Próbálok magyarázatot találni arra, hogy mi lehet a lehangoltságomnak az oka. Ahogy tegnap leírtam, nem történt velem semmi negatív, ami erre adhatna valami okot. Vagy magyarázatot. Az igazság az, hogy a korábban felsorolt események alapvetően pozitívak, mégsem tudom kellőképpen értékelni őket, vagy élvezni. Ami nemrég eszembe jutott, az a céljaim hiánya. Nincsenek konkrét célok, tervek, amiket el akarok érni. Minden, amim van, homályos, nem konkrét, formátlan, anyagtalan. Csak kavarog, sejtet, nem mutat semmit. Nihil az egész. Illetve ezt az érzést kelti, és ez megformálja hangulatomat, lelki állapotomat. Céltalanság. Milyen érdekes, hogy régebbi céljaim mind üresek, semmisek mostanra. Tartalom nélküliek, nincs jelentésük. Üres héj mind. Néha úgy érzem, be vagyok zárva, el vagyok zárva. Saját emlékeim, és múltam, illetve ezek színhelyei kísértenek, leláncolnak, eltemetnek, élni nem engednek. Pedig én élek, lélegzek, gondolkodok, létezem. Vajon mi lesz a következő pont, állomás, ahol az események besűrűsödnek körülöttem? Ami magával ragad, felkap, mint a forgószél, és elsodor valamilyen irányba? Félelemmel vegyes kíváncsisággal gondolok erre, és valahol türelmetlanül várom a következő leckét, amit elém kerül az Utamon. Nem tudom, mi lesz, milyen jellegű, mit tanít, mi lesz a következménye, de megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni belőle. Mindenesetre megpróbálom nem elkövetni ugyanazokat a hibákat, amiket eddig. Ha lehet, még csak asonlókat se. Persze lesznek majd mások. Addig is várok. És próbálok tervezni ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése