My new residence ...

Kb másfél hete néztem meg az első potenciális albérletet, ami akár új lakhelyem is lehetett volna. Nem lett. Mint ahogy a következő öt sem. Ezek közül 2 volt, amire azt mondtam, hogy semmiképp nem, ki van zárva. A többi elment volna, de nem jött össze, nem én lettem a szerencsés nyertes. Vasárnap este jutottam arra gondolatra, hogy biztos azért nem kaptam meg ezek közül egyiket sem, mert ezek nem nekem valók voltak, nem erre van szükségem, és majd biztos lesz jobb, ami megfelel céljaimnak. Tulajdonképpen a vasárnapi is már elég barátságos volt, annak is örültem volna, de mint ma kiderült, más kapta meg. Tulajdonképpen napi szinten tettem kívánságokat azért, hogy találjak egy megfelelőt, kérve a buddhák segítségét. Talán még a mostanában megint rendszeressé váló meditáció is segített abban, hogy végül sikerrel jártam.
Tegnap délután megnéztem egy albérletet, egy szobát, ami a képek alapján már szimpatikus volt, és a helye is megfelelő. Boráros tér közelében, közel a Duna-part, a 4-6-os villamos, viszonylag központi helyen, könnyen elérhető minden hely, ami számomra fontos. Munkahely, Huszár utca, város központ, üzletek. Mint kiderült, ez egy belső udvaros épületben található polgári lakás a második emeleten, lift nélkül (testmozgás rulez!), de utcára néző ablakkal, ennek ellenére mégis csendes. Tulajdonképpen minél többet láttam belőle, annál jobban tetszett. Tágas konyha, külön wc, nagy fürdőszoba, tároló helység. Teljesen ideális. Aztán megláttam a szobát. Szinte azonnal beleszerettem. Nagy, tágas, nagy ággyal, szekrénnyel, íróasztal, és ülőgarnitúra, és mindezek mellett még hatalmas tér a szoba közepén. Nem tudom, mihez fogok kezdeni ennyi térrel, de majd meglátom. Rég volt ekkora szobám, talán gyerekkorom első 6 évében. Miután elhagytam a lakást, a bérbeadó hölggyel egy darabig együtt utaztam a Corvin negyedig, így volt alkalmam beszélgetni vele egy keveset. Rengeteg információt zúdított rám, és azzal köszöntünk el egymástól, hogy kb. 2 nap amíg dönt, hogy kinek adja ki, de én szimpatikus vagyok neki. A vasárnapi lakásról vártam választ (mint fentebb említettem, más nyerte meg), de mivel nem jött semmi, gondoltam nem kockáztatok, hogy ez elússzon. Még akkor este fél9kor telefonáltam, és jeleztem szándékomat, hogy kiveszem. Ennek köszönhetően vasárnap délelőtt elkezdek költözködni, és már szombaton pakolok. Most már csak egy fuvart kell keresnem, hogy azokat a cuccokat, amiket nem tudok BKV-val vinni, eljuttassam az új pecóba.
Ezután teljesen érthető, hogy tegnap este a hazautat emelkedett hangulatban tettem meg. Könnyed léptekkel, mintha a talaj felett lebegtem volna, olyan érzés volt. Örültem. Kisebb boldogság járt át. A siker érzése, hogy megcsináltam. Amúgy az egész keresésből hiányzott (dehogy hiányzott!) a stressz, amit tavaly tapasztaltam ugyanebben az időszakban, ugyanezen tevékenység alatt. Talán sokat segített az a tény, hogy csak magamnak keresek, és ezáltal tényleg csak magamra hagyatkozhatok. Bíztam magamban. Tudtam azt, hogy időben meg fogom találni azt a lakást, ahol szeptembertől lakni fogok. Hogy hamarosan véget ér egy mára már számomra terhes lakótársi kapcsolat, ami már csak visszafogott az elmúlt pár évben. És a tudat, hogy mindenre, bármire képes vagyok. Erre is. Szóval, tulajdonképpen mindenki bekaphatja  😎 
Bízok benne, hogy július elején egy új fejezet kezdődött az életemben, és a hátizsák, amit évek óta kövekkel megpakolva cipelek magammal a hátamon, csak ürülni fog, egyre ürülni, amíg egyszer csak azt veszem észre, hogy nincs is hátizsák. Meguntam félni, kockacukor!

Comics ...

Nemrég betértem az egyik Libri üzletbe. Csak hogy teljen az idő, Hogy körülnézzek, mik jelentek meg, mi az, ami érdekelhet. Mit töltsek le esetleg. Már korábban észre vettem, hogy van képregény szekció, ami felkeltette az érdeklődésemet, hiszen kb. 6 éves korom óta nagy képregény rajongó vagyok. Akkoriban az újra megjelenő Kockást vettem rendszeresen, talán még most is megvannak a régi füzetek, amiket annak idején vásároltam. Aztán jöttek az Alfa magazinok, amikben rendszeresen megjelent pár képregény, majd amikor nálunk is kiadásra kerültek a Marvel-képregények, az maga volt a Kánaán számomra. Egy csodás világ tárult elém. Mindig is vonzott a fantasztikus.
De ne kalandozzunk el annyira, maradjunk az alap felütésnél. Libri. Képregények. Szóval már múltkor felfigyeltem egy képregényre, mégpedig a Monstress - Fenevad című darabra. Ahogy megpillantottam, magával ragadott a címlapja. A cím betű készlete, a rajzolás, mind azt sugallta, hogy valami varázslatos, csodálatos dologgal van dolgom. Csak az elejét olvastam el, a bevezető szöveget, és az első oldalakat, és már akkor tudtam, hogy ezt hamarosan meg akarom venni. Aztán pár napja megint bele lapoztam, olvastam, és az elhatározás megerősödött. Ez kell nekem!
Egy másik remekmű is elém került. Kiadták Neil Gaiman nagy sikerű Sandman képregényének gyűjteményét, kemény kötésben Sandman - Az álmok fejedelme címmel. Már nem emlékszem, hogy mikor olvastam először ezeket a képregényeket, de már akkor magával ragadott, köszönhetően Gaiman történet mesélési képességének, és a tehetséges rajzolónak köszönhetően. Persze lehetne mondani, hogy elfogult vagyok, hiszen Gaiman az egyik kedvenc jelenkori íróm, de aki már olvasott tőle bármit is, az tudja, hogy miért is. Hiszen csak elég megnézni a könyveiből, novelláiból készült filmeket, filmsorozatokat. Csillagpor, Sosehol, Coraline, Amerikai Istenek, és Elveszett próféciák/Good omens. És ezek csak azok, amiket megfilmesítettek!
Emlékszem, ahogy kezemben tartottam ezt a két könyvet, ahogy beléjük lapoztam, elhatároztam, hogy nekem ez a 2 mű kell a polcomra (nincs is polcom). Szeretném ezeket megvenni, kerül, amibe kerül (a 2 együtt 15000 Ft), nem számít. Szóval, ha minden jól alakul (és miért ne alakulna jól?) akkor szeptemberben ezzel a 2 csodálatos képregénnyel leszek gazdagabb. Ajánlom mindenkinek, aki szereti ezt a műfajt.

Changes ...

Születésnapom előtt, körül, és után változások történtek az életemben. Volt, ami tudatosan, és volt, amit csak észrevettem, hogy megtörtént. Az egyik, ami tudatos volt, az az, hogy józanabb életet élek. Ez leginkább azt jelenti, hogy nincs szükségem arra, hogy minden nap sörözzek. Hogy nap végén megigyak 2-3 sört, mert megérdemlem. Nem akarom, hogy ez szokásommá váljon. Nem mondom, hogy egyszerű volt, mert eleinte önkéntelenül befordultam a sörös sorok közé a boltokban. Reflex. Megszokás. Mostanra elmúlt.
Elkezdtem odafigyelni, hogy mit, és mennyit eszek. Ez nem azt jelenti, hogy elkezdtem diétázni, esetleg vega/vegán lettem. Nem, az nem én vagyok. Csak próbálok egészségesebben táplálkozni. Több zöldség, gyümölcs, kevesebb édesség, rágcsa, péksütemény. Próbálom beállítani, meghatározni, hogy mi az, ami elég, és mi az, amire szükségem van. Az ember biológiailag mindenevő, és én ehhez próbálom igazítani az étrendem. Szénhidrát, növényi rostok, fehérje, mind szükséges. És ha tehetem, akkor lehetőleg természetes forrásokból.
Elkezdtem többet mozogni. Na jó, most ezen a héten pont nem annyira, de amúgy igen. Többet biciklizek. Amíg ki nem derült, hogy a Postás strand felett esőzések után a Dunába folyik a szennyvíz, és jó volt az idő, addig oda is mentem. Sokat sétálok, csavargok, csak úgy, felfedezem a várost, ahol már 9 éve élek. Ismert, és ismeretlen helyeket. Ha normalizálódik a helyzet, és megoldódnak az aktuális feladatok, akkor talán szeptemberben falmászás is elkezdődik. Végre!
Azt vettem észre, hogy ezeknek következtében több energiám van, frissebbek a gondolataim. Éberebb lettem. Sokkal jobban tudok örülni az apró dolgoknak, amik felett korábban elsiklottam. Akkor is érzékeltem őket, csak kevesebb figyelmet fordítottam rájuk. Nem foglalkoztam velük.
Az elmúlt egy hónapban sokkal nyitottabb lettem, könnyebben befogadok dolgokat, és könnyebben nyitok mások felé. Teljesen idegen emberek felé. Kevesebb a feszélyezettség,amit magamban érzek, illetve kevésbé foglalkozok vele. Nem ragadok le ennél az érzésnél. Engedem, hogy a kíváncsiság győzzön, hogy az erősödjön. Ezáltal egy sokkal érdekesebb, színesebb világot tapasztalok, mint korábban. És ez fantasztikus érzés, tapasztalat.
Júniusban 5 hónap nem meditálás után újra elkezdtem járni a centrumba. Már nagyon hiányzott, és tény, hogy előbb kellett volna mennem. De korábban nem éreztem magam elég erősnek, stabilnak, túlságosan zavarodott, és zaklatott voltam. Idő kellett, hogy lenyugodjak, és átgondoljam a dolgaimat, életemet. Hogy letisztuljon minden, és felállítsak egy fontossági sorrendet. Hogy meghatározzam a prioritásokat. Hogy bizonyos döntéseket meghozzak. És leginkább arra volt szükségem, hogy szembenézzek félelmeimmel. Szembenéztem, majd felismertem, hogy nem engedhetem meg, hogy félelmeim határozzanak meg, és azok irányítsák az életemet. Ezért átléptem rajtuk. Ez nem azt jelenti, hogy megszűntek létezni. Nem. Továbbra is ott rejtőzködnek az árnyékomban,mindenhova követnek, és folyamatosan suttognak a fülembe, duruzsolnak. Csak nem foglalkozok velük. Nem etetem őket. Teszem, amit kell, még ha néha nem is könnyű. És ez megint csak csodálatos, fantasztikus érzés, tapasztalat.
Megint meditálok, folytatom az egyéni gyakorlatomat. Próbálom rendszeressé tenni, hogy haladjak vele, hogy szokássá váljon. Mikor elkezdtem folytatni, nem tudtam, hogy hol tartottam pontosan, nem találtam a feljegyzéseimet. Csak egy régebbit, ami kb. egy éves lehet. A januári értéktől kb. 10000-el kevesebbet. De ez volt az, amit tudtam biztosra. Így onnan kezdtem folytatni, ami meg az felett volt, az ment felajánlásnak. De ami érdekes, az az, hogy sokkal könnyebben megy most a gyakorlás, mint a tavalyi év során bármikor. Nem alszok bele a meditációba, tudok hosszabb ideig folyamatosan összpontosítani, és haladok is. Hogy mik az eredmények? Ezt nem tudom pontosan. Nem tudom, hogy mi minek köszönhető. Nem tudom, hogy mi minek a következménye. Számít? Nem hiszem. Inkább próbálom élvezni az életet, úgy, ahogy van, ahogy jön, változtatni azokon, amiken kell, amiken tudok, a többit meg csak hagyni, hogy történjen, miközben figyelek.
Nem tudom, hogy mi az, ami legközelebb szembe jön, de azt tudom, hogy meguntam félni (kockacukor), és nem akarok többé menekülni. Nem akarok többé menekülni az elől, aki vagyok, aki lehetnék.
És így van ez jól ...

Tapasztalatok ...

A korábban említett merész lépés végül is megtörtént. Sőt, tulajdonképpen lépések, bár az is igaz, hogy ezek a lépések igazából több irányba történtek, viszonylag rövid időn belül. Minek a hatására? Nem tudom. Magam sem értem, hogy a korábban emlegetett visszahúzódó, mondhatni bátortalan viselkedésemmel teljesen ellentétesen cselekedtem, ráadásul többszörösen. Persze, ha jobban megvizsgáljuk a dolgokat, akkor tulajdonképpen nem igazán könyvelhetek el sikereket, 2 történet tulajdonképpen rövidre is lett zárva. Legalább nem kell felesleges köröket futni, illúziókat kergetni. De maga tény, hogy ki mertem lépni az árnyékomból, az mindenképpen felemelő, és meglepő is egyben. Mindegy is tulajdonképpen.

Tegnap este el voltam egy rendezvényen. Egy offline társkereső/társaságkereső közösség szervezésében volt a rendezvény. Nyilvános szórakozóhelyen, de csak előzetes regisztrációval lehetett belépni. Már korábban is szándékomban állt, hogy megnézem az egyik ilyen estét, de valahogy soha nem sikerült eljutni. Kitalált, vagy valós indokok végett. Aztán jött a kérdések kérdése, egészen konkrétan a "Miért ne? Tulajdonképpen mit veszíthetek?" Szóval elmentem. Azt nem mondom, hogy a határtalan nyugalom példaképe voltam, de kíváncsi voltam, hogy mi fog történni, és ez erősebb érzés volt az aggodalmaimnál. Most nem fogok részletes beszámolót írni, hogy mi is történt. Inkább csak egy rövid összegzést a tapasztalataimról. Nem bántam meg, hogy elmentem, mert tulajdonképpen tetszett az este. Teljesen idegen környezetben el tudtam magam engedni, minimális feszélyezettséggel, ami az idő múlásával egyre  inkább oldódott, elillant. Számomra vadidegen emberekkel beszélgettem, ami nálam nemigazán jellemző. Legalább is eddig nem volt az. Tulajdonképpen teszteltem magam folyamatosan, önanalízist folytattam a háttérben, miközben próbáltam folyamatosan jelen lenni az adott helyzetben. Nem jelentkezett a szokásos lámpaláz, idegesség, illetve hamar eltűntek ezek az érzések. Ami tulajdonképpen nagyon meglepett. Tulajdonképpen az egész este szokatlan volt a számomra, de határozottan pozitív érzésekkel érzésekkel zártam az estét. Olyan oldalamat ismertem meg, ami eddig magam előtt is el volt rejtve.

Szóval a tegnap este, és a ma délután eseményei után egyre inkább úgy gondolom, hogy ebbe az irányba próbálok meg nyitni, és megnézek más programokat is ennek a közösségnek a szervezésében. Szimpatikusabb, mint az eddig megismert online társkeresők. Személyesebbnek, interaktívabbnak tűnik, és megér egy nagyobb próbát, lélegzetvételt, tényleges tapasztalatom, véleményem lehessen róla. És különben is, kit tudja? Hátha.