KI vagyok ÉN? MI agyok ÉN? HONNAN jövök, és HOVA tartok? MI a célom ebben az áletben ?MILYEN úton kell járnom, és megtalálom-e? Vagy már megtaláltam, és azon járok? JÓ-e ez az út,helyes? HOVA vezet mindez? MIVÉGRE vagyunk, van-e értelme ennek az egésznek? MI vár RÁNK?
9 megjegyzés:
szinte pont ekkor pont ezen szaggattam az agyam en is, nem sok sikerrel. mindig arra jutok, hogy szettarom a karom.
akkor még te sem kaptad meg ezekre a kérdésekre a válaszokat? megkaphatjuk egyáltalán valaha? vagy lesz egy elképzelésünk a válaszokról, hinnünk kell benne, hogy tudásunk helyes, és ez alapján élni?
nem kaptam meg... az aktualis velemenyem az, nem tudok semmit, es ezzel nem is tehetek tul sokat. elegge egy helyben topogok mar amiota az eszemet tudom, vagy legalabbis azota, amiota elegedetlen vagyok a sajat jellememmel (kb. 11 eve), korbe-korbe jarok a gondolataimmal, es keszulok a jovore, tervezgetek, de konkret cselekedeteket, elert dolgokat nem sokat tudok felmutatni, ezert, mivel mar ku... meguntam a terveket, amelyeket nem valositok meg, majd ennek egyertelmu kovetkezmenyekent onutalatba sullyedek, ami szinten nem tul tevekeny dolog... szoval egyszeruen csak megprobalok kulonosebb elszantsag es korulgondolas nelkul olyasmiket cselekedni, amiket a belso hang javasol (nagy pacsi, hogy ezt Te is emlitetted).
csak a most felett van kontrollunk, es szerintem minden eronkkel azon kell lennunk, hogy jol eljuk meg, es valoban eljunk, tapasztaljuk, cselekedjunk, oruljunk, segitsunk, szaz szazalekon mukodjunk, ilyesmi...
bocs, ha tul zagyva/omlesztett
korábban nekem is voltak nagy terveim. elképzeléseim a jövőről, miegymás. aztán elég sokkoló volt látni, szinte a páholyból, ahogy ezek a tervek kártyavárként omlottak össze, miközben nem tehettem ellenük semmit, csak karbatett kézzel figyelhettem. ez megtörtént még párszor, aztán azóta próbálok nem tervezni. legalábbis hosszútávra nem, annak nem sok eredménye volt eddig. inkább élek a jelennek, próbálok abból kihozni valamit. néha az a legcélravezetőbb, ha nem teszek semmit se a jelenlegi állapotok ellen. de ez a filozófia, vagy gondolkodásmód eddig bevált, működőképes, még ha nem is a legtökéletesebb.
a "most"-tal kapcsolatos gondolatmeneted tetszik, sok benne az igazság. szerintem. foglalkoztál keleti filozófiákkal, vallásokkal? ott vannak hasonló gondolatok.
nem volt zagyva, ömlesztett, értem, hogy miről beszélsz. amúgy megértem a mentegetőzést is, engem sem sokan értenek meg, ha arról beszélek, amiről szeretek.
koszonom, hogy elfogadod a gondolatmenetet ilyen kivitelben, talan ebben is hasonlitunk egy kicsit. :) egyszer egy levelezotarsat ijesztettem el azzal, hogy arrol irtam, amit szeretek
keleti filozofiakkal konkretan es koncentraltan nem foglalkoztam, viszont erdekel a spiritualitas, mar egy szekrenynyi felbehagyott konyvet halmoztam fel, mert persze kitartoan olvasni lusta vagyok. mindenesetre olvastam is, es a tapasztalatok igazoljak, hogy csak a kinlodas van azzal, ha tul sokat foglalkozom a multtal illetve a jovovel. tovabba mostanaban, ugy egy eve rengeteget nosztalgiazok gimnazista eveimre gondolva, es arra jottem ra, hogy annak idejen aktivabb voltam, tobbet eltem, mint most, es ennek oka nem mas, mint hogy az azota eltelt tiz evet a jovore valo keszulodessel toltottem, pedig a jovo helyett a mara koncentralni hasznosabb lett volna.
marpedig 35 evesen nem akarok arra visszagondolni, hogy 25 es 35 kozt hogy elcsesztem az idot, hanem jo elmenyeket, emlekeket akarok felhalmozni, alkotni, tanulni, utazni, orulni sokat, keveset bosszankodni stb, es erre a MOST a legjobb lehetoseg. aztan egy kicsit kesobb raerek visszatekinteni elegedetten, hogy a kis mostokbol milyen jo kozelmult rakodott ossze.
"life is what's happening to you while you're making plans for something else" - nagyon talalo idezet nem tudom, honnan
a keleti filozófiákra azért kérdeztem, mert azok közt olvastam meglehetősen hasonló gondolatokat.
azt én is megtapasztaltam már saját bőrömön, hogy a múlton keseregni nem érdemes, mert úgyse tudok változtatni rajta. az egyik legfeleselegesebb azt játszani, hogy "mi lett volna ha". csak önsanyargatás a vége. másrészt azt eredményezi, hogy nem mer az ember fia/lánya dönteni, mert ott van a félsz a "mi lesz, ha megint ..." gondolatmenet. de ez megen egy gyilkos folyamat. az ember félelmében még levegőt sem mer venni, nehogy valami rossz történjen vele. na jó, ez kicsit túlzás. de valami hasonló.
ha visszagondolok pár évvel korábbra, akkor nekem is az jön le, hogy régebben aktívabb voltam. a változás köszönhető annak, hogy a baráti társaság széthullott, páran elköltözttek, vagy családot alapítottak, esetleg személyes ellentétek miatt. lennék én aktívabb, csak a társaság hiányzik hozzá. ehhez még hozzájön az, hogy viszonylag nehezen barátkozok, ismerkedek, és máris azt veszem észre, hogy kicsit unalmasabb az életem.
azt azért meg kell, hogy jegyezzem, minden szarság ellenére nem nagyon változtatnék a már megtörtént dolgokon. sok olyan dolog van, amire szívesen gondolok vissza. abban viszont télleg igazad van, hogy a MOSTban kell élni, azzal kell foglalkozni.
most én kezdem úgy érezni, hogy kezd zavaros lenni, amit írtam.
nem-nem, teljesen vilagos. ezt a temat MOST jol korbejartuk :)
egyébbként meg betartani azt, hogy csak a jelennel foglalkozunk, nem kesergünk a múlton, és nem félünk a jövőbeli kihívásoktól, elég nehéz. az ember hajlamos túlbonyolítani a dolgokat, több mögöttes dolgot látmi, mint ami valós, és folyamatosan keresni a miérteket. nálam ez valahogy így működik. hiába tudom, hogy hogyan kellene csinálni, ha a gyakorlatban nem egészen úgy működik. a megvalósítással még vannak gondok.
szinten...
mondok itt okosakat, de a mindennapjaimbol sajnos meg sokszor mas jon le... de probalkozom
Megjegyzés küldése