Ötletek, tanácsok ...

Ma beszélgettem egy régi osztálytársammal/kolegámmal, aztán szóba került a fotózás, mint olyan. Mondtam neki, hogy most visszagondolva inkább azt kellett volna választanom másodszakmának. Aztán egyszer csak azt az ötletet adta, hogy neten keressek rá régebbi fotómagazinokra, azokban rengeteg tanács, tipp, ötlet, és egyébb fogások találhatóak. Megfontolandó mindenképpen, mert nem tudom, hogy milyen esélyem lenne ilyen jellegű tanfolyamra, képzésre. Meg nem is biztos, hogy meg tudnám fizetni jelenleg. Így marad az autodidakta módszer egyelőre. Tapasztalatokból amúgy is könyebben lehet tanúlni, szerintem ...

Javulás ...

Tegnap este medi után nekiálltam folytatni egyéni gyakorlatomat, a Borulást. Volt másfél hét kihagyásom, és most már tudom, hogy kár volt. Különféle okokat találtam ki, hogy miért nem, de most azt mondom, hogy ez mind hülyeség volt. Tegnap este, miután befejeztem, hazamentem, elvégeztem még dolgaimat (kaja, borotválkozás, zuhany), sokkal könyebben elaludtam, és nyugodtabban is aludtam. Hihetetlen, de tényleg hasznos, hatásos. Persze lehetne azzal magyarázni, hogy elfáradtam, kimerültem. Lehetne, ha igaz lenne. De most már többször éreztem azt, miután befejztem, hogy nem fáradt vagyok, hanem feldobott hangulatban vagyok, mintha fel lennék töltődve energiával. Pedig általában ez kb. 70-80 perces gyakorlatot jelent számomra, amiben 45 perc az aktív mozgás. És mégis, fáradtságot sokkal kevésbé érzek, mint annak idején suliban, testnevelésórák után. Nem tudom, hogy mit is mondjak erről. Ez inkább egyfajta érzés, amit én csak nehezen tudnék körül írni. Mindenestre azért sokkal jobb a közérzetem, mint a múlt hét folyamán. Pedig a körülmények nem változtak. Ugyanannál a szar Cégnél dolgozok, mint eddig, ugyanaz a munkaköröm, amibe visszaléptettek, ugyanúgy kevés pénzem van, és még az idő sem változott túlságosan, bár már nem havzik. Nem tudom meghatározni, kifejezni, hogy mitől javult a közérzetem, hangulatom. Egyszerűen csak így van, és kész. De örülök neki.

Egy lehetőség ...

Hétfőn voltam egy beszélgetésen, ahol egy érdekes munkalehetőségről kaptam tájékoztatást. Kezdetben mellékálásban lehetne csinálni, aztán később akár főállásban is. Ráadásul nem is lehetne vele rosszul keresni. Sőt, ami még kimondottan előnye, hogy kötöttségektől mentes, nincs konkrét munkaidő, nincs konkrét főnök, nagy szabadságot biztosítana a számomra, mind időben, és mind anyagilag. Egyetlen sarkalatos pontja van a dolognak, induláshoz kell közel 300 eHUF (utána már nem kell pénzt belefektetni, csak ennyit). És nem tudom, hogy fogom előteremteni. Mert jó lenne. Rengeteg lehetőséget látok benne, igazából még csak most indul ez az üzlet. Most majd kell körülnéznem, hogy honnan tudok ennyi pénzt szerezni. Érdekes lesz. Mondjuk ha sikerülne elindítani, akkor ez a pénz hamar visszatérülne, sőt, elég kellemes jövedelet biztosítana. Ha tényleg sikerülne összehozni, akkor ez mellett tudnék azokkal a dolgokkal is foglalkozni rendesen, amik érdekelnek igazából. Csak az a pénz kellene, azt kellene összeszedni. Kérdés, hogyan, és mennyi idő alatt?

Felismerés ...

Gondolkodtam, hogy mi lehet a kellemetlen érzések, és a hirtelen hangulatváltozás, hangulatromlás oka. Mint korábban említettem, nem tudtam hova rakni, nem tudtam, hogy mi okozza, mi ez. Aztán szépen lassan leesett. Nem szeretem a munkahelyemet, nem szeretem a munkámat. Szabályosan undorom van tőlük .Az anyagi dolgaim sem úgy alakulnak, ahogy kellene, nem figyelek eléggé. Ehhez még hozzájött az, hogy nem akar a Tél elmúlni, csak hideg van, csak esik az a kiba hó, és ezek lehangoltak. Aztán szépen lassan rámtelepedett egy ismerős érzés, alattomban, álnokul, lesből támadva, minek neve: Önsajnálat. Egy ragadós, nyúlos érzés, amitől nehéz szabadulni, ha egyszer az embert teljesen maga alá temette. Újabb EGO-játék. Szerencsére rájöttem, hogy mi a baj, így van esélyem arra, hogy nem engedem, hogy maga alá gyűrjön. Igazából csak rajtam múlik. Csak rajtam. Ehhez persze kellett az, hogy beszélgettem 1-2 emberrel, és sikerült kibeszélnem magamból a dolgot, és közben felismertem a helyzetet. De ehhez beszélgetni kellett. Őszintének lenni másokkal, és magammal szemben, nyitottnak lenni. Most pedig keményen kell azon dolgoznom, hogy túllépjek az érzéseken, hangulaton, és ismét előre haladjak. Kár lenne az elmúlt hónapok eredményeit tönkretenni. ...

Tervek, remények ...

Szükségem van egy fényképezőre. Tudom, van már nekem, analóg, és digitális is, de azok nem jók. Azaz jók, de ... nem elég. Ez most hülyén hangzik. Igazából az analóg nagyon jó gép, csak már régen használtam, és drága a használata (nyersfilm, előhívási költségek, nagyobb hibaszázalék). Nem rossz, csak már „elavult”. Na, ezt se gondoltam volna 4-5 éve, hogy kimondom. A digitális gépem sem rossz, csak az keveset tud. Gyenge. Számomra, nekem. Amire én akarok használni egy fényképezőt. Bár többet is kellene mozognom ahhoz, hogy fényképezzek, fejlesszem magam, tanuljam a technikákat. Csak most még hideg van (na ez most hülye kifogás volt), a hangulatom is lejjebb van (ez még hülyébb kifogás volt), meg a színek sem az igaziak még (látom, a hülyeségek sorolása megy rendesen). Na jó, ez mind baromság volt, csak kifogások. Igenis neki kell állnom a várost járni, és ami tetszik, azt lefotózni, gyakorolni. Tudok én jó képeket csinálni, múltkor megnéztem képeimet, és voltak elég jók. Menni fog ez.

De egy jobb gép akkor is kellene. Amivel rendesen tudok makrózni. Amivel rendesebben lehet messzebbre fókuszálni, ami erősebb. Ami a lehetőségeimet kiszélesíti. De sajnos jelenleg, és még egy ideig kénytelen vagyok beérni a jelenlegivel. Persze, gyüjthetnék pénzt, de sajnos ez sem kivitelezhető jelenleg. Még nem, mert elmaradt számlákat görgetek magam előtt. Talán áprilisra utol is érem magam. Utána meg jön az, hogy nyaralási terveimet szeretném megvalósítani. Arra kell gyüjtenem. Sajnos egyre inkább úgy néz ki, hogy Spanyolország, Malaga kimarad, nem lesz pénzem addigra. Elegendő. Pedig jó lenne. Szeretném. És nem is kellene rá sok pénz, csak sajnos nem valószínű, hogy össze tudom szedni addigra. Ehh. És ez még csak a nyár eleje. Becskére mindenképpen szeretnék elmenni, az sokkal könyebben kivitelezhető. Sokkal olcsóbb, és közelebb is van. Jut eszembe, Szilveszterkor volt egy kisebb „fogadalom”, hogy idén el fogunk menni Ozorára, a fesztiválra. Ja, mert hogy nem egyedül tettem ezt a „fogadalmat”. Tavaly is barátkoztam a gondolattal, hogy akár egy napra leugrani, Juno Reactorra, de sajna tavaly egyik fesztiválra sem tudtam elmenni.

És akkor még nem is említettem, hogy idén PC-vásárlást is terveznék. De arra aztán télleg kevés az esély. Idén. Igazából nem is PC, hanem inkább LapTop az igény. Hordozható, bárhol használható, kis helyen is elfér. De ez aztán tényleg messze van, hogy egy ilyen eszközt tudjak venni.

Szép tervek, mondhatom, de örülök, ha a felét meg tudom valósítani. Hogy melyik felét? Hehe. Ez egy jó kérdés. Nem tudom. Minden csak az anyagi lehetőségeimtől függ. Hogy mennyire, és hogyan tudok gazdálkodni az erőforrásaimmal (hehe, ez jó vicc, erőforrások).

Lehet, hogy rendszeresen kellene Lottóznom. Hátha ...

Ki a hibás?

Ha van egy gép – jelen esetben egy üdítőautomatáról van szó - , amire a pénzbedobó nyílás mellé rá van ragasztva egy cimke, amire az van írva, hogy „Rossz”, és ennek ellenére adott emberke mégis bedobja a pénzt, amit aztán a gép elnyel, akkor ki a hibás? A gép, amire rá van írva, hogy rossz, vagy az emberke, aki a cimke ellenére mégis bedobja a pénzt? Elvégre a 21. században az emberek nagyrészének tudnia kell olvasni, pláne, ha magasabb pozicióban van. Persze ilyenkor jön a rugdosás, gép döntögetési, püfölése, káromkodások. Persze én meg mint csupa kedvesség, megkérdeztem, hogy a cimkét ő ragasztotta fel, vagy már ott volt? Ott. Akkor most ...? No igen. Boldogok a heringek ...

Ballépések ...

Ma ismét nagyot alkottam. Hoztam a formámat. Ahogy kell. Elindultam dolgozni, persze mind2 buszt lekéstem, amivel normálisan be tudtam volna érni. Sebaj, gyalog le a VasútPUra, ott majd jön valami. Naná, hogy mire leértem, a térdem kezdett sajogni, fájni. Vártam vagy 15 percet, aztán jött az 50es. Mire leszálltam, már késésben voltam. Nem gond, főnök még nincs, aki ez miatt szólna. Öltözőben hasított belém a felismerés, hogy nadrágot cseréltem ma, de a pénzt elfelejtettem kivenni a másikból. Hurrá. Föl is hívtam Anyámat, hogy valszeg nem megyek reggel, mert nem van nálam pénz, amivel vissza tudnék menni Pécsváradról. Szerencsére kisegít, bár az orrom alá dörgölte a befizetetlen NET/TV számlákat. Egy szavam nem lehet, teljesen jogos, igaza van. De erről is én tehetek, ezt is én főztem. Remélem nagyobb gondok, problémák nem leszenek ma, nekem most ez is elegendő. Mindegy.

Holnap reggel meló után céges járattal megyek Haza, Pécsváradra. Szép egy nap lesz, azt már most látom. Az idő nagyrészét úgyis azzal fogom eltölteni, hogy megpróbálok éber maradni. Nagy valószínüséggel nem lesz gond, bár biztos leszenk mélypontok, amikor nehezebben viselem a fáradtságot. Még nem tudom mi lesz odahaza. Gyanítom, hogy több időt fogok tölteni Unokahúgommal. Lehet, hogy még segíteni is kell valamennyit, valamit, ezt még nem tudom, de majd meglátom, kiderül. Ja, jut eszembe, amit múltkor elfelejtettem, azt most mindenképpen meg kell tennem, át kell néznem a régebbi CD-ket, mi az a film, amit akarok magammal vinni. Meg könyvek, át kell néznem a könyveimet is, mi az amit viszek magammal. Múltkor konkrétan tudtam, hogy melyik könyveket akarom magammal  vinni, most persze nem jutnak eszembe. Majd holnap beugrik, ha nem felejtem el. De legjobb az lesz, ha hagyom alakulni a dolgokat. Úgyse leszek abban az állapotban, amiben teljesen a magam ura vagyok.

Zavaros érzések ...

Vannak dolgok, érzések, hangulatok, amiket nem nagyon tudok hova tenni magamban. Ez kb. 1 hete jelent meg, azóta tart. És nem értem. Miért? Mi az, ami kiváltja ezt? Haverom apjának a halála? Vagy az, amit haveromon tapasztaltam ezzel kapcsolatban? Vagy a Cégnél uralkodó hangulat, és egyre növekvő közönyöm, és hozzáállásom munkámmal kapcsolatban? Vagy ezek mind együtt? Nem tudom, de azt határozottan érzem, és tudom, hogy kb. 1 hete kezdődött, illetve azóta tart ez az érzésvilág. Nem örülök neki. Változtatnom kell ezen, nem szabad hagynom, hogy maga alá gyűrjön ez az érzés, hangulat. Eltöltöttem egy kis időt a „társaságában”, és tudom, hogy ez nekem nem jó, nem kell. El kell zavarni a „kóbor kutyát”, nem szabad több „csontot” vetni neki. Tulajdonképpen ez is csak EGO-játék. Valószínű, hogy megen neki kell állnom folytatnom a megkezdett Gyakorlatomat (ezt is hanyagoltam ezen a 7en), dolgozni rendszeresen, nem hagyni, hogy ezek az érzések befolyásolják elhatározásomat (befejezni a Ngöndrot). A tapasztalatok azt mutatják, hogy van értelme meditálni, dolgozni a tudattal, most akkor felesleges lenne, ha hagynám, hogy mindezek az eredmények kárba vesszenek. Nem azok közé akarok tartozni, akik mint egyfajta napi kötelességnek tesznek eleget azzal, hogy meditálnak. Nem akarok azok közé tartozni, akik csak azért meditálnak, hogy ne történjenek velük rossz dolgok (ez sajnos elkerülhetetlen, rossz dolgok történnek velünk, csak az a kérdés, hogy ezt hogy tudjuk megélni, feldolgozni), hogy szerencséjük legyen. Azért akarok meditálni, a tudattal dolgozni, hogy tapasztaljak, hogy a kérdéseimre megkapjam a válaszokat, hogy teljesebb életet élhessek, tudatosabbat. Persze, én sem azért fordultam a Buddhizmushoz, mert a dolgaim annyira jól mentek. Nem. De rájöttem, hogy ennél többről szól. Saját félelmeim leküzdése, zavaró érzelmeim megszüntetése, átalakítása csak egy dolog a sok közül, és még ezen a téren is sok munka vár rám. Hosszú, nehéz, kihívásokkal teli út áll előttem, de végigjárom ...

Anyagi gondok ...

Valahogy nem nagyon akar egyenesbe, rendbe jönni az anyagi helyzetem. Az egy dolog, hogy külön élek, és megpróbálok önállóan, függetlenül élni, a saját lábamon. Persze otthonról továbbra is kapok segítséget élelmezésügyileg, ami valljuk be, nem rossz. De valahogy nem tudok egyenesbe jönni, utolérni magam. Januárban az előtakarékosságom tett be, akkor 3 havi díjat vontak le, akkor az miatt csúsztam meg hó végére. Ebben a hónapban befizettem a telefonszámláimat (majd’ 20000 HUF), visszaadtam a kölcsönt haveromnak (10000 HUF), bérlet, albi, kisebb apróságok, és már nincs is pénzem. Jó, attól nem félek, hogy gondban leszek, ami van, be tudom, osztani, kihúzom fizetésig (még 2 hét). De a következő hónap is pluszkiadásokkal fog kezdődni. Még tavalyról van internet-hátralék, amit nem fizettem be, és ebben a hónapban nem tudtam befizetni, még részletében sem. Sajnos erről Anyámat elfelejtettem értesíteni (ahogy más telefonhívások is elmaradtak, sajnos), így most márciusban fizethetek nekik 16000 HUF-t. Szép kilátások. Hogy fogok így takarékoskodni, félretenni, nyaralásra gyüjteni? Macerás, és komoly kihívást jelent ez a probléma. Remélem, hogy ha ezt sikerül rendeznem (miért ne sikerülne?), utána nem lesz több ilyen probléma, és utolérem magam végre. Ha tartalmasabb, teljesebb életet akarok élni, akkor sajnos ezzel a tényezővel is számolnom kell, mert pénz nélkül egyre kevesebb dolgot lehet tenni. Sajnos szükséges rossz. Pénz kell ahhoz, hogy lakni tudjak valahol, hogy enni tudjak normálisan, hogy öltözködni tudjak, hogy ha a kedvem, és a helyzet úgy hozza, akkor el tudjak menni szórakozni, lazítani. Pénz kell mindenhez ...

Series ...

Sikerült megen találnom egy olyan sorozatot, ami kellőképpen érdekes ahhoz, hogy folyamatosan nézzem. Fringe a címe a jelenlegi választottnak. Tudományos kísérletekről, illetve hatásaikról szól a sorozat, olyan kutatásokról, amik etikussága, humánussága igencsak megkérdőjelezhető. Olyan témákat, kérdéseket feszeget, amiket valamelyest tabuként kezelünk, amikről inkább eltereljük a figyelmet, ha felmerül, mert kínos, kellemetlen gondolatokat, érzéseket kelt bennünk. Mindenesetre tetszik, jók az epizódok témaválasztása, a karakterek is kellőképpen el vannak találva, bár nagy kedvencem Walter lesz, az őrült, antiszociális zseni, aki nemrég zsabadult az egyik elmegyógyintézetből. Nagyon penge a karakter, bár a többi szereplő se semmi. Mind el van találva, ahogy kell.

Másik sorozat, amit biztos fogok nézni az a The Middleman c. sorozat. Sajnos csak egy évadot ért meg, aztán cancelt mondtak rá, pedig jó. Amolyan Man in Black, vegyítve egy kis képregényes hangulattal, és sajátos humorral. Egy vélemény szerint, ha másik csatornán ment volna (Ámerikában), akkor lehet, hogy lett volna folytatás. Eddig még csak 2 részt láttam belőle, de tetszik, és meg fogom nézni az összes többit.

Most pedig vissza dolgozni, hogy látszatja is legyen a munkámnak.

Céges dolgok, hangulatok ..

Munkakedvem hanyatlása már ott tart, hogy otthon már elfogott egyfajta méla undor, amikor eszembe jutott „szeretett” munkahelyem. Persze nem lep meg ez az érzés, sejtettem már jó előre, hogy ez így lesz. Azért nem tetszik, ez tény. Nem, mert rengeteg energiámat szívja el ez az érzés, ez a hangulat, hiába próbálom figyelmen kívül hagyni, ott van, folyamatosan motoszkál, zaklat. A hangulatom meg nyomott, és ez az érzés csak fokozódik, napról napra. És akkor jön a kérdés, hogy ha ennyire nem jön be nekem a munkahelyem, akkor miért nem hagyom itt az egészet, és megyek el? No igen, de hova? Nem nagyon van munkalehetőség manapság Baranyában, Pécsett, bár nem is nagyon néztem még körül. A másik meg az, hogy van már annyi évem a Cégnél, hogy most már nem akarok önként lelépni, mert akkor nem fizetnek ki végkielégítést. Az meg nekem mostanra már jó pénz, és tudnék is kezdeni vele mit. Szóval maradok a végkielégítés végett, hátha megkapom.

Másik dolog a Céggel kapcsolatban. Állítólag az a hír járja, hogy ha valaki kér a Cégtől Munkáltatói Igazolást, akkor nem kap, vagy ha mégis, akkor a lapra rá van írva, hogy „A Cég felszámolás alatt”. Hmm. Elgondolkodtató. Meg más, érdekes pletykák is járják. Az egyik termékvonal kapott nagy megrendelést, ők csak később fognak költözni, az eddig hallottakkal ellentétben. A termékvonal létszáma 700 fő. Aztán ott van az, hogy a létszámcsökkentés tovább folyik, egészen addig, amíg el nem érik a 700 főt. Ezt a kettő dolgot összekombinálva megen érdekes dolgok jönnek ki. Ez is elgondolkodtató.

Visszatérve egy korábbi gondolatra, hogy miért nem lépek le innen, ha munkaundorom ilyen mértékű. Ma délután felhívott egy régi ismerősöm húga, és egy kötetlen beszélgetésre hívott, munkalehetőséggel kapcsolatban. Meg is beszéltük, hogy hétfő délelőtt találkozunk, és elmondja, hogy mit is tud nekem ajánlani. Kíváncsian várom, hogy megtudjam. Ki tudja, elvégre semmi sem történik véletlenül, mindennek oka van. Ennek is biztosan meg van az oka, hogy miért most, vagy melyik korábban kimondott kívánságom az, ami kellő energiát kapva beteljesedhet.

Meglátom mi lesz ...

Kényeztetés ...

Már most azon gondolkodok, hogy holnap miket fogok csinálni, hogy fog eltelni a napom. Egy biztos, jobban, mint a mai. Már csak azért is, mert holnap délután 3ra megyek masszázsra, 1 órán át fogják gyúrni elgyötört testem, hogy utána frissebbnek érezzem magam. Ennél jobb csak az lenne, ha előtte elmennék szaunázni egyet. Na, az nagy királyság lenne! Ha minden igaz, akkor még meg is tudom tenni, csupán csak annyit kell tennem, hogy még ma délben, vagy meló után rájuk csörgök (Mecsek Fallabda Központ), és kérek időpontot még masszázs előttre. Ilyet még úgyse csináltam. Érdekes, és élvezetes lesz, az biztos. Ennek fényében a holnapi nap lesz a héten a legjobb nap. Rám is fog férni egy ilyen program-együttes.

A Tél vége ...

Naptár szerint már az van. Sőt, volt már tavaszias időjárás is idén, pár hete, és most mégis fagyoskodunk, csúszkálunk, hóesésben rohangálunk. Tél Tábornok kimutatja foga fehérjét, megmutatja, hogy tud Ő keménykedni. Nekem meg valahogy egy 6 évvel ezelőtti télvég jutott eszembe, mikoris februárban még bőven havazott, március elején is még legalább 10-15 cm hó volt. Mondogattuk is, hogy „január, február, itt a Nyár!”. És majdnem úgy is lett. Március elején kb. 3 nap alatt annyira felmelegedett az idő, hogy a hav is ennyi idő alatt szinte teljesen elolvadt, pár nap alatt nagyjából 15 C-t emelkedett a hőmérséklet. Áprilisban meg már olyan meleg volt, hogy simán lehetett rövidnadrágban menni mindenhova. Az amúgy is egy szép, kellemes év volt, minden szempontból. Na jó, majdnem minden szempontból. Idén szeretnék ismétlést ebből. Szeretnék erre az évre úgy visszaemlékezni, mint egy szép, kellemes évre ...

Kósza gondolatok ...

Teljes komolysággal azon gondolkodám, hogy szólok főnökömnek, ha megen előfordul létszámcsökkentés berkeinkben, akkor ugyan már, gondoljon rám, és ajánlja a nevemet. És ezt most a legkomolyabban jelentem ki. Ez a véleményem, és a hozzáállásom a jelenlegi munkakörömhöz. Rohadtul rühellem, és nem van kedvem csinálni ezt a melót. Csináltam már eleget évekkel ezelőtt, és éveken át. Bele is untam. Ennél a Cégnél nem akarom már ezt csinálni. Ráadásul, ha most, leépítés alatt küldenének el, akkor nem is járnék rosszul. Annyira. Nem tudom, hogy mi lenne jó, de azt tudom, hogy ez nem. Az elmúlt egy hónapban erre rájöttem. A múlt heti pihenő se ért semmit, nem lett jobb a hozzáállásom a melóhoz.

Amúgy érdekes dolog jutott az eszembe. Vezérünk tavaly év végén tartott tályékoztatót, amikor is nem mondott semmit, tulajdonképpen. Amire ki akarok térni, az az, hogy nagy eredményként említette meg, és könyvelte el, hogy milyen sikeres volt a továbbképzési program, mert hogy mennyi „hibakeresőt” tanított be a Cég, és ezt a programot a továbbiakban folytatni is fogják. No, most én ebből arra következtettem, hogy ha továbbra is menni fog ez, majd szépen megszüntetik a Hibakereső2 kategóriát, aki még abban van, annak felajánlják a Hibakereső1-et, és ha nem fogadja el valaki, az mehet, amerre lát. Nos, ez lesz az, amit semmiképpen nem fogok elfogadni, ha még megérem ezt itt. De nem akarom. Jobban szeretnék addigra lelépni innen. Ha lehet, végkielégítéssel.

A Herót és Én a Gyárban ...

Majdnem 1 egész hetet otthon voltam, távol a munkától, a Cégtől, de ennek ellenére valahogy nem érzem azt, hogy dolgozni akarok, vagy kellene. Nem van kedvem hozzá. De ezzel nem vagyok egyedül. Másoknak is hasonló a hangulata, munkakedve, mondjuk ez az elmúlt hetek árnyékában nem is csoda. Kisebb világvégehangulat urlkodik szerte a Cégnél. Még mindenki bizonytalan, nem lehet tudni, ki marad, meddig, stb. Nekem csak szimplán nincs kedvem dolgozni. Ma. Holnap. És egész hónapban. Legszívesebben itt hagynám ezt az egész kuplerájt, csak nem tom, hogy utána mi lenne. A végkielégítésről lecsúsztam, egyelőre, persze, mert bíztam benne, hogy nem lesz annyira gáz az „új” munkakör. Tévedtem. De, az! Így folyamatosan méla undorral jövök be, amit próbálok leküzdeni, több-kevesebb sikerrel. Így nem is csoda, hogy folyamatosan érzékelem régi „kolegám” jelenlétét, Herótét. Gyanítom, hogy csak műszak vége felé fog eltávozni, Ő mindig előbb távozik, mint én. De már most mennék el innen, hamarabb, meszebb, mint lehet jelen pillanatban ...

Halál ...

Most kaptam egyik barátomtól a hírt, hogy meghalt az apja. Egy pillanatra a döbbenettől a lélegzetem is elakadt, de aztán felmerült bennem a gondolat, hogy jobb neki így. Ő már nem szenved ebben az életben, és amennyire a körülményeket ismertem, tényleg jobb neki így. Csak ilyenkor a hozzátartozóknak rossz, a ragaszkodás, és a veszteség miatt. De Ő már beteg volt, az állapota egyre csak romlott. Ez egyfajta megszabadulás volt neki, az biztos.

Haverom kérdezte, hogy ma ráérek-e. Nem akar otthon lenni, amit tökéletesen meg tudok érteni. Kérdeztem, hogy mi a terve, erre azt mondta, hogy mocskosmód be akar rúgni, és be akar szívni. Ezt is megértem. És valahogy az elmúlt pár hetet is kezdem megérteni, ahogy az események más megvilágításba kerülnek. Sejtettem, hogy valami gáz van, de nem mertem megkérdezni, nem tudtam, mik lesznek a helyes szavak, amiket ki kell mondani. Inkább nem mondtam ki, nem tettem fel a kérdést. Hogy helyesen tettem-e? Nem tudom, és most már nem is fog kiderülni.

Most majd hamarosan kiderül, hogy mi is lesz a nap további részében, hogyan tovább. De segítenem kell a haveromon, hogy valahogy túllépjen a történten. Hogy ne szenvedjen a veszteség érzése miatt. Vagy bármi, ami rossz érzés felmerülne. Nem tudom. Mint ahogy azt se, hogy ilyenkor mit kell tenni. Korábbi antiszociális viselkedésem még csak az átalakulása elején jár, még nem vagyok tisztában minden viselkedési normával, amit az élesebb, és érzelmesebb helyzetek megkövetelnek. Csak a saját tapasztalataimra, és megérzéseimre hagyatkozhatok.

Nem tudom, hogy mi lesz, és hogyan. Nem tudom, hogy miként fogok reagálni. De az biztos, hogy ez most nem rólam fog szólni. De egy biztos, hogy segíteni fogok a haveromon, amennyire tőlem telik.

Szél ...

Mikor indulás előtt kinéztem, megörültem annak, hogy milyen szép, napsütéses idő van. Gondolkoztam is, hogy esetleg a pulover használatát mellőzöm is, de aztán mégsem. És milyen jól tettem! Mert napsütés ide, vagy oda, akkor is rohadt nagy szél van időnként, az meg nem begyere. És még hűvös is van. Mindezek ellenére tetszik a jelenlegi időjárás, faja. Most megyek kajálni, aztán zuhany, borotválkozás, aztán megyek Tecsóba vásárolni ezt-azt.

Szokások, és unalom ...

Tegnap összefutottam 2 régi barátommal, egyikükkel idén még nem is találkoztam. Jó volt velük lenni, találkozni, beszélgetni egy keveset. Mert igazából lényegeset keveset szóltunk, beszéltünk. Ez a találkozás - ahogy szokott lenni ilyenkor - a megszokásokról szólt. Egy darabig jól is éreztem magam. Tényleg. Aztán kezdett unalmassá válni a YouTube nézegetése, a semmit tevés, és inkább dominánsabb érzés lett a tompultság, az érdektelenség. Eluralkodott rajtam az unalom érzése. Persze mondhattam volna, hogy kezdek unatkozni, de csak agy másik, hasonlóan analmassá váló tevékenység került volna elő, és nem tudtam volna megmagyarázni nekik, a barátaimnak, hogy mi a bajom. Nem is bajom, csak nem kötött le a "szoba-party" feeling. Nem köt le a "stoned" állapot se, márpadig ha maradok, akkor az lett volna az uralkodó érzet, állapot. Hogy mondjam el a legjobb barátaimnak, hogy pont ebből lett elegem az elmúlt másfél év alatt? Hogy ez a semmittevés, ez a semmilyen álapot, hangulat, ez a nihil az, ami majdnem megbolondított? Nem tudom. Mindenesetre inkább leléptem egy idő után, és hagytam, hogy gondoljanak közben azt, amit akarnak. Majd ha felmerülnek egyszer a kérdések, akkor válaszolok is rájuk. Addig viszont haladok tovább ...

Tél ...

Ez az  időjárás, ami most tapasztalható, kezdi kivinni a maradék tollamat. Múlt 7en végre kezdett jobb lenni az idő, több napsütés, egyhébb hőmérséklet, és ezzel egyenesen arányosan javult a hangulatom is. Erre 7végén elkezdett esni az eső, ami még annyira nem is volt rossz, de tegnap estére lehülés, sőt, éjel már a hó is elkezdett szakadni, ami tartott egészen délig, vagy valami akörüli időig. Nem tom pontosan, mert akkor kicsit ledőltem pihenni. Persz megvolt a maga csodás hangulata a havazásnak, de valahogy most már nem erre vágyok, nem erre van szükségem. Szeretném a jó időt, a tavaszt érezni, de asszem ez még odébb van. Pedig ... A Télből mostanra már elegem van, unalmas, lehangoló, és sivár. A Tavaszt akarom érezni. Azt, hogy nem kell már beöltözni télibe, hogy kezdenek a színek visszatérni az illatokkal, szagokkal együtt, élvezni a látványt, hogy a csajok kezdenek megen lazábban öltözni. Hogy akár ki lehesen feküdni a fűbe, ha kirándulok valahova. Egyelőre csak remélem, hogy hamarosan jobb lesz az idő, hogy március elejére itt a Tavasz ...

Visszaesés ...

Ahogy korábban említettem, mindig lehet rosszabb a helyzet. Mint ahogy most is ez történt. A korábban említett szupervigyor most bejött a termelésbe, közénk, és leült összeszerelni. Ez még nem lenne akkora gond, de sajna olyan fejhangja van, amivel borotválni lehetne. Rém idegesítő tud lenni. Ráadásul folyamatosan érdeklődik a kiesők miatt. Ded jó, hogy már csak 5 órát kell itt lennem, aztá haza aludni! Aztán 6 nap pihi ...

Zavaró tényezők ...

Az adott helyzetnél - legyen az jó, vagy rossz – mindig lehet jobb, vagy rosszabb. Mint ahogy most is. Megérkezett az egyik szupervigyor, és sajna reggelig itt is marad. Nem mintha különösen zavarna, de sokkal nyugodtabb lenne a hangulatom, kedvem, ha nem lenne itt. Már csak azért is, mert elég zizi, hamar bepánikol, ha valami „gond” van. Most még béke van, és nyugalom. Kérdés, meddig marad ez így? Remélem sokáig.

 

Már csak másfél óra kajáig, és 8 óra műszak végéig. Érdekes lesz kivárni. Szerencsére a szabadságos papíromat aláírtam, úgyhogy nyugodt vagyok. Egyelőre. Remélem, hogy ez se változik ...

Munkakedvem ...

            ... változatlanul a legmélyebb mélységekben tartózkodik, nem mozdul onnan, nem akar feljebb kerülni. Nem moccan. Igazából csak azért dolgozok, hogy teljen az idő, de ettől se megy jobban. A poén az, hogy nem is nagyon van mit csinálni, ami kiesik teszten, azt vissza is nyomom általában nagyon hamar. Persze van ’buffer’, de abból sincs kedvem dolgozni, pláne, hogy az már mindennek a legalja, a szemét, a szar, amit nem tud senki se lejavítani. Akkor én, az új, hogy tudnám? Mellesleg nem is akarom. Mindegy, ellébecolok itt egy ideig, megteszem azt, ami tőlem telhető, de lelkesdést, és csodákat ne várjanak, mert azt nem fogom megtenni. Ez nem az a munkakör, amit szívesen végeznék. Nem. Azt sajnos elvették tőlem, de hát ez van. Dolgozok, hogy ne unatkozzak ...

Ngöndro ...

Múlt 7 kedden megkezdtem a Ngöndrot, az első alapgyakorlatot a 4ből, a Leborulásokat (röviden Borulás). Ez az egyetlen olyan gyakorlat, ami mozgással van összekötve, ahol fizikai munkát is kell végezni. A hét közepétől komoly izomlázzal küzdöttem, olyan helyeken, ami eszembe se jutott, hogy fájni fog. A köhögés, és a tüsszentés komoly problémát, gondot okozott. Aztán csütörtökön megen borultam, ez meg is szüntette az izomlázat.

 

7végén belső tanítás volt, Csöndes Áron volt Pécsett, utazó tanító. Érdekes, és mozgalmas 7vége volt, tetszettek az előadások, és az offline programok is. Szombaton a Mahasziddhákról, illetve a Dakiníkről voltak tanítások, elég érdekes volt a beszélgetés, sok minden volt, ami tetszett. A tanításokon kívül a program közös ebéd volt a Csillagban (nem a börtönben!), meditáció, este meg közös vacsora, disznótoros (hurka, kolbász sütve, savanyúval, mustárral, tormával). Az este meglehetősen vidáman telt el, Orosz-Túrát megjárt barátunk tartott élménybeszámolót, aminek pár mozzanata igen mulatságos volt, rendesen megnevettetett (a név kötelez). Persze később volt fényképes beszámoló is, ami szintén érdekes volt. Később volt filmnézés (SlumDog Miullionaire), Indiában játszódó film, jelenleg 10 Oscarra jelölték, Golden Globe átadón is több díjat nyert. Mondjuk meg is érdemli. Zseniális film volt, nagyon odavágott. Nagyon jók voltak a képi hatások, a vágások, a színek, és mindezek mellé nagyon jó zene volt (meg is kell szereznem a zenéjét). Valamikor éjjel 1 felé értem haza, illetve kerültem ágyba.

 

Vasárnap a Ngöndró első 2 gyakorlatáról (Borulások, és Gyémánt Tudat) volt tanítás. Már csak ez miatt is akartam még a 7vége előtt elkezdeni a Borlást, hogy legyen róla fogalmam, mire Áron beszél róla. Mondjuk nem kellett feltennem a kérdéseimet, mert mindre megkaptam a választ, bőségesen. A Gyémánt Tudattal kapcsolatban nem tudok mit mondani, egyelőre számomra nem fontos még, messze van, mire el tudomn kezdeni. Legalább 3-4 hónap, vagy valami hasonló. Délután megen ebéd a Csillagban, majd filmnézés, amit kihagytam, mivel be kellett fizetnem a telószámlát (már egyirányusítva voltam), illetve még vásároltam egy keveset. Délután még visszamentema Centrumba, gondoltam folytatom egyéni gyakorlásomat. Pont úgy jött ki a lépés, hogy összesen 5en Borultunk, a helyezkedés meg úgy alakult, hogy én voltam legelöl (én lettem az Ellenség, engem kell belökni a Tóba). Ha többen csináljuk egyszerre, az sokkal ösztönzőbb, inspirálóbb, nekem ez a tapasztalatom. Az egyik lány, aki nagyjából ugyanakkor csatlakozott a Szhangához, amikor én, neki ez volt az első alkalom, hogy Borult. Szegény teljesen kikészült, fél órával utána még mindig ki volt rendesen. Az első tapasztalatok. Gondolom ma meg hatalmas izomlázzal küzd. Tanácsoltam neki, hogy ha van rá lehetősége, akkor minél hamarabb dolgozzon rá valamennyit, akkor hamarabb elmúlik az izomláza. Jelenleg az a terv, hogy szépen lassan felhúzom a mennyiséget arra a határra, ami még nem túl megterhelő, ami nem megy az egészségem kárára. Nem verseny ez, nem az a cél, hogy minél hamarabb megcsináljam, nem bizonyítanom kell. A rendszeresség inkább szempont. Most egy darabig a 200 lesz az a mennyiség, amit meg akarok csinálni alkalmanként, aztán szépen emelem 50-esével, hogy szokjam. Majd kialakul.

 

Úgy néz ki, hogy lesz a Centrumhoz kulcsom. Illetve részben már van, csak a kinti kapukulcs hiányzik. Ez már csak azért is jó, mert ha gyakorolni akarok, akkor nem fogok függeni másoktól, nem kell arra várnom, hogy valaki legyen bent, akinek van kulcsa. Egyszerübb lesz az egész ilyen szempontból. Amúgyse szeretem a korlátokat, jobban szeretem én irányítani a dolgaimat. Remélem, hogy holnap sikerül átvennem a hiányzó kulcsot.

 

Múlt 7en vettem a bátorságot, és ráálltam egy mérlegre. Amit láttam, az nem nagyon tetszett. 88 kg-t mutatott a kijelző, és ez nem van kedvemre. Meg az úszógumi se, amit látok. Jó, nem nagy, de engem zavar. Nyár elejére le kellene adnom minimum 5 kg-t, de ha több lenne, az se jelentene gondot. Át kell gondolnom, szerveznem étkezési szokásaimat. Kevesebbet kell ennem, egyrészt csak annyit, amennyi elegendő, de néha kell majd koplalnom is. Azon gondolkodok, hogy lesz majd pár nap, amikor csak zöldségeket eszek. Tésztát lehetőleg nem fogok enni. A kenyérfogyasztást is csökkentenem kell. Tudatosan kell arra törekednem, hogy megfelelően táplálkozzak. Most például elkezdtem Kefírt enni, ebből lehet, hogy rendszert is kellene csinálni. Vagy mittomén. Igazából azon is gondolkodtam, hogy esetleg megpróbálom a müzlifogyasztást reggelire. De az az igazság, hogy mozognom is kellene, az is sokat segítene. Futnom, vagy felüléseket végezni. Majd kiderül, hogy mi lesz.

 

Másik nagy elhatározásom, hogy abbahagyom a dohányzást (nem leszokok, mert azt elég nehéz). Alapvetően az anyagi vonzata az, ami motivál, hogy mennyibe kerül. Most, hogy elköltöztem, minden költségnek sokkal nagyobb jelentősége van, pláne az ilyen élvezeti cikknek, mint a cigaretta. Ez az én esetemben havonta 5-6 ezer forintot jelent, és jó esetben abból akár 1-2 hétig tudok enni. Márpedig megoldom, hogy így legyen. Muszáj. Másrészt meg egészségtelen. Harmadrészt meg megszokás, amitől meg lehet szabadulni. Csütörtök délután óta nem dohányzok, eddig elég jól bírom, habár voltak olyan pillanatok, amikor bizony komolyan elghondolkodtam azon, hogy mindjárt kérek valakitől egy szálat. De aztán sikerült megállnom, hogy ne tegyem meg. Sikerült ezt megtennem annak ellenére, hogy olyan társaságban voltam, akik dohányoznak, illetve sörözés közben is ellen tudtam állni a késztetésnek. Csak így tovább!

E heti munkaterv ...

Ma befelé jövet a Céghez azon gondolkodtam, hogy mennyire akarok én dolgozni a 7en (és úgy általában, de most nem ez a téma). Rájöttem nagyon hamar, hogy semennyire sem. El is határoztam, hogy ha lehet, akkor kiveszek szabadságot, úgyis sok van még tavalyról. És ha lehet, akkor már a mai éjszakát is. Hát, mint kiderült, azt pont nem lehet. De a maradék 2 ájszakát azt igen, azt lehet. Tehát ezt a mai éjszakát kibírom valahogy, utána meg majd egy egész hétig nem jövök be dolgozni. Nagy királyság ez, én mondom! Úgyis van mit csinálnom ...

Hiba, és tanulság ...

Tegnap hatalmas hibát követtem el. Délután lefeküdtem, ledőltem, csak úgy heverészni, nem alvási szándékkal. Ehhez képest mégis sikerült kb. fél órára elszundítanom, aminek éjjel lett meg a böjtje. Nem tudtam rendesen aludni, többször fölébredtem, forgolódtam. Nem volt meg a pihentető, folyamatos alvás. Most legalább tudom, hogy ezt továbbra sem szabad csinálnom. Alvás csak akkor, amikor téllegesen kell. Így működök.

Gondoskodás ...

Legyen akármekkora királyság, jó érzés, hogy független vagyok a "szülői fészektől", azért az is kellemes érzés, hogy a szülői gondoskodás nem múlik el. Mert Anyám tennap felhívott, hogy mikor ugrok be hozzá a szennyes ágyneművel (annak mosását is ő ajánlotta fel), mert akkor hoz nekem kaját. És lőn, ma kaptam Székely-káposztát, meg sütit. Hát nem imádnivaló? Hogyan tudom én ezt meghálálni? Meg lehet egyáltalán? Asszem ennek egyik módja az lehet, ha majd nekem lesz gyermekem, akkor legalább ekkora gondoskodást, és szeretet nyújtok feléje. Ez vajon megfelelő hála? Elég kifejező? Minden jó, amit kaptam Szüleimtől, azt majd továbbadom Gyermekemnek.

(lehet, hogy ez most kicsit szentimentális, érzelgős volt, de mindegy.)

Vég, és Kezdet ...

Ja,ma sikerült befejeznem a Rövid Menedéket, most már belekezdhetek a Ngöndroba. Milyen érzés? Örülök neki, hogy meg tudtam csinálni. Állítólag van, aki már itt abba hagyja. Remélem, hogy a héten el is tudom kezdeni a Borulást. Ja, hétvégén jön Csöndes Áron utazó tanító, belső tanítás lesz (értsd: nem nyilvános), ráadásul olyan témákról, amik engem is érintenek, illetve érdekelnek. Egész 7végét érintő program, 2 napos, közös ebéddel, vacsorával. Igazából ez lesz az első igazi Buddhista tanítás, amin részt veszek. December 6-ot nem sorolom ide, mert az más volt, az én szemszögemből sokkal jelentőségteljesebb. Menedéket vettem, találkoztam Oléval, megtapasztaltam a kagyüsöket. Ez most tanítás lesz. Kíváncsian várom ...

Tapasztalatok megen ...

Most hirtelen eszembe jutott (micsoda nagyzolás), hogy elfelejtettem a szokásos évvégi mérleget megcsinálni. Amikor is értékelem az elmúlt évet, eseményeket, történéseket. Nem mintha lett volna bármi fontos, amit érdemes lett volna értékelni, illetve ami volt értékes, értelmes, akár említésre méltó, azt egy bekezdésben össze tudtam volna foglalni. Egyébként meg minek? Emlékezek mindenre (jobbára) ami tavaly történt, összefoglalni meg nem tom, hogy érdemes é.
Mindenesetre azt megemlítem, hogy a tavalyi év a felismerések éve volt. Legfontosabb felismerés az volt, hogy senkit nem hibáztathatok helyzetemért, csak magamat. Aztán elkezdtem keresni az okokat, majd megoldásokat keresni rá, rájuk. És találtam. Megtaláltam azt, ami nekem megfelelő. Mondhatnám azt, hogy "az elmúlt évek mennyire feleslegesek voltak", meg "bárcsak kitörölhetném, meg nem történtté tehetném őket", de nem teszem. Fontosak voltak, tanító erejűek. Bár az is igaz, hogy eltartott egy darabig, míg tanultam belőlük. De szükségesek voltak, mert ezen évek eseményei, történései, tapasztalatai, és felismerései vezettek ide, jelenlegi helyzetemhez. "Korábbi gondolatok, szavak, cselekedetek vezettek jelenlegi állapotunkká." És ez télleg így van. Ahogy egyik lépést tettem az előző után, ahogy az "elágazásoknál" döntöttem, hogy merre is menjek tovább, mind ide vezetett. Szükségszerű volt. Persze csak rajtam múlt, hogy felismerem-e a dolgok természetét, és mihez kezdek ezzel a felismeréssel. Hogy egyáltalán meg merem-e tenni a szükséges lépést, lépéseket. Hogy hajlandó vagyok-e változtatni a dolgokon, a dolgok menetén, az életemen. Van-e bátorságom hozzá. És volt. Nem bántam meg. Ismerőseim nagy része pozitívan reagált a dologra, ami bátorított, és megerősített elhatározásomban. Persze találkoztam meglepődéssel, döbbenettel is. És találkoztam sziklaszilárd szkepticizmussal is.
Az elmúlt 2 hónap tapasztalatai tovább erősítettek elhatározásomban. Hogy mik ezek a tapasztalatok? Évek óta alvászavarokkal küzdöttem. Hosszú évek óta tulajdonképpen. Ezek nagyon hamar elmúltak. Nincsenek, megszűntek. Kiegyensúlyozottabb vagyok, mint valaha. Magabiztosabb. És ez nem csak az én meglátásom, másoktól hallom vissza, hogy mennyire szemmel látható a változás. Az elmúlt pár évet meghatározó félelmek nagyrésze eltűnt, elmúlt. Nem arról van szó, hogy már nem félek, mert vannak félelmeim, biztosan. Még nem vagyok "Megszabadult", azt az állapotot még nem értem el, ahhoz még sokat kell gyakorolnom. De nincsenek irracionális félelmei, és nem a félelmeim irányítják az életemet. Nyitottabb lettem a világra, és az emberek felé. Ez is nem csak az én meglátásom. Könyebben kezelem a problémákat, felmerülő nehézségeket. Ja, az utóbbi időben többször álmodok, és vissza is tudok rájuk emlékezni. Ez számomra igen kellemes, élvezetes, és jó dolog. Egy régi, és egy időre eltűnt dolog került vissza az életembe. És ennek örülök. Sokkal vidámabb vagyok, tudok örülni a dolgoknak körülöttem. Újra tudok nevetni, felszabadultan, örömtelien, önfeledten. Ez szintén csodás dolog. Ezek a tapasztalatok mind elhatározásomban, döntésem helyességében erősítenek meg.
És a végén egy idevágó idézet, vagy szólás, vagy mi:

"Ahhoz, hogy megismerjük az igazi magasságokat, előbb meg kell tapasztalnunk a mélységeket is."

(remélem, nem egetverő hülyeség)

Négy Nemes Igazság

1.Van szenvedés.
2.A szenvedésnek van oka.
3.A szenvedésnek van vége.
4.Van egy út ami a szenvedés végéhez visz.