Csak úgy ...

Furcsa érzés kavarog bennem. Nem tudom meghatározni. Nem a szokásos, eddig megismert bármelyik. Nem érzem negatívnak, de pozitívnak sem. Csak úgy van. De nem is vagyok ideges miatta. Csak nem tudom hova tenni. Mi váltotta ki, mi a természete? Persze ahogy jött, majd távozik is. Egyfajta nyugalmat tudok hozzá kapcsolni, ezt érzem mellette. De közönyt szerencsére nem.

Érdekes, hogy mikor jöttem haza a Centrumból, képek merültek fel a tudatomból, össze-vissza, életem különböző időszakaiból, egymáshoz nem kapcsolódva, egymást váltogatva. Arcok, helyek, események egymás után villantak fel, én meg csak gyalogoltam hazafele, figyeltem őket, hogy mi lesz a következő. Egyiket sem ragadtam meg, nem kaptam utánuk. Ahogy jöttek, úgy mentek is tovább, visszatértek oda, ahonnan jöttek. Nagy mozi volt, annyi biztos.

Dharma-barátaim azt mondják, hogy a meditációk hatására érdekes dolgok bukkannak elő a tudatból, ahogy dolgozunk vele. Lehet, hogy ez a mai esemény is ilyen, mindaz, ami történt, és amit most érzek. Nem tudom. Nem akarom azt se, hogy mindent a gyakorlásnak tulajdonítsak, mert az is hülyeség lenne. Az mindenesetre biztos, hogy az elmúlt fél évben sokkal többet álmodok éjjelente, vagyis inkább sokkal több álmomra emlékszem, és ez nem volt jellemző régebben. Néha olyan gondolatözön áraszt el, hogy csak nézek ki a fejemből, miközben fejemben vadul váltakoznak a képek, érzések kavalkádja vágtázik át tudatomon. Hogy ezek, honnan, mitől? Nem tudom, de azért izgalmas. Jó a mozi. Persze az is igaz, hogy mindig is vizuális tipus voltam, ha olvastam, a történetet szinte filmként láttam, vagy képek gyorsan változó folyamataként. A gondolataim is képekben jelenik meg tudatomban, mintha a valós (?) dolgok mellett néznék egy másik monitort, tévét, vagy tudom is én (nem biztos).

És akkor eljutottam oda, hogy már nem is tudom, hogy miért is kezdtem el ezeket a sorokat lejegyezni. Nem tudom, de lehet, hogy nincs is miértje, értelme, lényege. Mindez csak jött, egy késztetés, teret engedtem neki, és most itt van. De változott is valami? Nem tudom. És ha igen, számít? Ez meg majd idővel kiderül ...

Earpiece ...

Tényleg kell az az új fülhallgató. Az nem állapot, hogy van egy rakás jó zeném, és nem tudom akárhol hallgatni, mert nincs mivel. Big Bud, Bukem, Bonobo, meg még sok más zene vár arra, hogy hallgassam, de nem lehet jelenleg. Egy eszköz, amit mihamarabb be kell szereznem, ha megjön a fizetés.

Szombat este a panelban ...

Tegnap etse 8kor valami csodálatos észlény kitalálta, hogy fúrni fog. Mindezt panellakásban persze. Legalább fél órán át csinálta, hogy miért hagyta abba, fogalmam sincs. Megunta, befejezte, vagy szóltak neki a türelmetlenebb szomszédok. Én egy idő után csak azt vettem észre, hogy már egy jó ideje nem hallom. De a lényeg a figyelmesség, a kellő körültekintés, és a megfelelő időpont kiválasztása. Gyanítom, hogy emberünk egyikkel sem rendelkezik. Vajon mit szólna, ha én tenném meg ugyanezt, ugyanebben az időpontban, amikor ő akar pihenni? Persze nem fogom megtenni, már csak azért sem, mert fúrom sincsen. Másrészt meg minek?

Áldott pihenés ...

A tegnapi, utolsó műszakot kivettem szabinak. Nem volt különösebb dolgom, csak kevés a munka, és a múlt heti 4 napos munkahét kicsit megviselte a térdem. Érzem, hogy fáj.  Szóval pihenés van. Mondjuk mást nem is lehet csinálni, kint zsakad az eső, de ha az mégsem, akkor meg be van borulva, és fúj a szél. Igazából nem bánom, mert legalább lehűlt a szobám, és kellemes a hőmérséklet. Bár az is igaz, hogy így meg nem tudok elmenni Orfűre, vagy valami hasonló. Azért majd csak kihasználom hasznosan az időt, ami rendelkezésemre áll (1 nap szabadsággal, közel egy hétig nem dolgozok, 6 nap szabadidő). Teendő lesz bőven. Eljött az ideje, hogy Winfost telepítsek, mert már nagyon szét van nyúzva a rendszer. Ez valszeg holnap lesz aktuális valamikor. Előtte el kell ugranom Öcsémhez, nála van a lemez. Ma, vagy holnap húst is kell sütnöm, csirkeszárny lesz terítéken, zsírban sütve. A zsírja meg külön csemege lesz majd, ugye. Zsíroskenyér hagymával, legjobb. Amúgy is tervbe van véve, hogy közeljövőben tösször fogok sütni húst. Ma olvastam mélben, hogy szombatra Ngöndró-nap van beiktatva, aktív gyakorlás a nap több óráján keresztül. Megyek, mert lesz rá időm, és az egyéni gyakorlataimat is legalább megnyomom egy kicsit. Növelni kell az aktivitást, és nőni fog az inspiráció ennek hatására. Egyébbként is, elég sok dolgot kell most a tudatomban helyre rakni, összegyűltek a tapasztalatok, és a feszültség is nőtt egy kicsit az utóbbi időben. Másrészt pedig a gyakorló-napok mindig érdekes, izgalmasak, és élvezetesek. Valamelyik nap Váradra is ki kell mennem, csak még nem tudom, hogy mikor. Vasárnap, vagy hétfő az esélye, bár erős a sejtésem, hogy a hétfő lesz a napja ennek. 7végén GW-ben Hard Mode-os event lesz, dupla Reward, meg ezzel járó dolgok, úgyhogy oda is be kell majd nézni. Amúgy is olyan dolgokkal akarok foglalkozni mostanában, amitől jól érzem magam, ami nem okoz problémát. Azok úgyis jönnek maguktól. Egyelőre ez az, ami konkrét, a többi meg úgyis jön majd magától, ahogy alakul.

No music ...

Mp3-lejátszóm fülhallgatója elromlott. Csak az egyik oldal szól, a másik nem akar, meg se nyikkan. Ideje lesz újat venni, de akkor már olyat, ami strapabíróbb. Jobban bírja a képzést. Az, hogy a régit megjavítsam, nem a legjobb 5let, forrasztanom kellene, normális pákám meg nincs. Pedig most jó zenéket szereztem, jó lenne hallgatni munkábamenet, buszon, vagy bármerre séta közben. De a májusi költségvetésem a végét járja, az még a csoda, hogy van pénzem. Íme az újabb bizonyíték, hogy néha csodákra vagyok képes. Nem kell nekem sok pénz, csak annyi, ami elég. És hogy mi az elég? Ezt a helyzet hozza. De azért most jó lenne egy működőképes fülhallgató ...

Merev elképzelések ...

Az emberiség tele van tévhitekkel, elképzelésekkel, eszmékkel, amik elég rendesen korlátozzák az egyedeket. Értem ezalatt azt, hogy mit lehet megtenni, és mit nem. Igazából bármit meg lehet tenni, csak legyünk tisztában a következményekkel. Tudjuk azt, hogy mit miért teszünk. Rendszeresen találkozok azzal a kijelentéssel, hogy "könnyű neked, mert te megteheted", vagy éppen az ellenkezőjével, amikor az emberek meg vannak győződve arról, hogy adott dolgot/dolgokat nem lehet megtenni. Ez hülyeség. Ezek az elképzelések, téveszmék bennem is megvannak, csak nem minden esetben hiszem el, hogy tényleg nem lehet megtennem. Éppen ezért megteszem, kipróbálom. És az esetek többségében az derül ki, hogy igenis megtehetem a dolgokat, mint ahogy bárki megteheti, csak a sok évszázados, évezredes kondicionálás hatása miatt nem mernek lépni, nem mernek cselekedni. De könnyebb irigykedni, mert az nem kerül semmibe igazából. Csak az irigységünket tápláljuk, hízik, és a végén azt vesszük észre, hogy mindenkinek jobb, mint nekünk. Pedig nem. Csak nem merünk lépni, cselekedni. Semmi sem az, aminek gondoljuk, és minden csak annyi, ami ténylegesen, valójában. De mi fogalmakat kötünk hozzájuk, elképzeléseket társítunk melléjük, és folyamatosan keressük a mögöttes szándékot. Pedig legtöbbször nincs is mögöttes szándék, csak mi hisszük azt, és ezáltal már "létezik" is. Illúzionisták vagyunk mind. És közben mi magunk is illúziók vagyunk, saját elképzeléseink illúziói. És persze megkülönböztetünk, elválasztunk, osztályozunk, értékelünk. Elfelejtjük, hogy minden összefügg mindennel, hatással vagyunk mindenre, és minden hatással van ránk. Mindent kint keresünk, mert minden kint van elképzeléseink szerint, és persze elvárásokat támasztunk mindennel szemben. És amikor csalódunk (mert elkerülhetetlenül csalódunk), akkor dühösek vagyunk, szomorúak, elkeseredettek. Onnantól mindjárt másban keressük a hibát, magunkban soha. Pedig ott kellene keresni először. De nem. Kötnek minket a merev elképzelések, tévhitek, és dogmák, szabályoznak, és közben szabályozzuk magunkat, hogy mit tehetünk, és mit nem. Saját láncainkat cipeljük, amiket mi magunk aggattunk karjainkra, lábainkra, és közben erre még büszkék is vagyunk. Hát nem csodálatos?

A fagyi visszanyal ...

És most én érzem magam kényelmetlenül, bár hamar el fog múlni. Volt igazság benne, mert nem gondoltam végig, hogy mit, hogyan, miért, és még egy kisebb dac, duzzogás is bennem volt. Amit elfelejtettem mondani, az az volt, hogy vannak pillanatok, amikor egyszerűen nem akarok emberekkel beszélni, foglalkozni, és ez egy sarkalatos pont. Amúgy nem kaptam meg minden segítséget. De abban tényleg volt igazság, hogy meggondolatlan voltam. Mindenesetre most már nincs visszaút. Döntöttem, cselekedtem, és most megy minden tovább.

Nikotin ...

Nehezen megy a leszokás. Darabig ment simán, rendületlen voltam, aztán feszültséglevezetésképpen rágyújtottam. Kis ideig, kb. a feléig jól is esett, de aztán büdös volt, kellemetlen, nem esett jól. Múltkoriban meg T-nek volt szülinapi bulija, ittam, a többiek közül is többen dohányoztak, én is gyújtottam. Igaz, utána megint nem. Most, múlt héten is sikerült dohányoznom, egyrészt feszkó levezetése végett, másrészt szombaton, a 4. napon már elég fáradt, és kimerült voltam, akkor jól esett este lazításnak.

Az a helyzet, hogy tulajdonképpen vanak helyzetek, amikor jól esik a dohányzás, a füst eregetése. Alapvetően meg tudom állni, hogy ne gyújtsak rá, de valamikor, néha-néha nem akarok ellenállni. De azért ha lehet, nem gyújtok inkább. Jobb az nekem ...

Búcsú ...

Megírtam búcsúlevelemet "szponzoromnak", aki belerángatott az egész "üzletépítésbe". Szépen elmagyaráztam, hogy mit miért, illetve az egészet miért nem. Próbáltam tárgyilagos lenni, nem sértő hangnemben írni. Bár itt-ott elrejtettem 1-2 szurit. Majd kiderül, hogy lesz-e rá reagálás. Amúgy tegnap megtudtam még pár érdekes dolgot ezzel kapcsolatban, és így örülök, hogy nem öltem bele több pénzt, és még időben kiléptem. Nem hiányzik nekem a stressz, a frusztráció, és egyébb negatív érzelmek. Inkább maradok "szegény", de nyugodt és vidám. Mióta meghoztam a döntésemet, azóta ismét nyugodtabb az életem.

Erről is persze az EGO tehet, elhitette velem azt, hogy képes vagyok erre, tudom csinálni, én meg bekaptam a csalit. De ennek most vége. Ideje van, hogy ismét a gyakorlással foglalkozzak, dolgoznom kell a tudatommal, mert annak léegalább van eredménye, és még jól is érzem magam közben, és tőle. Érdekes, hogy egyik Dharmabarát, aki szintén belevágott ebbe az "üzeltépítésbe", azt mondta, hogy amíg ezt próbálta csinálni, nem tudott rendesen gyakorolni, meditálni. A személyes tapasztalatom az volt, hogy nekem is nehezebben mentek ezek a dolgok, kevesebbet is jártam le a Centrumba, a Borulást is hanyagoltam. De most, hogy kiiktattam ezt a dolgot az Életemből, eltünt a gátló tényező, ami akadályozta a gyakorlásomat. Ideje, hogy újra dolgozzak a tudatommal, minden lény javára.

Újabb álom ...

Most kivételesen nyugodt, békés, küzdelemnek nyoma sem volt. Arra azért emlékeznék. Tegnapelőtt éjjel álmodtam, Dharmával kapcsolatos volt. Álmomban Karmapával találkoztam, hogy hol, azt nem tudom, de ez nem is lényeges. Ott voltunk, többen is, áldásért járultunk elé. Megkaptuk a fehér sálat, amit oda kellett neki adni, és szépen lassan, mindenki elé járult. Én is sorra kerültem, átadtam neki a sálat, ő rám mosolygott, megáldott, majd a sálat visszaadta, a nyakamba akasztotta. Testem minden sejtjét öröm járta át, emelkedett hangulatba kerültem, de az érzést pontosan nem tudom visszaadni, leírni. Tudom, hogy ez csak egy álom volt, de fantasztikus volt, felemelő, mindent elsöprő. Jó álom, kellemes tapasztalat. Ezek után még inkább várom az igazi találkozást Karmapával.  Érdekes lesz a való életben is ...

"Cölöp vagyok ..."

"... verj le!" Valahogy mostanság mindenhonnan, még a csapból is a "Média-Hírességek", másnéven "Celebek" folynak. Meghatározzák mindennapjainkat (már akiét, az enyémet nem), "példát" állítanak, szólnak hozzánk (de minek), ésatöbbi. Ja, Celeb az, akinek a neve után el kell mondani, hogy ki is ő. 

"Cölöp vagyok, verj le!"Még szerencse, hogy nem nézek TV-t. Így csak néha találkozok velük, amikor ritkán ránézek az Index bulvár-részlegére, a Velvet-re. Persze mindez az én hibám, mert ugye minek is? Ott hibázok, hogy egyes hírek címe odavonzza a szemem, klikk, aztán olvas, végén meg szörnyülködés, fej falba verése, hogy "mégis, mt vártál?" Ott vannak a sokak, akik olvassák ezeket a híreket, majd kommentelnek, persze nagyrészt lehúznak, köpködnek, kifejezik nemtetszésüket az adott Cölöp iránt. De kérdem én, ha nem érdekli, nem tetszik neki, akkor minek olvassa el? Ezzel ugyanúgy eléri azt, ami a cél volt, van olvasottság, foglalkozik a Cölöppel, véleményt nyílvánít, ésatöbbi.

"Cölöp vagyok, verj le!" Sajnos egyre kevesebbet lehet hallani a különböző hírekben igazi hírességekről, , igazi eseményekről, aminek tényleges értéke van. Persze azt kell eladni, amire igény van, amit a közönség megvesz. Mi meg (a nagy átlag) megesszük, rendesen, bekajáljuk nagykanállal. Teljesen mindegy, hogy utána milyen véleményt formálunk, elolvastuk, megnéztük, beszélünk róla. A cél teljesítve, a pénzeket meg lehet bezsebelni. És mindaddig, amíg ez így működik, lesznek Majkák, NagyŐAnikók, Győzikék, ésatöbbi, sorolhatnám, ha akarnám. De nem akarom.

"Cölöp vagyok, verj le!"

Kiegészítés, és gondolatok ...

Azt hiszem némi kiegészítésre, magyarázatra szorul az előző postom. Az a rész, hogy "ellentmondásba keveredtem magammal", ez így nem tiszta. Az ellentmondás ott keletkezett, hogy mást éreztem, mint amit mondtam. És ennek ellenére megpróbáltam továbbra is meggyőzni magam, hogy ez így jó, jó lesz, nem lesz gond, csak idő kell mindenhez. Közben egyre szarabbul éreztem magam. Frusztráció, stressz, zaklatottság, idegesség, szorongás. Ez nem volt jó, csak nem néztem szembe a tényekkel. Közben meg kezdtem megen emberkerülő lenni. Ez megint csak rosszul esett, nem éreztem magam jól tőle. És ahogy fentebb említettem, közben arról győzködtem magam, hgy ez jó lesz, nem lesz semmi gond. A legjobb az, hogy mióta megérintett a felismerés, és elhatároztam magamban, hogy ez nem éri meg nekem, azóta jobban érzem magam, nyugodtabb vagyok. Egyfajta felszabadultság. Nem kell a továbbiakban aggódnom, hogy mi lesz, hogyan tovább. Nem kell azután rohangálnom, hogy hogyan fogok pénzt szerezni az "üzlethez".

Érdekes dologra jöttem rá tegnap. Sokat nyavajgok azon, hogy "de szar az Elcónál", de az igazság az, hogy tulajdonképpen valamilyen szinten szeretek ott dolgozni. A lehetőségeim igaz, hogy korlátozottak, de ez mellet végtelen számú lehetőség adódik, hogy az életemet színesebbé, élvezetesebbé, és tanulságossá tegyem. A magam, vagy akár mások számára. Ott megtehetem azt, hogy ha éppen nincs kedvem emberekkel beszélgetni, akkor nyugodtan megtehetem. És akkor ez elmúlik 1-2 nap alatt. Ellenben ha olyan munkám lenne, ahol állandóan emberekkel kellene dolgoznom ... Belegondolni is rossz. Teljesen befordulnék, átmennék utálatosba előbb-utóbb, és végül újra megjelenne a gonosz ikertestvérem. Na, ez az, ami nekem nem kell.

Érdekes, hogy ki miben, és hogyan méri a Szabadságot. Az "Üzlet" révén találkoztam emberekkel, akiknek a Szabadság azt jelenteti, hogy teljesen a maguk urai. Hogy olyan munkájuk van, amivel százezreket, milliókat keresnek havonta, időben nem korlátozza őket semmi, és anyagilag megtehetnek bármit. Nem tudom, hogy ez tényleg szabadság-e. Egy biztos, nekem nem. Nekem sokkal inkább jelenti a Szabadság a döntés jogát, azt, hogy minden rajtam múlik. És a felelősség, ami ezzel jár. Az a pár előadás, amin részt vetteem, érdekes volt. Ott azt mondták, hogy 1-2 év munka után az ember szabad lehet. Nos, ennek ellent kell, hogy mondjak. Én előtte is szabadnak éreztem magam (még ha nem is tudtam igazából), és most is szabadnak érzem magam. Közben viszont nem éreztem szabadnak magam. Inkább korlátoltnak, visszafogottnak. De most megint jól érzem magam, nyugalom van.

Múlt szombaton volt egy előadás, ott azt mondta az egyik öltönyös, hogy írjuk le azokat a dolgokat, amikre vágyunk. Amiket el akarunk érni. Le is írtam őket. Akkor még lelkes voltam. Aztán jött egy gondolat, hogy valami lemaradt a listáról. A legfontosabb. És ez az, amit Ők nem tudnak nekem megadni. Nincs az a pénz, ami ezt meg tudná adni. Egy Partner, egy Társ, aki mellettem van, akivel meg tudom osztani örömömet, gondomat, gyönyörömet, fájdalmamat, és viszont. Ezt ők nem tudják megadni, hiába kerestem volna sokat. A pénz nem boldogít. Ezt ők is mondták, persze hozzátették, hogy viszont még nem láttak olyan embert, aki szegény, és boldog. Ez csak azért van, mert nem járnak elég nyitott szemmel. Másrészt mi a szegénység, és mi a gazdagság? Én szegény vagyok, de nem anyagi értelemben. Szegény vagyok, mert nincs mellettem senki. Mert nem tudom megosztani senkivel se azt az érzelmi gazdagságot, ami bennem lakozik. Ez a szegénység. Legalábbis az egyik formája.

Tegnap lementem a Centrumba, közös meditációra. Kellett ez már, az utóbbi egy hónapban hanyagoltam a gyakorlást. Ha le is mentem, akkor az hetente 1-2 alkalom volt. Nem volt jó, így utólag visszanézve. De nem érzek miatta bűntudatot, jöttek dolgok, amik kicsit eltereltek, de tanulságos volt, új tapasztalat. Ismét megtudtam magamról valamit. Most ideje van visszatérni az Úthoz, amit választottam. A Munka vár, hogy dolgozzak a Tudatommal. Másom sincs, csak időm, azt kell kihasználnom, mégpedig hasznosan, minden Lény javára ...

Újabb felismerések ...

Az elmúlt egy hónapban igen zavart, és zaklatott voltam. Igazából még csak most kezdek lenyugodni. Sokáig kerestem az okát, és lassan rá is jöttem. Megpróbáltam valahogy kiszakadni abból a mókuskerékből, amiben már évek óta futom a végtelen köröket. Belevágtam egy üzletbe, meg akartam ragadni a lehetőséget, ami elém került. De fények, csillogás, és üdvrivalgás helyett mást kaptam. Zavarodottságot, idegességet, frusztrációt, és levertséget. És ez nekem nem jó. Ez a lehetőség, ami felmerült, nem nekem való. Elismerem, hogy hatalmas lehetőség, az embereknek segít, hogy egészségesebben éljenek, de nekem nem éri meg. Ellentmondásba keveredtem magammal (velem szemben), olyanokat mondtam, ami majdhogynem felér egy hazugsággal, nem voltam őszinte (főleg magammal szemben), és közben stresszeltem. Titkolóztam, titkolózok, mintha valami szörnyűséget követtem volna el. Nem tudtam őszinte lenni, és ez gáz. Majdnem elrontottam mindent, amit eddig elértem. De ennek vége. Van, ami nekem nem megy. Nem nekem való. Ez sem. Az is rátett a dolgokra, hogy "rengeteg" pénzt beleöltem ebbe az üzletbe, de haszna még nem volt. Ráadásul még kellene belapátolni, csak éppen nincs honnan. És nem is lesz. Ez így nekem nem éri meg. Az igazság az, hogy mielőtt belevágtam ebbe, jobban éltem, nyugodtabban. Ehhez kell most nekem visszatérnem, és meg is teszem. Többet ér nekem az egészségem, és nyugalmam, mint hogy "gennyesre" keressem magam. Majd valamikor közlöm ezt a "sajnálatos" hírt "pártfogómmal" is. Nem tudom, hogy mi lesz a vélyeménye, de remélem, hogy megérti. Ha nem, az se baj, az az ő dolga. Ez is egy tanulság volt, bár kicsit sokallom a tandíjat érte. Amúgy is van egy balsejtelmem, hogy mindez nem lett volna annyira jó, mint ahogy eleinte képzeltem. Ki tudja, hogy milyen irányba vitt volna el, ha mégis működik? Én sejtem ...

Hangulatom ...

... olyan, mint a jelenlegi időjárás. Borongós. Nem van kedvem semmmihez. Ilyen időben nem lehet túl sok mindent csinálni. Azokat biztosan nem, amiket mára terveztem. Pedig ... Este sem tehetek semmi különöset, ami igazán jól esne. Terveztem, hogy este sétálgatok, barangolok egy kicsit, de ez is alma. A boltba is kénytelen voltam a bakancsomban menni, a sportcipőm pillanatok alatt elázott volna. Abból is kellene újat venni. Azt ma be is kéne iktatni programnak, mert a mostaninak más problémája is van. Mint már korábban említettem, büdös. Nagyon. Én érzem, és nem tudom, hogy más mennyire. Mindenesetre kellemetlen, kínos érzés.

Holnap kezdem az éjszakás műszakot. Valahogy el kellene érnem, hogy később eludjak el, hogy holnap ne keljek föl túl korán. Erre persze vannak ötletek. Egyrészt ma este 6ra el kell mennem tréningre, oktatásra, amiről fogalmam sincs, hogy meddig tart. De utána megyek borulni, gyakorolni, az is eltart egy darabig. Az is felvetődött bennem, hogy veszek egy üveg bort, valamilyet, és azt éjjel elkortyolgatom játék, és/vagy filmnézés közben. Ez tulajdonképpen nem is rossz ötlet. No, majd meglátom, mi lesz ...

Meglepetések ...

Az első a héten akkor ért, amikor megláttam a bérpapírom. Kiderült, hogy egy tételt nem számoltak el. Rögtön föl is húztam magam, hogy már megint ez van. Kérdeztem idősebb kolegámat, hogy neki rendben volt-e a fizuja, a válasz negatív volt. Háborogtunk is rendese. Azonban hamar kiderült, hogy már gondoskodtak a mulasztásról, és kezdtünk megnyugodni. Azért a kételkedés még ott volt azt illetően, hogy mikor fogják kifizetni. Mert ugye nem mindegy. A pénz, legyen az akármennyi is, az pénz. Aztán ma ért a második meglepetés a héten,. amikor láttam a bankszámlámat,  és tapasztaltam, hogy az utalás már megérkezett, a muéasztást rendezte a Cég. Így egy kicsit már nyugodtabb vagyok anyagi helyzetemet illetően ...

Hétvégi programok ...

Nem mintha különösen érintenének. Pénteken a Művészetek Házában lesz Bhutáni fotókiállítás megnyitója, úti beszámolóval egybekötve. Utána vacsora valahol. Szombaton meditációs hétvége tanítással egybekötve, este közös vacsora, főzéssel, miegyebekkel.

És hogy ez miért is nem érint engem? Nos, azért, mert csütörtökön kezdem az éjszakás műszakot, és szombaton adom le. Reggel. Pénteken a kiállítás előkészítésében tudok csak részt venni, utána megyek Céghez. Szombat reggel leadom műszakot, megyek ki Pécsvárad, látogatni Szüleim, már régen nem voltam ott. Valamikor délután haza, de állapotom olyan lesz, hogy abból nem nézek ki semmi komolyat, hasznosat. Tudom, tehetném az egészet vasárnapra, és akkor mehetnék szombaton én is medizni, tanításokat hallgatni, de ismerem magam annyira, hogy leszek annyira dezorientált, hogy nem tudok majd figyelni, sőt, bele is aludnék. Így értelmetlen. Majd Váradon átvegetálom a nap egy részét, és meglátom, hogy mi lesz, ha hazaértem. Bár azt már látom, hogy semmi, ami hasznos, értelmes. De esély van rá, hogy vasárnap lesz valami Orfűn, bográcsos főzés, szabadtéri program, kikapcsolódás. Meglátom majd, mi is lesz, és hogyan ...

Tipikus ...

..., hogy pont szabadnapomon esik az eső, amikor is azt terveztem, hogy időben kelek, reggeli, gyakorlás, majd megyek kicsit mászkálni, esetleg felmenni az Emlékműhöz, ott is gyakorolni egy kicsit. Erre már tegnap este olyan vihar kezdődött, hogy még most is esik az eső. Így minden programom, tervem borult. Valamikor 10 előtt keltem fel, kicsit játszottam, tájékozódtam, most meg készülök kávét főzni, zuhanyozni, majd lassan főzök magamnak ebédet. Szép kis szabadnap, mondhatom ...

A bőség zavara ...

Nos, úgy alakult, hogy szombaton egyáltalán nem kell menni dolgozni, senkinek. Így nyugodtan összpontosíthatok az egyébb érdekes, és fontos, szines programlehetőségekre, hogy mit is akarok, illetve fogok csinálni.

Délelőtt megyek oktatásra, tréningre, kapok majd agytágítást, olyan okos leszek, hogy csak na. De oda mindenképpen mentem volna, ha azt találták volna ki, hogy délelőtt munka, akkor nem mentem volna e a Céghez. Ez fontosabb.

A délután-este az, ami érdekesebb, ott aztán lesz bőven választék, bár igazából már el van döntve, hogy mi lesz. Egyik haveromnak most a héten volt születésnapja, azt fogjuk megünnepelni egy 7végi telken, lesz ott ereszd-el-a-hajam. Valamikor vasárnap fog véget érni, de ez most még lényegtelen. A lényeg az, hogy csúnya lesz. Kaja, pia, egyebek, csak a nők maradnak el, sajna. Majd jelzem házigizdának (és egyben ünnepeltnek), hogy gondoskodjon nőkről. Nincsenek nagy igényeim, semmi különleges. Maláj kurvák, és thai ikerlányok előnyben.

És akkor azok a programok, amikre nem tudok elmenni. Ezen a 7végén rendezik meg a sok éve szokásos, immár tradicionális eseménynek számító Remeterét-bulit. Szabadtéri underground buli, szinte egésznapos, folyamatosan szól a zene a különböző Dj-k, és zenekarok által. Idén is kihagyom, pedig gondolkodtam rajta, hogy mennem kéne. Majd jövőre talán.

Tegnap volt Karmapa születésnapja, szombaton meg a történelmi Buddha, Sakjamuni születésnapja, gyanítom, hogy a Centrumban s lesz valami közös program, de ezt még nem tudom pontosan. De hiába fog kiderülni, ez is esélytelen részemről.

Tegnap este kaptam az sms-t, hogy Veszprémben lesz a Sztúpa-kupa, menjek, jó buli lesz, nem baj, ha nem tudok focizni. Na igen, ez még nem lenne baj, de egyrészt nem szeretem a focit, bár ebben a esetben ez nem számítana. Ami viszont igen, az az, hogy a térdem még mindig ki van készülve, tehát max csak szurkolni mennék. De fentebb említett okok miatt ez is kimarad. Pedig mennék én szívesen ide is, biztos jó lesz.

Több program nem jut az eszembe, de már ez is sok, belőlem meg csak 1 van (sokak szerint még ez is sokk). Legjobb lenne mindenhova elmenni, de ez képtelenség, egyszerre csak 1 helyen tudok lenni. A tavalyi év eseménytelensége után ez jóval több, mint amit el tudtam képzelni év végén. A lényeg az, hogy zajlanak az események, van program, annyi, hogy választani is nehéz közülük. Újra érzem, hogy élek, ezt élvezem is. Hihetetlen öröm, és jókedv az, amit az elmúlt napokban érzek. Úgy tűnik, hogy az elmúlt hetek zavara is elmúlóban van, szinte már nem is érzékelem, de időm sincs rá, annyi mindenre kell figyelni folyamatosan. Ismét tapasztalom, hogy a dolgok, események, amik velem történnek, csak rajtam múlnak, én vagyok a felelős az életemért, és ez nagyon jó érzés. Ezt meg kell tartanom, nem elengedni, és folyamatosan irányítás alatt tartom az életem történéseit. Szeretem ezt az érzést ...

Teremtő erő ...

A helyzet soha nem olyan egyszerű, mint reméljük, és általában csak tovább bonyolódik, a körülmények folyamatosan válzoznak. De ezek csak kihívások, nem több. A jelenlegi helyzet az, hogy kitalálták, hogy most szombaton (és állítólag egész májusban minden 7végén) be kell menni dolgozni. Az első "ütközés" az tegnap jött erre a helyzetre, hogy szombat déllelőtt kell mennem tréningre, oktatásra. Egyszerűúen nem tehetem meg, hogy nem megyek el, túl sok minden múlik rajta, túl sok pénzt fektettem bele eddig, és ez most fontos nekem. Tehát nappalos "túlóra" ki van lőve. Aztán éjjel jött az infó, hogy szombat éjszakás műszak lesz valszeg. Mondtam, hogy az ok. Erre ma jött a következő infó, hogy szombat délután el kell utaznom Pécsről, dolgom van, és nem igazán lenne jó, ha kihagynám. Meg nem is akarom nagyon. Szóval kihívás az van bőven, és helyzet is, amit meg kell oldani. De meg is fogom, mert elhatároztam. Ez van. Este megmagyarázom a főnökömnek, hogy nem tudok bemenni dolgozni szombaton, mert egyrészt sok pénzem múlik azon a napon, másrészt meg el kell utaznom Pécsről, és csak vasárnap érek haza. És ő meg fogja érteni, el fogja fogadni. Ez így lesz, mert elhatároztam, és így akarom. Erre összpontosítok, erre koncentrálok, és így megteremtem a szükséges feltételeket. Mert a gondolatnak teremtő ereje van ...

A dolgok működése ...

Tegnap, mielőtt elmentem dolgozni, elhatároztam, hogy a műszak alatt nem lesznek problémák, nehézségek, minden rendben lesz. Elhatároztam, hogy reggel a munkából vidáman, jókedvűen fogok hazaérni, utána pedig kialszom magam. Abszolút pozitív szemléletmód. És az egészben mi az érdekes? Az, hogy működött. Nem voltak problémák, nehézségek. Nem okozott gondot semmi, és senki. Egyvalamivel nem ssámoltam csak, és az az unalom volt. Mert a Cégnél bbizony unatkozok, legyen bármennyi munkám is. De ha már ott vagyok, akkor jól érzem magam, és törekszek erre. De ezek után, ez az éjszaka után tovább kell lépnem, nem szabad leragadnom egy eseménynél. Így kell tennem, nap, mint nap, pozitívan gondolkodni minden szinten, a célokat szem előtt tartva. Ezért most már nagyobb dolgokkal fogok próbálkozni (?), nagyobb célokat valósítok meg. A mai feladat is megvan, de arról csak holnap írok. Nem akarom elkiabálni. Komoly küzdelem van előttem. De simán fog menni, mert nem lesz probléma.

Újabb feladat ...

Sürgősen, rövid időn belül új cipőt kell vennem. A jelenlegi nem az igazi. Az a helyzet ugyanis, hogy ha felhúzom, akár zuhanyzás után, még csak 5-10 percre is, akkor is már utána büdös lesz a lábam. Röhej. Pedig a lábamat hintőporozom, rendesen megmosom, és mégis ez van. Igazából az a probléma, hogy a cipőm párszor beázott, és gondolom ez miatt van a szag, lábam meg átveszi. Csak ez igen ellemetlen számomra. Ha mások miatt nem is, de a szaglásom érzékeny. Zavar. SZóval csütörtök-péntek magasságában ismét meg kell néznem, hogy van-e a méretemben (45-46) megfelelő cipő, ez van, ha az ember nagy lábon él ...

Álmok, és értelmezésük ...

Tegnap reggel megint egy érdekes álom után ébredtem. Érdekes volt, és bizar. Mert hogy az történt, emberek akartak "felfalni", bár ez nem a legmegfelelőbb szó, de jobbat nem találtam. Félelmetes volt valahol, hogy ezt én végig tudtam, akik ezt el akarták követni még ismertem is őket. Legalábbis ott, akkor. Illetve volt olyan személy, akit itt, ebben a valóságban is ismerek, és jóban is vagyok vele. És persze az egész Pécsett történt, habár voltak jelentős különbségek az általam ismert városhoz képest. Ami jellemző volt az álomra, az a folyamatos küzdelem (nem fizikai jellegű), a ragaszkodás részemről, egyfajta illuzórikus hangulat (nem voltam tisztában vele, hogy ez csak álom), és mindeközben egyfajta nyugodt izgatottság (igen, a szókapcsolat paradoxon, de csak ezzel tudom jellemezni). Ja, közben találkoztam egy 9-11 éves kislánnyal, aki koponyalékelést végzett magán a találkozás előtt valamivel, és közben az egyik legkeményebb orvgyilkos volt. Ja, ő mellettem volt, nem az életemre tört. Szóval bizar volt az egész.

Persze, hogy ezen zakatolt, kattogott egész nap az agyam. Próbáltam értelmezni, összerakni a képet. Nehezen ment, de a kép akkor kezdett összeállni, amikor elkezdtem visszaemlékezni az elmúlt hónapok érdekes, és bizar álmaira. Így már érdekesebb, és egészebb, teljesebb lett a kép. Mindegyik álomban jellemző volt a küzdelem, a harc, valami ellen mindig harcoltam. Jellemző volt egyfajta apokaliptikus környezet, az entrópia, az elmúlás folyamatosan éreztette jelenlétét. Mindegyik álomban volt olyan szereplő, akit a centrumból ismerek. A körülmények soha nem voltak végzetesek, még a legdurvább helyzetet is sikerült valahogy hasznossá tenni. Ezek voltak azok a közös pontok, ahol az álmok kapcsolódtak egymáshoz. Ez így teljesebb, egészebb, habár komplexebb képet ad (nekem), és ezen tények tükrében várom a következő álmokat, amik kapcsolódnak ehhez a képhez. Hátha egyszer majd összeáll a kirakós, és meglátom az egész képet ...

Vallomás-sokk ...

Az igazság az, hogy vannak dolgok, amiket furcsálok, nem értek. Összezavarnak, és értetlenül nézek csak. Néha rémisztő is az egész, pontosan azért, mert nem értem őket. Ezek a dolgok az emberek. Igen, tudom, én is ember vagyok (bármilyen furcsa is, pedig még én is meglepődök rajta néha), de ez még nem jelenti azt, hogy magamat nem furcsálom. De, igen. Nem értem azokat a játszmákat, amiket nap, mint nap játszanak, azokat a furcsa szertartásokat, amiket elvégeznek, azt viselkedést, amit produkálnak embertársaik iránt. Nem értem azt, hogy miért nem őszinték egymáshoz, miért kell mindig mást mutatni, mint ami ténylegesen van. Mintha elő lenne írva, hogy ezeket a dolgokat így kellene csinálni. Döbbenetes. Néha persze egész jól elszórakozok ezeken, de igazából csak értetlenül figyelek, és próbálom megérteni. Persze én is csinálom ezeket a dolgokat, én is belemegyek a játszmákba, de nekem ez neheze megy. Erőltetettnek érzem az egészet, ellentétesnek mindennel. Akkor miért csinálom? Mert csak így tudok beilleszkedni a környezetembe. Persze nem lenne kötelező, de nem akarok teljesen antiszociális lenni. Szükségem van a társaságra, az emberi kapcsolatokra nekem is. Persze az a naivitás, ami bennem lakozik, ami a részem, rendszeresen megszívja az események következményeit, ha hagyom, hogy elragadjanak az érzelmek, indulatok. Ezért van az, hogy valamelyest próbálok távolságot tartani a dolgoktól. Még abban az esetben is, ha ott vagyok az események középpontjában, a forgatag közepén, akkor is valamilyen szinten kívülről figyelem a dolgokat. Analizálok, megfigyelek, és persze közben tapasztalok. Mindez miért jó? Vagy rossz? Fene se tudja. Lehet, hogy egyik se. Nem is érdekel. Mindenesetre azt kell elérnem, hogy kevesebbet gondolkodjak, kevesebbet aggódjak. Többet kell cselekednem, tevékenykednem, még ha közben a helyzet elemzése folyik is. Passivityből át kell mennem Activitybe, nincs mese ...

TV ...

Tegnap volt nagy családi ebéd Nagymamámnál. Ezen azt kell érteni, hogy úgy főztött, mintha legalább 8an lettünk volna ott. Pedig csak Szüleim, Unokahúgom, és jómagam mentünk. Öcsémék dolgoztak, de ők amúgy se szeretnek menni oda. De visszatérve a lényegre, a címre. Liza kérésére (lehet neki ellenállni?) bekapcsoltam a TV-t, majd kapcsolgattam, szörfözgettem. Volt ott sorozat (Dr. Who, Dr. House), doku-filmek (NG, Discovery), és valahogy azon kezdtem el gondolkozni, hogy mi lenne, ha vennék egy TV-t. Nem nagyot, csak egy kisebbet, amit az ágyamból is tudnék nézni. Mert néha vannak olyan műsorok, amit biztos, hogy megnéznék. Már ha ismerném a műsort, és hajlandó lennék nézni is. Közel 6 éve nem nézem már a képdobozt, valahogy a körülmények úgy hozták, hogy leszoktam róla. Nem mintha bánnám. Nem is biztos, hogy teszek lépéseket az ügyben, azért az pénzkiadással is járna, és jelenleg úgyis másra kell a pénz. Nyáron meg alig leszek itthon, szinte csak aludni járok majd haza. Szerintem. Szóval nem hiszem, hogy ebből az ötletből, elgondolásból megvalósítás lesz az elkövetkezendő hónapokban ...

Zavar ...

... van az Erőben. Mondta volna Darth Vader a helyemben, de ő nincs a helyemben. Így nekem kell megküzdenem a felmerülő nehézségekkel, problémákkal. Amit most érzek, az az egyszerű zavarodottság, és nem tudom a helyére tenni. Nem értem a miértjét. Az okát, hogy mi hozta létre, és miért nem akar eltűnni. Lehet, hogy az anyagi helyzetemnek is köze van hozzá, de nem csak annak. Sejtem, de nem merek lépni az ügyben, nem tudom, mit kéne tennem, mi lenne a megfelelő lépés. Azaz ezt is sejtem, de csak idegesebb leszek, ha belegondolok. Közben attól tartok, hogy megen annyit aggódok, bonyolítom a dolgokat, hogy szépen elzúg mellettem minden lehetőség. Szóval zavar van. Itt motoszkál a fejemben, zsibong, zizeg, és nem hagy nyugodni. Ez miatt kicsit elkerülő lettem, már amennyire tehetem, mert vannak dolgok, amiket muszáj megtennem, és vannak helyek, ahova kénytelen vagyok elmenni. De ez így nem jó. Így, elkerülőként nem kerülök olyan közegbe, ami tetszik, amit élvezek, ami hasznos minden szempontból. Erőszakosan kell fellépnem, nem szabad, hogy eluralkodjon rajtam, a hatalmába kerítsen. Pozitív szemléletmódot kell alkalmaznom, hogy túlélőképességemet továbbfejlesztve ne csak a túlélésre koncentráljak, hanem a normál hétköznapi életre. Az Életet élvezni akarom, és nem zavarodottságban félelemben létezni. Az nem jó, nem tetszik, tudom, mert volt részem benne, kipróbáltam. Nem mondom, hogy sajnos (ez egy olyan szó, amiről le kell szoknom), mert így legalább ismerem ezt az állapotot, van viszonyítási alapom. Másrészt azok a dolgok, amiket ebben az évben meg akarok csinálni (és meg is fogom, ez nem kérdés), nem engedik meg az ilyen negatív tudatállapotokat. Szóval csak szépen vissza az Útra, és csak előrefelé haladni tovább ...