Mahamudra ...

Ne emlékezz.
Ne ábrándozz.
Ne gondolkozz.
Ne elemezz.
Ne irányíts.
Nyugodj.

            Tilopa

Meditáció ...

Egy érdekes cikket olvastam a meditációról, illetve hatásairól rövid, és hosszú távon, a szervezetet érintő fizikai változásokról. Nem igazán lepődtem meg, sőt, igazából egyfajta igazolásnak tekintem, ezek egy részét magamon is tapasztalom, tapasztaltam már. Már csak ezekért is megéri meditálni, ha másért nem is. De persze ez nem erről szól (legalábbis a buddhista meditáció). A meditáció csak egy eszköz, aminek vannak mellékhatásai, többek közt a cikkben is megemlített dolgok. A lényeg az, hogy lehetőleg tegyük minél rendszeresebbé, egyfajta megszokássá, és ne a meditációban tapasztalt élményekért meditáljunk, hanem egyszerűen csak élvezzük azt, amiben éppen vagyunk.

Jelmezek ... ?

De most őszintén, tényleg. Nagy képregényrajongó vagyok, kisgyerek korom óta. Legalább 30 éve. A szuperhősök kalandjait is szeretem. A belőlük készült filmeket is (nagyrészt). De gondolkodjunk már el egy kicsit. A jelmezeikről. Nem mindenkiéről, persze. Mert van, akinek ez páncél (Vasember). Van, akinek ez a létének a része, mert egy isten, így adott a megjelenése (Thor). De a többiek? Mindenféle csiri-csáré maskara, idétlen maszkok, testre feszülő sztreccs ruhák, idióta színekben, mintákkal, maszkokkal. Értem én, hogy titkolni kell az identitásukat. De miért olyan cuccokban, amik őszintén szólva nem kicsit nevetségesek. Vegyük pl. Rozsomákot. ha én lennék ő, karomban adamantium pengékkel, megerősített csontvázzal, és hihetetlen erős regenerációs képességgel, akkor tuti, hogy nem öltöznék sárga-feketébe. Egy hülye maszkkal kiegészítve. Nem. Mindenképpen valami ötét ruhát választanék, ami azért nem túl feltünő, és segíti a rejtőzködést, ha szükséges. De nem egy ilyen sárga-fekete céltábla jellegű, "ide lőjetek, itt vagyok" ruhát.
Mindettől függetlenül persze továbbra is szeretem a képregényeket.

1 ... 2 ... 3 ...

Pánikhangulat kezdődik ...

Persze, tudom, hogy az egész felesleges, mert úgyis minden rendben lesz. Előbb-utóbb. Csak most ez a várakozás. Ez a tehetetlenség. És a türelmetlenség nő, a tartalékok meg közben fogynak. Tudom, hogy ez is tisztulás, és remek lehetőség, hogy gyakoroljam a türelmet, de a türelemből nem tudom fizetni a számlákat, meg az albit júniusban.Csak tudnám, hogy mit követtem el előző életeimben, hogy most ezt kapom? Nem, mégsem akarom tudni. Elég nekem a jelenlegi problémák hada.

Szeretnék már dolgozni ...


Update: beszéltem a munkaközvetítős kapcsolattartóval. Sajnos még ő sem kapott választ, hogy mikor mehetek, még nem tudják, hogy mikor megy el az ember, akinek a helyére akarnak felvenni. Szóval sehol sem vagyok. Csak tanácsot kaptam. Ha van valami munkalehetőség, akkor fogadjam el, úgyis próbaidő lesz az elején. Faja. Jelenleg alkalmi munka is megfelelne. De tényleg ... Különben költözök ki a hegyekbe, erdőbe jóginak. Nyár jön úgyis, időjárás nem gond. Majd eszek csalánt, mint Milarepa ...

Hova tovább?

Egyre inkább érik bennem a gondolat, és az elhatározás, hogy nekem itt semmi keresnivalóm (és ez most értve az anyagiakra), és irány külföld. Nem látom értelmét annak, hogy itt maradjak, Magyarországon. Nem látom azt az okot, ami rábírna arra, hogy maradjak. Ami ma itt folyik, az egyre inkább felháborítóbb, és elkeserítőbb. És ezt nem csak én látom így. Miért van az, hogy van olyan végzős osztály, ahol az diákok 1/3-a azon gondolkodik, hogy felsőfokú tanulmányait inkább külföldön végzi el?
Kb. másfél-két hete kezdtem el azon gondolkozni, hogy külföld. Nem tudom, hogy merült fel, nem is számít. Egyszerűen csak megjelent az ötlet, és azóta ott motoszkál a tudatomban, egyre erősödve. Mikor Anyámnak először említettem, láttam rajta a meglepődést, és egy kisebb ijedtséget. Megértem. De egyre inkább úgy érzem, hogy nincs más választásom. Aztán találkoztam Lúciával, egy régi baráttal. Ő újságolta, hogy közös barátunk, T. megy ki Angliába, és ott keres munkát. Mondjuk nem lepődtem meg ezen. Abszolút megértem. L. kérdezte, hogy én nem akarok menni? Csak pár percet beszéltünk erről, de ez is csak tovább erősítette bennem az érzést, az elhatározást.
Közben egy buddhista barátom hazaért Hollandiából. Azért ment ki, mert korábban dolgozott ott, és gondolta, hogy felveszi azt a nyugdíjpénzt, ami onnan jár neki. Tegnap találkoztam vele, beszélgettünk. Nincs kedve visszamenni, de egyre inkább úgy érzi, hogy ez lesz a történet folytatása. Igazából ez már egy kész terv, nyár végén megy vissza. Megemlítettem neki, hogy egyre erősebb bennem az érzés, és az elhatározás, hogy nekem is menni kell. Így most esélyes, hogy nyár végén, ősz elején én is megyek. Hollandiába. Ez van.
Most el kell kezdenem készülni erre. Pénzt kell valahogy gyűjtenem, hogy ki tudjak jutni. Angolul kell tanulnom, gyakorolnom kell a beszédet, a kommunikációt. Erre kaptam jó ötletet. Van egy külföldi srác a centrumban, aki zsidó, de már évek óta Dániában élt, és most itt él Budapesten. Nagyon jó fej. Na, szóval azt az ötletet adták, hogy beszélgessek vele angolul, sokat. Lehetőleg csak angolul beszélgessek vele. Ez tényleg jó ötlet. Ezen kívül elő kell vennem a nálam lévő anyagokat, nyelvkönyveket, és gyakorolni. Tanulni. Sok angol nyelvű weboldalt is kell olvasnom. Többet, mint eddig. Pl. napilapokat. A The Guardian erre állítólag nagyon alkalmas. Már abból a megfontolásból is, hogy jobban átjönnek a hírek, nincs annyi szűrő, mint itthon. Mindegy, a lényeg az, hogy gyakorolnom kell.
Ezek a gondolatok forognak, járnak mostanában a tudatomban. És ahogy az elején mondtam, írtam, ez az érzés egyre erősebb, egyre konkrétabb. Menni kell ...

Reményteljes várakozás ...

Ma ismét elküldtem önéletrajzom, kb. 15-20 állásajánlatra. Bízok benne (nem pedig reménykedek), hogy most már valami összejön, hamarost. Nem akarok visszamenni Pécsre dolgozni, a volt melóhelyem telephelyére. Nagyon nincs kedvem ahhoz, hogy a nyálamat törölgessem a fejemről ...

A négy alapgondolat

Felismerjük jelen életünk értékes lehetőségét, hogy egy buddha módszereit használva számtalan lény javára válhatunk. Csak kevesen találkoznak a Gyémánt Út-tanításokkal, s még kevesebben képesek ezeket használni.

Emlékezünk arra, hogy minden, ami összetett, mulandó. Egyedül a tudat határtalan, világos tere maradandó, s bizonytalan, mennyi ideig állnak rendelkezésünkre a feltételek, hogy felismerjük ezt.

Megértjük az ok és okozat összefüggését. Csak tőlünk függ, hogy mi történik velünk. Korábbi gondolatok, szavak, cselekedetek váltak jelenlegi állapotunkká, s most ültetjük el jövőnk magjait.

Végül megnézzük, miért is dolgozunk a tudattal. Egyrészt azért, mert a megvilágosodás a legmagasabb szintű időtlen gyönyör, másrészt pedig azért, mert nem válhatunk mások hasznára, amíg magunk is zavarodottak és zaklatottak vagyunk.

Boldog tudatlanság ...

Néha tényleg jobb, ha az ember nem tud semmit. Jelen pillanatban rám vonatkoztatva ez nem igaz, mert már korábban megtudtam részinformációkat, csak most lett teljes a kép. És valahol zavar, hogy nem adhatok tanácsot. De ez van. El kell fogadnom. És jelen pillanatban (is) a 4 alapgondolat jár a fejemben, azaz leginkább az utolsó 3. Múlandóság. Ok-okozat. És a motiváció (hogy miért kell meditálnom). És közben még arra is figyeljek, hogy ne legyek szentimentális. Szép, mondhatom ...

Jövőkép ...

Ha jobban belegondolok, akkor nekem nem nagyon van ilyen. Azaz van olyan, ami azt takarja, hogy mit szeretnék a közeli, és távoli jövőben, de ezek nem konkrét dolgok, inkább vágyak. Hogy hova szeretnék eljutni, mi lenne a jó, meg ilyesmik, de semmi konkrét. Azzal kapcsolatban sem, hogy ezeket hogyan akarom elérni, megvalósítani. Nem mintha ezzel egyedül lennék szerintem a mai világban, de ez még nem nyugtat meg, hogy mások is így éreznek.
Abból kifolyólag, hogy munkanélküli lettem, a utóbbi időben többször is gondolkoztam azon, hogy hogyan tovább? Mit csináljak? Mihez kezdjek, milyen úton haladjak tovább? Mivel foglalkozzak? Mert nem feltétlenül a szakmámban akarok tovább dolgozni, sőt, szívesen kipróbálnám magam más területen is. Csak nem értek máshoz nagyon. És az az igazság, hogy talán kicsit félek is. Igen, félek. Hogy miért? Igazából nem tudom. Mert ha jobban belegondolok okom nincs rá.
Igazából van olyan terület, amin kipróbálnám magam, amivel szívesen foglalkoznék. És ez a fotózás, a képi megjelenítés. A napokban még az is eszembe jutott, hogy akár csinálhatnék rövidfilmeket is. Mozgóképek. Mit tudnék alkotni? Persze minimális tőke ehhez is kellene, mert egy kamerát mindenképpen kellene vennem.
Persze amíg nem teszek lépéseket ez irányban, addig csak álmok maradnak. Most még hivatkozhatok arra, hogy jelenleg a munkanélküliségem miatt nincs pénzem erre. De ez csak kifogás. Márpedig a kifogás az, ami mindenkinek van, csak éppen senki nem kíváncsi rá. El kell döntenem, hogy hajlandó vagyok-e lépéseket tenni annak érdekében, hogy az álmaim, vágyaim valóra váljanak. És igazából nem lenne jó évek múlva visszatekinteni úgy, hogy nem tettem próbára magam a félelmeim miatt. Tehát?