Unalom ...

Unatkozom. Nem is kicsit. Nem arról van szó, hogy nem lenne mit csinálnom, mert feltalálom magam, találok magamnak programot. Csak minden unalmas valahogy. A munkám is. Pedig itt is van mit csinálni, arról gondoskodnak. Csak nem köt le. A megszokottság, a monotonitás jellemző, annak ellenére, hogy változatos a munkám. Csak nem eléggé, és kevés a kihívás. Illetve nem megfelelő a kihívás, nem olyan, amire igazából szükségem lenne. Ezt az évet még kihúzom itt, aztán meglátom, hogy mi lesz.

Szabadidőm alakulásáva lsem vagyok megelégedve igazából. Egyrészt hiányzik a megfelelő szellemi társaság, akikkel ki tudnék rendesen kapcsolódni. Ebből kifolyólag nem is járok szinte sehova. Ami programok meg esetleg felmerülnek, általában munkanapra esnek. Vagy nem érdekelnek igazán. Most volt Pécsi Napok. Oda se mentem el. Voltam már párszor az elmúlt 10 évben, és már nem tud érdekelni. Az is unalmas, nincs benne semmi új. Meg kikkel?

Tegnapolvastam, hogy 7végén volt AnimeCon, Anime és Manga találkozó. Néztem képeket róla, és nagyon sajnáltam, hogy ilyen rendezvények csak Pesten vannak. Pedig szívesen elmentem volna, de hát az nekem 3-4 órányi utazást,meg rengeteg pénz kiadását jelenti. Jelentette volna. Mindenesetre ennek hatására elkezdtem letölteni a Death Note c. Animet, ami állítólag igen jó. Nemrég csináltak belőle filmet, mozisat, rendes szereplőkkel, azt is tervbe veszem.

Habár nem van nagy kedv felköltözni Pestre, egyre több jel mutat arra, hogy bizony az lesz a vége a dolognak. Az okok: több munkalehetőség; jobb fizetések; több lehetőség bármire; tiszta lappal tudnék kezdeni, nem kötnének meg a már rámragasztott címkék; környezetváltozás. Ezek azok az okok, amik miatt egyre inkább Pest felé fordulok, még ha valahol taszít is a gondolat. Majd elmúlik, ha egyszer odajutok. Persze el is kell határozno magam, és megtenni az első lépéseket.

És most cigiszünet!

Délelőtt ...

Valahogy nem van kedvem semmihez se. Persze ilyen időjárásban mihez is legyen kedvem? Enni már nem akarok, mert ma már degeszre zabáltam magam. Ez van, ha az ember rég nem látott nagymamáját látogatja meg összcsaládilag. Nem volt vészes, de kicsit tovább maradtunk, mint azt én szerettem volna. Bár öreganyám elég jól viselkedett, nem csinált problémát, nem baszogatott senkit se, és nem tett kényes megjegyzéseket se. Pedig szokása. De most nem. Biztos azzal volt lefoglalva, hogy ott volt a Dédunokája. Jó villámhárító, bár nem ez az elsődleges célja. Remélem, hogy nem is lesz az ...

Tádááám!

És igen! Megvan a bűnös, megtaláltam. A frissített adatbázissal újra lefutattam egy scannalést, és kibújt a szög a zsákból. A kis szemét a frissen letöltött NODban bújt meg. Nem csoda, hoyg megfertőződtem, miután Winfos-telepítés után felraktam víruskeresőnek. Azonnal felmászott megen. De most töröltem minden verzióját. Most Kasperskyt használok. AZ már korábban is bevállt.

Heti kaland ...

Ezt most beszoptam rendesen. Most meglett az ára annak, hogy egy ideje nem használok vírusírtót. Valamikor kedden vírusgazda lettem, már nem is tudom, hogy tettem szert rá. Aznap este nem foglalkoztam vele, mert már nem volt lényege akkor. Másnap is csak később tudtam foglalkozni vele, mert az íróm Öcsémnél volt. Sebaj, visszaszereztem, neki is ugrottam a folyamatnak. Format C, majd windows újratelepítése. Örültem is, hogy sikeres voltam, de ez hamar elmúlt. Valahogy megen felmászott a gépemre, elképzelni se tudom, hogy honnan. Próbálkoztam víruskereséssel, írtással, találtam is egy rakatot, nagynehezen megszabadultam tőlük, nagyon remélem. Most megen töröltem C, Winfos újratelepít, új tűzfal/vírusírtó kombó, és egyelőre működik a rendszer. Maradjon is így ...

Pihenés ...

A kiutalt pihenőidőm első nagyszabású cselekedete az volt, hogy aludtam, sokat. Tegnap este nekiálltam kicsit játszani, de aztán 9 felé valahogy kezdtem elveszíteni a kontrollt testem felett. Éreztem, hogy a figyelmem egyre jobban ellaposodik, nehezebben ülök a helyemen, és egyfajta kábaság kezdett eluralkodni rajtam. Megoldás, tevékenységváltás. Gondoltam, nekiállok filmet nézni, és majd csak lesz valami. Lett is. Elaludtam. Valamikor 11 után ébredtem fel, ébren voltam még úgy kb. éjfélig, majd megen alvás. 7 órától 11ig kisebb megszakításokkal aludtam még, de most már fel kellett kelnem. Így most a rengeteg alvástól vagyok most kicsit kába, de legalább kialudtam magam. Rám fért már, az utóbbi időben kicsit nehezen, és összevisza aludtam. Hogy mit fogok csinálni a továbbiakban? Nem tudom, de majd csak alakul valahogy. Filmnézés, ha az időjárás engedi kirándulás, találkozás ismerősökkel, valamilyen könnyebb, lazább program, mind tervben van valamilyen szinten. Semmi konkrét, úgyis majd az idő hozza meg a válaszokat. Meglátom.

Merengések ...

Már megen itt rohadok bent a Cégnél. Illetve még mindíg. Rögtön az első 2ésfél órát melóval töltöttem, ráadásul úgy, hogy párszor szinte egyszerre voltam 2 helyen. Fizikálisan szinte lehetetlen, mégis sikerült valahogy megoldanom. Teleportálni nem tudok, a klónozásomat eddig elutasították, senki sem támogatja, de valahogy mégis megoldottam a problémákat. Most meg kb. másfél órája nem csinálok semmit se. Netezgettem, olvasgattam, próbáltam új, kedvenc blogot találni, de egyelőre esélytelennek tűnik a próbálkozás. Magas a léc, az elvárások adottak. Sebaj, majd csak lesz valami. Valamikor. Talán.

Unatkozok. Tegnap hoztam magammal könyvet be, Dexter, első könyv, de akkor valahogy elmaradt a lapozgatása. Ma meg unatkozok. Fel tudnám magam találni, nem lenne ez gond, csak igazából nincs kedvem semmihez se. Azaz van. Az ágyamban feküdni, és mozizni, vagy aludni. Vagy mozizás közben elaludni. Erre itt kell lennem. Nem van ez jól, nagyon nem. De mást nem tehetek, csak tűrök. Ha máson nem is, de a köpenyem újján mindeképp. Azon még lehet. Valameddig.

Lenne kedvem dolgokhoz, amiket nem tudok megtenni. Sem most, sem holnap, sem a közvetlen közeljövőben. Tengerparton lenni, sétáln mezítláb a homokbani, élvezni a sós tengerlevegőt, megmártózni a hullámokban. Beülni egy tengerparti kiskocsmába, ott iszogatni, beszélgetni a helyiekkel, bárkivel. Kiszabadulni akár csak pár napra ebből a szürke, ocsmány hétköznapiságból, hogy feledjek mindent, ami zavar. Távol mindentől, ami körülvesz, ami meghatároz, ami bilincsbe ver. Esélyek?Nem latolgatok, csak merengek. Időm igen, pénzem nem van. Van, de mégsem elég. Sosem elég. Élni, vagy túlélni? Ez itt nem kérdés, de gyakorlatban az utóbbi dominál. Sajnos. Felkéne kelnem, ébrednem, lerázni magamról ezt a zsibbadt fáradságot, álmosságot. Le a targiával, és minden hasonlóval! Hangzatos mondatok, célok, mind minek! Csak egy dolog a lényeg, bár megfogalmazni nem biztos, hogy lehet, éppen ezért meg se próbálom. Elég, ha én tudom, hogy mit érzek, gondolok. Majd ha megtalálom azt, Aki, Ő úgyis tudni fogja, mert érzi. Nem kell elagyarázni neki, mert érti, látja. És viszont, mert szinte összeforva, egy lénnyé válva, bár két testben létezve. Szimbiózis. Bár lehet, hogy ezek is csak álmok, de azért én hiszek benne. Lehet, hogy dőreség, de ha érdekelne, de nem. Mert ez így jó, még ha néha fájdalmas is.

De addig is várok, várakozok, hátha történik valami, valami, ami felráz, ami maga után húz, Bár várakozni is unalmas, és kiábrándító, lélekölő. Mire vársz? A végén még elrobog mellettem minden ...

Storm ...

Ismét egy olyan vihar volt, amit legszívesebben a gangon ülve hallgattam volna, közben a villámlást figyelve, az elemek küzdelmét csodálva. Ehhez képest most itt vagyok bent a Cégnél, és várom a reggel 6 órát, amikor is végre hazamehetek aludni. Hogy utána aztán jöhessek vissza, mégegyszer ...

Hiány ...

Tessék, most kereshetek magamnak új kedvenc blogot,ami jó, tetszik, és olvasni akarom. De hát ez van, el kell fogadni mások döntését, akaratát, ha a saját életükről döntenek. Azért hiányozni fognak azok az írások ...

Mea Culpa ...

Az Istenek ma valamiért különösképp nem kedvelnek. Nem mintha általában kedvelnének. Biztos előző életeimben valami nagy hülyeséget tehettem. Lehet, hogy véreskezü zsarnok voltam. Vagy sorozatgyilkos. Vagy valami más egetverő bűnt követtem el. Mindenesetre a neheztelés jeleként értelmezem azt, hogy ma 3 órán belül 2 hülye is megtalált. Hát mit vétettem én, hogy ezt érdemlem?

Már megint ...

Bizonyos dolgokat kezdek megszokni. Például azt, hogy idén eddig még nem tudtam elmenni szórakozni, bulizni, kikapcsolódni. Hogy miért is? Ha mentem volna valahova, akkor biztos, hogy aznap, vagy másnap nappalos voltam. Vagy éjszakás, ami eleve kiüti az egészet. Vagy ha másnap nem kellett dolgozni, örültem, hogy hazamehetek, és aludhatok. Volt olyan is, hogy reggel leadtam az éjszakást, este meg mehettem volna koncertre, de ennyira kába, és fáradt voltam, hogy inkáb kihagytam. Mert ha elmegy a kedvem az egésztől, és már nincs busz haza, akkor mit csinálok? Várok reggel 5ig, mert csakakkor van az első busz. Az ilyeneket eddig ebben az évben a munka stornózta. Vagy mi. BalatonSoundot már meg se említem. Az télleg röhej. De hogy a sor ne törjön meg, holnap van a következő buli, amire nem megyek el. Pécsen a Vidámparkban este 7től underground zenei és kultúrális rendezvény, több színpadal,meg miegymás, én meg éjszakás leszek, szabadságot kérni meg nem megy. Nincs aki helyettesítsen. Illetve aki lenne, az most a túlóráit piheni le, ahogymajd én fogom ugyanezt tenni jövő 7en, mikor is nappalos lennék. Valahol zavar, hogy nem tudok elmenni normálisan (?) szórakozni, elégetni a felesleges energiákat, megszabadulni a felgyülemlett feszültségektől. Valamit ki kellene találnom jövő 7re, amikor otthon leszek. Csak még fogalmam sincs, hogy milyen lehetősegeim lesznek. Majd meglátom. Lehet, hogy majd a véletlenre bízom a dolgot.

Jubileum ...

Idén 10 éves az Elco. Hmm. Micsoda nagy öröm! Tapsoljunk! Ujjongjunk! Hullámozzunk! Váúúú! Nagy az öröm, mindenki ünnepel, és örvendezék vala. E hatalmas jubileumalkalmából meg is ajándékozzák a dolgozókat, mert ugye megérdemeljük. És az ajándék! Hát az egyszerűen valami csudijó! Fantasztikus! Kb. 3/4 órát álltama sorban, hogykézhez vegyem, megkapjam. Denem volt hiábavaló a várakozás! Megérte! De most télleg. Komolyan mondom. Kaptam egy szép kék pólót/inget, belehímezve a cég neve (ElcoteqForever),szépen becsomagolva valami jellegtelen acskóba, és mellé egy zacskó bonbon, Elcoteq feliratos csomagolásban, darabonként. Celluxal lezárva a zacskó, hogy ki ne essen. Ja, és lesz ünnepi menü is, amit lehetett választani, 2 féle választékból, kaptunk bónt, amit majd valamikor, adott időpontban beválthatunk. Nagy királyság. Ezért megérte itt dolgozni. Ja, a fontosabb partnerek, főnökök, és a régóta elkötelezett dolgozó, akik már 10 éve itt dolgoznak,meg lesznek hívva a Színházba valami ünnepi estére, vacsora, előadás, meg miegymás faszság végett. Az egészben az a bosszantó, hogy akik télleg itt dolgoznak 10 éve, azok le se vannak szarva, mert a 10 év adott időponthoz van kötve. Így csak azok a melósok fognak résztvenni az ünnepségen, akiket az Elcó annak idején a Nokiától vett át. Nem az a bosszantó, hogy engem, és még pár kolegát, aki itt gürcöl 10 éve, nem hívják meg, és a volt Nokiásokat meg igen. Nem irigylem tőlük, végül is őkis itt húzzák az igát. Hanem az, hogy minket le se szarnak. Nem mintha el akarnék menni. Nem akarok én kiöltözni ünnepelősbe, díszelgőbe. Aztán jópofizni kellene,meg úgy tenni,mintha örülnék neki, és megtisztelve érezném magam. Lófaszt! Csak maga az elv, az a gusztustalan, undorító. Persze, ha elmehetnék, lehet, hogy kihasználnám a lehetőséget az ingyen kaja-piára. Nem tudom. Az az igazság, hogy nincs igazság.

Düh ...

Van pár dolog, ami rendesen fel tud bosszantani. Ez pedig az, ha értetlen hülyékkel találkozok. Hiába magyarázok el neki/k valamit, nem értimeg, nem fogja fel, hogy mit akarok mondani. Persze ilyenkor jön az a gondolat, hogy megen magamból indultam ki, én tudom, hogymit akarok mondani, a másik nem tudhatja. Elmondom egyszerűbben, hátha úgy menni fog. És persze, hogy még mindíg nem érti, nem fogja fel. És akkor a végén eljutok oda, hogy már úgy magyarázok, mint egy dedósnak, vagy mint egy hülyegyereknek. Azt meg kikéri magának. Mert ne nézzem hülyének. Pedig ha tudná, hogy erről mi a véleményem! Most nem volt ennyire durva a helyzet, de azért valahol mégis. Elmondtam adott főnöknek, hogy nem értek a dologhoz, amire megkért. Azt hitte, hogy viccelek. Pedig ugye. De azért erősködött, hogy mégis. Persze ilyen esetben győzedelmeskedik a hülye, már csak azért is, mert az ember szabadulni akar tőle. Én is szabadulni akartam. Ja, és akkor a végén még értetlenkedik. Pedig ismerem az alaptételt: hülyékkel nem szabad vitába szállni; az ember lesüllyed az ő szintjükre, ők meg rutinból nyernek. És persze mindezek végén kiderül, hogy elméletileg értelmesnek kellene lenie, mert diplomás, műszaki végzettséggel rendelkezik. Miért van az, hogy az ostoba, értetlen hülyék mindíg megtalálnak?

Tények ...

Vannak dolgok, amiket el kell fogadnunk, amiknek nem fordíthatunk hátat. Nem tagadhatju őket, mert akkor önmagunkat tagadjuk meg. Számomra az egyik ilyen nagy igazság az, hogy tulajdonképpen antiszociális vagyok. Ez van. El kell fogadnom, együtt kell velel élnem. Mióta szembesültem ezzel a ténnyel, sok mindenen mentem keresztül. Próbáltam küzdeni ellene. Próbáltam küzdeni magam ellen. Próbáltam küzdeni a világ ellen. Küzdöttem mindenki ellen. Szembe álltam mindenkivel, aki körülöttem volt, gyűlöltem mindent, és mindenkit. Leginkább önmagamat. Aztán jött a felismerés. Tehetek bármit, én ilyen vagyok. Az egyetlen megoldás az, hogy elfogadom magamat olyannak, amilyen vagyok. Antiszociális. Nem normális. Persze, jön a kérdés, mi a NORMÁLIS? Mert szerintem olyan nincs. Különbözőek vagyunk, eltérőek, egyediek, ezáltal olyan, hogy normális, nem létezhet. Ki van zárva. Na de most kanyarodjunk csak vissza az alaptémához. Hozzám. Onnantól kezdve, hogy elfogadtam állapotomat, milyenségemet, önmagamat (ez még nem teljes, befelyezett dolog, továbbra is folyamatban van), elkezdtek a dolgok egyszerűbbek lenni. Kevesebb lett a harc, a küzdelem mindennel szemben. Onnantól kezdve, hogy nem titkolom, hogy nem vagyok normális, valamelyest minden könyebb. Mert egy csomó mindent megtehetek, mert nem korlátozom magam mindenféle elvekkel, normákkal. Ez nem azt jelenti, hogy szabályok nélkül élek, cselekszek. Csak éppen ezek a szabályok nem arról szólnak, hogy "jaj, mit fognak szólni a többiek, a népek". Arról szólnak, hogy mitől érzem jól magam (mostanában kevés ilyen dolog van), illetve, hogy lehetőleg minél kevesebbet ártsak másoknak. De valahogy az az érzésem, hogy ezekkel a szabályokkal, törvényekkel sem egyszerűbb az élet. Legfeljebb más. Igazából mindegy. Próbálom magam jól érezni, valamit tenni. Valamit tenni, amivel kitöltöm az itt tartózkodásom idelyét, ami ... ezt most nem tudom megfogalmazni. Nincs rá szavam, ez csak egy érzés.
Az antiszociális viselkedésnek sok hátránya van, ez tény, saját bőrömön is tapasztaltam. Sőt, leginkább ott. De vannak előnyei is annak, ha az ember antiszociális. De most télleg. A legnagyobb tömegben is tudok egyedül lenni, minden nehézség nélkül. Elhatárolom, elszigetelem magam a tömegtől, a sokaságtól. Vannak ők, és vagyok ÉN. Vagy csak egyszerűen asszimilálódok, ha éppen olyan kedvem van. Ott folyok velük, sodor az ár, érzem azt a pezsgést, bizsergést, amit a tömeg vibrációja okoz. Persze ez simám átcsaphat egyik pillanatról a másikra negatív érzésekbe. Elveszettnek érzem magam, még annak ellenére is, hogy ismerősök, barátok között vagyok. Kirekesztettnek, számkivetettnek, elveszettnek. Olyankor jön egy kis depresszív életérzés, a Gödör. Szerencsére megtanultam színlelni, álcázni. Úgyis mindenki ezt teszi, ebben miért ne utánozzam őket? Ilyenkor egy kicsit könyebb így. Nekem is, és nekik is, többieknek. Akik körülötem léteznek, élnek. Elvégre egyszer az ember kimászik a Gödörből, és akkor könyebb úgy, jobb, ha az embert nem ellenségek veszik körül. Néha muszáj emberként viselkedni, még ha nincs is kedvem hozzá.
Nem tartozom semmilyen csoportosuláshoz, semmilyen klikkhez, vallási felekezethez, párthoz, szektához. Nincs hovatartozásom, nem vallom magaménak egyik különösebb ideológiát sem. Vagyok aki vagyok, ezt elfogadom, de nem is engedek belőle. Magamnak élek, és nem a "köz érdekének". Ez az elsődleges szempont, ez az, aminek meg kell határozni az életemet. Lehet, hogy ez önzés, de szerintem az ember csak azután tud egy közösség hasznára válni, ha saját érdekeit is szem előtt tartja, ha saját boldogulására is fordít időt. Ha ez nincs meg, akkor hogyan segíthet az ember másokon? Hogyan teheti jobbá a Világot? A gondok, problémák csak elvonják az ember figyelmét, akadályozzák az összpontosításban. Persze lehet, hogy ezt csak én gondolom így, és téves az egész gondolatmenet. De lehet, hogy nem ...

Series ...

Ismét sorozatok, amiket találtam, amiket nézek, és amiket nézni kellene. Nemrég letöltöttöm a Weeds I. évadát, el is kezdtem nézni. Már láttam korábban, de ha meg akarom nézni az egészet, akkor elejétől kell kezdenem. A Dr. Who-val is így voltam. De vissza. Weeds. Kellemes kis sorozat, Showtime produkció, hozza a formáját. A téma jó, még ha "meredek" is egy kicsit. Mások szerint. Mert szerintem nem. De szerintem sok más "tabu" téma sem az.
Aztán van egy másik sorozat, a Haláli Hullák (Dead Like Me), amit most kezdtem nézni. Sötét. Morbid. Halálos. És haláli. És persze humoros. Gondolom a gyengébb lelkü, vagy vallásos érzelmű emberek megütköznének rajta, kiakadnának, felháborodnának, mert hogy ezzel a témával, dologgal nem szabad viccelődni. Mert ez egy mély dolog. Hülyeség. Csak mi csináltunk az egész vallásunkból (Kereszténység), és kúltúránból egyfajta Halál-kultuszt. Ez pedig akkora baromság. Mint amikor azt látom sírköveken, hogy Fux Manó 19xx - . No igen. Még meg se halt, de sírköve, emléktáblája már van. Mintha már Odaátra készülne. Mi ez? Ehh. Hülyék ezek a rómaiak. No mindegy, a sorozat jó, nekem már az első rész bejött, azóta csak jobban tetszik.
Örvendezék, és lőn nagy vígadalom, hogy létezik az Internet. Mert így már meg tudtam nézni a Dexter III. évadának 1. részét, pedig még jóval odébb van az évadkezdet. De hát a PreAir mindíg is előbb jön ki. Mint most is. Egyik kedvenc sorozatom, kicsit elszomorodtam, mikor befejezték a II-at. Pláne, hogy az lebegtették, hogy kimegy más csatornákra is, és kevesebb lesz benne a vér, meg egyébb jelenetek, hivatkozva az Ámerikai törvényekre. De aztán ma megnyugodva vettem tudomásul, hogy még mindíg Showtime produkció (ez is), márpedig bennük nem nagyon csalódtam (eddig nem is). Mellesleg most 7főn vettem meg a Dexter 2 részét, mármint a könyvet, amiből a filmet is forgatták, írták. Állítólag valamennyiben eltér a filmtől a könyv (illetve fordítva), de ezt majd meglátom. Egyébbként Dexter az a figura, aki legyen bár sorozatgyilkos, az ember nem tud rá haragudni, kedveli, szimpatizál vele. Azért nem szeretnék a figyelme középontjába kerülni.
Korábban elkezdtem nézni a Ghost in the Shell manga sorozatot is, ami szintén régi kedvencem. Külön öröm a zsámomra, hogy most már van hozzá felirat ( a japán nyelv nem az erősségem), és ráadásul digitálisan feljavították a minőséget is. Kép és hang, mármint. Nézném tovább is, csak öcsém elkérte az írót (DVD), és így nem megy addig a nézése. Ő lusta kiszedni, én meg lusta vagyok átmenni kiszerelni. Ördögi kör. Pedig kellene nekem is írni most már.
Az a baj, hogy nehezen találok olyan sorozatot, ami télleg bejön, ami érdekel igazán. Ez köszönhető a sajátos humorérzékemnek, ami néhol sötét, néhol morbid, néhol savas. Másrészt szeretem az olyan filmeket, sorozatokat, ahol tudok valamennyire azonosulni a főhőssel, főszereplővel. Nem teljes azonosulás, csak át tudom érezni a karakterét, bele tudom magam élni a helyzetébe. Pesze ettől még nem leszek sorozatgyilkos, vagy genetikailag tökéletesített szuperkatona, se egyébb más valaki. Csak ... ez van. Szerintem rendelkezek empatikus képességekkel, és ezért van ez. Amúgy is általában jók a megérzéseim. Hát ha még hallgatnák is rájuk, többször, mint teszem. Mindegy, ez most nem téma.
Annak ellenére, hogy annak idején a sorozatik ellen voltam, most meglehetősen sokat nézek. Jó, persze, akkoriban a TVkben is a braziloid szappanoperák mentek, persze, hogy a sorozatok ellen voltam. De hát minden változik, így véleményem a sorozatokról is. Még jó hogy lehet válogatni ...

Elvek ...

Az ember megfogad dolgokat, és általában megszegi ezeket a fogadalmakat. Én is tettem már fogadalmakat, meg is szegtem nagyrészüket. Most viszont na egy, amit nem szeghetek meg. Megfogadtam, hogy nem fogok olyan képeket felrakni, publikálni (ismerőseimről, rokonaimról), amin személyek felismerhetőek. Tehát nem látszik az arcuk. És persze ez miatt nem mutathatok meg pár képet, pedig szerintem jól sikerültek, vagy a helyzet komikumát örökítették meg. Persze megtehetném, hogy teszek az egészre, de nem, ezt most télleg be kell tartanom. Pedig ...

Tennap este ...

Tegnap este bementem Pécs, találkozni pár régi ismerőssel, közülük 1et már rég nem láttam. Több, mint egy éve. Meg is lepődtem, amikor halottam az "újdonságokat", amik az elmúlt évben történtek. Nagyon kimaradtam a történésekből. Mindenesetre igazam volt, mármint korábbi kijelentésem szempontjából. A régi baráti társaság télleg széthullott, szilánkjaira szakadt az egész. Volt némi illúzióm ezzel kapcsolatban, hogy csak én léptem ki valójában a körből, de nem. Megérzéseim ismét pontosnak bizonyultak. Mindenki szétszéledt, elvándorolt, változtatott. Ahogy az a dolgok rendje. Csak hát az zavar, ahogy történtek a dolgok. Bár lehet, hogy ez csak a rend része. Egyfajta természetes folyamat ...
Mindenesetre a tegnap esti sörözés kellemes volt, kint ülltünk a Hangulat kerthelyiségében, az idő még abszolút kellemes volt ahhoz, hogy az ember viszonylag lazán, nyáriasan öltözködve elüldögéljen pár sör mellett a szabadban. Azért este 10 felé már hűvösödik ... Azért még jó lenne pár ilyen estét tartani, amig kellemes az idő ...

Kavargó gondolatok ...

Próbálnám, de minek, amikor nem tehetem, és még értelmét sem látom. Mondom ezt úgy, mintha az utóbbi zavart is volna bármikor. Mert hiába láttam én, hogy értelmetlen, megtettem még akkor is. Még ha a tragikus végkimenetellel tisztában is voltam, akkor is. Mert látni akartam. Én magam, saját szememmel, élőben. Az első sorból persze, ahogy kell.Ilyenkor legalább nincs kit hibáztatni. Azaz van, de azt meg minek, amikor tudom, hogy úgyis felesleges, hiyzen nem hallgat rám. Mert csakazértis. Persze így tanul az ember, saját hibájából. Ha bölcsebb, akkor máséból is. Belőlem ki tanult? Mit látott, mit gondolt? Én nem tudom, mit gondoltam. Gondoltam egyáltalán valamit is akkor? Akkor nem, inkább hajtott a kíváncsiság, mert meg kellett tapasztalnom. Mert legfőbb tanító a tapasztalat. Még ha fáj is néha. Nagyon. De a fájdalom elmúlik, idővel. Van, ami nem. De ez most nem lényeg. Tapasztalok, tanulok. Persze van tapasztalat, amire nem vágyok, mégis megkapom. Pedig nem is kértem. Ajándék lónak ... De én nem ezt a lovat akartam! Egyáltalán, mit akarok? Akarok én valamit? Hát hogyne! De hogy én mit akarok, az egyelőre csak nekem számít, másnak nem. Mert vagyok Én, és vannak a Többiek. Aztán van, hogy én is a Többiekhez tartozom egy darabig, ideig, de ez is múlandó. úlik az idő, aztán megint vagyok Én, és vannak a Többiek. Fárasztó, bár már szinte megszoktam. Szinte. De aztán kiderül, hogy mégse. Vagy csak kevésbé, mint gondoltam. De mindez annyira nem zavar, nem fáj. Jobban zavar az emberi ostobaság, butaság. Van, hogy egyenesen szenvedek tőle. De van, hogy mulatok inkább. Most sajna nem az utóbbi eset forog fenn. Vannak egyedek (?), akiket legszíveseben nem is tartanél embernek, de hát a szülei nem tehetnek róla, hogy az illető ilyen. Vagy mégis? Van, hogy mégis. Szívem szerint kerülném őket, de sajjna munkámból kifolyólag nem tehetem. Itt vannak körülöttem, zizegnek, nyüzyögnek, elmondják véleményüket, gondolatukat(mert sajnos nekik is vannak ilyenek), és meg vannak róla győződve, hogy okosak. Pedig ... Közben értelmi szintjük nem üti meg az Éticsiga szintjét, jó, ha zuzmó, vagy kőzet szinten vannak. Még a trapistasajt is felülmúlja őket. Én meg tűrök. Egyre csak tűrök, de meddig? Mert fogy a türelem, meg az ingujj is, és előbb-utóbb már nem lehet tűrni, mert nincs mit. Akkor már nyelni sem lehet, mert nincs hova, nincs, ami befogadja, mert minden véges még a tartalom is. Főleg az űrtartalom. Bár van, akinek csak ez van, ez jutott, az Űrtartalom. Benne van az Űr. Bennem meg a Zűr, néha meg a Zavar. Mert amikor a tartalom zűrös lesz, akkor minden zavarossá, zavarodottá válik. És ez már messze van a káosztól, és nem is oly csodás. Mert a Káosz örök, Ő a Nagy Változtató, Mindenek Szülője, ki megformál mindent. De a ZürZavar ennél több, ennél rosszabb, felfoghatatlan, roboló, züllesztő. Ő a Káosz mostohagyermeke. Sajnos megen kezdek a ZürZavar felé oldalpgni, a dolgok, események arra sodornak. Vagy csak én nem látok tisztán? Jó lenne ...

Ostobák világa ...

Azért nem olyan rossz, ha az ember körül vannak idióták, hülyék. Már csak azért is, mert így legaláb tudom, hogy nem vagyok értelmi fogyatékos, retardált hülye. Jó azt még mindig állítom, hogy nem vagyok normális, de ez most más dolog. De nem is ez a gond, hogy léteznek az ilyenek. Mert kell, hogy létezzenek, szükség van a kontrasztra. Még ha néha fájdalmasan is éles. Ezek a különbségek, ellentétek tanítjá, mutatják meg nekünk a dolgok természetét. A gond az, hogy az ilyen „remek” képességekkel rendelkező egyének általában hatalomhoz jutnak valamilyen módon. Aztán bizonyítani akarnak, szorgosak lesznek, és ez így együtt katasztrófális. Néha sírni lehetne az ilyen eredmények láttán, de én úgy döntöttem, hogy inkább a pozitív oldalát fogom nézni. Jót mulatok a műsoron ...

Végre!

Ma délelőtt végre megérkezett a Djembe, és a Didgeridoo! Pénteken adtam fel a pénzt, aztán gondolom hétfőn meg is érkezett, majd postázás után ma megkaptam. Szépen mutatnak, a hangjuk is jó, bár használni még nem nagyon megy. Jó, tudok hangokat kicsalni belőle, de az nem ugyanaz. Valszeg itthon nem nagyon gyakorolhatok, az Ősök nem igazán örülnének neki. Meg talán a szomszédok se. Talán a Zengőn lehet, vagy a Mcek más részén. Végül is nincs messze ...

My Sin ...

Most olyan dolgot fogok mondani, ami miatt tuti, hogy sokan megköveznének, felnégyíelnének, máglyára vetnének, és még ki tudja, hány fajta leírhatatlan, és kimondhatatlan kínhalálra ítélnének. De ez van. Néha szégyenlem, hogy Magyar vagyok. Akkor, amikor előtör a Nagy Nemzeti Búbánat és Kesergés ezen ország polgáraiból. Mint a most nemrég végetért Olimpia eredményei miatt. Csak (?) 2. lett! Csak 4. lett! Mi van? Tessék? Miről beszélünk? Hány ország is vett részt az Olimpián? Hány indúló versenyzőből ért el akárhányadik helyezést az adott versenyző? Az, aki elégedetlenkedik, és kesereg, menjen ki a következő, '12es Olimpiára Londonba, és mmutassa meg, hogy hogy kell csinálni, hogy Első legyen. Legjobb a legjobbak között. Csinálja jobban! Már ha sikerül egyáltalán a qualifikációt megszereznie a részvételre. Nem hiszem, hogy sikerülne. Sőt! Biztos vagyok benne, hogy nem. Sajnos ez a tendencia nem csak a Sportban mutatkozik meg. A Magyar olyan fajta nemzet, hogy szeret keseregni, bánkódni, merengeni a Múlt Elveszett Dicsőségén. A Nagy Magyarország. A Nagy Történelmi Múlt. A Nagy Aranycsappat Eredményein. A Nagy Nagyságon. Ez hülyeség. Ez mind elmúlt. Túl kellene lépni rajta, és előre nézni. Büszkének lenni arra, hogy mi volt egykor, és tenni érte, hogy újra büszkék lehessünk, a Jelen miatt. Amit most érünk el. Persze erre nem lehetünk büszkék. Mert Most semmit nem érünk el. Illetve amit elérünk, amire büszkék lehetnénk, azt is lenézzük, az nem elég. Mert egy olyan Nemzet vagyunk, ami inkább széthúz, visszahúz, újjal mutogatunk egymásra. És közben nagyokat kesergünk a Múlt Dicsőségén. Nem nézünk előre, csak hátra, közben egyhelyben topogunk. Aztán csodálkozunk, hogy körülöttünk mindenki beelőz, lehagy minket, elszáguld mellettünk. Ami persze újabb okot ad a Nagy Nemzeti Kesergésre, irigykedünk, továbbra is újjal mutogatunk, és a múltban keressük az okokat, indítékokat, és ami a legrosszabb, a megoldást is. Pedig az itt van előttünk. Csak akinek/akiknek dolga lenne a problémákat megoldani, nem foglalkoznak vele. Mert a saját zsebük fontosabb. És ezt most értem mindenkire, hovatartozástól függetlenül. Rablóbanda, aki kihasználja annak a népnek a gyengeségeit, amit vezetni kellene. Ki a sötétségből, a homályból.
Ezek vagyunk mi, Magyarok. És ezért szégyenkezek Magyarságom miatt néha. Na, most lehet kövezni ...