Back to the Way ...

Tény, hogy az ember a saját hibáiból tanulhat a legtöbbet. Mert, ugye, saját bőrén tapasztalja a következményeket. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy mindaz, ami velünk történik, csak magunknak köszönhető, akkor érdemes megvizsgálni az okokat, az előzményeket, hogy kiderüljön, miért is vagyunk ott, ahol. Nos, abban a szerencsében van részem, hogy tisztában vagyok az okokkal, amik jelenlegi helyzetemhez vezettek. De rendelkezésemre állnak azok az eszközök, amiknek a segítségével a jelenlegi, és jövőbeni helyzetemen változtathatok. És igazán nagyszerű dolog.
Ennek tükrében érthető, hogy múlt héten úgy döntöttem, hogy újra rendszeressé teszem gyakorlásomat. Be akarom fejezni a Leborulásokat, és persze az egész Ngöndrót. Hogy aztán újra elkezdhessem. Hogy miért? Mert a Láma azt mondja most már, a korábbiakkal ellentétben, hogy ne csak 1, vagy 2 alkalommal végezzük el, hanem folytassuk, csináljuk végig újra, és újra. Lifetime Ngöndro. Karmapa is ezt tanácsolja, állítólag. Márpedig ha mindkét főnök ezt tanácsolja, akkor nincs mit tenni.
Múlt hét óta újra próbálok rendszeresen gyakorolni, lejárni a centrumba, ha tehetem elmegyek a hétfői tanításokra is. Az elmúlt fél/háromnegyed évben mindez elég változó volt, néha mindenféle okokra hivatkozva (kibúvók) inkább nem mentem el. Folyamatosan azt vizsgáltam, hogy mi történik akkor, ha nem azt teszem, amit a Láma mond. Nos, a vizsgálati szakaszt lezártam, mert egyértelművé vált számomra, hogy mindenben igaza van. Nekem nincs más teendőm, mint követni a tanácsait. Jelentős, minőségbeli különbség van a között, amikor az ember rendszeresen gyakorol, illetve amikor rendszertelenül, vagy sehogy. Érdekes tapasztalat, hogy elég volt csak éppen rászánnom magam, hogy újra rendszeresen gyakoroljak, és mennyi minden változott pár alkalom után. Könnyebben kelek, jobban alszok, több energiám van. Kevésbé ragadnak magukkal a problémás, nehezebb helyzetek. Nyitottabb vagyok, kevésbé ingerlékeny, és sokkal több jókedv jelenik meg a tudatomban. Csak úgy, magától. Érdekes, hogy nehezebb helyzeteket is inkább kihívásnak, vagy feladatnak fogom fel, nem pedig problémának, gondnak.
Másrészt ott van az is, hogy társasági ember vagyok. Nem bírom sokáig, hogy a 4 fal közé legyek bezárva. Nem. Igénylem a társaságot, a társasági életet, barátaim jelenlétét. Nekem kevés az, hogy itthon ülök, netezek, filmeket nézek, vagy játszok valamivel. Nekem nem elég az a szocializálódás, amit a munkahely, és a kolegák nyújtanak. Viszont ott van az a dolog, hogy szangha-társaim nem fognak utánam jönni, hogy "Miért nem jössz be mostanában? Mi van veled, hogy ritkán látunk?" Nem. Nem fognak felhívni. Viszont ha hosszabb távollét után felbukkanok, újra rendszeresen járok a Centrumba, programokra, (ahogy most is történt) akkor annak örülnek, és AKKOR teszik fel a kérdéseket. És mivel újra visszatértem a közösségbe, rögtön 2 esti programba is belecsöppentem.
Tanulság? Hülye voltam. Azért mert inkább befordultam, begubóztam, mint hogy esetleg segítséget kérjek. Vagy csak hogy engedjem, hogy segítsenek. Vagy mi. Mindenesetre tanulva hibáimból (bízok benne, hogy ez így is van, nem pedig csak szájkarate), próbálok tudatosabban élni, nem pedig bele a vakvilágba, ide-oda kapkodva tenni bármit is, engedve az egó szeszélyeinek.

Világjegy ...

Tegnap délután/este (fél7 felé/körül) 2 kolegával az esti közös meditációra, és az utána lévő tanításra mentünk (egyikük már vett menedéket, a másik még nem, de szinte azonnal belevette magát a gyakorlásba*), mikor is az Örsön odaértünk az M2 bejáratához. Szembe jön a tömeg, mi közelítjük a bejáratot, ott a BKK-s ellenőrök strázsáltak. Mindenki elővette a bérletet, jegyet, mutatta is nekik, majd jött a hirtelen ötlet, mint egy szikra, és miközben mutattam a sajátomat, odamondtam:
"- Corben Dallas, Világjegy!"
Legalább 5-10 métert már megtettünk, mire az ellenőr felfogta, hogy mit mondtam, és tudott rá reagálni, utánam kiabálva. Sajnos nem értékelte a poént:
"- Nagyon vicces ... !" Sértődöttséget, és némi haragot véltem felismerni a hangjában. Persze megértem, hogy nem túl vidám napi 8-12 órában több ezer ember arcát, és bérletét/jegyét bámulni, de a humor akkor is jó. Elveszi a dolgok élét, hatására veszítünk merevségünkből, fásultságunkból, és ha csak pillanatokra is, de elfelejtjük problémáinkat, nyavalyáinkat, megkönnyebbülünk. Szomorú dolog, ha elveszítjük humorérzékünket, és már nevetni sem vagyunk képesek.
De azért mi jót nevettünk az eseten. Mert van humorérzékünk :)

From mail ...

Még tegnap kipróbáltam, hogy megoldható-e, hogy @mail-ből tudjak postolni. Nos, sikerült a próba, de aztán élesben már nem tudtam élni a lehetőséggel. Az volt a cél, hogy melóhelyről is tudjam a gondolataimat, véleményemet, tapasztalataimat megosztani. Persze a termeléstervezés ezt máshogy gondolta, mert olyan gyártásunk volt, hogy nem igazán volt erre időm. Meg hát nappal volt. Sebaj, éjjel több lehetőségem van erre, a lényeg az, hogy van lehetőségem a munka közbeni postolásra.

Próba ...

Na még egyszer ...

SzJA 20104 ...

Naná, hogy ezt is az utolsó pillanatra hagyom! A programot már letöltöttem. Most már csak a papírokat kell megtalálnom, kitölteni a nyomtatványt, és Ügyfélkapun beküldeni. Persze előtte, most még elugrok Fővámtéri vásárcsarnokba, vennem kell ezt-azt. Bevallás ráér utána, főzés közben ...

(némi Pató Pál életérzés azért fellelhető a sorok közt ... :-)  )

Hétfő este ...

Ma lementem a Centrumba (nem teljesen önös érdekektől mentesen), egy ideig most meló miatt nem volt lehetőség. Ráadásul hétfő van, tehát tanítás is volt. És megérte meghallgatni, mert hasznos dolgokat hallottam, ami jelen pillanaban sokat segíthet, hogy megoldjam a problémáimat, és szembenézzek egy kihívással.

Kívánságok ...

Kívántam, kértem lehetőséget. Most itt van, megkaptam. Nincs más dolgom, mint élni vele. Ennyi, nem több, és nem kevesebb.