A tér tele van lehetőségekkel, még mindig meglep, mennyire is így van ez. Eszembe se jut, hogy mennyi gazdagság van a világban, amíg fel nem hívják rá a figyelmemet. Bővíteni kell a látásmódot, távolabb nézni, mint amit megszoktam. Minden részletet úgy tekinteni, mint egy nagy egész része.
Néha a nagy kérdések, amik foglalkoztatnak minket, maguktól megadják a válaszokat, idővel. De nem mindig azt, amit szeretnénk.
Másrészt ahogy a dolgokat tapasztaljuk, az mind a már berögződött megszokásokon, mintákon, merev elképzeléseken alapul, és nem pedig azt látjuk, ami van. Inkább azt, amit szeretnénk. Vagy/és a zavarodottság, és nemtudás fátylain keresztül.
Mereven ragaszkodunk elképzeléseinkhez, vágyainkhoz, és ha a dolgok nem úgy vannak/történnek, ahogy szeretnénk, akkor megsértődünk, befordulunk, és meg vagyunk róla győződve, hogy már megint kib*sztak velünk. Pedig lehet, hogy csak magunkba kellene nézni egy kicsit. De könnyebb másokban keresni a hibát, másra fogni mindent, és másokkal foglalkozni.
Vicces, ahogy az Ego próbálkozik. A korábbi emllékekhez nyúl, arra vatíti ki az újabb tapasztalatokat, és várja, hogy megragadjam a felkínált csalit. De átlátok rajta. Nem tud tőrbe csalni, felismerem a mesterkedéseit.
Örülni kell mások örömének, önzetlenül, nem pedig irigykedve. Az nem jó. Újabb negatív benyomásokat eredményez a tudatban, amik aztán avalamikor a jövőben beérnek, és ismét kellemetlen tapasztalatokhoz vezet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése