Megint elkezdett nőni a bölcsességfogam. A 2 alsó. Szerencsére nem egyszerre, bár enni így sem egyszerü. Igazából nem fáj, csak nyonja az ínyem, és ez érzés az, ami kellemetlen, bár az évek alatt igazán hozzászokhattam volna. De nem sikerült. Valahogy ugy vagyok ezzel, mint a szamuráj az esővel:
Miért szereti a szamuráj, ha esik az eső? Mert ha nem szeretné, attól az eső még ugyanugy esne.
Mondjuk én nem szeretem, hogy ez az állapot megint előállt, de elfogadon, hogy van, és megnyugtat a tudat, hogy ugyis elmulik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése