Elindultunk, é sutunk majdnem véget is ért, szinte azonnal, mert csak kevésen múlott, hogy a 2es busz nem rohant belénk. Persze én lettem volna az egyik első áldozat, ak ott maradt volna, de mégse. A tankolás még volt egy külön procedúra, de végül is el tudtuk hagyni Pécset. Nem is volt gond. Egy jó darabig. Valahol Dunaföldvár környékén bekapcsoltuk a GPS-t, hogy az majd mutassa nekünk az utat, többek közt azért is, hogy majd elkerüljük Pestet, és hogy autópályán haladjunk, ahol lehet. Nos, várakozásainkkal ellentétben nem így történt. Mert a GPS bizony bevitt minket Pestre, és olyan utakon haladtunk, amiket még tapasztalt barátaim sem ismertek. Tanulság, hogy Becskére soha többet GPS segítségével. De szerencsére megérkeztünk, habár a vacsoráról lemaradtunk, de a tanításra még időben odaértünk. Ja, jut eszembe, 2 lengyel utazó tanító tartotta a tanításokat. Maria, egy fiatal, kellemes megjelenésű, nagyon jó előadásmóddal rendelkező hölgyemény, és Mira, aki ott volt a kezdeteknél, amikor a lengyelországi alapokat letették. Az ő előadásmódja kevésbé volt lendületes, de amit mondott, annak súlya volt, tartalma mélyről jött. Az első tanítás valamikor éjjel körül ért véget, elfoglaltuk szálláshelyünket, de mielőtt még nyugovóra tértünk, még elmentünk a sztúpához. Fantasztikusan nézett ki a Hold fényében (előző nap volt telihold), egyszerűen csodálatos volt. Párszor körbejártuk, egy kicsit időztünk ott, majd eltettük magunkat másnapra.
Reggel ébredés után közös reggeli (megvan ezeknek a közös étkezéseknek a hangulata), elpakolás, majd a többség elment meditálni. Mi valahogy kihagytuk azt a szessönt, személy szerint én még túl kába voltam. Nem alszok túl sűrűn hálózsákban, és ennek megvolt a böjtje (a többi éjszaka éppen ezért inkább takarótam a hálózsákkal). Mi, pécsiek elhatároztuk, hogy a következő meditációs ülést inkább a sztúpánál fogjuk lebonyolítani. Érdekes volt, hogy tanítóink is így döntöttek, így mindenki oda vonnult, és ott csinálta egyéni gyakorlatát. Akkor valahogy nem volt kedvem borulni (az volt az első hét, amikor hanyagoltam, de a következő is ilyen volt), ezért inkább Amithaba-n meditáltam. A Húsvét alatt egyébbként ez volt a gyakorlatom, a szükséges mennyiségnek a negyedével végeztem a kurzus végére. A sztúpánál meditálni jó volt, bár igaz, hogy a déli napsütést, és meleget is sikerült kifogni. Okozott is némi nehézséget az összpontosításban, de hát akadályok mindig is vannak. Messze vagyok még a legkisebb megvalósítástól is.
Medi után közös ebéd (nagyon jó volt, minden elismerésem a szakácsnak, minden nap remek volt a kaja), majd kis pihi után tanítás Maria előadásában. Nagyon jókat mondott, télleg, bár most meg nem mondom, hogy miről volt szó. Asszem a Tanító-tanítvány kapcsolatáról volt szó, sőt, most visszagondolva ez volt a téma. Érdekes volt, érthető, és átfogó. Ezután megint meditáció, ismét a sztúpánál voltunk. Érdekes, és kissé humoros volt, hogy a faluból élőcigányzene hallatszott fel. Eleinte zavart, de aztán kiderült, hogy abszolút hasznos volt. Mivel csak ezt tartottam egyedül zavaró tényezőnek, miután sikerült kizárnom a daj-dajt, már semmi más nem zavart medi közben. Amúgy meg vicces volt.
Vacsora után Mira bemutata a lengyelországi elvonulási központokat. Maga a téma érdekes volt, de kicsit fárasztó is, Mira kicsit nehezebben fogalmaz, nem megy neki annyira az angol, és nem egy született előadó. Mindenestre el kell jutnom Lengyelországba, meg kell néznem ezeket a helyeket.
A másnap hasonlóan telt el, közös reggeli után medi a Művházban (az egész esemény ott zajlott le), majd tanítás (a nők szerepe a Gyémánt Úton Mira előadásában), ebéd, medi a sztúpánál, majd megen tanítás Mirával. Ezt kihagytuk (mármint pécsiek nagyrésze), mert egyik barátunk ment Pestre szüleit meglátogatni, mi meg kikísértük a vonathoz, utána meg kicsit kikapcsolódtunk, autóztunk a környéken.
Aznap este volt "buli", ami abban merült ki, hogy a nép nagyrésze iszogatott és beszélgetett, és voltunk páran (max. lehettünk 10-15en) akik táncoltunk is. Ha olyan volt a zene. Ok, részemről volt egy olyan rész, amikor rendesen leizzadtam, mert olyan volt a zene, hogy arra muszáj volt táncolnom, ugrálnom. Persze a térdem volt az, ami megmondta, hogy mikor van vége az ugrálásnak.
Jut eszembe, meg kell említenem a "Dharma-kölyköket". Ezt a kifejezést egyik pécsi arc hallatta, én meg jól megjegyeztem. Ők voltak azok, akik az est folyamán pár percenként megjelentek, és harsány kiáltásokkal buzdították a népet táncre. Nagyrészt eredménytelenül. Életkor tekintetében 15 alatt több egyed. Nos, ők azok, akik szüleik révén több rendezvényre eljutnak, de őket még nem érdekli az egész, más vonzza őket. Mivel szüleik általában ezen rendezvények alatt javarészt tanításokon, meditációkon vesznek részt, vagy önkéntes köztevékenységgel foglalják le magukat, így ők elég sűrűn "magukra" vannak hagyva, minimális felnőtt felügyelettel. Hamar önállósodnak, és meglepően önállóak, tudatosak. Nem tudom szóval kifejezni. Mindenestre érdekesen viselkedtek.
Utolsó nap rövid medi után az utolsó tanítás, közös ebéd, majd pakolás, helyszín-bontás, majd indulás haza, ezúttal GPS nélkül. Nem meglepő módon sokkal hamarabb, és egyszerűbben hazaértünk, bár így is este 9 lett, mire hazaértem.
Mindent összevetve jól éreztem magam, érdemes volt elmennem, nem bántam meg, habár volt 1-2 felismerés, ami bár enyhén kellemetlen volt, de abszolút hasznos. Ismét rámutatott hibákra, hiányosságokra a "sors", amiken változatatnom kell. A lényeg az, hogy nem utoljára voltam Becskén, még fogok én ott tartózkodni.
Ja, amit még megemlítek. Erős kívánságokat tettem a sztúpánál, jól, és pontosan megfogalmazva, amik idővel meghozzák eredményüket, gyümölcsüket. Még ha nem is pontosan úgy, ahogy azt szeretném, de mindenképpen hasznosan, hogy általuk mindenki javára váljak. Hogy segíthessek másoknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése