Mai tortúra ...

A mai nap "jól" kezdődött. ! előtt ébresztett a teló, gondoltam pár perc "Szundi" nem gond, ébreszt majd megen. Ébresztett is. Anyám, hogy 3/4 5 van. Tehát elaludtam, elkéste. Kaja, kávé, tea, öltözködés, irány buszmegálló, polgári járat. Ott meg várhattam 10-15 percet, mert annyival korábban értem le. Aztán begyalogoltam Parasztelosztótól, jól átfáztam. Mikor beértem termelésbe, akkor tudatosult bennem, hogy megen Herót haverommal érkeztem munkába. Mostanra átvette az irányítást, és ő a fő hangadó, mérvadó. Nincs kedvem dolgozni, álmos vagyok, és fáradt. Simán tudnék aludni pár órát, nem jelentene gondot. Csak itt bent nem lehet. Mikor meg végzek, még nem mehetek haza, be kell ugranom pécsre, belvárosba. Csak utána érek haza, addigra meg nem tudok majd aludni. Sebaj, majd holnap reggel, délelőtt kialszom magam. de addig ... Marad a csendes szenvedés ...

Pech ...

Ebédnél Budapest Ragu volt. Gondoltam, megszórom kicsit borssal. Na ja. Előszőr nem akart jönni belőle, az asztalhoz ütögettem a szórót. Aztán elkezdtem megen. És jött. Kupakostól az üveg tartalmának fele. A többiek röhögtek, én meg csak néztem döbbenten, majd leszedtem a nagyját. Azért még így is maradt bőven ahhoz, hogy beleizzadjak az ebédbe. Még most is melegem van. mint kiderült, a kupak törött volt, ezért esett le. Legközelebb jobban odafigyelek ...

Hivatali Patkányok ...

És megen (1ik) kedvenc filmem a téma. No, nem egészen, csak megint némi párhuzam. A filmbéli főhős elmegy egy terapeutához (jól írtam?), aki hipnózist alkalmaz rajta, hogy megszabaduljon a munkában elszenvedett stressz feszültségeitől. Amikor visszahozná a hipnózisból, a doki szívrohamot kap, hősünk meg úgymarad, lazán, gondtalanul, és szabadon. Na most! Nekem is kellene egy ilyen csodaguru, aki megszabadít a bizonytalanság érzetétől, ettől a kellemetlen "társtól", aki egy ideje végigkísér minden egyes lépésemnél, csak nem mindíg mutatkozik. Csak bizonyos helyzetekben. Konkrétan mikor az ellenkező nemről van szó. Akkor mellém áll, és biztosít "segítő" szándékáról, "támogatásáról". Vagy kellene egy bérgyilkos, aki megszabadít e kellemetlen "utitárstól". De gyanítom, hogy ilyen lehetőségek csak a filmekben, és mesékben fordulnak elő. Ez az én személyes démonom, akit kirendeltek mellém, NEKEM kell vele megküzdenem, legyőznöm. Bizonyos dolgokon túl kellene már lépnem ...

Semmise ...

Valahogy nemigazán érzem át ennek a napnak a fontosságát. Nem értem, miért kell ma itt lenni, amikor alig csinálunk valamit, ami érdemes, értelmes lenne. 4kor keltem, 6 óta itt vagyok, elméletileg dolgozok, gyakorlatilag meg semmit se csinálok, csak unatkozok, 1ik helyről megyek a másikra, beszélgetek. A mai munkám értéke erősen konvergál a 0hoz. Összegezve úgy csinálok, mintha dolgoznék. Érzek némi párhuzamot a Hivatali Patkányok c. film és a saját valóságom között. Bár én most nem vagyok annyira "kiégve", letörve, ésatöbbi. Jelenleg motiválva vagyok valamelyest, bár tudom, hogy a varázs előbb-utóbb elmúlik majd. Mindenesetre szívesebben keltem volna inkább most ...

Karácsony végefelé ...

Lezajlott, megünnepeltük, és minden ilyesmi, ami ekkor zajlik. Leginkább a nagy zabálás, ami jellemző erre a pár napra, legalábbis minálunk. Persze volt ajándékozás is, fenyőfadíszités, meg minden, ami ilyenkor va, de részemről az a legfontosabb, hogy nem kellett dolgozni menni, nagyrészt pihenés. Nagyrészt. De ez most mindegy.
Öröm volt látni, hogy unokahúgom mit művelt az ajándékokkal, meg egyáltalán. Ez volt az első igazi Karácsonya, amit már föl is tudott fogni valamelyest. Otthon még a fa díszitésében is segített, aztán később a díszek leszedését akarta előre hozni. Pedig még nincs ideje. Nálunk azon csodálkozott tegnap, hogy 2 Karácsonyfát látott. Rohangált is fel-le a házban, a 2 fa között, és mutogatott rájuk, és közben csodálkozó hangokat adott ki. Mókás volt.
Aztán tegnap még szánkóztunk is. Öcséméktől előkerült a szánkó (az előző lakóktól örökölték), aztán 2x még én is csúsztam. Idejét sem tudom, hogy mikor csúsztam utoljára, de lehet, hogy több mint 10 éve. Alkalmam utoljár a 5 éve lett volna, akkor volt utoljára fehér Karácsonyunk. Bár sokkal kevesebb volt a hó. Szánkózás után még elmentem öcsémékkel sétálni a Zengő felé egy kicsit, közben bőszen kattogtattunk, fényképeztünk, mindent, ami érdemesnek tűnt arra, hogy megörökítsem. Majd kicsit átnézem, válogatok, és ide is felrakok párat, ami az elmúlt napokban készült.
Most, hogy az Ünnep lassan végetér, lelkileg készítem föl magam a holnapi munkanapra. Még 2 ebben az évben, aztán csak jövőre! Itt van az Évvége, valami véget ér, és valami elkezdődik. Vagy csak folytatódik? Asszem inkább az utóbbi. Csak folytatás van, és nem pedig Vég, és Kezdet. Legalábbis nem most. Hogy mivel ünnepelem ennek az évnek a végét? És hol? Hogyan? Kikkel? Ezeket a kérdéseket még nem tudom megválaszolni. De majd csak lesz valahogy ...

Nyafff ...

Nem igazán érzem magam elememben. Álmos vagyok, fáradt, fázok is, és semmihez sincs kedvem. Na jó, ez nem újdonság, de attól még nem érzem jól magam. Olyan nyomott a hangulatom, meg minden. Legszívesebben hazamennék és aludnék, persze abból se lenne semmi, mert otthon meg fát kellene vágni. Semmi se jó, sehogyse. Csak az az egy vígasztal, hogy holnap már nem kell jönnöm, és jövő 7en is csak 2 nap a 3 helyett. Sikerült ennyit elintéznem, ennyi az idei év. Aztán január2-án kezdődik (azaz folytatódik minden). Ugye milyen faja?

Valahogy az se tölt el túl sok jókedvvel, hogy jön a Karácsony. Nekem ez most olyan, hogy lesz pár nap, amikor nem kell menni dolgozni, lehet nagyokat zabálni, és kapok valami ajándékot. És én is adok másoknak, de ez nem az igazi. Leginkább olyannak adnék, akit nagyon kedvelek, akit szeretek, aki fontos nekem. De ilyen nincs. Ez nem egészen igaz, mert akiknek veszek, azokat szeretem, csak nem úgy. Nincs, akinek tényleg szívesen, nagy örömmel, izgalommal vennék valamit. Nekem ez az ünnep nem a Szeretet Ünnepe, inkább a Szomorúság, vagy a Hiány, esetleg a Vágyakozás Ünnepe. Mert amire vágyok, az tényleg hiányzik, és azt nem igazán fogom most megkapni senkitől. Vagy legalábbis nem olyan mértékben, ahogy szeretném, és nem attól, akitől szeretném. Igazából nincs is olyan. Lehet, hogy van, csak én nem tudom, hogy ki az. De nem hiszem, nincs nekem olyan szerencsém. Éhezem, és ez az éhség oly hatalmas, hogy engem is képes lenne elemészteni, ha hagynám. De szerencsétlen módon mindíg az elérhetetlen tetszik meg, bár akkor még nem tudom, hogy az. Csak amikor már késő. Amikor már teljesen mindegy, mert elindultam egy úton, ami előbb-utóbb, egyre jobban a mélybe vezet. Pedig próbálkoztam, de nem jött össze. Nem találtam meg Őt, aki a megfelelő lenne, aki ... Mindegy. Inkább lenyelem ezt az érzést, és eltemetem egy kis időre, amig elő nem jön újra. Mert elő fog jönni, ha akarom, ha nem ...

Metamorphosis ...

Néha érdekes átalakulásoknak vagyok szemtanúja. És most arra gondolok, ami emberekben végbemegy, illetve amit szemmel lehet látni. Pl. van a cégnél egy fiatal csaj (csak látásból ismerem). Amikor idejött dolgozni, akkor konkrétan punkként öltözködött. Bőr dzseki, szűk farmer föltűrve a szárral, bakkancs, szimatszatyor, kétoldalt fölnyírt haj, sörénybe hordva. Azóta eltelt vagy másfél év, és a punk külső elmúlt. Konszolidált külső, normális ruhák, magassarkú, és magasszárú csimma, normális frizura. Gondolom elkezdett normálisan keresni (ennél a cégnél? (végülis rendszeresen kap fizetést, az már normális, nem?)), talán a munkahelyi környezet (kolegák) is befolyásolták, de aztán ki tudja?

A másik, ami eszembe jutott, az szintén egykor punk csaj, szinesre festett haj, bakkancs, punk öltözködés és szokások (tarhálás), fülbevalók és biztosítótűk a test különböző részeiben, stb. Ő szintén "átváltozott", szem, és fültanúja voltam, amikor RÁKból átmnet a BOCACCIOba. Ja, és az öltözködése is ennek megfelelően változott. A szakadt farmer, és egyéb kellékek elmaradtak, és lett belőle egy "party-girl".

Nekem is voltak kisebb "átváltozásaim", hosszú évekig nem voltam hajlandó felvenni mást, csak feketét. Aztán ez elmúlt, és a fekete az, amit lehetőleg soha többet nem akarok hordani. Kivéve az öltönyöm. De azt is csak ritkán. Mostanában próbálok színesebben öltözködni, bár most is vannak megkötések, tabuk. Kéket, és szürkét nem igazán vagyok hajklandó hordani, a túl világos szinek sem jöhetnek szóba. Ami bejön, és jól érzem magam benne, az a földszinek közül kerülnek ki, úgy, mint a zöld, barna, drapp, illetve ezek árnyalatai, illetve ami még esetleg megtetszik. De a kedvenc a zöld. Nem tudom, hogy ez mit tükröz, talán majd egyszer választ kapok rá. A többi "átváltozást" most nem veszem nagyító alá. Talán majd ...

Kinevezés ...

Ma végre megtörtént, bekövetkezett az, amire már augusztus eleje óta várok. Végre átvettek technikusi állományba, megkapom most már én is a normális béralapomat. Hogy ez mit jelent anyagilag, az majd kiderül január elején. Igazából mostanra ez valahol presztízskérdés lett a számomra. Hogy miért? Ez jó kérdés, de a választ nem tudom megfogalmazni. De most azért fognak megfizetni, amit ténylegesen csinálok. Aztán lehet, hogy ez se számít. Inkább az a lényeg, hogy ... Nem tudom, mi a lényeg. Mindegy.

X-mass ...

Már csak 1 hét Karácsonyig, is itt állok a teljes tanácstalanság küszöbén. Merthogy nemcsak arról van szó, hogy még nem vettem senkinek semmilyen ajándékot, de még csak 5letem sincs. Na jó, anyámnak veszek egy kenyérpirítót, mert tudom, hogy annak örülne, voltak is rá célzások. Na de a többiek? Nekik mit vegyek? És alig van 1 hetem az egészre. Igazából 2 napom van rá, szereda, meg vasárnap. A többi napon dolgozok, illetve dolgom van. De ez a legkevesebb, mert télleg nem tudom, mit vegyek kinek. Öcséméknek? Apámnak? Nagyszülőknek? Unokahúgomnak úgyis kitalálok valamit, de a többiek? Ez az egyik, amit nem szeretek a Karácsonyban. Ajándékot kell venni mindenkinek, de 5let nincs, megkérdezni meg nem az igazi, mert akkor hol marad a meglepetés? A másik, amit nem szeretek, az a kötelező vidámság és bájvigyor, mintha minden rendben lenne. Pedig csak arról van szó, hogy ilyenkor félretesszük a gondokat, problémákat. Elfelejtjük egy időre a nézeteltéréseket. Már ha sikerül. Mégis, hányszor láttam ennek ellenkezőjét? Sajnos többször, mint kellett volna. Most is vannak balsejtelmemim, rossz előérzetek, de ez is maximum egy fintort vált ki, aztán nem érdekel, egyenlőre. És mi az, amit szeretek a Karácsonyban? A közvetlen előkészületeket. A sütést, főzést. A Fa díszítését. Az ajándékok átadásának pillanatát. Leülni a gondosan megterített asztalhoz, és nekilátni az ünnepi vacsorának. A sütemények, amit el kell fogyasztani. Az illatok, amik ilyenkor terjengenek. A fények mindenfelé. Az érzések vegyesek, és a mérleg nyelve középen áll, egyensúlyban van. Billeg ide-oda, de alapvetően középen marad. Azonban az idei Karácsony mindenképpen más lesz. Először is ez az első Pécsváradon. Másodszor kíváncsi vagyok unokahúgom reakciójára. Mit fog csinálni? Mi lesz a reakciója? Fényképező készenlétben lesz, az már biztos ...

The Last Weekend ...

Abban a szerencsében volt részem, hogy pénteken egész nap (na jó, déltől), szombaton meg pár órán át kellett unokahúgomra vigyáznom. A pénteket már régebben, legalább előtte egy héttel elválaltam, a szombat meg összejött. Nem mondom, egy gyerekhez kell türelem bőven (mondjuk nekem van), de a felnőttekkel nehezebben boldogulok. Jól elvoltunk, nem volt probléma, és általában sikerült lekötnöm a figyelmét. Nem mintha nagy szükség lenne rá, feltalálja magát. Most van a felfedező korszakában. Kedvenc vadászterülete az iróasztalom. Az számára kész kincsesbánya, ott mindíg van valami, ami felkelti az érdeklődését. Leginkább a PCm egere, és billentyűzete. És tudja, hogy a monitort kell olyankor nézni, ha azokat piszkálja, folyamatosan nézi a monitort. Veszélyes kiscsaj. És tele van energiával. Mikor reméltem, hogy most már fárad, álmosodik, annak semmi jelét nem láttam. Bezzeg én! Én fáradtam, álmosodtam. Ő meg rohangált, pakolt, matatott, néha dögönyöztem, nyúztam, de hiába. De nem volt rossz program, élveztem.

Apám eltörte a karját. Azaz csak majdnem. Megrepedt a kezében egy csont, és balszerencséjére a jobb keze. Most javarészt tehetetlen, és ez felettébb bosszantja. Túl sokat nem tehet ellene, türelmesen kell várnia, nem eröltetnie a kezét. Csak fáj neki. Nem irigylem. Ennek köszönhetően tegnap öcsémmel vágtunk fát, én tartottam, ő meg láncfűrésszel darabolt. A későbbiekben még hasogattam, meg fűtöttem, egyrészt hogy ne legyen hideg a házban, meg hogy apám tudjon fűteni amíg nincs otthon senki. Ezt legalább tudja csinálni. Addig sem unatkozik, és talán addig a fájdalomra sem figyel annyira. Mondta, hogy ez nem fog túl sokáig tartani, hamarosan rendbejön. Mondtam neki, hogy ja, 2 hét, és már talán tud rendesen fogni vele. Az a baj, hogy ő is türelmetlen fajta. Azért érdekes, hogy mindíg történik valami, ami átrendezi a sorokat, felforgatva mindent. És mindez ünnepek előtt ...

My Dark Side ...

Észrevettem, hogy mostanában kezdek megen feszült lenni, ingerlékeny, hamarabb felakpom a vizet. Türelmetlenebb vagyok. Ez mind azt eredményezi, hogy megint kimondom azt, ami az eszembe jut, és nem érdekelnek a következmények, hogy kit bántok meg esetleg. Télleg nem érdekel. Pedig nem szándékos, csak egyszerűen így alakulnak a dolgok. Mindenesetre kicsit aggaszt (de csak kicsit), hogy kezd visszatérni a sötétebbik, gonoszkodóbb énem. Annyira, mint "fénykorában", nem fog manifesztálódni rosszabbik természete, de azért elgondolkodtat, hogy mi idézi ezt az állapotot elő. Talán a közelgő ünnepek? Vagy csak ... ? Nem tudom, mit gondoljak erről. Nem rémülök meg ettől a lehetőségtől, mert képes vagyok a kontrollra, bár lesznek olyanok, akik ezt nem fogják tudni, elhinni. De ez se érdekel, az ő véleményük nem számít. Csak az számít, hogy hova vezet ez majd, mi lesz az eredmény. De ahhoz végig kell haladnom ezen az úton ... Bár lehet, hogy helyenként fájdalmas lesz ... Nekem, vagy másoknak ...

Emlékek ...

Ha meg akarom határozni, hogy melyik időszak volt az, amikor viszonylag jól éreztem magam, akkor azt kell, hogy mondjam, a Tettyén töltött 2 év volt az. Nem voltam egy Krőzus, nemis laktam fejedelmi körülmények között. Volt egy lakás, abban egy kisebb szoba (olyan 2,5x4 m körüli lehetett), ami az enyém volt, a konyhát és a fürdőszobát 3an osztottuk meg. Volt egy 80 literes bojler, ami nem sok, sokat kellett gyalogolni hegynek fel, ha nem volt éppen busz, de jó volt. Volt egy saját szobám, ahova el tudtam vonulni magányomba, ha éppen azt akartam (most is van saját szobám, csak nem tudom kirekeszteni a külvilágot, ha arra van szükségem). Élveztem a szabadságot, a függetlenséget, az önállóságot. Életem mozgalmas volt, néha rohanó, kapkodó, esetleg meggondolatlan, de jó volt. Szerettem azt az életet, és valahogy hiányzik is. Az elmúlt egy év nyugodt volt, viszonylag csendes, amire szükségem is volt, sok mindent kellett kipihennem. De most már unom, túl egyhangú. És hiányzik a függetlenség is. Oly sok mindenre lenne szükségem ...

Gondolatok ...

Múltkoriban beszélgettem egy ismerősömmel. Hogy ki volt az, igazából nem lényeg, illetve nem ide tartozik. Ecsetelte, hogy mennyire elege van mindenből. Az életéből, a körülményekből, az egyedüllétből .. Ez persze még mindíg tart nála, de remélem, hamarosan elmúlik. Akkor azt mondta, hogy ha újra kezdhetné az életét, akkor mindent másképp csinálna. Kérdeztem "Mindent?" Erre ő azt mondta "Mindent." Aztán elkezdtünk beszélgetni erről. Hogy ez mennyire lehetetlen, és mennyire felesleges gondolatmenet. Hogy ha ezt megtehetné, akkor Ő nem létezne a mostani formában. Egy másik életet élne, aki nem Ő. Nem a mostani lenne. Egy másik tudat, egy másik személy. Nem tudom, hogy milyen eredményt értem el az a beszélgetés során, mindenesetre bennem is érdekes gondolatokat ébresztett. Persze ezt az eszmefuttatást már én us lefuttattam magamban vagy ezerszer, hogy "mi lehetett volna", meg "mit kellett volna másképpen", aztán rájöttem, hogy ez felesleges. Pontosan a fent említett dolgok miatt. Persze van, amit mindenképpen megváltoztatnék, de csak a közelmúltban. 16 hónappal ezelőtt ... De ez is elmúlt, és már nem lesz olyan lehetőségem, mint akkor. Illetve ugyanolyan nem. Vannak dolgok, amik elmúlnak, és túl kell lépni rajtuk. Ez jól hangzik, csak kár, hogy magamon nehezen tudom alkalmazni. Másnak mindíg könnyebben ad az ember tanácsot. Azért kíváncsi vagyok, hogy mit tehettem előző életeimben, hogy ezt az életet kaptam? Mi volt az a tett, ami miatt büntetésem olyan, amilyen?

In the Shadows ...

Árnyékban élünk. Mindannyian. Szinte mindannyian. Hogy milyen árnyékról beszélek? A szülők, ősök árnyékáról. Mert ők azok, akik felnevelnek minket, megmutatják a világot, akiktől az első benyomásokat kapjuk. Meghatározzák életünket, irányt szabnak neki. Itt most lehetne ellenkezni, hogy ez nem így van, pedig igenis így van. A szülő mindenképpen példát mutat. Jót, vagy rosszat. De mindenképpen ezt teszi. Csak a gyermeken múlik, hogy mit fog fel belőle, hogyan értelmezi, mi az, amit követésre tart érdemesnek. Ha rossz a kép, amit a szülő mutat, akkor is tanító értékű a dolog, mert megmutatja, mi a nem helyes. Kicsit nehezen fogalmazok. De a lényeg érthető, szerintem. Persze az is előfordulhat, hogy ami igazából hiba a példaképben, azt a "tanuló" rosszul értelmezi, és erényként értelmezi, követi a példát. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy hibásan cselekszik, hanem azt, hogy korlátok közé szorítja magát, behatárolja, és elfojtja lehetőségeit, tehetségét. Ez most lehet, hogy megen zavaros volt egy kicsit. Sebaj. Véleményem szerint sokkal előrébb járhatnánk, ha nem korlátoznánk le magunkat, és másokat. Bár valahol megértem azt, hogy miért butítják az embereket tömegesen minden szinten. A "tudatlan" ember egyszerű gondolatokkal bír, nehezen tudja átlépni korlátait, könnyebben irányítható, és vágyait is könnyebb teljesíteni. Márpedig a "jóllakott" ember elégedett, nem háborog. Persze kérdés, hogy mitől lesz valaki elégedett? Ez egyénenként változó, valahol mégis ugyanaz, hasonló. Nekem is vannak vágyaim, amik hasonlóak másokéhoz ... De ez most lényegtelen. Én külön eset vagyok, nehezen tudom magam besorolni a szürke tömegbe. Ez valahol jó, valahol rossz. Mostanra már különccé váltam, és megvannak a magam antiszociális vonási. És ezektől nehezen szabadulok. Vagy nem is igazán akarok szabadulni ... Ezek a dolgok már részemmé váltak. Sokkal inkább arra vágyok, hogy megértsenek. Illetve, ha nem is értenek meg, de legalább fogadjanak el. Olyan nagy kérés ez? Nem hiszem, mégis nehezen teszik meg az emberek. Mostanra megen távol kerültem tőlük, az emberektől. Megen kritikus szemmel nézek mindent, megtalálom a hibákat. Másokban, és magamban. Ez vicces dolog egyébbként. Mikor közlöm emberekkel, hogy hol van bennük a hiba (ez rendszerint abban merül ki, hogy közlöm velük, ostobák, és hülyék, mert ezt még megértik), fejemhez vágják, hogy én se vagyok tökéletes. Aztán jön a meglepődés részükröl, mert konkrétan közlöm velük, hogy én tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok normális. Ilyenkor kiül arcukra a döbbenet, mert nem erre a válaszra számítanak. Mellesleg télleg nem vagyok normális. Persze jön a kérdés: mit nevezünk normálisnak? De ez nem érdekel. Erre nincs válasz igazából. Ha az én szemszögemből vizsgálom, akkor semmi sem normális. Hogy csak én? Nem, még én sem. Mindegy, nem számít. Vagy ha igen, akkor nem tudom. Árnyékok ... Érdekes gondolat mindenesetre. Az egészben az az érdekes, hogy amíg szüleink beárnyékolják életünket, mi a gyermekeink életét fogjuk beárnyékolni. Nem próbálom magam azzal áltatni, hogy ha majd lesz gyerekem, akkor igyekszek arra törekedni, hogy jó példát mutassak majd neki. Egyrészt úgyis majd megy a saját feje után, másrészt pedig inkább abban bízom, hogy ... Ezt most nem tudom kifejezni, nehéz megtalálnom a szavakat. Asszem a tanulságos a megfelelő szó. De lehet, hogy tévedek. Lehet, hogy ez az egész, amit most leírtam teljesen értelmetlen zagyvaság. Ki tudja?

Én, meg a Herót ...

Ez a mostani nappalos ciklus valahogy nem az igazi. Jó, egyik sem az igazi, de ezt a mostanit valahogy különösképpen rühellem. A korai kelések, fagyoskodás a buszmegállóban, a főnökök nyüzsgése, meg úgy minden rányomja a bélyegét a hangulatomra. Műszak eleje óta várom a műszak végét, az este 6 órát. De a felén már túl vagyok! Tegnap még gondolkodtam, hogy majd szombaton bemegyek Pécs, de aztán már este tudtam, hogy nem lesz belőle semmi. Ahhoz, hogy értelme legyen a beutazásomnak, a 10 előtti busszal kellene bejönnöm, de ahhoz meg korábban kellene kellnem, mint szeretnék. Ezért inkább úgy döntöttem, hogy 7végén nem megyek igazán sehova, maradok otthon, és 9nél előbb fel se kelek, csak alszok, illetve döglök az ágyban, heverészek. Komoly kihívásnak tűnik. Nem is tudom, hogy tudom majd ezt a komoly feladatot kivitelezni.

Amúgy a hoonapi napra nem tervezek túl sokmindent, javarészt pihenni szeretnék. Filmet nézni, olvasni, játszani, és unokahúgommal foglalkozni. Napközben nálunk lesz, öcsémék mind2en dolgoznak holnap. Anyám morgolódott, hogy nem tud akkor sokmindent csinálni, de majd én megpróbálom lefoglalni a kiscsajt. Remélem sikerül. Mindenesetre amit hajlandó vagyok bevállalni a holnapi nap folyamán, az a fahordás (sajna még mindíg van belőle kint), és hasogatás, de igazából ezeket sem akarom túlzásba vinni. Aztán a többi majd úgyis alakul valahogy ...

Hogfather

Múlt 7végén láttam egy remek filmet, Terry Prachett azonos c. regényéből készült alkotás. Prachett az általam nagyra becsült írók közé tartozik, kedvelem történetvezetését, képi megjelenítését, és nem utolsósorban páratlan humorát. Habár a könyvet nem olvastam, de hűen visszaadta a világ (Discworld/Korongvilág) hangulatát, stílusát. Kedvenc figurám, szereplőm a Halál, aki nem gonosz, csak végzi a munkáját, és csodálja az embereket, habár nem mindíg érti őket. Nem írok róla semmit inkább, mert ezt nem lehet elmesélni, ezt meg kell nézni, meg különben is, minek lőjem le a poénokat előre? Csak javasolni tudom ...

Winter in the country ...

Tegnap belekóstóltam a vidéki élet "szépségeibe". Kb. délelőtt 10kor meghozták a fát, leborították, és már mentek is tovább. Utána bereggeliztem, majd nekiálltam behordani, illetve begyújtani, fűteni. Azt kell, hogy mondjam, nem egyszerű feladat, és nem is könnyű. Az izmaim be vannak durranva, minden tagom sajog, izomlázam van. A sok gugolástól a kazán előtt még a térdem is fáj. No, hát elszoktam az ilyen jellegű munkától, nem mostanában csináltam. Meg fűteni se kellet túl sűrűn eddig, abban sincs még túl sok tapasztalatom. Elméletileg 7végére be lesz hordva mind, addigra már nem lesz vele ilyen gond. És mivel nagyrésze hasogatva van, le van egyszerűsítve a munka, max. vékony miatt kell hasogatni, de ez se gond. Tennap megmutattam a fának a fejszét, és majdhogynem szétesett :D Jövő 7en meg jön száraz fa, és meg is van a téli fűtésre való. És mennyivel kevesebből jövünk ki, mint Pécsett a távfűtésből ...

Dream ...

Múlt éjjel (azaz nappal, mert akkor aludtam) érdekes álmom volt. Találkoztam valakivel, egy lánnyal. Úgy alakult, hogy Ő volt az, aki nekem rendeltetett. Hogy mi történt, annyira nem is lényeges (?), de ami zavar, hogy nem emléxem az arcára. Nem volt tökéletes, de minden olyan volt, amilyennek kellett lenni. Ő elfogadott engem, én elfogadtam őt, hibáink, tökéletlenségünk ellenére. És most nem emléxem az arcára, a hangjára. Most is olyan, mintha ismerném, de ha megpróbálok arcot behelyettesíteni, hogy ki lehetett Ő, senki sem stimmel, senki sem Ő. Pedig annyira ismerős! A hangja, az alkata, az illata, a nevetése, az érintése ... De ez csak egy álom volt. És most gondolkodok, hogy ki is Ő?