Nem igazán érzem magam elememben. Álmos vagyok, fáradt, fázok is, és semmihez sincs kedvem. Na jó, ez nem újdonság, de attól még nem érzem jól magam. Olyan nyomott a hangulatom, meg minden. Legszívesebben hazamennék és aludnék, persze abból se lenne semmi, mert otthon meg fát kellene vágni. Semmi se jó, sehogyse. Csak az az egy vígasztal, hogy holnap már nem kell jönnöm, és jövő 7en is csak 2 nap a 3 helyett. Sikerült ennyit elintéznem, ennyi az idei év. Aztán január2-án kezdődik (azaz folytatódik minden). Ugye milyen faja?
Valahogy az se tölt el túl sok jókedvvel, hogy jön a Karácsony. Nekem ez most olyan, hogy lesz pár nap, amikor nem kell menni dolgozni, lehet nagyokat zabálni, és kapok valami ajándékot. És én is adok másoknak, de ez nem az igazi. Leginkább olyannak adnék, akit nagyon kedvelek, akit szeretek, aki fontos nekem. De ilyen nincs. Ez nem egészen igaz, mert akiknek veszek, azokat szeretem, csak nem úgy. Nincs, akinek tényleg szívesen, nagy örömmel, izgalommal vennék valamit. Nekem ez az ünnep nem a Szeretet Ünnepe, inkább a Szomorúság, vagy a Hiány, esetleg a Vágyakozás Ünnepe. Mert amire vágyok, az tényleg hiányzik, és azt nem igazán fogom most megkapni senkitől. Vagy legalábbis nem olyan mértékben, ahogy szeretném, és nem attól, akitől szeretném. Igazából nincs is olyan. Lehet, hogy van, csak én nem tudom, hogy ki az. De nem hiszem, nincs nekem olyan szerencsém. Éhezem, és ez az éhség oly hatalmas, hogy engem is képes lenne elemészteni, ha hagynám. De szerencsétlen módon mindíg az elérhetetlen tetszik meg, bár akkor még nem tudom, hogy az. Csak amikor már késő. Amikor már teljesen mindegy, mert elindultam egy úton, ami előbb-utóbb, egyre jobban a mélybe vezet. Pedig próbálkoztam, de nem jött össze. Nem találtam meg Őt, aki a megfelelő lenne, aki ... Mindegy. Inkább lenyelem ezt az érzést, és eltemetem egy kis időre, amig elő nem jön újra. Mert elő fog jönni, ha akarom, ha nem ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése