Robbanáspont ...

Egyre nehezebben viselem el a környezetemet. És pár embert ezzel kapcsolatban. Ha megpróbálom felhívni a figyelmet valami apróságra, akkor azt személyes támadásnak veszik, felháborodnak, és bizonyítja ostobaságát, hozzánemértését, sötétségét. Én meg ezt nehezen tolerálom. Hamarosan oltári botrány lesz, érzem. Kikelek magamból, mindenkit elküldök majd a Halál véres faszára, meg a Büdös Picsába, és akkor majd csodálkoznak páran. Pedig csak annyi az egész, hogy elfáradtam, kimerültem, idegileg, lassan már fizikailag is, és akkor még nem említettem az érzelmi fáradtságot. Mert olyan is van. Szerencsére a Szellem még friss, működik. Nem teljesen tökéletesen, de ez az előbb felsoroltak következménye. Belefáradtam abba is, hogy mások figyelmetlensége miatt szívok folyamatosan. Közel a kiborulás. Pedig még ki kell húznom 2 hetet valahogy, az ami kemény. Eddig ez az év munkaügyileg kész szopás. Egy ponófilmben nincs ennyi szopás, mint itt. Azon gondolkodtam, hogy majd a Kovitól fogok némi honoráriumot, gázsit kérni. De úgyse. Az a baj, hogy környezetemben több a hülye, mint azt szeretném, vagy mint amit el tudok viselni. Az utóbbi 2 évben sokat változtam, kevesebbek kötekedek emberekkel, figyelek arra, hogy mit mondok, és milyen hangon. Eddig, legalábbis. De lehet, hogy most kicsit vissza kell változnom a régi formába. Lehet, hogy ez miatt bunkónak fognak nevezni, de ez annak idején sem érdekelt. Most sem fog. Túl sok a feszültség, a surlódás, ami kezd felgyülemleni bennem, és ez csak egyre több lesz, és több. Ez hamarost katasztrófához fog vezetni, csak nem biztos, hogy az kapja meg, aki érdemli. Azért majd megpróbálok erre figyelni. Remélem sikerül. Fáradt vagyok, nagyon fáradt. Pihennem kellene. Sokat. Áprilisban el is megyek szabadságra. Ha nem engednek, akkor meg elmegyek táppénzre, idegi fáradtsággal, kimerültséggel. A munkahelyi stressz kezd kiborítani, széttépni. Asszem télleg komolyan kell foglalkoznom a gondolattal, hogy lelépek ettől a cégtől. Csak lehet, hogy előbb, mint nyár vége, ősz eleje. Talán hamarabb kell ez ügyben döntenem, mint azt még pár hete gondoltam.

Fáradtság, idegesség, ingerlékenység ...

Mostanában sokkal ingerlékenyebb vagyok, mint általában. Sőt! Sokkal türelmetlenebb, mint általában. Igazából elég könnyen meg tudom őrizni a nyugalmamat, de mostanában valahogy nem megy. Fáradt vagyok álmos, éjjel nem tudok rendesen aludni, többször felébredek, forgolódok. Csak ha már nagyon kimerült vagyok, akkor alszok sokat egyhuzamban. Múltkoriban is kb 12-13 órát sikerült. De akkor lefeküdtem, és szinte azonnal beájultam. Nem tudom magam rendesen kipihenni. Ez miatt lehet ingerlékenyebb. Többek között. A korai kelések is hozzájárulnak ehhez a lelki-, és idegállapothoz. Nem tesz jót nekem ez. És akkor még ott van az is, hogy nappalosban rendszerint agyelhagyás, ámokfutam van melóhelyen. Sok meló, bonyolult problémák, illetve ha mégse, akkor csak folyamatosasn jelentkező problémák, amiket persze mind meg kell oldani. Egyszerre. Azonnal. De belőlem csak egy van. Hiába mondom, hogy esetleg le kellene klónozni, és az milyen jó lenne ... Ebbe senki se megy bele. Tulajdonképpen még én se. Elvégre ismerem magam, elég régóta. Sok. Sok. Minden túl sok. A körülmények, és a hullámok összecsapnak a fejem fölött. Egyenlőre még tartom a frontot. Még. De meddig? Mikor szakad el a cérna? Most még segítőkész vagyok. Próbálok figyelni a környezetemre, minnél kevesebb kárt okozni. De meddig? Egyre nehezebb. Egyre feszültebb vagyok, egyre stresszesebb, egyre fáradtabb, és ingerlékenyebb. Ma is így volt. De még jó fej voltam, mert előre szóltam, hogy lehetőleg ma ne idegesítsenek, ne mondjanak hülyeségeket, stb. Mert ideges vagyok, kialvatlan, ingerlékeny, és harapok. Volt, aki nem fogta fel. Vagy nem vette komolyan. Amikor meg kicsit kitörtem, akkor meg meglepődött, csodálkozott, és még ő volt megsértődve. Erre emlékeztettem rá, hogy én előre szóltam. Múltkoriban, pár hete (vagy ki tudja, vannak dolgok, amik összemosódnak) már azon voltam, hogy valakitől kérek valami nyugtatót, vagy anti-depresszánst, mert nem bírom idegekkel. Persze viccesen adtam elő, de véresen komolyan gondoltam. De most mit csináljak? Menjek el a dokihoz, vagy a gyógyszerészhez, és mondjam azt, hogy adjon valami nyugtatót? Vagy kedélyjavítót? Az még nem is lenne rossz. De lehet, hogy kipróbálok valami homeopátiás nyugtatójellegű készítményt. Nézegettem oldalakat, készíményeket, leírásokat. Akár még működhet is. Ki tudja? Nem vagyok gyógyszerfüggő, nem is szedem, amíg nem kell. De ez legalább legális. És akár még működhet is. Bár lehet, hogy csak pihennem kellene. Sokat. De erre egyenlőre nem sok esélyem van. Talán majd Húsvét előtt. Ha nem nyúl bele senki a terveimbe. Talán ... Ha ... Majd meglátom. És most jön egy újabb álmatlan, nyugtalan éjszaka ...

MR2 - Petofi Rádió

Jelen pillanatban is szól mögöttem a rádió. Hallgatom. Tetszik. Nem tudom mikor újúlt meg, de határozottan jót tett neki a változás. Most az Éjféli Mix c. műsor szól, és nem azokat az idióta "slágereket" kell hallgatnom, amiket a kereskedekmi adók sugároznak, hanem igényes, jó zenét. Ami most meglepett, és ezt a postot eredményezte, az egy minimál jellegű - ha nem éppen az - szám. Asszem rá kell kicsit szoknom erre az adóra, főleg éjjel. Kifejezetten tetszik. Végre valami, ami jó. És a következő számis minimál. Amúgy az éjszakai munka ellenére, meg az egész, ahogy van, elég jól érzem magam. Nem vagyok annyira nyűgös, csak úgy vagyok. Közben olvasok, és legalább az agyam is jár, dolgozik, és nem hülyeségeken agyalok. Ha ehhez még hozzájön az egyre kellemesebb idő, és a hamarost megérkező tavasz, akkor talán jobb lesz minden. Minden föléled ...

Morc ...

Valahogy kezdem elveszíteni a türelmemet bizonyos emberrel kapcsolatban. Lassan 1 hónapja, hogy tartozik nekem, és valahogy nem látom annak jeleit, hogy igyekezne visszaadni. Ha keresem telón, nem veszi fel, max a sokadikra dob egy smst, hogy most nem tud beszélni, de majd ír egy mélt. És ez még a jobbik eset, mert most már van, hogy kikapcsolja a telefont. Lehet, hogy csak le van merülve, de kezdem úgy érezni, hogy nem. Nem tom, mit csináljak, mt gondoljak, de ez nekem nem gyere be, de nagyon. Utálom, amikor valaki ilyen játékot játszik velem. Mit csináljak, írjak neki anyázós mélt, smst? Vagy keressem meg, és verjem meg? Egyik se szokásom, de a durvább mél, sms írása közelít. Még meglátom, mi lesz jövő héten ...

Isten természete ...

Na, ez most érdekes lesz. Még magam sem tudom, hova fogok érkezni ennek a témának a kifejtésével, sőt, még azt sem tudom, hogy mit is akarok ezzel mondani. Asszem kezdem ott az egészet, hogy mit is jelent, hogy isten? Ha nagyon alapos akarnék lenni, akkor meg is kellene neveznem , hogy melyikről akarok témázni, de ez most nem számít. Csak úgy általában az istenekről, istenségekről. Olvastam rengeteg mítoszt, mitológiát, népcsoportok vallásával kapcsolatos könyveket, pusztán a kiváncsiság végett. Ami valahol mindegyikben közös, hogy a különböző istenek mind emberi viselkedésmintákat mutatnak, emberi jellemvonásokkal rendelkeznek. Ez tulajdonképpen egyfajta megszemélyesítés, felruházás. Persze jön a kérdés, hogy adott isten azért olyan, amilyen, mert rendelkezik ezekkel a vonásokkal, tulajdonságokkal, vagy azért, mert az emberek, hívők ruházták fel az adott dolgokkal. És akkor jöhet is a következő kérdés, hogy mi határozza meg egy isten létét? Természetesen a Hit. Az istenek a Hitből táplálkoznak, abból élnek. Ha nincs Hit, az isten meggyengül, koplal, nélkülöz, egyre gyengébb lesz, erőtlenebb. Persze ettől még nem hal meg. Az akkor következik be, ha el is felejtik. Vajon hány isten van, akit már elfelejtettek? Hány isten költözött, lakik az Elfeledett Istenek Csarnokában? Ott mi lesz a sorsuk? Mi lesz velük? Semmi. Csak homályos emlékképek maradnak, akik néha belopóznak az emberek álmaiba, gondolataiba, onnan nyerik ki azt a kevés táplálékot, amivel fennmaradhatnak a létezés peremén.

A következő kérdés az, hogy mi történik akkor, ha egy isten nem úgy viselkedik, ahogy azt a népe elvárja tőle? Ez egy jó kérdés. A régi, Ősi Istenek esetében ez persze teljesen felesleges kérdés. A Történelem Hajnalán az istenek nem jóságukról, kegyességükről voltak híresek. Abban az időkben az emberek azért könyörögtek egy istenhez, hogy ne bántsa őket, ne sújtsa éhínséggel, aszállyal, és egyébb csapáspkkal őket. Sőt örültek, ha imádott istenük nem szentelt különösebb figyelmet nekik. Az nem jelentett túl sok jót soha. És persze, hogy az istenek jóindulatát elnyerjék, gondoskodtak a megfelelő áldozatról. Általában vérről volt szó. Sok vérről, ami emberektől származott. És akkor máris megtaláltuk a háborúk egyik kiváltó okát. Mert ugye szükséges az áldozat, de hát nehogy már a saját embereinket áldozzuk föl istenünk oltárán. Ott vannak a szomszéd törzsek. És ez azóta is tart. Csak máshogy hívják.

Milyen érdekes, hogy a Kereszténységben elítélik az emberáldozatot, a véráldozatot. Pedig az Egyház ugyanúgy mutatott be emberáldozatokat, mint mondjuk a "barbár" benszülöttek Közép-, és Dél-Amerikában. És ráadásul nagyjából ugyanabban az időben. Vagy mi. Csak ezt úgy hívták a Civilizációban, hogy Boszorkány-, és Eretneküldözés. A lényeg persze ugyanaz. Embereket öltek meg a Hit, és a Vallás érdekében. Persze ezekért a gondolatokért még engem is megégettek volna annak idején, 5-600 évvel ezelőtt.

Ugye korábban említettem, hogy az istenek a Hitből táplálkoznak, az Imák erejéből, és a fohászokból. De akkor hogy jön ez össze az emberáldozattal, a kiontott vérrel? Szerintem úgy áll össze a kép, hogy az áldozat bemutatása legtöbbször nyilvános esemény volt. Legalábbis nagyobb ünnepek esetén biztos. A lényeg az, hogy az ilyen alkalmakkor összegyült emberek a rituálék alkalmával annyi spirituális, és szakrális energiát szabadítottak fel a Hitük erejével, ami bőséges lakomát jelentett a Felsőbb Lényeknek. Eszembe jutott most egy ősi Kelta áldozat, amikor is egy ágakból, és vesszőkből font nagy ketrecbe, ami emberalakú, embereket raknak, bűnösöket, akiket aztán feláldoztak az isteneknek. Ezáltal az áldozatok megtisztultak, bűneiktől megszabadultak (nem biztos), az istenek meg megkapták, ami őket illette.

Ami piszkálja a fantáziámat, az igazából az, hogy az istenek azért léteznek, mert az emberek megalkották őket, és olyan erősen hittek bennük, hogy ez életre keltette őket, vagy mindíg is léteztek, csak felvették az emberek által adott neveket? Nem tudom. Talán azért vannak ezek a gondolatok, mert nem vagyok vallásos, Istenfélő ember. Azt nem mondom, hogy nem hiszek, mert ez nem igaz. Csak nem úgy hiszek, ahogy az emberek többsége. Lehet, hogy azért jönnek ezek a gondolatok, mert eleve sokat gondolkodok. Mindenesetre van egy biztos ok, ami miatt ezek a gondolatok megszülettek, az pedig az Amerikai Istenek. Érdekes volt, és az előbb lejegyzett gondolatok csak egy részét képezik az egésznek, amik olvasás közben felmerültek. Gyanítom eljön az idő, amikor harmadszor is belekezdek.

Bálint-nap eloestéjén ...

Megen az "ünnep", amit én nem tartok semmire. Nekem ez semmi, és nem jelent semmit. Megen egy nap, amikor a virág-, és ajándékárusok nagyot kaszálnak. És még egy baromság, amit persze átvettünk a hülye ameszoktól. De minek? A magamfajta ezen a napon csak még búskomorabb, magábafordulóbb. Állapotomra, helyzetemre csak jobban felhívja a figyelmemet. Ezt az egészet baromságnak tartom. És ráadásul olyan, mintha folyamatosan egy kést forgatnának bennem. Milyen faja! És miért is ne, megen úgy érzem, hogy elfáradtam. Pedig most voltam szabadságon, csak pihentem, semmi megeröltető, fárasztó dolog nem volt. De nem a fizikai fáradtság a probléma. Az idegi, szellemi, érzelmi fáradtság a probléma. Az, hogy még tél van mindíg, hiába hosszabbak már a nappalok, hiába enyhébb már az idő. A tavasz még nincs itt. Még nincs. Még pár hét, vagy 1 hónap kell neki, hogy megérkezzen. Az talán majd ad némi tuningot. De most erőtlennek, és esetlennek érzem magam. És persze elegem van mindenből. A helyzet nem kilátástalan, csak most ilyen vagyok. Hogy mi lenne a megoldás? Elmenni messzire, ott kezdeni új életet, és mindent. Ez nem csak egy elérhetetlen álom, simán kivitelezhető. Csak még várok egy kicsit. Hogy mire, és minek? Akarok jogsit szerezni. Ez csak bővíti a lehetőségeimet. És soha nem árt, ha van. Másrészt el akarok menni nyaralni idén, márpedig ha mostanában váltok melóhelyet, akkor szeptembernél előbb nem igen megyek szabadságra, vagy nyaralni. Persze ez is jó. Még nem tom, hogy hova akarok menni nyáron, csak azt tudom, hogy valahova akarok menni. Jó lenne külföld, persze ha idén nem jutok ki az országból, az se nagy gond. Ja, jut eszembe! Az is megfordult a fejemben, hogy kimegyek külföldre dolgozni. Persze ez is csak lehetőség. Igazából nem tom, mit is akarok pontosan. Valami változást, ez az egy biztos. Levegő,és környezetváltozás, erre van szükségem. Amíg itt élek, addig nem tudok szabadulni bizonyos dolgok emlékétől, kísérteteitől. Itt motoszkálnak a fejemben folyamatosan, valami mindíg eszembe juttat valamit. Az emlékek.

Azon gondolkodok, hogy amint jobb lesz az idő, elkezdem járni az országot, ha nem is nagyon, de valamelyest. Kiszabadulni Baranyából, körülnézni kicsit erre-arra. Még így is rengeteg hely van, ahol nem, vagy csak nagyon régen jártam. Szabadjára kell engednem magamban a felfedező szellemet. Az Utazót.  Persze a határokon belüli mozgással csak egy kicsit elégíteném ki az iránti vágyamat, hogy többet lássak a világból. Mert igazából szeretném bejárni Európát. Elmenni Spanyolba, Angliába, Portugáliába. Hollandiába, Belgiumba, Írországba. Megnézni Szentpétervárt, Velencét, a Stonehenge-t. És még ki tudja, mi mindent. Vagy elutazni Keletre, kicsit körülnézni. Indiába, Japánba, más távolkeleti országokba. Vagy megcsodálni a mexikói piramisokat. Sok mindent szeretnék még megnézni. De mindehhez pénz kell. Sok pénz. Rengeteg pénz. Ezért szoktam néha Lottót venni. Persze minden eredmény nélkül.

Az az egyik fő probléma, hogy nem tudom lekötni magam. Persze nézek filmeket, olvasok, érdekes weboldalakat nézek, amik érdekelnek, játszogatok néha, unokahúgommal foglalkozok, de mindez nem elég. Ez nekem kevés. És nem találom meg azt, ami leköt, lefoglal. Az előbb felsoroltak csak kitöltik az időmet. Nem azt mondom, hogy "Hú, de szar az egész!", csak ez nem az igazi. Olyan üresnek érzem magam. Az is igaz, hogy szociális jellegű kapcsolataim, tevékenységeim is a minimálisra csökkentek. Barátaim nagyrésze elköltözött, máshol talált munkát, családot alapított, jött a gyerek, megromlott a viszony. Ne voltam már lassan 1 éve szórakozóhelyen, koncerten, bulizni. Kapcsolatépítő jellegű probálkozásaim is siketelenek voltak. Tulajdonképpen nem csoda, hogy kezdek (?) befordulni. És mindezek közben azt veszem észre, hogy tulajdonképpen már alig van valami, ami Pécshez köt még.  Nem tudom. Minden megen zavaros, ködös, homályos. Nem látok pár napnál messzebb, távolabb. Tavaly ez nem volt gond, akkor a túlálésre játszottam. De túléltem, és ez most már nem elég. Ismét eseményeket akarok az életemben. Egy kis mozgolódást, az események pezsgését, egy kis nyüzsgést. Elég volt a lábvíz-feelingből.

Mindezek közben nem tudom abbahagyni a szokásomat, hogy figyelem a környezetemet, elemzem, gondolkodok, meghozom saját elméleteimet, és ha tudom, megbeszélem másokkal. Már ha tudom. Ez is egyre ritkábban fordul elő. Mindenesetre az agyam folyamatosan jár, kattog, nem áll le. És elcsodálkozok azon, hogy milyen "emberek" élnek a környezetemben, és a világban. Lehet, hogy egyesek sznobnak gondolnak, vagy megvan a véleményük rólam, de ez engem nem érdekel. Nem ez határozza meg az életemet. Nem érdekel mások véleménye. Illetve megválogatom, hogy kinek a véleményére adok. NAGYON megválogatom.

Eszembe jutott, hogy pár éve egy ismerős lány elköltözött Pécsről. Elege lett belőle, és az emberekből. Valahogy most kezdem megérteni, hogy mire is gondolt akkor, és mit is érzett. Emlékszem, hogy akkor azt mondta, hogy jobb lesz neki máshol, ahova költözik. Mert nincs itt már semmi, ami marasztalná. Ő előbb érkezett arra a pontra, ahova én most. Itt az ideje elhagyni a süllyedő hajót.

Lassan majd el kell kezdenem átnyálazni a régi tankönyveimet, felfrissíteni az alapokat, az elfelejtett, nem használt tudást. Még jó, hogy meghagytam ezeket a könyveket. Soha nem lehet tudni, hogy egy felvételi elbeszélgetésen mit kérdezhetnek, mire kiváncsiak. Előfordulhat, hogy még tesztet is kell írni, akkor meg mindenképpen szükség van a tudásanyag frissítésére. Sokat felejtettem.

Azon gondolkozom, hogy a mai nappalt hogy fogom túlélni. Normál esetben reggel hazamennék, majd lefeküdnék, délután ébredés, és a nap hátralévő részének átvegetálása. De ma nem ez lesz. Holnap nappalosban helyettesítenem kell, ezért nappal nem aludhatok ma, mert akkor éjjel nem tudok majd. Az meg überszar lenne. Tehát valahogy átnyüglődöm a mai napot valahogy, kitalálok programokat magamnak, maivel lefoglalom magam valahogy. Mondjuk egy kis Guild Wars. Aztán el kell kezdenem megcsinálnom a Vándor-botomat is. Ezt sem egyszerre akarom megcsinálni, majd szépen lassan, fokozatosan. Talán ma máretre vágom. Meg lekérgezem, vagy mi. Aztán majd jöhet a befaragása később. Hogy milyen lesz, azt még nem tudom. Kell majd rá valami díszítés. De ez még ráér. Igazából még nem tudom, hogy mit fogok ma csinálni pontosan. Filmnézéssel óvatosan kell bánnom, mert megvan a komoly veszélye, hogy bealszok. Szóval nem biztos, hogy eröltetni fogom. Lehet, hogy beugrok Pécsre, és eladom régi telómat. Aztán megveszem öcsémnek Guild Wars-ot. Úgyis ígérgetem neki egy ideje. Elő-Húzsvéti ajándék. A névnapja még messze van. Majd kitalálom a mai menetet.

Most igazából az a nagy kérdés, hogy mit fogok csinálni a műszak hátralévő részében. Olvasni, aludni (erre a legkisebb az esély), vagy filmet nézni? Esetleg lejegyzem még gondolataimat, amik kiemelkednek a Káoszból ...

Sziluett ...