Fáradozásomat siker koronázta, megtaláltam! Megtaláltam az első 10 részt, igaz, angolul. De ez nem okoz nekem problémát, ilyen apróságok nem zavarnak. Most nemrég belenéztem, és elsőre zavart, hogy nem az a szöveg volt alatta, aminek kellett. Illetve az is ott volt, de halkan szólt. A másik meg olyan volt, mint egy riport, vagy mi. Aztán megnéztem, és kiderült, hogy 2 audio-sáv van a filmen, az egyik az eredeti szinkron, a másik meg a rendező audio-kommentárja. Utóbbi kikapcs, és máris minden rendben van. Most majd jöhet a többi rész. Csak lassan jön, sajnos ...
Most kicsit utánanéztem, és látom ám, hogy 3 évadot gyártottak le belőle. Összesen 17 rész, ha minden igaz, bár a sorrendet még nem tudom teljesen. Majd utánanézek ennek is, a lényeg az, hogy vannak lehetőségek. Ahogy szépen szedem össze az infókat, látom ám, hogy 2005ben kiadták az egészet DVDn. Valszeg ezek egyikét szedem most is. Azért érdekesen alakul ennek a postnak a formája, jellege, ahogy olvasom az infókat, annak alpján jegyzem én is a gondolatokat ide. Ez miatt kicsit talán szétszórt, illogikus felépítésű, de valahogy nem érdekel. Úgyse volt még ilyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése