Most olyan dolgot fogok mondani, ami miatt tuti, hogy sokan megköveznének, felnégyíelnének, máglyára vetnének, és még ki tudja, hány fajta leírhatatlan, és kimondhatatlan kínhalálra ítélnének. De ez van. Néha szégyenlem, hogy Magyar vagyok. Akkor, amikor előtör a Nagy Nemzeti Búbánat és Kesergés ezen ország polgáraiból. Mint a most nemrég végetért Olimpia eredményei miatt. Csak (?) 2. lett! Csak 4. lett! Mi van? Tessék? Miről beszélünk? Hány ország is vett részt az Olimpián? Hány indúló versenyzőből ért el akárhányadik helyezést az adott versenyző? Az, aki elégedetlenkedik, és kesereg, menjen ki a következő, '12es Olimpiára Londonba, és mmutassa meg, hogy hogy kell csinálni, hogy Első legyen. Legjobb a legjobbak között. Csinálja jobban! Már ha sikerül egyáltalán a qualifikációt megszereznie a részvételre. Nem hiszem, hogy sikerülne. Sőt! Biztos vagyok benne, hogy nem. Sajnos ez a tendencia nem csak a Sportban mutatkozik meg. A Magyar olyan fajta nemzet, hogy szeret keseregni, bánkódni, merengeni a Múlt Elveszett Dicsőségén. A Nagy Magyarország. A Nagy Történelmi Múlt. A Nagy Aranycsappat Eredményein. A Nagy Nagyságon. Ez hülyeség. Ez mind elmúlt. Túl kellene lépni rajta, és előre nézni. Büszkének lenni arra, hogy mi volt egykor, és tenni érte, hogy újra büszkék lehessünk, a Jelen miatt. Amit most érünk el. Persze erre nem lehetünk büszkék. Mert Most semmit nem érünk el. Illetve amit elérünk, amire büszkék lehetnénk, azt is lenézzük, az nem elég. Mert egy olyan Nemzet vagyunk, ami inkább széthúz, visszahúz, újjal mutogatunk egymásra. És közben nagyokat kesergünk a Múlt Dicsőségén. Nem nézünk előre, csak hátra, közben egyhelyben topogunk. Aztán csodálkozunk, hogy körülöttünk mindenki beelőz, lehagy minket, elszáguld mellettünk. Ami persze újabb okot ad a Nagy Nemzeti Kesergésre, irigykedünk, továbbra is újjal mutogatunk, és a múltban keressük az okokat, indítékokat, és ami a legrosszabb, a megoldást is. Pedig az itt van előttünk. Csak akinek/akiknek dolga lenne a problémákat megoldani, nem foglalkoznak vele. Mert a saját zsebük fontosabb. És ezt most értem mindenkire, hovatartozástól függetlenül. Rablóbanda, aki kihasználja annak a népnek a gyengeségeit, amit vezetni kellene. Ki a sötétségből, a homályból.
Ezek vagyunk mi, Magyarok. És ezért szégyenkezek Magyarságom miatt néha. Na, most lehet kövezni ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése