... nem a legjobb mostanában. Azaz az elmúlt 2 hétben zuhanásszerű érzésben van részem. Semmi sem úgy alakul, ahogy azt elterveztem. De semmi. Persze ez az én döntésem következménye, és ez cseppet sem könnyíti meg a dolgomat. Eredeti terveim szerint mostanra már leszámoltam, és nem vagyok az Elcoteq alkalmazásában. Tegnap, vagy ma érkeztem volna haza Becskéről, Láma Ole tanításáról, errő a hatalmas összejövetelről, amihez hasonlót Kucharyban tapasztaltam. Ezért is akartam eljutni Becskére. Hogy újra megtapasztaljam azt az érzést, amit Lengyelországban. Hogy találkozzak Oléval.
De nem ez történt. A hirtelen bekövetkezett események, és bejelentések megváltoztatták elképzeléseimet, döntéseimet, és a körülmények is alakulgattak közben. Egyrészt nem számoltam le, mert esélyem van arra, hogy a Cég küld el, és ez miatt kifizet nekem egy szép nagy összeget végkielégítés címén. 10 év után ezt már érdemes megvárni. Tettem lépéseket is ez ügyben, beszéltem főnökömmel, hogy szeretnék a Listára kerülni, engem fel lehet áldozni, önkéntes vagyok.
Persze ettől függetlenül bent kell lennem, még ha nem is értek azon a területhez semmihez se (na jó, ez azért túlzás), munkát se nagyon tudnak adni, oly sokan vagyunk. Ha meg van valami, az inkább alibi, illetve lófasz tormával. Javarészt ott ülök többedmagammal, akiknek szintén nincs munkájuk, beszélgetünk, közben azt figyeljük, hogy a különböző főnökök mennyire leszarják, hogy nem csinálunk semmit. Ez egy idő után idegesítő, frusztráló. És ráadásul unalmas is, hogy 12 órán át nem csinálok semmit. És mindezek ellenére nem küldenek haza minket, "naplopókat".
Amúgy attól, hogy be kell mennem egy olyan helyre, amit már zsigerből "utálok", ott nem csinálok semmit, unatkozok, illetve a semmit-tevés közben azon stresszelek, hogy egy főnök mikor kérdezi meg, hogy mé' nem csinálok semmit, közben azt látni, hogy milyen fejetlenség uralkodok az egész Cégnél, és a hosszú várakozás, amihez még hozzájön az idegeskedés azon, hogy belekerüljek az elbocsátottak közé, de időben, hogy ki tudjak menni almát szedni is, na mindezektől már fizikálian vagyok rosszul. Első munkanap előtti napon már lehangolt vagyok, levert, negatív gondolatok tömkelege. Munkába menet már kezdődő gyomorfájás (egész nap, mintha ökölbe lenne szorulva), folyamatos feszültség, ingerlékenység, idegesség, türelmetlenség. És alvászavarok már hetek óta. Ha dolgozok, akkor napi alvásom 4-5 óránál nem több, de félidőben biztos, hogy magamtól felébredek, és már másznék is ki az ágyból, hogy akkor lehet tevékenykedni. Egészen addig, amíg rá nem jövök, hogy mennyi s az idő. Amúgy a 2 óránkénti ébredés az adott, az álladó jellegű. És mindezek miatt jelenleg meditálni sem tudok, nem tudom magam lenyugtatni kellőképpen. Túl zaklatott, ideges, és feszült vagyok hozzá.
Ezek után nem csoda, hogy felkerestem a házorvosomat, és kiírattam magam TP-re. Elmondtam neki a körülményeket, a problémáimat, hogy mi a helyzet. Abszolút megértő volt, kiírt. Írt föl gyógyszert is, amitől könyebben alszok. És láss csodát, mióta szedem, azóta tényleg nyugodtabban alszok. 10 órát simán. Jövő hét közepén már megyek vissza "dolgozni", mert a semmittevésből is már elegem van.
De vissza Becskére. Azaz csak a témához. Múlt héten már sejtettem, hogy nem tudok elmenni Becskére, bár abban még bíztam, hogy ha a tanításokon nem is tudok részt venni, akkor legalább tudok ott munkát vállalni, dolgozni, valamilyen módon hasznosá tudom majd magam tenni. Ez már csak azért is lehetetlen volt, mert hétfőn kellett visszamennem a dokihoz. Voltak, akik csak 7végére utaztak el, idejük csak ezt engedte, de nekem még ez sem adatott meg. Hamar kiderült, hogy anyagi körülményeim nem tették lehetővé még az utazást sem.
Az elmúlt napokat azzal a tudattal töltöttem el, hogy lehetnék jobb helyen, érezhetném magam jobban, de mégsem így van. Mert jött egy hír, egy helyzet, ami megváltoztatta elhatározásomat, döntésemet. És ez minden jelenlegi problémám gyökere. Ha nincs a bejelntés a tömeges leépítésről, akkor simán leszámoltam volna már. Akkor lett volna egy kellemes 7ben részem, jól éreztem volna magam, pozitív élményekkel lennék gazdagabb. Ez van. Ezen már nem tudok változtatni. Még kénytelen vagyok várni egy darabig, és remélem, hogy ez nem fog sokáig tartani. Amint megszabadulok a Cégtől, hatalmas megkönyebbülés fog elönteni, hatalmas öröm, és kellemes érzések. Mert ez így lesz. Ez nem kérdés tárgya, csak az, hogy mikor, és milyen módon?
Addig is csak kirtartás kell, és bizalom ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése