33.

Szombaton betöltöttem 33. életévemet. Mondhatni, megvan a Krisztusi kor. Na ja. Elismerem a Hippi-gyerek érdemeit, munkáját, még ha nem is vagyok keresztény (bár megkereszteltek, én akkor bőszen, üvöltve tiltakoztam, de senki nem törődött a véleményemmel). Tényleg. Megpróbálta a tőle telhetőt, mindent, amire lehetősége volt, csak éppen nem azt adta, amit vártak, ezért felnyomták a helyi yardnál. Ez van, megszívta. De attól még igazi bódiszattva. De vissza lényeghez, ez a kis kanyar után. Szóval, 33 lettem. Hogy milyen? Olyan mint előtte. Nem érzem magam többnek, vagy kevesebbnek ez miatt. Nem számít. Azaz nem ez számít. De ehhez idő kellett, hogy felismerjem. Idő kellett ahhoz, hogy felismerjek egy csomó dolgot ezen kívül. És még mennyi minden van, ami felfedezésre vár ...
Idén sem szokványos módon ünnepeltem meg születésnapomat. Habár úgy volt, hogy szombaton (születésem napján) dolgozok, ez mégis megváltozott még csütörtökön, éppen ezért hagytam magam rábeszélni, hogy eleget tegyek a meghívásnak a Duna-kanyarba, ahol egyik régi cimborám tartotta születésnapját (neki 1 nappal előbb van a születésnapja). Szombat reggel 9kor indultunk egyik haverral, és kb. 4 óra autózás után meg is érkeztünk Nagymarosra. Időben érkeztünk, engem rögtön befogtak a hús (marhapörkölt készült 4-5 kg marhalábszárból) tisztításához, darabolásához. A későbbiekben leheveredtem a fűben a bogrács közelében, és sörözéssel töltöttem a délutánt. Idővel érkeztek még emberek (az egész társaságból ismertem kb. 4 embert), a pöri is lassan elkészült, a hangulat is jó volt. Valamikor éjfél felé egy csöppet bealudtam, ezért teljesen meglepődtem, amikor később ébredve már kevesebb volt a népesség. Ki haza, ki aludni ment.
Másnap romeltakarítás után, dél körül hazaindultunk, irány Pécs. Újabb 4 óra zötykölődés, autózás (érdekes, hogy a zötykölődés inkább Baranyára volt jellemző), majd érkezés. Valahogy ez után már nem volt kedvem bárhova is menni. Pihenés.
Mindent összevetve jól éreztem magam, örülök, hogy elmentem, élvezet volt ott lenni. Igazi kikapcsolódás volt. Maga az utazás is jó volt, szeretek utazgatni (akkor az elmúlt 2-3 évben miért is nem tettem?). Nem is tudom, hogy mikor volt ennyire mozgalmas nyaram. Az elmúlt 2 hónappal meg vagyok elégedve, az élet zajlik, mozgalmas, és ez jó érzéssel tölt el. Nincsenek félelmek (vagy csak alig), egyre nyitottabb vagyok, és lassan visszatér a bizalmam. Ezek hatalmas ajándékok, és leginkább magamnak köszönhetem, hogy ezek megtörténtek.



U.i.: érdekes volt, hogy a 6oson lefelé a kukorica-, és napraforgótáblák mellett tele volt minden vadkenderrel (nem parlagfűvel!). De ez tényleg vad, a szó szoros értelmében. Semmi értéke, haszna. Csak van. Csak gaz. Bár már önmagában ez is valami. Létezik, mert összeálltak a feltételek, a körülmények. Ugye, hogy milyen csodás?