Moralitás, és etika, vagy mi ...

Kaja után vettem kávét, és kimentem az orvosi elé dohányozni. Raktárosok voltak ott még többek között, és felelevenítettek egy történetet, ami sokak számára - főleg az újabbak –eddig ismeretlen volt. Én már hallottam, csak nem ennyire részletesen. A lényeg az, hogy kb. 2-3 éve volt egy kolega, aki kb 1 hónapon keresztül nem lépett ki a Gyár területéről. Itt evett, tisztálkodott, és aludt. Már ha tudott. A végefelé állítólag már nem nagyon ment neki, fizikai állapota a mosott szarhoz közelített. Mindenesetre egy idő után feltünt a vezetőségnek, vagy legalábbis azoknak, akik ezzel foglalkoznak, hogy az adott 1 hónap alatt nem checkolt ki a gyár területéről. Felkeresték, és rövid időn belül megszabadultak tőle, kirugták. Amit több kolega rögtön megemlített, hogy inkább segíteni kellett volna neki, vagy kideríteni, hogy miért tette meg ezt a lépést. Lehet, hogy elvesztette a lakását, vagy egyébb problémák, vagy ki tudja. De nem, a Cég úgy döntött, hogy inkább megszabadul az egyéntől, mint hogy foglalkozni keljen vele a továbbiakban. Nem ismerem a háttérstoryt, mindenesetre elég gáz, hogy a Cég így döntött. A lényeg az, hogy van Humánpolitikánk, meg mindenféle hangzatos szöveg a diszkrimnáció mindennemü elkerüléséről. Persze a gyakorlat mindíg mást mutat ...

Szabadságterv ...

Basszameg! Írhatok egész évre (már ami visszavan belőle) szabadságtervet. Mintha most,május végén már tudnám, hogy mikor akarok kivenni szabadságot az évben, év végéig. Még csak azon gondolkodok, hogy hova menjek, meg mikor nyaralni, nem ám, hogy mi lesz 3-4 hónap múlva. Normálisak ezek? Tuti, hogy nem. Bár szerintem senki sem az. Akimeg azt állítja, az vagy hazudik, vagy képmutató. No de vissza a témához. Úgy döntöttem, hogy júliusban veszem ki a szabadságomat, most már csakaz a kérdés, hogy miként? Alapelhatározás az volt, hogy Júli 10től 18 ig nem megyek dolgozni, de az csak 9 nap nyaralásra elegendő. Szóval lehet, hogy még 3 napot hozzáírok, és akkor már 15 napig nemkell dolgoznom, az meg 2 hét, meg egy pici. Azt már el is tudnám viselni. De az év további része? Arról fogalmam sincs. Ezzel a manőverrel még mindíg marad 11 nap szabadságom. Majd kitalálok valamit. A másik durvaság,ami ezzelöszefügg, hogy az összejövő túlórákat elméletileg le kellene csúszni, tehát az is szabadságnak számítana valamelyest, ami tovább bonyolítaná az egész helyzetet, de ezzel most nem foglalkozok, egyelőre leszarom. Mindegy, most elmegyekdohányozni, aztán nekiállok kitalálni valamit.

Torture ...

Apámat megen kínozta pár percen át a gyógytornász, néha mondta, hogy fáj, most már nem megy, sziszegett is párszor. Jövő 7főn jön utoljára, akkor apámmal aláíratja a papírt, hogy itt volt, és megkapta a szükséges instrukciókat. 5 percnél többet nem is volt. Megen jól nézett ki, fehérbe volt öltözve, van tetoválása a vállán, és még mindíg szimpatikus. Csak egy baj van. "A kisebbik fiam ..." Na, erről beszéltem korábban. Tudtam, hogy nekem ilyen szerencsém van. És különben is, mit akarok én egy ilyen nőtől? Mit álltattam magam, hogy valaha lehet esélyem? Meg se lepődök, ez van. Apám meg szenved a kezével, bízik benne, hogy majd rendbe fog jönni, ha meggyógyul a válla, megen olyan lesz, mint előtte. De nem veszi észre közben, hogy már nem lesz olyan. Túl sokat szédeleg, imbolyog, és ez nem a kezétől van. De most romboljam le az illúzióit? Asszem nem, majd talán rájön magától ...

Szabadság, nyaralás, fesztiválok ...

Végre utánanéztem, hogy mi lesz BalatonSoundon, meg mikor. Az egész júli 10től 13ig tart majd, bár én nem akarok minden napra menni. Az elsőre aszolút nem, az nem igazán érdekel. No de a második nap! Amit néztem, hogy jó lenne eghallgatni, ott lenni, az úgy néz ki, hogy Quimby, majd valamelyik szinpadon Massive Attack, és ami a leginkább érdekel, az LTJ Bukem & Mc Conrad. A végén levezetésképpen Anima Dj SET, de az már télleg csak levezetés. A 3. nap már nem annyira érdekel, ott nem láttam nagyon olyan fellépőket, akik miatt arra a napra bemennék. Aztán ott van az utolsó nap, akik érdekelnének, az Fatboy Slim, Karányi, Anima Sound System, Fine Cut Bodies, esetleg még Dj Hype, bár róla fogalmam sincs, hogy kiféle-miféle, milyen zenét csinál. Mindenesetre ha az a nap is érdekel, akkor ki kell vennem 1 nap szabadságot, de lehet, hogy akkor már kiveszem mind3 napot, ami akkor kezdődik. Lenne 9 nap semmittevésem, illetve kikapcsolódás pihenés. De most vissza a kezdőtémához, BSF. Lehet, hogy jó lenne az egészen ott lenni, de az sok pénzembe kerülne. A napijegy 8eHUF, az 3 nappal számolva 24eHUF. Ez rengeteg. Ezért nem akarok 3 napra menni. Persze van még üdülési csekkem, meg ajándékutalványom, amit elfogadnak elméletileg, de attól még mindíg kellene 1-2 napot fizetnem kpval. Plusz még a költőpénz, amit ott fogyasztok, eszek, iszok, meg az utazás. Mondjuk azt le lehet redukálni azzal, hogy esetleg stoppal megyek. De ez még a jövő zenéje, ezt majd eldöntöm akkor. Ha belegondolok, igazából ez nem valami vgyálom, hogy „de jó lenne elmenni BSFre”, hanem eldöntöttem, hogy el fogok menni. Csak idejében kell közölnöm a kolegákkal,  főnökökkel, hogy számítsanak rá, tudjanak a pótlásommal, helyettesítésemmel foglalkozni. Ezt jövő 7en meg is kell tennem, amikor nappalos leszek.

Szigetet még nem tudom, még nincs kiírva a program, csak a fellépők névsora, mármint az eddig ismertek. Ez így kevés egyelőre. Aztán lehet, hogy oda el se megyek. De ez is még messze van, valamikor augusztus eleje, vagy közepe táján.

Aztán jönnek még a nyári fesztiválok Pécsett, ott is körül kellene néznem, hogy mik lesznek, milyen programok, mi az ami érdekel, stb. Bár valahol kezd unalmas lenni ez is, minden évben ugyanaz a program, csak kicsit más a körítés mellé. Azért nem árt, ha utánajárok.

No de most idő van, kell menni kajálni. Éhes vagyok. Éljen az üzemi koszt!

Káni kula ...

No igen, megjött a Nyár május utolsó harmadában, rögtön le is csapott ránk, nyomja a hőséget nekünk. Már reggel meleg volt, 7 körül, amikor mentem haza a Cégtől. Később annyira nem zavart, mert ugye aludtam. De azért fel kellett kelnem du2 után, és akkor tudatosult bennem, hogy ez így nem az igazi. Melegem volt. Azért a reggeli elhatározásomat  végrehajtottam, kint a szabadban, a lugas alatt ittam meg a délutáni kávémat. De hiába volt árnyék, nem igazán érzékeltem előnyeit, max. azt, hogy nem tüzött rám a Nap. Mindenesere az 5let nem volt rossz, a következő project az lesz, hogy holnap reggel, miután hazaértem, ott fogok reggelizni, akkor még elviselhetőbb a klíma. Aztán alvás.

Ja, pénteken telefonált pesti haverom, hogy a kabátom minden bennelévő cuccal együtt Pécsen van, az anyjánál. Le lett szállítva a múlt héten, csakmég nem értem el odáig, hogy elmenjek érte. Majd csütörtökön, akkor úgyis megyek be Pécs. Végre megen tudok hallgatni zenét. És látni is fogok mozizás közben.

Merengés ...

Ma végre volt szerencsém látni Apám gyógytornászát. Igazából asszem az orvosunk aszisztense, csak munka után csinálja még ezt. Vagy mittudomén. Mindenesetre ja. Igen jól néz ki, szimpatikus is, szóval minden rendben van vele, legalábbis ami a külsejét illeti. Hajaj! Ami az egész dolgot súlyosbitotta, az az volt, hogy a nagy meleg miatt lazán öltözött, nyáriasan,  ami kiemelte szépségét, alakjának vonalait, a térdnadrág látni engedte formás lábait ... huhhh... Szóval ja. Igen, bejön. Nem kicsit. Ja, persze, hogy megdugnám, ha lenne rá lehetőségem. De amilyen szerencsém van, egy ilyen nőnek van pasija, barátja, élettársa, vagy férje. Vagy valami hasonló háziállat. Persze ezt nem tudom, fogalmam sincs róla, hogy rendelkezik é ilyen tartozékkal, de miért ne lenne? Azért álmodozni jó. Meg reménykedni is. Mindenesetre szerdán du. 1 és 2 között megint jön apámhoz, ellenőrizni az állapotát, kiadni az instrukciókat, stb., és akkor megen láthatom, esetleg még szót is tudok vele váltani. Ki tudja? Én nem. Persze ez hamar ki fog derülni, és csak rajtam múlik, hogy ... nem tudom, mi múlik rajtam, fogalmam sincs. Télleg. Halvány lila fingom nincs, hogy mit kellene tennem, hogy mit kellene mondanom, vagy kérdeznem, és egyáltalán. Asszem túl régen, és túl keveset voltamemberek között az elmúlt 1-1,5 év alatt. Mindegy, ezzel most nem foglalkozok. Majd csak lesz valahogy, addig nem gondolkodok, aggódok ezen, és nem is tervezek. Különben is, hamarost vége a müszaknak, megyek haza, lefekszek aludni, és kikapcs. Este meg megen jövök ide, újabb 12 óra, aztán megen haza, alvás, és csak akkor fognak a dolgok kiderülni. Már ha kiderül valami is egyáltalán. De álmodozni olyan jó ...

