Nemrég visszagondoltam, arra, hogy is jutottam el oda, hogy a buddhizmust válasszam, és eddigi 1.5-2 éves "pályafutásom" alatt mire jutottam.
Alapvetően az volt a fő mozgatóerő, hogy életem nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, egy rakás kellemetlen élményem volt, megtapasztaltam a szenvedés különböző fajtáit. Tisztában voltam vele, hogy csak én tehetek róla, hogy abba a helyzetbe kerültm, én teremtettem meg az okait. Kerestem ebből a kiutat. Az már korábban világos volt számomra, hogy a hagyományos "nyugati" vallások, tanítások, módszerek nekem nem megfelelőek. Nem tudom elfogadni egy mindenható, jóságos Isten létét, aki megengedi, hogy ennyi szenvedés legyen a világban, és a katolikus egyház botrányai sem voltak túl meggyőzőek. De más keresztény egyházak sem voltak szimpatikusak. Ezért inkább a keleti tanítások vallások felé fordultam, ott kerestem a megoldást bajaimra. Hamar kiderült, hogy nem leszek Krisnás, az túl merev, és korlátozó volt számomra, túl sok volt az előírás, korlátozás, és túl idegen volt nekem. Kapcsolatba kerültem a Taóval, az már közelebb volt hozám, jobban meg tudtam fogni, bár ez sem volt az igazi.
Aztán jött a buddhizmus. Fokozatosan ismertem meg a űz alapvető tanításokat, és a különböző tradíciók, irányzatok jellemzőit, és közben egyre több felismerésben volt részem, egyre több olyan gondolattal találkoztam, ami már bennem is felmerült. Aztán "kezembe" került Lama Ole Nydhal "ahogy a dolgok vannak" c. könyvének elektronikus formátuma. Olvasása közben folyamatosan aha-élményekben volt részem, és ezek szépen lassan oda vezettek, hogy elhatároztam, elmegyek a pécsi Gyémánt Út Központba. Persze ez sem volt egyszerű, folyamatosan halogattam, toltam odébb az időpontot, valós, és kitalált okokra hivatkozva.
Igazából első buddhista meditációm, ami a Mahajana módszere, volt az, ami után lementem a központba. Pécsvárad közelében, egy tisztáson ültem le, és a légzésemre összpontosítva próbáltam elérni valamit. Fogalmam sem volt, hogy mit kell tapasztalnom, mire számítsak, csak csináltam. Mindent összevetve kellemes volt, és csak akkor hagytam abba, amikor egy bogár a nyakamon mászott, és ez zavart. Arra gondoltam, hogy ez nem lehetett több 10 percnél, és meglepődve vettem észre, hogy több mint 20 percig tudtam abban az állapotban időzni, ami nagyon kellemes volt, és valahol időtlen is. Ezek után egyértelmű volt, hogy ideje találkoznom gyakorló buddhistákkal.
Az események felgyorsultak. Első látogatásom után egy héttel Pécsre érkezett a Láma, aki olyan hatással volt rám, hogy még aznap este Menedéket vettem. Röviddel utána elkezdtem a Rövid Menedék gyakorlatot, hogy elkezdhessem az Alpgyakorlatokat. Amikor tudtam, mentem az esti közös meditációra, és élveztem a pécsi szangha társaságát, barátságos légkörét. A meditáció jótékony hatását nagyon hamar észrevettem, és előnyeit élveztem. Végre nyugodtan tudtam aludni, többször minden ok nélkül vidám voltam, és tudtam, hogy valami értékessel találkoztam, bár az alapvető motiváció továbbra is az volt, hogy saját szenvedésem okait megszüntesem.
2009 júliusában sikerült eljutnom Kucharyba, ahol részt vettem a Tudatos Halál kurzuson, ahol elsajátítottama Phovát, találkoztam a Karmapával, és Bódhiszattva-ígéretet tettem. Ezután megszűnt a halálfélelmem, és azóta is tapasztalom, ahogy félelmeim eltűnnek a térben.
Phova után rendkívül erős tisztulási folyamat vette kezdetét, melynek során többször megtapasztaltam, hogy az érző lények mennyire a zavaró érzelmek hatása alatt vannak, és néha a legjobb szándék is kellemetlen tapasztalásokhoz vezet. Mindeközben tapasztaltam Vonalunk védelmezőjének is tevékenységét, amik végett sikerült elkerülni néhány igen kellemetlen eseményt. Így utólag visszagondolva a Védelmezőknek igen sok dolguk volt tavaly októberben a környezetemben.
Májusban Bp-re jöttem, itt találtam munkát, aminek egyik pozitív következménye, hogy újult erővel gyakorlok, amikor tehetem. Budapesten a szenvedő lények sokaságát látom, és többször teszek érdekükben jókívánságokat, és közelükben az OM MANI PEME HUNG mantrát ismétlem. De csak halkan, magamban. A hatása így is érvényesül. Az együttérzés a gyakorlás hatására magától kialakult, illetve feljődött, nőtt. Már egész kora gyerekkorom óta érzékeny vagyok a környezetem érzelmeire, rezgéseire, ezt régebben nem is, vagy csak nehezen tudtam kezelni. Gyanítom, hogy egyfajta empatikus képességem van, ami talán a korábbi életekben tett mély kívánságok eredménye.
Július közepén Apám eltávozott, ami rövid ideig tartó fájdalmat, és gyászt eredményezett. Ennek ellenére motivációm nem gyengült, hanem nőtt, még erősebben érzem, hogy a megfelelő úton járok, még ha igen kemény, és sok munka is vár rám. Becskén 5 nappal Apám halála után volt Phova-kurzus, és sikerült a tudatát az Örömteli Tisztaföldre küldeni Ole segítségével. Ezt egyszerűen tudom, érzem. Azok az érzések, és az élmény igen erős volt, talán majd egyszer elmesélem. Most nem, mert kevés az időm. Ennek köszönhetően hálás vagyok a Lámának, és bizalmam sokkal erősebb lett benne, mint előtte. Ez egyértelmű bizonyitéka annak, hogy a módszerek működnek, hatásosak, és igen sokat tehetünk az érző lények javára a gyakorlással, meditációval.
Jövő hét pénteken este ismét találkozok a lámával, meghallgatom tanítását, és kapok tőle áldást, ami által megtapasztalom erőterét, azt a tudatállapotot, amiben ő időzik, és amit én is el akarok érni, hogy segíthessek másoknak, hogy a hasznukra legyek a lényeknek. Ez hatalmas inspirációt ad a további gyakorlásomhoz, erősíti a motivációt, és segít abban, hogy a dolgokat úgy lássuk, ahogy vannak.
Mindent összevetve az elmúlt 2 év alatt sikerült eljutnom oda, hogy már másokért dolgozzak, habár a cél az volt, hogy a saját életemet tegyem jobbá. Ez egy természetes folyamat, ami együtt jár a folyamatos gyakorlással, és a buddhista szemlélet megtartásával.
Ezért kell továbbra is ezen az úton haladnom, nem engedni a zavaró érzelmeknek, és körülményeknek, hogy eltérítsenek elhatározásomtól. A tér öröm!
Karmapa Csenno!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése