Fucking Winter!

Na, most aztán már télleg tele van az összes tököm ezzel a kiba téllel! Egyik nap ködös, nyirkos, aztán kellemes napsütés 6-10 C-vel, majd másnap esik az eső, majd megen nyirkos, majd havazik, másnap megen meleg van ... Tudja ezt valaki követni, mert én nem. Ez még engem is megvisel, pedig viszonylag egészséges vagyok, amennyire én tudom. Határozottan nem kedvelem a telet. Kinőttem belőle. Meg ez nem is igazi tél. Azt jobban elfogadnám, ha egyszer leesne a hó, aztán február közepéig-végéig megmaradna. De nem, ez nem így van. Akkor inkább el kellene költözni valami melegebb országba. Vagy jöjjön a globális felmelegedés ...

Kieg.1.: persze most is esik.

Céltalanul ...

Lassan kezd kitisztulni előttem az, hogy problémáim gyökere miben rejlik. Céltalanul sodródok, mióta otthagytam a Céget. Nem találtam magamnak olyan dolgot, ami igazán felkelti az érdeklődésemet, ami lekötne, ami valami lendületet adna életemnek, létezésemnek.

Igazából már felmondásom előtt is céltalanul tengődtem, csak a jól megszokott, berögzült rutin, napi gyakorlat volt az, ami miatt bementem dolgozni, és végeztem a munkámat. Azért, hogy ne unatkozzak. És persze a társaság miatt. Az emberek, akik körülvettek, amikor bent voltam, dolgoztam. Volt pár kolega, akikkel el tudtam beszélgetni, akik megértettek valamelyest. Akik nem csak egy fura különcöt láttak bennem. Meghallgattak, és el lehetett velük beszélgetni. Aztán ezt is elvették tőlem, az utolsó 2 hónapban. Azóta csak sodródok, céltalanul.

Nem tudom, hogy mit kellene tennem. Csak vagyok, stagnálok, és nem mozdulok. Nincs semmi, ami előre mozdítana, ami felrázna. Semmi. Pedig kellene, csak még nem találtam meg. Nem tudom, hogy mit kellene tennem, és hogy mit is akarok tenni, csinálni, mivel akarok foglalkozni. Hogy valami értelmet találjak a létezésemnek, életemnek. Vágyaim vannak, csak nem tudom, hogy miként valósíthatom meg őket.

Várok, csak még azt nem tudom, hogy mire? Egy Jelre? Egy Megmentőre? Nem, nem hiszem. Inkább arra, hogy felébredjek, magamhoz térjek ...

Zavar az Erőben, újra ...

Az egyik legnehezebb dolog számomra az, hogy tudatosítsam magamban, hogy mindenkinek Buddha-természete van, csak még nem tudják. Nehéz akkor, amikor az ember egyik legjobb barátjára késsel támadnak. Nehéz akkor, amikor az embernek ezzel a személlyel még együtt is kell dolgoznia. Nem egyszerű, pedig nem is most volt, hanem már hónapokkal ezelőtt. De nehezen tudok túllépni rajta. Talán azért, mert van némi bűntudatom, hogy nem tettem meg mindent, hogy ez ne történjen meg. Pedig megtettem. Olyat is, amit magamért nem tettem volna meg. Mindezt önzetlenül, nem várva viszonzást. És most tépelődök, rágódok dolgokon, amik történtek, régen, és nem rég, és amiket gondolok, érzek, zavarodottságot okoznak. Van bennem harag, düh, sértettség, és zavar. Miért? Miért van az, hogy az emberek általában abba rugnak bele, akibe nem kellene? Az egésznek nincs értelme ...

Wish ...

Van egy idézet, amit nem tudok pontosan most megfogalmazni, de változásról/változtatásról, türelemről, és bölcsességről van benne szó, illetve ezek összefüggéséről. Most ezt szeretném én is valahogy, de nem igen látok rá lehetőséget, hogy bármi is fog történni, ami pozitívan fog érinteni. Bár elvonulnának a viharfellegek ...

Unalom ...

Amúgy meg neki kell állnom valamivel lefoglalnom magam, mert az, hogy naphosszat filmeket nézek, játszok, netezek, lazulok, az nem megoldás, nem állapot. Meg kellene tanulnom valamit. Meg kell tanulnom valamit! De mit? Asszem megnézem, hogy milyen lehetőségeim vannak web-dizájn, fotózás, fotóeditálás terén, és kigyúrom magam valamennyire. De valamit tennem kell.

Jobsearching ...

Nekiállok/tam munkát keresni, mert ez így nem állapot. Nem várok senkire, hogy mit akar, mit fog lépni. Nem fogom senki nyavajgását hallgatni, nem fogom senki sérült lelkivilágát ápolgatni, nekem is megvannak a gondjaim, és azokat elsősorban megoldanom, nem másokét. Azok majd jöhetnek akkor, ha már kevesebb a problémám, és ténylegesen tudok segíteni.

Jelenleg az egyetlen személy, akinek hajlandó vagyok segíteni munkakeresésben külföldre, az az Öcsém, bár ő inkább Írországba menne, míg én még továbbra is Hollandiát preferálom, de más megoldások is érdekelnek. De menni akarok mindenképpen, itt nem jó. És teszek is végre valamit ennek érdekében. Gyorsan át kell néznem az önéletajzomatm és javítani, majd regisztrálok mindenhol, ahol csak lehet. Nem fogok arra várni, hogy majd mások is lépnek, mozdulnak valamit, mert az eddigiek szerint ha erre várok, akkor várhatok életem végéig. Önállóan kell cselekednem, a magam útját kell járnom.

Ja, ma láttam, hogy Hollandiában műszaki területre van munkalehetőség, márpedig az én profilom igencsak ezzel passzol. Persze minden lehetőség érdekel, de lehet, hogy így jobbak a lehetőségeim, esélyeim. Ha normális fizetést kapok a munkámért, akkor simán, minden gond nélkül dolgozok újra a szakmámban.

Menni akarok, minél gyorsabban, el innen, messzire. Hm. Így kicsit olyan, mintha menekülni akarok, és talán valamelyest még igaz is. De csak ez az út áll előttem, ami járható, a többi vég nélküli zsákutca ...

H.N.Y!

Amúgy BUÉK! Asszem még időben vagyok :)