Az Igazság ára ...

Mert megen igazam volt. Nem mintha sokat érnék vele, hasznom nem sok van belőle. Szinte alig. Csak 1 „köszönöm”-öt kaptam érte, de abból már van több szekrénnyi. Tehát, mindent összevetve az egész értéke erősen konvergál (közelít) a 0hoz. Gratulálok!

Hangulatok, kedv ...

Az a nagy helyzet, hogy ahogy elnézem, a hullámzó hangulat jellemző leginkáb rám. Ez sem jó, de legalább változatos. Most per pillanat „semmi kedvem nincs semmihez se, és nem akarok csinálni semmit”, illetve a „nem akarok itt lenni” hangulatok a legjellemzőbbek. Talán ha kialudnám magam, akkor jobb lenne minden, de ez még messze van. Lehet, hogy köze van az egészhez annak, hogy 2. napja, hogy 3 órákat alszok éjjel, pedig ennél több kellene. Asszem, ha hazaérek, kaja után elkezdek nézni filmet, és ha már nagyon kezdek bealudni, akkor lefekszek aludni rendesen. Egyenlőre ez a terv, de ez még változhat, bár nem áll szándékomban megváltoztatni.

Reggeli gondolatok ...

Gondoltam, hogy majd müszak elején hunyok, illetve pihentetek egy keveset, de ennek esélye mostanra szinte csak matematikai. Egyre közelebb az időpont, amikor a főnökök kezdenek beérni. Szerencsére már csak 1x kell korán kelnem, csak az a baj, hogy a müszak nagyrésze még visszavan. Komolyan mondom, az éjszakást joban bírom, mint a nappalost. Nincs az a korai kelés, az a reggeli nyüglődés,nincsenek bent a főnökök, nyugodtabb légkör.

Tervezgetném a szabadnapjaimat, 7végémet, de aztán eszembe jutnak a kötelező feladataim, teendőim. Hétfőn olyat tettem, ami közel áll a felnőtt gondolkodáshoz. Másrészt ez hosszútávú dolog, talán végre az első olyan, ami még müködhet is. Elkezdtem gondolkodni, gondoskodni későbbi, vagy nyugdíjas éveimről (már ha megérem). Egyfajta előtakarékosság. Az igazság az, hogy már régen ideje lett volna, hogy e téren lépjek valami, de eddig nem nagyon volt rá lehetőségem. Most van, léptem egyet. Mindenestre ezel kapcsolatban még le kell adnom a Bankszámlaszámomat, és sajnos nem vagyok benne biztos, hogy amire emlékszem, a helyes is. De ha már ez miatt be kell mennem Pécsre, Erste-hez, akkor rákérdezek arra is, hogy ugyan már miért nem kapom meg a havi számlaegyenlegemet, ha már okt-nov. környékén átjelentettem a címem? Majd biztos összekaparnak valami magyarázatot. Mindegy, le van szarva. Talán még a telefonszámlát kellene befizetnem, más nem nagyon jut eszembe, hogy mit kell még csinálnom. A többi az a kötetlen része a napnak, amikor azt csinálok, amit akarok. De igazából nem akarok csinálni semmit. Tulajdonképpen minden attól függ, hogy milyen lesz az időjárás, illetve, hogy a pénteki napomat hogy tudom beosztani. Ha mindent sikerül elintéznem (bank, shopping, pénzügyek), akkor talán szombat délután kirándulni is tudok. De ez még mind terv, semmi sem tiszta. Majd alakul valahogy. Lehet, hogy megen minden teljesen spontán lesz, akkor meg minek konkrét terveket felvonultatni?

Várakozás ...

Jut eszembe, Apámhoz nem jött a gyógytornász tegnap. Így most fogalmam sincs, hogy hogy néz ki, milyen, stb., stb., stb ... Mondjuk nem én vagyok a csalódott, hanem Apám. Szeretne meggyógyulni, hogy elmúljon a tehetetlensége, hogy újra egésznek érezze magát. Megértem. Biztos közbejött a csajnak valami, ami miatt nem tudott tegnap menni. Bár azért arra kiváncsi vagyok, hogy mi volt az, ami miatt Apám azt hajtogatja egyre csak, hogy illik hozzám, meg nekem való?

Meglepő ...

Igazából semmi különösebb okom sincs arra, hogy különösképpen jólérezzem magam. Igaz, arra sincs okom, hogy magam alatt legyek. Mondjuk nem is vagyok, leszámítva azt, hogy dolgozok. Mindenestre valamilyen általam ismeretlen oknál fogva feldobottnak érzem magam. Telítve energiával, elevenebbnek érzem magam, mint az elmúlt fél évben, mitha valamiféle tettvágy lappangana bensőmben. Mitől? Miért? Mi váltotta ki? Nem tudom, nem értem. Ha a Tavasz az oka, akkor igen csakelkésett a dolog, mert már május közepe van, haladunk a Nyár felé. Még csak azt sem mondhatom, hogy szerelmes vagyok, vagy valaki felkeltette különösképpen a figyelmemet (nincs konkrét személy). Egyszerüen ez van. Nem zavar, csak a miértet nem ismerem. Az alapvető kivánsiságom hajt. Azt azonban meg kell említenem, hogy egyre álmosabbnak, fáradtabbnak érzem magam. Ha minden igaz, akkor 2 óra múlva már otthon vagyok. Addig meg már kibírom ...

Timetravel ...

Az előbb időutazásban volt részem. Visszautaztam az időben sokszáz napot, és újra átéltem dolgokat, eseményeket. Persze mindez csak lélekben, csak a szellemem utazott vissza. A maga nemében csodálatos volt, és egyszerre fájdalmas is valamennyire. Most is kiráz a hideg tőle, érzem, hogy bőröm alatt bizsergek, valahol a bőr, és az izmok között. Nem tartott tovább az egész utazás pár percnél, mégis, mintha ott lettem volna megint, elejétől a végéig újraélve szinte mindent. Mostanra a pillanat varázsa elszállt, arcomon szomorú félmosoly honol, és merengek a múlton. Próbálom újra felidézni azt az órát, a pillanatok sorozatát, de ez már nem ugyanaz, mint pár perccel ezelőtt. Az egész olyan volt, mintha az akkori, és a mostani énem között egy híd alakult volna ki összekapcsolva a két elmét, továbbítva az érzéseket, az ingereket, a dolgok sokaságát, amit akkor éltem át. Hogy mi váltotta ki ezt? Nem kellett hozzá semmi különös dolog, se alkohol, se drogok, tudatmódosító szerek, semmiféle meditáció, vagy imádság. Csak egy könyv pár oldala, amit éppen olvastam. Ez az igazi varázslat, az emberi elme csodája. De a pillanat tovatünt, elszállt, és én itt maradtam, egyedül gondolataim magányában ...

Nyári tervek ...

Gondolkodtam, hogy nyáron hova akarok menni nyaralni, de eddig még semmi konkrét tervem nincs. Vannak dolgok, amik körvonalazódnak, de ezek nem egy nagyob nyaralással kapcsolatosak. Arra gondoltam, hogy el kellene mennem Balaton Soun Fesztiválra 1-2 napra, és/vagy Szigetre szintén 1-2 napra. Nem is rossz 5let tulajdonképpen, csupán csak annyi a dolgom, hogy alaposan át kell néznem a programokat, és kiválasztani azokat a napokat, koncerteket, eseményeket, amikre szívesen mennék. Lehetőleg 2 egymást követő napnak kell lennie, különben az egész lófaszt se ér. Sajnos most nincs NETelérésem, és nem tudom megnézni, hogy mire számítsak, de ez még ráér. Igazából valami D’n’B napra kellene mind2 Fesztláon mennem, még mindíg ez az a müfaj, ami party-szempontból közel áll hozzám. Emlékszem a 4 évvel ezelőtti Szigetre, amikor felmentem Groovriderre, aki sajnos jelenleg Dubai börtönében porosodik. Véletlenül a zsebében, vagy táskájában volt 0,2g kender, ami szinte csak morzsalék, ám az emirségben mégis börtönnel büntetik. Ő asszem 2-4 évet kapott, és még visszavan neki 3,5 év. Szegény. Mindenesetre az egyemlékezetes buli volt, nem fogom elfelejteni. Akkor csak 1 napot voltam, de most lehet, hogy inkáb 2 napra ennék. De ez még a jövő zenéje. Mindenesetre a belépő árának 1 részét a még tavaly kapott Üdülési Csekkből fizetném, még mindíg van belőle 12eHUF értékben. Most meg kaptunk Ajándék  Utalványt 6,5eHUF értékben, azt meg Balaton Soundon fogadják el. Az igazság az, hogy legszívesebben mind2 fesztválra el szeretnék menni. De hogy mi lesz, az a jövő zenéje ...

Map of Mecsek ...

Találtam a gépen mindenféle túristatérképet, és köztük a Mecsekét is. Azonnal nyitottam, és nagyítottam is a Zengő környékét, ez az, amit majd fel akarok fedezni. Püspökszentlászló, Kisújbánya, Óbánya, Kárász, ezek azok a részek, vidékek, amire kíváncsi vagyok. Ez viszonylag könnyen bejárható terület, ha jól sejtem. No nem egyszerre, hanem ... Igazából nem tudom, mennyire lehet könnyen bejárni. Eddig csak a Zengőig jutottam el, tovább nem. Pedig akarok messzebb is menni, és lehetőleg a közeljövőben, mert hamarosan itt a nyár, és jön a kánikula. És akkor még az erdő árnyéka sem ad oltalmat a hőség elől, mert bepárásodik, megreked a meleg a lombok alatt. Tudom, mert már tapasztaltam. Sajnos.  Mindegy. Néztem a térképet, és szép nagy terület vár rám, hatalmas felfedező túra elé nézek. Még valamikor ősszel beszélgettem a pécsváradi cipésszel, aki azt mesélte, hogy Kisújbánya környékén valaki kiforgatott a földből véletlenül egy Dinót. Jó lenne megtalálni a helyet, hátha találok én is csontokat, amit hazavihetek. Az is igaz, hogy ez állitólag nem mostanában volt, hanem 2-3 éve talán, szóval megvan az esélye, hogy a növényzet benőtte a helyet, és lehet, hogy megen föld borítja a maradványokat. De azért jó lenne. A mostani 7vége nem igazán alkalmas erre a projectre, de a jövő 7vége talán, az sokkal alkalmasabbnak tünik jelen pillanatban. Remélem, hogy nem jön közbe semmi, az idő is jó lesz, és akkor simán mehetek kirándulni kicsit ...

Emlékezés ...

Kezembe került pár régebi irományom, kézzel írt formában. Akkoriban írtam őket, amikor Anikó dobott, illetve az az után következő időben. Akkoriban éppen nem volt netem, így a blogolás is elmaradt, de azért a gondolataimat lejegyeztem papírra. Érdekes volt visszaolvasnom azokat a gondolatokat, érzéseket, látni, hogy hogyan próbáltam magam túltenni a szakításon, és azokon a szarságokon, amiket akkoriban átéltem. Végülis nagyrészt sikerült. Szinte minden rendbejött ahhoz az állapothoz képest. Szinte. Mindegy. Nem tudom megváltoztatni a világot egy nap alatt, és vannak dolgok, amihez több idő kell. Ahogy olvastam, néha felröhögtem magamban, vagy kissé hangosabban, ahogy találkoztam olyan gondolatokkal, amik ma is aktuálisak. Hogy mi az, ami más lett azóta? Sok minden. És sok minden nem. Vannak dolgok, amik ugyanolyan, mint volt, másfél éve. Ezeket nehéz megfogalmazni. Talán nem is akarom ...

Félelem ...

Hogy mi a legerősebb dolog, ami irányítja az emberiséget? Mármint a kíváncsiság után. Szerintem a félelem. Félünk a betegségektől, a fájdalomtól, a veszteségektől, a haláltól, a szegénységtől, és még sok minden más apró dologtól, de leginkább az ismeretlentől, illetve a tőlünk különbözőtől. Mert ha valamit nem ismerünk, akkor nem tudjuk, hogy mire képes, hogyan viszonyuljun hozzá, mit tehetünk vele, illetve „az” mit tehet velünk.Ezért inkább félelmünkben rögtön védekezünk, sőt, ha tehetjük elpusztítjuk, elzárjuk, elkülönítjük, illetve arra kényszerítjük, , hogy „hozzánk” idomuljon, az elvárásainknak megfelelően müködjön, viselkedjen. És közben elvész a lehetőség, hogy megismerjük az ismeretlent, hogy tanuljunk tőle. Ez pazarlás,és hiba. Méghozzá hatalmas hiba, ami általában visszafordíthatatlan dolgokat eredményez. Elveszett lehetőségek, elpazarolt idő, hamis tapasztalatok, további félelmek. Pedig a félelem nem jó, káros. Tönkreteszi az emberek életét, rossz szokásokat eredményez, lelki méreg. Olyan méreg, ami lassan öl, de biztosan ...

Gondolatok ...

A mai nap civil része nem volt hú de sok, viszont eseménydús. Keltem fél2kor, majd csináltam magamnak ebédet. Hagymás, virslis tojásrántotta 2 tojásból. Nem sok, de jelenleg azt mondom, hogy elég volt. Utána kimentem füvet nyírni/vágni nálunk,és öcséméknél. Csak fél órát vágtam, ennyi időm volt rá. Persze, ha tegnap nekiálltam volna, ahogy ígértem, akkor többet tudtam volna csinálni, de tegnap egyrészt nem volt hozzá kedvem, másrészt fájt a fejem, meg az orrom. Olyan érzés volt, mintha orra estem volna, vagy orrba vertek volna, pedig nem. Arra azért emlékeznék. És ma már alig fáj. Mindegy, nem lényeg. Nekiálltam hajképződményemet, és arcszőrzetemet eltávolítani, az utóbbi időben elég durván megnőtt. Elburjánzott, kezdtem vademberesen kinézni. Géppel letoltam a nagyját, utána fürdés, hogy kellőképpen felpuhuljon az arcbőröm, majd borotvával leszedtem a maradékot. Nagy dolog ez, mert idén most borotválkoztam másodszor! Amúgy géppel toltam le, a folytatáshoz meg lusta voltam. Egész emberszerü külsőt sikerült összehoznom, hátha így megtévesztem az egyszerü népeket.

 Mindeközben osztottam apámat, aki dagonyázik az önsajnálatban, kesereg azon, hogy milyen tehetetlen,mert mennyi dolog van, amit meg kellene csinálnia, de nem tudja megtenni. Énm eg próbálok lelket verni belé, hogy hagyja abba ezt a nyavajgást, ne faszalogjon nekem itt, mert ez csak egy átmeneti állapot, nem tart örökké. De ennyi erővel a falnak is beszélhetnék. Az a baj, hogy mostanában megit sokat esik, botlik, felborul. Mondom neki, hogy szerintem kellene neki egy bot, de konok, keményfejü, elutasítja azzal, hogy mivel a jobb kezét még alig tudja használni, semmi értelme annak, hogy bal kézbe vegye. Nem érti meg, hogy csak biztonsági kapaszkodó lenne, egy támasz, ha hirtelen megszédül, vagy akármi. Szerintem nem akarja elfogadni, hogy kell neki. Lehet, hogy azt gondolja, hogy akkor télleg ... Nem tudom mit gondol! Csak aggódok azért, hogy mi van akkor, ha úgy esik el, hogy nincs otthon senki, és nem kap segítséget. Ha valami komolyabb baja esik. Ma is 1órán belül elesett vagy 3x. Ez nem jó. Mindegy,most már anyám otthon van, nem idegesítem magam ezzel, van aki vigyáz rá.

Holnap jön apámhz gyógytornász, heti 2 alkalomal fog jönni. Apám azt mondja, hogy fiatal csaj, jól nézki, és illene hozzám. Hm. Majd holnap jól megnézem. Persze, amilyen az én szerencsém, tuti, hogy foglalt, van bakja, vagy férje, élettársa. Vagy leszbikus/biszexuális. Bár ezzel még ki is egyeznék, nem is bánnám tulajdonképpen. De amilyen az én szerencsém ... De ezt majd holnap meglátom.

Ja, jut eszembe, lassan 22 hónapja, hogy összejöttem Anikóval, aki most más gyermekét fogja megszülni. Nem volt egy hosszú kapcsolat, de soha nem fogom elfelejteni. Mély nyomot hagyott bennem. Mindenesetre ideje lenne ezen a dolgon végleg túllépnem, és összejönni egy olyan lánnyal, aki elfogad minden hülyeségemmel, és rossz szokásommal együtt, és én viszont őt. Persze ehhez az kell, hogy emberek közé menjek, társadalmi/szociális életet éljek, új emberi kapcsolatokat építsek, barátkozzak a Földlakókkal. Hm. Nem olyan nehéz, csak elhatározás, és akaraterő kérdése. Csak ki kell emelkednem abból a „tengerből”, amit én magam duzzasztottam magam köré szomorúságból, keserüségből, önsajnálatból, önutálatból. Le kell vetnem magamról azokat a láncokat, amiket ezek az érzések kötöttek rám, ami miatt oly sok ideje tehetetlen vagyok.

Azért az megen érdekes, hogy pár sort akartam csak postolni, erre lett belőle megen egy hosszabb folyam, amit az egymást követő gondolatok generáltak. Mindegy, ez van. Ilyen vagyok ...

No Smoking ...

Nos lassan több,mint 1 hete, hogy alig dohányzok. Munkahelyen alig, 2-3 nap alatt 1 szál, civilben is hasonlóképpen, vagy még annyira sem. Ja, ha társaságban vagyok, akkor is esélyes. Bár most 7végén ha fél dobozzal elszívtam, akkor már sokat mondtam. De annyit talán elszívtam. Persze most jöhet a kérdés, hogy ha ilyen keveset, akkor meg minek? No igen, télleg, minek is? Mert néha jól esik. Ízlik. Bár ez ritka. Tetszik, ahogy a füstöt kifújom. Vagy csak lefoglalja a kezemet. Néha időmérő. De egyre kevésbé mindez. Az azért még mindíg bejön,előfordul, hogy unalomból rágyújtok. Igazából most is lenne kedvem hozzá, mert unatkozok. Ilyen a munkahely. De mindent összevetve nem okoz gondot, problémát, hogy nem, illetve csak minimálisan dohányzok. Ez is azt buzonyítja, hogy nem vagyok függő. Illetve csak alig ...

Csak úgy ...

Dolgozok. Azaz úgy teszek, mintha. Pedig nem is. És miközben imitálok, bámulok ki a fejemből, a semmibe meredve, egy távoli pontra, ami jelenleg csak az én fejemben létezik. Egy olyan pont, ami időben és térben messze van tőlem, valahol a múlt homályában. De ez a pont, létezésének helye valós, csak a dolgok, események, amik hozzá köthetőek, már elmúltak. Emlékké váltak. Bár őszintén megvallva ezek az emlékek nem teljesen tiszták, kicsit zavarosak, hullámzóak, kavargóak. Igazából nem is az emlékek a fontosak, vagy a tisztaságuk, hanem az érzések, amik hozzájuk köthetőek, kapcsolhatóak. Valamit meg se tudok fogalmazni, túl összetett ahhoz, hogy szavakban vissza tudjam adni a lényegét, valóját, jelentését.
Érzések, érzékelés, tapasztalás. Az 5 érzék, plusz az emberi elme hatalma, néha érdekes dolgokat produkál. Látok valamit, aminek ott se kellene lenni, és a következő pillanatban télleg nincs ot semmi. Nem látom, de érzem továbbra is. Úgy érzem, valaki jön mögöttem, és mégse. Hosszú métereken üres az utca, járda, út. De az érzés megmarad. Vagy. Szinesztézia. Érzek egy illatot, és látom a színét. Egy hang, dallam lágyságát tapintom a bőrömmel. Vagy látni, ahogy a zene vonul, áramlik, folyik a levegőben. Mily csodás dolgo ezek. Ha az ember kitartó, türelmes, és tudja, hogy mire kell figyelni, sok mindent tapasztalhat. Megismerni az élettelennek hitt dolgok titkait. Látni, ahogy az épületek életre kelnek, mozognak. Ahogy a házak nyújtozkodnak, árnyalatnyit megváltoztatják helyzetüket. Oly sok dolog van a világon, ami csodás, és lenyügöző, de mi, emberek nem veszünk róla tudomást, ne látjuk, mert vakok vagyunk. Pedig csak annyi lenne az egész, hogy kinyitjuk a szemünket ...

Orgovány ...

No, hát ezen is túl vagyok. A múlt 7végén kimozdultam a Megyéből (ennek ellenére nem vagyok Hobbit), mégpedig Baranyából, és olyannyira sikeresen, hogy 200 km-vel arrébb találtam magam. Nevezetesen Bács-Kiskún megyében. Na, de ennyire nem akarok előre rohanni.Kezdjük az elején.
Kb. másfél hónapja kaptam az infót, hogy egy régi ismerős születésnapját fogja ünnepelni Orgoványban, és többek közt engem is meghívott. A nevezetes időpontra sikerült is szabit intéznem, úgyhogy szombat reggel nem volt más dolgom, mint felszállni a Kecskemétre induló buszra. Már korábban voltak rossz érzéseim, attól féltem, hogy Nagymamám (az apai, aki a "nehezebb" kategóriába tartozik természetét tekintve) is éppen azzal a busszal fog menni Jakabszállásra. Nos, azt kell, hogy mondjam, megérzéseim ismét hozták formájukat, bejött a dolog. Még a busz előtt találkoztam vele. Elképzeltem, hogy milyen "csodás" egy 4ésfél órás út lesz, aminek elébe nézek. Aztán a buszon kiderült, hogy mind2nknek sok a kézipoggyász, úgyhogy nem ültünk egymás mellé. Ennek ellenére nem szabadultam meg minden kellemetlenségtől. Az egész utat szinte végigültem, így mire leszálltam, kockásra ültem a valagamat.
Kecskeméten már vártak rám autóval, egy régi haverom, és 2 új arc. Kocsival lementünk Orgoványba, ahol már előző este is ment a züllés. Megérkezve üdvözöltem a Házigazdát, vagy 1000 éve nem talákoztunk, illetve a már ismerős, és ismeretlen arcokat. Érdekes volt, hogy az ismeretlenekkel is hamar megtaláltam a közös hangot, nem kellet feszengenem, hamar feloldódtam. Van ilyen is, nem kell mindíg, maszkok mögé bújnom. Hamarost elis kezdtük a kaja főzését, 8 kg marhalábszárból, és rakat krumpliból lett főzve jó kis marhapöri. Én a magam részéről a favágásban, és a tüzgyújtásban segédkeztem,illetve hogy pontos legyek, az az én feladatom volt. Azt kell, hogy mondjam, jó munkát végeztem. Tudok tüzet gyújtani anélkül, hogy bármi mást is felgyújtanék. Ezután csatlakoztam a haverokhoz, akik józanságk elvesztésében már jócskán előttem jártak. Igyekeztem, és nem is kicsit, de azért ésszel, vigyázva magamra. A délután, illetve a nap legtöbbször ismételt mondata: "Még egy félóra kellneki, és kész." Nem is tudom, hányszor hangzott el a főzés közben, de az utolsó pár elhangzás után már gyilkos gondolatok fordultak meg a fejünkben. Éhesek voltunk. 8ra kész is lett a kaja, addigra már elég éhesek voltunk. Ami a szépség az egészben, hogy kint, a szabadban ettünk, Naplementében. Csodás volt. Maga az érzés,az élmény, a környezet, a körülmények, minden. Remek társaság, jó zene egész nap ...
Az este további részében ment a hülyeség, baromkodás, ittunk, a szürke 7köznapok megpróbáltatásait próbáltukelfelejteni, magunk mögött hagyni egy kis időre, lazítottunk. Persze zabálás után a társaság be is punnyadt egykicsit, a kajamegülte a gyomrunkat. Filmnézés is volt, a Legényanya, illetve a Darwin-díj került terítékre. Nemvolt rossz, bár valami interaktívabb programnak jobban örültem volna. Mindegy, így is jó volt. Aztán ahogy egyre később lett, úgy dőltek ki az emberek egymás után. Azért arra büszke vagyok, hogy az utolsó 3 talpon maradó között voltam. Aztán én is beájultam. Nem tom, mennyi volt az idő.
Másnap felajánlotta egyik haver, hogy ő felvisz Pestre, és akkor mehetek vonattal haza. Kaptam a lehetőségen, a franc akar megen 4ésfélórát ülni a buszon, amikor a vonat gyorsabb, és kényelmesebb is. Úgy volt, hogy dél körül indulunk, persze eből lett kb. du1óra. Egy arcot még bevittünk Kecskemétre, onnan volt vagy 1 óránk, hogy elérjük a Keletit. Végül Kelenföldre mentünk, onnan könnyeben elértem a vonatot. Negyed8ra otthon is voltam, Pécsváradon.
Végül, de nem utolsósorban meg kell említenem a vidékről 1-2 dolgot. Az Alföldről. Baranyai, illetve egykori pécsi lakosként ahhoz szoktam hozzá, hogy a környezetemben, illetve a közelemben vannak hegyek. Dombok. Magaslatok. Ha valamilyen okból kifolyólag mégis eltévedek az Alföldre, vagy valami más síkságra, előbb-utóbb hiányozni kezdenek a magaslatok, a hegyek. Nyomaszt az egész. Persze megvan a szépsége, a varázsa az Alföldnek is, sőt, csodálatos, lenyügöző. És pont az a szép benne, ami engem általában lehangol. A nyílt terek, a hatalmas síkság, a messzeség, a Puszta. Belegondoltam, és tulajdonképpen tudnék is ott élni. No nem állandó jelleggel. Pár hónapot az Alföldön, aztán pár hónapot a Dunántúlon, aztán megen pár hónapot valahol máshol. Mondjuk Pest, vagy környéke. Persze ehhez kellene vagy 3 ház. És rengeteg pénz is, ami jelenleg nem áll a rendelkezésemre (majd veszek megen Lottó). De télleg. Mindenesetre elhatároztam, hogy idén még kell utazgatnom az országban, olyan helyekre, ahol még nem, vagy régen voltam.
A másik dolog. Mint fentebb említettem, alapvetően pécsi vagyok. Ott születtem, ott nőttem fel, életem nagyrészét is eddig ott töltöttem. Szülővárosom. Mégis, ahogy áthaladtunk Kecskeméten, rá kellett döbbennem, hogy Pécs csak egy koszos kisváros, ami stagnál már évek óta, nem fejlődik, nem változik, csak romlik minden szempontból. Mert mi van Pécsen? Munkanélküliség. Kosz. Korrupció. Üres ígéretek. Évek óta nem épül szinte semmi, csak bevásárlóközpontok, meg lakóparkok. De semmi fellendülés. Még autópályánk sincs, és nem is lesz egy darabig, szerintem. Egyáltalán, hogy tudta Pécs megnyerni a jogot arra, hogy EKF legyen? Mindegy, ezt most hagyom, nem akarok belemenni dolgokba, aminek politika lesz a vége.
De félre a negatív gondolatokkal. Alapvetően jól éreztem magam. Sőt, teljesen jól éreztem magam. Kimozdultam a megyéből, emberek közé mentem, ismeretlen arcokkal találkoztam, új ismerősöket szereztem. Tapasztalás. Ez az, amiből már jó ideje hiányom volt/van. Kellmég mennem máshova, másfelé, emberek közé. Asszem megvan valaelyest a nyári program-terv. Utazni, tapasztalni, kinyílni a világra.
Ja, mégvalami. A 7vége olyannyira jól sikerült, hogy véletlenül Orgoványban maradt a jackiem (vagy dzseki? mindegy). Meg benne az mp3lejátszóm, a szemüvegem, és a lakáskulcs/kapukulcs. Faja. Persze különösen nem izgattam magam emiatt. Egyrészt mikor rájöttem, még a másnap állapotában voltam, és szét voltam csúszva. Másrészt meg azóta felkerült Pestre, most már csak azt kell elintéznem, hogy valahogy lekerüljön. Menni fog ...

No Smoking?

Asszem eljött az ideje annak, hogy leszokjak a dohányzásról. Na jó, leginkább a munkahelyi dohányzásról. Bár amennyit én melóhelyen kívül bagózok ... Na, a lényeg. Pár hete termelési igazgató tartott negyedéves tájékoztatót, ahol sokmindent mondott. Többek közt azt is, hogy a jelenlegi dohányzó nem jó, nincs normális szellőzése, kicsi, és e helyett csináltat/építtet nagyobbat, szebbet, kultúráltabbat, jobban szellőzőt. És eljövén a nap, amikor az új füstölgőhelység megnyitotta ajtaját, a régit elkezdték lebontani, és az emberekmegismerkedhettek az új gázkamrával. Mert az. Kisebb mint az előző. Az elszívás, szellőzés ablakokkal van megoldva.Kultúráltabb, szebb? Hááát ... Az egykori, mostanra már használaton kívüli férfi mellékhelységet/wct alakították át dohányzóvá. Ezt nevezem én kúltúrának! No mindegy, nem az én dolgom. Amennyit én dohányozni fogok ... Hetente, 2hetente 1x bemegyekmajd, ha éppen úgy tartja kedvem, de még azt is meggondolom majd. Mindenesetre ennyit a nekünk tett igéretekről ...

Én Láma ...

Egyszerüen valami fantasztikus vagyok. Annyira zseniális, hogy az már hihetetlen. De annyira, hogy azt már szinte én se hiszem el. Csak azt nem tudom, hogy csináltam. Egyszerüen fel nem foghatom, még csak nem is emlékezem rá, és még azt se tudom, hogy hol történhetett pontosan. Tegnap elhagytam 12000 HUFt. És örvendezék vala ...

Várakozás ...

Ez a nap nem túl vészes. No,nem mintha túlzottan elégedett lennék vele, de igazából különös problémám sincs vele. Nem túl unalmas, és nem is pörgős. A 2 között van valahol, mikor, hol, merre ingadozik. Az idő mehetne kicsit gyorsabban, de ez rajtam kívül áll. Mindegy, már csak 3 óra van vissza, a müszak negyede, azt meg már akárhogy is, de kibirom. Csak ne lennék ennyire álmos. De kávét már nem akarok inni, a mai 2 adagom már megvolt, és nem akarom túlzásba vinni. A még kellemetlenebb lenne, mint az álmosság. Mindenesetre ha ez a mai nap lemegy, akkor már csak a holnapi van vissza, szombat pedig irány Orgovány. Az lesz a „jó”, hogy reggel fl8kor indul a busz, és olyan dél környékén érkezik meg Kecskemét. Nagyjábók 4ésfél órás út lesz. Nem tom, hogy fogom kibírni, ez azért rohadt hosszú út, és évek óta nem utaztam ennyit egyszerre. Persze előre tudom, hogy az út jó részén aludni fogok, ami azért nem rossz, ismerve a későbi események lehetőségeit, illetve kimeneteleit. Uhh. Nem lesz szép, az már biztos. De nem baj, én vállaom ezeket a nehézségeket, és megmérettetéseket, és igyekszek megfelelni az elvárásoknak. Ja, jut eszembe, nem is lesznek elvárások. Akkor meg gond egy szál se. Mindenesetre én már vasárnap hazajövök, kell nekem a 7fői nap pihenésre, ki kell heverni az események következményeit, fáradalmait. Aztán kedden vissza mókuskerékbe ...

Esti Grill-party ...

Tegnap este öcsémék kitalálták, hogy grillezzünk virslit, krumplit, meg mit. Ja, szalonnát. Illetve nem este, hanem már délután lett kitalálva a dolog, csak ugye estvefelé lett megvalósítva. Persze anyám rögtön rákérdezett arra, hogy megcsináltam-é mind az összes nyársat, vagy csak még mindíg az az 1 van kész,amit multkoriban. Mondom ja. Erre neki kellett állnom a dolognak, ami nem volt 1xü, mert smirglivel próbáltam. Atán fél óra szenvedés után eszembe jutott, hogy van énnekem multifunkcionális kisgép, és talán az majd megoldást nyújt. És lőn siker,mert hogy volt megfelelő eszkösz, ami leszedte az rozsdát nyársakról. És percek alatt mindről.

Jött az időpont, amikor kellett tüzet gyújtani, parazsat csinálni. Kiderült, hogy kevés a faszén. Alternatív megoldás: rakjunk fával tüzet, és majd annak a parazsán grillezünk. Ezek után gond már nem volt, kisebb kellemetlenségeket leszámítva. Ilyen volt a szalonnáról lecsöpögő, majd kigyulladó zsír esete, de ez se volt tragédia. Később nyársra füzve megsütöttem, és abszolút fogyasztható volt. Igazából az eseménynek a hüvösödő idő vetett véget.

Mindenesetre eldöntöttem, hogy fogon én még nyárson sütni, és nem csak szalonnát. Arra gondoltam, hogy veszek majd húst, azt felkockázom, feltüzöm a nyársra, mindenféle jósággal egyetembe. Mehet majd mellé krumpli, szalonna, hagyma, paprika, kolbász, pávián, és zsenge szekerek ... Ööö, izé ... Ez egy másik jelenet ... Na szóval, a lényeg, hogy lesz még itt érdekes dolog a nyár folyamán. És akkor a szabadságomon  még nem is gondolkodtam. Hova kéne mennem? Mit akarok szabadság alatt csinálni? Fogalmam sincs még erről ...

A nap mondása ...

 

 

            „Depressziós az az ember, aki virágillatot érezve körülnéz, hol a koporsó.”

 

 

Várakozva ...

Valamikor fél2 felé ébredtem. Pont időben, mert utána kezdtük is az ebédet. Kivételesen most öcséméknél volt az étkezés (? inkább zabálásnak nevezném), ráadásul kint, a szabadban. Volt csirkemell, karaj, húspogácsa, és csirkemáj baconba göngyölve, ja, és természetesen mind grillezve. Ez is bőven elég volt már, de még meg lett fejelve Somlóival, csak hogy teljes legyen a lakoma. Sajnos utána már kellett készülődnöm munkába, pedig szívem szerint akkor ledöglöttem volna kicsit pihenni, esetleg filmet nézni. Utána meg már nem csinálni semmit. De ehelyett megen itt vagyok bent, a csarnokban, a melóhelyemen, és nem csinálok semmit. De télleg! Olvasok, jáccok, netezek. Ja, és megy 3 tesztfolyamat egész müszakban. És ezért még fizetést is kapok. Na ez a nem semmi!
Szerencsére ez az utolsó nap, reggel hazamegyek, és csütörtök reggelig nem is nézek a cég közelébe. Ki is találtam még tegnap délután, hogy ezt a 3 napot méltó módon fogom lezárni. Nem, nem szarni megyek a végén. Hazaérek, veszek egy doboz sört, és azt kint fogom meginni az udvaron, mialatt kényelmesen üldögélek a kerti székben. Vagy miben. Aztán alvás, amíg magamtól fel nem ébredek. Eredetileg azt terveztem, hogy délután megyek egyet sétálni Zengő felé, illetve ha pontos akarok lenni, akkor inkább Kisújbánya felé. De hogy mi lesz belőle, azt most meg nem mondom. Mindegy, majd csak lesz valahogy. Ezen majd ráérek gondolkodni akkor, amikor felébredek.
Még 3ésfél óra van vissza. Ezt kell kibírni ...

InterGalaktika ...

Regisztráltam egy új közösségi oldalra. Igen, tudom, mára már nem egy ilyen van, az ember lépten-nyomon beléjük botlik. De ez most kicsit másmilyen, mint a többiek, ilyen még nem volt. Ez sci-fi közösségi oldal, inkább klub-jelleggel. Na jó, ezt a kijelentést kicsit elsiettem, mert még alig 1 órája, hogy körülnéztem az oldalon. De ha fellendül az oldal, akkor még akár lehet is belőle valami. Ami tetszett, hogy a feltöltött videók közt sok volt a mozi-tréler. Láttam pár előzetest, amit mindenképpen meg fogok nézni, megfogott a hangulatuk. Csak pár cím, a teljesség igénye nélkül:
-Randevú a Rámával (Arthur C. Clark klasszikus filmadaptációja)
-Doomsday (újabb angol zombi-film, még akár jó is lehet)
-Hancock (Will Smith, mint morcos, részeges szuperhős, mindenképpen megnézem)
-Cloverfield (valami katasztrófafilm a Lost rendezőjétől, hatalmas monsztával, aki legyalulja fél New Yorkot)
-Wanted (megen valami lövöldözös akció, érdekes efektekkel, és Angelina Jolieval)
-Iron Man (újabb képregényadaptáció, és állítólag még jó is)
Hát így hirtelen ennyi,ami filmet meg akaroknézni majd a közeljövőben. Amúgy is kevés sci-fit néztem mostanában, legalább megnézem, hogy mit tudnak az új filmek. Max kisebb csalódást okozok magamnak.

Társkeresés ...

Emlékszem, tavaly hirtelen felindulásból regeltem 2 társkereső lapra is, hátha alapon. Hmm. Hát, izé. Szóval, azt akarom mondani, hogy az eddigi tapasztalatok nem voltak valami kedvezőek. Na jó, ez nem teljesen igaz, mertvolt 2 randim ebből kifolyólag. Az már más kérdés, hogy 1ikből se lett semmmi. Az első alanynál az volt a gond, hogy mire találkoztunk, addigra eltelt már vagy 1 hónap a kezdeti levelezgetéstől számítva, és utána meg megint eltelt volna 2 hét,mire lehetett volna valami találkozót eszközölni. És nem is jött be szegény lány. Nem ugyanaz volt, mint a mélekben. Nem tudom. Mondjuk az is ellene szólt, hogy nyáron (!), 36 C melegben szandálhoz harisnyát húzott, azt a zokni-szerüt, amire ránézek, és a hideg fut végig a hátamon. Igen, arra a bokáig érő fajtára gondolok, amit az ember nem tud sehova se rakni, max 70-80éves nyugger mamák lábán lát ilyet. Ugye!

A második alany már valamivel jobb volt, és a randi is jobban sikerült. Egyrészt nem cukrászdába (Caflisch) ültünk be, hanem az Áfiumba. Tény, hogy nem annyira előkelő, de könnyebben oldódtunk mind2en, könnyebben ment a beszélgetés is. Sok volt az ismeretlen terület, ebben az esetben kb. a 3. mél után már volt randi, nem mutatkoztunk be alaposan egymásnak levelezés útján. Mondjuk a feszültség oldódásának, és hangulat emelkedésének biztos köze volt annaka 2-3 pohár forralt bornak, és kis Jagernek, amit elfogyasztottunk. Aztán volt 2. találkozó is. Elmentünk állatkertbe. Alapvetően ekkor is jól éreztem magam a lány társaságában. Tudtunk beszélgetni, nevettünk, szinte gyerekesen örültünk az állatoknak. Hogy akkor mégis mi volt a gond? Hm. Kaptam egy kellemetlen hírt. Lesújtót. Olyat, ami jobban odavágott, mint gondoltam volna. Volt barátnőm terhes lett, és nem tőlem. Kb. 1 hónapig nem néztem íméleket, telefont csakakkor használtam, ha kerestek, vagy ha muszáj volt valakit felhívnom. Igen, ez annak volt köszönhető, hogy még mindig bele voltam esve az ex-be. Ez 1-2 hónap depressziót okozott, amit szerencsére kezeltem olyan „jól”, hogy a környezetemet nem terrorizáltam a viselkedésemmel. Mindenesetre mire kimásztam belőle annyira, hogy ismét képes voltam „normálisan” gondolkodni, viselkedni, élni, addigra már elúszott ez a lehetőség. És értelmét sem láttam, hogy elkezdjek magyarázkodni, bocsánatot kérni, mert addigra már értelmetlen lett volna. Mindegy. Most már.

Aztán nem is foglalkoztam a dologgal, hogy Társkereső. Akkoriban kezdődött el a nagy hajtás, amikor valakit mindíg helyettesíteni kellett, vagy csere-müszak, vagy túlóra. Pihenőnapokon örültem, hogy van egy kis időm, amikor kicsit kifújhatom magam.

És ma visszanéztem az oldalra,ahol regeltem. Azt kell, hogy mondjam, nem voltam lenyügözve. A „kínálat” gyér volt, szinte siralmas. Pedig nem is voltak a keresési feltételek olyan vészesek, nem jelöltem be teljesíthetetlen, vagy különleges paramétereket. Az az igazság, hogy jelen pillanatban nem vagyok meggyőződve arról, hogy ilyen helyen fogom megtalálni azt, akivel akár csak rövid ideig együtt lehetek. De azért nem adom fel, lehet, hogy csak a keresési paraméterek voltak rosszak, vagy csak rossz oldalon keresgéltem ...

Deviancia ...

Valahol találkoztam a szóval. Deviancia. Deviáns. Tisztában vagyoka szó jelentéséve, de azért utánanéztem, rákerestem:

"A deviancia olyan magatartás, mely megszegi a közösség vagy társadalom nagy része által elfogadott normákat. Fogalma meglehetősen tág. A deviancia kifejezés a „deviatio” (latin: de=-ról/-ről, via,-ae (f)=út; "az útról való letérés") szóból származik. Minden emberi csoport létezése különféle normákat követel, amelyekhez alkalmazkodhatnak a csoport tagjai. A legtöbb szabály nem is tűnik fel életünk során, mivel teljesen természetesnek tűnnek számunkra. "

Ha jobban belegondolok, akkorén is deviáns vagyok valamelyest. Tudatosan, és ösztönösen átlépek egy csomó, a "köz" által elfogadott viselkedésinormát, szabályt, néha nem is érdekelve, hogy milyen következmények szakadnakrám ezáltal. Sőt, előszeretettel botránkoztatok meg személyeket, amikor kiforgatom, semmissé teszem azokat a dolgokat, eszméket, amikben ők olyan biztosan hisznek, amik mellett kitartanak, kiállnak. Most nem fogok példákat sorolni, nem is jut eszembe egy konkrét dolog se. Mindegy, nem számít. Igazábólez egyfajta lázadás. Nem fogom fel, nem értem meg, hogy miért szükségesek bizonyos dolgok, csak azért, mert 10-20-30-x évvel ezelőtt az volt a szokás, nem fogok úgy viselkedni, hogy másokelvárásának megfeleljek, amikor nekem az kellemetlen. Alapvetően úgy cselekszek, tevékenykedek (legalábbis törekszek rá), hogy az nekem jó legyen, attól ne érezzem szarul magam, mindeközben nem érdekel az, hogy mások mit gondolnak. Ezzel persze egy rakás gondot veszek a nyakamba, de legalább nem unatkozok. Na jó, ez nem igaz ebben a formában. Mindenesetre próbálok a saját szabályaim szerint élni. Nem mindíg sikerül ...

My PhotoBlog ...

Na, végül is megtettem, kész van a FotóBlogom. Mostantól kezdve az összes képet oda fogom feltenni, sajátot, és találtat egyaránt. Oda fognak kerülni a képek, amiket saját készítésből méltónak találok a közzétételre, illetve az általam érdekesnek talált érdekes képeket. Kísérő szöveg lesz-e? Még nem tom, de előfordulhat, nem mondom azt, hogy nem lesz koment a képek mellé. Gyaníto, hogy a napokban nekiállok a korábban készített képeket átnyálazni, kikozmetikázn, feljavítani, stb. Nem nagyon, csak egy kicsit, éppen csak annyira, amennyire szükséges. Még az sem biztos, hogy a jelenlegi marad a végső forma, gondolkodok megoldásokon, 5leteken, amik javíthatnak a küllemen, a designe-on. Majd meglátom. Valamit majd csak kitalálok ...
Többek közt olyanjutott eszembe, hogy mini-galéria, miniatür, vagy mifasz, és onnan nyílik majd meg az adott képek sora. Vagy valamiféle diavetítő jellegü dolog. Még nem tom. Ezeknek szépen utánanézek, oszt majd kiderül, hogy miként, hogyn, mettől, meddig. Vagy valami hasonló ...

... és a valóság ...

Persze abból, hogy megcsináljam fotóblogomat, képtáramat, illetve galériámat, vagy mifaszt, nem lett semmi. Bementem Pécs, és mire hazaértem, majd' fél8 volt már, akkor meg nem álltam neki. Inkább ettem, majd nekiálltam játszani GWvel. Az is élvezetes volt, egész jól elszórakoztam azzal, hogy virtuális pixelszörnyeket mészároltam halomba.
Most meg itt vagyok megen a munkahelyemen, amikor más, normális (legalábbis énmaguk szerint azok) emberek a hosszú7végét élvezik. A sors keserü fintora az, hogy múlt 7 szombaton ezt a pénteket ledolgoztam már, mert akkor még másik munkarendben dolgoztam. Akárhogy is nézem, ez szopás. Mindegy, ha már így esett, nézem az előnyös oldalát (miért, van olyan?). Netezek, ha már van rá lehetőség, így talán nem lesz olyyan unalmas a müszak (müsuck!). Elkezdem csinálni képtáramat. Remélem, találok valami megfelelő tárhelyet ...

The P.L.A.N. ...

Egy ideje gondolkodok azon, hogy képekkel fogom szinesíteni a blogom. Saját készítésű, és szörfözés közben talált érdekes képekkel. De asszem inkább az lesz, hogy csinálok egy másik blogot, ami csak a képeket fogja tartalmazni. Nem tom, milyen lesz, de hamarost nekiállok. Persze nem művészi képekre kell gondolni, annyira még nem tudok fotózni. Csak az általam érdekesnek tartott képeim lesznek fent. Csak neki kell állni. Talán majd ma délután ...

R.I.P.

Életének 102. évében meghalt Albert Hofmann, az LSD atyja. Erre csak azt tudom mondani, hogy szép kort megért, és ami mégszebb, az az, hogy szellemileg friss, és ép maradt élete végéig. Ez télleg szép. Ez úton tisztelgek élete, és munkássága előtt. Nyugodjon Békében ...

Series ...

Elkezdtem nézni a Californication c. sorozatot. A Showtime produkciója, nekik köszönhetjük a Weeds-t, a Dextert, és még gondolom pár sorozatot. Főszereplő David „Fox Mulder” Duchovny, aki egy kiégett írót alakít. Írni már évek óta nem ír, családja romokban, frusztrált, cinikus, folyamatosan részeg, és/vagy be van tépve, és minden nőt megdug, aki hajlandó lefeküdni vele. Mindezek mellé fergeteges humor, a sötétebbikből, érdekes karakterek, és mindez életszagú körítésben. Mármint HollyWood-i élet szagú. Vagy mi. De nem is ez a lényeg. Elkezdtem nézni, tetszik, bejön a humora, a könnyedsége, a dekadenciája. Jelenleg az 1. évad ment le, én ebből eddig látam 4 részt, ezek alapján azt mondom, hogy remélem lesz folytatása.

Unalom ...

Megen csak ülök, nézek ki a fejemből, és nem csinálok semi érdemeset, lényegeset. Lassan mennek az órák, a percek, én meg azon tünödök, hogy mi a fészkest keresek itt? Annyi mindent csinálhatnék, és közben mégsem. Munkaidőm harmada már elmúlt, ennyivel is előrébb vagyok, bár az igazat megvallva ez jelenleg nem számít szinte semmit se. A helyzetet csak súlyosbítja az, hogy írom ezt a postot, de semmi normális nem jut az eszembe. Teljesen olyan szaga van, mintha csak azért írnám, hogy teljen az idő. És az igazság az, hogy télleg csak azért írok, hogy menjen az idő. De azért eszembe juthatna valami velős, magvas gondolat, vagy valami téma, amit ki tudnék most fejteni. De nem. Semmi. Minden olyan semmilyen. Üres. Forma tartalom nélkül. Be kellett volna küldenem magamnak a képeket, amiket tegnap előtt csináltam a Zengőn. Na jó, a Zengőre magára nem mentem fel, csak a lábánál jártam. Félúton lemerült a fényképező akkuja,még a tartalék is. Ráadásul, mint később eszembe jutott, rossz irányba indultam el. Nem mintha olyan nagy tragédia lett volna, csak kicsivel lett volna hosszabb az út. Mindegy. Azért az érdekes volt, hogy a zenét csak a visszafelé vezető úton kapcsoltam be. Egészen addig csak az erdő hangjait hallgattam, ahogy a szél fúj, meg a madarak. Az erdő neszei. Jó volt, megnyugtató. Természetes. Legközelebb viszek magammal valami kisebb türülközőt is, aire le tudok dőlni. Azt fogom csinálni, hogy keresek valami normális helyet, ahol süt a nap, ledőlök, heverészek, és lazulok.de ez még odébvan, talán majd jövő 7 eleje.

Birthday Party in the next Weekend ...

Jövő 7végén megyek Orgoványba, születésnapi buliba. Hogy pontosan hova, azt még nem tudom, csak annyit, hogy valami tanya-szerüségen lesz. Intéztem szabadságot, most már csak oda kell jutnom, onnan meg már meg lesz valahogy oldva, nagyon remélem. Majd telefonon megérdeklődöm akkor, ha addig nem tisztázódik. Utazás költségeket meg majd fedezem Üdülési Csekkel, még úgyse nyúltam hozzá. Na majd most! Alapvetően nem várok semmi különöset, majd alakul valahogy. Már csak azért is örülök, hogy van ez a lehetőség, alkalom, mert végre kimozdulok a megyéből. Megen évek óta nem léptem át a megyehatárt, és ez nem van jól. Megyek kicsit világot látni, emberekkel találkozni. Majd viszek magammal fényképezőgép is. Asszem. Mindegy egyenlőre. Még nem lényeg.Mindenesetre egy kellemes 7vége elé nézek. Remélem ...

Érzések, gondolatok ...

Kezd beszükülni az életterem, vészesen. Csökkentem a dolgok körét, amik kimozdítanak környezetemből. Ahova a legtöbbet mozgok, tartózkodok, az a melóhely, otthon, néha beugrok Pécsre ezt-azt vásárolni, és most, hogy itt a jóidő, megyek fel a Zengőre. És nagyjából ennyi. Itt kimerült minden. Ha valahova lenne kedvem elmenni, mire odajutok, hogy menjek, már nincs kedvem hozzá. És így lemaradok dolgokról, lehetőségekről, eseményekről. Mintha szándékosan elszigetelném magam. És mindezt miért? Fene se tudja. Pedig ez nem jó. Úgy távolodok el a társasági élettől,ahogy a régi baráti társaságomtól. Pedig hiányzik a társaság. Szeretném érezni megen, hogy emberek vannak körülöttem, hogy lehet beszélgetni, társalogni, eszmét cserélni. De mindezekből kimaradok mostanában. És erről én magam tehetek, senki más. Bezárom magam magamba. Én vagyok a börtönöm, testemből építettem magamnak, gondolataimmal megerősítve. Masszív építmény,  nehéz ledönteni a falakat. Pedig egyszer már sikerült. Persze nem figyeltem, és alattomban visszajöttek, visszanőttek. Ilyenek ezek, ha az ember figyelmetlen.És most itt vagyok megen a Toronyban, és bármerre is nézek, szinte nem látok semmit.És bármilyen messze is megyek, Nem jutok a Falakon kívülre.  Mily keserü érzés újra ezen a kietlen pusztaságon járni ... Visszatekintek, és mindenütt kudarcaim mementóit látom, mik hatalmas  fáklyaként bevilágítják a messzeséget. És mind felkiáltójelként ordít a világba, jelölve a pontot, ahol életem más irányt vett volna. Mennyi ilyen pont ... De az mind nem az enyém. Az valaki más élete. Aki lehetnék én is, mégse így alakult. A SORS máshogy akarta eddig, még nem jött el az én időm. Ez ne az én történetemvolt eddig. Ezidáig csak statiszta voltam, és vagyok mások történetében. Ki kéne törnöm, ki kéne szabadulnom a magam alkotta börtönből, ledobni az önként felvett láncokat. Ez nekem mind nem kell. Nincs rá szükségem, mégis hordom őket, cipelem, húzöm őket magam után. Nehéz teher. Mint egy nagy kőszikla, amit Sziszifuszként fel kell gurítanom egy hatalmas hegyre, annak a csúcsára, és ha fölérnék,megszabadulnék ettől a feladattól, gondtól.És amikor ott vagyok a végénél, karnyújtásnyira a céltól, a kőszikla visszagurul, a láncok visszarátanak, a láthatatlan kezek visszalöknek. És kezdhetek mindent elölről. Csak a lelkesedés csökken, egyre kevesebb, közben a lélek egyre cinikusabb, morózusabb lesz, és mindent sötétebb színben látok. De hibámból nem tanulok, továbbra is az elérhetetlent üldözöm, hajszolom, pedig tudom jól, hogy mi lesz a vége. Bízok benne, hogy talán most mégse elérhetetlen, most máshogy választottam. Aztán az ismerős végkifejlet. Mindeközben egyre dühösebb vagyok a világra, magamra, a körülményekre, a SORSra, de mindennek nemsok értelme, amikor az egészet elfojtom, magamba, ezáltal emésztve magama, lelkemet sorvasztva, miközben a mélységek már ismert és ismeretlen bugyraiba tévedek. És ahogy eben a pokolban járok, az emlékek dögkeselyüként lecsapnak rám, éles karmaikkal felhasítják újra és újra a sebeket, soha nem engedve, hogy begyógyuljanak. Mindeközben csak megyek előre, pedig valójában csak körbe-körbe haladok, rovom a köröket, és néha-néha beleüvöltöm néma kínomat, haragomat, dühömet a puszta magányába ...

Jövőkép ...

Érdekes nap elé nézek. Mert ugye ma van az a nap, amikor is öcsémel nekiállunk bográcsban marhapörit főzni. Mert az ugye milyen jó dolog. A gond csak az, hogy mindezt kb délelőtt 10 körül kezdjük el. Hogy mi ezzel a gond? Csak annyi, hogy reggel 6kor adom le az éjszakást. Lehetőségeim a következők: a. hazaérek 7re, fél8ra alszok, és 10kor felkelek főzéshez; b. hazaérek 7re, nem fexek le aludni, hanem ébren maradok, kicsit GWzek, aztán jöhet a főzés. Melyik a jobb? Az első verzióval az a baj, hogy csak 2 órát alszok, és utána olyan leszek mint a mosott szar. Nem jó. A 2. verzió annyival jobb, hogy így is fáradt leszek, de ébren maradni nem olyan nehéz,mint aludni keveset, aztán felébredni, ébren maradni. Délután még így is le/eldőlhetek pihenni, aludni. A kérdés el van döntve, igazából már tegnap délután el lett döntve. Már akkormeg lett beszélve öcsémmel. És nem is rossz a terv. Az viszont biztos, hogy át fogom vinni a fotelomat a főzéshez! Kell a kényelem, mert az jó. Napfény, jó idő, marhapöri, kényelem, lazulás ...

420 ...

1 hete volt 420. Most nem fogom kifejteni, hogy ez mit is jelent, megfelelő helyeken utána lehet járni. Szerencsére nekem is sikerült megünnepelnem, bár annyira nem voltam ortodox, hogy pont 420ra időzítsem a dolgot. Bár nem úgy történt, ahogy esetleg még pár évvel ezelőtt, amikor kiseb baráti társaság körében ünnepeltem volna, azért megadtam a tiszteletet a napnak. Nem mintha különösebb gondot, nehézséget  okozott volna a dolog. Sikeres volt a meeting az agentemmel, a minőség is a szokott volt, ennél több nem is kell, csak nyugodt körülmények, hely, és idő. Csak a népek hiányoztak ...

Maszkok ...

Tegnap reggel voltam beszerző úton, 12 órás éjszakai müszak után, és talán ez miatt érdekes gondolatok kavarogtak a fejemben. Mindenféle, vegyesen. Az egyik megen az álarcok körül forgott. Amiket viselek, amiket magammal, magamon horodk. Vajon melyik vagyok én igazából? Melyik az én igazi arcom a sok közül, amit mutatok a világna, másoknak? A kéréds jó, bár megválaszolni nem tudom. Az egész onnan jött, hogy valahgy felvetődött bennem, hogy bárkivel szemben tudok nyílt lenni. Ezt el is hittem egy rövid pillanatig, aztán rájöttem, hogy a nyíltság is csak egy álac, egy maszk. Amit bárki felé oda tudok fordítani, és az illető még el is hiszi, hogy nylt vagyok. Néha még én magam is. Pedig zárkózott vagyok, magábaforduló típus. Csak keveseknek nyílok meg igazán. Hogy ez miért vanígy? Ez is egy jó kérdés. Valszeg egyrészt nem osztogatom boldog-boldogtalannak ezt a „kegyet”. Sikerült már nem egyszer megégetnem magam ezáltal. Másrészt pedig ezt ki kell „érdemelni”. Mondtam már régebben olyat, hogy szeretnék a maszkok nélkül élni, de időközben rájöttem, hogy ez szinte lehetetlen. Mármint nekem. Másrészt mindenki ezt csinálja. Mindenki maszkok tömkelegét hordja magánál, magán. Ki miért, az a saját dolga, biztos megvan rá az oka. Nekem védekezés, és viselkedés. Mindegy. Annyira ez nem is fontos. Ezek végülis nem mások, csak gondolatok. Az enyémek ...

Újab szerzemények ...

Múlt 7végén megen vásároltam. Dolgokat, amikre szükségem van. Vagy csak kinéztem már magamnak egy ideje. Vettem egy állólámpát. A régi már nem volt az igazi. Elhasználtuk. Nem ismüködött már rendesen. Ezt meg még Húzsvét előtt láttam a Tecsóban, meg is vettem. Ne volt 4eHUF az ára. Jól is néz ki, tetszik, és úgyse használom a nagylámpát, a plafonit. Azt is le akarom cserélni. Nem mintha használnám, csak a mostani szarul néz ki. Valszeg ráakom a régi állólámpa 1ik búráját, és már meg is lesz oldva.

Másik szerzeményem egy többfunkciós, illetve ultifunkciós kéziszerszám. Na jó, igazából lehet vele gravírozni, marni, csiszolni, polírozni, stb. Én leginkáb fával akarok dolgozni, farigcsálást tervezek. Majd szépen kitanulom az eszköz használatát, a trükköket, fogásokat. Meglátom, mi lesz majd, hogy alakul. Legfeljebb csinálok majd sok fogpiszkálót ...

Baleset ...

Csak hogy semmi se legyen annyira jó,mint szeretnénk, mindíg történik valami, ami kellemetlen, kényelmetlen, zavaró, ami mindent felborít. Csak hogy ne legyen minden unalmas, és nehogy már a nyugalom kellemes állapotába kerüljön az ember. Szerencsére nem velem történt kellemetlen, ne kívánt esemény, de ettől még nem jobb a helyzet. Múlt 7 közepén apám elesett, és olyan szerencsétlenül, hogy eltört a válla. Most be van gipszelve, persze nem csak a válla, hanem a fél/áromnegyed mellkasa is. Szerencsére 2 7 múlva leveszik a gipszet, de már most nehezen viseli a tehetetlenséget, a tespedést, a magatehetetlenséget. És ezzel őrli magát, idegesíti. Próbálok neki segíteni, lelket, és erőt verni belé, de én sem vagyok mindenható. Idő után belefáradok, és csak ingerült, és dühös leszek.Az meg nem vezet semmire, legalábbis jóra nem. Azért vannak még jó 5leteim, és alkalmazni is fogom, amint tudom, amint lesz rá lehetőségem. Mert ez télleg müködhet ...

Várakozás ...

Itt ülök, és majdhogynem képtelen vagyok bármire. Bármire, amit szeretnék. Nem mintha magatehetetlen lennék, csupán csak annyi az egész, hogy lehetőségeim korlátozottak. Dolgozok. Dolgozok? Inkább csak úgy teszek, hogy ne legyen anyira feltünő a tétlenségem. Mert a főnőkök még itt vannak, mászkálnak, figyelnek, végzik a dolgukat, de mindez eltörpül az a tény mellett, hogy jelenlétükkel zavarják, idegesítik a jómunkásembereket. Már csak órák kérdése, és megyek haza ...

Végülis nem mentem el PENre. Előszőr még megvolt az indíttatás, a kedv, de aztán ez is elmúlt. Lehet, hogy öregszek? De lehet, hogy csak a tömeget akartam elkerülni. Vagy ki tudja? Mindegy most már, nem számít, vége van. Elmúlt. Legközelebb 2 év múlva lesz. Akkor ki tudja, hogy mi lesz? Mindenesetre a közeljövőben télleg el kellene mennem valahva szórakoznom egy kicsit. Csakegyedül már nincs kedvem, a régi banda meg eléggé leamortizálódott. Szétszóródtunk, elvesztünk a térben, és az időben. És most már hiába is keresnék egyes arcokat, olyannyira távol sodródtunk már egymástól, hogy már esélyem sincs rá. Már csak órák kérdése, és megyek haza ...

A dolgok valahogy nem úgy alakulnak, ahogy igazán szeretném. Bár az is iagz, hogy nagyon nem akarok semit se. Vagyis igen, csak nem tudm, nem vagyok vele tisztában, hogy mit is pontosan. Rövidlátó vagyok. De ezt a fajta rövidlátást nem dioptriában, hanem időben mérem. És érdekes módon csak előrefelé üködik, visszatekintve nem. Arrafelé jó messzire ellátok. Szeretnék jobban látni, élesebben, messzebbre. Tisztánlátásra volna szükségem. De minden, azaz semmise akar megmutatkozni előttem. Minden ködös, miazmás, homályos. Én meg zavaros. Már csak órák kérdése, és megyek haza ...

 

Csend és nyugalom ...

A korábban rámszakadt megkönnyebülés, nyugalom állapota még mindíg nem ért véget, kitart, és szétárad bennem. Nem vagyok feszült, ingerlékeny. Béke van és nyugalom. Most már hetek óta tart, nem tört meg folytonossága. Furcsa. Nem ehhez vagyok szokva. De nem baj, nem zavar. Rámfért már. És akkor most eljött az ideje annak is, hogy kimozduljak a világba, kiszabaduljak abból a börtönből, amibe egyrészt magamat zártam, másrészt pedig maga a hatalmas Tél zárt. Bár az igazat megvallva inkább volt ez önkéntes száműzetés, minthogy a Télre fogjam az egészet. De ennek most véget akarok vetni. Erre remek alkalom az idei PEN, ma kezdődtt, bár ma nem tudok menni semmiképpen, dolgozok jelenleg is. Majd holnap, akkor elmegyek. Úgyis bemegyek Pécsre, és ha már bent vagyok, akkor megyek egy kicsit kikapcsolódni is, szórakozni. Régen voltam már bármilyen koncerten is, vagy rendezvényen, bulin. Ki kell engednem a gőzt. Holnap ...

Unalom ...

Unatkozom. Nincs mit csinálnom, nincsen dolgom, olvasni sincs kedvem, és tehetetlen vagyok jelenleg ezzel szemben. Nem mintha nem lenne mit csinálnom. Vagy ne lenne ötletem. Mert van. De munkahelyen a nagyrészük kivitelezhetetlen. Sajnos. Most még aludnom kellene kb 2 órát, és csak utána kelnék föl. Aztán mennék reggelizni, meg kávé. Aztán olvasgatnék egy keveset, ledőlnék az új fotelomba, abban heverésznék. Délután meg kicsit kirándulnék, felmennék a Zengőre fényképezővel felfegyverkezve. De nem. Nekem ebben ma nem lehet részem. Sőt, még holnap sem. Itt kell ülnöm az asztalnál, várni arra, hogy lesz-e valami munka, figyelni a teszteredményeket, és lesni, hogy mikor is jön egy főnök. És mindezt abban a tudatban, hogy a mai nap vége még rohadt messze van. És az időis most jó. Le merem fogadni, hogy hétvégén meg szar idő lesz, eső, szél, meg ilyes. De azért remélem, hogy nem ...

Kényelem ...

Kedden végre megvettem azt, amit már vagy 1 hónapja kinéztem magamnak. Egy rattan kagylófotel. Tecsóban vettem, onnan került hozzám. Persze vehettem volna olcsóbban is, öcsémék rögtön mondták, hogy net. De amit én ott találtam, az mind messze volt, és hiába internet, meg ilyen dolgok, az esetek nagyrészében el kellett volna érte menni, vagy nagyon körülményes lett volna maga a beszerzés, és akkor már lehet, hogy árban ugyanott vagyok, ahol most. Mindegy, ez most nem fontos. A lényeg az, hogy ez most megvan. Jól mutat a szobámban, a helye sem rossz, illik oda. Ami külön nagy előnye, az az, hogy könnyen mozgatható, szállítható. Gondolkodom azon, hogy ha jó idő lesz, akkor majd ki fogom vinni a szabadba, aztán azon fogok kint heverészni, tespedni. Közben meg lazulni. Lehet, hogy ezt már most 7végén megejtem, kipróbálom. Feltéve, hogy ne lesz rossz az idő ...

Meats ...

Érdekes nyaramlesz. Hm, ez így nem pontos ... Szóval, lesznek érdekes mozzanatai az idei nyaramnak. Pénteken volt sógórnőm születésnapja ünnepelve, kisebb, szűk körben. Öcsém ennek örömére grillezett, mert hogy az milyen jó dolog. A nagy sikerre való tekintettel tegnap este megen volt grillezés. Szintén jó volt. Öcsém meg is jegyezte, hogy idén, amíg lehet (értsd, időjárás engedi), többször is lesz ilyen alkalom. Én csak támogatni tudom, szeretem az ilyen eseményeket. Persze öcsémet rendesen elkapta a "láz", arról is beszélt, hogy kellene valami jófajta bográcsos kaját is csinálni. És gondolom ezt is ismételgetni, variálni. Én meg pénteken megtaláltam a régi szalonnasütő nyársainkat. El is kezdtem rendberakni, letisztítíni őket, jelenleg 1 van készen, a többi még vár a sorára. Meg is említettem öcsémnek, hogy tervezek egy szalonnasütést valamikorra a közeljövőben, erre mondta, hogy ez szintén érdekli. Persze remélem, hogy a nyár nem csak ezek miatt lesz érdekes. De ez már kedvező színekben tűnteti föl ...

Peace ...

Az elmúlt 2 hétben keveset dolgoztam. Illetve nem egészen. Csupán csak fogalmazás, nézőpont kérdése az egész. A lényeg az, hogy az elmúlt 2 hétben sokkal többet tudtam pihenni, kikapcsolódni, regenerálódni, mint az elmúlt negyed évben bármikor. Mondjuk már rámis fért. Mindenesetre az eredménye megvolt, és van, sokkal nyugodtabnak, pihentebbnek érzem magam. Az eddig felgyülemlett, és átélt, szinte állandóan jelenlévő feszültség nagyrésze elmúlt, csökkent, nem fáraszt már ki úgy, mint előtte. Gondolataim is nyugodtabbak, jobban is érzem magam. Ez egy darabig még így is lesz. Hogy meddig? Jelenleg még nem érdekel, még nem jött el az ideje, hogy ezen tépelődjek. Most a tervezés ideje van, és a tanulásé. Az elmúlt időszakok eseményeinek, tapasztalatainak kiértékelése. Mi az, ami tapasztalat, és kamatoztatható?

SATA ...

Hosszas várakozás után végre sikerült elérnem, hogy a hó elején megvett SATAs vinyó működőképes állapotba kerüljön. Miután alaplapról nem akart működni, kitaláltam, hogy veszek RAID-kártyát, ami talán majd működteti. Még Húzsvét előtt érdeklődtem 2 boltban, az egyik azt mondta, hogy nincs, és még ezen a héten sem lesz, a másik azt mondta, hogy holnap reggel (múlt szombat), amire azt mondtam magamban, hogy ki van zárva, hogy én ezért reggel felkelek, és beutazok. Szerdán szintén a következő napot jelölték meg ebben az üzletben. Erre inkább az mellett döntöttem, hogy megnézem Pécsváradon, hátha ott lesz. Volt. Az utolsó darabot vettem meg. Utána már csak idő, próbálkozás, és türelem kérdése volt, hogy működésre bírjam az eszközt. Most rengeteg szabad hely van a gépemen, nyugodtan tudok letölteni, telepítgetni. Persze tudom, hogy nincs az a háttértár-mennyiség, amit ne lehetne megtölteni mindenféle dologgal az internetről. De legalább egy darabig nem kell aggódnom, hogy mit, és hova töltsek le.

The PLAN ...

"-What are we going to do tonight, Brain?

 -The same thing we do every night, Pinky.
TRY AND TAKE OVER THE WORLD ...