Furcsa ...

Tennap délután leültem, gondoltam postolok egyet. Aztán csak ültem, néztem a monitort, és semmi értelmes nem jutott az eszembe, amit lejegyezhettem volna. És perceken át ment. Meg is lepődtem rajta, mert ez annyira nem jellemző. Általában van mit írnom, mindíg jön valami gondolat, ami foglalkoztat, amit meg kell formálni, szavakba önteni. Pár perc gondolkodás mindíg elég volt, de most ... Mindenesetre érdekes. Ennyire üres lenne az elmém? Vagy csak lényegtelen, amire mostanában gondolok? Nem hiszem. Nem hiszem azt sem, hogy elfelejtettem fogalmazni, mert az most is megy, sőt, műszak végén jelentést is kell írnom, és a tegnapi nap végén megen sikerült egy érdekesen megfogalamazott jelentést produkálnom. Kíváncsi vagyok, mikor fognak szólni az érdekes fogalmazás, vagy a jelentések végére beszúrt kínai közmondások miatt? Eddig még senki nem problémázott, de előbb-utóbb csak eljön az ideje. Biztos lesz majd egy olyan közmondás, amit majd valaki személyeskedésnek fog vélni. Már ha veszi a fáradságot, hogy végigolvassa, értelmezze a dolgokat. De akikről tudom, hogy elolvassák ezeket, azok eddig nem szóltak, tehát vagy nem zavarja őket, vagy azt a részt már olvassák. Mindegy, egyszer mindennek eljön az ideje ...

Oakley ...

Nézegetem a mostanság divatos szemüvegkereteket, és nem értem. Nem is tetszenek. Túl széles a szár, csiri-csáré színekben, túl széles, túl keskeny (micsoda ellentmondások), és micsoda árak! Ami miatt leginkább nem tetszik, az a szára. Teljesen kikapcsolja a periférikus látást, nem lehet oldalra látni. Engem abszolút zavarna, félig vaknak érezném magam. Amúgy is rossz a szemem ...

Fáradtan ...

Valahogy megen nincs kedvem semmihez se. Legszívesebben otthon lennék, pedig a múlt hetet otthon töltöttem. Lehet, hogy azért van az egész, mert meg vagyok fázva, és nem érzem magam valami jól. Mondjuk amúgy se. Sebaj, majd holnap. Pihenős leszek, és 9ig biztos, hogy nem fogok felkelni. Nem akarok. Aludni akarok, pihenni. Játszani, filmet nézni, olvasni. Átnézni a fényképezőm leírását, utánajárni a témának. Semmi fontos, csak csupa apróság, ami kikapcsolódásra ad lehetőséget. Másra nem is lesz nagyon lehetőségem, anyagi forrásaim a vége felé járnak, fizetés meg csak jövő 7en lesz. Állítólag 7végén lesz főzős, kajálós, iszogatós baráti összejövetel. El is akarok menni. Kivéve , ha ... Ha ott lesz bizonyos valaki, emberformájú sejtburjánzás, akivel nem igazán vagyok hajlandó 1 légtérben tartózkodni. De ez még kiderül addig. Most csak azon vagyok, hogy a hátralévő 6 óra minél előbb elteljen. Aztán hazafelé alszok egy fél órácskát, ami pont elég ahhoz, hogy ne tudjak korán elaludni. De ahhoz meg kevés, hogy kipihenjem magam. Ördögi csapda.

Utóbbi időben kicsit eltávolodtam magamtól, és úgy általában mindentől. Kaptam egy kellemetlen hírt, ami ráébresztett, hogy van még az életemben olyan dolog, amit nem tudtam lezárni. Pedig azt hittem. Ennek következtében szétszórtabb lettem, figyelmetlenebb, és befeléfordulóbb is a szokásosnál. Most meg próbálom magam helyrerázni. Sikerülni fog, ez csak átmeneti állapot, bár hosszabb, mint szeretném. Kell találnom valamit/valakit, ami/aki kellőképpen le tud foglalni, ami/aki eltereli a figyelmemet. Nem könnyű feladat, mert nehezen felejtek. Átok, és áldás egyszerre. Lehet, hogy el kellene mennem messzire. Nagyon messzire. Idegen környezet, az talán segítene. De sajnos ez se menne olyan hamar, kellene egy kis idő hozzá. És/illetve pénz. Januártól megpróbálok takarékoskodni. Gyüjteni pénzt. Föl kellene vennem a kapcsolatot pár régi cimborámmal, hátha tudnak valami ifót mondani, esetleg segíteni. Ki tudja? Meg kell próbálnom ...

I'm Sick ...

Megbetegedtem, megfáztam, engem is utolért a takonykór. Reggelente alig kapok levegőt, el van dugulva az orrom, és ki van száradva a torkom. Ez van, de 1x elmúlik. Remélem hamarosan. Iszogatom is a mézes, meleg teát, egyenlőre még nem érzek undort tőle, mint azt valaki 1x mesélte. Azért örülnék neki, ha elmúlna már ...
Milyen vicces, hogy a hétre felmelegedést mondtak meteorológusaink, és télleg. A hőmérséklet 0 C fölött van, a hó nagyrésze elolvadt, minden tiszta sár, és latyak. Persze ez csak átmeneti, ha lehet hinni, fentebb említett szakembereinknek, mert jövő hétre meg megen havat mondanak. Legyen! Benne vagyok, essen a hó, de maradjon is meg! Az lenne a jó! Unokahúgomra vagyok kíváncsi, hogy reagál rá, és mit művel vele. Ez is kiderül majd ... És vicces lesz ...

My Photos ...

Múltkoriban megvettem végre hőn áhított fényképezőmet, egy Nikon L10es gépet. Nem volt drága, egyszerű, könnyen kezelhető, és lehet vele jó képeket készíteni. Még kell idő, hogy kiismerjem magam rajta, hogy minnél jobb képeket tudjak vele csinálni, de alakul. Csak rá kell éreznem az ízére, és rá kell jönnöm, hogy mit, miként, és hogyan akarom. Meg kell találnom azt a témát, stílust, ami a leginkább érdekel, megfog. Még nem tudom mi lesz az, de előbb-utóbb megtalálom. Érdekel a makrózás is, csak még nem tudom, hogy mi a nyitja. Majd szépen, lassan kialakul ez is ...

És most pár kép:













Tudom, nem nagy eresztés, de akkor is én csináltam, és kezdésnek szerintem nem rossz. Majd alakul még.

Emberek ...

Ahhoz képest, hogy viszonylag jó emberismeretem van, néha nem tudom megérteni az emberi viselkedést. Csakazért is megteszünk olyan dolgokat, amikről tudjuk, hogy az nekünk nem jó. Még ha teljes romlásba visz minket, akkor is. Nem számit semmise. Folyton hibázunk, és tanulni sem vagyunk hajlandóak a hibáinkból. Mindez miért? Fene se tudja. Talán az emberi természet alapvetően ilyen. A jót sokszor eltaszítjuk magunktól, és a rosszat akarjuk, ami csak árt. Meggondolatlanul cselekszünk a legjobb tanácsok mellett is, figyelmetlenül, minden észérv, és logika ellenére is. A minták folyamatosan kavarognak, változnak, mozgásban tartva a jövőt. Néha meglátok 1-1 lehetséges, vagy egykor lehetségesnek vélt szálat, ami lehetett volna. Ki tudja, lehet, hogy léteznek párhuzamos valóságok, ahol másként történtek a dolgok, események. Talán néha keresztüllátok azon a vékony szöveten, ami elválasztja ezeket a világokat, valóságokat egymástól? Ki tudja? De látni néha egy olyan életet, ami nem az enyém, mégis hasonló, néha riasztó, néha fájdalmas. Néha reménnyel tölt el. Talán a távoli (vagy nem is oly távoli) jövőbe pillantok be ilyenkor néha. Talán csak álmodozok.Talán nem is én vagyok. Vagy lehet, hogy ez az egész egy álom? Míg én másokról álmodok, mások rólam álmodnak, és ahogy az én álomképeim nem valóságosak, úgy én sem vagyok valóságos más számára. Talán majd egyszer valaki fölébred, és ez az egész véget ér. Ki tudja mi a különbség álom, és valóság között? Ahol az egyik végződik, ott kezdődika másik. Mindazok ellenére, hogy javarészt idealista vagyok, próbálok a realitások talaján maradni, az általunk ismert valóság útvesztőjében eligazodni. Nem könnyű, az út számos veszélyt, és csapdát rejt, tartogat a vándor számára. Nem is baj, hogy ez így van, sokkal unalmasabb lenne, ha minden előre kiszámítható lenne. És szörnyű is. Nem lenne ismeretlen, és kockázat. Hiányozna a kihívás. És hol lenne az újdonság varázsa, az új tapasztalatok izgalma? Ott van a sokak által emlegetett Szabad Akarat, amit az emberiség egyik legnagyobb erejének tartanak. Éppen ezért (sajnos) nincs jogom hozzá, hogy valakit a meggyőződése ellenére akarattal kényszerítsek valamilyen tettre, cselekedetre, elhatározásra, még ha tudom is, hogy az lenne a számára a legjobb. Vagy legalábbis sokkal jobb, mint az aktuális helyzete. Pedig ... Végül is mindegy, nem az én dolgom ... Nincs jogom hozzá, hogy mások életét irányítsam, abba beleszóljak. Még ha néha meg is teszem, nem mindíg sikerül alfojtanom az ilyen irányú késztetéseimet. Néha még én is hibázok (néha?). Az emberi akarat, ha elég erős, képes lehet megváltoztatni a dolgokat. A legerősebbek a legendák szerint puszta gondolatukkal, akaratukkal képesek voltak megváltoztatni a valóságot. Én nem vagyok elég erős, de a tőlem telhető legtöbbet megteszem. Küzdök a céljaimért, bár még nem tudom, mik azok. Még csak körvonalazódnak, bár elég ködösek,és alaktalanok jelenleg. Harcra születtünk, még ha néha nem is vagyunk tudatában, vagy nem ismerjük fel a harcteret, de ez az igazság. Ahogy egyik haverom egyszer mondta, "az ember egy agresszív, ám igen kíváncsi majom". Elég sok igazság van benne, sőt, csak az. Bár vannak "embertársaim", akikre csak a majom jelző igaz. Nem többek egy állatnál. És ha már itt tartunk, mi tesz minket emberré? Mi az, amitől különbözünk az állatoktól? Mi az, ami kiemel minket, amitől "felsőbbrendűek" vagyunk? Egyáltalán, azok vagyunk? És mi a következő fokozat? Van állat, ember, és aztán? Az ember fejlődik, folyamatosan, bár az utóbbi évezredekben ez a fejlődés nem igazán érezhető. Technikailag igen. Társadalmilag is, talán. Morálisan viszont alig. Ugyanaz a tudatlan, babonás faj vagyunk, mint 2, 3, 5, vagy 10 ezer évvel ezelőtt. Hiába van az egyén, nagy tömegben ez már nem számít, a tömeg befolyásolható, manipulálható. Mindíg is voltak, vannak, és lesznek emberek, akik ezt ki fogják használni saját céljaik elérése érdekében. Valahol örülök, hogy én nem tudok ilyen lenni. Bár ez néha igen nagy hátrányt jelent. Néha úgy érzem, hogy saját embertársaim idegenek a szememben. Néha még saját magam is idegen vagyok magamnak. De ez ritka. Amit nehezen értenek meg, vagy fogadnak el, az az, hogy teljesen másképp gondolkodom, mint a többség. Mondták már páran, de tudom én is, észrevettem már nem egyszer. Leginkább abból jöttem rá, hogy nem mindíg értik az emberek, hogy mit is akarok mondani, vagy mire gondolok, valamit hogy értek, meg hasonlók. Kevesen értenek meg. Nagyon kevesen. Nem szeretem a hagyományokat, tradíciókat, szokásokat, illetve megszokásokat. Ez se teljesen igaz. Leginkább azokkal vagyok így, amik megkötnek, korlátoznak, hátráltatnak, idejétmúltak. Valamit csak azért csinálni, mert így szokás, a hagyomány azt diktálja, egy az egyben hülyeségnek tartom. Persze ezzel a kijelentésemmel megen egy csomó ember rosszallását vívnám ki. Vagy már ki is vívtam. De nem érdekel. Ilyen vagyok. A magam módján különc vagyok. Túl önálló, túl makacs, és túl öntudatos, hogy csak úgy, simán beolvadjak a hétköznapi, szürke tömegbe. Megvannak a magam hülye, különös szokásaim, sajátos közlési formáim, kicsit fanyar, sötét humorérzékem, érdeklődési köreim. Kicsit (?) normáltalan, lökött, de minden pozitív és negatív tulajdon tulajdonságomat vállalom, ez vagyok én. Ilyen vagyok ...

Érzések ...

Tudom, nem tisztességes dolog, meg télleg, lehet, hogy gáz is, de ez van. Nem szégyenlem magam azért, ahogy érzem magam egy adott dologgal kapcsolatban. Mert hogy történt az, megtudtam, hogy az öregasszony, aki alattunk lakott a panelban, és 10 éven át megkeserítette az életünket (azaz leginkább szüleimét), felvette a néhai előnevet. És Uram bocsáss meg érte, de én cseppet sem szomorkodom miatta, nem sajnálom, sőt, amikor meghallottam, el is mosolyodtam. Ez lehet, hogy gonosz dolog, bár én nem érzem annak. Télleg. Sőt, valahol azt gondolom, hogy legalább már nem bosszant másokat sem, és nem gonoszkodik. Lehet, hogy sajnálatot kellene éreznem, de még azt sem. Ez van. Az én életem ettől még nem lett jobb, vagy rosszabb, megy tovább a maga útján minden. Ő meg nyugodjon békében, ha már életében nem volt rá képes ...

Hemüveg ...

Hétfőn éjjel baleset történt. Nem voltam még álmos, gondoltam, megnézek 1 filmet. Hogy mit, az most lényegtelen. De sötét volt, késő, nem láttam már rendesen, és amúgy is feliratos volt, elővettem szemüvegem. Aztán észrevettem, hogy unokahúgom összefogdosta, elkezdtem megtörölni. Érdekes volt a felismerés, hogy egy adott pillanatban kezemben maradt az egyik lencse. A keret egy bizonyos ponton megadta magát, és eltörött, ahogy elnéztem, kicsit elkorrodálódott. Most orvosnál (optikusnál) van, meg lesz forrasztva, és végre megen úgy látok, ahogy régen. Mármint szemüveggel ...

My PC ...

A 7en kisebb para vett erőt rajtam. 1ik reggel nem indult pe a gépem. Illetve nem is a gép, csak a winfos. Kicsit matekoltam vele, aztán sikerült némi szikrát csiholnom belé, majd lefeküdtem aludni. Délután aztán adatmentés után winfos reinstall. A gond csak az volt, hogy többször is menet közben lefagyott, kikapcsolt a monitor, meg ilyenek. Szétszedtem, kiporoltam, megtisztítottam, átnéztem, persze mint halottnak a csók. Aztán ma délután ébredés után jött az isteni szikra (!), leszedtem az új Winampot (5.5), felraktam 1 kicsivel régebbit, aztán azóta megy, semmi gond nincs. Azaz van, de az könnyen áthidalható, megoldható. A tápba kell vennem új ventit, és akkor minden jó. Egy darabig ... Mindenesetre nem kell vennem új proci, alaplap, vagy vidiókárd. Ájm veri hepi!

My 1st public photo ...

Ez az első kép, amit publikálok, nyilvánossá teszek. Na jó, ezen a blogon, oldalon. Ezt még telóval csináltam, szal nem a legjobb minőség, de hát egy kezdő hobbi-fotós szárnypróbálgatásiról van szó. Ha minden igaz, talán ebben a hónapban tudok venni egy digi Nikont. Kinéztem már, árban sem roszz, majd meglátom jövő 7en, mi lesz a sorsa.

Találós kérdés: Mit ábrázol a kép, és mi látható rajta még?