Az élet tele van küzdelemmel. Azaz az egó küzd, a "nevünkben". Ami nem tetszik, azt távol akarjuk tartani magunktól, eltaszítjuk, ami tetszik, azt meg akarjuk tartani, minnél tovább, lehetőleg. Amíg nekünk tetsző dolgok történnek, addig semmi baj nincs, elvagyunk, vidámak vagyunk örülünk, nem is keressük az okát, de amint valami kellemetlen, "nem odaillő", akkor már mindjárt gáz van. Akkor keressük a miértet. Akkor jön a kérdés, hogy (pl.) "miért ilyen sok?", pedig úgy kellene hangzania a kérdésnek, "hogy eddig miért volt olyan kevés?", vagy "itt se voltam 2 hétig". Tehetek én erről? Nem tudom, csak azt, hogy minden, ami velünk történik, annak az okait, körülményeit mi magunk teremtjük, teremtettük meg. Ez van, ezzel kell élnünk. El kell fogadnunk. Az elég gyenge védekezés, hogy "én nem tehetek róla", vagy a hasonlók. Persze, másban keresni, külső tényezőkben, okokban szenvedésünk gyökerét, sokkal kényelmesebb, mint elfogadni a felelősséget saját életünkkel kapcsolatban.
Nem lesz ez hosszú lakókapcsolat, úgy érzem ...
