Már csak 1 hét Karácsonyig, is itt állok a teljes tanácstalanság küszöbén. Merthogy nemcsak arról van szó, hogy még nem vettem senkinek semmilyen ajándékot, de még csak 5letem sincs. Na jó, anyámnak veszek egy kenyérpirítót, mert tudom, hogy annak örülne, voltak is rá célzások. Na de a többiek? Nekik mit vegyek? És alig van 1 hetem az egészre. Igazából 2 napom van rá, szereda, meg vasárnap. A többi napon dolgozok, illetve dolgom van. De ez a legkevesebb, mert télleg nem tudom, mit vegyek kinek. Öcséméknek? Apámnak? Nagyszülőknek? Unokahúgomnak úgyis kitalálok valamit, de a többiek? Ez az egyik, amit nem szeretek a Karácsonyban. Ajándékot kell venni mindenkinek, de 5let nincs, megkérdezni meg nem az igazi, mert akkor hol marad a meglepetés? A másik, amit nem szeretek, az a kötelező vidámság és bájvigyor, mintha minden rendben lenne. Pedig csak arról van szó, hogy ilyenkor félretesszük a gondokat, problémákat. Elfelejtjük egy időre a nézeteltéréseket. Már ha sikerül. Mégis, hányszor láttam ennek ellenkezőjét? Sajnos többször, mint kellett volna. Most is vannak balsejtelmemim, rossz előérzetek, de ez is maximum egy fintort vált ki, aztán nem érdekel, egyenlőre. És mi az, amit szeretek a Karácsonyban? A közvetlen előkészületeket. A sütést, főzést. A Fa díszítését. Az ajándékok átadásának pillanatát. Leülni a gondosan megterített asztalhoz, és nekilátni az ünnepi vacsorának. A sütemények, amit el kell fogyasztani. Az illatok, amik ilyenkor terjengenek. A fények mindenfelé. Az érzések vegyesek, és a mérleg nyelve középen áll, egyensúlyban van. Billeg ide-oda, de alapvetően középen marad. Azonban az idei Karácsony mindenképpen más lesz. Először is ez az első Pécsváradon. Másodszor kíváncsi vagyok unokahúgom reakciójára. Mit fog csinálni? Mi lesz a reakciója? Fényképező készenlétben lesz, az már biztos ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése