Moralizálok ...

Valahogy csak nem akarom magam jól érezni. Nem megy. Pedig nem történnek velem "katasztrófális" dolgok, abszolút nem olyan a helyzet, mint tavaly ilyen tájt. Sőt, tulajdonképpen az egész évemről elmondhatom, hogy viszonylag nyugodt volt. ELtekintve az idei év többszöri költözési mizériáitól. Igazából csak azok okoztak némi kellemetlenséget. De ez is csak ideiglenes, átmeneti probléma volt. Igazából télleg nem volt kiemelkedő probléma eddig ebben az évben, alapvetően pozitív eddig a mérleg.

Január elejére már csak 2 (!) adósságom volt, a City Bankos, meg a Diákhiteles tartozásom. Ez volt igazából az első olyan jel, ami azt mutatta, hogy 1x végetérnek a nehézségek. Az év legeleje nyugis volt, szinte eseménymentes. Vagy csak nem emléxem rendesen.

Február legelején öcsémék költöztek Pécsváradra. Hamarost kiderült, lehet, hogy szüleim is odaköltöznek. Az én sorsom akkor még teljesen homályos volt, nem tudtam mi lesz majd velem. Nem is nagyon aggódtam, gondoltam, majd csak lesz valami. Aztán valamikor hó közepén elkezdődött az, ami egyik haverom karrierjének derékbatörését eredményezte. Egy akkor még barátnak gondolt egyén szarban volt, én meg gondoltam, segítek neki, hogy helyrejöjjön. Akkor még nem tudtam, hogy csak felesleges energia- és időpazarlás lesz belőle. Az elmeroggyantakkal nem tudok mit kezdeni, pláne ha még a téveszméjében meggyőződésesen, rögeszmésen hisz. A lényeg az, hogy a vége katasztrofális lett, bár nem rám nézve.

Március. Hmm. Ja, 1ik haverom nősült, előtte valami irgalmatlanul brutális legénybúcsú volt, ahol a társaság elég tisztességesen lealjasodott, berúgott, szétcsúszott. Sikerült is egy másik haverom szemüvegét összetörnöm. Aztán javíttathattam meg. Örvendetes volt. Aztán hó végén öreganyám költözött kb. 500 mrel arrébb. Ja, a poén evvel kapcsolatban, hogy az új pecójához hitelt vett fel 73 évesen. És MEGKAPTA! Vannak még furcsaságok. Ja, az esküvő kapcsán meg kell jegyeznem, hogy nem nagyon szeretek esküvőkre járni. Igen, többek között nem szeretek kiöltözni, ünnepelősbe, díszbe. De ami miatt igazából nem szeretek ilyen eseményekre járni, az az, hogy eszembe jut, hogy megen valaki más köti le magát, és nem én. Mert vagyok olyan szerencsétlen, hogy mindíg olyan tetszik meg nekem, aki már vagy foglalt, vagy a körülméyek úgy alakulnak, hogy nincs lehetőségem semmire, vagy eleve semmi esélyem sincs, mert nem vagyok az esete. Ha meg én tetszek valakinek, akkor meg ő nem jön be nekem. A másik lehetőség, hogy sikeresen elbaszom az esélyeimet. Hülyeséget csinálok, mondok, lejáratom magam. Vagy addíg húzom a dolgokat, hogy lekések a lehetőségről. És amikor mások ott állnak, és kimondják az "Igen"t, akkor én magamban szomorkodok egy kicsit, gyászolok. Ja, márciusban elkezdtem 12 órásban dolgozni! És megen lett netem! Utóbbi a fontosabb, majdnem 1 éves elvonásban volt részem, a végén már nehezen bírtam. Azóta megen a központi adathálóra vagyok csatlakozva.

Április. Nem emléxem, hogy lett volna valami fontos. Hacsak az nem, hogy ekkor már tiszta sor volt, szüleim költöznek ki Pécsváradra, lehetőség szerint június elején. Ekkor azért már elég erősen kezdett körvonalazódni, hogy én is megyek ki velük. Akkor még elég erőteljesen ott volt bennem az, hogy amint lehet, költözök vissza Pécsre. Ja, tudom, mégis csak volt fontos esemény ebben a hónapban is. Hónap elejére-közepére megerősödött bennem az elhatározás, hogy el kell hagynom a munkahelyemet, másikat kell keresnem, akár másik városban, vagy országban. Ezekre a gondolataimra egymástól független emberek ugyan szerencsére ugyanúgy reagáltak, és elhatározásomat támogatták, mondván, hogy "már ideje van". Aztán mégsem így lett. Remélem, hogy csak ideiglenesen. Ami miatt megen nem foglalkoztam/foglalkozok a témával lényegesen, az az, hogy április végén felajánlottak egy technikusi pozíciót, amit el is fogadtam. Új munkakör, jobb beosztás, és magasabb fizetés reményében. Úgy érzem, nem bántam meg. De megen sűrűbben gondolkodok külföldön. Gáz ez az ország.

Május. Szüleimmel már nem nagyon lehetett bírni, de kibírni is 1re nehezebb volt őket. Már tűkön ültek, legszívesedbben költöztek volna mielőbb. Közben idegeskedtek a hitelen, meg mindenen. De egyre biztosabb volt, hogy tényleg költözhetünk. Közben elkezdtem technikusi munkakörömbe betanulni, élvezve az új beosztás előnyeit, érdekességeit, kihívásait. A mai napig nem bántam meg a döntésemet, örülök, hogy elfogadtam ezt a munkát. Bár akkor eldöntöttem, hogy 1 évnél többet nem akarok tovább maradni. Közben megen 1 legénybúcsú, még 1 haverom úgy döntött, hogy leköti magát, megállapodik. Megen durva buli volt, ahogy kell ilyenkor.

Június. Ez elég eseménydús hónap volt. Szüleim már alig töltöttek időt Pécsen, inkább mentek ki Váradra, rendberakni, kifesteni a házat, költözésre alkalmas körülményeket teremteni. Közben a régi pecóban elkezdődött a pakolás, ruhák, könyvek, 1000apróördög, és minden más bedobozolása, zsákolása, selejtezése. A poén az, hogy az én cuccaim szinte a legutolsó napokban lettek összepakolva. Mondjuk van némi rutinom már ebben. A bútorok, cuccok nagyrésze 1 nap alatt kiment, aznap és másnap rendezkedtünk, pakoltunk, a szobarendezés, stb. Én még másfél hétig az üres pecóban voltam, onnan jártam be dolgozni, ott aludtam. Ebben a hónapban történt az is, hogy kitöröltem az életemből egy embert, akiről azt hittem, hogy van köztünk barátság, de kiderült, hogy tévedtem. Nagyot, és valahol fájdalmasat. Még most is zavar, hogy a dolgok úgy történtek, ahogy. Ja, ez időtájt kezdtem el társkereső oldalra is regelni, hátha alapon. El is kezdtem levelezni egy csajjal, a dolgok elég biztatóak voltak. Csak nem tudtam rávenni a személyes találkozóra.

Július. Lassan berendezkedtünk Pécsváradon. Számomra meglepő volt, hogy mennyire pozitívan reagáltam az új környezetre, a körülmények változására. De nem is csoda! a szomszédok nem a 15-20 cmes falak másik oldalán laknak, és nincs se alattunk, felettünk senki. Jó levegő van, és csend. Közelben ott a Mecsek, a Zengő, 10 perc séta, és már az erdőben vagyok. A szomszédban ott laknak öcsémék, többet találkozok vele, mint az elmúlt 10 évben együttvéve. A kilátás sem lenne rossz, de pár szomszédos ház takar. Sebaj. Ja, ott volt az a hatalmas hőség, kánikula, amikor 40C is volt. Ismét kiderült, hogy mennyivel jobb Váradon, mint Pécsett. Vályogházban lakunk (nem úgy, mint a törpök, kik gomba-házban), ami nyáron is hössebbet jelent. Ez ebben az esetben 30-32 Ct jelentett, de kint 40 volt. Azért számított, még ha csak arra is voltam képes, hogy nappal is feküdtem. Ja, júlisban volt az is, hogy 1 kolegám összetörte magát, azóta táppénzen van. Abban a hónapban teljesen felborult a munkarend, össze-vissza jártunk dolgozni, közben szabadságolás is. Kemény volt. Ja, közben sikerült 4 hét levelezés után összehozni egy randit a leányzóval. Hááát ... Az igazság az, hogy hamarabb kellett volna az egészet összehozni, de nem rajtam múlott. Én próbáltam többször is. Mindenesetre nem lett belőle semmi. Nem fogott meg benne semmi, nem volt benne meg az, ami felkeltette volna az érdeklődésem. Hogy mi ez? Nem tom, nem egy konkrét dolog. Talán a kisugárzás. Vagy valami hasonló. Mindenesetre a levelezés során tapasztaltak nem igazán voltak összhangban a személyes találkozó alatt tapasztaltakkal. Utána héten én nem értem rá, hétvégén meg elment 1 hétre nyaralni az nagy Balatonra. 2 hét kihagyás. Telefonáltam neki, és nem az jött le, hogy nagyon eröltetné a folytatást. Mélben is megemlítettem, hogy nyaralása után összefuthatnánk, de a válaszban is mindenre kitért, amit írtam, csak erre nem. Elment, elúszott. Majd jön másik hajó.

Augusztus.Végre eljött az a hónap, amit már nagyon vártam. De minek? Kiderült, hogy az ELCÓ nem vesz át technikusi állományba, mert a HR szerint "a cég jelenlegi üzleti, és anyagi helyzete nem teszi lehetővé". Nem csak én jártam így, sokan mások, mindenféle pozícióban. Annyira nem gáz, mert végül is megkapom a pénzem, amit kell, helyettesítési pótlékot kapok. Azért fura. Hó eleje óta átkerültem egy másik műszakba, helyettesíteni összetört kolegámat. Hogy meddig lesz ez így? Fene se tudja, ez egy jó kérdés. Ebben a hónapban mentem szabadságra. Rögtön első napján, közvetlenül éjszakás műszak után, berugtam elég szépen, és csöppet szétcsúsztam. Valamikor este 7 felé támolyogtam haza. Erre a hónapra is kijutott egy legénybúcsú, egy kolegám készült nősülni. Ez is jól sikerült, viszont megállapítottam, hogy egyre kevésbé bírom az alkoholt. Eszoktam tőle, na! Habár úgy volt, hogy szabadság alatt elmegyek 2-3 napra Balcsira is, ez valahogy elmaradt, nem lett belőle semmi. És nem csak rajtam múlott. Azaz hagytam magam rábeszélni dolgokra. De ettől eltekintve nem csak rajtam múlott. Aztán szabadságom utolsó harmadában elkaptam valami vérust, 4 napig nem csináltam mást, mint óránként 3-4x fostam, de úgy istenigazából, mint a murányi ló.

Szeptember. Napjaink eseményei, a jelen. Végre jobb fizetést kapok, bár még csak alig látszik valami belőle, köszönhetően a levonásnak. A munkámat még mindíg szeretem, semmi bajom nincs vele. A műszak, amiben vagyok, nem az igazi, sok az "öreg". Nehezebben értek velük szót, persze nem is nagyon töröm magam, hogy beszélgessek velük. Egy a lényeg, unalmasak. Kevesek. Sebaj, kibírom, megoldom én ezt is. Most is írok. Olvasni szoktam még, vagy esetleg filmet nézek, ha úgy adódik. Meg ha van mit. Magánéletem olyan amilyen. Mint volt eddig is. Semmilyen. Nem nagyon történik semmi. Mondjuk nem is töröm magam, hogy történjen valami. És itt van némi ellentmondás, paradox helyzet alakult ki. Mert panaszkodok, hogy nem történik semmi, de ugyanakkor örülök neki, hogy mostanában mennyire nyugodt vagyok. Énem egyik része rül ennek a csendnek, nyugalomnak, másik fele meg türelmetlen, eseményekre vár, pezsgőbb életre vágyik. Csak most a nyugalomra vágyó felem a dominánsabb, az erősebb. De talán jobb is így. Helyrehozom év végére az életemet anyagilag, elmúlik a sok szarság következménye, amit összehoztam magamnak. Talán már tervezni, és terveimet végrehajtani is tudom végre. Az nagy eredmény lenne, és gyanítom sok embert meg is lpnék vele. Legfőképpen magamat.

Mindenesetre azt kell, hogy mondjam, sokkal nyugodtabb volt ez az év, mint a tavalyi, vagy az az előtti. Nem bánom, valahol szükségem volt már rá, másrészt nem tom mi lett volna, ha az idei dolgok mellé beestek volna a tavalyihoz hasonlóak. Az télleg világvége, katasztrófa lett volna.