KFC ...

Már kb. 1-2 hónapja elengedtem azt a merev elképzelésemet, hogy hol vagyok, illetve hol nem vagyok hajlandó dolgozni. Így most örülök, hogy van végre ez a meló. Nem számít, hogy milyen lesz, nem számít, hogy mennyire keveset fizet, mert az a lényeg, hogy van. Az a lényeg, hogy dolgozhatok. Nincsenek elvárások, nem ragaszkodok elképzelésekhez. És ez tök jó.
Az is jó, hogy a szanghában bárkinek mondom, hogy hol fogok dolgozni, mindenki örül, hogy van végre munkám, hogy mehetek dolgozni. Nem fikázzák le, hogy hol, hogy mit csinálok (fogok holnaptól). Örülnek velem együtt. És látom, hogy ez őszinte öröm, és nem tettetés, nem ámítás, nem színészkedés. Ezért nagyon hálás vagyok. Sokat segített az elmúlt hónapokban, hogy folyamatosan érdeklődtek, hogy mi van velem, hogy ott voltak, hogy biztattak. Átsegítettek a nehezebb időszakokon, a mélypontokon. Örülök ennek. Amit most érzek leginkább, az a hála. Köszönöm!

Örömködés ...

Végre! Ma sikerült aláírnom a munkaszerződést, csütörtökön megyek először dolgozni. Budaörsre, az Auchanban lévő KFC-be, ha még ezt eddig nem mondtam volna. Nem egy álommeló, a pénz se valami nagy durranás, de meló, és fizetést kapok érte. Ideiglenesen, túlélésre abszolút alkalmas. Ez mellett meg simán kereshetek munkát tovább, aztán ha van megfelelő, valahol kiválasztanak, akkor simán átnyergelhetek. Csak ez számít.
Azaz nem csak ez. Bár minden kívánságom úgy teljesülne, ahogy a legutóbbi. Mert ugye jövő héten Becske, Karmapa, Ole. És megvan rá a keret is (köszönet a segítőkész barátoknak). Tegnap, és ma is folyamatosan tettem a kívánságokat, hogy a dolgok a lehető legjobban történjenek, legyen az bárhogy is, és lehetőleg úgy, hogy minél több lény javára válhassak. Ma rákérdeztem a főnöknél, hogy meg tudnánk-e oldani, hogy el tudjak menni "szabadságra". Azt mondta, hogy "Megoldjuk". Én ezt pozitív válasznak vettem, szóval jövő hét kedd délután, vagy szerda délelőtt irány Becske!
És hogy hálámat kifejezzem a Buddhák, és tanítóim felé, arra fogok törekedni, hogy minél többet, és rendszeresen gyakoroljak. Jelenleg ez a legtöbb, amit tehetek, hogy minden lény javára váljak. (És persze folyamatosan jókívánságokat tenni.)

1 5let ...

Jelenlegi álláspont szerint szerdánál előbb nem fogok dolgozni. Már ha kedden sikerül megírni az a nyavalyás munkaszerződést. Nem tudom, hogy ebből kifolyólag, vagy csak úgy, spontán módon, de az jutott az eszembe, hogy mi lenne, ha csak júliusban kezdenék dolgozni? Így simán le tudnék menni Becskére, részt tudnék venni az építésben, magán a kurzuson is végig részt tudnék venni elejétől a végéig, és a bontásban is tudnék feladatot vállalni, ezzel is hasznosabb lehetnék. Ha ez megoldható lenne, annak szerfelett tudnék örülni, nem kicsit, nagyon. Ez egy olyan fantasztikus, hihetetlen lehetőség lenne, amire legközelebb nem tudom, hogy mikor állnának össze a feltételek. Hiszen itt lesz Karmapa, és Láma Ole. Tanításokat adnak, beavatásokat (Dzambala-, és Dukár beavatások), és remek alkalom a kicserélődésre, új barátok (és barátnők) szerzésére, hatalmas lehetőség a fejlődésre.
Határozottan tetszik az 5let ...

Erősödő gondolatok ...

Ahogy telnek a napok, és ezzel együtt a várakozás, egyre erősebb bennem az elhatározás, hogy igenis el kell menni külföldre, mert itthon nem tudok mit kezdeni. Most nem konkrétan a jelenlegi állapotomra, helyzetemre gondolok, hanem úgy általánosságban. Mindenre. Mert az van, hogy a szakmámmal a maximum, amit meg tudok keresni itthon, legjobb esetben 150 eHUF. Tudom, ez jóval több, mint amit sokan keresnek, de ez akkor se van jól. Persze, ebből az összegből meg lehet élni, elég jól, tulajdonképpen, de félrerakni nem biztos, hogy mindig lehet belőle. Vagy ha lehet is, jön egy hirtelen helyzet, és 2-3 hónap alatt elmegy az egész. Illetve az még a megoldás, hogy tudok félretenni, de akkor nagyon spártai körülmények között kell élni.
És nem csak rólam van szó. Nem csak magam miatt akarok kimenni. Ha külföldön dolgoznék, akkor tudnám Anyukámat segíteni anyagilag, mert ő sem van valami rózsás helyzetben. Miatta sokkal jobban aggódok. Mert jelenleg nem tudok segíteni neki. De ha lesz munkám itthon, akkor sem.
És még egy fontos szempont. Szeretnék utazni. sokat. Sokfelé. Szeretnék már egyszer (legalább egyszer, de inkább többször) eljutni Spanyolországba Karma Guen-be. Az EC-be. Elmenni egy India-túrára, nepálba. És még megannyi helyre. Kurzusokra, tanításokra. Ez olyan nagy igény lenne? Nem hiszem ...

Update ...

Nem tudom, hogy mikor, és hogyan szedtem össze ezt a karmát, de valahogy nagyon lassan, döcögve akar összejönni nekem a munkakeresés, munkakezdés. Most hívott fel leendő főnököm, hogy júliustól újfajta munkaszerződés lép életbe, így meg kell kérdeznie, hogy most akkor mi (a f..z) van, mi legyen. Mert hogy ne kellejen feleslegesen megírni mindenféle papírt. Tudom, ez mindkettőnk érdeke, de akkor is. Miért nem tudok elkezdeni dolgozni, egyszerűen, könnyen? Így most várok hétfőig válaszra, hogy most mi van, mi lesz. Csodás ez az év, tele van tisztulással, de azért alsó hangon megjegyzem, hogy kicsit már kezdem unni. Nem lehetne most már valami pozitívat is kapni? Persze ne valami eü-s teszt eredménye legyen :)
Mindegy, majd csak lesz valahogy, ezek után. Most kaja, egy kis ejtőzés, aztán megyek gyakorolni, asszem. Az sosem árt.

Kívánságok ...

Ma megyek szerződést aláírni a KFC-hez. Végre van munka, tudok dolgozni, pénzt keresni. Legyen az bármilyen meló is, bármilyen szar pénzért is (nem én találtam ki), de meló, és pénz. Végre valami. Végre nem lefelé száguld a szekér, hanem talán lassít, veszít a lendületéből, és idővel újra felfelé ível a pályája. Nem tervezem hosszú távra ezt a melót, csak ideiglenesen, átmenetileg, amíg nem találok jobbat. Márpedig fogok. Ez csak segít, hogy átvészeljem ezt az átmeneti időszakot.
És akkor persze, amikor már kezdenék megnyugodni, akkor jön a következő dilemma, csak hogy ne legyen teljesen nyugodt minden (nem mintha az lenne, elvégre rólam van szó). Nemrég még úgy nézett ki, hogy Becskére,a kurzusra csak a két beavatásra tudok lemenni, mert hogy csak erre van (lesz) keret. Leendő főnököm kérdésére, hogy kell e szabadság, így azt mondtam, hogy nem (szinte lemondtam arról, hogy részt tudok venni az egészen). De most, a hét elején adódott egy lehetőség, hogy mégis ott tudnék lenni szinte az egész kurzuson (egy barát felajánlotta segítségét, pedig nem is kérdeztem, kértem). Az fantasztikus lenne. Tudnék segíteni munkámmal abban, hogy akik ott fognak tartózkodni, jól érezzék magukat. Hogy az igényeik teljesüljenek. Hogy az egész rendezvény minél zökkenőmentesebb legyen. Hogy segítségére legyek a barátaimnak (és minden lénynek). Tavaly ott voltam az építéstől szinte végig (lebontás már nem), és habár nagyon elfáradtam a végére, mégis jól éreztem magam, úgy, ahogy még soha életemben (mármint ebben).
Így most folyamatosan teszem a jókívánságokat, hogy ma, amikor aláírom a munkaszerződést, akkor a főnököm elengedjen arra a pár napra, szabadságra, hogy le tudjak menni Becskére. Bízok benne, hogy elenged. Bízok benne, hogy a kialakult kép, amit alkottam róla, nem csak tévedés, és annyira korrekt, amennyire azt az első benyomások sugallták. Ha már ennyire összeálltak a körülmények, ha már minden ennyire stimmel, és már csak ez az egy feltétel hiányzik , nagyon bízok benne, hogy minden akadály feloldódik a térben.
Teljesüljenek ezek a kívánságok, hogy minden lény javára váljak.

Szabadság ...

Azt mondják, hogy ha az ember képes elengedni merev elképzeléseit, fenntartásait, elvárásait, az hatalmas fejlődés mindenképpen. Ha ez megtörténik, akkor ráébredünk arra, hogy sokkal több lehetőségünk van, mint korábban gondoltuk, láttuk, tapasztaltuk. De az igazi fejlődés mindenképpen a komfortzónán túl történik. Amit általában nem merünk átlépni, mert félünk az ismeretlentől. Szerencsére ezt már pár éve elkezdtem gyakorolni, és azóta is többször előfordult, hogy kikerültem a komfortzónámból. Hol szándékosan, hol akaratomon kívül. De ha már így alakult a helyzet, próbálom a legtöbbet kihozni belőle, és persze próbálok tanulni i belőle. Hogy minden lény javára váljak.