Maszkok ...

Tegnap reggel voltam beszerző úton, 12 órás éjszakai müszak után, és talán ez miatt érdekes gondolatok kavarogtak a fejemben. Mindenféle, vegyesen. Az egyik megen az álarcok körül forgott. Amiket viselek, amiket magammal, magamon horodk. Vajon melyik vagyok én igazából? Melyik az én igazi arcom a sok közül, amit mutatok a világna, másoknak? A kéréds jó, bár megválaszolni nem tudom. Az egész onnan jött, hogy valahgy felvetődött bennem, hogy bárkivel szemben tudok nyílt lenni. Ezt el is hittem egy rövid pillanatig, aztán rájöttem, hogy a nyíltság is csak egy álac, egy maszk. Amit bárki felé oda tudok fordítani, és az illető még el is hiszi, hogy nylt vagyok. Néha még én magam is. Pedig zárkózott vagyok, magábaforduló típus. Csak keveseknek nyílok meg igazán. Hogy ez miért vanígy? Ez is egy jó kérdés. Valszeg egyrészt nem osztogatom boldog-boldogtalannak ezt a „kegyet”. Sikerült már nem egyszer megégetnem magam ezáltal. Másrészt pedig ezt ki kell „érdemelni”. Mondtam már régebben olyat, hogy szeretnék a maszkok nélkül élni, de időközben rájöttem, hogy ez szinte lehetetlen. Mármint nekem. Másrészt mindenki ezt csinálja. Mindenki maszkok tömkelegét hordja magánál, magán. Ki miért, az a saját dolga, biztos megvan rá az oka. Nekem védekezés, és viselkedés. Mindegy. Annyira ez nem is fontos. Ezek végülis nem mások, csak gondolatok. Az enyémek ...