Melankólia ...

Régen hallgattam már Quimbyt. Ennek örömére most pár szám szól tőlük. De hogy jön ez most ide? Szombat este láttam egy elég gyatra zene-csatornán a Quimby 1ik videóklipjét, mégpedig az Autó egy szerpentinen-t. Nem rossz, maga a szöveg, és a zene is elég kellemes, mondhatnám,hogy már-már vidám, és ehhez a klip is jól lett megcsinálva. Aztán elhangzott a mondat, hogy "ezt tavaly milyen sokat hallgattuk, emléxel?". Már hogyne emlékeznék, tudom én azt elfelejteni? Nem. Majd szépen lassan elmúlik az érzés, és csak az emlék marad. Egyébbként meg mindegy. Nekem mindegy, csak a színe legyen vörös! Mint a hajnal alja vörös!

Good News ...

Végre valami pozitív, és nem a HIV-teszt! Úgy 1 órája voltam a HRen, megérdeklődni, mi helyzet van tartozásommal, levonásommal, hogy állok, mennyi van még vissza. Rövid várakozás után megérkezett az illetékes kolegina, majd rövid keresgélés után kiderült, hogy nemegészen 20e HUF van vissza a DiákHitelemből. Wow! Végre eljött az idő, amikor télleg csak karnyújtásnyira vagyok attól a pillanattól, hogy szabad legyek teljesen, mindenféle anyagi függéstől mentes! Kb. 20e HUFfal fogok többet kapni, mint eddig, és gyanítom, ezt meg is fogom érezni jelentősen. Aztán majd a November, na, az lesz az igazi felszabadulás! Akkor már teljes lesz a fizetésem, a mostanihoz képest 40e-vel fogok többet kapni. Ez nemazt jelenti, hogy ész nélkül elkezdek költeni, mert akkor megen hasonló helyzetbe kerülhetek, mint ami eddig volt. Azt meg nem akarom. Elég volt. Csak bennem van a vágy, az indíttatás, hogy végre költsek, és olyan dolgokat vegyek, amiket már régóta akarok. Mp3 lejátszó, fényképező, ez-az. Hogy végre elmehessek valahova szórakozni, bulizni 1et. Ha van 1 kis szabad időm, utazgatni 1 kicsit. Majd ez is kialakul. A lényeg az, hogy túl vagyok a nehezén, sőt, az egész időszakon, ami eddig tartott. Remélem, hogy ez egy új kezdet futára, és egy nehéz korszak zárul le ezzel.

Ja, jut eszembe, következő hónapban kapok vissza pénzt, ahogy eddig számoltam, 7e HUFt, innen-onnan. Ez is jó dolog, bár azt se nagyon tudom, hogy mikor volt olyan, hogy valaki nekem tartozik. Vicces az egészben, hogy a "csóró" ad kölcsön másnak, aki szintén szar helyzetben van. De ilyan az élet, furcsa, és néha érthetetlen, értelmetlen.

Drak Clouds ...

Hihetetlen, hogy egyes nemvárt találkozások mennyire le tudják húzni a hangulatomat, akár több napra is. Megvan a találkozás öröme, de ugyanakkor megjelenik a szomorúság, egy enyhe keserűség, egyfajta hiányérzet. Űr. Felidéződik az elmúlt idők ígérete, mindaz, amit remélni mertem, és aztán ... Elveszítettem. De mindegy, ez már a múlt, nem maradt más, csak az emlékek, jók és rosszak, vegyesen. Csak nehezen felejtek. Nem, ez így nem jó. Igazából nem tudok felejteni. Az a baj, hogy vannak dolgok, amiket csak nehezen tudok lezárni, magam mögött hagyni, és ez is ilyen ...

FW: Megen Clerks ...

És persze ma sem kellene itt lennem. De itt vagyok, és megen csak Dante jut az eszembe. Szerencsére nekem nem reggel szóltak, hogy ma kell jönnöm, 7 elején tudtam már. De akkor is! Tegnap reggel 6kor leadtam az uccsó éjszakást, erre ma megen itt vagyok. És hogy tudjak rendesen aludni éjjel, ezért tegnap napközben nem is aludtam. Reggel hazamentem, ettem 1 keveset, ittam 1 kávét, majd leültem kicsit játszani. De hamar abbahagytam, mert kezdett fájni a szemem. Ezért inkább filmézés mellett döntöttem, bár tudtam, hogy az elalváshoz fog vezetni. Szerencsére kaptam SMSt egy haveromtól, ezért jópár órát Pécsen töltöttem, csak délután értem haza. Megen kaja, majd télleg ledőltem mozizni. És télleg alvás lett belőle. Kb. 1 óra szundi után arra ébredtem, hogy sógórnőm és unokahúgom nálunk van, utóbbi maradt is még 1 darabig. Haláli kiscsaj, és ráadásul valami ismeretlen okból kifolyólag még kedvel is engem. Gyanítom sok hülyeséget fogunk elkövetni közösen. Estére eléggé elgyötörten éreztem magam, 10 előtt le is feküdtem, túl sokra nem emléxem, gyanítom 1xűen beájúltam. Hajnalben keltem, és megmondom őszintén, nem volt benne semmi öröm. Ráadásul tennap délután, mikor megtudtam, hogy mikor jön a buszom, 10 perccel korábbi időpontot kaptam, úgyhogy nagyon örültem, hogy feleslegesen korábban keltem. Valamiért valahogy nagyon várom a műszak, és a nap végét. De az még odább van. Azért remélem, nekem nem lesz annyira mozgalmas munkanapom, mint Dantenak. Azért az dúrva lenne ...

FW: Traveller ...

 
        "-Én éppen olyan idegen vagyok itt, mint te, egy utazó!
          -Itt, a Földön?"

Felismerések ...

Nehéz dolog, és fárasztó, ha az ember meg akar felelni mindíg, és mindenkinek. Rettenetesen fárasztó. Erre már elég régen rájöttem, és ha tehetem, nem is akarok senki elvárásainak megfelelni. Kivéve egy embernek, magamnak. Az is éppen elég nagy, és nehéz feladat. Nem kell ezt még nehezíteni. Még az előtt, hogy ezt felismertem, rendszeresen meg akartam felelni másoknak. Személyeknek, csoportoknak, elveknek. És közben nem voltam önmagam. Azaz önmagam voltam, de folyamatosan szemben álltam önmagammal. Harc, szüntelen küzdelem volt minden. Aztán találkoztam emberekkel, akik felnyitották a szememet, és megtanultam azt, hogy nem számit egy csomó dolog. Például, hogy mit gondol rólam a többség. Egyes emberek. Egyáltalán, bárki. Azóta megválogatom, hogy kinek a véleményére adok. Többnyire működik is a dolog. Többnyire.

Mostanában ami fáraszt, és valamelyest kiborít, hogy megen túl sokan várnak tőlem megoldást, segítséget. Mintha én lennék az ügyeletes problémamegoldó ember. "Viktor, a takarító." Milyen muris. És milyen fárasztó. Megoldást várnak, segítséget, tanácsot, mintha én tudnám a megoldást. Pedig ... Olyan problémákat tárnak elém, amikben abszolút nem vagyok szakértő. És várják közben a választ, a megoldást. Nem is sejtve, hogy ezzel mekkora zűrzavart keltenek bennem, konfliktusokat, hosszan tartó agymenéseket, amiknek persze semmi értelmes eredménye nincs, csak a kérdések, amik előtte is voltak, és azújak, amiket a régiek szültek. Hogy mondjam meg nekik, hogy én sem vagyok okosabb, mint ők? Hogy én sem tudok többet, mint ők? Hogy olyan kérdéseket tesznek fel, amiben esetleg sokkal tapasztalatabbak, mint én? Hogy közöljem velük, hogy a probléma, amit meg akarnak oldani, csak még komolyabb konfliktusokat okoz bensőmben, mint már előtte is voltak? Hogy nem akarok állást foglalni bizonyos kérdésekben, helyzetekben? Nehéz ez. És nem tudom, hogy megértenék-e? Mások problémája, mások gondja, nem az enyém, és én mégis magamra veszem. Még ha csak rövid időre is. Belefáradtam, elfáradtam. És ott vannak az én gondjaim, problémáim is. Azokkal ki foglalkozik rajtam kívül? Ki az, aki megérti, és tanácsot ad nekem? A valószerűtlenség megen az egekbe szökik, minden olyan csalóka, és sejtelmes. Semmi sem az ami, és nem olyan egyszerű, vagy bonyolult, mint amilyennek elsőre tűnik. Illúziók. Hogy ki kelti őket? Hát mi magunk! Fátylat emelünk szemünk elé, azon keresztül nézzük a világot, és közben nem értjük, miért olyan bonyolult minden? Vakok vagyunk, de vakságunkat magunknak köszönhetjük. Irigylem a gyerekeket, amiért mindent olyannak látnak, amilyen valójában. Ők még nem bonyolítják túl a dolgokat. És milyen jól teszik ...

Challange ...

        "- Álmodtam rólad, Pug. Láttalak egy torony tetején, szemben veled egy félelmetes ellenséggel. - Kinyitotta a szemét. - Nem tudom, mit jelent ez az álom, de azt tudnod kell: mielőtt abba a toronyba fölmész, hogy szembeszánj az ellenségeddel, meg kell keresned a walodat. Ez az éned titkos belseje, a tökéletes béke helye benned. Ha egyszer ott veszel magadnak lakást, minden veszedelemtől védve leszel. A tested szenvedhet, meg is halhat, de odabent, a walodban, békében túlélsz mindent. Keresd kitartóan, Pug, mert kevés ember találja meg a walját.

Chogana Fölállt.

- Hamarosan indultok, gyere, ébresszük fel Laurie-t!

Odasétáltak a kunyhó ajtajához.

- Chogana, küszönöm neked - mondta Pug -, de még valami? Beszéltél egy ellenségről a torony tetején. Meg tudnád mondani, ki volt az?

Chogana felnevetett.

- Hát persze, hiszen láttam! -Ahogy elindult felfelé a kunyhó lépcsőjén, tovább nevedgélt. - Ő az ellenség, akitől mindenkinek félnie kell. - Összehúzott szemekkel nézett Pugra. - Te magad voltál az."

                        R. E. Feist:Mágus: A Mester

Gondolatok ...

Próbálok magyarázatot találni arra, hogy mi lehet a lehangoltságomnak az oka. Ahogy tegnap leírtam, nem történt velem semmi negatív, ami erre adhatna valami okot. Vagy magyarázatot. Az igazság az, hogy a korábban felsorolt események alapvetően pozitívak, mégsem tudom kellőképpen értékelni őket, vagy élvezni. Ami nemrég eszembe jutott, az a céljaim hiánya. Nincsenek konkrét célok, tervek, amiket el akarok érni. Minden, amim van, homályos, nem konkrét, formátlan, anyagtalan. Csak kavarog, sejtet, nem mutat semmit. Nihil az egész. Illetve ezt az érzést kelti, és ez megformálja hangulatomat, lelki állapotomat. Céltalanság. Milyen érdekes, hogy régebbi céljaim mind üresek, semmisek mostanra. Tartalom nélküliek, nincs jelentésük. Üres héj mind. Néha úgy érzem, be vagyok zárva, el vagyok zárva. Saját emlékeim, és múltam, illetve ezek színhelyei kísértenek, leláncolnak, eltemetnek, élni nem engednek. Pedig én élek, lélegzek, gondolkodok, létezem. Vajon mi lesz a következő pont, állomás, ahol az események besűrűsödnek körülöttem? Ami magával ragad, felkap, mint a forgószél, és elsodor valamilyen irányba? Félelemmel vegyes kíváncsisággal gondolok erre, és valahol türelmetlanül várom a következő leckét, amit elém kerül az Utamon. Nem tudom, mi lesz, milyen jellegű, mit tanít, mi lesz a következménye, de megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni belőle. Mindenesetre megpróbálom nem elkövetni ugyanazokat a hibákat, amiket eddig. Ha lehet, még csak asonlókat se. Persze lesznek majd mások. Addig is várok. És próbálok tervezni ...

Moralizálok ...

Valahogy csak nem akarom magam jól érezni. Nem megy. Pedig nem történnek velem "katasztrófális" dolgok, abszolút nem olyan a helyzet, mint tavaly ilyen tájt. Sőt, tulajdonképpen az egész évemről elmondhatom, hogy viszonylag nyugodt volt. ELtekintve az idei év többszöri költözési mizériáitól. Igazából csak azok okoztak némi kellemetlenséget. De ez is csak ideiglenes, átmeneti probléma volt. Igazából télleg nem volt kiemelkedő probléma eddig ebben az évben, alapvetően pozitív eddig a mérleg.

Január elejére már csak 2 (!) adósságom volt, a City Bankos, meg a Diákhiteles tartozásom. Ez volt igazából az első olyan jel, ami azt mutatta, hogy 1x végetérnek a nehézségek. Az év legeleje nyugis volt, szinte eseménymentes. Vagy csak nem emléxem rendesen.

Február legelején öcsémék költöztek Pécsváradra. Hamarost kiderült, lehet, hogy szüleim is odaköltöznek. Az én sorsom akkor még teljesen homályos volt, nem tudtam mi lesz majd velem. Nem is nagyon aggódtam, gondoltam, majd csak lesz valami. Aztán valamikor hó közepén elkezdődött az, ami egyik haverom karrierjének derékbatörését eredményezte. Egy akkor még barátnak gondolt egyén szarban volt, én meg gondoltam, segítek neki, hogy helyrejöjjön. Akkor még nem tudtam, hogy csak felesleges energia- és időpazarlás lesz belőle. Az elmeroggyantakkal nem tudok mit kezdeni, pláne ha még a téveszméjében meggyőződésesen, rögeszmésen hisz. A lényeg az, hogy a vége katasztrofális lett, bár nem rám nézve.

Március. Hmm. Ja, 1ik haverom nősült, előtte valami irgalmatlanul brutális legénybúcsú volt, ahol a társaság elég tisztességesen lealjasodott, berúgott, szétcsúszott. Sikerült is egy másik haverom szemüvegét összetörnöm. Aztán javíttathattam meg. Örvendetes volt. Aztán hó végén öreganyám költözött kb. 500 mrel arrébb. Ja, a poén evvel kapcsolatban, hogy az új pecójához hitelt vett fel 73 évesen. És MEGKAPTA! Vannak még furcsaságok. Ja, az esküvő kapcsán meg kell jegyeznem, hogy nem nagyon szeretek esküvőkre járni. Igen, többek között nem szeretek kiöltözni, ünnepelősbe, díszbe. De ami miatt igazából nem szeretek ilyen eseményekre járni, az az, hogy eszembe jut, hogy megen valaki más köti le magát, és nem én. Mert vagyok olyan szerencsétlen, hogy mindíg olyan tetszik meg nekem, aki már vagy foglalt, vagy a körülméyek úgy alakulnak, hogy nincs lehetőségem semmire, vagy eleve semmi esélyem sincs, mert nem vagyok az esete. Ha meg én tetszek valakinek, akkor meg ő nem jön be nekem. A másik lehetőség, hogy sikeresen elbaszom az esélyeimet. Hülyeséget csinálok, mondok, lejáratom magam. Vagy addíg húzom a dolgokat, hogy lekések a lehetőségről. És amikor mások ott állnak, és kimondják az "Igen"t, akkor én magamban szomorkodok egy kicsit, gyászolok. Ja, márciusban elkezdtem 12 órásban dolgozni! És megen lett netem! Utóbbi a fontosabb, majdnem 1 éves elvonásban volt részem, a végén már nehezen bírtam. Azóta megen a központi adathálóra vagyok csatlakozva.

Április. Nem emléxem, hogy lett volna valami fontos. Hacsak az nem, hogy ekkor már tiszta sor volt, szüleim költöznek ki Pécsváradra, lehetőség szerint június elején. Ekkor azért már elég erősen kezdett körvonalazódni, hogy én is megyek ki velük. Akkor még elég erőteljesen ott volt bennem az, hogy amint lehet, költözök vissza Pécsre. Ja, tudom, mégis csak volt fontos esemény ebben a hónapban is. Hónap elejére-közepére megerősödött bennem az elhatározás, hogy el kell hagynom a munkahelyemet, másikat kell keresnem, akár másik városban, vagy országban. Ezekre a gondolataimra egymástól független emberek ugyan szerencsére ugyanúgy reagáltak, és elhatározásomat támogatták, mondván, hogy "már ideje van". Aztán mégsem így lett. Remélem, hogy csak ideiglenesen. Ami miatt megen nem foglalkoztam/foglalkozok a témával lényegesen, az az, hogy április végén felajánlottak egy technikusi pozíciót, amit el is fogadtam. Új munkakör, jobb beosztás, és magasabb fizetés reményében. Úgy érzem, nem bántam meg. De megen sűrűbben gondolkodok külföldön. Gáz ez az ország.

Május. Szüleimmel már nem nagyon lehetett bírni, de kibírni is 1re nehezebb volt őket. Már tűkön ültek, legszívesedbben költöztek volna mielőbb. Közben idegeskedtek a hitelen, meg mindenen. De egyre biztosabb volt, hogy tényleg költözhetünk. Közben elkezdtem technikusi munkakörömbe betanulni, élvezve az új beosztás előnyeit, érdekességeit, kihívásait. A mai napig nem bántam meg a döntésemet, örülök, hogy elfogadtam ezt a munkát. Bár akkor eldöntöttem, hogy 1 évnél többet nem akarok tovább maradni. Közben megen 1 legénybúcsú, még 1 haverom úgy döntött, hogy leköti magát, megállapodik. Megen durva buli volt, ahogy kell ilyenkor.

Június. Ez elég eseménydús hónap volt. Szüleim már alig töltöttek időt Pécsen, inkább mentek ki Váradra, rendberakni, kifesteni a házat, költözésre alkalmas körülményeket teremteni. Közben a régi pecóban elkezdődött a pakolás, ruhák, könyvek, 1000apróördög, és minden más bedobozolása, zsákolása, selejtezése. A poén az, hogy az én cuccaim szinte a legutolsó napokban lettek összepakolva. Mondjuk van némi rutinom már ebben. A bútorok, cuccok nagyrésze 1 nap alatt kiment, aznap és másnap rendezkedtünk, pakoltunk, a szobarendezés, stb. Én még másfél hétig az üres pecóban voltam, onnan jártam be dolgozni, ott aludtam. Ebben a hónapban történt az is, hogy kitöröltem az életemből egy embert, akiről azt hittem, hogy van köztünk barátság, de kiderült, hogy tévedtem. Nagyot, és valahol fájdalmasat. Még most is zavar, hogy a dolgok úgy történtek, ahogy. Ja, ez időtájt kezdtem el társkereső oldalra is regelni, hátha alapon. El is kezdtem levelezni egy csajjal, a dolgok elég biztatóak voltak. Csak nem tudtam rávenni a személyes találkozóra.

Július. Lassan berendezkedtünk Pécsváradon. Számomra meglepő volt, hogy mennyire pozitívan reagáltam az új környezetre, a körülmények változására. De nem is csoda! a szomszédok nem a 15-20 cmes falak másik oldalán laknak, és nincs se alattunk, felettünk senki. Jó levegő van, és csend. Közelben ott a Mecsek, a Zengő, 10 perc séta, és már az erdőben vagyok. A szomszédban ott laknak öcsémék, többet találkozok vele, mint az elmúlt 10 évben együttvéve. A kilátás sem lenne rossz, de pár szomszédos ház takar. Sebaj. Ja, ott volt az a hatalmas hőség, kánikula, amikor 40C is volt. Ismét kiderült, hogy mennyivel jobb Váradon, mint Pécsett. Vályogházban lakunk (nem úgy, mint a törpök, kik gomba-házban), ami nyáron is hössebbet jelent. Ez ebben az esetben 30-32 Ct jelentett, de kint 40 volt. Azért számított, még ha csak arra is voltam képes, hogy nappal is feküdtem. Ja, júlisban volt az is, hogy 1 kolegám összetörte magát, azóta táppénzen van. Abban a hónapban teljesen felborult a munkarend, össze-vissza jártunk dolgozni, közben szabadságolás is. Kemény volt. Ja, közben sikerült 4 hét levelezés után összehozni egy randit a leányzóval. Hááát ... Az igazság az, hogy hamarabb kellett volna az egészet összehozni, de nem rajtam múlott. Én próbáltam többször is. Mindenesetre nem lett belőle semmi. Nem fogott meg benne semmi, nem volt benne meg az, ami felkeltette volna az érdeklődésem. Hogy mi ez? Nem tom, nem egy konkrét dolog. Talán a kisugárzás. Vagy valami hasonló. Mindenesetre a levelezés során tapasztaltak nem igazán voltak összhangban a személyes találkozó alatt tapasztaltakkal. Utána héten én nem értem rá, hétvégén meg elment 1 hétre nyaralni az nagy Balatonra. 2 hét kihagyás. Telefonáltam neki, és nem az jött le, hogy nagyon eröltetné a folytatást. Mélben is megemlítettem, hogy nyaralása után összefuthatnánk, de a válaszban is mindenre kitért, amit írtam, csak erre nem. Elment, elúszott. Majd jön másik hajó.

Augusztus.Végre eljött az a hónap, amit már nagyon vártam. De minek? Kiderült, hogy az ELCÓ nem vesz át technikusi állományba, mert a HR szerint "a cég jelenlegi üzleti, és anyagi helyzete nem teszi lehetővé". Nem csak én jártam így, sokan mások, mindenféle pozícióban. Annyira nem gáz, mert végül is megkapom a pénzem, amit kell, helyettesítési pótlékot kapok. Azért fura. Hó eleje óta átkerültem egy másik műszakba, helyettesíteni összetört kolegámat. Hogy meddig lesz ez így? Fene se tudja, ez egy jó kérdés. Ebben a hónapban mentem szabadságra. Rögtön első napján, közvetlenül éjszakás műszak után, berugtam elég szépen, és csöppet szétcsúsztam. Valamikor este 7 felé támolyogtam haza. Erre a hónapra is kijutott egy legénybúcsú, egy kolegám készült nősülni. Ez is jól sikerült, viszont megállapítottam, hogy egyre kevésbé bírom az alkoholt. Eszoktam tőle, na! Habár úgy volt, hogy szabadság alatt elmegyek 2-3 napra Balcsira is, ez valahogy elmaradt, nem lett belőle semmi. És nem csak rajtam múlott. Azaz hagytam magam rábeszélni dolgokra. De ettől eltekintve nem csak rajtam múlott. Aztán szabadságom utolsó harmadában elkaptam valami vérust, 4 napig nem csináltam mást, mint óránként 3-4x fostam, de úgy istenigazából, mint a murányi ló.

Szeptember. Napjaink eseményei, a jelen. Végre jobb fizetést kapok, bár még csak alig látszik valami belőle, köszönhetően a levonásnak. A munkámat még mindíg szeretem, semmi bajom nincs vele. A műszak, amiben vagyok, nem az igazi, sok az "öreg". Nehezebben értek velük szót, persze nem is nagyon töröm magam, hogy beszélgessek velük. Egy a lényeg, unalmasak. Kevesek. Sebaj, kibírom, megoldom én ezt is. Most is írok. Olvasni szoktam még, vagy esetleg filmet nézek, ha úgy adódik. Meg ha van mit. Magánéletem olyan amilyen. Mint volt eddig is. Semmilyen. Nem nagyon történik semmi. Mondjuk nem is töröm magam, hogy történjen valami. És itt van némi ellentmondás, paradox helyzet alakult ki. Mert panaszkodok, hogy nem történik semmi, de ugyanakkor örülök neki, hogy mostanában mennyire nyugodt vagyok. Énem egyik része rül ennek a csendnek, nyugalomnak, másik fele meg türelmetlen, eseményekre vár, pezsgőbb életre vágyik. Csak most a nyugalomra vágyó felem a dominánsabb, az erősebb. De talán jobb is így. Helyrehozom év végére az életemet anyagilag, elmúlik a sok szarság következménye, amit összehoztam magamnak. Talán már tervezni, és terveimet végrehajtani is tudom végre. Az nagy eredmény lenne, és gyanítom sok embert meg is lpnék vele. Legfőképpen magamat.

Mindenesetre azt kell, hogy mondjam, sokkal nyugodtabb volt ez az év, mint a tavalyi, vagy az az előtti. Nem bánom, valahol szükségem volt már rá, másrészt nem tom mi lett volna, ha az idei dolgok mellé beestek volna a tavalyihoz hasonlóak. Az télleg világvége, katasztrófa lett volna.

"Nekem ma nem is kellett volna bejönnöm!"

Akárcsak Dante a Clerksben, én is ezt hajtogatom ma, egyfolytában. 1ik kolegámnak gondja van a körmével(nem akarom tudni, hol, melyik, és pontosan mit fognak vele csinálni), és műtik. Ezért ma én jöttem be helyette, nappalosba. Pedig ezen a héten nem is kellett volna jönnöm, szabadságot vettem ki a munkanapokra. De így jártam. 20 perccel kellett korábban kelnem, és rányomta bélyegét az egész napomra. Úgy érzem magam, mint 1 holdkóros, vagy mint 1 drogos. Most is simán eltudnék aludni, ha lehetőségem lenne rá. Majd hazafele a buszon, úgyis Országnéző körútra megyünk. Csak 20 perccel tart tovább az út. Mire hazaérek, valamelyest ki is alszom magam, utána meg egy jó darabig még bírom ébren. Majd játszok, mozizok, vagy valami hasonló, és "lazulás". És már csak kevesebb, mint 2 óra van vissza ...

My dog ...

Azt kell, hogy mondjam, a hét nem volt eseménymentes, unlamas. Kedden ippeg, hogy kiléptem a gyárból, és már csörgött is Anyám, hogy kutyánk, Koppány elszökött, de úgy, hogy valszeg a nyakörvét is elszakította. Mondtam neki, hazaérek, megnézem, mit lehet tenni. Hazaértem, megnéztem. Semmit. Télleg elszakadt. Akkora gond nem volt, mert nagyrészt öcsémék udvarában tartózkodott. Azaz akkora gond nem volt, egészen reggelig. Akkor történt az, hogy öcsémék udvarába betévedt, és nem előszőr egy Pit Bull keverék, vagy mi. A fő probléma az volt, hogy most ott volt Koppány is, aki viszont Roti-Kaukázusi farkasölő keverék. Jámbor egy jószág, csak védi a "falka" területét. Neki is ugrott a birtokháborítónak, öcsém alig tudta szétválasztani őket. SZegény Koppány a küzdelem után sántított a jobb melső lábára, és az egyik hátsót is húzta egy csöppet. De a lényeg az, hogy a behatoló dög szarabbul járt, állítólag vérzett a nyaka, meg a feje is. Utóbbi öcsém állítása szerint benne volt Koppány szájában. Ezek után reggel mehettem venni új nyakörvet, ám a szakboltban lévő hölgy azt tanácsolta, hogy inkább csináltassak egy jó erőset a szomszédban (a boltja szomszédságában), a cipésznél. Ideiglenesen vettem 1 nyakörvet, mert csak délutánra lett kész. A vicc az egészben az, hogy másnap reggelre azt is tönkretette, és megen átszökött öcsémékhez. No, mindegy, most az új nyakörv van rajta, ami télleg bazi erős, és a csat, meg az egyébb fémrészek a régiről kerültek át. Most, hogy ezt leírtam, eszembe jutott a Gyalog galopp. Vajh miért? Mindegy. Szerencsére úgy tűnik, hogy a sérülése is szépen gyógyul, de ezt azért még ellenőrizni kell. Mindenesetre a kerítést mihamarabb meg kell javítanunk.

Csak úgy ...

Ülök, hallgatom a Kill Bill zenéjét, és búmulom a monitort. Nézem a háttérképet, és hagyom, hogy a gondolataim csak csapongjanak, áramoljanak, ahogy nekik tetszik. Néhanyat megragadok egy kicsit, megforgatom, megízlelem, aztán útjára bocsátom. Közben eszembe jut, meg kell nézenem újra a Kill Billt. Hamarost. Közben bámulom a monitort. Nem avatkozom a dolgok rendjébe, az események sorába. Hagyom, had történjenek a dolgok úgy, ahogy kedvük tarja. És hallgatom a zenét, gondolataim folyamának közepén ...

DnB ...

Zenehallgatási szokásomban van egyfajta rendszer, mégpedig, hogy egyszercsak ráállok egy bizonyos zenei stílusra, előadóra. Mostanában pl. megen elkezdtem a napokban hallgatni Drum 'n' Bass-t, de netrádión, onlány jelleggel. Éljen az információs korszak! Vagy mi. A lényeg az, hogy ma este egyszer csak ismerős számot hallottam, amit azonnal hangosítani kellett. Előadó High Contrast, szám Return Forever. Egyik kedvenc előadóm gyanítom, hogy az elkövetkezendő napokban sokat fogom hallgatni, esetleg még keresek tőle másik albumot is. Ennek kapcsán meg kell említenem másik kedvenc előadómat a stílusban, ez pedig a London Elektricity. Zseniálisak, hihetetlen zenét csinálnak, és állítólag az egészet élőben nyomják. Live Act-et adnak elő, 2003ban a legjobbak lettek a kategóriában, már ha lehet ilyet mondani. Sajnos nekem még nem volt szerencsém hozzájuk élőben, pedig nem először jártak már kihazánkban. Mindenesetre ha lehetőségem lesz rá, mindenképpen megpróbálok elmenni koncertjükre. Azaz mindkét előadó fellépésére.

Mindennapok ...

Mostanában valahogy egyhangúan, mondhatnám azt is, hogy unalmasan telnek a napjaim. Mind a munka-, és mind a szabadnapok. A munkanapok talán azért, mert nem érzem magam otthon ebben a műszakban, amiben vagyok. Sok az "öreg", nem vagyunk egy hullámhosszon, nem lehet miről társalogni. Lehet, hogy hülyén hangzik, de "kevesek" nekem. Még csak szellemi kihívást sem jelentenek, semmilyen szinten. A szabadnapjaim pediglen azért, mert talán hó vége van, kevés a pénzem, azaz mondhatni, alig van. Ezen a héten kávéra futja belőle. De legalább a héten utalnak. Amúgy a szabadnapokon is hiányzik a megfelelő társaság, és itt van a hátránya annak, hogy elköltöztem Pécsről. Bár az is igaz, hogy az utolsó pár hónapban az se sokat számított, amikor ott laktam. Akkor se csináltam túl sok mindent. Persze itt az a kérdés is felmerül, hogy megfelel -e nekem teljesen a régi társaság, a régi baráti kör? A válasz pedig  az, hogy NEM. Ez valamelyest elszomorít, de nem annyira, mint kellene. Nem vág a földhöz, nem leszek tőle depressziós, stb. Nem akkora probléma, mint amekkorának lennie kellene. Úgy gondolom, kinőttem ebből a környezetből. Alig van, ami itt tart, amiből még előnyt tudok kovácsolni. Tudok egyáltalán itt bármi ilyet? Nem. Tudom, 1000x mondtam már, hogy lelépek innen, cégtől, városból, megyéből, országból, mégsem tettem. Most is mondhatnám, hogy meg fogom tenni, de inkább nem mondom. Most vannak terveim, még ha nem is hosszútávúak, és nem teljesen világosak, tiszták. De vannak! És kivitelezhetőek, végrehajthatóak. Hogy mik ezek? Angolt tanulni tovább. Megszerezni a jogosítványt. Amennyiben lehetséges, pénzt félrerakni, takarékoskodni. Az is igaz, hogy ez lesz a legnehezebb. De ez is kivitelezhető. Van viszont egy olyan dolog, amit jóval nehezebb, mint az eddig felsoroltakat. Új barátokat, asmerősöket szerezni. Kicsit nehezen ismerkedek, nehezen nyitok ismeretlenek felé. De ez mindíg is így volt. Bár sokat javult a helyzet ezen a téren is az elmúlt 1 év alatt. Ennek azért örülök.

Visszatérve a kezdeti témához, ez a hangulat, állpot, vagy minek nevezzem, nem tartható túl sokáig, sürgősen változtatnom kell rajta. Most, hogy az időjárás számomra sokkal elviselhetőbb lett/lesz, felfedező utakra fogok indulni, be akarom járni a környéket. A Zengőt, a Kelet-Mecseket, Pécsvárad környékét, és magát a várost. Ez talán segít valamelyest kiszakadnom ebből a semmilyen hangulatból, állapotból.

Utazok ... vagy mégsem?

Ma észrevettem, hogy nem azokra a napokra vannak kiírva a járatok, amivel bejövök dolgozni, amikre kell, hanem teljesen másra. Például szerdára, amikor is pihenős vagyok. Vagy nappalra, amikor éjszakás vagyok. Pedig 2 hete, hogy jeleztem, augusztus eleje óta másik műszakban vagyok. Akkor le is rendezték az egészet, még azt is mondtam, hogy szeptember is ilyen lesz. Erre tessék. Reggel telefonáltam is az adminisztrátornak, mondta, hogy intézkedik. Erre most meg az derül ki, hogy a holnapi járat és időpont megvan, de a mai hazamenetel még nem tisztázott. Állítólag ez hamarost kiderül. A másik érdekesség, hogy az a busz, amivel eddig utaztam, az ma hazafele elmegy Martonfára, majd onnan elméletileg Csobokapusztár, ami valahol Barcs közelében van, teljesen ellenkező irányba, mint Pécsvárad. Ja, és csak onnan megy Váradra, és tovább. A tervezés magasiskolája, de komolyan. Ez legalább ásfél órás csúszást eredményez a megszokotthoz képest, és mindez 1 ember miatt. De valószínű, hogy a sofőrök megbeszélik 1más közt. Mindenesetre érdekes ...

Angol ...

Mint oly sok minden, az angol nyelvtanulási lehetőség is változott melóhelyemen. Szeptembertől felsővezetői jóváhagyás szükséges a további részvételhez/folytatáshoz. No, én most kaptam kézhez a levelet, amiben közlik velem, hogy a továbbiakban az Elco nem támogatja a tanfolyamon való részvételemet. Hm. Faja. Annyira nem lepődtem meg ezen, valami ilyesmire számítottam, amikor elolvastam, fel is röhögtem egy pillanatra. De azért még odaírták, hogy amennyiben folytatni akarom a nyelviskolánál, ahol eddig is voltam, 10% kedvezményben részesülök, mert az Elco-nál dolgozok. Asszem ezt ki fogom használni, mert szükségem van a nyelvtudásra. És ez egy olyan befektetés, ami mindenképpen jól jön, és van értelme. Még nem adtam fel azt a tervemet, hogy elmegyek külföldre dolgozni. Csak az időpont csúszik egy kicsit. Ja, kb. 2-3 évet az eredeti tervemhez képest. Talán jövő év ilyenkor már ... Azért az érdekes, hogy a vizsgám elég jól sikerült, mégse támogatnak ...

Virus ...

Pénteken újratelepítettem Winfosomat a gépemen, mert már esedékes volt. Állandóan fagyogatott, lassú volt, stb. Sikerült is vagy 2 óra alatt belőnöm olyanra, amilyenre akartam, minden jó volt. Egészen tennap estig, amikor is megdöbbenve tapasztaltam, hogy vírusos lett a vas! Végülis 2 órás huza-vona után sikerült "meggyógyítanom", nagynehezen vírusmentesítettem a gépet, heveny káromkodások közepette. Nem tom, hogy sikerült összeszednem, bár sejtésem van. Mindenesetre aki az egészet okozta, remélem sűrűn csuklott tennap este, kedves anyukájával együttesen.