Meglepetés ...

Ma reggel Anyám már reggel bement Pécs, elsősorban TV-t venni, és még Szilveszterre vásárolni ezt-azt. Aztán mikor jött haza, akkor láttam, hogy van valami nála. Valami szőrcsomó, szőrkupac. Hazafelé beugrottak a Misina Menhelyre, és onnan hozott egy 2 hónapos puli-keveréket. Szegény még kicsi, biztos szokatlan neki az új hely, de sokkal jobb helye van, mint ahol eddig volt. Sajnos most van egy kis hasmenése, de ez majd elmúlik. A lényeg az, hogy megen van a háznál kutya, ráadásul ez még tanítható, lehet szoktatni. És nem "örökölt", ahogy előző kutyánk, Koppány. Ja, az új kutyus neve Padlizsán (nem rajtam múlott, tiltakoztam is, de leszavaztak).

Happy Xmass!

Valahogy nem igazán érzem át a Karácsony hangulatát, szellemét. Kicsit sem. Ez most gáz? Örültem, jól érzem magam, de valahogy nem az, amit ilyenkorra megszoktam. Ez van.

600.

Azért persze vannak pozitív képek is, amiket érdemes szem előtt tartani, követni, példaként tekinteni rá. És ez bíztató, és felemelő is egyben. Ettől mindig mosolyogni kezdek. Bár távol vagyok attól, ahol lenni szeretnék, vagy ahol lenni szerettem volna, mindez nem számít, mert igazából nincsenek távolságok. Jelenleg ez van, de majd elmúlik, változik, mint minden. Minden.

Hogyan?

Habár különc vagyok, folyamatosan emlékeztetnem kell magamat arra, hogy attól még ugyanolyan gyarló vagyok, mint minden ember. Folyamatosan befolyásol a környezetem, a körülöttem történő események, a hangulataim, szavak, gondolatok, cselekedetek, emberek, akikkel kapcsolatba kerülök. Ezt jó tudni, és észben tartani. Kár, hogy szokásom megfeledkezni róla. Persze utólag mindig bölcsebb az ember fia. Jó lenne mindig tanulni a hibákból, és nem utólag, hanem előre, hogy kevesebb legyen a tévedés. De ... Nem tudom.

Most még lemegy ez a pár nap az évből, aztán kezdődik egy új. Naptárilag. És mi fog változni az új év eljövetelével? Nem tudom. Van, ami nem, sajnos. Bele is gebedhetek, nem lesz eredménye, pozitív. És ez az, ami kicsit (?) elkeserít, a tehetetlenség érzésével tölt el.

Valahogy fel kell ébrednem ebből a dermedtségből, ebből a fásultságból, ami rám telepedett. Jelenlegi helyzetem nem kellemes, és ráadásul unalmas is. Csak elfáradtam. Nem fizikailag. Nem érzelmileg. Nem idegileg. Nem tudom, hogyan. Csak úgy. Mit tegyek ellene, és hogyan? Valahogy az az érzésem van, hogy bár pár kérdésre megkaptam a válaszokat, még olyanokra is, amiket fel se tettem, eszembe se jutott, nem jutottam igazából előrébb, mert a válaszok csak új kérdéseket szültek, és többen vannak, mint előtte. Lehet, hogy inkább szarnom kellene rájuk magasról, és élni, csak úgy, szabadon? Hm?

Téli örömködés ...

Ha már tél van, és igazi tél, mert van hav is, ki is kell használni. Észrevettem, hogy Öcsémék viszik Unokahúgomat szánkózni, így csatlakoztam hozzájuk. A környéken nem van igazán jó, alkalmas hely szánkózásra. Ami fent van Mecsekben, Zengőn, veszélyes. Ami a városban, az se, mert utca, autók közlekednek arra. Így az egyetlen hely, ahol lehet, az a temető. De amúgy semmi gond nincs vele. Csúsztam is párat, élveztem nagyon. Jó volt. Holnap meg lehet, hogy Öcsémmel felnézünk a Hegyre, kicsit túrázni. Nem sokat, csak kicsit ...

R.I.P. ...

A múlt héten maghalt a kutyánk, Koppány. Csak úgy. Előző nap még semmi baja nem volt, másnap meg már csak feküdt. Nem mozdult, nem lélegzett, és nem csinált semmit. Elment, eltávozott. Következő életében talán jobb lesz majd neki ...

Nekem jutott a lehetőség, hogy nyugvóhelyét előkészítsem. Öcsémék udvarában, a diófa alatt ástam egy gödröt, oda helyeztük el. Még éppen időben, mert most a hó miatt nehezebb lenne.

Ő már nem fázik ...

Kellemetlen érzések ...

Valahogy elegem van. Nem mindenből, csak bizonyos dolgokból. Leginkább abból, hogy már elegem van az "Ügyeletes MegoldóEmber" szerepköréből. Elegem van abból, hogy mindenki tőlem vár megoldást. Na jó, nem mindenki, de elég sokan. Ráadásul ezt nem is én vállaltam, egyszerűen csak rámosztotta az általános, aktuális helyzet. Én meg szokásomhoz híven próbálok megfelelni az elvárásoknak. Csak már elegem van. Miért nem lehet egyszer azt, hogy nem csinálok semmit?

Volt egy terv. A kivitelezése valahogy nehezen akart elindúlni, döcögösen. Aztán feltűnt valami. Mintha arra várna a project többi résztvevője, hogy megoldjak. Megint. Mintha nélkülem nem enne a dolog. Vagy mi. Kíváncsi lettem, és belefogam egy vizsgálatba. Összeültünk, és kerestünk(tem), méleket írtunk(tam), aztán jött a várakozás. Aztán megent kerestem, és levelet írtam. És ennyi volt a lépések eredménye. Persze most várni kell, mert a lehetőségek korlátozottak, talán majd február vége, március eleje.

De máshol is hasonló a helyzet, megoldásokat várnak tőlem, csak most egyszerűen nem akarom ezt. Fáradt vagyok, kicsit belefásultam ebbe a szerepbe. Miért? Mert ezt csináltam 11 évig, munkámból kifolyólag, és valahogy most nem van kedvem hozzá. Mert nincs hozzá erőm. Mert elegem van abból, hogy velem szemben mindig vannak elvárások, de nekem nem lehetnek elvárásaim. Nem mintha lennének nagyon. Abból is elegem van, hogy másoknak lehetnek problémái, és én legyek olyan jó buddhista, hogy meghallgassam ezeket (konkrétan elhangott egyik barátom szájából), de ha nekem van gondom, azt meg se kell hallgatni. Jobb sértődni, duzzogni, ítélkezni, és állást foglalni, nem konkrétan elmondani, hogy mi bántja az embert (persze tudom), és inkább mindenki elmehetne a búsba, viszlát! (Ez meg ma volt konkrétan.)

Nincs kedvem semmihez alapvetően, le vagyok hangolva, semmi sem jó jelenleg. Jelenleg, mert ez is változni fog, csak ki kell várni, és ha van vlami lehetőség, azonnal lecsapni rá. Csak utálok várni, és a semmittevés is eléggé kiborít. Unatkozok.

De az is ott van, hogy itthon, Magyarországon nem van kedvem semmihez se. Elég volt belőle. Akármerre nézek, csak "romokat", és "kísérteteket" látok, minden csak emlékeztet. Mennem kell, szökni, máshol élni. Ha kell, akkor kimegyek akár egyedül is, korábbi terveimmel ellentétben. A Triumvirátusból nem én vagyok az, aki kijelentette, hogy egyedül fél nekivágni. Nem én vagyok az se, aki azt hajtogatta folyamatosan, hogy mert menjünk együtt, mert úgy a jobb, és akkor közöskassza, meg miegymás (mindezt úgy, hogy demokratikus elveket hangoztat, meg hogy legyen majd szavazás, de ugyanakkor főnökösködik, ráadásul a legcsóróbb). Én nem akarok senkire semmit se ráerőltetni alapvetően. Nem akarom megtervezni mások életét, amikor a sajátomat sem tudom. Nem akarok nagy terveket, mert amikor terveztem, az mindig balul sült el. Szeretnék nyugalmat. Megint. Mert fáradt vagyok, feszült, ingerült, nyugtalan. Csak annyira, hogy meditálni se meditálok, mert lképtelen vagyok rá. Nem tudom lecsendesíteni, lenyugtatni a tudatomat. És ez probléma. Ez a probléma. Az egyik.

Most várom, hogy körülöttem elüljön, lecsendesedjen a vihar, de csak azt érzem, hogy a tombolása közeleg ...

Return ...

Újra van netem! Már legalább 1 hete megvan, de csak most értem ide. Hm. Lesz mit írnom, eltelt lassan 3 hónap a legutolsó bejegyzés óta, és az idő alatt sok minden történt. Persze ez is csak nézőpont kérdése. De mindegy, megen itt, postolhatok, ami eszembe jut. Vagy nem ...