Itt ülök, és majdhogynem képtelen vagyok bármire. Bármire, amit szeretnék. Nem mintha magatehetetlen lennék, csupán csak annyi az egész, hogy lehetőségeim korlátozottak. Dolgozok. Dolgozok? Inkább csak úgy teszek, hogy ne legyen anyira feltünő a tétlenségem. Mert a főnőkök még itt vannak, mászkálnak, figyelnek, végzik a dolgukat, de mindez eltörpül az a tény mellett, hogy jelenlétükkel zavarják, idegesítik a jómunkásembereket. Már csak órák kérdése, és megyek haza ...
Végülis nem mentem el PENre. Előszőr még megvolt az indíttatás, a kedv, de aztán ez is elmúlt. Lehet, hogy öregszek? De lehet, hogy csak a tömeget akartam elkerülni. Vagy ki tudja? Mindegy most már, nem számít, vége van. Elmúlt. Legközelebb 2 év múlva lesz. Akkor ki tudja, hogy mi lesz? Mindenesetre a közeljövőben télleg el kellene mennem valahva szórakoznom egy kicsit. Csakegyedül már nincs kedvem, a régi banda meg eléggé leamortizálódott. Szétszóródtunk, elvesztünk a térben, és az időben. És most már hiába is keresnék egyes arcokat, olyannyira távol sodródtunk már egymástól, hogy már esélyem sincs rá. Már csak órák kérdése, és megyek haza ...
A dolgok valahogy nem úgy alakulnak, ahogy igazán szeretném. Bár az is iagz, hogy nagyon nem akarok semit se. Vagyis igen, csak nem tudm, nem vagyok vele tisztában, hogy mit is pontosan. Rövidlátó vagyok. De ezt a fajta rövidlátást nem dioptriában, hanem időben mérem. És érdekes módon csak előrefelé üködik, visszatekintve nem. Arrafelé jó messzire ellátok. Szeretnék jobban látni, élesebben, messzebbre. Tisztánlátásra volna szükségem. De minden, azaz semmise akar megmutatkozni előttem. Minden ködös, miazmás, homályos. Én meg zavaros. Már csak órák kérdése, és megyek haza ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése