Series ...

Elkezdtem nézni a Californication c. sorozatot. A Showtime produkciója, nekik köszönhetjük a Weeds-t, a Dextert, és még gondolom pár sorozatot. Főszereplő David „Fox Mulder” Duchovny, aki egy kiégett írót alakít. Írni már évek óta nem ír, családja romokban, frusztrált, cinikus, folyamatosan részeg, és/vagy be van tépve, és minden nőt megdug, aki hajlandó lefeküdni vele. Mindezek mellé fergeteges humor, a sötétebbikből, érdekes karakterek, és mindez életszagú körítésben. Mármint HollyWood-i élet szagú. Vagy mi. De nem is ez a lényeg. Elkezdtem nézni, tetszik, bejön a humora, a könnyedsége, a dekadenciája. Jelenleg az 1. évad ment le, én ebből eddig látam 4 részt, ezek alapján azt mondom, hogy remélem lesz folytatása.

Unalom ...

Megen csak ülök, nézek ki a fejemből, és nem csinálok semi érdemeset, lényegeset. Lassan mennek az órák, a percek, én meg azon tünödök, hogy mi a fészkest keresek itt? Annyi mindent csinálhatnék, és közben mégsem. Munkaidőm harmada már elmúlt, ennyivel is előrébb vagyok, bár az igazat megvallva ez jelenleg nem számít szinte semmit se. A helyzetet csak súlyosbítja az, hogy írom ezt a postot, de semmi normális nem jut az eszembe. Teljesen olyan szaga van, mintha csak azért írnám, hogy teljen az idő. És az igazság az, hogy télleg csak azért írok, hogy menjen az idő. De azért eszembe juthatna valami velős, magvas gondolat, vagy valami téma, amit ki tudnék most fejteni. De nem. Semmi. Minden olyan semmilyen. Üres. Forma tartalom nélkül. Be kellett volna küldenem magamnak a képeket, amiket tegnap előtt csináltam a Zengőn. Na jó, a Zengőre magára nem mentem fel, csak a lábánál jártam. Félúton lemerült a fényképező akkuja,még a tartalék is. Ráadásul, mint később eszembe jutott, rossz irányba indultam el. Nem mintha olyan nagy tragédia lett volna, csak kicsivel lett volna hosszabb az út. Mindegy. Azért az érdekes volt, hogy a zenét csak a visszafelé vezető úton kapcsoltam be. Egészen addig csak az erdő hangjait hallgattam, ahogy a szél fúj, meg a madarak. Az erdő neszei. Jó volt, megnyugtató. Természetes. Legközelebb viszek magammal valami kisebb türülközőt is, aire le tudok dőlni. Azt fogom csinálni, hogy keresek valami normális helyet, ahol süt a nap, ledőlök, heverészek, és lazulok.de ez még odébvan, talán majd jövő 7 eleje.

Birthday Party in the next Weekend ...

Jövő 7végén megyek Orgoványba, születésnapi buliba. Hogy pontosan hova, azt még nem tudom, csak annyit, hogy valami tanya-szerüségen lesz. Intéztem szabadságot, most már csak oda kell jutnom, onnan meg már meg lesz valahogy oldva, nagyon remélem. Majd telefonon megérdeklődöm akkor, ha addig nem tisztázódik. Utazás költségeket meg majd fedezem Üdülési Csekkel, még úgyse nyúltam hozzá. Na majd most! Alapvetően nem várok semmi különöset, majd alakul valahogy. Már csak azért is örülök, hogy van ez a lehetőség, alkalom, mert végre kimozdulok a megyéből. Megen évek óta nem léptem át a megyehatárt, és ez nem van jól. Megyek kicsit világot látni, emberekkel találkozni. Majd viszek magammal fényképezőgép is. Asszem. Mindegy egyenlőre. Még nem lényeg.Mindenesetre egy kellemes 7vége elé nézek. Remélem ...

Érzések, gondolatok ...

Kezd beszükülni az életterem, vészesen. Csökkentem a dolgok körét, amik kimozdítanak környezetemből. Ahova a legtöbbet mozgok, tartózkodok, az a melóhely, otthon, néha beugrok Pécsre ezt-azt vásárolni, és most, hogy itt a jóidő, megyek fel a Zengőre. És nagyjából ennyi. Itt kimerült minden. Ha valahova lenne kedvem elmenni, mire odajutok, hogy menjek, már nincs kedvem hozzá. És így lemaradok dolgokról, lehetőségekről, eseményekről. Mintha szándékosan elszigetelném magam. És mindezt miért? Fene se tudja. Pedig ez nem jó. Úgy távolodok el a társasági élettől,ahogy a régi baráti társaságomtól. Pedig hiányzik a társaság. Szeretném érezni megen, hogy emberek vannak körülöttem, hogy lehet beszélgetni, társalogni, eszmét cserélni. De mindezekből kimaradok mostanában. És erről én magam tehetek, senki más. Bezárom magam magamba. Én vagyok a börtönöm, testemből építettem magamnak, gondolataimmal megerősítve. Masszív építmény,  nehéz ledönteni a falakat. Pedig egyszer már sikerült. Persze nem figyeltem, és alattomban visszajöttek, visszanőttek. Ilyenek ezek, ha az ember figyelmetlen.És most itt vagyok megen a Toronyban, és bármerre is nézek, szinte nem látok semmit.És bármilyen messze is megyek, Nem jutok a Falakon kívülre.  Mily keserü érzés újra ezen a kietlen pusztaságon járni ... Visszatekintek, és mindenütt kudarcaim mementóit látom, mik hatalmas  fáklyaként bevilágítják a messzeséget. És mind felkiáltójelként ordít a világba, jelölve a pontot, ahol életem más irányt vett volna. Mennyi ilyen pont ... De az mind nem az enyém. Az valaki más élete. Aki lehetnék én is, mégse így alakult. A SORS máshogy akarta eddig, még nem jött el az én időm. Ez ne az én történetemvolt eddig. Ezidáig csak statiszta voltam, és vagyok mások történetében. Ki kéne törnöm, ki kéne szabadulnom a magam alkotta börtönből, ledobni az önként felvett láncokat. Ez nekem mind nem kell. Nincs rá szükségem, mégis hordom őket, cipelem, húzöm őket magam után. Nehéz teher. Mint egy nagy kőszikla, amit Sziszifuszként fel kell gurítanom egy hatalmas hegyre, annak a csúcsára, és ha fölérnék,megszabadulnék ettől a feladattól, gondtól.És amikor ott vagyok a végénél, karnyújtásnyira a céltól, a kőszikla visszagurul, a láncok visszarátanak, a láthatatlan kezek visszalöknek. És kezdhetek mindent elölről. Csak a lelkesedés csökken, egyre kevesebb, közben a lélek egyre cinikusabb, morózusabb lesz, és mindent sötétebb színben látok. De hibámból nem tanulok, továbbra is az elérhetetlent üldözöm, hajszolom, pedig tudom jól, hogy mi lesz a vége. Bízok benne, hogy talán most mégse elérhetetlen, most máshogy választottam. Aztán az ismerős végkifejlet. Mindeközben egyre dühösebb vagyok a világra, magamra, a körülményekre, a SORSra, de mindennek nemsok értelme, amikor az egészet elfojtom, magamba, ezáltal emésztve magama, lelkemet sorvasztva, miközben a mélységek már ismert és ismeretlen bugyraiba tévedek. És ahogy eben a pokolban járok, az emlékek dögkeselyüként lecsapnak rám, éles karmaikkal felhasítják újra és újra a sebeket, soha nem engedve, hogy begyógyuljanak. Mindeközben csak megyek előre, pedig valójában csak körbe-körbe haladok, rovom a köröket, és néha-néha beleüvöltöm néma kínomat, haragomat, dühömet a puszta magányába ...

Jövőkép ...

Érdekes nap elé nézek. Mert ugye ma van az a nap, amikor is öcsémel nekiállunk bográcsban marhapörit főzni. Mert az ugye milyen jó dolog. A gond csak az, hogy mindezt kb délelőtt 10 körül kezdjük el. Hogy mi ezzel a gond? Csak annyi, hogy reggel 6kor adom le az éjszakást. Lehetőségeim a következők: a. hazaérek 7re, fél8ra alszok, és 10kor felkelek főzéshez; b. hazaérek 7re, nem fexek le aludni, hanem ébren maradok, kicsit GWzek, aztán jöhet a főzés. Melyik a jobb? Az első verzióval az a baj, hogy csak 2 órát alszok, és utána olyan leszek mint a mosott szar. Nem jó. A 2. verzió annyival jobb, hogy így is fáradt leszek, de ébren maradni nem olyan nehéz,mint aludni keveset, aztán felébredni, ébren maradni. Délután még így is le/eldőlhetek pihenni, aludni. A kérdés el van döntve, igazából már tegnap délután el lett döntve. Már akkormeg lett beszélve öcsémmel. És nem is rossz a terv. Az viszont biztos, hogy át fogom vinni a fotelomat a főzéshez! Kell a kényelem, mert az jó. Napfény, jó idő, marhapöri, kényelem, lazulás ...

420 ...

1 hete volt 420. Most nem fogom kifejteni, hogy ez mit is jelent, megfelelő helyeken utána lehet járni. Szerencsére nekem is sikerült megünnepelnem, bár annyira nem voltam ortodox, hogy pont 420ra időzítsem a dolgot. Bár nem úgy történt, ahogy esetleg még pár évvel ezelőtt, amikor kiseb baráti társaság körében ünnepeltem volna, azért megadtam a tiszteletet a napnak. Nem mintha különösebb gondot, nehézséget  okozott volna a dolog. Sikeres volt a meeting az agentemmel, a minőség is a szokott volt, ennél több nem is kell, csak nyugodt körülmények, hely, és idő. Csak a népek hiányoztak ...

Maszkok ...

Tegnap reggel voltam beszerző úton, 12 órás éjszakai müszak után, és talán ez miatt érdekes gondolatok kavarogtak a fejemben. Mindenféle, vegyesen. Az egyik megen az álarcok körül forgott. Amiket viselek, amiket magammal, magamon horodk. Vajon melyik vagyok én igazából? Melyik az én igazi arcom a sok közül, amit mutatok a világna, másoknak? A kéréds jó, bár megválaszolni nem tudom. Az egész onnan jött, hogy valahgy felvetődött bennem, hogy bárkivel szemben tudok nyílt lenni. Ezt el is hittem egy rövid pillanatig, aztán rájöttem, hogy a nyíltság is csak egy álac, egy maszk. Amit bárki felé oda tudok fordítani, és az illető még el is hiszi, hogy nylt vagyok. Néha még én magam is. Pedig zárkózott vagyok, magábaforduló típus. Csak keveseknek nyílok meg igazán. Hogy ez miért vanígy? Ez is egy jó kérdés. Valszeg egyrészt nem osztogatom boldog-boldogtalannak ezt a „kegyet”. Sikerült már nem egyszer megégetnem magam ezáltal. Másrészt pedig ezt ki kell „érdemelni”. Mondtam már régebben olyat, hogy szeretnék a maszkok nélkül élni, de időközben rájöttem, hogy ez szinte lehetetlen. Mármint nekem. Másrészt mindenki ezt csinálja. Mindenki maszkok tömkelegét hordja magánál, magán. Ki miért, az a saját dolga, biztos megvan rá az oka. Nekem védekezés, és viselkedés. Mindegy. Annyira ez nem is fontos. Ezek végülis nem mások, csak gondolatok. Az enyémek ...

Újab szerzemények ...

Múlt 7végén megen vásároltam. Dolgokat, amikre szükségem van. Vagy csak kinéztem már magamnak egy ideje. Vettem egy állólámpát. A régi már nem volt az igazi. Elhasználtuk. Nem ismüködött már rendesen. Ezt meg még Húzsvét előtt láttam a Tecsóban, meg is vettem. Ne volt 4eHUF az ára. Jól is néz ki, tetszik, és úgyse használom a nagylámpát, a plafonit. Azt is le akarom cserélni. Nem mintha használnám, csak a mostani szarul néz ki. Valszeg ráakom a régi állólámpa 1ik búráját, és már meg is lesz oldva.

Másik szerzeményem egy többfunkciós, illetve ultifunkciós kéziszerszám. Na jó, igazából lehet vele gravírozni, marni, csiszolni, polírozni, stb. Én leginkáb fával akarok dolgozni, farigcsálást tervezek. Majd szépen kitanulom az eszköz használatát, a trükköket, fogásokat. Meglátom, mi lesz majd, hogy alakul. Legfeljebb csinálok majd sok fogpiszkálót ...

Baleset ...

Csak hogy semmi se legyen annyira jó,mint szeretnénk, mindíg történik valami, ami kellemetlen, kényelmetlen, zavaró, ami mindent felborít. Csak hogy ne legyen minden unalmas, és nehogy már a nyugalom kellemes állapotába kerüljön az ember. Szerencsére nem velem történt kellemetlen, ne kívánt esemény, de ettől még nem jobb a helyzet. Múlt 7 közepén apám elesett, és olyan szerencsétlenül, hogy eltört a válla. Most be van gipszelve, persze nem csak a válla, hanem a fél/áromnegyed mellkasa is. Szerencsére 2 7 múlva leveszik a gipszet, de már most nehezen viseli a tehetetlenséget, a tespedést, a magatehetetlenséget. És ezzel őrli magát, idegesíti. Próbálok neki segíteni, lelket, és erőt verni belé, de én sem vagyok mindenható. Idő után belefáradok, és csak ingerült, és dühös leszek.Az meg nem vezet semmire, legalábbis jóra nem. Azért vannak még jó 5leteim, és alkalmazni is fogom, amint tudom, amint lesz rá lehetőségem. Mert ez télleg müködhet ...

Várakozás ...

Itt ülök, és majdhogynem képtelen vagyok bármire. Bármire, amit szeretnék. Nem mintha magatehetetlen lennék, csupán csak annyi az egész, hogy lehetőségeim korlátozottak. Dolgozok. Dolgozok? Inkább csak úgy teszek, hogy ne legyen anyira feltünő a tétlenségem. Mert a főnőkök még itt vannak, mászkálnak, figyelnek, végzik a dolgukat, de mindez eltörpül az a tény mellett, hogy jelenlétükkel zavarják, idegesítik a jómunkásembereket. Már csak órák kérdése, és megyek haza ...

Végülis nem mentem el PENre. Előszőr még megvolt az indíttatás, a kedv, de aztán ez is elmúlt. Lehet, hogy öregszek? De lehet, hogy csak a tömeget akartam elkerülni. Vagy ki tudja? Mindegy most már, nem számít, vége van. Elmúlt. Legközelebb 2 év múlva lesz. Akkor ki tudja, hogy mi lesz? Mindenesetre a közeljövőben télleg el kellene mennem valahva szórakoznom egy kicsit. Csakegyedül már nincs kedvem, a régi banda meg eléggé leamortizálódott. Szétszóródtunk, elvesztünk a térben, és az időben. És most már hiába is keresnék egyes arcokat, olyannyira távol sodródtunk már egymástól, hogy már esélyem sincs rá. Már csak órák kérdése, és megyek haza ...

A dolgok valahogy nem úgy alakulnak, ahogy igazán szeretném. Bár az is iagz, hogy nagyon nem akarok semit se. Vagyis igen, csak nem tudm, nem vagyok vele tisztában, hogy mit is pontosan. Rövidlátó vagyok. De ezt a fajta rövidlátást nem dioptriában, hanem időben mérem. És érdekes módon csak előrefelé üködik, visszatekintve nem. Arrafelé jó messzire ellátok. Szeretnék jobban látni, élesebben, messzebbre. Tisztánlátásra volna szükségem. De minden, azaz semmise akar megmutatkozni előttem. Minden ködös, miazmás, homályos. Én meg zavaros. Már csak órák kérdése, és megyek haza ...

 

Csend és nyugalom ...

A korábban rámszakadt megkönnyebülés, nyugalom állapota még mindíg nem ért véget, kitart, és szétárad bennem. Nem vagyok feszült, ingerlékeny. Béke van és nyugalom. Most már hetek óta tart, nem tört meg folytonossága. Furcsa. Nem ehhez vagyok szokva. De nem baj, nem zavar. Rámfért már. És akkor most eljött az ideje annak is, hogy kimozduljak a világba, kiszabaduljak abból a börtönből, amibe egyrészt magamat zártam, másrészt pedig maga a hatalmas Tél zárt. Bár az igazat megvallva inkább volt ez önkéntes száműzetés, minthogy a Télre fogjam az egészet. De ennek most véget akarok vetni. Erre remek alkalom az idei PEN, ma kezdődtt, bár ma nem tudok menni semmiképpen, dolgozok jelenleg is. Majd holnap, akkor elmegyek. Úgyis bemegyek Pécsre, és ha már bent vagyok, akkor megyek egy kicsit kikapcsolódni is, szórakozni. Régen voltam már bármilyen koncerten is, vagy rendezvényen, bulin. Ki kell engednem a gőzt. Holnap ...

Unalom ...

Unatkozom. Nincs mit csinálnom, nincsen dolgom, olvasni sincs kedvem, és tehetetlen vagyok jelenleg ezzel szemben. Nem mintha nem lenne mit csinálnom. Vagy ne lenne ötletem. Mert van. De munkahelyen a nagyrészük kivitelezhetetlen. Sajnos. Most még aludnom kellene kb 2 órát, és csak utána kelnék föl. Aztán mennék reggelizni, meg kávé. Aztán olvasgatnék egy keveset, ledőlnék az új fotelomba, abban heverésznék. Délután meg kicsit kirándulnék, felmennék a Zengőre fényképezővel felfegyverkezve. De nem. Nekem ebben ma nem lehet részem. Sőt, még holnap sem. Itt kell ülnöm az asztalnál, várni arra, hogy lesz-e valami munka, figyelni a teszteredményeket, és lesni, hogy mikor is jön egy főnök. És mindezt abban a tudatban, hogy a mai nap vége még rohadt messze van. És az időis most jó. Le merem fogadni, hogy hétvégén meg szar idő lesz, eső, szél, meg ilyes. De azért remélem, hogy nem ...

Kényelem ...

Kedden végre megvettem azt, amit már vagy 1 hónapja kinéztem magamnak. Egy rattan kagylófotel. Tecsóban vettem, onnan került hozzám. Persze vehettem volna olcsóbban is, öcsémék rögtön mondták, hogy net. De amit én ott találtam, az mind messze volt, és hiába internet, meg ilyen dolgok, az esetek nagyrészében el kellett volna érte menni, vagy nagyon körülményes lett volna maga a beszerzés, és akkor már lehet, hogy árban ugyanott vagyok, ahol most. Mindegy, ez most nem fontos. A lényeg az, hogy ez most megvan. Jól mutat a szobámban, a helye sem rossz, illik oda. Ami külön nagy előnye, az az, hogy könnyen mozgatható, szállítható. Gondolkodom azon, hogy ha jó idő lesz, akkor majd ki fogom vinni a szabadba, aztán azon fogok kint heverészni, tespedni. Közben meg lazulni. Lehet, hogy ezt már most 7végén megejtem, kipróbálom. Feltéve, hogy ne lesz rossz az idő ...

Meats ...

Érdekes nyaramlesz. Hm, ez így nem pontos ... Szóval, lesznek érdekes mozzanatai az idei nyaramnak. Pénteken volt sógórnőm születésnapja ünnepelve, kisebb, szűk körben. Öcsém ennek örömére grillezett, mert hogy az milyen jó dolog. A nagy sikerre való tekintettel tegnap este megen volt grillezés. Szintén jó volt. Öcsém meg is jegyezte, hogy idén, amíg lehet (értsd, időjárás engedi), többször is lesz ilyen alkalom. Én csak támogatni tudom, szeretem az ilyen eseményeket. Persze öcsémet rendesen elkapta a "láz", arról is beszélt, hogy kellene valami jófajta bográcsos kaját is csinálni. És gondolom ezt is ismételgetni, variálni. Én meg pénteken megtaláltam a régi szalonnasütő nyársainkat. El is kezdtem rendberakni, letisztítíni őket, jelenleg 1 van készen, a többi még vár a sorára. Meg is említettem öcsémnek, hogy tervezek egy szalonnasütést valamikorra a közeljövőben, erre mondta, hogy ez szintén érdekli. Persze remélem, hogy a nyár nem csak ezek miatt lesz érdekes. De ez már kedvező színekben tűnteti föl ...