A Becske-kurzus egy érdekes/furcsa/meglepő/vicces momentuma jutott eszembe. Sikerült leküldenem a sátramat, és fel is állították barátok, hogy ezzel nekem ne legyen gondom, mire leérek. Le is értem kedden este fél8ra, gondoltam lecuccolok a tanítás előtt. Aztán jött a meglepetés. A sátram nem volt sehol. Legalábbis ott nem találtuk, ahol fel lett állítva. Értetlenül néztünk, hogy ez most mi? Mi történt? Hol van, ha nem ott, ahol volt? De a helyzet megoldódott, amint megtudták páran, hogy nem van sátram, már fel is ajánlottak egyet, hogy használjam, mert nem van rá szükség. Persze a rákövetkező 2 napban még próbáltam megkeresni a sátramat, de aztán feladtam. Több száz sátort nem volt kedvem átnézni. A legjobb az volt az egészben, hogy nem az fordult meg a fejemben, hogy ellopták, hanem hogy eltűnt. Volt aki azt tanácsolta, hogy fogjam fel úgy, hogy kifizettem egy karmikus adósságot. Úgy gondoltam, hogy bárhol is van, bárkinél, váljon a hasznára, használja egészséggel. Bárki kérdezte, hogy megvan-e már, nevetve mondtam, hogy nem. Egyszerűen elengedtem.
Aztán utolsó nap, mikor már készültem, hogy lassan összepakolok induláshoz, kiderült, hogy meglett a sátram. Valahogy tévedésből két idősebb hölgy azt hitte, hogy ez az a sátor, amit ők kaptak kölcsön, szintén kérésre felállítva. Csak nem ott volt ugye, ahová nekem rakták. Miért? Gondolom nem akartak a dombtetőre felgyalogolni, és megkértek valakit/valakiket, hogy ugyan már rakják át nekik tetsző, kényelmesebben megközelíthető helyre. Bontásnál vették észre a tévedést, be is pánikoltak, aminek fültanúja volt egy barátom, általa került vissza hozzám. Egyszer nem gondoltam arra, hogy ellopták, és tessék, meg is van. Még most is mosolygok rajta, ha eszembe jut.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése