Back to Budapest ...

És akkor a "meghitt" karácsonyi hangulat végeztével utazok haza. Budapestre. Mert én már ott lakom, ott élek, hiába van a lakcímkártyámon más. Ott van az otthonom, még ha nem is teljesen úgy érzem. Mert Pécsvárad már nem az otthonom. Abszolút nem érzem annak. Őszintén szólva semmit sem érzek ezzel kapcsolatban. Maximum némi azonosíthatatlan érzést. Ez van. És így az is érthető, hogy miért utazok ritkán vissza Pécsváradra.

X-Mass ...

Mivel még aktuális, Kívánok Mindenkinek Boldog Karácsonyt, és Minden Jót! Ezen túl is!

Amúgy személy szerint egyre inkább visszatérő tapasztalat, hogy nem igazán kedvelem a Karácsonyt. Hogy miért? Nem tudom igazán. Talán azért, mert nem érzem át az ünnepi hangulatot. Hiányzik a Karácsony Szelleme. Nem látom, nem érzem, nem találom, bármerre is nézek, se kívül, se belül. Persze a hiba biztos bennem van. Nem, nem az elvárások nagyok. Nincsenek is elvárások tulajdonképpen.  Lehet, hogy csak túl felnőtt lettem? És akkor csak ezen a téren? Kizárt. Nem tudom. Mindenesetre jövőre időben elkezdem keresni a Karácsony Szellemét, hogy amikor szükség lesz rá, ott legyen időben.

Köszönet ...

Tulajdonképpen hálás vagyok a lehetőségért, hogy másokon keresztül megfigyelhetem, hogy is müködik a tudat, mennyire rángatják a lentek, és a fentek, és hogyan befolyásolják a változó körülményei.

Finish ...

Végül is az év vége eddig elég jól alakul. Még jövök holnap este dolgozni, aztán idén már nem. Azért ez elég megnyugtató tud lenni.
Megvan Szilveszterre a pálinka, és azon gondolkodok, hogy csinálok neki ágyat aszalt áfonyából, meg mézből. Igaz, higy max10 napit fog csak ázni, de az nem árt neki, semmiképpen sem.
Hétfőn utazok haza, augusztus óta először. Rég volt már, és elég sok változás történt azóta. Vegyes érzések kavarognak bennem ezzel kapcsolatban. Legfeljebb előbb jövök vissza Bp-re. Meglátom majd.
Még nem tudom,  hogy mit fogok csinálni Szilveszterkor. Egyrészt ott van a lehetőség, hogy elmenjek Bécsbe, ami nem lenle rossz, sok buddhistával együtt bulizni, éjfélkor a lálával letenni a bódhiszattva-fogadalmat, együtt lenni a lámával. De kevés a pénz, és addig sok minden történhet. Másrészt még mindig ott van a lehetőség, hogy a Huszárban szilveszterezzek, az eddig mindig jó volt. Azon is erőteljesen elgondolkoztam, hogy 30-án elmegyek A38-ra előszilveszterezni. Jó kis dnb és break buoinak néz ki, fellépők Ninjabreakz, Ludmilla, és még mások, amik nem jutnak most eszembe.
A cél az, hogy az év végén jól érezzem magam, és ezért meg is teszek mindent.

Bölcsességfog ...

Megint elkezdett nőni a bölcsességfogam. A 2 alsó. Szerencsére nem egyszerre, bár enni így sem egyszerü. Igazából nem fáj, csak nyonja az ínyem, és ez érzés az, ami kellemetlen, bár az évek alatt igazán hozzászokhattam volna. De nem sikerült. Valahogy ugy vagyok ezzel, mint a szamuráj az esővel:

Miért szereti a szamuráj, ha esik az eső? Mert ha nem szeretné, attól az eső még ugyanugy esne.

Mondjuk én nem szeretem, hogy ez az állapot megint előállt, de elfogadon, hogy van, és megnyugtat a tudat, hogy ugyis elmulik.

Fenyegetés ...

Nem szoktam politizálni, de hallottam, olvastam valamit, mai mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Ez pedig Vona Gábor kijelentése, amit törökországi körútján tett az egyik egyetemen, és amit persze le is közölt több iszlám portál, sajtó. Az említett nyilatkozat:

»az iszlám az emberiség utolsó reménysége a globalizáció és a liberalizmus sötétségében«

Hát, ez azért elég meredek kijelentés, felelőtlenségről, és totális idiotizmusról szól. Egyrészt, nekem már eleve a Jobbikkal szemben is vannak fenntartásaim, ehhez jön még hozzá az, hogy a pártelnök habár zsidó származású, erősen támadja a zsidókat (biztos megvan rá az oka, ezt én nem tudhatom, talán nem kapott elég pénzt tőlük). Egy nemzeti és keresztény értékeket védő (a párt jelképében benne van a kereszt), támogató párt elnöke hogy mondhat ilyet?  Most hirtelen az jutott az eszembe, hogy lehet, hogy iszlám szervezetek pénzelik a Jobbikot igazából, és ezért van ez a nagy hajbókolás az iszlám felé.
Elutasítom a diszkrimináció minden formáját, így ezt is. Az iszlámmal is alapvetően az a gondom, hogy korlátozza az alapvető emberi jogokat, szabadságot, elnyomja a nőket, és erőszakos agresszív vallás (ezt igazolják mind a távoli-, és közeli múlt eseményei). Nem tudom, hogy hol élt Gábor az elmúlt években, de biztos valami álomvilágban, vagy részeg volt, hogy ilyen kijelentést tesz. Mindenesetre azt jó lenne megtanulnia, hogy az ellenségének az ellensége nem biztos, hogy a barátja. Nem tudom, hogy tisztában van-e azzal, hogy ha az iszlám lenne itt az uralkodó vallás, és törvényjog, akkor a nőknek csadorban, vagy burkában kellene járnia.
Személyes véleményem az, hogy Gábor kisebbségi komplexusban szenvedő, identitászavarral erősen fűszerezett egyén, akinek eléggé radikális (és veszélyes) nézetei, gondolatai vannak. A közéleti szerepléstől mindenesetre eltanácsolnám, és ajánlanék neki egy jó pszichológust.

Akadályok ...

Azért az megint csak egy érdekes helyzet, hogy a leborulásokból vissza van kb. 9000, és július óta nem csinálom. Pedig már régen befejezhettem volna. De akkoriban kicsit elfáradtam, majd nehezebb idők jöttek, most meg fáj a könyököm, nem bírom rendesen kinyújtani, megterhelni. Ez is csak egy tisztulási folyamat. De azért jó lenne még idén befejezni a Ngöndró első gyakorlatát. Mindenesetre azért belekezdtem (folytatom) a második gyakorlatba, hogy legalább haladjak. bízok benne, hogy ezt hamarabb befejezem, nem kell hozzá 4ésfél év. Igazából csak rajtam múlik ...

Sziszifusz, és társai ...

A mai müszak teljesen értelmetlen. Leltár van, és ahelyett, hogy tanítást hallgatnék, találkoznék külföldi barátokkal, már rendezett kábeleket kell összekuszálni, mert valami retardált, hozzá nem értő debil kitalált valamit, mieg oldjuk meg. Jó, végül is kifizetik, de nem annyira, mint azt, aki az egészet kitalálta. Sebaj, holnap nem jövök, akkor már nem kell a földön, koszban, porban kuszni-mászni. Akkor nyugodtan mehet a kicserélődés.

Ősi bölcsesség ...

Minden, ami nem öl meg, az erősebbé tesz.
Kivéve a medve. A medve az megöl.

Felemelkedés, és bukás ...

Még Becskén mondta valaki, hogy kétféle tanító van. Módszereikben különböztette meg őket ismerősöm: az egyik felemel, majd letaszít, majd megint felemel, majd ismét letaszít, mindezt addig, amíg már hiába akar lelökni, nincs hova. A másik viszont csak folyamatosan csak  felemeli tanítványait, mondván, hogy ők majd úgyis letaszítják saját magukat. Ole is ilyen, Ő mindig csak felemel minket a saját szintjére, aztán, mivel saját erőnkből még úgyse tudunk ott maradni, előbb-utóbb jön a zuhanás. Igaz, egyre kisebb mélységekbe, és onnan mindig csak erősebben, tapasztaltabban (ennek mértékéről persze fogalmam sincsen). Azért kell meditálni, hogy egyre tovább tudjuk megtartani azt a szintet, ahol Ő van, hogy saját magunk megtapasztaljuk azt a gazdagságot, amibe betekintést nyerünk, amikor végre lehetőségünk van Vele találkozni, amikor az erőterében időzünk.
Van miért dolgozni ...

A közeli múltról ...

Érdekes időszak végén vagyok (bízok benne erősen). Az idei Becske-kurzus után borult minden. Főleg a fejemben. Mintha egy vékony fátyol, egy enyhe ködfelhő emelkedett volna el a szemeim elől. Egy csomó mindent rosszul csináltam. Mindennel foglalkoztam, csak magammal a legkevésbé, és csodálkoztam, hogy semmi sem úgy alakul, ahogy szeretném. Első körben persze kerestem a hibákat kívül, de nem találtam semmit se. Mindeközben Anyám bepasizott, összejött valakivel. Ennek nagyon örültem/lök, de azért ezt meg kellett emésztenem. Sikerült, nem volt nehéz. Persze ez hozta magával azt a helyzetet, hogy még inkább egyedül éreztem magam, gondoltam egyet, megint társkeresés próbálkozás, de befeszültem. Közben anyagi téren is közeledett a vihar, hátralék gyülemlett fel, túlnőtt rajtam. Ja, verekedésbe is keveredtem, elég könnyen megúsztam, az is lehetett volna rosszabb. A meló is eléggé bestresszelt, szóval minden területen totális volt a káosz (és akkor még nem is oroltam fel mindent). Meditálni sem tudtam mindig (még most se jutok oda mindig, hogy csináljam), ennek a hiányát is egyre jobban éreztem. Szerencsére mantrázni mindig lehet, és a négy alapgondolat felidézése is sokat segített.
Aztán egyszer csak a dolgok elkezdtek elcsendesedni. Egyrészt nagyon jól láttam, hogy nem jó ez az egész. Visszafogtam magam, inkább számolok, mint hogy azonnal kinyitom a számat. A várt vihar is elmaradt, egy enyhe fuvallat formájában átvonult felettem. A büszkeségem kapott egy nagy pofont. Nem azt mondom, hogy minden faja. Erről szó sincs. Nagyon sok mindent kell átgondolnom (újra), átszerveznem. Többet kell foglalkoznom magammal. Rendbe rakni a dolgaimat. Kezdeni valamit a rengeteg felesleges, szabadidőmmel. Megtanulni, hogyan kezeljem, használjam a pénzt, pénzemet. Megtalálni azt, aki a partnerem lesz. Egyáltalán, rendbe tenni az életemet minden szinten. Nem az a cél, hogy tökéletes legyen minden, csak jelentős változásokat akarok. Elég volt az eddigi vegetálásból. Persze tudom, hogy ez nem megy azonnal, idő kell hozzá ( na az van bőven!), türelem (az is, bár kevesebb, mit gondoltam).
Most kezdődik életem hátralévő része ...

Korom ...

Minap kolegákkal beszélgetünk, szóba kerül a kor, mire új kolega mondja nekem, hogy én még fiatal vagyok (mármint én). Másik kolegával összenéztünk, röhögtünk egyet, mert ő tudja, hogy mennyi vagyok (37). Másnap másik kolega mondja, hogy majdnem 2x annyi vagyok, mint újember (aki 20). Röhögök, és mondom, hogy nem tudja, mennyi vagyok. Ha már témánál voltunk, jött a kérdés részéről, hogy hány éves is vagyok, mire válaszoltam a szokásos kérdéssel: "Szerinted?"  Nos, rövid gondolkodás után közölte, hogy 26. Többen röhögünk, mire másik kolegina kérdezi, hogy akkor tényleg, mennyi? Ő már feljebb tippelt, látva a reakciót: 30. De elsőre ő se gondolt volna 25nél többre, így elképzelhető a döbbenet, ami kiült az arcokra, amikor közöltem éveim számát.  Mindenesetre jó érzéssel töltött el a tudat, hogy 10 évet simán letagadhatok a külső alapján. De viselkedésem, életmódom, szemléletem, hozzáállásom a dolgokhoz, mind ezt a látszatot erősítik, hogy nem a 40hez vagyok közelebb, hanem a 30hoz. A vicc az egészben az, hogy nem is érzem magam annyinak, amennyi vagyok. Még ha belenézek a tükörbe, akkor se. Szerencsének mondhatom magam, amiért jó géneket örököltem, és a körülmények sem befolyásolták ezt eddig. A másik vicc az az, hogy ezért én nem is teszek semmit se, no diéta, nem sportolok (de amikor borulok, akkor nem is kell), nem használok kozmetikumokat (minek is?), vagy egyéb dolgok, amikről fogalmam sincs.
Általában meglepődök, amikor volt osztálytársakat, vagy nagyon régi ismerősöket látok, mert elég sokan tényleg annyinak néznek ki, amennyi, vagy még idősebbnek. Igazából nem is értem, hogy miért van alacsony szinten az önbecsülésem, mert semmi okom a panaszra. És mégis, valami nem stimmel a fejemben, valami rosszul van összerakva. Programhiba. De dolgozok rajta. Kijavítom valahogy ...

Ludmilla, again ...

És akkor következzen a Művésznő legújabb alkotása ...

Újra itt van!

Az elkövetkező napokban megint keveset fogok itthon tartózkodni. Ma kezdődik az éjszakás, tehát szinte csak aludni, kajálni jövök haza. Pénteken meg megjön a fizu, kell számlákat fizetni, és ha minden jól megy, akkor tudok venni új kabátot is (legyen értelme is a sok októberi túlórának).
Aztán jön szombaton Láma Ole! Gyanítom, hogy már pénteken megkezdődik a nyüzsgés, pedig a programok csak szombaton kezdődnek. Leginkább centrum nap, centrum találkozó lesz, belsős program. Meglátom, hogy mi lesz, mit fogok csinálni, hova fogok kapcsolódni. Szombat napközben főleg gyakorlás, meg készülődés lesz, este a Láma tanít, gompát avat, aztán buli. Faja napnak ígérkezik.
Vasárnap lesz a nyilvános tanítás, az egykori Sport Max-ban, a Csörsz utcában. Gondolom, hogy a szokásos bevezető tanítás, általános fogalmak, stb., majd kérdések-válaszok a menetrend, a végén meg áldás. Ki tudja, meddig tart majd a nap (volt rá példa, hogy hajnali 3kor volt a vége.
Nemrég tudtam meg, hogy még hétfőn is BP-en lesz Ole, mert programja van diákokkal. A máik infó tegnapról származik, miszerint legközelebb '14. március 25-én jön Magyarországra. Hogy mi lesz nyáron, azt még nem tudom, az is kiderül hamarosan.

Honfoglalás ...

Rájöttem valamire, ahogy olvasgatok őseink vándorlásáról, eredetünk kialakulásáról. Több, egymásnak ellentmondó elmélet létezik, tehát sötétben tapogatózunk. Homályos pl. az is, hogy kinek milyen tisztsége, rangja volt, mi volt a konkrét szerepe. És mivel a történelmet mindig a győztesek írják, nem mostanában fog kiderülni, hogy mi is volt, mi történt pontosan. Ebben még a bizánci krónikák sem segítenek feltétlenül, mert voltak esetek, amikor nem tapasztalatra támaszkodtak, hanem más beszámolóját jegyezték le. Mindenesetre azt kijelenthetem, hogy a finnugor eredetben én sem hiszek. Még maguk a finnek sem.

Állapotjelentés ...

Van szenvedés. Szerencsére ez is elmulik.

Apró igazságok ...

Nem kell, hogyinősítsek bárkit is. Mindenki saját magát minősítí, nekem csak hátra kell dőlnöm, és figyelni ...

Marhapöri ...

Tegnap megfőztem első marhapörköltömet. Nem akarok dicsekedni, de jó lett. Szokás szerint. De most tényleg, eddig bármit főztem, elsőre jó lett, utána meg csak jobb. Tudok főzni, és ez határozottan jó érzésel tölt el.
Persze az igazi teszajd ma délben lesz, amikor ebédelek, de az előztes kóstolások igen bíztatóak voltak. Ja, köretnek nokedlit csináltam, meg még lesz savanyuság.

Ludmilla ...

Kedvenc DJ-m (minden szinten, hazai, és külföldi pályán egyaránt) Ludmilla. Amit művel, azt nem tudom megunni, évek óta ő a favorit, nem tudok betelni vele. Persze mindig előkerül valami új hallgatni való, vagy csak nosztalgiázok egy kicsit, aztán azt veszem észre, hogy megint az egyik mix-ét hallgatom. gyanítom, hogy nem vagyok azzal egyedül, hogy mindig feszülten várom az új, aktuális mixet. Ahogy most is. De hogy a várakozás ne legyen annyira unalmas (és hogy húzza vele az agyunkat), kaptunk egy kis ízelítőt, előzetest (és habár Paul Oakenfold is csinált belőle mixet, Ludmilláé jobban tetszik):

Cooking ...

Éppen most készül életem első Brassói apró pecsenyéje. Most sül a krumpli, ha kész, már csak össze kell kevernem a hússal, és fogyasztható. Bízok benne, hogy az eddigi tendencia nem törik meg: elsőre jó lesz, utána meg csak még jobb.

P.S.: és igen, készen van fogyasztható, finom is! Mondjuk Anyámétól még messze van, de majd idővel jobb lesz. A lényeg az, hogy elsőre nem rossz.

Yesterday ...

A tegnapi nap az a fajta volt pontosan, amiért kimozdulni sem érdemes. Vagy ha mégis, akkor semmi fontosat nem szabad tenni, csak laza, kötetlen programok. Én mégis kiléptem a lakásból, mert muszáj volt. Dolgozni kellett menni. Még ha sok értelme nem is volt. Most már mindegy, az a lényeg, hogy elmúlt. Mindenesetre egy fontos észrevétel. Többet kell meditálnom.

I am back ...

Nos, ugy döntöttem, hogy egyelőre folytatom a blogot, nem szüntetem meg. A gondolat, és a lehetőség ott volt, de nem éltem vele. Bővebben majd később, most go meló.

Kimerülve ...

Ismét eljutottam arra a pontra, amikor szervezetem folyamatosan jelzi, hogy fáradt, túl van terhelve, több pihenésre van szüksége. Persze nem csoda. Az elmúlt másfél hónapban folyamatosan feszegettem a határokat, tudatosan, egyfajta kíváncsisággal övezve. Mert az alvásátlagom mostanában 4 óra. Ha melózok (mindegy, hogy nappal, vagy éjszaka), minimum 3, maximum 4 órát alszok, ha pihenős vagyok, 5 óra. Ez azért nem sok. Ebből a nappalos azért szar, mert fél4 után kelek valamivel, és éjfél előtt ritkán fekszek le. Éjszakással meg az a gáz, hogy nappal nem lehet olyan könnyen, jól aludni, sok a zaj. Melóhelyen is nagy a pörgés, keveset ülök, folyamatosan a gépek között vagyok, ugrásra készen, hogy elhárítsak, átálljak. És hogy pénzt is keressek, megragadom a lehetőséget, ha van túlóra. Márpedig van, holnap is, nappalosban. Nem baj, kell a pénz, hamarosan itt van Becske, a számlákat is fizetni kell (sajnos), és azért szeretnék vásárolni is ezt, azt (teló, fényképező).
És akkor még ott van az az elhatározásom, hogy kurzusra befejezem a leborulásokat. Az erőteljes gyakorlásnak hála, már alig van vissza 9500 (vagy a közeli), és ha tényleg be akarom fejezni, akkor az elkövetkező 2 hétben igencsak meg kell nyomnom. És meglesz, erről gondoskodok. Csak ez is növeli a fáradtság-faktort egy kicsit, de ez már csak a hab a tortán, és egyébként is, ez nagyon hasznos dolog. Tervezem, hogy a kötelező mennyiség után folytatom, csak nem ebben a hard tempóban, amiben most csinálom.
Ja, és a cseresznye a hab tetején, ami a múlt héten odarakott rendesen. A kánikula, illetve ezek az éles váltások, amik mostanában vannak. Ez az, amit nehezen viselek, a hőség. És ez volt az, ami megkoronázta az elmúlt időszakot. Múlt héten olyan voltam, mint akit fejbevágtak. Nap végére elfáradtam, enyhe szédülés, kábult állapot. Amire képes voltam leginkább, az a fekvés, és álmos pillantásokkal szemlélni a monitort. De bízok abban, hogy ez hamarosan elmúlik, és újult erővel folytathatom tevékenységeimet.

Reggeli ébresztő ...

Hát, ilyen élményben sem volt még részem. Reggel (hajnalban) felkeltem, hogy megyek dolgozni, túlórázni. Nyugodtan reggeliztem, amikor érdekes, furcsa zajra lettem figyelmes. Mire beazonosítottam a zaj forrását, már nyakamban is volt az áldás. Szó szerint, ugyanis leszakadt a konyhában a plafon. Na jó, csak a vakolat, de akkor is. Hirtelen majd beszartam, de szerencsére ez elmaradt. Még csak most kezdek lenyugodni. Nem erre számít az ember, amikor éppen reggelizik, és a kávéját próbálja meginni. Fasza. Ja, és tavaly volt tetőszigetelés. Ezek alapján igazi, minőségi munka lehetett. Gratulálok a kivitelezőnek!
Mindenesetre ez további érdekes következményeket von maga után. Hamarabb fogok találkozni a főbérlőmmel, mint szeretnék. Ez azért gáz, mert vannak hátralékok, még a tavalyi évből kifolyólag, és bíztam benne, hogy a jövő hét közepénél előbb nem kell vele találkoznom, amikor is már egy jó része ki van fizetve ennek. De ez most nem így lesz. Vihar közeleg, nagy. Sebaj, állok elébe, met jobbat nem tudok. Vállalom a következményeket.
Azért az is megfontolandó ezek után, hogy meddig lakjak itt még? Mert mi van akkor, ha éjjel, mikor alszok, akkor szakad le a plafon, csak éppen a szobámban? És pont rám? A másik, hogy fogják ezt megcsinálni, kijavítani, mikor, és mennyi idő alatt? Meg kik? Én addig nem tudok itthon maradni, és gyanítom, hogy lakótársam sem fog. Szerintem hamarosan el fogok innen költözni, lesz, ami lesz. Mondjuk nem így terveztem, de most már mindegy.
Na, ezek után kellemes munkanapot kívánok magamnak ...

Vörös nász ...

Még nem láttam, de annak idején olvastam a Trónok harca regényfolyam azon részét, ami most a sorozatba került. Igen, azt, amin most azok háborognak, akik nem olvasták a regényt. A kezdetek óta tudom, hogy Robb Stark meg fog halni (már meghalt), amikor elkezdtem nézni a 3. évadot, azonnal tudtam, hogy ebben az évadban tőle is búcsúzunk. Meg még jó néhány szereplőtől is. De ezt most nem fogom itt elspoilerezni, az nem lenne fair. Meg hát, hol van akkor a meglepetés ereje?

Frissítő tapasztalat ...

Tegnap meló közben az egyik gép hibáját hárítottam el, és éppen csuktam be az ajtaját, amikor sikerült a bal hüvelykujjamat odacsuknom az ajtó 2 szárnya közé. Szerencsére nem lilult be, így talán nem fog lejönni. Mindenesetre az érzés, ami hirtelen belém hasított, felért egy ébresztővel. Elég keveset aludtam éjjel, nem sikerült átállnom éjszakásról még, és álmos, fáradt voltam, de ettől azonnal magamhoz tértem, elmúlt az álmosság érzete valahogy. Felfrissített. Ez persze nem azt jelenti, hogy ezentúl, ha fáradt leszek, odacsukom valamelyik ajtóhoz az egyik ujjamat. Inkább csak jobban figyelek ezentúl arra, hogy mit csinálok. Persze egyik kolega a későbbiekben rögtön ajánlgatta, hogy kinyitja a gépet, amikor látta, hogy megen kezdek álmosodni. Szeretem, amikor ilyen figyelmes emberek vesznek körül :) ...

Nikotinmentesen ...

Már 5 hete, hogy nem dohányzok. És nem hiányzik. Jó, párszor jött az érzés, hogy "de jó lenne most rágyújtani", de amint megéreztem a füst szagát (másokon, vagy közvetlenül a cigiből), már el is ment a kedvem tőle. Az a szép, hogy nem tapasztalom különösképpen az elvonási tüneteket. Mondjuk mostanában már nem is voltam akkora dohányos. Egy nap max. 3-4 szál, vagy kevesebb. Legalább már erre nem költök pénzt. Jobb is, mert ki tudja, hogy meddig fognak emelkedni az árak. A trafiktörvény is csak ezt az elhatározásomat erősítette, hogy ideje leszokni.
Viszont azóta jobban érzem magam. Kevesebbet fulladok, jobban kapok levegőt. Ez leginkább borulás közben számít leginkább. Ja, az is valahogy jobban megy azóta. Kevésbé fáradok ki. Azért azt szintén meg kell említenem, hogy a meditáció szerintem szintén segít abban, hogy leszokjak. Eltereli a figyelmemet róla. Bár ez egy kölcsönös dolog, oda-vissza. Mivel nem dohányzok, könnyebben meditálok, így viszont jobban el tudom terelni a tudatomat a dohányzásról.
Persze a hétvége megint erős próbatétel lesz, ismerősök tartanak kisebb esküvői bulit, és esélyes, hogy nem leszek egy idő után szomjas. Márpedig akkor háttérbe kerül a józan ész, az ösztönök, és a késztetések hamar erőre kapnak. Nem baj, majd figyelek, és akkor sem engedek, ha talajrészeg leszek (csak nem).
Mindenesetre nem mondom azt, hogy leszoktam, egyelőre csak abbahagytam. Gyújtottam már rá 3 havi szünet után, szóval ez még nem idő. Csak fejben tartom, hogy már mennyi ideje nem ...

Szabadidő ...

Lassan 3 hete, hogy műszakban dolgozok, és az van, hogy tényleg sok a szabadidőm, amivel kezdenem kellene valamit. Persze, ott van a lehetőség a gyakorlásra, meditálásra, de igény van másféle tevékenységre is. Ráadásul, hogy itt van a jó idő, nem is jó bent lenni a lakásban. Kipróbáltam, és tényleg nem jó. Majd megint elkezdek fotózni, úgyis láttam pár jó témát a városban, amit mindenképpen meg kell örökítenem. Meg  kell majd csinálnom a biciklit is, ne csak porosodjon, ha már kölcsönkaptam. Ki kell mennem a levegőre, a nyílt térre, mert a 4 fal között nem jó nekem. Begubózok, bezárkózok, elszigetelem magam, és az nagyon nem jó. Szóval bármit is fogok tenni a közeljövőben a szabadidőmben, azt nem a lakásban akarom tenni. De majd még ötletelek úgyis ...

SzJA

Naná, hogy ezt is az utolsó pillanatra hagytam! Mint általában minden mást is. De az a lényeg, hogy megcsináltam, most már csak fel kell adnom. Illetve kinyomtatni, és feladni. Kisebb csalódás is ért persze, mert sajnos kiderült, hogy nem kapok vissza semmit se, forintra pontosan vonták le az összes adómat. Mind a 3 munkahelyem, plusz a munkaügyi központ is. De, ahogy Anyám mondta, nem is tartozok nekik, és ez jó dolog azért.

Milarepa

Nemrég elkezdtem olvasni a leghíresebb tibeti jógi, Milarepa életét. Gazdag, tehetős családba született, de miután apja meghalt, családját rokonai kisemmizték, szolgasorba taszították, megalázták. Anyja kérésére mágiát tanult, majd megölte 35 rokonát, és falvát jégesővel sújtotta. Tetteitől persze nem érezte jól magát, a paranoia állapotába került, és rettegett későbbi újjászületésének lehetőségeitől. Ezért elhatározta, hogy a Dharmát fogja tanulni, és gyakorolni, hogy elérje a megszabadulást, megtisztuljon bűneitől.
Ezután találkozott tanítójával, Marpával, a Fordítóval, aki Tibetbe vitte a tanításokat, sőt, gyakorolta, meg is valósította őket. Marpa Milarepában felismerte a tehetséges tanítványt, és megígérte neki, hogy megadja neki a Dharmát, ha felépít a fia számára egy tornyot. Milarepa kilencszer kezdte el építeni a tornyot/házat, és mindannyiszor lebontotta, visszahordta az építőanyagot az eredeti helyére, metr Marpának nem tetszett. Közben persze az áhított tanításokat nem kapta meg, de bízott lámájában, feltétel nélkül, határtalan odaadással. Amit persze eleinte nem tudott, hogy mindez az ő érdekében történt, a nehézségeket azért kellett  kiállnia, hogy megtisztuljon tudata az elkövetett szörnyű tettektől, bűnöktől. Mikor elkeseredésében az öngyilkosságon gondolkodott, hogy talán majd következő életében szerencsésebb lesz, és megkapja az áhított tanításokat, akkor Marpa határtalan együttérzésétől vezérelve végül is megadta neki a Dharmát, és onnantól kezdve a gyakorlásnak szentelte életét.
Milarepa elhagyatott helyeken, barlangokban meditált, lemondva mindenről, ami akadályozhatja a gyakorlásban, mikor élelme elfogyott, inkább csalánon élt, mint hogy elmenjen koldulni. Odaadása, és bizalma Lámája felé oly erőteljes volt, hogy a meditáción keresztül egy életen belül elérte a megvilágosodást, annak ellenére, hogy fiatalkorában sok lény halálát, szenvedését okozta.
Igazán inspiráló, és motiváló élettörténet. Hogy miért? Rengeteg nehézséget, és szenvedést kellett kiállnia, hogy a tanításokat megkapja, közben nem tört meg bizalma, és odaadása tanítója felé, végig úgy gondolkodott, hogy biztos ő az, aki méltatlan rá, hisz oly hatalmas bűnöket követett el. A sok kő, amit hordott, sebesre törte a hátát, folyamatosan elutasításban volt része, mégse hátrált meg.
És akkor hol van ezektől a megpróbáltatásoktól az a néhány csepp (tócsányi) verejték, ami borulás közben rólam lepereg? A a kis fáradság, ami ennek nyomán keletkezik? Az a kis izomláz, ami ezt követi? Hiszen megkaptam a mődszereket, és tanításokat, amikre szükségem van, hogy tudatomat megtisztítsam, hogy gyakoroljam a Dharmát, és e szerint éljek? Mindez semmiség, mégis évekig tartott, mire megértettem, hogy mit is kaptam ajándékba. A lehetőséget, ami oly keveseknek adatik meg, és még kevesebben tudják használni. A lehetőséget, hogy változtassak jelenlegi, és eljövendő életeimen. A lehetőséget, hogy mások javára válhassak. Mindehhez kellett 4 év, 2 haláleset a családban, kb. másfél év munkanélküliség (2 részletben), és pár apróbb kellemetlenség, amit magamnak okoztam. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy felismerjem, a Láma nem véletlenül mondja, és kéri tőlünk azt, amit. Neki már van tapasztalata, és megvalósítása, tudja, hogy mit kell tennünk, ha eredményeket akarunk elérni, ha fejlődni szeretnénk. Csupán csak annyit kell tennünk, bízni benne, és haladni az úton, amit kijelölt. Nem kötelező persze, hiszen csak tanácsot ad, nem utasításokat, parancsokat. De minek széllel szembe hugyozni?
Úgy érzem, hogy ennyi idő után végre valódi megértés ébredt fel bennem, így nincs mást tennem, mint gyakorolni, csinálni a Ngöndrót, és tartani a látásmódot minden helyzetben, pillanatban, minden jelenséget tanításnak felfogni, a Láma megnyílvánulásának, kisugárzásának.
Köszönet a Lámának! Éljen soká, és váljon minden lény javára!

Holokauszt ...

Alapvetően elítélem azt, ami a II. VH-ban történt a náci haláltáborokban. Embertelen, brutális, barbár tettek voltak azok. Csak egy egyszerű kérdést akarok feltenni. Mi lesz majd a nácivadászokkal, szervezetekkel (és egyéb boszorkányvadászokkal), akik még most is, 60-70 évvel az események után kutakodnak háborús bűnösök után, miután már az összes résztvevő, gyilkos, bűnsegéd, és gyanúsított bizonyíthatóan meghalt? Mihez kezdenek majd akkor? Gondolom találnak majd maguknak újabb prédát. Azért azt kicsit komikusnak tartom, hogy a még fellelhető, élő, egykori SS-tagok annyira öregek, hogy miután rájuk bizonyítják bűnösségüket, a ítélet végrehajtását elhalasztják egészségi állapotukra való tekintettel. Akkor minek ez a felhajtás? És persze van olyan is, akinek ismert az SS-es múltja, mégse bűntették meg, és nem is fogják (na, kire gondolok? Palpatine szenátorra/császárra). Mert ugye abban az időben nem volt mit tenni, csak azt, amit mondtak (ez is egy védekezés).

Trafikmutyi ...

Akkor én most hivatalosan kijelentem, hogy bojkottálom az új trafiktörvényt. Most már csak azért is nem leszek hajlandó cigarettát venni. Nem vagyok hajlandó támogatni OVI baráti társaságának további harácsolását az egészségem rovására! Csatlakozz TE is!

Gyömbér

Kb. 2 éve, hogy elkezdtem gyömbért használni. Akkoriban leginkább teaként fogyasztottam, főleg betegség idején, mivel hallottam, hogy erős antibiotikus hatása van. Azóta persze elkezdtem ételben is használni ízesítésre fűszerként, és annyira bejött, hogy már többször csináltam gyömbéres kaját.
Ma hirtelen felindulásból csináltam gyömbér teát, amit aztán fahéjjal ízesítette. Igen kellemes íze lett, nagyon kevés cukrot raktam csak hozzá, de lehet, hogy legközelebb azt is elhagyom. Méz jobb lenne, de ez most mindegy. Rendszeresíteni fogom mindenesetre nyáron a gyömbér teát, csak hűtve, jó lesz az frissítőként.
Aztán jött az ötlet, hogy ha már ennyire elkezdtem fogyasztani, akkor utána kellene nézni, hogy mit is művel a szervezettel, milyen hatása van. A következő cikkek talán elég jól leírják hatásait:

Gyömbér 1.
Gyömbér 2.

És a fahéj is, ha már megemlítettem fentebb:

Fahéj

Kulináris élvezetek ...

Nem olyan rég (március 15-i hosszú 7vége, vagy Húsvét) volt szerencsém megkóstolni a spenótos-currys csirkét, amit egyik ismerősöm főzött. Annyira ízlett, hogy nekem is ki kellett próbálnom. Pár hete meg is csináltam. Az eredmény nem lett rossz, de nem volt az igazi, valami hiányzott belőle. Azóta konzultáltam a szakáccsal, sógornőmmel, és a tőlük kapott tanácsokat alkalmaztam ma, mikor 2. alkalommal futottam neki. Azt kell, hogy mondjam, első kóstolásra finom lett, ez már végre olyan, amilyennek elképzeltem, amit vártam. Sokkal lágyabb, krémesebb lett az íze, nem olyan kemény, mint múltkor. Mondjuk akkor a fűszereket is eltúloztam kicsit, így most erre is odafigyeltem. Újabb étellel bővült a listám, a közeli, és távoli jövőben egyaránt többször fog terítékre kerülni. (Jó dolog az, ha az ember fia (vagy lánya), tud főzni, és szeret is.)

Szürreális pillanatok ...

Sok mindent tapasztaltam már eddig is, de a tegnapi az nagyon komoly volt. Este 8kor a Blahán jártam, Anyámmal beszélgettem közben telón, és a következő látvány fogadott. Egy homeless dakota a metróhoz vezető lépcső előtt fetrengett, dobálta magát, előtte egy felfordított kuka (műanyag). Először csak azt hittem, hogy részeg, de pár perccel később arra jártam, akkor már dobolt, így kikövetkeztetem, hogy biztos brékelni próbált. 10mrel odébb másik dakota villanygitárral valami zeneszerűséget próbált produkálni, és közben az Aranyesőt énekelte (?). Tőle nem messze szintén homeless sziú törülközőt tekerve a fejére, mezítláb csoszogva, kitartott kézzel fel-alá járkált szótlanul az emberek között, koldult. Szakadtan. De legalább nem Török Szultánra hajazva. Ja, mert hogy láttam már őt korábban pokrócba csavarva ugyanígy. Jött a busz, felszálltam, ott meg egy rakás arab, muszlim volt a busz végében. És ha mindez nem lett volna elég, mikor leszálltam, bekerült a látóterembe 2 szintén dakota díszbuzi, rikító piros felsőbe öltözve, és riszálták, dobálták közben magukat. Kicsit olyan érzésem volt, mintha valami drogos halut élnék át, pedig nem is, nem élek már ilyennel egy ideje. Kicsit úgy éreztem magam, mint szegény Alice, mikor beleesett a nyúl üregébe. Mint egy furcsa álom, csak tudtam, hogy nem alszok, álmodok (pedig de!).

U.i.: és nem vagyok rasszista, mielőtt még valaki azt gondolná, csak vannak dolgok, amiket nem tudok elfogadni.

Cipővásárlás ...

Oda jutottam, hogy az összes cipőm ramaty állapotban van, csoda, hogy nem esnek le a lábamról. Na jó, annyira még nem vészes a helyzet, csak majdnem. Egy nagyobb esőtől az egyik az biztos, hogy szétesne, a másik csak szarrá ázna. Márpedig mostanában esős időnek nézünk elébe, megen itt lóg a nyakunkban a következő zuhi. Szóval, miután tegnap megkaptam a fizut, és láttam is, hogy mennyi, korábbi elhatározásom megerősítést nyert, cipőt kell vennem. Már ki is néztem, hogy mi az a 2 esélyes, a bolt is megvan, ahol meg tudom venni. Így, hogy csak oda kel mennem, és felpróbálni, fizetni, és így jelentősen lecsökkentettem a vásárlásra szánt időt. Csak még nincs nyitva az üzlet. De hamarost ...

Némi zavar ...

Annyi mindenről tudnék írni, de mintha bevettem volna a fogalmazásgátlót. Amit írnék, arra nem jönnek a szavak. Kicsit fáradt vagyok (a jobbik fajta, az a jóleső, amikor tudod, hogy valami nagyon jó dologtól fáradtál el). Alapvetően jól érzem magam testemben, zajlik körülöttem, velem az élet, nem unatkozok egy percet se. Haza is szinte csak aludni járok, illetve főzni, mosni. Élek.
Ugyanakkor érzek némi zavarodottságot, ami megkavarja a fentebb írtakat. Egyrészt nem vagyok benne biztos, hogy helyesen cselekedtem-e a múltkor, és nem tudom, hogy mit kellene tennem. Másrészt az erőteljes gyakorlás következtében olyan dolgok merülnek fel a tudatomban, hogy csak nézek. Egyértelmű, tisztulás van folyamatban. Próbálom nem megragadni az érzést, hanem tudomásul venni, hogy ez van, ez ezzel jár, és azon vagyok, hogy elengedjem. A házibuliból távoznak a kellemetlen vendégek. Így van ez jól ...

Front ...

Mire tegnap délután hazaértem gyakorlás után, olyan fejfájásom lett, hogy úgy éreztem, mindjárt széthasad a fejem. Egyrészt mintha a halántékom mindkét oldalán befelé nyomtak volna valamit, illetve a fejem tetején volt olyan érzés, mint amikor egy vasdarabot nyomtak volna bele. Először azt hittem, hogy azért, mert éhes, és szomjas vagyok, de aztán rájöttem, hogy csak annyi, hogy front van. Az a tipikusan eső/vihar előtti égbolt volt, a fülem is zúgott rendesen, a légnyomás leesett rendesen. De a megváltó eső csak nem jött, így türelmesen vártam, hogy a gyógyszer hasson. Fejfájásomból kifolyólag nem is mentem vissza a Huszárba, pedig azt is terveztem.
Sebaj, ma is van nap. Itt az idő, hogy ébredés után egy kis borulással kezdjem a napot, aztán nekikezdek teendőimnek. Akarok főzni, hogy legyen mit ennem a következő pár napban. Akarok csinálni paradicsomlevest, mert azt már régen csináltam. Főételnek meg csinálok olívás, babos, tonhalas tésztát paradicsomosan. Paradicsomos napot tartok, egye fene. A lényeg az, hogy jó lesz!
Aztán elmegyek a Központba, gyakorolni. Ott sokkal könnyebben megy, nagyobb mennyiségeket simán megcsinálok. Itthon hamarabb abbahagyom. Más a légkör. Ott a helynek olyan légköre van, ami innen hiányzik. Mindenesetre annak azért örülök, hogy itthon is képes vagyok a gyakorlásra.
Na, sok a szöveg, megint az időt húzom ...

Válaszok nélkül ...

Az utóbbi időben nem először fordul elő velem, hogy olyan kérdéseket kapok, amire nem tudok válaszolni. A legutóbbi így hangzott: "Elgondolkodtál már azon, hogy ki vagy?" És nem tudtam válaszolni. Már jó ideje nem gondolkodtam el ezen. Utoljára talán 5-6 éve, vagy akörül. De az utóbbi időben eszembe se jutott ez a kérdés. Nem volt rá szükség, hogy elgondolkodjak rajta. Mert igazából nem lényeges, nem számít. Mondjuk az is igaz, hogy annyira nem is értettem a kérdést.
A másik hasonló kérdés, mármint úgy értve, hogy nem tudtam rá válaszolni, az pedig az volt, hogy "Te miért vagy buddhista, miért jársz abba a közösségbe?" Nem pontosan így hangzott, de ez volt a lényege. Gondolkodtam, és nem találtam semmi olyat, amit el tudtam volna mondani. Most persze, 2-3 hónappal később már tudom, hogy azt válaszoltam volna, hogy azért, mert természetesnek tűnik, hogy ezt csinálom, mert ez helyes. De még ez sem a teljes, tökéletes válasz. De nincs jobb válaszom.
Igazából Kell ezekre a kérdésekre válaszolnom?

Ami lemaradt ...

... az előző postból.
Jelenleg hétfő délután óta nem dohányzok.Aznap délután még elszívtam egy cigit, és azóta se. Pedig kedden délelőtt kimentem szünetben kolegával a dohányzóba (kint van a szabad ég alatt, de június-júliustól már ott se), vittem is magammal cigit, és mégse gyújtottam rá. Nem kellett, nem hiányzott. A maradék fél dobozomat is odaadtam valakinek, hogy még véletlenül se essek kísértésbe. Mindenesetre már észrevettem, hogy jobban érzem a szagokat, illatokat, és mintha kicsit több energiám is lenne. Ja, és levegőt is könnyebben veszek.
Jelenleg még nem hiányzik, nem érzem az elvonási tüneteket, ami nem is baj. Mondjuk dolgozok azon, hogy ne hiányozzon, sokat segít ebben a meditáció, és az elhatározás is, hogy tényleg abba akarom hagyni. Sok pénzbe kerül, büdös, nem is egészséges, és egyáltalán, minek?
Ole állítólag azt mondta, hogy aki dohányzik, az vagy gyenge, vagy hülye. Esetleg mindkettő.

Elhatározás ...

Nemrég komoly inspirációt kaptam arra, hogy miért is kell rendszeresen gyakorolnom, meditálnom. Igazából többet is, de ezek között volt egy, ami az egyik legerősebb volt.
Már a Húsvéti kurzuson is elég jó dolgok hangzottak el a Ngöndróról, de a legerősebb tanítást a múlandóságról kaptam, Nagymamámtól. Már elmúlt egy hónap, hogy elment, és ez eszembe juttatta, hogy mennyire nem tudjuk, hogy mennyi ideig vagyunk itt, ebben a testben, és azt sem tudhatjuk, hogy mennyi ideig van időnk arra, hogy dolgozzunk a tudattal. Elvégre bármi közbe jöhet. Bármi. Ezért kell élni a lehetőséggel, ha van idő, akkor gyakorolni kell.
A másik indok, hogy miért akarok nekifeküdni rendesen a gyakorlásnak, az az, hogy már 4 éve csinálom a leborulásokat, és már régen befejezhettem volna, mégsem tettem. Lustaságból, főleg. Felesleges szépítgetni, ez miatt nem fejeztem még be. Pedig ott van a tapasztalat, hogy ha rendszeresen végzem a gyakorlatokat, rendszeresen meditálok, akkor annak eredménye van.
Éppen ezért február vége óta próbálom rendszeresen végezni a leborulásokat, és eddig viszonylag kevés kihagyással. A terv igazából az, hogy június elejére befejezem a kötelező mennyiséget. Ehhez csináltam is egy ütemtervet, amit elméletileg tudok is tartani. Így viszont nincs kibúvó, minden nap kell gyakorolni, ha esik, ha fúj, ha süt a nap, ha fáj, nincs mese. Nem szabad teret engedni az egónak. A héten volt a Huszárban egy cseh utazótanító, Jakub, aki szintén azt mondta, hogy lehetőleg törekedjünk a rendszerességre. Nem az számít, hogy mennyit csinálunk meg, hanem az, hogy minden nap legyen meg az a mennyiség, amit meg tudunk csinálni. Ha az csak 27, akkor annyi. De csináljuk meg. Én ennél kicsit többet vállalok be, elvégre még vissza van kb. 32000, és ezt akarom bő 1 hónap alatt befejezni. És be is fogom.
A héten már sikerült viszonylag rendszeresen gyakorolnom, hétfő, és péntek kivételével sikerült korábban felkelnem, és gyakorolni, de azért a pénteki sem maradt el, csak este a Centrumban csináltam meg. Az a terv, hogy ha időm engedi, akkor egy nap többször is csinálom, sőt, ha tehetem, akkor ezzel kezdem a napot.
Így most fogom magam, és mivel direkt azért keltem fel korán, hogy gyakoroljak, nekifogok, minden lény javára ...
Karmapa Csennó!

Gyerekek ...

Most, hogy már csütörtök óta itthon vagyok, kicsit meggondolandó, hogy majd valamikor a közeljövőben akarok-e gyereket (persze, hogy akarok!). Unokahúgom most lesz 7 éves, és amennyi energia van benne, az valami hihetetlen. Nincs nyugta. És mivel itthon vagyok, így nekem se nagyon. Pedig most ebéd után jól esik a pihenés, de Lizus játszani akar, rohangál, ugrál, és nem érti meg, hogy miért nem akar vele játszani senki. Persze csak arról van szó, hogy ő kevesebbet eszik, mint egy felnőtt, és még nincs meg az igénye az ebéd utáni pihenéshez. Vagy már nincs. Elvégre nagylány, aki hamarosan megy iskolába, és már nem kell aludni délután. De ahhoz még eléggé kicsi, hogy azt nem képes megérteni, hogy a világ nem körülötte forog. Hogy a dolgok nem mindig úgy alakulnak, ahogy azt ő szeretné. Így most hiszti van.
Hogy értessem meg egy gyerekkel (akit imádok), hogy én most mást csinálok, és nem fogok azonnal ugrani, hogy vele játszak?

Furcsa érzések, gondolatok ...

Mikor 3 éve felmentem Budapestre, akkor úgy gondoltam, hogy havonta 1x hazajövök Pécsváradra. Ez működött is egészen tavalyig, amikor is fél évig voltam munkanélküli. Tavaly összesen 6x voltam itthon, eleinte pénzügyi okok miatt, utána meg a munkarendem, illetve programok szóltak közbe. De már októberben, amikor itthon voltam, észrevettem, hogy bizonyos idő után (2 nap) már nem van kedv annyira itthon lenni. Ez Karácsonykor jobban kiütközött, persze akkor 5 napot voltam itthon. Mindenesetre sok volt, ennyi időt eltölteni a Családommal elég kimerítő volt. Egyrészt nem igazán tudtam meditálni itthon (unokahúgom mellett elég nehéz, és hely sem nagyon van), másrészt vannak olyan dolgok, amiket a Családomtól is nehezen tudok elviselni, de legalább gyakoroltam a türelmet. Azóta 2x voltam itthon, februárban, illetve most. A mostani alkalom amúgy sem örömteli, de az a helyzet, hogy ha sokáig vagyok itthon, az nem túl jó. Unatkozok, nem tudok mit kezdeni magammal, és ha ez okból kifolyólag leülök a net elé, akkor persze megszólnak.
Így az az elhatározás született meg bennem, hogy a továbbiakban 2-3 havonta fogok csak hazautazni. Ez anyagilag is jobban kifizetődő, egy oda-vissza út 8-9eHUF-ba kerül, az meg azért nem kis pénz. Amúgy is, leendő munkarendem sem fogja annyira megengedni, hogy sűrűn járjak haza. Bár abból lehet majd probléma, hogy valószinüleg nem 7végéken fogok hazajárni, elvégre akkor esélyesebb, hogy valami Dharma-programra megyek. Mindegy, ez még a jövő zenéje.
Most is azon gondolkodok, hogy miután visszaértem Bp-re, nem rögtön hazamegyek, hanem először a Centrumba, Huszárba. Hiányzik az a légkör, ami ott van, pláne úgy, hogy már 1 hete nem voltam. De ezt az előző postban már kifejtettem, hogy miért. Jó ott lenni, szeretem azt a helyet. Meg hát kíváncsi vagyok valamire, és ezt le kell ellenőrizni. Szóval nagy az esély arra, hogy csak későn érek haza annak ellenére, hogy  fél8kor már Bp-en leszek.

Zanza ...

Lassan másfél hónapja, hogy elkezdtem dolgozni a Continál. Jelenleg még office-timeban (8:00-16:30) dolgozok, de már kicsit unom, szívesen mennék már műszakba. Ez május másodikán fog bekövetkezni, addig tanulós időszak van. Sebaj, kivárom.

Leendő munkarendemet várom, több szempontból is. Egyrészt a 2 nap meló, 2 nap pihenő mellett elég rendszeresen tudok majd gyakorolni. Elég határozott szándékom jelenleg, hogy komolyan nekikfekszek a ngöndrónak, ezt kezdve azzal, hogy befejezem a Leborulásokat. Szeretném mihamarabb, elvégre már 4 éve elkezdtem. Jelenleg elég jól állok a projectben, valamikor február elején nekiálltam, azóta többnyire rendszeresen tudok gyakorolni. Sajnos ezen a héten nem nagyon sikerült, de ennek oka volt, de ezt majd később. Alapvetően az a szándék, hogy a napi rendszeresség legyen meg, és ha ez mellett szabadnapokon van idő, akár még lehet többször is. És persze ha megvan a kötelező, előírt mennyiség (111111), akkor nem fogom abbahagyni, folytatom, ahogy tudom. Persze azután a következő gyakorlatra kell fókuszálni, de attól még csinálhatom a leborulásokat.

Sajnos nemrég megint tanítást kaptam a múlandóságról, pár hete meghalt anyai Nagymamám. 79 éves volt, szép hosszú életet élt meg. Szerencsésnek mondhatom magam, mert rengeteg időt töltöttem nála gyerekkoromban, és olyan szabadságot tapasztaltam meg ott, szünidőkben, ami jelentősen befolyásolta életem későbbi szakaszait. Mindent megadott, amit csak tudott, de legfőképp szeretetet, gondoskodást. Hiányzik. Pedig csináltam neki Phowát, próbáltam a tanításokra gondolni. Az is eszembe jutott, hogy már öreg volt, és beteg, és sajnos már lehetett számítani rá, hogy bekövetkezik. De ... erre nem lehet felkészülni. Ahogy egyre inkább közeledett a tegnapi nap, a temetés napja, egyre lehangoltabb lettem, nem éreztem magam jól, és ezen a meditáció sem segített. Illetve biztos, hogy segített, csak többet vártam el. Hm. Elvárások. A héten már be se mentem a Centrumba. Egyik ismerős mondta, hogy lesznek még olyan pillanatok, időszakok, amikor jön a hiányérzet, az üresség érzése, a lehangoltság. Mondjuk már van benne némi tapasztalatom, Apám búcsúztatója előtt hasonlókat éltem át, így már felkészültebb voltam. Valamivel.

De vannak dolgok, amikre az ember nem tud felkészülni. Tegnap, amikor megérkeztünk Nagymamám házához, akkor kellett szembesülnöm távozásának tényével fizikálisan. Ott volt a ház, amihez oly sok szép és jó emlék fűződik, ott voltak Nagynénémék, Mi, és mégis üres volt a ház. Mert nem volt ott Nagymamám. Csak bolyongtam a házban, az udvaron, és jöttek az emlékek, ahogy néztem a bútorokat, az épületeket, fákat, fényképeket. És nem nagyon tudtam, hogy mit csináljak.
Maga a temetés egyszerű volt, mégis ünnepélyes, és szép. Nem volt nagy tömeg, főleg a szűk család volt ott, illetve pár ismerős a faluból, meg innen-onnan. És ez így volt jó. Szerencsére nem volt egyházi temetés, így nem kellett végighallgatnom egy olyan beszédet, amivel abszolút nem értettem volna egyet.
A temetés után volt egy kis összejövetel, ami már lényegesen oldottabb, kellemesebb, vidámabb hangulatban telt el. Ahogy ilyenkor lennie kell. Előkerültek emlékek, történetek. Jó volt, tényleg. A nap többi része pihenéssel telt, ez a nap mindenkiből elég sokat kivett.

Nagymamám távozása az elmúlt pár hetet nagyban befolyásolta, így nem is tudom, hogy más dolgokra, ügyekre milyen hatással volt, az majd mostanában fog kiderülni. Bízok benne, hogy még jó irányba haladhatnak bizonyos dolgok, de ezt hamarosan megtudom. Talán még nincs késő.

Vallomás

Gyáva vagyok ...

... és hülye is ...

Csokit!

Chillis étcsokira vágyok. Igen, azt akarok enni, és hamarosan venni is fogok. Mert megérdemlem!

Meghalt a király, éljen a király!

Az élet néha furcsán alakult tavaly folyamatos munkakeresés mellett fél alatt találtam csak melót. Most, amikor még nem vagyok munkanélküli, csak tudom, hogy meg fog szűnni a munkám, amikor még csak éppen hogy elkezdtem nézelődni a lehetőségek után, már túl vagyok 2 interjún, de már van új munkahelyem. Mert hogy a mai állásinterjún sikeresen teljesítettem, sikerült meggyőznöm az interjúztatókat, hogy a Cégnek rám van szüksége. Az interjú után 30 perccel behívtak, és közölték, hogy megfeleltem, fölvesznek, majd megkérdezték, hogy tudnék-e már márciusban kezdeni. Így most mehetek be jövő 7en a Flexhez felmondani. És igaz, hogy így elesek a felmondási időre járópénztől, de van munkám! És ez fontosabb, mint hogy megvárjam a kifizetést, mert ki tudja, hogy ez a lehetőség meddig lenne? Így viszont kaptam 2 hét pihenést, és az is valami. Éppen ezért jövő hetet igyekszek majd értelmesen kihasználni ...

Meglepetés ...

Még tavaly valamikor májusban voltam állásinterjún, ami után pozitív visszajelzés jött, elméletileg megfeleltem az interjún. Gyakorlatilag mégsem lett belőle semmi, mert valamiért visszafogták a létszámbővítést. Említett még egy olyasmit a közvetítő, hogy ha megint lesz felvétel, akkor majd szólnak. Ez volt tavaly májusban. Azóta se történt semmi.
Múlt héten odaadtam egy barátomnak az önéletrajzomat, aki történetesen ennél a cégnél dolgozik, azt mondta megkérdezi, hogy van-e valami pozíció. Azt az információt kaptam, hogy jelenleg nincs, de bekerültem az adatbázisba, ha lesz valami, akkor majd értesítenek.
Ma délelőtt csörög a telefonom, felveszem. Azt mondja a hang, hogy megint van felvétel a korábban említett cégnél, aktuális-e a kérdés. Mondtam, hogy soha jobbkor. Szóval most várom, hogy ma, vagy holnap visszahívjanak, hogy kiderüljön, mikor kell mennem állásinterjúra.
Egyszer már megfeleltem, bízok benne, hogy ez most sem lesz másként. A tér tele van lehetőségekkel ...

Lot of time ...

Tegnap délután bejelentették, hogy csoportos létszámleépítés várható 1 hónap múlva. Ha nem változik semmi, akkor március végén megkezdem felmondási időmet, ami április végén jár le. Szóval addig kell munkát találnom. De legalább ez idő alatt sem kell bent, melóhelyen unatkoznom, mert állásidőre raktak.
És ha már van időm, kezdenem is kellene vele valamit. És akkor itt jön a kérdés, hogy mit kezdjek a hirtelen rám szakadó rengeteg idővel? Tanulva a tavalyi hasonló időszak eseményeiből, hibáiból, most normálisabban kell hozzáállnom mindenhez. Először is, a legfontosabb, hogy vissza kell térnem a rendszeres gyakorláshoz. Minden nap végezni fogom a leborulásokat, egészen addig, amíg nincs meg a kötelező 111K. Akár naponta többször is fogom csinálni, ha bírom. És tudom, hogy bírom, csináltam már máskor is. És ha megvan a szükséges, akkor is folytatni fogom, minden reggel/délelőtt valamennyit (min. 1 kör). Az elmúlt stresszes időszakot nem kezeltem a legjobb módon, és ez köszönhető annak, hogy hanyagoltam a gyakorlást.
Munkakeresés az alap, az lenne a legjobb, ha április elején már lenne munkám, tudnék dolgozni. Szükségem van a pénzre, hogy fent tudjam tartani az megélhetésemet, és ki tudjam fizetni a tartozásaimat. Arról nem is beszélve, hogy idén is lesz Becskén kurzus, amire jó lenne elmenni, és akkor még ott van az a terv is, hogy el akarok menni Bulgáriába Phowára. Több okból is. Egyrészt régen voltam már, ez mindenképpen egy hasznos gyakorlat, amit érdemes időnként gyakorolni, - főleg ha a Láma erőterében történik ez - , meg egyéb önös érdekek is közrejátszanak. Még. Bízok benne, hogy még akkor is aktuális lesz az utóbbi. De ez hamarost kiderül.
Persze nem lehet csak meditációval, és álláskereséssel tölteni az időt. Az utóbbi időben sokat gondolkoztam azon, hogy mit kellene tanulnom? A fotózás még mindig prioritást élvez, szóval lehet, hogy megint nekiállok képeket csinálni. Ami még érdekel, az a vizuális effektek szerkesztése zenéhez, bár nem nagyon van sejtésem, hogyan kezdjek neki. Tulajdonképpen ez is régóta érdekel. És amivel szintén kell foglalkoznom, az az angol. Gyakorolnom kell azt is, mert habár elég sok mindent megértek, a beszéd az még akadozik. De ez csak gyakorlás kérdése. Amúgy nem tudom, hogy mit kellene tanulnom, ami esetleg a későbbiekben is hasznos lehet. Majd megkérdezek pár ismerőst, hogy mi a véleményük ...

Before the night ...

Úgy gondolom, hogy az lesz a legjobb, ha hagyom, hogy a dolgok történjenek maguktól. Meglátom, mi lesz belőle. Majd megpróbálok spontán reagálni a történésekre.
Mindenesetre ma este Hippi-farsang, Flower-Powers, a 60-a évek életérzése. Hogy mi lesz ebből?

Álláskeresés ...

... megint. Még van munkám, de tudom, hogy hamarosan felmondanak, csoportosan. Napok kérdése csak. Tegnap láttam egy listát, amit igazából nem lett volna szabad látnom, de hát a műszakik mindig leleményesek, feltalálják magukat. Főleg ha rendelkeznek a megfelelő jelszóval :) Ezen a listán sajnos a mai dátum szerepelt, szóval ha ma fel kell menni a HR-re, akkor nem fogok meglepődni. Ha buddhistaként gondolok az elmúlt 1-1,5 évre (munkahelyi, és anyagi helyzetre tekintve), akkor azt mondom, hogy ez egy erőteljes tisztulás. Ha nem buddhistaként, akkor meg azt mondom, hogy szopórolleren vagyok :) Mindegy, majd csak lesz valahogy. Csak még nem tudom, hogy hogyan. Azért azt így alsó hangon megjegyzem, hogy nem fogok meglepődni azon, ha egyrészt Magyarországon megszűnik a Flex (vagy legalábbis jelentősen lecsökken az aktivitása), másrészt meg azon, ha a nemzetközi piacon esik hamarosan nagyot (már bukott egy nagy összeget, pont ez miatt fog megszűnni a melóm). Nem vagyok rosszindulatú, nem akarom, hogy csődbe menjen a Flex, sajnálnám azt a sok embert, aki elveszítené a munkáját, de a helyzet az, hogy itt, Bp-en dilettánsok vezetik a céget, és attól tartok, hogy máshol sem jobb a helyzet (gondolva egy szerződésre, amit központilag hoztak tető alá).
Egy biztos, megint érdekes időszak elé nézek ...

Egy kérdés, és a válasz ...

Nemrég Prana Nadit gyakorló kollegám ismét felvetette azt a lehetőséget, hogy én, mint buddhista gyakorló próbáljam esetleg ki az ő módszereiket, mindenféle kötelezettség nélkül. Mint egyfajta kiegészítő lehetőséget. Nem akartam olyan választ adni, amivel esetleg megsértem, így diplomatikusan annyit mondtam, hogy jelenleg nem alkalmasak a körülmények, de fejben tartom.

Aztán ma érdekes gondolat jutot az eszembe, egy lehetőség, ami akár válasz/reakció lehetne a felvetésére. Tegyük fel, hogy keresünk valami módszert, valami eszközt, ami maradandó örömöt, boldogságot, és kiegyensúlyozottságot teremt az életünkben. Keresésünk folyamán kipróbáljuk a felbukkanó lehetőségeket, meghallgatjuk mások élményeit, tapasztalatait, de mivel valami soha nem stimmel, nem kielégítőek a lehetőségek, tovább keresünk. Aztán, egy idő után megtaláljuk azt, ami mindezeket elérhetővé teszi. Ha rálépünk arra az útra, amit megtaláltunk, és teljes bizalmunk van benne, eredményeket tapasztalunk, a külső, és belső visszajelzések mind fejlődést mutatnak, akkor minek próbáljak más módszert, lehetőséget? Minek keresni tovább olyan dolgot, ami mindezt szintén elérhetővé, elérhetővé teszi, ha már van, ami működik, ha már megtaláltam? És ahogy ezt végiggondoltam, jött a felismerés, és feltettem magamnak a kérdést. Minek keresed tovább másban, máshol azt, amit már megtaláltál? Miért ott keresed, ahol nincs? Miért?

?

Nem tudom eldönteni, hogy ami most előttem van, az egy lehetőség, vagy csak megen félreértelmezek dolgokat. Örülnék neki, ha nem az utóbbi dolog lenne. Mindenesetre már tettem lépéseket, hogy legyen esély arra, hogy kiderüljön. Csak el ne bénázzam, mert ahhoz igazi tehetségem van. Soha nem voltam túl jó ebben. De végül is minden változik, a dolgok folyamatosan mozgásban vannak. Ez miért ne változhatna végre? Ha helyesen ítéltem meg a körülményeket, akkor van kölcsönösség. Ha meg tévedtem, akkor gazdagabb leszek egy újabb tapasztalattal.

Jóslatok ...

Látom az Indexen, hogy megkérdeztek jósokat, látnokokat, hogy mi várható '13-ra. Poénból ránéztem a cikkre, mert nem nagyon hiszek az ilyen dolgokban, és már előre vigyorogtam. Egy kis idézet a cikkből:

„Csontjóslással és médium szinten is megnéztem, tüntetéseket látok. Azt látom, hogy a kormány próbál majd lépni. Egyházi iskolákat létesítenek majd, és a szülőket is jobban próbálják majd megfogni. Politikai fehérgalléros csalások lesznek, az emberek egyre arrogánsabbá válnak, de az embereknek kellene változniuk, nem úgy van, hogy az állam mindent megad, mindenkinek a saját életén kell változtatnia” – mondta Lui Padre. A megkérdezett látó asszony, Lilla King 2013-ra anyagi problémákat jósol, véleménye szerint nem lesz elég munkahely, rengetegen elhagyják majd az országot, és sok háztartásban az is probléma lesz, hogy a tejet és a kenyeret meg tudják venni a közértben.

Nos, szerintem nem vagyok jós, vagy látnok, legalábbis eddig azt hittem. Mert az a helyzet, hogy ha engem is megkérdeznek erről, akkor hasonló dolgokat mondtam volna. Ehhez nem kell médiumnak lenni. Nem kell misztikus képességekkel rendelkezni. Akinek van egy kis józan esze, az tisztán látja, hogy ez nem a jövő, hanem a jelen.

A cikk többi részében hasonló dolgok voltak. Egyébként szerintem a látnokok, médiumok leginkább csak a levegőbe lődöznek, és ha valami bejön, akkor nyugodtan mondhatják, hogy "Megmondtam!", ha meg mégsem jön össze, akkor meg "elmúlt a veszély", "felsőbb hatalmak megakadályozták", "ez csak egy lehetőség volt a sok közül".

De legyen, én is beállok a sorba, megvillantom "látnoki képességemet". Az, hogy mi történik velünk, hogy fogjuk megélni 2013-at, az csak tőlünk függ. Hogy a feltáruló, elénk kerülő lehetőségekkel mit tudunk kezdeni, csak rajtunk múlik. Mi vagyunk azok, akik irányítják az életünket, nem mások. Felelősséget kell vállalni tetteinkért, és vállalni a következményeket.
Tudom, ez nem egy "jóslat". De attól még igaz ...

BUÉK!

Kívánok Mindenkinek eredményekben, sikerekben gazdag 2013-as esztendőt, ami csak jobb legyen,mint az elmúlt, 2012-es év!