Miracle ...

Néha egészen furcsa, érdekes tapasztalásaim vannak. Vasárnap reggel leszállva a szálló előtt a Céges buszról, felpattantam az éppen megálló villamosra, hogy azt az 1 megállót ne gyalog tegyem meg a Teszkóig 12 óra meló után. Gondoltam veszek egy sört, hogy lezárjam a 3 nap melót. Kómásan bámultam ki a fejemből, amikor is a látóterembe egy ellenőr került. Balszerencsémre se jegy, bérlet, iratok nem voltak nálam, be kellett volna diktálnom az adataimat, amikor abba a megállóba értünk, ahol le akartam szállni. Megkértem az ellenőrt, hogy szálljunk le, és én ott majd bediktálom, az adataimat, ne kelljen több megállót utaznom feleslegesen. A válasz csak annyi volt, hogy " Szálljon le!". Le is szálltam, aztán meglepődve vettem tudomásul, hogy a kaller utazott tovább. Utána még perceken keresztül csak azt hajtogattam, hogy "Mekkora mák!".
Tegnap este Centrumból hazaérve olvasni akartam, de egyik szobatársam olyan hangosan horkolt, hogy másik szobatársam aludni nem tudott, én meg olvasni. Le is tettem a könyvet, kimentem WC-re, és közben azt kértem a Buddháktól, hogy segítsenek abban, hogy nyugodtan tudjunk aludni. Visszaérve meglepődve tapasztaltam, hogy a horkolás abbamaradt, csend volt, és nyugalom. Ritka, hogy a kívánságaim ilyen gyorsan teljesüljenek. Persze óvatosan kell fogalmazni, kérni, nehogy balul, kellemetlenül süljenek el a dolgok (egyik gyakorló barátunk azt kívánta egyszer, hogy bárcsak ne kellene olyan sokat dolgoznia, erre pár nap múlva eltört mindkét lába, vagy karja). Majd legközelebb, amikor Lottót veszek, erős kíváságokat fogok tenni, és felajánlásokat a siker esetén.
Na, elég volt az álmodozásból ...

Álláskeresésben ...

Ma elküldtem megen 1-2 helyre az önéletrajzom. Meglátom, hogy mi lesz majd az eredménye. Mindenesetre azért majd folytatom ezt a tevékenységet, amíg nem sikerül valami normális munkát találnom, valami jobbat a jelenleginél. Nem tom, hogy mi lenne a jó, a megfelelő. Próbáljak elhelyezkedni a szakmámban, vagy próbáljak keresni valami mást, újat? Fene se tudja. Az se lenne mindegy, hogy milyen a szabadidő beosztás, milyen a munkarend. A többműszakos, illetve folyamatos munkarendből már elegem van, még ha ez viszonylag sok egybefüggő szabadidőt (3 nap) is ad. Mindegy, majd folytatom a keresést, amíg nem lesz valami jó, jobb. Esetleg majd megkérdezem egy régi barátomat is, hátha tud valamit ...

Jön a Láma ...

Október 7-8-án Láma Ole ismét hazánkba látogat, Veszprémben, illetve Pesten tart nyilvános előadást. Sajnos csak a pesti előadásra tudok menni, de ez is több, mint a semmi. Várom a találkozást a Lámával. Azért az vicces lesz, hogy aznap reggel adom le az éjszakás műszakot. De sebaj. Ez is csak egy körülmény, ami mindig változik, ugye. A lényeg az, hogy megint kapunk inspirációt a gyakorlásra. Majd csinálok képeket, lehetőleg sokat. Jut eszembe, kell majd vennem új aksikat a gépembe, mert a jelenlegi igen csak a végét járja, gyenge. Addigra már fizetés is lesz ...

Hurrá!

És igen, végre sikerült megoldanom, hogy blogomban az általam készített képek kerüljenek diavetítésre! Ez is sikerült ... Majd ha megen hazamegyek, képek feltöltése lesz tervbevéve. Bár az még 2-3 hét. Sebaj, addig csinálok még képek ...

Tervek ...

Habár van munkám, ez nem az igazi. Nem jó, ahogy van, mert nem ideális az időbeosztásom. Kell valami normálisabb, ami jobb fizetést ad (hogy albérletbe költözhessek a munkásszállóról, hogy vehessek egy laptopot, jobb fényképezőt), ami kedvezőbb szabadidőt biztosít (a napi meditáció végett), és amúgy is. Az albira mindenképpen szükség van, mert jelenleg szinte teljesen hiányzik a magánszféra, és ez nem jó. Meg jó, ha van egy hely, amire azért úgy gondolhatok, mint otthonra. Remélem, hogy ez majd alakul valahogy. Csak kevés szempont van, de azok lényegesek. Közel legeyn a Centrumhoz (Huszár u. - Munkás u. környéke, közelsége), és lehetőleg ne legyen drága. Szerintem ezek nem olyan igények, amiket ne lehetne teljesíteni. Vagy igen?

Rename ...

Ja, a postoló vevemet visszaállítottam a régire, ez illik ide, még ha nem is használom már a hétköznapokban, csak a régi barátok, ismerősök között. Így van ez jól ...

Múlandóság ...

Nézem, hogy mennyi idő meltelt legutóbbi bejegyzésem óta, és mennyi minden történt azóta. Sajnos nem éppen örömteli események történtek. Lehetőségem adódott arra, hogy megtapasztaljam a múlandóságot, és szembe kellett néznem betegséggel, halállal. Július elején Apámnál daganatot diagnosztizáltak a torkában, méghozzá a rosszabbik fajtából, rákosból. Nagyon gyorsan történtek az események, szinte föl se foghattuk, dolgozhattuk, hogy mi is történik, és minden változott, szinte egyik napról a másikra. Amint kórházba került, hazautaztam. A kórházban a látvány, ami fogadott, szinte gyomron vágott. Csövek, gépek ... Nehéz volt megbírkózni a látvánnyal elsőre. De erőt kellett vennem magamon, még ha oly nehéz is volt. Beszélgettem Apámmal, nevetgéltünk, már amennyire lehetett, és amennyire tudtunk. Sajnos mindannyian tudtuk, hogy ennek csak egy végkimenetele lehet. Másnap még bementem, meglátogattam, beszélgettünk, majd elköszöntem, elbúcsúztam tőle. Akkor láttam utoljára, bár úgy köszöntem el, hogy "Még találkozunk ..." . Egy héttel később, július 19-én, 1 hét szenvedés után eltávozott egy időre a szamszárából.
És habár fizikálisan nem is, de még egyszer, utoljára találkoztam vele, mikor elvégeztük Becskén a Phovát neki, Láma Ole-val. Lehet, hogy hülye dolog, lehet, hogy csak bemesélem magamnak, de éreztem a jelenlétét akkor. És ez valahol megnyugtató. Azóta, habár a hiányát érzem, de nem a gyászt nem. Nincs olyan nap, hogy eszembe ne jutna. Hálás vagyok neki, hogy Ő volt az Apám, hogy akkora szabadságot adott nekünk (Öcsémnek, és nekem), ami lehetővé tette, hogy a Dharma felé forduljak. Hogy szabad, független gondolkodást tanulhattam, kritikus szemléletmódot, és azt, hogy álljak ki önmagamamért. Felelősségvállalást. Mindent, ami miatt jelenleg az vagyok, aki, és ami. És ez hatalmas ajándék. Éppen ezért megadtam neki azt a legnagyobb ajándékot, amit adhattam neki utoljára, a Phovát. Szerencsésebb, jobb újjászületést, szenvedésnélküli életet, és hasznos cselekedeteket kívántam neki, hogy váljon minden lény javára.
Augusztus 14-én vettünk tőle búcsút, szűk családi körben emlékeztünk meg életéről, személyéről, a körülményekhez képest nem szomorkodva, inkább a vidámabb, mókásabb eseményekre visszaemlékezve. Hamvait, kívánságának megfelelően a Zengőn szórtuk szét a szélben, hogy mindenhova eljusson ...
Azért azt meg kell említenem, hogy mindezen események csak megerősítettek abbéli döntésemben, hogy lehetőleg minnél többet gyakoroljak, meditáljak, még ha ez nem is lehetséges mindig. Mert a cél a megvilágosodás minden lény javára ...