Múló rosszullét?

Tegnap reggel melóhelyen nem éreztem magam jól. Valamikor reggel azt vettem észre, hogy fáj a fejem, enyhe szédülés, és émelygés kíséretében. Gondoltam, hogy majd csak elmúlik. De nem. Később még a légkondis helységben is melegem volt. Hiába mosakodtam le hideg vízzel, és tartottam a fejemet a csap alá, az sem segített. Aztán fél11 körül el is mentem az üzemorvoshoz, aki megvizsgált. Semmit nem talált, lázam sem volt, de írt nekem egy kilépőt, és azt tanácsolta, hogy menjek el a háziorvosomhoz. Ezután beszéltem főnökömmel, aki hazaengedett, és mára írt egy nap szabit. Most készülök orvoshoz menni. Remélem, hogy semmi komoly nem lesz, de azért azt nem bánnám, ha kiírna táppénzre. Az jó lenne. Nem van kedvem bemenni, és ott bohóckodni, imitálni, hogy dolgozok, és a sok vízfejű főnök baromságait elviselni. Amúgy is talán lesz még 9 munkanapom, ha úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt én tervezem. Augusztus 19. lesz az a nap, amikorra a leszámolásomat tervezem. Remélem, hogy nem húzzák át a számításaimat. De most irány a doki ...

33.

Szombaton betöltöttem 33. életévemet. Mondhatni, megvan a Krisztusi kor. Na ja. Elismerem a Hippi-gyerek érdemeit, munkáját, még ha nem is vagyok keresztény (bár megkereszteltek, én akkor bőszen, üvöltve tiltakoztam, de senki nem törődött a véleményemmel). Tényleg. Megpróbálta a tőle telhetőt, mindent, amire lehetősége volt, csak éppen nem azt adta, amit vártak, ezért felnyomták a helyi yardnál. Ez van, megszívta. De attól még igazi bódiszattva. De vissza lényeghez, ez a kis kanyar után. Szóval, 33 lettem. Hogy milyen? Olyan mint előtte. Nem érzem magam többnek, vagy kevesebbnek ez miatt. Nem számít. Azaz nem ez számít. De ehhez idő kellett, hogy felismerjem. Idő kellett ahhoz, hogy felismerjek egy csomó dolgot ezen kívül. És még mennyi minden van, ami felfedezésre vár ...
Idén sem szokványos módon ünnepeltem meg születésnapomat. Habár úgy volt, hogy szombaton (születésem napján) dolgozok, ez mégis megváltozott még csütörtökön, éppen ezért hagytam magam rábeszélni, hogy eleget tegyek a meghívásnak a Duna-kanyarba, ahol egyik régi cimborám tartotta születésnapját (neki 1 nappal előbb van a születésnapja). Szombat reggel 9kor indultunk egyik haverral, és kb. 4 óra autózás után meg is érkeztünk Nagymarosra. Időben érkeztünk, engem rögtön befogtak a hús (marhapörkölt készült 4-5 kg marhalábszárból) tisztításához, darabolásához. A későbbiekben leheveredtem a fűben a bogrács közelében, és sörözéssel töltöttem a délutánt. Idővel érkeztek még emberek (az egész társaságból ismertem kb. 4 embert), a pöri is lassan elkészült, a hangulat is jó volt. Valamikor éjfél felé egy csöppet bealudtam, ezért teljesen meglepődtem, amikor később ébredve már kevesebb volt a népesség. Ki haza, ki aludni ment.
Másnap romeltakarítás után, dél körül hazaindultunk, irány Pécs. Újabb 4 óra zötykölődés, autózás (érdekes, hogy a zötykölődés inkább Baranyára volt jellemző), majd érkezés. Valahogy ez után már nem volt kedvem bárhova is menni. Pihenés.
Mindent összevetve jól éreztem magam, örülök, hogy elmentem, élvezet volt ott lenni. Igazi kikapcsolódás volt. Maga az utazás is jó volt, szeretek utazgatni (akkor az elmúlt 2-3 évben miért is nem tettem?). Nem is tudom, hogy mikor volt ennyire mozgalmas nyaram. Az elmúlt 2 hónappal meg vagyok elégedve, az élet zajlik, mozgalmas, és ez jó érzéssel tölt el. Nincsenek félelmek (vagy csak alig), egyre nyitottabb vagyok, és lassan visszatér a bizalmam. Ezek hatalmas ajándékok, és leginkább magamnak köszönhetem, hogy ezek megtörténtek.



U.i.: érdekes volt, hogy a 6oson lefelé a kukorica-, és napraforgótáblák mellett tele volt minden vadkenderrel (nem parlagfűvel!). De ez tényleg vad, a szó szoros értelmében. Semmi értéke, haszna. Csak van. Csak gaz. Bár már önmagában ez is valami. Létezik, mert összeálltak a feltételek, a körülmények. Ugye, hogy milyen csodás?

Vidámság ...

Mindig is tudtam, hogy július a kedvenc hónapom. Ilyenkor van születésnapom, nyár van, jó idő (néha kicsit túlzottan is), szabadságomat is ebben a hónapban töltöm általában. Ez most is mind így történt/történik. De ami külön öröm, ma tudtam meg (szabadság utáni első munkanap), hogy szombaton nem kell menni. Mert ugye leállás lesz, meg leltár, jövő héten sem kell menni, de a szombatot csak ma tudtam meg. Ebben az a legjobb egyrészt, hogy ebben a hónapban dolgozok összesen 7 napot, és születésnapomon sem kell dolgozni. Ez az igazi királyosság ...

Takonykór ...

Mióta hazaértem, folyamatosan tele van az orrom. Nem tudom eldönteni, hogy megfáztam, vagy csak sima allergia. Nem érzem, hogy megfáztam volna, a taknyosságon kívül nem tapasztaltam egyetlen tünetet sem, ami erre mutatna. Az is érdekes, hogy amíg sátraztam, addig nem volt semmi bajom, pedig nem volt akkor meleg, éjjelente meg elég hűvös volt a levegő. Szerintem allergia lesz. Nem voltam otthon 1 hétig, kikerültem a megszokott környezetemből, ezért szervezetem elszokhatott az allergén dolgoktól. Most, hogy megen itthon vagyok, talán erősebben reagál a szervezetem a dolgokra. Ha így van, akkor szerencse, hogy csak ennyi tünet jött elő ...

Nyári vasárnap délután ...

Bementem vásárolni InterSpárba, gondoltam veszek ezt-azt. Meg nem volt kedvem egyhelyben ülni, még ha nem is volt rossz, sőt, a társaság is jó volt. Csak mehetnékem, tehetnékem volt. Du1 után lementem Centrumba, borultam (ahhoz képest, hogy utoljára valamikor talán június elején, elég jól ment), aztán a tegnap beharangozott közös evés volt a program. Brokkolikrémleves, és lángos volt a menü. Kimondottan jó volt, és ahhoz képest, hogy nem ettem sokat, jóllaktam. Ja, kb. másfél hete alig eszek húst, valahogy így jön ki mostanában. Nem szándékos, nem lettem vega, csak így alakul. De azért ennék már valami húsfélét is.

De vissza a témához, elkalandoztam. Szóval meglepődve tapasztaltam, hogy milyen kevesen vannak a belvárosban, milyen kevés autó mozog, aztán beugrott, hogy július, vasárnap, délután, és minden a helyére került. Persze az Árkádban rögtön több embert láttam, ott azért fellelhető az emberszerű egyedek népes tábora. Aztán a Ferencesek útcában is több ember volt, de ez se meglepő, hiszen az sétálóutca, tele cukrászdával, kávézóval. Gondolom hasonló a helyzet a Király uzcában, illetve a Szent István téren is. Hiszen tegnap kezdődött az ICWIP is ...

Tapasztalat, önfelismerés ...

Újabb dolog, ami mélyen érintett, felismerés magamról. Néha furcsán, vagy nem egészen odaillően fogalmazok. Élőbeszédben. Mondom, ami eszembe jut, és miután kimondtam a dolgokat, veszem észre, hogy hülyén fogalmaztam. És ez még a jobbik eset. A rosszabbik az, ha szólni kell másoknak. A még rosszabb eset az, ha teszem azt olyan hangsúllyal teszem, ami másoknak zavaró lehet, persze én az egészből semmit sem veszek észre. Mert nem figyelek. És ebből persze néha komikus, néha meg drámaibb, kellemetlenebb helyzetek születnek. Magyarázkodni meg utána felesleges, ha nem is lehetetlen. Figyelnem kell ...

Elhatározás ...

... és megvalósítása. Még Kuchary előtt elhatároztam, hogy amint vége a Phovának, nyaralásnak, akkor visszatérek egyéni gyakorlatomhoz, a Boruláshoz. Eddig tudtam arra hivatkozni, hogy Amithábát kell erőltetnem, fáj a térdem, ez-az, valami. De ez mind kifogás volt csak. Most nincs mire fognom, nincsenek kifogások, meg kell őriznem az inspirációt, azt a lendületet, amit Kucharyban kaptam. A tegnapi napot végigpihentem/aludtam (kellett, szükség volt rá). Ma meglátogattam szüleimet, voltam Pécsváradon. Így holnap semmi sem akadályozhat meg abban, hogy valamikor koradélelőtt lemenjek a centrumba borulni. Amúgy is az az elhatározás, hogy felhozom egy olyan szintre, amit minden gond nélkül tudok teljesíteni, és azt megtartom. Meglátom, hogy mi lesz, hol van a tűrőképességem határa. Aztán úgy néz ki, hogy holnap még lesz közös ebédelés is a Centrumban. Nosza, rajta ...

Kuchary 1.

Indulás, odaút.

Az eredeti terv az volt, hogy 9én, csütörtökön hajnali 2kor elindulunk, ami aztán indulás előtti napon reggel 8ra módosult. 7től autóba pakolás, 8kor indulás. De nem így alakult, fél9kor indultunk, ami azért annyira nem gond. Hogy ne legyen gond az útvonallal, meg ilyes, kinyomtattuk az útvonaltervet, és beszereztünk GPS-t is (valahogy a tapasztalatok fényében kezdem elveszíteni a bizalmamat ezekben a kütyükben, de erről majd később).

Elindultunk! Mentünk, ahogy kell, a 6oson. Első megálló Bonyhádon, a Tesco parkolójában (KissT Tesco-függősége). Reggelivásárlás, WC, illetve részemről pénzváltás. Eéőző nap valahogy nem jött össze. Kb. 1 óra pihenés után indultunk tovább. Dunaújvárosnál tértünk rá az autópályára (M6). Valahol ez után veszítettem el a fonalat, bealudtam (mondjuk az út felét legalább átaludtam). Hegyeshalomnál ébredtem, ott álltunk meg, hogy benzinköltségre pénzt váltsunk. Aztán irány a Határ!

Nos, be kell vallanom őszintén, hogy ennél a pontnál volt kisebb majré. A helyzet az, hogy Útlevelem már rég lejárt, de sebaj, személyivel is lehet utazni EU-n belül. Csakhogy! A helyzet az, hogy az én személyim már nem az igazi. Többször megázott, megsérült, és ebből kifolyólag már nem igazán érvényes. Hivatalos személyek esetén a kötözködés szinte biztos. Én azért bíztam, mert nagyon akartam ezt az utazást. Nos, a határnál megkönnyebbültem, mert senki nem kérte az iratokat, még csak ember sem állt ott. Egyenletes sebességgel haladtunk át az egykori átkelőhelyen.

Szlovákiában hamar áthajtottunk Pozsonyon (a szlovákok csak Bratislavának hívják), majd szinte végig autópályán haladtunk. Nem emlékszem, hogy aludtam-e ezen a szakaszon, annyira nem volt hosszú. Ami viszont meglepetést okozott, az az volt, hogy valahogy átjutottunk Csehországba. Pedig volt GPS. Azért viszonylag gyorsan átértünk Lengyelországba.

Szép volt a látvány, a Kárpátokból indultunk, a lemenő nap fénye festette érdekesre a környezetet. Mint később kiderült, ez volt az út egyetlen dombos, hegyes szakasza, Lengyelország nagyrésze sík, mint az Alföld. Csak nagyobb. Jóval nagyobb. Itt is autópályán haladtunk. Illetve elméletileg autópálya, de gyakorlatilag ... Miért van rajta rendőrlámpa? 70-80-90-es sebességkorlátozás, meg miegyebek? Mindegy, úton voltunk. Ja, jut eszembe, egyszer megálltunk benzinkútnál tankolni, pihenni. Mint kiderült, kamionos-pihenő is volt egyben. Ennek megfelelően hatalmas parkoló, Motel, és persze az elmaradhatatlan kurvák. Nem is néztek ki rosszul, de hát ... nem ezért mentünk. És különben is. Ami komédiába illő volt, az a kihajtás a területről. Megszokva, hogy nálunk egy bejárat, és egy kijűrat van, simán bementünk a kamionok közé, keresve a kijáratot, aminek az lett az eredménye, hogy bekeveredtünk a kamionok útvesztőjébe. Szerencsére sikerült kikeveredni, és hajtottunk tovább.

Újabb képszakadás után egy városban ébredtem (talán Lodz?), éjfél körül volt, és esett. Hamar visszaájultam, aludtam tovább. Gyanítom, hogy ezért is lepődtem meg a következő látványnál, ami a szemem elé tárult ébredés után. Egy keményre döngölt, széles földúton haladtunk, a közelben tanyák, gazdasági épületek. A kérdés automatikusan bukkant fel:

-"Hol vagyunk?"

-"Egy főúton."

Igazából ekkor lepődtem meg. Mint kiderült, még nem eléggé, mert pár pillanattal később elénk ugrott egy nyúl (a vadabbik fajtából), és ott szaladgált, menekült előlünk/előttünk. 2 autónyi buddhista meg a nyomában. Nekem az Alice Csodaországban jutott eszembe, de volt akinek a Mátrix.

Elértük Drobint, onnan már nem volt messze célunk. Persze megen GPS-re hagyatkoztunk, csak nem a célt írtuk be, hanem azt a várost, ami irányában volt. Ennek köszönhetően kanyargások következtek, majd érdekes utazás földutakon keresztül. De meglett, odaértünk Kucharyba. Fél3kor. Ezek után már az sem zavart minket, hogy a parkoló őrei nem tudnak angolul. Kipakoltunk, sátorverés/állítás az éjszakában, sikerült jó sátorhelyeket találnunk (ekkor még úgy gondoltuk), egymáshoz viszonylag közel, fél4re be is fejeztük. Mind. Persze ezek után már csak aludni akartunk, pihenni. Hajnali 4kor fejeződött be utazásunk, és a napunk.

Folyt. köv.

Faithless ...

Sikerült valahogy barangolásaim közepette megtalálni a Faithless oldalát, de túl sokáig nem jutottam el rajta. Folyamatosan lehet a zenét hallgatni, én meg élek a lehetőséggel. Régi nagy kedvenc, minden számukat szeretem. Csak azt sajnálom, hogy eddig még nem tudtam eljutni egy koncertjükre sem, pedig voltak többször is fellépni itthon. De majd, egyszer, úgyis elmegyek oda is ...

Fájdalmak ...

A következő kérdés csak úgy, minden indíttatás, vagy ok nélkül felmerült bennem (abszolút jól érzem magam, nyugodt vagyok, és vidám). Vajon mi a fájdalmasabb? Megtudni az igazságot, vagy pedig az, hogy megtudjuk később, (még ha jó szándékkal is vezérelve) hogy hazudott nekünk valak?

Hazaérkezve ...

Eltelt 2 hét az utolsó bejegyzésem óta, pedig oly sok minden történt, hogy szinte végiggondolni is komoly feladat lenne, nem hogy lejegyezni. Pedig lefogom, mert él bennem az elhatározás eziránt. De majd mindent szép sorjában, ahogy lesz rá idő. Jelenleg ott tartok, hogy ma értem haza Lengyelországból, Kucharyból, délután fél3kor. Nem azt mondom, hogy hullafáradt vagyok, de aktivitásom sincs erejeteljében. Egyébbként fantasztikus volt a kurzus, bőven megérte elmenni, ezen életem eddigi legjobb nyaralása volt ez, bár az is igaz, hogy nem egy szokványos nyaralás volt. De tényleg megérte. Csak nyertem vele, és nem is keveset :) Csak az elmúlt 1 hét tapasztalatai olyan intenzívek voltak, hogy bizalmam a Térben rohamosan megnött, félelmeim pedig úgy tűnnek el, ahogy a hajnali pára, és harmat oszlik el a napsütésben ...

Ja, és akkor képek, amiket készítettem Kucharyban.

Változások, és következmények ...

Nos, bekövetkezett az, amiről már tettem említést. Átkerültem másik részlegre, vasárnap este kezdek az új helyemre. Eltellt már annyi idő a bejelentés óta (kb. 3 hét), hogy már kezdtem azt hinni, hogy nem is lesz belőle semmi, vagy engem mégsem érint a dolog. De ma kiderült, hogy mégis. Mindegy, ez van. Különösen nem ver a földhöz a hír, már lehetett sejteni, és különben is, úgy tervezem, hogy valamikor augusztus végén lesz az utolsó munkanapom. Minden attól függ, hogy hogyan tudok leszámolni, mik a feltételek, mik a lehetőségeim. Ezt majd holnap jól megkérdezem a HR-en, persze csak feltételes módban, a "mi van akkor, ha ..." stílusban.
Itt van még az az érdekes kérdés is, hogy mi lesz a szabadságommal, mit fognak szólni az új helyen. Mert az lesz most a menet, hogy dolgozok 3 napot éjszakásban, utána meg megyek szabadságra. Már ha engednek. Persze ez nem kérdés, mert megyek. Ezt eldöntöttem, mese nincs. Ahogy ezt errefelé szokták mondani, ez nem kívánságműsor. Túl sok energiát öltem bele a tervezésbe, és különben is, utoljára 4 éve voltam nyaralni, kenutúrán a Tiszán. Ez most kijár nekem, még ha nem is a hagyományos értelemben vett nyaralásról van szó.
Valami megkönnyebülés-félét, határtalan nyugalmat, és jókedvet érzek, és ez csak fokozódik, ahogy egyre biztosabban érzem, hogy jól döntöttem. Nem érzem azt, hogy áldozat lennék, vagy hogy ez valami tragédia lenne, ami itt történik. Ezek csak megerősítő tényezők. Van némi bizonytalanság, vagy csak halvány árnyéka az érzésnek, de mindezt elnyomja a tudat, hogy valami új fog kezdődni, valami ismeretlen, ami kihívást jelent. Nincsenek konkrét elvárásaim, csak szimpla kíváncsiság, egyfajta éhség az újdonságra. Ez olyan változás lesz, amit eddig még nem tapasztaltam nagyon. Érdekes lesz ...