Konyhai ez-az ...

Ma ismét főztem. Illetve a tészta még mindig fő, de a főétel kész van. Gombás csirkét csináltam. Azaz csirkeszárnyat, mert azt vettem. Nekiálltam főzni, egyrészt azért, mert szeretek, másrészt pedig nincs kedvem megen főzőkolbászt enni. Kóstolás után azt mondom, hogy jó lett, de majd hamarost úgyis jön a főpróba, elfogyasztom főztömet. Gyanítom, hogy még holnapra is marad belőle, annyi lett. Legfeljebb még majd éjszakai étkezésnek beiktatok egy kis nassolást belőle ...

Tükrök ...

Nézem a különböző sorozatokat, és jókat szórakozok közben. Vannak köztük krimik, akciók, sci-fi, vígjáték, szóval sokféle. Elvagyok velük, könnyed szórakozás. Aztán van 1-2 olyan, ami igazán ütős, rendesen odarak. És nem csak azért, mert olyan a történet, a szereplők, a helyzetek. Nem, nem csak ezért. Vannak sorozatok, amik tükröt tartanak elém, még ha nem is a pontos tükörképet mutatják. Csak azt olvasom ki belőle, hogy ez akár én is lehetnék, ezt én is megtehettem volna, amekkora béna balek vagyok. Trendiesen lúzer. De mi van akkor? Legalább beismerem, elismerem. Még mindig jobb, mint azok, akik észre se veszik, tudatában sincsenek annak, hogy mekkora lúzerek. Na de vissza az alaptémához. Már ha van olyan. Szóval nézem ezeket a sorozatokat, és azon gondolkodok néha, hogy életemből vajom milyen filmet lehetne forgatni? Mennyire lehetne eladható? (semennyire) Milyen lenne? Vígjáték? Dráma? Tragikomédia? Végül is mindegy, nem lesz film. Illetve van film, folyamatosan, nap mint nap nézem, minden percét, akár akarom, akár nem. Érdekesnek érdekes, bár néha fájdalmas, félelmetes, fárasztó, esetenként unalmas, lehangoló, siralmas, stb. Sorolhatnám még, de minek? Mert nem ezek a fontosak. Közben folyamatosan megy a mozi, a film forog, és legalább interaktív. Folyamatosan változik, tele van meglepetéssel, és tanulsággal. Bár nem mindig veszem észre a tanulságot, és ennek aztán újra megvan a maga "gyümölcse". De azért tanulok, még ha szépen lassan is. Egyszer valaki azt mondta, hogy adott helyzetben addig fogunk hibázni, amíg nem tanulunk belőle. Azért azt jó lenne tudni, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor tudni fogom, hogy megtanultam a leckét. Most nemrég is volt eset, amiből konkrétan lejött a tanulság (sorozatból is megjött a tükör, rendesen mutatta, durván, bel az arcomba), csak az a kérdés, hogy tudom-e hasznosítani, használni a tanulságot a javamra? Mert megen a szokásos dolog. Amikor több dolog közül kell választani, és képtelen vagyok elhatározni magam, hogy melyik lehetőséget válasszam. Mert tartok a következményektől, nem akarom elsietni, elkapkodni a dolgokat. Aztán jön a pofáraesés, és hirtelen azt veszem észre, hogy addig vártam, amíg elment mellettem minden lehetőség. Asszem, hogy túl sokat gondolkodok, túl sokat agyalok, bonyolítom a dolgokat. Ez nem hasznos, nem kifizetődő, értelmetlen. Valahogy azt kellene elsajátítanom, azt a gondolkodásmódot, hogy "az első gondolat a helyes". Miért nehéz ez? Miért gondolom azt, hogy ez nehéz? Lehet, hogy csak azért nehéz, mert azt gondolom. És innetől ténylegesen nehéz lesz. Pedig hányszor mondogattam, hogy a felnőttek túlbonyolítják a dolgokat, mindenben a hátső, vagy mögöttes szándékot keresik. Persz, ez azért is van, mert ezt tapasztaljuk. A világ nagyrésze nem tud őszinte lenni. Vagy csak nem mer. Mert már annyi csalódásban volt része, és csak az miatt, mert őszinte mert lenni. Pedig ez olyan egyszerű. Nincs benne semmi bonyolult. Mégis hazudunk, álarcokat, maszkokat hordunk, belemegyünk játszmákba, és gonoszkodunk. Nem lenne jobb ezek nélkül? Talán kicsit többször kellene tükörbe néznie mindenkinek, és megkérdeznie, hogy elégedett-e azzal, akit lát. Nem azzal, amit elért, hanem azzal, amit/akit lát. Hmm. Lehet, hogy ez miatt nem teszik meg ezt az emberek többsége? Végülis ez is egy lehetőség ...

Elvonás ...

Az előbb egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy mi lenne, ha lemennék, és vennék egy doboz cigit, majd rágyújtanék. De nem. Nem szabad. Elhatároztam, és tartom magam hozzá. Egyrészt. Másrészt meg nehogy már kolegáimnak legyen igaza! Még mit nem! Nem szerzem meg nekik azt az örömöt, hogy kaján vigyorral a képükön mondhassák azt, hogy "Ugye megmondtam!". De nem könnyű. Nem is a nikotin hiányzik, hanem a megszokás, a mozdulatok, a füst látványa. És közben ott van egy enyhe érzés, éppen csak észrevehető nyomás a tudatban, hogy rá kellene gyújtani. De nem. Ezt kibírom, ez nem olyan vészes dolog. Csak hát olyan jól esne ...

Pénteki hangulat, nyugalom ...

Tegnap este leadtam szabadságtervemet Főnökömnek, remélem nem lesz gond a későbbiekben. 1 nap van, ami ütközik egyik kolegám tervezetével, de mondta, hogy megbeszélhetjük, nem ragaszkodik annyira hozzá.  Csak a nappalost nem szereti. Nekem viszont akkor kell mennem Debrecenbe, és az fontos nekem. Ott kell lennem mindenképpen.

Szerencsére megkaptam a mai éjszakára is a szabadságot, azzal sem volt probléma. Így nyugodtan el tudom intézni dolgaimat, nem kell kapkodnom (de lehet, hogy más miatt még idegeskednem kell majd). Ráadásul este valamikor majd lesz egy szülinapi party is, pár barátom ünnepli születésnapját, illeteve egyéb eseményeknek örömködés. Bár igaz, hogy így holnap mehetek polgári járattal PV-re, de nem baj. Így legalább a holnapi napomon nem leszek zombi. És ez sem egy utolsó szempont.

Dream of te Night ...

Tegnap este lementem a Centrumba, gondoltam borulok. 10re mentem le, gondoltam addigra a többiek már befejezik a Phovát. Befejezték, de még ott voltak jó darabig, borozgattak, söröztek, és beszélgettünk. Én nem ittam, mert még gyakorolni akrtam. Éjfélkor elmentek, el is kezdtem a gyakorlatot, addig csináltam, amíg jól esett. Jó érzés volt, máskor is fogok ilyet csinálni, hogy lemegyek éjjel gyakorolni.

Utána még jó darabig fent voltam, készültem a mai éjszakai műszakra. Lefekvés után a szúnyogok kínoztak, és mint már korábban írtam, nem tehettem ellenük semmit se. Azaz mégis. Egy idő után fejemre húztam sapkámat, és úgy aludtam. Ezután viszont érdekes álmom volt. Többször megemlítették emberek Dipankarát, az előző történelmi Buddhát, amit igen érdekesnek tartok. Közben elszabadultak a mutáns, génmódósított gorillák, és gondozóik ellen fordultak. A katasztrófát próbáltuk elkerülni, de a telep vezetője végül atomcsapást mért valahova. Én meg elkezdtem abban reménykedni, hogy lehetőleg ne Kucharyra, vagy lakott területre essen. Már kezdtük volna hatástalanítani, leállítani a folyamatot, amikor felébredtem.

Nem tudom, hogy mi váltotta ki ezt az érdekes álmot, de nem bánom, tulajdonképpen jó volt. Remélem, hogy még lesznek érdekes álmaim a közeljövőben. Izgalmas volt.

Változó tervek ...

Egyre inkább úgy néz ki, hogy idén nem fogok eljutni Karma Guenbe. Nem, mert az anyagi rész is elég kérdéses, máshova is kell a pénz, másrészt meg időben is elég csücskös a dolog. Most nyáron túl sok minden jönne össze hirtelen, egymás után. Túl sűrű lenne. Pedig jó lenne elmenni Spanyolba Malagára, messzire, Phovára. De hát ez van. Majd jövőre.

Éppen ezért tegnap meg is néztem, hogy hol lesz még idén közelben magyar fordítással Phova. És meg is lett a megfelelő helyszín, és időpont, ez pedig nem más, mint július első felében Lengyelország, Kuchary. És lássuk be, sokkal közelebb van, olcsóbb is, és ott lesz Karmapa is. Szeretném látni, szeretnék vele találkozni. Érdekes lesz. Ma le is adom a szabadságtervemet, ma van a határidő. Ebből nem engedek, ide elmegyek. Ha nekiáll valaki ugrálni, pattogni, hogy nem mehetek, megmondom, hogy ez nem kívánságműsor, részemről ez bejelentés, és nem engedélykérés. Nekem ez fontos, sokat számít. Remélem, hogy megértik, és nem kell magyarázkodnom. De hamarosan kiderül ...

Fotós tapasztalatok ...

Nézegettem, válogattam, és szerkesztgettem az elmúlt hetekben készült képeket, és észrevettem, hogy mire kell a közeljövőben odafigyelnem, kicsit jobban. Fényviszonyok, és expozíciós idő. Sokat számít, és ha jól van beállítva, akkor kevesebbet kell a későbbiekben dolgoznom a képekkel. Ez egy ilyen hobbi, gyakorlással tanulja meg az ember az alapvető fogásokat. A közeljövőben sokat kell sétálgatnom, fényképezővel felfegyverkezve, és érdekes témákat keresve. Határozottan tetszik ez a tevékenység. Asszem el kellene kezdenem makrózni is ...

Lent, és fent ...

Az, hogy Buddha tanítványa lettem, még nem jelenti azt, hogy azóta minden heppi, szánsájn, és vidámság, gond nem történik azóta, a problémák meg elkerülnek. Dehogy. Ezek ugyanúgy megvannak, mint előtte. A különbség abban van, hogy a "lentek" idején próbálom megfigyelni, hogyan viselkedik a tudatom, mit tapasztalok közben. A meditáció meg segít, hogy ezek a "lentek" egyre rövidebbek, és laposabbak legyenek. Ahogy Maria is mondta Becskén, a Gyémánt Út gyakorlása közben elkerülhetetlen, hogy szélsőségekkel találkozzunk, illetve ezeket tapasztaljuk. Nagyon erős érzelmekkel dolgozunk, és ez nem könnyű munka. Harag, büszkeség, féltékenység, zavarodottság.

Én most az utóbbi időben az utóbbival találkoztam, ezt kellett meg-, és átélnem. Megint az töretént, hogy hagytam, hogy a környezetemben lévő, és felbukkanó egyének véleményét magamra vettem, amit mondtak, komolyan vettem. Ez zavarodottságot, és kétségeket ébresztett bennem, amit nem is tudtam eleinte megfelelően kezelni. Persze az EGO rögtön támadásba lendült, és megpróbált TERET nyerni. 2 hétig tartott a randalírozása, még szerencse, hogy közben elmentem Becskére, az sokat jelentett számomra. Segítettek az ott hallottak, még ha idő is kellett, hogy az információk beérjenek.

Kedden jöttem rá, hogy megen hagytam magam megvezetni, befolyásolni, és rögtön döntöttem is. Kitartok meggyőződésem mellett, nem hagyom magam eltántorítani olyan emberek szavai által, akik talán alig jobbak nálam, vagy csak némely szempontból. Az életemet nekem kell élnem, "filmemet" csak én látom az első sorból, a többiek csak messziről, rövid epizódokat szemlélnek. Persze ez mind szubjektív, mindenki által szubjektív, lényegtelen, hogy nekem belső perspektívám van, nekik meg külső. Mindkettő szubjektív. Na, de a lényeg. Nem hagyom magam befolyásolni, habár a mondanivalókat meghallgatom, és mérlegelem, ha olyan. De céljaim elérése miatt kezemben kell tartanom az irányítást. Szilárdnak, és határozottnak kell lennem. Ez van. (Egyébként meg miért kell nekem olyan véleményekre támaszkodnom, amik abból kifolyólag, hogy részinformációkra alapoznak, és nem teljesek, csak zavart okoznak?)

Mindenesetre most jobban érzem magam, vidámabb vagyok, és tele energiával. Pedig a körülmények nem változtak, vagy nem észrevehetően. Csak arra kell figyelnem, hogy a negatív, zavaró érzelmek ne ragadjanak magukkal. A dolgok meg mennek tovább a maguk útján ...

Becske, Húsvét, mini-kurzus ...

Tudom, eltelt már azóta vagy másfél hét, de azért megemlítem, mert úgy gondolom, érdemes. Legalábbis kikívánkozik belőlem.

Elindultunk, é sutunk majdnem véget is ért, szinte azonnal, mert csak kevésen múlott, hogy a 2es busz nem rohant belénk. Persze én lettem volna az egyik első áldozat, ak ott maradt volna, de mégse. A tankolás még volt egy külön procedúra, de végül is el tudtuk hagyni Pécset. Nem is volt gond. Egy jó darabig. Valahol Dunaföldvár környékén bekapcsoltuk a GPS-t, hogy az majd mutassa nekünk az utat, többek  közt azért is, hogy majd elkerüljük Pestet, és hogy autópályán haladjunk, ahol lehet. Nos, várakozásainkkal ellentétben nem így történt. Mert a GPS bizony bevitt minket Pestre, és olyan utakon haladtunk, amiket még tapasztalt barátaim sem ismertek. Tanulság, hogy Becskére soha többet GPS segítségével. De szerencsére megérkeztünk, habár a vacsoráról lemaradtunk, de a tanításra még időben odaértünk. Ja, jut eszembe, 2 lengyel utazó tanító tartotta a tanításokat. Maria, egy fiatal, kellemes megjelenésű, nagyon jó előadásmóddal rendelkező hölgyemény, és Mira, aki ott volt a kezdeteknél, amikor a lengyelországi alapokat letették. Az ő előadásmódja kevésbé volt lendületes, de amit mondott, annak súlya volt, tartalma mélyről jött. Az első tanítás valamikor éjjel körül ért véget, elfoglaltuk szálláshelyünket, de mielőtt még nyugovóra tértünk, még elmentünk a sztúpához. Fantasztikusan nézett ki a Hold fényében (előző nap volt telihold), egyszerűen csodálatos volt. Párszor körbejártuk, egy kicsit időztünk ott, majd eltettük magunkat másnapra.

Reggel ébredés után közös reggeli (megvan ezeknek a közös étkezéseknek a hangulata), elpakolás, majd a többség elment meditálni. Mi valahogy kihagytuk azt a szessönt, személy szerint én még túl kába voltam. Nem alszok túl sűrűn hálózsákban, és ennek megvolt a böjtje (a többi éjszaka éppen ezért inkább takarótam a hálózsákkal). Mi, pécsiek elhatároztuk, hogy a következő meditációs ülést inkább a sztúpánál fogjuk lebonyolítani. Érdekes volt, hogy tanítóink is így döntöttek, így mindenki oda vonnult, és ott csinálta egyéni gyakorlatát. Akkor valahogy nem volt kedvem borulni (az volt az első hét, amikor hanyagoltam, de a következő is ilyen volt), ezért inkább Amithaba-n meditáltam. A Húsvét alatt egyébbként ez volt a gyakorlatom, a szükséges mennyiségnek a negyedével végeztem a kurzus végére. A sztúpánál meditálni jó volt, bár igaz, hogy a déli napsütést, és meleget is sikerült kifogni. Okozott is némi nehézséget az összpontosításban, de hát akadályok mindig is vannak. Messze vagyok még a legkisebb megvalósítástól is.

Medi után közös ebéd (nagyon jó volt, minden elismerésem a szakácsnak, minden nap remek volt a kaja),  majd kis pihi után tanítás Maria előadásában. Nagyon jókat mondott, télleg, bár most meg nem mondom, hogy miről volt szó. Asszem a Tanító-tanítvány kapcsolatáról volt szó, sőt, most visszagondolva ez volt a téma. Érdekes volt, érthető, és átfogó. Ezután megint meditáció, ismét a sztúpánál voltunk. Érdekes, és kissé humoros volt, hogy a faluból élőcigányzene hallatszott fel. Eleinte zavart, de aztán kiderült, hogy abszolút hasznos volt. Mivel csak ezt tartottam egyedül zavaró tényezőnek, miután sikerült kizárnom a daj-dajt, már semmi más nem zavart medi közben. Amúgy meg vicces volt.

Vacsora után Mira bemutata a lengyelországi elvonulási központokat. Maga a téma érdekes volt, de kicsit fárasztó is, Mira kicsit nehezebben fogalmaz, nem megy neki annyira az angol, és nem egy született előadó. Mindenestre el kell jutnom Lengyelországba, meg kell néznem ezeket a helyeket.

A másnap hasonlóan telt el, közös reggeli után medi a Művházban (az egész esemény ott zajlott le), majd tanítás (a nők szerepe a Gyémánt Úton Mira előadásában), ebéd, medi a sztúpánál, majd megen tanítás Mirával. Ezt kihagytuk (mármint pécsiek nagyrésze), mert egyik barátunk ment Pestre szüleit meglátogatni, mi meg kikísértük a vonathoz, utána meg kicsit kikapcsolódtunk, autóztunk a környéken. 

Aznap este volt "buli", ami abban merült ki, hogy a nép nagyrésze iszogatott és beszélgetett, és voltunk páran (max. lehettünk 10-15en) akik táncoltunk is. Ha olyan volt a zene. Ok, részemről volt egy olyan rész, amikor rendesen leizzadtam, mert olyan volt a zene, hogy arra muszáj volt táncolnom, ugrálnom. Persze a térdem volt az, ami megmondta, hogy mikor van vége az ugrálásnak.

Jut eszembe, meg kell említenem a "Dharma-kölyköket". Ezt a kifejezést egyik pécsi arc hallatta, én meg jól megjegyeztem. Ők voltak azok, akik az est folyamán pár percenként megjelentek, és harsány kiáltásokkal buzdították a népet táncre. Nagyrészt eredménytelenül. Életkor tekintetében 15 alatt több egyed. Nos, ők azok, akik szüleik révén több rendezvényre eljutnak, de őket még nem érdekli az egész, más vonzza őket. Mivel szüleik általában ezen rendezvények alatt javarészt tanításokon, meditációkon vesznek részt, vagy önkéntes köztevékenységgel foglalják le magukat, így ők elég sűrűn "magukra" vannak hagyva, minimális felnőtt felügyelettel. Hamar önállósodnak, és meglepően önállóak, tudatosak. Nem tudom szóval kifejezni. Mindenestre érdekesen viselkedtek.

Utolsó nap rövid medi után az utolsó tanítás, közös ebéd, majd pakolás, helyszín-bontás, majd indulás haza, ezúttal GPS nélkül. Nem meglepő módon sokkal hamarabb, és egyszerűbben hazaértünk, bár így is este 9 lett, mire hazaértem.

Mindent összevetve jól éreztem magam, érdemes volt elmennem, nem bántam meg, habár volt 1-2 felismerés, ami bár enyhén kellemetlen volt, de abszolút hasznos. Ismét rámutatott hibákra, hiányosságokra a "sors", amiken változatatnom kell. A lényeg az, hogy nem utoljára voltam Becskén, még fogok én ott tartózkodni.

Ja, amit még megemlítek. Erős kívánságokat tettem a sztúpánál, jól, és pontosan megfogalmazva, amik idővel meghozzák eredményüket, gyümölcsüket. Még ha nem is pontosan úgy, ahogy azt szeretném, de mindenképpen hasznosan, hogy általuk mindenki javára váljak. Hogy segíthessek másoknak.

Végül pedig képek, mert készültek azok is.

Vámpírok közt ...

1-2 hete, hogy éjszakánként folyamatosan vámpír nők zaklatnak éjjelente. Minden éjjel, amikor alszok. Nap, mint nap. Kivéve amikor éjszakás vagyok, mert akkor nappal alszok, a vámpírok meg ugye nappal alszanak. És hiába tudom, hogy kik, mik kínoznak , és veszik véremet, nem tehetek semmit se ellenük. Nem, mert a Dharmát követem, és nem árthatok egyetlen élőlénynek sem. Mert ez a Karma. Nem tehetem, mert kezeim meg vannak kötve. Pedig ... Legszívesebben agyoncsapnám őket, de nem tehetem. Így hát tovább szívják véremet a nyamvadt szúnyogok ...

Ébresztő!

Ideje magamhoz térnem, és a negatív gondolatokat, érzéseket száműzni, nem beléjük kapaszkodni. Az nem vezet semmi jóhoz, eredménytelen, haszontalan. Erre nincs időm, túl sok minden tennivaló vár rám ahhoz, hogy ilyenekkel bajlódjak. Tehát gyerünk tovább ...

Pozitív Karma ...

A mai nap eddig abszolút pozitívan alakult. Reggel láttam, hogy végre utaltak, megkaptam a fizetést. Ráadásul mindent rendesen elszámoltak, úgy kaptam, ahogy előre számoltam. Mentem is bevásárolni, kifizettem a telefonszámlákat, és vettem bérletet is. Találkoztam egy cimborámmal, közben kaptam egy sms-t, ami szerint nem kell szerda-csütörtök dolgoznom leltár miatt. Ez nagy királyság. Nem kell korán kelnem, ráadásul a héten már nem is dolgozok. Pénteken megyek Becskére, Húsvéti Kurzusra. Jönnek lengyel utazó tanítók, lesz program, többnapos. Kivettem péntekre szabit, hogy tudjak menni. Érdekes, és izgalmas lesz.

Most délután megyek elbeszélgetésre, "állásinterjúra" az OVB-hez. Megpróbálnak elcsábítani, de nem lesz könnyű dolguk, mondhatnám, hogy lehetetlen. De jelenleg azon az állásponton vagyok, hogy minden lehetőséget meg kell vizsgálni. Azzal, hogy meghallgatom, még nem veszítek semmiit. De már elkezdtem egy másodállást, és az mellé ez nem fog beférni. Meg az nem az én profilom, hogy biztosításokkal, befektetésekkel házaljak. Azt már egyszer megpróbáltam, és nem jött be. De azért elmegyek.

Csütörtökön lesz S. haveromnak születésnapja, meg akarja ünnepelni. Azt mondta, hogy kicsit "durvulni kéne". Hm. Vicces lesz. Gyanítom besörözünk, meg kajasütés, vagy hasonló, most, hogy nem kell dolgoznom. Szépen zajlik az élet, tetszik ez.

500.

Nem, ez nem a 300 folytatására akar utalni, köze nincs a nagysikerű filmhez. Csak elértem a félezer bejegyzést, és ezt ezzel a címmel jelzem. Gondolkodtam, hogy miről kellene benne írni, mit kéne közzé tennem, és végül is úgy döntöttem, hogy kifejezem örömömet a jóidő, a Tavasz iránt. Múlt hét elejeén, hétfő-kedd még esett, meg is áztam rendesen, és azon füstölögtem magamban, hogy soha nem lesz tavasz már, és ez mennyire nem igazság. Aztán szerda kisütött a nap, meleg lett, és minden a helyére került. A hangulatom, a kedvem, a közérzetem. Újra feltöltődtem energiával, abszolút pozitív életérzés fogott el. A délelőttöt elhúztam, ellustálkodtam, de délután már aktívabb voltam. Sétáltam, mászkáltam a városban, meglátogattam Öcsémet a munkahelyén. El is beszélgettünk, közben kaptam kaját. Ja, közben elmondtam neki, hogy amit még alőző vasárnap mondott, abban sok igazság volt, habár nem pont úgy, ahogy Ő gondolta, de azért ja. Meg is köszöntem neki. Erre Ő kifejtette, hogy amit mondott, az a saját meglátása, de persze nem tudhatja, ismeri az én szempontjaimat, látásmódomat. Nem tudhatja azt, hogy mikor mi játszódik le bennem. Fura ezt kijelenteni, de az elmúlt egy hétben sokat beszélgettünk (nem, nem ez a fura része), és be kell, hogy ismerjem, nagyon jó meglátásai, észrevételei vannak. Hacsak ideiglenesen is, de Tanítóm lett azon a beszélgetések alatt. Változik a gyerek, csak még nem tudom, hogy ez hova fog vezetni. Remélem, hogy jó irányba, legyen az bármi is. Érdekes, hogy csomó olyan gondolata, elmélete van, ami már bennem is megfordult korábban, aztán Buddha tanításait olvasgatva találkoztam velük újra. Hehe.

Annak ellenére éreztem magam (és még most is) jól, hogy pénzem nem van nagyon, sőt, 7végére már egy vasam sem volt. Ismét kisebb kölcsön. De ez sem tört le. A dolgok változnak, alakulnak, és folyamatosan történnek, a korábban elültetett magoknak néha idő kell, hogy kikeljenek, és hogy élvezhessük munkánk gyümölcsét. Ezért döntöttem úgy, hogy ha van időm, és tehetem, akkor gyakorolni fogok, nem fogok unatkozni. Azt nem szeretem. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden mást hanyagolnék, és csak a meditáció kerül reflektorfénybe, csak azzal foglalkozok. Ha ez így lenne, akkor jógi lennék, és nem világi gyakorló. Csak arról van szó, hogy ha van időm, akkor inkább nem lustálkodok, unatkozok (ehh), hanem dolgozok a tudatommal. De megyek társaságba, kikapcsolódok, szórakozok én is, foglalkozok a barátaimmal, a családtagjaimmal, és élem az életem. Közben tudatosítom magamban, és állandóan szem előtt tartom, hogy mik a céljaim, miket akarok elérni. A félelmeimnek nem engedek teret, és nem engedem őket alhatalmasodni, nem követek el megen ilyen hibát. Egy abszolút pozitív életszemléletet akarok, és alakítok ki magamnak, és magam körül. Csak rajtam múlik, hogy mi történik velem, és MOST történik minden. Ezt a szemléletmódot, és hozzáállást valósítom meg, mert ez az, ami által képes vagyok egy normálisabb, teljesebb életre.

Szerdán kaptam még egy jó hírt, a munkalehetőség, amiről még jóval korábban írtam, meghozta első, és abszolút pozitív eredményét. Köszönhető ez annak, hogy olyan embereket céloztam meg, akiket ismerek valamelyest, kellően komolynak tartom őket, és bízok bennük. Továbbá bízok "szponzoromban", hogy a kezdeti időkben megadja azt a segítséget, amire szükségem van. Persze ott van az is, hogy a szerdai jó hír jelentősége is csak este esett le, és ha sejtéseim, számításaim bejönnek, akkor érdekesen fognak alakulni a dolgok, események. De még mindig azt mondom, hogy legfontosabb a bizalom. A többi csak azután jön ...

Gazdasági válság ...

Hiába, engem is elért az "anyagi válság", pénzügyi helyzetem szinte katasztrofális. Jelenlegi vagyonom, amiből gazdálkodni tudok, mindössze 250 HUF. Ez nem sok. Ezzel sok mindent nem lehet kezdeni, szinte semmit. Azért nem olyan vészes a helyzet, mint azt az ember elsőre gondolná. Hiszen kaját nem kell vennem, az van bőven, tudok miből gazdálkodni, vannak tartalékok, és ez azért megnyugtató tud lenni. A hétvégét kell valahogy kihúznom, és akkor jövő hét elején már lesz fizetésem.

Persze a mostani helyzet, állapot nem okozott meglepetést, már előre láttam januárban, hogy ez így lesz. Felkészültem rá. A tavaly év végi kisebb mozzanatok, amik ellen tehettem volna, dee mégsem, elindított januárban egy láncreakciót, aminek most lesz vége. Legalábbis nagyon remélem, hogy így van, és nem gyűrűződik tovább. Annak azért már nem örülnék. Mindenesetre előzetes számításaim április hónapra bíztatóak, már ami a bevételeket, és kiadásokat illeti. Egyrészt megkapom azt a pénzt is, amit előző hónapban nem számoltak el. Másrészt meg az adósságok, tartozások is el fognak tűnni, és nagyon bízok benne, hogy nem is leszenk újabbak.

Amit mindenképpen szem előtt kell tartanom, az az, hogy figyelnem kell a kiadásaimra, és csak azt megvenni, amire télleg szükségem van. Persze az is tervben van, hogy áprilisban el akarok menni szórakozni, kikapcsolódni, de azt is ésszel, nem Krőzusként költekezve. Eddig ezt nem nagyon tudtam megtenni, a túlélés volt az elsődleges szempont, hogy kaját tudjak venni. Az étkezés, táplálkozás nálam mindig is elsődleges volt, és az is marad. Enni kell.

Tehát igazából nem estem kétségbe a jelenlegi körülmények miatt, tudom, hogy ez hamarosan véget ér, elmúlik, és onnantól könnyebb lesz. Csak várni kell ...