Már megen itt rohadok bent a Cégnél. Illetve még mindíg. Rögtön az első 2ésfél órát melóval töltöttem, ráadásul úgy, hogy párszor szinte egyszerre voltam 2 helyen. Fizikálisan szinte lehetetlen, mégis sikerült valahogy megoldanom. Teleportálni nem tudok, a klónozásomat eddig elutasították, senki sem támogatja, de valahogy mégis megoldottam a problémákat. Most meg kb. másfél órája nem csinálok semmit se. Netezgettem, olvasgattam, próbáltam új, kedvenc blogot találni, de egyelőre esélytelennek tűnik a próbálkozás. Magas a léc, az elvárások adottak. Sebaj, majd csak lesz valami. Valamikor. Talán.
Unatkozok. Tegnap hoztam magammal könyvet be, Dexter, első könyv, de akkor valahogy elmaradt a lapozgatása. Ma meg unatkozok. Fel tudnám magam találni, nem lenne ez gond, csak igazából nincs kedvem semmihez se. Azaz van. Az ágyamban feküdni, és mozizni, vagy aludni. Vagy mozizás közben elaludni. Erre itt kell lennem. Nem van ez jól, nagyon nem. De mást nem tehetek, csak tűrök. Ha máson nem is, de a köpenyem újján mindeképp. Azon még lehet. Valameddig.
Lenne kedvem dolgokhoz, amiket nem tudok megtenni. Sem most, sem holnap, sem a közvetlen közeljövőben. Tengerparton lenni, sétáln mezítláb a homokbani, élvezni a sós tengerlevegőt, megmártózni a hullámokban. Beülni egy tengerparti kiskocsmába, ott iszogatni, beszélgetni a helyiekkel, bárkivel. Kiszabadulni akár csak pár napra ebből a szürke, ocsmány hétköznapiságból, hogy feledjek mindent, ami zavar. Távol mindentől, ami körülvesz, ami meghatároz, ami bilincsbe ver. Esélyek?Nem latolgatok, csak merengek. Időm igen, pénzem nem van. Van, de mégsem elég. Sosem elég. Élni, vagy túlélni? Ez itt nem kérdés, de gyakorlatban az utóbbi dominál. Sajnos. Felkéne kelnem, ébrednem, lerázni magamról ezt a zsibbadt fáradságot, álmosságot. Le a targiával, és minden hasonlóval! Hangzatos mondatok, célok, mind minek! Csak egy dolog a lényeg, bár megfogalmazni nem biztos, hogy lehet, éppen ezért meg se próbálom. Elég, ha én tudom, hogy mit érzek, gondolok. Majd ha megtalálom azt, Aki, Ő úgyis tudni fogja, mert érzi. Nem kell elagyarázni neki, mert érti, látja. És viszont, mert szinte összeforva, egy lénnyé válva, bár két testben létezve. Szimbiózis. Bár lehet, hogy ezek is csak álmok, de azért én hiszek benne. Lehet, hogy dőreség, de ha érdekelne, de nem. Mert ez így jó, még ha néha fájdalmas is.
De addig is várok, várakozok, hátha történik valami, valami, ami felráz, ami maga után húz, Bár várakozni is unalmas, és kiábrándító, lélekölő. Mire vársz? A végén még elrobog mellettem minden ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése