalta a fürdőszobát, és most ott tesped egy kádnyi hideg vízben. De amúgy sincs kedvem a 4 fal között ülni, és böngészni a netet, másrészt meg az volt a terv, hogy bemegyek Huszárba gyakorolni, meg hátha találkozok ismerősökkel, barátokkal. Rég jártam már arra, és nem akarok beszorulni a lakásban. A hőség ellenére odakint van minden érdekes. Szóval, irány a város!

Szauna ...

Lassan 2-3 hete, hogy napjaim nagyrészét 30 fok feletti hőmérsékletben töltöm. A szobám nem hiszem, hogy le tud hűlni 30 alá. Mire megközelíti ezt a hőmérsékletet, már kezd is melegedni kint. Ma reggel 8kor már 30 fok volt kint. A túlzott melegedést úgy tudom elkerülni, hogy 2 körül becsukom az ablakot, és zárom a redőnyt. Valamivel elviselhetőbb. Aztán este nyitás, és nagyon lassú enyhülés, de legalább jár a levegő.
Mikor megyek dolgozni, addigra kint már 35 felé jár a klíma. Megint csak elviselhetőbb, ha van egy kis szellő/szél. Aztán a busz. Fogalmam sincs, hogy mit lehetne ott mérni, igyekszek a busz végében helyet foglalni, ablak-, és jegylyukasztó közelben (hiába van munkám, még mindig csóró vagyok). Így minden levegő, ami beáramlik az ablakokon, a busz hátuljában összpontosul, a folyamatos levegőmozgás okoz valamiféle hűtést. De az is számít talán, hogy nem veszek tudomást annyira a hőségről. Elfogadom a tényt, hogy most ez van, de nem lovalom bele magam. Így kevésbé szenvedek (működik!).
Aztán a meló. A konyhán dolgozok, folyamatosan mennek a sütők, a legkevesebb, amit láttam, az 33,5 fok volt, a legtöbb 36 fok. Szerencsére van egy ventilátor, és valami levegőbefúvás/elszívás is, ami enyhíti a körülményeket. Kicsit. Azért örülök, amikor véget ér a műszak. Még ha meleg is van kint, de nincs pörgés, végre átöltözhetek nyáriasba. Persze bízok benne, hogy már nem kell sokáig ott dolgoznom, max. pár nap Az lenne a legjobb, ha már hétfőn jönne a @-mail, vagy telefon, hogy ok, felvettek, felmondhatok, és mehetek dolgozni. Le se dolgoznám a hétfőt, még ha ezzel ki is szúrnák pár emberrel. De nincs kedvem egyedül zárni, meg el lehet képzelni, hogy mennyire figyelnék a munkámra, hogy minden jól menjen, és ne legyen úszás.
Amúgy a hőséget próbálom úgy túlélni, hogy sok folyadékot iszok. Hideget, még ha azt is mondják, hogy ilyenkor az nem a legjobb. Naponta akár 3-4 alkalommal is zuhanyzok. Könnyű ételeket eszek, és azért abból se sokat (fogytam is 3-4 kilót az elmúlt hetekben). Próbálok lazán öltözködni (kint, mert otthon max. kisgatya). Tudatosan figyelek arra, hogy ne idegesítsem fel magamat, hogy ne legyek ingerült. Próbálok nem arra gondolni, hogy meleg van. Nagyjából ennyi.
Persze legjobb valami vízparton, strandon lenne jó, ahol folyamatosan tudnám hűteni magam (kívül, és belül egyaránt), és élvezném a nyarat, csak egyrészt nem tudom, hogy Bp-en merre van szabadstrand, másrészt ... , nincs másrészt. Szabadstrand kellene.Ha csak 1-2 óra, de az is fantasztikus lenne. Élvezném. Napfény, víz, csajok, sör (talán, 1-2).Meglátom, hogy mi fér bele a napba még, ha találok valamit.

Vicces ...

A Becske-kurzus egy érdekes/furcsa/meglepő/vicces momentuma jutott eszembe. Sikerült leküldenem a sátramat, és fel is állították barátok, hogy ezzel nekem ne legyen gondom, mire leérek. Le is értem kedden este fél8ra, gondoltam lecuccolok a tanítás előtt. Aztán jött a meglepetés. A sátram nem volt sehol. Legalábbis ott nem találtuk, ahol fel lett állítva. Értetlenül néztünk, hogy ez most mi? Mi történt? Hol van, ha nem ott, ahol volt? De a helyzet megoldódott, amint megtudták páran, hogy nem van sátram, már fel is ajánlottak egyet, hogy használjam, mert nem van rá szükség. Persze a rákövetkező 2 napban még próbáltam megkeresni a sátramat, de aztán feladtam. Több száz sátort nem volt kedvem átnézni. A legjobb az volt az egészben, hogy nem az fordult meg a fejemben, hogy ellopták, hanem hogy eltűnt. Volt aki azt tanácsolta, hogy fogjam fel úgy, hogy kifizettem egy karmikus adósságot. Úgy gondoltam, hogy bárhol is van, bárkinél, váljon a hasznára, használja egészséggel. Bárki kérdezte, hogy megvan-e már, nevetve mondtam, hogy nem. Egyszerűen elengedtem.
Aztán utolsó nap, mikor már készültem, hogy lassan összepakolok induláshoz, kiderült, hogy meglett a sátram. Valahogy tévedésből két idősebb hölgy azt hitte, hogy ez az a sátor, amit ők kaptak kölcsön, szintén kérésre felállítva. Csak nem ott volt ugye, ahová nekem rakták. Miért? Gondolom nem akartak a dombtetőre felgyalogolni, és megkértek valakit/valakiket, hogy ugyan már rakják át nekik tetsző, kényelmesebben megközelíthető helyre. Bontásnál vették észre a tévedést, be is pánikoltak, aminek fültanúja volt egy barátom, általa került vissza hozzám. Egyszer nem gondoltam arra, hogy ellopták, és tessék, meg is van. Még most is mosolygok rajta, ha eszembe jut.

Örömködés 2.

Ma voltam állásinterjún. Kb. 45 percig tartott, és szerintem kellően jó benyomást sikerült keltenem. Nyitott voltam, csak egészen minimálisan ideges, de szerintem ez nem volt probléma. A lényeg az, hogy annak ellenére, hogy azt mondták, hogy jövő 7 elején/közepén értesítenek, az interjú után 20 perccel már telefonált a toborzó hölgy, hogy pozitív hírei vannak, megfeleltem az interjún, innentől már a HR foglalkozik velem. Tehát van jobb munkám, és ha jól értettem, akkor napokon belül jön az értesítés mélben. Jó lenne, ha már jövő héten mehetnék (mondjuk hétfőn), mert nem van nagy kedvem dolgozni a jelenlegi helyen. Mondjuk jó zsíros meló :)  De nem nekem való, még ha el is fogadom, hogy ez csak egy átmeneti helyzet, és azt tartom szem előtt, hogy ételt csinálok másoknak. Nem. Ez is tud hasznos lenni, gyakorolhatom a türelmet, a látásmódot, de nem ez az életcélom, hogy itt dolgozzak. Másrészt pedig több pénzt kereshetek, ami által több lehetőségem lesz utazni, esetleg támogathatom más, nehéz helyzetben lévő barátaim ilyen jellegű törekvéseit. Múlt héten megtapasztaltam, hogy ez mennyire fontos, és jó.
Mindenesetre most várok, türelmesen (?), hogy szóljanak, hogy mikor mehetek. (Olyan jó lenne holnap úgy bemenni, hogy felmondok ...)

Kívánságok ...

Az milyen, hogy akkor szólnak, hogy mikor mehetek állásinterjúra, amikor befejeztem a borulásokat, és készülök a gyakorlat lezárására? Holnap fél11re kell mennem meghallgatásra. Bízok benne, hogy jó benyomást tudok tenni leendő főnökömre, és hamarost (jövő hét?) teszttechnikusként dolgozhatok.
(Lassan beérnek a sztúpánál tett kívánságok ...)

Fogadalmak ...

Nem szeretek megígérni, megfogadni dolgokat, cselekedeteket. Nem, mert könnyen megszegem őket, vagy nem annak megfelelően cselekszem. Erre már többször volt példa a közeli, és távoli múltban egyaránt. De most valami olyasmit tapasztaltam, kaptam Becskén, hogy igenis törekednem kell bizonyos dolgok véghezvitelében, megtartásában. Éppen ezért elhatároztam (idén már többször is), hogy ebben az évben be fogom fejezni a borulást, minél előbb lehetőleg. Ez persze azt jelenti, hogy napi rendszerességgel kell gyakorolnom. Nem a mennyiség a fontos, hanem a rendszeresség. Az úgyis hozza magával a mennyiséget. A leborulás amúgy is egy nagyszerű gyakorlat (ha megvan a kötelező 111111, akkor folytatom tovább).
Szeretném befejezni a ngöndrót, és ehhez szükséges a rendszeres gyakorlás. Szeretném azt a gyakorlatot csinálni, mint amit azok a barátaim, akik már befejezték (van, aki többször is). El akarom érni azt az állapotot, ami Láma Ole is elért, megvalósított, hogy segíthessek másoknak. Látva azt a töretlen aktivitást, amit kifejt, és azt a rendíthetetlen odaadást, amit Karmapa felé irányul, mindez nagyon inspiráló, és motiváló. Mindazt, amit tanítóink az elmúlt héten adtak nekünk, tanítványaiknak, csak úgy tudom meghálálni, hogy gyakorlásomat rendszeressé teszem, meditációmat erősítem, és kéréseiknek megpróbálok eleget tenni. Tudatosabb, mindenki számára hasznos életet élni, másoknak példát mutatni.
Így fejezem ki köszönetemet.

Újra itthon ...

Véget ért az idei Becske-kurzus. Visszatértem a "megszokott" hétköznapokba,  ma már dolgozok is. De ez mind nem fontos. A fontos az, ami Becskén volt, és ami még fontosabb, az az, hogy végig ott tudtam lenni. Elejétől a végéig. És ez nagyszerű, már csak azért is, mert előtte úgy gondoltam, hogy csak a 2 beavatásra tudok elmenni. De ehhez képest baráti segítséggel ott voltam végig, minden tanításon, beavatáson. És ez olyan érzéssel tölt el, amit szavakkal kifejezni lehetetlen. A szó, ami leginkább leírja, vagy megközelíti ezt az érzést, az a hála, de még ez sem elég kifejező.
Hogy milyen volt a kurzus? Hatalmas! És itt nem csak a méretére gondolok, pedig az se volt semmi. Szombaton, a beavatáson 4100an (!) voltunk, de a létszám, ami állandó volt, az 3000 fő volt. Tapasztalataim szerint szinte minden normálisan ment, ha voltak is problémák, zökkenők, azok hamar meg lettek oldva. Amit csak nehezen lehetett megoldani, az a vízellátás volt. Ennyi emberre kicsit kevesebb volt a víz, mint kellett volna, de csak 1 nap volt, amikor elfogyott, és este nem lehetett zuhanyozni. Onnantól kezdve mindenki takarékoskodott, már csak azért is, mert napközben csak hideg víz volt, és alacsony volt a nyomás is. Legalább senki sem pancsolt. Az ivóvízzel nem volt gond, volt elegendő palackos víz, üdítő, kávé, és esténként alkohol is, bár alkoholt nem árusítottunk a beavatásokat megelőző estéken.
Én a büfé-csoportban dolgoztam, általában a déli órákban kezdtem, és onnantól az összes műszakban ott voltam. Igazi nemzetközi csapat voltunk. A kávét csehek főzték, a szendvicsesek (pannini) lengyelek voltak, és talán a juice-bart is ők csinálták. A pult mögött főleg magyarok voltunk, de dolgoztam ott két mexikói baráttal is. A pörgés folyamatos volt, saját szaunával rendelkeztünk a pult mögött, csak a jacuzzi hiányzott. Izzadás folyamatosan. Szerencsére a folyamatos folyadékveszteséget sikerült pótolni, a Team-tagoknak ingyenes volt az ásványvíz. A csúcs az volt, amikor Karmapa meglátogatott minden csoportot, illetve a területüket, ahol dolgoztak. Leírhatatlan érzés volt.
A tanítások, és beavatások szintén fantasztikusak voltak. Karmapa változtatott a programján, kérdés-válaszok formájában adott tanításokat. Minden kérdésere válaszolt, szinte azonnal, nagyon laza, könnyed stílusban. Poénkodott, humorizált, de ugyanakkor komoly válaszokat adott. Elvégre mégis csak egy megvalósítóról van szó, egy Bódhiszattváról, aki minden érző lény boldogsága érdekében dolgozik (a nagy hőség miatt ventillátorokat raktak elé, hogy azzal könnyítsék a tanítását, de szinte azonnal az előtte ülő emberekre fordíttatta, nem érdekelte, hogy mennyire van melege, és mennyire izzad). Abban a szerencsésben volt részem, hogy 20 méternél nem ültem messzebb tőle, ez persze köszönhető volt annak, hogy a Team részére külön hely volt fenntartva (általában utoljára érkeztünk, és először távoztunk). Megint csak azt mondom, hogy nem találok szavakat, amit akkor éreztem, a tanítások, és beavatások alatt. Mindaz, amit kaptunk a Karmapától, és Olétól, az oly sok, és oly nagyszerű ajándékok, hogy azt ésszel felfogni teljesen szinte lehetetlen. Gyanítom, hogy kell még egy kis idő, amíg az megemésztem az elmúlt hét eseményeit, és az érzések is lecsillapodnak.
Ami most lényeges, az az, hogy ezt az állapotot valamilyen szinten meg kell őrizni. Szinten tartani. És erre a legjobb módszer a meditáció. A gyakorlás. A korábban mindig, amikor egy kurzus után megfogadtam, hogy most aztán rendszeresen gyakorlok, abból soha nem lett semmi. De most tudom, hogy olyan dolgokat kaptunk, amiket csak így tudok meghálálni. Csak így tudom kifejezni odaadásomat tanítóim felé. Ez az egyik ok. Másrészt ideje lenne befejezni a ngöndro első gyakorlatát, a Leborulásokat. 3 éve csinálom, és már négyszer befejezhettem volna, csak lusta voltam. Nem azt tettem, amit a Láma mondott. És amikor rendszeresen csináltam, akkor annak mindig megvolt a hatása. A harmadik ok pedig a Bódhiszattvanevem, amit tegnap kaptam, amikor a Karmapa Bódhiszattva ígéretet adott. Mert olyan nevet kaptam, ami a gyakorlásra ösztönöz. Nagyon inspiráló, és motiváló nevet kaptam, és ezt nem hagyhatom figyelmen kívül.
Mindent összevetve, csak annyit tudok mondani, hogy Köszönöm! És még ez is kevés.

Karmapa Csennó!




Megjegyzés: hamarosan átnézem a képeket, és lesz megosztás, publikálás.