Még Becskén mondta valaki, hogy kétféle tanító van. Módszereikben különböztette meg őket ismerősöm: az egyik felemel, majd letaszít, majd megint felemel, majd ismét letaszít, mindezt addig, amíg már hiába akar lelökni, nincs hova. A másik viszont csak folyamatosan csak felemeli tanítványait, mondván, hogy ők majd úgyis letaszítják saját magukat. Ole is ilyen, Ő mindig csak felemel minket a saját szintjére, aztán, mivel saját erőnkből még úgyse tudunk ott maradni, előbb-utóbb jön a zuhanás. Igaz, egyre kisebb mélységekbe, és onnan mindig csak erősebben, tapasztaltabban (ennek mértékéről persze fogalmam sincsen). Azért kell meditálni, hogy egyre tovább tudjuk megtartani azt a szintet, ahol Ő van, hogy saját magunk megtapasztaljuk azt a gazdagságot, amibe betekintést nyerünk, amikor végre lehetőségünk van Vele találkozni, amikor az erőterében időzünk.
Van miért dolgozni ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése