Véget ért az idei Becske-kurzus. Visszatértem a "megszokott" hétköznapokba, ma már dolgozok is. De ez mind nem fontos. A fontos az, ami Becskén volt, és ami még fontosabb, az az, hogy végig ott tudtam lenni. Elejétől a végéig. És ez nagyszerű, már csak azért is, mert előtte úgy gondoltam, hogy csak a 2 beavatásra tudok elmenni. De ehhez képest baráti segítséggel ott voltam végig, minden tanításon, beavatáson. És ez olyan érzéssel tölt el, amit szavakkal kifejezni lehetetlen. A szó, ami leginkább leírja, vagy megközelíti ezt az érzést, az a hála, de még ez sem elég kifejező.
Hogy milyen volt a kurzus? Hatalmas! És itt nem csak a méretére gondolok, pedig az se volt semmi. Szombaton, a beavatáson 4100an (!) voltunk, de a létszám, ami állandó volt, az 3000 fő volt. Tapasztalataim szerint szinte minden normálisan ment, ha voltak is problémák, zökkenők, azok hamar meg lettek oldva. Amit csak nehezen lehetett megoldani, az a vízellátás volt. Ennyi emberre kicsit kevesebb volt a víz, mint kellett volna, de csak 1 nap volt, amikor elfogyott, és este nem lehetett zuhanyozni. Onnantól kezdve mindenki takarékoskodott, már csak azért is, mert napközben csak hideg víz volt, és alacsony volt a nyomás is. Legalább senki sem pancsolt. Az ivóvízzel nem volt gond, volt elegendő palackos víz, üdítő, kávé, és esténként alkohol is, bár alkoholt nem árusítottunk a beavatásokat megelőző estéken.
Én a büfé-csoportban dolgoztam, általában a déli órákban kezdtem, és onnantól az összes műszakban ott voltam. Igazi nemzetközi csapat voltunk. A kávét csehek főzték, a szendvicsesek (pannini) lengyelek voltak, és talán a juice-bart is ők csinálták. A pult mögött főleg magyarok voltunk, de dolgoztam ott két mexikói baráttal is. A pörgés folyamatos volt, saját szaunával rendelkeztünk a pult mögött, csak a jacuzzi hiányzott. Izzadás folyamatosan. Szerencsére a folyamatos folyadékveszteséget sikerült pótolni, a Team-tagoknak ingyenes volt az ásványvíz. A csúcs az volt, amikor Karmapa meglátogatott minden csoportot, illetve a területüket, ahol dolgoztak. Leírhatatlan érzés volt.
A tanítások, és beavatások szintén fantasztikusak voltak. Karmapa változtatott a programján, kérdés-válaszok formájában adott tanításokat. Minden kérdésere válaszolt, szinte azonnal, nagyon laza, könnyed stílusban. Poénkodott, humorizált, de ugyanakkor komoly válaszokat adott. Elvégre mégis csak egy megvalósítóról van szó, egy Bódhiszattváról, aki minden érző lény boldogsága érdekében dolgozik (a nagy hőség miatt ventillátorokat raktak elé, hogy azzal könnyítsék a tanítását, de szinte azonnal az előtte ülő emberekre fordíttatta, nem érdekelte, hogy mennyire van melege, és mennyire izzad). Abban a szerencsésben volt részem, hogy 20 méternél nem ültem messzebb tőle, ez persze köszönhető volt annak, hogy a Team részére külön hely volt fenntartva (általában utoljára érkeztünk, és először távoztunk). Megint csak azt mondom, hogy nem találok szavakat, amit akkor éreztem, a tanítások, és beavatások alatt. Mindaz, amit kaptunk a Karmapától, és Olétól, az oly sok, és oly nagyszerű ajándékok, hogy azt ésszel felfogni teljesen szinte lehetetlen. Gyanítom, hogy kell még egy kis idő, amíg az megemésztem az elmúlt hét eseményeit, és az érzések is lecsillapodnak.
Ami most lényeges, az az, hogy ezt az állapotot valamilyen szinten meg kell őrizni. Szinten tartani. És erre a legjobb módszer a meditáció. A gyakorlás. A korábban mindig, amikor egy kurzus után megfogadtam, hogy most aztán rendszeresen gyakorlok, abból soha nem lett semmi. De most tudom, hogy olyan dolgokat kaptunk, amiket csak így tudok meghálálni. Csak így tudom kifejezni odaadásomat tanítóim felé. Ez az egyik ok. Másrészt ideje lenne befejezni a ngöndro első gyakorlatát, a Leborulásokat. 3 éve csinálom, és már négyszer befejezhettem volna, csak lusta voltam. Nem azt tettem, amit a Láma mondott. És amikor rendszeresen csináltam, akkor annak mindig megvolt a hatása. A harmadik ok pedig a Bódhiszattvanevem, amit tegnap kaptam, amikor a Karmapa Bódhiszattva ígéretet adott. Mert olyan nevet kaptam, ami a gyakorlásra ösztönöz. Nagyon inspiráló, és motiváló nevet kaptam, és ezt nem hagyhatom figyelmen kívül.
Mindent összevetve, csak annyit tudok mondani, hogy Köszönöm! És még ez is kevés.
Karmapa Csennó!
Megjegyzés: hamarosan átnézem a képeket, és lesz megosztás, publikálás.
