Apámat megen kínozta pár percen át a gyógytornász, néha mondta, hogy fáj, most már nem megy, sziszegett is párszor. Jövő 7főn jön utoljára, akkor apámmal aláíratja a papírt, hogy itt volt, és megkapta a szükséges instrukciókat. 5 percnél többet nem is volt. Megen jól nézett ki, fehérbe volt öltözve, van tetoválása a vállán, és még mindíg szimpatikus. Csak egy baj van. "A kisebbik fiam ..." Na, erről beszéltem korábban. Tudtam, hogy nekem ilyen szerencsém van. És különben is, mit akarok én egy ilyen nőtől? Mit álltattam magam, hogy valaha lehet esélyem? Meg se lepődök, ez van. Apám meg szenved a kezével, bízik benne, hogy majd rendbe fog jönni, ha meggyógyul a válla, megen olyan lesz, mint előtte. De nem veszi észre közben, hogy már nem lesz olyan. Túl sokat szédeleg, imbolyog, és ez nem a kezétől van. De most romboljam le az illúzióit? Asszem nem, majd talán rájön magától ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése