Ismét semmi ...

De legalább megpróbáltam ...

Önámítás ...

Tegnap ráébredtem, hogy az önámítás csapdájába estem. Tapasztaltam fejlődést magammal szemben, máshogy viszonyulok a dolgokhoz, a világhoz, és önmagamhoz, illetve mindenhez, félelmeim nagyrésze elmúlt, eltűnt, és így úgy gondoltam (persze tévesen), hogy megszűntek a félelmeim, pedig egy alapvető megmaradt. Csak nem találkoztam az érzéssel, tudat alatt elkerültem a helyzeteket, amik kiválthatták volna, így egy téveszmébe ringattam magam. Hiba volt. Most meg kell tennem a lépéseket, amik segítenek abban, hogy felismerjem ennek a félelemnek is az illuzórikus voltát, "üresség-természetét". Különben soha nem fogok kimászni abból a szarból, amit magamnak kavartam ...

Állásinterjú ...

Ma voltam állásinterjún. Hm. Nincs sok bizodalmam benne, hogy meggyőző voltam. Bár ki tudja? Ha mégis kellek nekik, akkor kb 1-2 héten belül értesítenek. Ha nem, akkor nem kellek nekik. De legalább látom, tudom, hogy mik a hiányosságok, amiket be kell pótolnom, amikre figyelnem kell. Ha másra nem is volt jó, de legalább tanultam belőle a későbbiekre. Az is valami ...

Óraátállítás ...

Valamiért meg voltam arról győződve, hogy az átállítás most lesz, ezen a 7végén. Még örültem is neki, hogy nappalos leszek, és nem iccakás, mert nem kell 13 órát dolgoznom a 12 helyett, és 1 órával tovább alhatok. De nem. Nem ezen a hétvégén lesz átállítás. Jövő hétvégén, amikois iccakás leszek, és 13 óra meló. Nyaff! Ezért is akarok másik melót keresni, ahol az ilyen balesetekre nem van esély. És persze eszembe jutottak azok a régi szép idők, amikor ezeket az éjszakákat mindig átbuliztam ... Azok a régi szép idők ...

Jövőtervezés ...

Minap éjszakás műszak közben volt lehetőségem gondolkodni, hogy hogyan tovább a közeljövőben. Nemrég beszélgettem a pécsi szangha néhány tagjával, akik arról meséltek, hogy jövő év elején irány Anglia, lehetőleg London, ott eltölteni kis időt, majd újra itthon, folytatás, illetve kezdés. Ez engem is elkezdett foglalkoztatni, és arra jutottam, hogy februárban amint lehet, beadom az adóbevallást. Miután megkapom az adóvisszatérítést (elég szép összegre számítok), amint tehetem irány London! Persze nem bele a vakvilágba, hanem előtte azért megtervezek majd mindent. Ez elég jól hangzik elsőre. Valamilyen szinten reálisnak is tűnik. Alapvetően az a tervem ezzel kapcsolatban, hogy kint töltenék egy kis időt (mondjuk 1 év), azalatt gyüjtök össze pénzt, kisebb terveket, vágyakat megvalósítok (utazás Indiába, Nepálba), majd hazajövök, és nekikezdek valami olyannak, ami tényleg érdekel, amivel szeretnék foglalkozni. Ez volt az 1-es számú terv.
Aztán utolsó éjszakás után délután kaptam telefonhívást. Felhívtak egy cégtől, ahova pár hete beadtam az önéletrajzom, jelentkezés céljából. Jövő hét csütörtökön mehetek is állásinterjúra, előreláthatólag 20 percet fog igénybe venni. Meglátom, hogy mi lesz. Próbálok minél kevesebb elvárást, és fenntartartást támasztani vele szemben, nem akarok elfogult lenni, így kevesebb az esélye, hogy csalódni fogok. Majd a beszélgetés alatt kiderül, hogy ők mit /kit is akarnak, milyen elvárásaik vannak, és mit tudnal nyújtani. Egy biztos, ha megfelelek nekik (szigorúan feltételes módban!), akkor minden azon múlik, hogy ők mit adnak cserébe (fizetés, juttatások, munkarend, stb.). Ha a jelenleginél kevesebb, akkor nem lesz érdemes elfogadni. Mindegy, a lényeg az, hogy kíváncsian várom a találkozást.
Mindenesetre az biztos, hogy itt Pesten sokkal több lehetőségem van munkát találni, mint vidéken. Továbbra is nézem az álláshírdetéseket, küldözgetem az önéletrajzokat, és ha nem jön össze semmmi, akkor tavasszal megyek Anglia, London ...

Party ...

Tegnap este házibulin voltam. A Huszár utcai centrumba beköltöző-party volt. Jó volt, főleg D'n'B szólt, a jobbik fajtából, és remek volt a hangulat. Sikerült befröccsöznöm, ami akkor emelkedett hangulathoz vezetett, most viszuont enyhe fejfájásom van, és asszem gyomorégésem is. Vagy csak éhes vagyok ...

Meglepődtem ...

De most komolyan, olyat láttam, amire soha nem gondoltam volna. Egy régi ismerősömről van szó, még a Hőskorszakból, amikor ifjú titánok voltunk, tele világmegváltó, és egyéb megvalósításra váró ötletekkel, tervekkel. Ez persze megint csak azt bizonyítja, hogy a dolgok folyamatosan változnak. Végülis ez is a múlandóság egyik megnyilvánulása, csak a kellemesebbek közül ...

Találkozás a Lámával ...

A Láma jött, a Láma itt volt, a Láma elment. Habár csak a pesti előadásra tudtam elmenni, a veszprémire munkám miatt nem, mégis nagyszerű volt, és örülök, hogy legalább ez sikerült. A kevesebb több. Jó volt. Régi ismerősökkel találkoztam, új barátságok születtek, és újabb merev elképzelések foszlottak szerte a térben. Érdemes volt elmenni, kihagyhatatlan volt. Most kell kihasználni a találkozás élményét, kihasználni az inspirációt a gyakorlásra, pofonokat adva az Egónak. Tovább haladni a megvilágosodás ösvényén, minden lény javára.
Karmapa Csennó!

Az Úton haladva ...

Nemrég visszagondoltam, arra, hogy is jutottam el oda, hogy a buddhizmust válasszam, és eddigi 1.5-2 éves "pályafutásom" alatt mire jutottam.
Alapvetően az volt a fő mozgatóerő, hogy életem nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, egy rakás kellemetlen élményem volt, megtapasztaltam a szenvedés különböző fajtáit. Tisztában voltam vele, hogy csak én tehetek róla, hogy abba a helyzetbe kerültm, én teremtettem meg az okait. Kerestem ebből a kiutat. Az már korábban világos volt számomra, hogy a hagyományos "nyugati" vallások, tanítások, módszerek nekem nem megfelelőek. Nem tudom elfogadni egy mindenható, jóságos Isten létét, aki megengedi, hogy ennyi szenvedés legyen a világban, és a katolikus egyház botrányai sem voltak túl meggyőzőek. De más keresztény egyházak sem voltak szimpatikusak. Ezért inkább a keleti tanítások vallások felé fordultam, ott kerestem a megoldást bajaimra. Hamar kiderült, hogy nem leszek Krisnás, az túl merev, és korlátozó volt számomra, túl sok volt az előírás, korlátozás, és túl idegen volt nekem. Kapcsolatba kerültem a Taóval, az már közelebb volt hozám, jobban meg tudtam fogni, bár ez sem volt az igazi.
Aztán jött a buddhizmus. Fokozatosan ismertem meg a űz alapvető tanításokat, és a különböző tradíciók, irányzatok jellemzőit, és közben egyre több felismerésben volt részem, egyre több olyan gondolattal találkoztam, ami már bennem is felmerült. Aztán "kezembe" került Lama Ole Nydhal "ahogy a dolgok vannak" c. könyvének elektronikus formátuma. Olvasása közben folyamatosan aha-élményekben volt részem, és ezek szépen lassan oda vezettek, hogy elhatároztam, elmegyek a pécsi Gyémánt Út Központba. Persze ez sem volt egyszerű, folyamatosan halogattam, toltam odébb az időpontot, valós, és kitalált okokra hivatkozva.
Igazából első buddhista meditációm, ami a Mahajana módszere, volt az, ami után lementem a központba. Pécsvárad közelében, egy tisztáson ültem le, és a légzésemre összpontosítva próbáltam elérni valamit. Fogalmam sem volt, hogy mit kell tapasztalnom, mire számítsak, csak csináltam. Mindent összevetve kellemes volt, és csak akkor hagytam abba, amikor egy bogár a nyakamon mászott, és ez zavart. Arra gondoltam, hogy ez nem lehetett több 10 percnél, és meglepődve vettem észre, hogy több mint 20 percig tudtam abban az állapotban időzni, ami nagyon kellemes volt, és valahol időtlen is. Ezek után egyértelmű volt, hogy ideje találkoznom gyakorló buddhistákkal.
Az események felgyorsultak. Első látogatásom után egy héttel Pécsre érkezett a Láma, aki olyan hatással volt rám, hogy még aznap este Menedéket vettem. Röviddel utána elkezdtem a Rövid Menedék gyakorlatot, hogy elkezdhessem az Alpgyakorlatokat. Amikor tudtam, mentem az esti közös meditációra, és élveztem a pécsi szangha társaságát, barátságos légkörét. A meditáció jótékony hatását nagyon hamar észrevettem, és előnyeit élveztem. Végre nyugodtan tudtam aludni, többször minden ok nélkül vidám voltam, és tudtam, hogy valami értékessel találkoztam, bár az alapvető motiváció továbbra is az volt, hogy saját szenvedésem okait megszüntesem.
2009 júliusában sikerült eljutnom Kucharyba, ahol részt vettem a Tudatos Halál kurzuson, ahol elsajátítottama Phovát, találkoztam a Karmapával, és Bódhiszattva-ígéretet tettem. Ezután megszűnt a halálfélelmem, és azóta is tapasztalom, ahogy félelmeim eltűnnek a térben.
Phova után rendkívül erős tisztulási folyamat vette kezdetét, melynek során többször megtapasztaltam, hogy az érző lények mennyire a zavaró érzelmek hatása alatt vannak, és néha a legjobb szándék is kellemetlen tapasztalásokhoz vezet. Mindeközben tapasztaltam Vonalunk védelmezőjének is tevékenységét, amik végett sikerült elkerülni néhány igen kellemetlen eseményt. Így utólag visszagondolva a Védelmezőknek igen sok dolguk volt tavaly októberben a környezetemben.
Májusban Bp-re jöttem, itt találtam munkát, aminek egyik pozitív következménye, hogy újult erővel gyakorlok, amikor tehetem. Budapesten a szenvedő lények sokaságát látom, és többször teszek érdekükben jókívánságokat, és közelükben az OM MANI PEME HUNG mantrát ismétlem. De csak halkan, magamban. A hatása így is érvényesül. Az együttérzés a gyakorlás hatására magától kialakult, illetve feljődött, nőtt. Már egész kora gyerekkorom óta érzékeny vagyok a környezetem érzelmeire, rezgéseire, ezt régebben nem is, vagy csak nehezen tudtam kezelni. Gyanítom, hogy egyfajta empatikus képességem van, ami talán a korábbi életekben tett mély kívánságok eredménye.
Július közepén Apám eltávozott, ami rövid ideig tartó fájdalmat, és gyászt eredményezett. Ennek ellenére motivációm nem gyengült, hanem nőtt, még erősebben érzem, hogy a megfelelő úton járok, még ha igen kemény, és sok munka is vár rám. Becskén 5 nappal Apám halála után volt Phova-kurzus, és sikerült a tudatát az Örömteli Tisztaföldre küldeni Ole segítségével. Ezt egyszerűen tudom, érzem. Azok az érzések, és az élmény igen erős volt, talán majd egyszer elmesélem. Most nem, mert kevés az időm. Ennek köszönhetően hálás vagyok a Lámának, és bizalmam sokkal erősebb lett benne, mint előtte. Ez egyértelmű bizonyitéka annak, hogy a módszerek működnek, hatásosak, és igen sokat tehetünk az érző lények javára a gyakorlással, meditációval.
Jövő hét pénteken este ismét találkozok a lámával, meghallgatom tanítását, és kapok tőle áldást, ami által megtapasztalom erőterét, azt a tudatállapotot, amiben ő időzik, és amit én is el akarok érni, hogy segíthessek másoknak, hogy a hasznukra legyek a lényeknek. Ez hatalmas inspirációt ad a további gyakorlásomhoz, erősíti a motivációt, és segít abban, hogy a dolgokat úgy lássuk, ahogy vannak.
Mindent összevetve az elmúlt 2 év alatt sikerült eljutnom oda, hogy már másokért dolgozzak, habár a cél az volt, hogy a saját életemet tegyem jobbá. Ez egy természetes folyamat, ami együtt jár a folyamatos gyakorlással, és a buddhista szemlélet megtartásával.
Ezért kell továbbra is ezen az úton haladnom, nem engedni a zavaró érzelmeknek, és körülményeknek, hogy eltérítsenek elhatározásomtól. A tér öröm!
Karmapa Csenno!