Kedvező hírek ...

Az a hír járja, hogy nem nagyon fognak berángatni minket hétvégi munkavégzésre. Hogy miért is? Egyrészt állítólag azért, mert akkor a Pl-nek kell fizetnie a berendelt raktárosokat (logikus). Másrészt a buszokat megszervezni sem lenne egyszerű, az is rengeteg plusz költséget jelentene. Így nem nyereséget, hasznot termelnénk, hanem költséget, veszteséget. Ha ez télleg így lesz, így van, akkor legalább 7végéken, legalábbis a nagyrészükön otthon leszünk, illetve ahol akarunk lenni. Bízok benne, hogy ez a szóbeszéd nem csak pletyka, hanem valós alapja van. De majd úgyis meglátjuk ...

Műszak végi gondolatok ...

Dolgozgatok, de közben sokat kell várakozni. Mit tehetek ilyenkor? Elkezdtem visszaolvasni az innen küldött postjaimat, amiket az elmúlt fél évben írogattam. Érdekesek. Már csak azért is, mert látom, hogy miket gondoltam, éreztem akkoriban. Milyen felismerések értek. Miket tettem, illetve nem tettem a változások érdekében. Miket kellett volna tennem. De nem tettem. Miért? Nem tom. Talán az EGÓ volt az, ami nem engedte, ami útjába állt a változásoknak, változtatásoknak. Talán csak féltem bármit is tenni a felismerések ellenére. Asszem inkább az utóbbi. Hiszen már korábban beismertem, hogy féltem, bármi rossz megint megtörténhet velem, és fogalmam sem volt, hogy hogyan tudom majd kezelni. Hogyan fogom megélni. És persze miközben olvasok, jókat mulatok, mosolygok magamban fogalmazásomon, stílusomon. És tévedéseimen. Mert voltak olyanok is. De nem baj, ez is része életemnek.

 

Lassan kezdem érezni, hogy a fáradtság, és az álmosság maga alá gyűr. Ez van első éjszakásban. Hiába akartam később kelni, 9 után már ébren voltam, nem tudtam tovább aludni. Mostanában eleve nem tudok sokáig aludni, legalábbis abban az értelemben, ahogy korábban. Nagyon ritka, hogy 8nál tovább aludjak. Viszont nyugodtan alszok, mindeféle zavar nélkül. És ez nagy jóság. Most már azt várom, hogy mikor lesz vége a műszaknak, hogy hazamehessek aludni. Azaz előtte egy kis reggeli, mert üres gyomorral nem igazán tudok aludni. Délután még mosnom is kell, mert fogyóban a tiszta ruha. Azaz inkább csak az alsónemü. De legalább pár napra azt is letudom. Még szerencse, hogy mosógép automata, és nem kell vele semmit se csinálni, csak megpakolni, aztán bekapcs, és vár. Addig meg csinálhatok akármit, amihez kedvem, és erőm van. Aztán kezdődik a 7en az uccsó műszak.

 

Azon gondolkodtam – és így is fogok tenni - , hogy szombat reggel munka után kiugrok anyámékhoz, ott leszek egy kicsit, foglalkozok unokahúgommal egy kicsit (úgyis állandóan azt kérdezi, hogy mikor megyek), ebédelek, vételezek tiszta ágyneműt, meg ott leszek egy kicsit. Aztán 2kor haza, alvás egy keveset, aztán valami majd csak lesz még este.

 

Ja, fizetésig van kb 2700 HUF-om. Nem sok, de ebből ki tudom húzni. Kajára nem kell sokat költenem, hidegkaja van. Gondolom Anyám is ellát valamennyi élelemmel, az pont jó lesz arra, hogy jövő hét elején nem kell vennem ebédre semmit. Esetleg leves végett valamilyen Smack. Öreganyámhoz is ki kellene ugranom, és persze akkor ő is megdobna némi élelemmel, ebéddel (hogy én milyen számító vagyok! Pedig csak arról van szó, hogy tudom, hol mire számítsak, ami mindenképpen jön). Hét közepétől meg megen dolgozok, akkor meg itt bent ebédelek. Hétvégére meg már lesz fizetés, akkor meg minden helyreáll.

 

Most már télleg fáradt vagyok, és álmos. Aludni akarok ...

Lejmolók ...

Minden dolognak megvan a hátulütője, legyen bármilyen jó is. Így van ez a visszaköltözésemmel is. Mert ugye Pécsváradon nem voltak Homelessek, koldusok, kéregetők. Nos, Pécsett vannak, és meg is találnak. Tegnap este is mentem a Centrumba, amikor megállított egy egyed (braziloid kinézetű). Arra hivatkozott, hogy nem hajléktalan, csöves, meg van munkája, csak a főnöke másnap (azaz ma) ad neki fizetést, és 5 gyereket kell eltartania, meg valamit gagyorászott a feleségéről is (nem értettem, mert autók mentek el mellettünk), még fényképet is mutatott a csládjáról. És ekkor beugrott! Ugyanez a fickó, ugyanezzel a fényképpel és szöveggel próbált lehúzni 2ésfél éve, mikor sógórnőm terhesen feküdt a kórházban. Semmit nem változtatott a szövegen, az égvilágon semmit se. Mondjuk pénzt nem kapott, mert nem is volt miből, de cigivel lehúzott, kb. 2 szállal. Vérszemet is kapott, mert rögtön többet akart, erre le is kellett állítanom. Van egy olyan érzésem, hogy nem ez volt az utolsó találkozásunk. Mindenesetre legközelebb már felkészültebb leszek.

Gyakorlatok ...

A Rövid Menedék végére érek lassan, szerintem ebben a hónapban be is fejezem. Mondjuk visszavan 2 nap januárból, de ez nem jelent problémát, kb. 1500 van vissza belőle, az meg nem mennyiség. Az is igaz, hogy ez még az egyszerűbb gyakorlatok közé tartozik, ez igazából egyfajta felkészülés, próba is, hogy a Ngöndrónak neki tudok-e állni. Úgy gondolom, hogy igen. A Ngöndró a 4 alapgyakorlat, aminek az első gyakorlata a Borulás. Hogy a többiek hogy csinálják, azt már láttam, de elképzelésem sincs még, hogy ezt hogy fogom megélni, megtapasztalni. Hamarosan megtudom. Annyira nem lehet nehéz, mert állítólag 2x annyira idős emberek is csinálják, mint én vagyok. Bár állítólag az EGÓ-t eléggé darálja, zúzza, amit az viszont rosszul vesz. Mondom, majd megtapasztalom. Mindenesetre még mindig azt mondom, hogy nem bántam meg döntésemet, választásomat, hogy erre az Útra léptem. Persze értetlenkedéssel, döbbenettel, zavarral folyamatosan találkozok. Engem ezzel kapcsolatban csak az zavar, hogy egyik haverom az, aki nem akarja elfogadni döntésemet. Még beszélni se akar nagyon róla, múltkor is terelt, zárt, amikor valamelyest szóba került. Mondjuk ő sokkal szkeptikusabb, mint én voltam, vagyok, és leszek. Ez van. Különbözőek vagyunk. Mindenki kezében ott a lehetőség, és a döntés, hogy mihez kezd az életével. Én vállalom a felelősséget döntésemért. Ha hibáztam (tudom, hogy nem), akkor csak magamat hibáztathatom. Senki mást.

Főzőcske ...

Egyre inkább tetszik, hogy megen külön lakok. Önállóság, szabadság, függetlenség, és felelősség. Ezek jellemzik főként a dolgot. Sokat fogok tanulni az elkövetkezendő időkben, de ami számít, az az, hogy mit tanultam az előző próbálkozásomból, amikor először elköltöztem. Remélem, hogy sokat. Jó, már most is kellett kölcsön kérnem, hogy fizuig kihúzzam, de most azért, mert olyan költségem lett, amivel kevésbé számoltam. A következő hónap remélem, hogy jobb lesz.

Egyre többször főzök. És nem rosszul, legalábbis a tapasztalat ezt mutatja. Persz a korábban próbált kaják most is mennek, de van, amit most próbáltam először. Csilis babot is nemrég főztem előszőr, múltkor sajtkrémes tésztát csináltam (holnapra is ez a terv, olcsóból kijön), meg majd még alakul, ahogy jönnek az ötletek. Nem vagyok egy nagy leveses, illetve megvannak a kedvenceim. Mindenesetre még nem fogok leveseket főzni, de erre is találtam megoldást. Kipróbáltam a SMACK-féléket, és rájöttem, hogy nem is rossz. Olcsó, van választék bőven. És nem is rossz, elég jó az ízesítése azoknak, amiket kóstoltam. Holnap is ez lesz az egyik fogás. Ja, vasárnap, mikor otthon voltam, Anyám megdobott egy csomó kajával, többek közt rizsessel is. No, az ma került terítékre, persze jött az 5let, gondoltam mkicsit megbolondítom. Kevés hagymát, meg erőspaprikát olajon megpirítottam, majd rá a rizses, majd amikor átmelegedett, 3 tojást ráütöttem, plusz némi fűszer. Hmm. Nem volt rossz, és még nem is lettem tőle rosszul. Asszem megtaláltam az új hobbimat.

Mozgásban ...

         ... van minden minden. Semmi sem állandó, minden változik. Ha ez nem így volna, akkor még mindig a majmok szintjén lennénk. Vagy nem is. A moszatok, egysejtűek szintjén. Na mondjuk az érdekes lenne. Mennyire lennénk tudatában környezetünknek? És saját létünknek? A többi egyedet miként azonosítanánk? Felismernénk, hogy lények, mint mi, vagy csak környezetünk egy elemének vélnénk? Esetleg táplálékforrásnak? Hányszoros osztódásnak kell ahhoz végbemennie, hogy kellően fejlett idegrendszer alakuljon ki? Ahhoz, hogy bármit képes legyen érzékelni? Hogy saját magát teljesen felismerje? Mekkora tudattal, vagy tudatossági szinttel rendelkeznénk? Egyáltalán, milyen fejlett tudattal kell rendelkeznünk ahhoz, hogy kialakuljon az ÉN, ami tulajdonképpen nem is létezik?

Időjárás és tervek ...

Esik az eső, hideg van, be van borulva. Mit tehet ilyenkor az ember? Mondjuk alszik. De már aludtam eleget, és már elég éber vagyok. Filmet nézhetnék, meg játszhatnék. Most az se az igazi, még nincs hozzá kedvem. Akkor aszem a legjobb az lesz, ha lemegyek a Centrumba meditálni, folytatom a Rövid Menedéket.

Tapasztalatok ...

Most, hogy a 2. napon túl vagyok, kicsit nagyobb rálátásom van a dolgokra. Először is, nem kell nagyon beleszakadnom a dolgokba. Nem fogom magam megerőltetni. Most is fél5 van már, a napi normámat már meg is csináltam, így hát nem is nagyon akarok már dolgozni. Másodszor pedig elég nyugis meló, nem baszogatnak, és meg lehet tanulni a sajátosságokat. Úgyhogy nem csinálok problémát az eseményekből. A mai napon már sokkal nyugodtabb voltam, mint tegnap, poénkodtam, hülyéskedtem, telt az idő. Most is, csak lassan.Még vagy 80 perc, aztán kibattyogok az öltözőbe, aztán el innen.

Munkakedv ...

            ... az, ami nekem most nem van nagyon. Sőt, szinte egyáltalán nem van. Újra meg kell szoknom, hogy 3 műszakban dolgozok, és megen ülőmunkát végzek. Vissza a kezdetekhez. Na jó, a kezdetekhez nem, az szép is volna, de mindenképpen visszalépés. Persze lehetett volna rosszabb is, sokkal rosszabb. Az egyik lehetőség az lett volna, hogy fel se ajánlanak semmit, csak kiraknak. Aztán ott van az, ahogy sok más technikus kolegám járt, felajánlották nekik, hogy lehetnek gépioperátorok. Na ezt nevezem igazán szopatásnak, kibaszásnak! Nem csoda, hogy sokan el se fogadták. Az télleg jelentős visszalépés. De voltak olyanok, akik kénytelenek voltak ezt elfogadni, mert a körülmények erre kényszerítik őket. És akkor ott vannak azok, akik arra érkeznek be a Céghez, hogy a Portán a revolverkapu már be se engedi őket. Ez reggel gáz leginkább, mert ilyenkor az ember korán felkel, ha vidéki, akkor mégkorábban, majd miután már ideér, akkor szembesül a tényekkel. Mindazt a gyötrődést, amit el kellett viselnie, hogy beérjen dolgozni, hiába tette. Vagy ott vannak azok a kolegák, akik még be tudnak jönni, majd az ebédlőben éri őket a meglepetés, amikor nem tudnak fizetni a kártyájukkal. Mert már letiltották. Vagy akiket szabadságról hívnak be, vagy túlórázni azzal a fals szöveggel, hogy sok a munka. Aztán műszak végén közlik velük a „jó” hírt. Komolyan mondom, az jár jól akinek estleg kitelefonálnak, hogy jöjjön be leszámolni. És mindez el fog még tartani vagy március közepéig. Mekkora királyság! Szóval tulajdonképpen senki sincs biztonságban. És akkor ezen dolgok tudatában, árnyékában még dolgozzunk teljes kapacitással, és lelkesedéssel. Lófaszt! De azért örülhetek, hogy van munkám. Még ...

Egy új nap hajnalán ...

Ma megkezdtem „régi/új” pozíciómban/beosztásomban pályafutásom. Kedvem az nem sok van hozzá, pláne, hogy megen arra kellett beérkeznem, hogy kolegákat/koleganőket rúgtak ki. Olyat is, akit kedveltem. Ilyen a filmszakma. És az élet az Elconál mostanában. No mindegy, majd csak lesz valahogy, annyira nem lehet katasztrofális a helyzet. Meglátjuk, meglátjuk ...

Gondoltam ...

            ... írok pár sort a Bizalomról, mint olyanról. Már tervezem ezt egy ideje, pár napja. De aztán most úgy döntöttem, hogy mégsem. Nincs meg hozzá a megfelelő hangulat. Ihlet még csak lenne, csak most nem megy. Majd egyszer, máskor. Legszívesebben most hazamennék, és lefeküdnék aludi egy kicsit. Álmos vagyok, és fáradt (a tegnapi hangulat, és agyalás eléggé lehúzta az energiaszintemet; már csak ezért sem éri meg aggódni, dilemmázni, túl kell lépni az eseményeken). Csak az a baj, hogy nem mehetek, mert 6ig műszak van, és az alvás is kilőve, mert holnap még jövök, és így éjjel kell aludnom. Nem engedhetem meg azt a luxust, hogy éjjel nem alszok, nappal meg szenvedek. Sebaj, bő fél óra (? nagyon bő, mégvagy 200 perc visszavan), és mehetek innen el. Meló után még beugrok a Centrumba, medi, lenyugtatom magam, jó benyomások gyüjtése, aztán haza, kaja, zuhany, aztán alvás.

Most meg marad a várakozás ...

Aktuális hangulatjelentés ...

Nem vagyok túl örömteli, hogy úgy mondjam. Hiába van ott az a gondolat, hogy „legalább van még munkám”, attól még nem érzem magam túl jól. Visszaminősítés, alacsonyabb bérkategória (bár annak még utána kell járnom, hogy mi van akkor, ha ezt nem fogadom el), és maga az egész, valahogy nem gyere be igazán nekem. Nincs kedvem dolgozni. Nincs kedvem itt lenni. Nincs kedvem ennél a Cégnél tovább dolgoznom, nics kedvem itt tartózkodnom. Nem tudom, mi lenne a jó. Hagyni, hogy kirugjanak, kifizessék a végkielégítést, aztán valamihez kezdeni azután? Bele a bizonytalanba? Vagy itt maradni, alacsonyab béralappal, kevesebb fizetéssel, maradni a bizonytalanban? Ahol nem lenne túl nagy kedvem csinálni semmit? Nem tudom. Egyik se túl biztató, egyik se túl jó hosszútávon. Itt minden már csak szarabb lesz, a jó dők már véget értek évekkel ezelőtt. Ezek tán már tudom, hogy nem akarok itt maradni sokáig. Kell keresnem új munkahelyet, új lehetőséget, még ha csak kis időre is. Nem tudom. Mi lenne a jó? Mit kellene tennem? Menjek az ismeretlenebe most, vagy maradjak itt, ahol szintén bizonytalan, de megvan a tudat, hogy jobb már nem lesz? Semmi nem jó. Azaz az utóbbiról bizton tudom, hogy nem jó. Se rövid, se hosszú távon. Nem tetszik ez nekem. Lehet, hogy az lenne a jobb télleg, ha elküldenének. Ezek után ma már nem akarok mást, csak elmenni a Centrumba, meditálni egyet (vagy kettőt, ha úgy alakul), és jó társaságban lenni, jó benyomásokkal töltődni. Olyan emberek között lenni, akikkel jól érzem magam. Nem itt. Szinte bárhol, csak nem itt. Kell vennem lottót, megadni az esélyt magamnak, hogy nyerek. Hátha. Majd amikor kitöltöm a szelvényt, úgy kell kitöltenem, hogy az a nyertes szelvény. Hehe! Az elkövetkező 2 nap is lesz valami, itt bent dolgozni, elvégezni a munkámat, azzal a tudattal, hogy ezek az utolsó napok jelenlegi munkakörömben. Minden este örülni fogok, amikor elszabadulhatok innen. És nem fog érdekelni, minden gond nélkül le fogok lépni, nem várom meg a 6 órát. Minek? Nincs rám szükség, akkor ez a pár nap már nem számít. Semmi nem jó a jelenlegi állapotokban. Azaz azért van, ami jó. Kevés probléma volt, így kevés munkám is. Ez is szempont. Csak sajnos a mérlegben keveset nyom, ettől még nem lett jobb a hangulatom. Az majd akkor kezd javulni, amikor kiteszem innen a lábam, és mára elhagyom ezt a rabszolgatelepet ...

Változások ...

Ahogy arról a múltkoriban beszámoltam, a Cégnél nagy változások voltak/vannak/lesznek. Azt tudtam, hogy így, vagy úgy engem is érinteni fog ezek valamelyike, a kialakult helyzet azonban engem is meglepett. Arra számítottam, hogy átállunk 3 műszakra, és maradok technikus. Arra is számítottam, hogy a létszámleépítés miatt engem is elküldhetnek, persze akkor jön a végkielégítés. De ami történt ténylegesen, arra abszolút nem számítottam. A helyzet az, hogy jövő 7től megen hibakereső leszek. Ezzel a lehetőséggel nem számoltam, nem gondoltam, hogy ez előfordulhat. Ez 2 rosszab lehetőség közül a 3., ami előfordulhatott. Nem örültem neki, nem dobott fel, annak ellenére, hogy továbbra is van munkám, van fizetésem (még!). Valahol bántott, duzzogtam is miatta magamban, sértette az önérzetemet. Ego-játék, nem más. Aztán elkezdtem nézni többféle szempontból. Egyrésztaz, amit fentebb is írtam, hogy még mindig van munkám. Olyan dolgokkal, készülékekkel kell majd foglalkoznom, amilyenekkel eddig még nem volt szerencsém, újabb tapasztalatok, ismeretek. Ha szerencsém van, illetve jol kezelem a dolgaimat, feladataimat, akkor a fizetésem sem lesz sokkal kevesebb. De ezt majd meglátom. Nem kell egyhelyben topognom órákon át, illetve kis területen mozognom. Megen Ülőmunka. Ez se gond, mertaz utóbbi időben a sok álldogálás odavágott a térdemnek elég rendesen, a 3. nap végére már minden baja volt, fogcsikorgatás, csillagok számolása is előfordult. Az is megfordult a fejemben, hogy így legalább nem rugtak ki közülünk senkit. Így is lehet az egészre tekinteni.

Mindenesetre ez a visszaminősítés nem tetszik, nincs kedvemre. Ezek után nem akarok túl sokáig itt maradni már. Tervek a közeljövőre, idei évre. Nekiállok pénzt gyüjteni, nyelvettanulni, lehetőleg angolt. Május végén ki akarok menni Spanyolba, Karma Guenbe, az 2 hét kb. Hibakeresőként talán még több esélyem is lesz rá, nagyob a létszám, mint a technikusoknál. Ha ez megvan, pénzgyüjtés folytatódik, majd nyár végén leszámolás indítása, utána irány külföld, ott keresek munkát. Megyek világlátni. Tudom, ezt már sokszor mondtam, de megkapta azt a bizonyos utolsó cseppet, ami hiányzott. Ja, hogy akkor miért nem megyek akár most? Azért, mert egyrészt nincs tartalékom, hiányzik a kezdő anyagi háttér. Másrészt el akarom kezdeni a Ngöndrót, és ha lehet, akkor az első gyakorlatot Őszre be is akarom fejezni, illetve a közeli állapotba akarom tudni. Ezek a terveim, amiket meg fogok valósítani.

The Cleaner ...

Új, korábban rám nem jellemző dolgokat, szokásokat vettem észre magammal kapcsolatban. Igen meglepő észrevételek ezek. Elpakolok magam után. A mosatlan edényeket max. másnap reggelig hagyom szennyeződött állapotában, de általában használat után mosogatásra kerülnek. Igyekszek valamilyen szintű, mértékű rendet tartani magam körül, nem várom meg, hogy a szemetesből kifollyon/essen a szemét (a mosást nem említem meg, mert a tiszta ruha iránti igényem mindig is megvolt, korábbi különlakásom idején is mostam magamra). Nem, nem lettem rendmániás, a steril, laboratóriumi körülményeket nem szeretem. Csak ez korábban nem volt jellemző. Jó, egyrészt ott van az, hogy nem akarok Főbérlőimre rossz benyomást tenni. Másrészt könyebben tudok rendet tartani (valamilye szintüt), mint rendet tenni. Takarítani amúgy se szeretek igazából. De egy minimális odafigyeléssel, energiabefektetéssel ezt szinten lehet tartani. Ami viszont meglepett, az a mai nap eseménye, történése. Délelőtt lementema Centrumba gyakorolni, voltak ott mások is, így volt lehetőségem. Én hamarabb befejeztem a magam gyakorlatát, a többieket meg nem akartam zavarni, ezért egy idő után a konyháan kötöttem ki, majd azt vettem észre, hogy a használt bögréket, csészéket mosogatom. Hm? Én ilyet korábban nem nagyon csináltam, max. magam után mosogattam korábbi albérleteim során, otthonlakásom idején meg évente 1x, ha történt hasonló. És ami abszolút meglepő volt (?), hogy nem okozott különösebb nehézséget. Remélem, hogy ennél súlyosabb, extrémebb irányba azért nem fog ez elmenni. Bár ezt igazából magam sem hiszem, kizárt dolognak tartom. Gyanítom, hogy a korábbi tapasztalatok váltották ki ezeket a dolgokat (nem kis rendetlenségeket teremtettem magam körül, az Őskáosz ahhoz képest elég rendezett lehetett). Remélem, hogy lesznek érdekesebb változások, új szokások is.

Látóüveg ...

Szerdán végre elmentem szemészhez, régi látóüvegem ugye maradandó alakváltozáson ment át. Azaz csak a keret egy része, a bal szár. Mondjuk már ideje volt, mert rohadt mód zavart, hogy nem látok rendesen. Persze miért is ne, szerdán nem volt ott a doktornő, így csak a keretet választottam ki, vagy fél óra próbálgatás után sikerült is. Mondjuk megérte. Pláne, hogy a boltvezető jól nézett ki, abszolút segítőkész volt, és ... és mi? Semmi. Szimpatikus volt, segítőkész, kedves, és kb. ennyi. Habár félelmeim nagyrészét már levetkőztem, de azért vannak dolgok, amiknek gyökere sokkal mélyebben gyökerezik, minthogy ... minthogy. Hiába, a régi kudarcélmények. Az ember nehezen feledi őket. Másrészt meg valszeg van valakije, a bal kezé lévő gyűrű elég beszédes volt. Vagy csak egy jelentés nélküli ékszer? Áhh! Mindegy, az a lényeg, hogy újra látok rendesen, nem kell hunyorognom (Látok! Látok! Meggyógyultam!), és az új hemüvegem még jól is néz ki. Bár meg kell szoknom, mert más a keret, mint az előző volt. De ez jobban tetszik. A régi, a törött, azért nincs eldobva, nem lesz az enyészet martaléka, jövő 7en megyek vissza, és leadom javításra (szárcserére). Persze kizárólag azért, hogy legyen egy tartalék hemüvegem, semmi más, egyébb, a másik nem egyik tagjára irányuló figyelem miatt (ja, persze). Még jó, hogy van Patikakártya, így legalább nem került készpénzbe. Különben fizethettem volna 22eHUFt, ami komoly érvágás lett volna. De a lényeg az, hogy látok megen!

Baljós fellegek árnyékában ...

Mostanáan érdekes pletykákat, híreket hall az ember itt a Cégnél. Leépítés, létszámcsökkentés várható – illetve már van is folyamatban - , a szóbeszédek szerint 2000 embert tesznek lapátra még ebben a hónapban. Hm. Érdekes lesz, az már biztos. Hogy velem mi lesz, maradok, vagy küldenek? Nem tudom, fogalmam sincs. Mindenesetre nem aggódok. Minek? Ha aggódok, attól még nem lesz jobb. Csak idegesítem magam. Különben is, ha elküldenek létszámleépítés keretén belül, akkor szép végkielégítésre számíthatok, ittgebedek már 10 éve. Plusz felmondási idő kifizetése, megmaradt és aktuális szabadságok kifizetése, és akkor valahol nem is olyan rossz. Válságterv is van, ha így járok. Nyelvtanulás nyelviskolában, végiggondolni, hogy hogyan tovább, mik a lehetőségeim, és ha úgy alakul, akkor kimenni külföldre dolgozni. Hogy hova? Spanyolország az jól hangzik, ahhoz volna kedvem. Joban bejönne, mint Hollandia. Nem mintha azzal különöseb gondom lenne, csak nagy lenne a kísértés, én meg nem tudnék ellenállni, és ott lennék, ahol korábban, „ébredésem”, „feleszmélésem” előtt. Még nem szabadultam meg a függőségemtől, ezt tudom jól. Nagyon jól megvagyok nélküle, jól érzem magam, nem hiányzik, de ott túl közel lenne a lehetőség, az elérhetőség. Tehát nem. Amúgy is el akarok menni Spanyolba május végén, június elején. Van ott egy elvonulási központ, Karma Guen, ott lesznek tanítások, beavatások, Phova, elméletileg ott lesz Karmapa is pár napig. Szóval el akarok menni. És ha sikerül kijutnom, akkor már végeznék egy kis felmérést is, hogy mik a lehetőségeim, mik a kilátások. De ez csak a jövő egyik lehetséges alakulása, majd meglátom, hogy mi lesz.

Azért elég komoly, ami most megy itt bent. Egyik koleganő dobott egy mélt éppen dolgozó kolegának, hogy nézze meg neki, mikor jön be busszal legközelebb dolgozni. 15-20 perccel később jött a következő mél, hogy már nem aktuális, mert már nem dolgozik a Cégnél. Kirugták. Vagy a másik koleganő, aki délután mosdóba akart kimenni, és a revolverkapunál nem tudott kimenni a kártyájával. Nem engedte ki a kapu. Mert hogy már nem dolgozott itt. Pedig reggel még be tudott jönni. És még sok-sok hasonló eset. Ezek csak a közvetlen, vagy közeli környezetből. Mikor jöttem be, még nem tudtam ezekről, de amikor a Portán be tudtam jönni, akkor magamban vidáman megjegyeztem, hogy még nem rugtak ki. Még! De ki tudja, hogy ez meddig marad így? Senki nem mond semmit, senki sem tud semmit, mindenki vakon tapogatózik, mint szegény Esmeralda. Igazi vakrepülés. Mindenesetre nem félek. Minek? Ez is csak egy munkahely, majd lesz másik, ha úgy alakul. Azért nem szeretnék visszaköltözni Pécsváradra, most, hogy végre visszaköltöztem Pécsre ...

Hétfő ...

Valahogy sejtettem, nem is, inkább tudtam, hogy a mai nap kisebb katasztrófához fog hasonlítani. Eddig a leghosszabb nyugalmas időszakom ma eddig az ebédvolt, azon kívül összesen talán 30-40 perc nyugtom volt, de szartaszét darabolva. Itt vannak a főnökök, frissen, kipihenve, tettrekészen, új 5letekkel, és elképzelésekkel. Csak az a baj, hogy ezeknek nem mindig van köze a valósághoz. Bármelyikhez. Leginkább az ő fejükben létező valósághoz van köze, de az meg csak az övéké. Tanácsot nem hajlandóak kérni, mennek a saját fejük után, vakon, a sötétben tapogatózva, és amikor falnak, vagy egyébb akadálynak ütköznek, azonnal keresik a felelősöket. Nem hogy először magukba mélyednének egy csöppet. No de mindegy. Még 4 óra, meg egy pici, aztán itt se vagyok egészen péntek délutánig, estig ...

Évvégi összefoglaló II.

A Szilveszter idén kivételesen (vagy inkább végre?) jól alakult, minden várakozásomat felülmúlta. Igazából nem vártam semmit, ne támasztottam elvárásokat. Csak annyit, hogy jól fogom magam érezni. Délelőtt kiugrottam PV-ra, Apámnak kívántam BÚÉK-ot, felmarkoltam a pogácsát, amit Anyámtól rendeltem, majd rövid tartózkodás után vissza Pécs.

Megkezdtem ilyenkor szokásos körutamat, találkoztam pár barátommal, akikkel az Óévben már nem fogok. Ez elég vegyes érzéseket(most nem fogok belemenni) váltott ki belőlem, de hamar átléptem ezeken, jól éreztem magam, és azon voltam, hogy ez így is maradjon.

Ezután kezdődött igazából a Szilveszter. Este 7kor a Centrumban (nem a bevásárlóközpontban) közös meditáció után meg lett terítve, és egy nagy, közös vacsorával megkezdtük az Óév búcsúztatását. Lencseleves, majd sütemények, rágcsák, előkerültek az italok is, mindenki igyekezett jól érezni magát. Nekem ez jól ment, ne mondom, hogy az elfogyasztott italmennyiség nem játszott szerepet benne, de azért túlzásba se vitem. Adott egy alaphangulatot, ami aztán végig megmaradt. Alapvetően jól éreztem magam, jó volt a hangulatom. Később átugrottunk a KINOba, ott volt egy kisebb (?) buli. Nem voltak túl sokan, de azért kevesen se. Még lehetett mozogni.

Éjfél előtt visszamentünk a Központba, éjfélkor élőben ment a stream Varsóból, ott mondta el beszédét Ole (2percenként elhangzott a Shut Up! felkiáltás tőle, akkora volt a hangzavar). Sajnos csak a felét éretettem, amit magam is ki tudtam venni, illetve a fordítás se volt mindig folyamatos. Amúgy sokra nem emlékszem belőle. Ja, éjfélkor nem a Himnuszt hallgattuk meg, hanem Bódhiszattva-ígéretet tettünk. Aztán a Mahakála-dalt énekeltük még el. Érdekes volt, de ugyanakkor jó érzéssel töltöttel. Utána koccintás pezsgővel, iszogatás még, beszélgetés, majd vissza KINOba.

A zene röviden, tömören, és őszintén megfogalmazva SZAR volt. De a népek jól érezték magukat, és éppen ezért annyira nem zavart senkit (na jó, egy picit mégis), hogy milyen a zene. Táncoltunk, szórakoztunk, röhögtünk, jól éreztük magunkat. Ja, és nem voltam atomrészeg, bár iszogattam. De azt ki is táncoltam magamból. Fél4ig bírtam a „megpróbáltatásokat”, akkor már kezdtem fáradni, el is köszöntem mindenkitől, mentem vissza a Központba a kabátomért. Onnan még haza, aztán alvás, pihenés.

Mindent összevetve jól éreztem magam, ez egy remek Szilveszter volt, 4 éve nem volt ilyen jó Szilveszterem (ha nem is a legjobb volt, de a legjobbak között van). Remélem, hogy ilyen kezdet után a folytatás is hasonló lesz. Ja, azért volt pár negatívum, bár inkább csak kellemetlenségek. Egyrészt sikerült még joban megfáznom, legalábbis rendesen berekedtem. Másrészt meg a szemüvegem eltört, azaz csak az egyik szára. Amúgy is újat akartam csináltatni, a régit meg megjavíttatom, az jó lesz tartaléknak. Az évvégére megcsappant anyagi tartalékok még jobban lesoványodtak, de hamarosan úgyis fizetés lesz megint, akkor majd minden helyreáll. És az élet megy tovább ...

Évvégi összefoglaló I.

Karácsony után kicsit felgyorsultak a dolgok, események, de ez igazából nem volt gond, minden úgy alakult, ahogy azt szerettem volna. Még szombaton átvettem a kulcsokat Főbérlőimtől, és aznap este ott is aludtam már. Ennek köszönhetően résztvehettem a közös meditáción, ami után filmnézés volt a program. Persze miért is ne, a felénél bealudtam, és csak a végét láttam, de hát ez van, így alakult.

Vasárnap hazaugrottam pakolni, cuccaimat összeszedni, illetve csöppettakarítani is. A leghosszabb időt az íróasztal lepakolása, és a DVDlemezek válogatása igényelte, selejteznem is kellett. Közben megérkezett a fuvarom is, Apám unokatestvére segített a költözésben. Gyors pakolás, cuccok bezsákolása, majd autóba berakva minden. Minden cuccom, amit vittem, belefért egy Suzukiba, egy fordulóval megvolt minden. Nem dicsekedni akarok, de onnantól kezdve, hogy kipakoltunk, dolgokat felvittük emeletre, kb. másfél óra alatt mindent elpakoltam, helyére raktam. Kisebb gond volt a PCvel, de aztán az is megoldódott. Ennyire könnyen még nem költözködtem, pedig túl vagyok már pár alkalmon (sajáton és másén is).

Hogy milyen Pécsett lakni? Megint? Jó! Újra megvan a magánszférám! A szobámnak csak egy ajtaja van, nem átjáróház, bármikor el tudok vonulni, ha arra van szükségem. Megen önálló, független életet élhetek, a magam ura vagyok. Nem vagyok a távolsági buszokhoz kötve, megen belefolyhatok a pécsi életbe, eseményekbe. Megvan a lehetőségem az otthoni gyakorlásra, ha éppen úgy jön ki. Most több dolog nem jut eszembe ezzel kapcsolatban.

Ami viszont mégnincs, de kell, mert hiányát érezni fogom, az a NET. Az Információs Sztráda, az Adatfolyam, a Háló. Hamarosan valamilyen megoldást kell találnom. Mivel TV-t nem nézek, minden filmet, és információt onnan szerzek be, amire kivácsi vagyok. Majd beszélek ezügyben Főbérlőimmel. Biztos lesz valami megoldás.

Hétfőn még volt egy feladatom, amit elvállaltam, vigyázni Unokahúgomra. Nem volt különösen nehéz, inkább szórakoztató. Ja, állandóan Süsüt kellett nézni, mert most az a kedvenc (Öcsém átkoz is miatta). Anyámék átköltöztek az én szobámba, mert azt könyeb fűteni, majd tavasszal visszamennek a szobájukba. De akkor már a TV-t is át kellett telepíteni, antennát (koax) áttelepíteni/vezetni. Unokahúgomnak megpróbáltam elmagyarázni valamelyest, hogy én nem leszek mindig ott, de nem voltam benne biztos, hogy megértette-e. Mint kiderült, valamilyen szinten megértette, felfogta, még ha nem is a teljes valójában. Elvégre az unokahúgom, nem egy hülyegyerek!

Kedden felélesztettem régi, kedvenc szokásomat. Főztem! Ezt a szokást gyakoribbá kell tennem, szeretek főzni. És megy is valamenyire. Na jó, nem vagyok mesterszakács, de vannak elképzeléseim, van némi alaptudásom a konyhai tevékenységekkel kapcsolatban, majd szépen belejövök. Délután még rohantam egy nagyot, kisebb vadászat, 2 haverom meglátogatása Kertiben, illetve némi Szilveszteri előkészület, egyeztetések.

1. munkanap ...

            ... az idei évben. És meg kell, hogy mondjam, annyira nem tetszik. Korán kellett kelni, el is aludtam, gyalogoltam a rettentő hidegben, és itt bent is az unalom, és a csend fogad, alig vagyunk bent néhányan, egészen pontosan 4en. Nem van kedvem itt lenni, bent lenni. Már csak azért sem, mert ez miatt lemaradtam az év eleji ngöndro-7végéről. Pedig szívesen belekóstóltam volna egy „hardcore” meditációs hétvégébe. Ismerve a programot, sajnálom, hogy lemaradok róla. Azért esténként, munka után bemegyek a közös medikre. Legalább az legyen meg ...

Most meg asszem nyomok egy kis pihenőt, úgy sincs bent egy főnök se, lehet kicsit lazítani. Aztán majd meglátom, hogy mi lesz még ma ...