Vallomás-sokk ...

Az igazság az, hogy vannak dolgok, amiket furcsálok, nem értek. Összezavarnak, és értetlenül nézek csak. Néha rémisztő is az egész, pontosan azért, mert nem értem őket. Ezek a dolgok az emberek. Igen, tudom, én is ember vagyok (bármilyen furcsa is, pedig még én is meglepődök rajta néha), de ez még nem jelenti azt, hogy magamat nem furcsálom. De, igen. Nem értem azokat a játszmákat, amiket nap, mint nap játszanak, azokat a furcsa szertartásokat, amiket elvégeznek, azt viselkedést, amit produkálnak embertársaik iránt. Nem értem azt, hogy miért nem őszinték egymáshoz, miért kell mindig mást mutatni, mint ami ténylegesen van. Mintha elő lenne írva, hogy ezeket a dolgokat így kellene csinálni. Döbbenetes. Néha persze egész jól elszórakozok ezeken, de igazából csak értetlenül figyelek, és próbálom megérteni. Persze én is csinálom ezeket a dolgokat, én is belemegyek a játszmákba, de nekem ez neheze megy. Erőltetettnek érzem az egészet, ellentétesnek mindennel. Akkor miért csinálom? Mert csak így tudok beilleszkedni a környezetembe. Persze nem lenne kötelező, de nem akarok teljesen antiszociális lenni. Szükségem van a társaságra, az emberi kapcsolatokra nekem is. Persze az a naivitás, ami bennem lakozik, ami a részem, rendszeresen megszívja az események következményeit, ha hagyom, hogy elragadjanak az érzelmek, indulatok. Ezért van az, hogy valamelyest próbálok távolságot tartani a dolgoktól. Még abban az esetben is, ha ott vagyok az események középpontjában, a forgatag közepén, akkor is valamilyen szinten kívülről figyelem a dolgokat. Analizálok, megfigyelek, és persze közben tapasztalok. Mindez miért jó? Vagy rossz? Fene se tudja. Lehet, hogy egyik se. Nem is érdekel. Mindenesetre azt kell elérnem, hogy kevesebbet gondolkodjak, kevesebbet aggódjak. Többet kell cselekednem, tevékenykednem, még ha közben a helyzet elemzése folyik is. Passivityből át kell mennem Activitybe, nincs mese ...