Most hirtelen eszembe jutott (micsoda nagyzolás), hogy elfelejtettem a szokásos évvégi mérleget megcsinálni. Amikor is értékelem az elmúlt évet, eseményeket, történéseket. Nem mintha lett volna bármi fontos, amit érdemes lett volna értékelni, illetve ami volt értékes, értelmes, akár említésre méltó, azt egy bekezdésben össze tudtam volna foglalni. Egyébként meg minek? Emlékezek mindenre (jobbára) ami tavaly történt, összefoglalni meg nem tom, hogy érdemes é.
Mindenesetre azt megemlítem, hogy a tavalyi év a felismerések éve volt. Legfontosabb felismerés az volt, hogy senkit nem hibáztathatok helyzetemért, csak magamat. Aztán elkezdtem keresni az okokat, majd megoldásokat keresni rá, rájuk. És találtam. Megtaláltam azt, ami nekem megfelelő. Mondhatnám azt, hogy "az elmúlt évek mennyire feleslegesek voltak", meg "bárcsak kitörölhetném, meg nem történtté tehetném őket", de nem teszem. Fontosak voltak, tanító erejűek. Bár az is igaz, hogy eltartott egy darabig, míg tanultam belőlük. De szükségesek voltak, mert ezen évek eseményei, történései, tapasztalatai, és felismerései vezettek ide, jelenlegi helyzetemhez. "Korábbi gondolatok, szavak, cselekedetek vezettek jelenlegi állapotunkká." És ez télleg így van. Ahogy egyik lépést tettem az előző után, ahogy az "elágazásoknál" döntöttem, hogy merre is menjek tovább, mind ide vezetett. Szükségszerű volt. Persze csak rajtam múlt, hogy felismerem-e a dolgok természetét, és mihez kezdek ezzel a felismeréssel. Hogy egyáltalán meg merem-e tenni a szükséges lépést, lépéseket. Hogy hajlandó vagyok-e változtatni a dolgokon, a dolgok menetén, az életemen. Van-e bátorságom hozzá. És volt. Nem bántam meg. Ismerőseim nagy része pozitívan reagált a dologra, ami bátorított, és megerősített elhatározásomban. Persze találkoztam meglepődéssel, döbbenettel is. És találkoztam sziklaszilárd szkepticizmussal is.
Az elmúlt 2 hónap tapasztalatai tovább erősítettek elhatározásomban. Hogy mik ezek a tapasztalatok? Évek óta alvászavarokkal küzdöttem. Hosszú évek óta tulajdonképpen. Ezek nagyon hamar elmúltak. Nincsenek, megszűntek. Kiegyensúlyozottabb vagyok, mint valaha. Magabiztosabb. És ez nem csak az én meglátásom, másoktól hallom vissza, hogy mennyire szemmel látható a változás. Az elmúlt pár évet meghatározó félelmek nagyrésze eltűnt, elmúlt. Nem arról van szó, hogy már nem félek, mert vannak félelmeim, biztosan. Még nem vagyok "Megszabadult", azt az állapotot még nem értem el, ahhoz még sokat kell gyakorolnom. De nincsenek irracionális félelmei, és nem a félelmeim irányítják az életemet. Nyitottabb lettem a világra, és az emberek felé. Ez is nem csak az én meglátásom. Könyebben kezelem a problémákat, felmerülő nehézségeket. Ja, az utóbbi időben többször álmodok, és vissza is tudok rájuk emlékezni. Ez számomra igen kellemes, élvezetes, és jó dolog. Egy régi, és egy időre eltűnt dolog került vissza az életembe. És ennek örülök. Sokkal vidámabb vagyok, tudok örülni a dolgoknak körülöttem. Újra tudok nevetni, felszabadultan, örömtelien, önfeledten. Ez szintén csodás dolog. Ezek a tapasztalatok mind elhatározásomban, döntésem helyességében erősítenek meg.
És a végén egy idevágó idézet, vagy szólás, vagy mi:
"Ahhoz, hogy megismerjük az igazi magasságokat, előbb meg kell tapasztalnunk a mélységeket is."
(remélem, nem egetverő hülyeség)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése