Kiegészítés, és gondolatok ...

Azt hiszem némi kiegészítésre, magyarázatra szorul az előző postom. Az a rész, hogy "ellentmondásba keveredtem magammal", ez így nem tiszta. Az ellentmondás ott keletkezett, hogy mást éreztem, mint amit mondtam. És ennek ellenére megpróbáltam továbbra is meggyőzni magam, hogy ez így jó, jó lesz, nem lesz gond, csak idő kell mindenhez. Közben egyre szarabbul éreztem magam. Frusztráció, stressz, zaklatottság, idegesség, szorongás. Ez nem volt jó, csak nem néztem szembe a tényekkel. Közben meg kezdtem megen emberkerülő lenni. Ez megint csak rosszul esett, nem éreztem magam jól tőle. És ahogy fentebb említettem, közben arról győzködtem magam, hgy ez jó lesz, nem lesz semmi gond. A legjobb az, hogy mióta megérintett a felismerés, és elhatároztam magamban, hogy ez nem éri meg nekem, azóta jobban érzem magam, nyugodtabb vagyok. Egyfajta felszabadultság. Nem kell a továbbiakban aggódnom, hogy mi lesz, hogyan tovább. Nem kell azután rohangálnom, hogy hogyan fogok pénzt szerezni az "üzlethez".

Érdekes dologra jöttem rá tegnap. Sokat nyavajgok azon, hogy "de szar az Elcónál", de az igazság az, hogy tulajdonképpen valamilyen szinten szeretek ott dolgozni. A lehetőségeim igaz, hogy korlátozottak, de ez mellet végtelen számú lehetőség adódik, hogy az életemet színesebbé, élvezetesebbé, és tanulságossá tegyem. A magam, vagy akár mások számára. Ott megtehetem azt, hogy ha éppen nincs kedvem emberekkel beszélgetni, akkor nyugodtan megtehetem. És akkor ez elmúlik 1-2 nap alatt. Ellenben ha olyan munkám lenne, ahol állandóan emberekkel kellene dolgoznom ... Belegondolni is rossz. Teljesen befordulnék, átmennék utálatosba előbb-utóbb, és végül újra megjelenne a gonosz ikertestvérem. Na, ez az, ami nekem nem kell.

Érdekes, hogy ki miben, és hogyan méri a Szabadságot. Az "Üzlet" révén találkoztam emberekkel, akiknek a Szabadság azt jelenteti, hogy teljesen a maguk urai. Hogy olyan munkájuk van, amivel százezreket, milliókat keresnek havonta, időben nem korlátozza őket semmi, és anyagilag megtehetnek bármit. Nem tudom, hogy ez tényleg szabadság-e. Egy biztos, nekem nem. Nekem sokkal inkább jelenti a Szabadság a döntés jogát, azt, hogy minden rajtam múlik. És a felelősség, ami ezzel jár. Az a pár előadás, amin részt vetteem, érdekes volt. Ott azt mondták, hogy 1-2 év munka után az ember szabad lehet. Nos, ennek ellent kell, hogy mondjak. Én előtte is szabadnak éreztem magam (még ha nem is tudtam igazából), és most is szabadnak érzem magam. Közben viszont nem éreztem szabadnak magam. Inkább korlátoltnak, visszafogottnak. De most megint jól érzem magam, nyugalom van.

Múlt szombaton volt egy előadás, ott azt mondta az egyik öltönyös, hogy írjuk le azokat a dolgokat, amikre vágyunk. Amiket el akarunk érni. Le is írtam őket. Akkor még lelkes voltam. Aztán jött egy gondolat, hogy valami lemaradt a listáról. A legfontosabb. És ez az, amit Ők nem tudnak nekem megadni. Nincs az a pénz, ami ezt meg tudná adni. Egy Partner, egy Társ, aki mellettem van, akivel meg tudom osztani örömömet, gondomat, gyönyörömet, fájdalmamat, és viszont. Ezt ők nem tudják megadni, hiába kerestem volna sokat. A pénz nem boldogít. Ezt ők is mondták, persze hozzátették, hogy viszont még nem láttak olyan embert, aki szegény, és boldog. Ez csak azért van, mert nem járnak elég nyitott szemmel. Másrészt mi a szegénység, és mi a gazdagság? Én szegény vagyok, de nem anyagi értelemben. Szegény vagyok, mert nincs mellettem senki. Mert nem tudom megosztani senkivel se azt az érzelmi gazdagságot, ami bennem lakozik. Ez a szegénység. Legalábbis az egyik formája.

Tegnap lementem a Centrumba, közös meditációra. Kellett ez már, az utóbbi egy hónapban hanyagoltam a gyakorlást. Ha le is mentem, akkor az hetente 1-2 alkalom volt. Nem volt jó, így utólag visszanézve. De nem érzek miatta bűntudatot, jöttek dolgok, amik kicsit eltereltek, de tanulságos volt, új tapasztalat. Ismét megtudtam magamról valamit. Most ideje van visszatérni az Úthoz, amit választottam. A Munka vár, hogy dolgozzak a Tudatommal. Másom sincs, csak időm, azt kell kihasználnom, mégpedig hasznosan, minden Lény javára ...