Megint?!

Valahogy nem értem. Bármit szeretnék, bármihez kezdek, bármit tervezek, valami mindig közbejön, keresztbe tesz, és borúl minden. Most is, olvasom a neten, hogy elfogytak a jegyek a BalatonSoundra, illetve már csak csütörtök, és vasárnapi napokra lehet jegyet venni. Bérlet meg már nincs is. Állítólag. Különböző fórumokon megy a vita, a találgatás, hogy valyon igaz a hír, vagy csak reklámfogás, van, aki mondja, hogy ma vette a bérletet, szóval fene se tudja. Én se. És azt se, hogy most mit tegyek? Asszem az lesz, hogy holnap beugrok Pécs, és végigjárom a helyeket, ahol jegyet lehet venni (vagy lehetett). Hátha csak marketingfogás télleg. Esetleg még kapok vasárnapra jegyet. Talán. Nem így terveztem, és nem is tetszik a helyzet, ha igaz. Most meg törhetem a fejem, hogy mit csináljak szabadságom alatt, mert jelenleg fogalmam sincs, halványlila se, és még fingom se. Most majd hamarosan lefekszek aludni, aztán kelek, és megyek be Pécs. Hátha még ...

Alku ...

Eladtam a Lelkem tegnap este az Ördögnek. De hát vannak dolgok, amiért az Ember hajlandó megtenni dolgokat. Még ha korábban, évekkel ezelőtt el se tudta volna képzelni, hogy erre képes, hajlandó. De tulajdonképpen „van az a pénz”, mindig megvan az az „ár” amiért az Ember el/feladja elveit, szokásait ...

Szabadtéri tervek ...

Azon gondolkodok, hogy lehet, hogy holnap este munka után kellene szalonnasütni, mert most annyira megtetszett a dolog. Hazaérek, vágok fát, csinálok tüz, aztán lehet sütögetni. Majd jól fellelkesítem a népeket, hátha van kedvük hozzá. Azt tudom, hogy nekem lesz kedvem, sőt, még az is lehet, hogy bevételezek valahol söröket. Csak azt nem tom még, hogy hol, mert nálunk PV-n olyankor már zárva vannak a boltok, benyzinkút meg drága. Lehet, hogy mégse fogok sörözni? Ehh! Pedig jó lenne. Mindenesetre vetetek anyámmal virslit, mert azt is jó sütni nyárson. Van egy olyan érzésem, hogy lassan fog elmenni a holnapi nap. Nagyon lassan ...

Ki nem mondott igazság ...

Érted, érted, dehogy érted! Igen, bólogatsz, azt hajtogatod, hogy érted, és ottvan az igyekezet, hogy megértsd, de ez mind hiába! Nem érteted meg azt, amihez ostoba vagy, és setét, mint az éjszaka. Lehet, hogy a hasoszőrüeknek el tudodmagad adni, de nekem nem. És különben is, a lepel előbb-utóbb lehull ...

 

Na, most, hogy kicsit kidühöngtem magam, jól egmondtam neki, és még senkit meg se sértettem, így kiscit jobb. Nem ugyanaz, mintha facetoface, de mit csináljak, ha aazt se értené meg, és csak sértődés lenne belőle? Ennyi erővel holtakat is gyógyíthatnék, de rá akkor se fogok hatni, max negatívba, de annak se nem van értelme. Tehát, boldogok a sajtkészítők ...

Victory!

Végre jó hír! Az, amire vártam már legalább 2 hete! Belenéztem előjelenlétibe, és azt kellett látnom, hogy a 2. három napomat ismegkaptam szabadságnak. Azért még főnökömet, aki ebben illetékes, megkérdezem. Azért ez ígykellemesebb érzés, már csak azért is, mert tudom, hogy lesz időm nyaralni, és még a nyaralást is lesz időm kipihenniJ A lényeg az, hogy sokmindenre lesz majd időm. Persze a kérdés az, hogy pénzem is lesz-e mindenre, amit akarok? Na ez az, ami most nem érdekel. Megpróbálok majd abban a 2 hétben mindenféle konkrét tervezés nélkül lenni, cselekedni, vagy ne-cselekedni. Hagyom, hogy az események, és körülmények vezessenek, és majd jól meglepődök, ha úgy alakul, hogy meg kell lepődnöm. Vagy csak elégedetten mosolygok, mint egy Buddha-szobor ...

Gondok ...

10órai helyzetjelentés.Sürgősen szükségem lenne türe, meg cérnára. Rövidnadrágom mind2 zsebe lukas, és nem van kedvem pénzt elhagyni. Egy 100ast már sikerült elhagynom, nem akarok több pénzt szétszórni az „árvák, és rászorulók” részére. Azt a pénzt én is el tudom költeni. Persze ez lesz az a helyzet, amikor a koleginák cserben hagynak, mert tuti, hogy nincs náluk tü, meg cérna.

Közeledek az ebéd időpontjához, gyomrom is jelez. Éhes vagyok.

Egyre közelebb vagyok az áhított Szabadsághoz is. Csak ne fogyna olyan lassan az idő ...

Türelem ...

Egyérelmüen érzem a jeleit annak, hogy szabadságom előtt vagyok pár nappal. Feszültebb vagyok, ingerlékenyebb, és türelmetlenebb is. Sokkal nehezebe viselem mostanában az ostobaságot, és hülyeséget. Ez komoly kihívásokat tud okozni, mert sajna Céges környezetemben több ilyen létforma is van, aki ezekkel a személyiségjegyekkel rendelkezik. Inkább próbálok türelmes lenni (mondom próbálok!), nem reagálni dolgokra, illetve bizonyos véleményeimet megtartani. Jobb az nekem, de másoknak még jobb. Az a tudat nyugtat, hogy már csak holnap este 6ig kell kibírno, majd jöhet a jólmegérdemelt pihenés, szabadság, és ereszdelahajam! Tudom, hogy mindennek eljön az ideje, csak ki kell várni.Vannak dolgok, amiket nem tudunk előrébb hozni, és ez is olyan. Addig meg boldogok a heringek ...

Világvége hangulat ...

Éhes vagyok, fáradt, álmos. Majd lefordulok a székről, ha 5 percnél többet ülök, akkormár csuklik le a fejem, de ha állok, akkor se vagyok biztonságban, nemrég 1-2 mp alatt állva aludtam, és álmodtam is hozzá. Csak annyira volt realisztikus, hogy kolegámtól, aki mellettem áált, kértem hibajelölőt. Akkor esett le, hogy mi történt. Ez már a vég. Vagy valami ahhoz hasonló. Haza akarok menni!

Count-down ...

Rákérdeztem. Még nem dőlt, el, a kérdés még nincs lezárva, egyelőre még nem tudom, hogy 9, vagy 15 napot leszek szabadságon. De dolgoznak rajta. Remélem hamar kiderül, nem szeretnék kétségek közt örlődni. Na jó, ez vicc volt, igazából szarom le, hogy  ... Nem, mégse szarom le, csak nem csinálok belőle különösebb problémát. Minek? Ha nem adják meg a 2. felét, akkor kicsivel több marad majd. Az is érdekes lesz. Mindegy. Számolom a napokat, órákat, és fogynak. Csak lassan. Még 29 óra van vissza munkaidőből, 4et kell addig aludni, és 96 óra múlva ilyenkor már úton vagyok. Vagy legalábbis nagyon közel. Majd még utánanézek, hogy mikor vannak buszok, vonatok, azok mikor érkeznek meg. Első  felállás az, volt, hogy busszal Pécs-Kaposvár-Zamárdi útvonalon kb. 15 felé érek célhoz. De most már azon gondolkodok, hogy lehet, hogy hamarabb kellene indulnom. Hamarabb érkeznék, több időm lenne tábort verni, körülnézni, asszimilálódni. És lehet, hogy így is lesz.

7vége ...

Végülis pénteken nem volt szalonnasütés. Igazából a péntek sem nagyon létezett. Elsőre az volt a terv, hogy még a délelőtt folyamán bemegyek Pécs, vásárolok kaját, ruhát, meg mieztazt, majd haza, aztán pihenés valamennyit, végül szalonnasütés. De nem így lett. Kezdetnek nem értem volna el azt a buszt, amit terveztem. Sebaj, majd bemegyek delessel, még az is jó. Gondoltam, addig hugyok egy kisidőt, még telót is beállítottam. Persze megen elaludtam, úgyhogy későbbi busszal mentem be. Onnantól kezdve már csak annyit tettem, hogy vettem némi kaját, söröket, majd elindultam vissza, haza. Fáradt voltam, nyügös, és kialvatlan. Ebéd után próbáltam volna aludni, működött is volna, csak nem hagytak aludni a legyek, meg apám. 20 perc lehetett a legtöbb, amit 1huzamban sikerült aludnom. A szalonnasütés is kezdett meghiusulni, meborúlt, és el is kezdett esni. Nem vészesen, csak annyira, hogy az esti program elússzon. De nem messzire, csak másnapra.

Másnap kitaláltam, hogy elmegyek kicsit kirándúlni Mecsekbe, Kisújbánya felé. Du fl1kor indultam el, felszerelkezve folyadékkal, mert az kell egy tapasztalat, és tapasztalni vágyó kalandozónak. Nagyjából félóránként találtam pihenőhelyet, de így is elég fárasztó volt, pedig nem volt annyira meleg sem, az erdőben sem volt párás a levegő annyira, hogy ne bírjam. Mindenesetre legyalogoltam kb. 20 km-t oda-vissza, fél6ra értem haza. Éreztem, hogy vannak lábaim. Tisztában voltam a ténnyel, mert erőteljesen jeleztek, hogy mennyire elfáradtak. Egy jó darabig nem is tettem mást, csak feküdtem,mert ha feláltam, jártam, akkor enyhén remegtek. Kaja után meg(le)tisztulási folyamatok, majd elkezdtem a szalonnasütés előkészületeinek. Majd a sütésnek is. Igazából el tudtam volna üldögélni elég sokáig kint, a tűz mellett, csak nem volt fény, ami azért nem ártott volna. Megtalálni sörömet, cigimet nem tapótva akartam volna.A vásárlás közepettekiment a fejemből, hogy akartam venni bambuszfáklyát. Majd legközelebb.

Vasárnap se akarta túlzásba vinni a dolgokat, teendőket, be füvet vágni ssajna muszály volt. Már korábban megígértem, és már nem tudtam halogatni. De utána jó ideig semmi, csak pihenés. Ja, vasárnapra grillezés lett kitalálva, jobat nem is lehetett volna. Az első adagot én sütöttem, Anyám próbált besegíteni, de mindig szólnikellett neki, hogy ne pakolja tele a rácsot. Le is állítottam a feladatról. A lényeg az, hogy megen sikerült valami fenomenálisat alkotni, gasztronómiailag. Ezek után már nem volt sokmindenhez erőm, esti levezetésképp néztem Asterix az Olimpián-t. Nem rossz, de nem fogom kiírni. 1x nézhető, el lehetrajta szórakozni, vannak benne poénok is, de aztán ennyi. Sajna törlésre fog kerülni. Így járt.

Most meg itt vagyok a Cégnél, szenvedek a korai keléstől, az unalomtól, és attól, hogy még 3 műszak a Szabadságom kezdetéig. Csak kellene ennyit várni ...

Anyám ...

Pár „kedves” megnyilválulás Anyámtól a 7végéről:

 

Szombat este, szalonnasütök kint a tűznél, anyám kiszól a konyhából:

-          Hétfőn már mész dolgozni?

-          Igen! Köszönöm,hogy emlékeztetsz erre, így szombat est!

 

Vasárnap konyhában tevékenykedik, majd kiszól:

-          Nektek is bele szokott ragadni a hajatok a légyfogóba?

-          Hogy mondod?

-          Nektek is bele szokott ragadni a hajatok a légyfogóba?

-          Hogy mondod?

-          Mondom nektek is bele szokott ragadni a hajatok a légyfogóba?!

-          Ezt most tőlem kérdezed?

-          Ja, tényleg ... (kopasz vagyok J )

 

Azért néha rendesen odarak az embernek.

Kósza gondolatok ...

Régebben mindig problémáztam magamban azon, hogy ha valami jobb post-téma jutott az eszembe, akkor az általában Pctől, és Nettőltávol esett meg. Aztán később vagy már nem volt aktuális a téma, vagy elfelejtettem az egészet. Mostanában igyekszek a jobb gondolatokat nem elfelejteni, megjegyezni, hogy azokat még később is tudjam lejegyezni, postolni. Egyre jobban megy.

 

Jut eszembe, fotóblogomat csinálgattam múlt 7végén, és örömmel vettem észre, hogy vannak kommentek. Örömöm nem volt túl hosszúéletü, mivel rájöttem, hogy valami bot-szerüség küldözgeti a kommenteket. Minden esetben ugyanazok füznek megjegyzéseket a képekhez, hasonló szövegezzéssel, és még a nick-ek is rém hasonlítanak egmásra. Mármint a jellege, jelentése, tatalma a nicknek. Ma éppen ezért a szigorúbb, kíméletlenebb oldalamat hagytam érvényesülni. Töröltem az összes kommentet. Mind!

Reakciók, félelmek, és a várakozás izgalma ...

Milyen érdekes. Kolegák, akik megtudják, hogy megyek Zamárdiba, kérdezik, hogy mi lesz ez. Elmondom. Látom az irigykedés fényeit a szemükben. Azt a fajta irigykedést, ami azt jelenti, hogy ők úgy gondolják, hogy nem tehetik ezt meg. És milyen igazuk van! És azért nem tehetik meg leginkább, mert elhiszik maguknak, hogy nem tehetik meg. Pedig! A következő dolog, érzés, amit az arcukon felismerek, az a csodálkozás/döbbenet/hitetlenkedés keveréke, amikor válaszolok arra a kérdésre, hogy kikkel megyek. Ezt is megmondom. Hogy egyedül. Azt mondják erre, hogy „Ez igen, bátor vagy! Le mersz menni egyedül!” Mintha olyan nagy dolog lenne. Ez nem bátorság kérdése, hanem elhatározásé. Csak, és kizárólag elhatározás kérdése. Ha a félelmeimre hallgatnék, akkor lehet, hogy el se indulnék. Lehet, hogy odáig el se jutottam volna, hogy azt mondom, „Márpedig Én elmegyek erre a bulira!” Mert ha a félelmeimre hallgatok, akkor nem indulok el azért, mert mi van akkor, ha senki ismerőssel nem találkozok. Ha végig Egyedül leszek, és nem igazán tudok tt beszélgetni senkivel se. Ezek a félelmek felmerültek, de leszarom az egészet. Nem hiszem, hogy nem tudok senkivel se összehaverkodni, hiszen rengeteg ember lesz ott,  és tuti, hogy találkozok olyan emberekkel, akikkel kölcsönösen kialakul egyfajta szimpátia. Attól is tartok, hogy esetleg kipakolják a séátramat, lenyúlják a cuccaimat. De ezt a kockázatot is vállalom, sőt, csökkentem azzal, hogy csak a legszükségesebbeket viszem magammal. Ruha, tisztálkodószerek, papirok, pénz, az is csak az, ami kell, szükséges. Milyen félelmeim vannak még? Nem fogom jól érezni magam? Az kizárt dolog, láttam a fellépők, előadók listáját, az idei rendezvény térképét, és nézegettem a tavaly készült fényképeket. Ezt meg kell tapasztalnom, át kell élnem, nem szabad kihagynom. Azért azt gyanítom, hogy nem fogok túl sokat aludni azon a 3 napon. De nem is azért megyek oda!

Emlékek, érzések, gondolatok ...

Céghez befelé buszon zenehallgatás közben egy nagyon régi, szinte már elfeledett érzés, hangulat bukkant fel bennem, amit a régmúlt idők nyarához tudok kötni, amikor még gyerek voltam, kamasz. A családi nyaralások mindig jók voltak, de valahogy a végére mindig vártam/vártuk, hogy amikor vége van, a szülők megen mennek dolgozni, és akkor teljesen szabadok leszünk. Nem mintha nagyon korlátoztak volna bármiben is, de teljesen más érzés volt, amikor tudtam/tudtuk öcsémmel együtt, hogy nincs semmiféle kontroll, azt csinálunk, amit akarunk. Nem vagyunk kötve semmihez, és senkihez. Az érzés zekhez az emlékekhez köthető, ami felbukkant bennem. A türelmetlen várakozás, a szabadságra való éhezés, egyfajta visszafojtott, agresszív vágy. És közben megértettem azt is, hogy milyen hangulatba kerülhettünk akkor, amikor még kisebbek voltunk, és szüleim otthagytak minket nagymamámnál nyaralni 2-3 hétre. Anyám említette, hogy Nagymamám mindig azt mondta, hogy az első pár napban alig lehett velünk bírni. Ennek az érzésnek az ismeretében már értem, hogy miért. A hirtelen ránk szakadó szabadság megrészegített minket, élveztük, hogy nincs a szülői felügyelez, figyelő tekintet. Nagymamám szinte mindent megengedett nekünk, ott nem voltak korlátok, szabályok, maximum pár formális jellegű. De ez is csak illúzió volt. Most mit adnék egy ilyen jellegű függetlenségért? Ahol szintte nincsenek szabályok, kötöttségek? Ahol megtehetem azt – és persze mindenki más is – amit akar, egészen addig, amíg azzal nem sért, bánt senkit? Megmondom, hogy mit adnék én ezért. Hálát, és köszönetet. Ezért ez a legtöbb, mi adhat. És nem a Tchibo J Ez is persze csak egy utópisztikus vágy, mert nem elérhető. Sőt, micsoda eretnek gondolkodásmód! Mert hova vezetne az, hogy az emberek azt csinálnak,amit szeretnének? Azzal foglalkoznának, amivel télleg szeretnének? A végén még az emberek gondolkodni kezdenek! Inkább megmondják nekünk – és a többség hagyja is – , hogy mit tegyünk, csináljunk, gondoljunk. Na ez az, amit én nem fogadok el. Inkább fellázadok, szembeszállok mindennel, ami ezt nekem nem engedi. A szabad gondolkodást, és cselekvést. Még ha ez elszigetelődést, és kiközösítést is jelent némely esetekben. Vállalom ezeket a következményeket. Csak így tudom megőrizni magamat, egyéniségemet, szabdságomat. A Szellem szabadságát, függetlenségét. Ha vállalom, és elfogadom önmagam minden jó és rossz tulajdonságommal együtt. Sajnos a legtöbben nem válallják önmagukat. Én se vagyok/voltam kivétel, nekem is kellett egy csomó idő, amíg rájöttem, hogy ez teljesen felesleges. Mert tulajdonképpen nám másokat csapok, csak magamnak hazudok. És ez teljesen felesleges. Mert minek hazudozok önmagamnak? I szükség van erre? Semmi. Maximum egy idő után magam is elhiszem a hazugságot, és onnantól kezdve illúziók között élek, korlátok közt, amiket én magam emeltem magamak. Hogy kellezeket a korlátokat megszüntetni? Előszőr is fellkell ismerni a mibenlétüket. Aztán felülemelkedni, átlépni rajtuk.Mintha ott sem lennének. Nem venni róluk tudomást. Elvégre én hoztam létre őket, de valójában nem is léteznek. Ha meg nem léteznek, akkor nem is korlátoznak. Persze ezt leírni könnyebb, mint meg is tenni, végrehajtani. Nehéz fel-, és beismerni, hogy hazudunk önmagunknak. Nehéz beismerni, hogy a legtöbb nehézséget saját magunknak köszönhetjük. Ez elég sokkoló hatású tud lenni. Olyan sokkoló tud lenni, hogy néha könnyebb az egész felismerést inkább egy újabb hazugsággal elleplezni, eltakarni, és újra alvajáróként, illúziók közt élni. Nekem is többször kellett a leckét megtanulnom, mire ezt felismertem. Megfizettem érte a tanulópénzt, bár nem hiszem, hogy többet nem fogok ilyen hibát elkövetni. Könnyebb hazudni,mint saját hibáinkat beismerni. Remélem, hogy volt értelme a sok pofonnak, amit kaptam az Élettől,és saját magamtól, és ennek köszönhetően hamarabb fel fogm ismerni, ha hibázni fogok a közel-, és távoli jövőben. Csak így van értelme az egész eddigieknek. Ert ha nem tanulok sohase a történtekből, akkor mivégre az egész?

CV

Megírtam önéletrajzom. Megen. Azaz nem is írtam meg, hiszen már korábban megírtam, csak annyi dolgom volt, hogy a már meglévőt javítottam, kiegészítettem. Még annyi van hátra, hogy egy fényképet beleszerkesszek, és már kész is. Onnantól kezdve csak annyi a dolgom, hogy kinyomtatom, és leadom Pécsváradon, illetve elküldöm papír, és/vagy elektronikus formában. Még az is lehet, hogy feltöltöm netre, hátha van értelme. Szeretnék ez ügyben pozitívan csalódni, meglepődni. Teljesen mindegy, hogy mennyi szabit fogok kapni, 9 vagy 15 napot nyaralhatok, ettől függetlenül döntöttem el most, hogy én itt többet már nem akarok dolgozni. Meguntam a helyet, a légkört, a vezetőség faszakodásait, parasztvakításait, porhintéseit. Meguntam azt, hogy ha nyaralni akarok menni, akkor minden esetben meg kell küzdenem a céljaimért, és a végén még nekem kell hálásnak lennem érte. Elegem van a törtető, seggnyaló, okoskodó, vamzerkodó „kolegáimból”. Abból, hogy itt, ennél a Cégnél nem tudok kitörni a korlátaim közül. Nem tudok előrébb lépni, helyben topogok. Elmegyek innen, valahova máshova. Lehet, hogy ez azt jelenti, hogymásik városba kell költöznöm, de jelenleg az se érdekel. Talán még jó is lenne egy másik város. A régi dologok lezárása, új lehetőségek, új kezdetek, új környezet, tiszta lappal indulhatnék. Abszolúz megszünne minden kötöttség, ami még megvan, visszatart, gúzsba köt (tisztára mint az Egy Gyűrű). Persze az igazi még mindig az lenne, hogy valahova kimenni, külföldre. Anglia még mindig vonz, de már jóval kevésbé, mint eddig. Spanyolország? Hollandia? Portugália? Fene se tudja. Meglátom, hogy mi lesz, elsőnek most fejezzem be a CV-velkapcsolatos dolgokat. Utána csak türelmesen várok, figyelek a felbukkanó lehetőségekre. Aztán meglátom, mihez kezdhetek vele ...

Kétségek ...

1 hét múlva ilyenkor már leadtam uccsó munkanapom, sőt, ha minden igaz, éppen a kipihenésével leszek lefoglalva, aludni fogok. És ekezdődik a szabadságom. És mégis, itt van az a probléma, hogy még mindig nem tudom, hohgy milyen hosszú lesz ez az idő. Mert hiába írtammeg 1 hónapja, hogy mikor szeretnék menni nyaralni, még mindig nem fix az időtartam, mert még nincs lebeszélve, hogy ki fog helyettesíteni. Már ha tud valaki olyat. Egyelőre az a biztos, hogy 9 napot biztos tudok nyaralással tölteni, bár igazából én 2 hetet szeretnék ezzel tölteni. Mindenesetre bízok benne, hogy összejön a dolog, és megoldódik a helyzet, és igazából ez nem is probléma. Azért ilyenkor látszik, hogy mennyire van a helyzet magaslatán a Vezetés, és mennyire is foglalkoznak elünk. Azért bízok bennük, elvégre Okos, Tanult emberek ...

Tervezem a Pénteket ...

Remélem, hoy még a 7en utalják a fizetést, és nem pénteken, hanem már holnap. Mert akkor mér pénteken én is hozzáférek. Valszeg nem fogok lefeküdni, ha hazaérek, hanem kaja, zuhany, és kávé után elkezdem dolgaimat végrehajtani. Le kell mennem a Postára, postafiókot akarok nyitni. Valszeg a közeljövőben többször is előfordulhat, hogy neten keresztül megrendelek valamit, és nem postén kapom meg, hanem mondjukfutárszolgálat fogja hozni. Sajnos Apámbam nem bízhatok meg ezen a téren, mert mi van akkor, ha elalszik, és nem hallja meg, hogy megérkezett a futár? Vagy valami hasonló? Sajnos a múltkori eset bebizonyította, hogy nem biztos, hogy helyes dolog rábízni az ilyen dolgok kezelését. Tehát postafiók nyitása, jelenleg folyamatban van az is, hogy akár telefonon, vagy online módon tudjam kezelni a pénzügyeimet, ez megen csak az online vásárlási szokásaimat erősíti, támogatja. Meg egyáltalán. Azon is gondolkodok, hogy mivel hamarost lejár a bankkártyám, teljesen újat kellene csináltatnom, és akkor már legyen az Visa. Ez majd valamikor július közepén lesz esedékes, addig még meggondolom. Pécsre is be kell mennem utána, be kell fizetnema számláimat, leginkább az elmaradottakat, a régebbieket. Nem leszek igazából gondban, vannak tartalékaim, amik segítségével meg tudom oldani.

Ha ezekkel megvagyok, akkor jöhet a nap legfontosabb részére való készülődés. Úgy döntöttem, hogy pénteken este szalonnát akarok (és fogok) sütni. Ott vannaka nyársaink, kell venemvalami jobbfajta háziszalonnát, esetleg krumplit, hagymát, este keresni valami jó helyet tüzgyújtásranálunk, aztán már csakel kell kezdenem. Ja,meg veszek 1-2 üveg másfélliteres Sopronit. Méltó befejezése lesz ennek a 3 nap éjszakás sorozatnak. Ja, azért kellnálunk keresni tüzrakóhelyet, mert nem akarom öcséméknél csinálni. Ha nálunk lesz, akkor szívesen maradok kint utána a tüz/parázs mellett még a sötétben. Most ehhez van kedvem, és hangulatom, és akkor miért ne tegyem meg? Miért ne valósítsam meg ezt a vágyam? Hiszen semmiféle nehézségbe nem kerül igazából.

Szombatra is kezdenek körvonalazódni a teendők, remélem az én kedvem, és akaratom szerint fog alakulni, legalábbis az engem érintő részek. Ha nem lesz extrém meleg, az az igazi gatyarohasztó hőség, akkor lehet, hogy dél körül elindulok kicsit kiréndulni Kisújbánya, meg az a környék felé. Nem akarok megen egész nap otthon lenni, vagy a ház környékén, de Pécsre sincs kedvem bemenni, csak azért, hogy csináljak valamit.

Veszek magmhoz némi kaját,minimálisat, mert ugye nem kajálni megyek az erdőbe, kell még innivaló, de az bőven, viszem fényképezőmet, és a „Vándorbotomat”. Bár ezt még meglátom. Ahogy az egészet még majd meglátom,mármint a szombati napot. De ahhoz, hogy ezeknek az eseményekneka közelébe kerüljek, még másfél napot végig kell várnom, még másfélmüszak visszavan ...

Lehetőségek ...

 

 

            „...ha az ember börtönben találja magát, és észreveszi, hogy az ajtó nyitva van, akkor hülyeség nem kimenni onnan. Ha addig marad ott, amíg meg nem oldja azt a problémáját, hogy hogyan került oda és mit csinál ott, akkor csak tovább marad a börtönben, ahelyett, hogy az első adandó alkalommal megszökne onnan. Ha mindenképpen arról akar gondolkodni, hogy hogyan került börtönbe, akkor is gondolkodhat arról, amikor már szabad, és nincs börtönben.”

 

 

                                    R. D. Laing

Alvók Népe ...

Az Emberiség alszik, szunnyad, több 1000 éves álmát alussza. Ösztönösen törekszünk arra, hogy jobb életünk legyen, jobb sorsunk, de ezt nem tudjuk megtenni, mert törekvéseinket elnyomják, érzéseinkkel nem törődnek, uniformizálnak minket, jó előre megmondják, hogy mit akarunk tenni, mit gondolunk, és azt hogyan gondoljuk. Programoznak, hipnotizálnak, irányítanak bennünket születésünk percétől kezdve. Alvajárók vagyunk. És vannak páran, akik ki tudnak törni ebből a „börtönből”, ebből a kényszerü álomvilágból, hipnózisból, ki mernek állni a gondolataik, véleményük mellett, sajátos, egyedi látsmódjukkal szemlélni a Világot. Hogy én hova sorolo ezek alapján magam? Semmiképpen sem az Alvók közé, de azt sem mondom, hogy Felébredtem. Valahol a két állapot között leegek, mikor, melyikhez közelebb, bár az Illúzióktól egyre távolabb, egyre éberebben. Sajnos ennek köszönhetően már többször megtapasztaltam a kirekesztettséget, a kiközösíttést, a meg nem értettséget, és a magányt, de talán mostanra már nem félek ezektől az érzésektől annyira, mint régebben. Megismertem, megtapasztaltam, és koránt se olyan félelmetesek, mint az ember hinné. És ezek is csak állapotok, érzések, amik ellen lehet tenni, meg lehet őket változtatni. Azt, hogy hogyan, erre mindenkinek saját magának kell rájönnie.

Hoppá!

Most jutott eszembe,hogy augusztusban se olyan egyszerüek adolgok, mint ahogy gondoltam! Van pár pénzügyi dolog, amit meg kell oldanom. Aztán ott van az is, hogy akarok venni egy Didgeridoo-t (talán jól írtam, hanem, akkor majd javítom), illetve van még egy hangszer,amit venni akarok, az egy nepáli dob. Szép darab mind2, áruk is van, az is tény. Mekkora problémákkal rendelkezek, el sem hiszem. Még szerencse, hogy csak ilyen problémákkal kell jelenleg foglakoznom. Sebaj, majd jönnek maguktól a komolyabbak, akár akarom, akár nem.

Könyvpiac ...

Ma bejöttem Pécsre, dolgom volt. A probléma csak az volt, hogy nem tudtam pontos időhöz kötni az eseményt, nem tőlem függött. Mindenesetre ha már bent voltam, gondoltam körülnézek egy kicsit. Naná, hogy a könyvesboltban kötöttem ki. Legelőször ott kötöttem ki, ahol mindíg, a szórakoztató jellegü  könyveknél, aFantasy, és ScciFi polcoknál. Régtön találtam/láttam pár könyvet, amit meg kell majd vennem. Nem a müfaj hagyományos képviselőiről van szó. Ezek a könyvek, regények nema megszokott, hagyományos környezetben játszódnak, hanem rendhagyó, szinte müfajteremtő helyszíneken, és stílusban. Az egyik megfelelő példa erre Gaiman. De lépjünk tovább.

Bejártam olyan szinten az üzletet, ahogy eddig még soha. Aztán megen ismerős polcokhoz kerültem, ezoterika, keleti filozófia, misztikum, mágia, ilyes. Ott is volt pár érdekes könyv, ami felkeltette a figyelmemet. Ezek közül az egyik az Indigó-gyermekekről szól, érdekes téma, ami már régóta érdekel, és most megen felélénkült az érdeklődésem. Lehet, hogy köze van a dolognak ahhoz, hogy unokahúgom most lesz 2 éves. Én meg kíváncsi vagyok. Talán lehetséges a dolog? Hm.

A másikkönyv, ami érdekel, az Oshotól a Szabadság c. irománya. Érdekes volt, amit a könyv hátulján olvastam, megragadott, márt csak azért is, mert ez olyan gondolatokat érintett, amikről hasonlóképpen gondolkodok én is. Kicsit utánaolvastam Oshonak, munkásságának. Úgy gondolom, hogy az ő tanításai lesznek azok,amik talán közelebb visznek saját magam megismeréséhez, megtalálásához. Egyébként néztem, hogy elég széles palettáját kínálják írásainak, nekem csak az a dolgom, hogy ezek közül kiválasszam azokat, amik érdekelnek, amikről úgy érzem majd, hogy tudnak nyújtani valamit nekem.

Egyetlen problémám az egész könyvvásárlással az, hogy rengeteg pénzbe kerül ez a fajta szórakozás,kikapcsolódás, tanulás. Valszeg júliusban nem is veszek semmit, vagy nagyon meg fogom gondolni, hogy mit. Júliusban nyaralni akarok, kikapcsolódni olyan szinten, és módon, amiben már jó ideje nem volt már részem. Majd augusztusban veszek könyveket. Úgyse tudok menni Ozora Fesztiválra, amelyik nap érdekelne (aug 8. Juno Reactor fellépése), akkor dolgozok éjszakásban.

Vágyak ...

Elvonultam „kis kuckómba”. Itt vagyok a sarokba, magamra húztam a szekrényajtót, itt kuksolok, és próbálok válaszokat találni a fejemben kavargó kérdésekre, próbálom megragadni a kusza, kavargó néhol már-már zavaros gondolatokat, és közben igyekszem nem odafigyelni a „külvilág” zajaira, morajára. Ténykedésemet vegyes eredmények díjazzák, mert bizony sokan vannak azon, hogy „ne unatkozzak”. Amit most igazából tenni szeretnék, elvonulni valami csendes helyre, ki a szabadba, zenét hallgatva, vagy még azt se, elfeküdni a földön, figyelni a felhőket, dohányozgatni, füstöt eregetve, és nem gondolni semmire, és mindenre, hagyni, hogy a dolgok csak történjenek. Ehhez képest most itt vagyok a Cégnél, bent a Csarnokban, és türök csendesen. De eldöntöttem, hogy ezt a vágyamat valóra váltom, mert kedvem van hozzá, mert akarom azt, hogy nem történik körülöttem semmi, csak ami magától is megtörténne. Egy kis Minimál érzés, egy kis nem-cselekvés. Elmerülök majd gondolataim kusza tengerében, kitárulkozok önmagam előtt, és feloldódok a Semmiben. Eldobom magamtól gondjaimat, problémáimat, félelmeimet. Tudom, hogy ez majd jó lesz. Megszabadulok valamelyest a felgyülemlett feszültségtől, kiengedek a görcsből. Egyfajta nyugalmat akarok elérni, mielőtt ajd 7főn visszatérek még pár nap erejéig a szürke 7köznapok rideg valóságba. Aztán jön a Szabadság ...

Kérdések ...

KI vagyok ÉN? MI agyok ÉN? HONNAN  jövök, és HOVA tartok? MI a célom ebben az áletben ?MILYEN úton kell járnom, és megtalálom-e? Vagy már megtaláltam, és azon járok? JÓ-e ez az út,helyes? HOVA vezet mindez? MIVÉGRE vagyunk, van-e értelme ennek az egésznek? MI vár RÁNK?